14.fejezet

megérkeztem.: ) nagyon köszönöm azt a pár komit nagyon jól estek.: ) ma is szívesen várok párat.: d a mai rész kicsit rövid lett, de remélem tetszeni fog.:d jó sz: )

~Ann.xd

Mikor ezt meghallottam a pohár azon nyomban kiesett a kezemből és darabokra tört. 

Megint meg történt. Justin rohant be a konyhába a telefon még mindig a kezében volt.

- Mi történt? – nézett a földön heverő szilánkokra. Mikor visszapillantott rám már úgy tűnt tudja miért történt. – Tehát már te is tudod. – oda ment a tv-hez és kikapcsolta. Miért történt ez már megint miért álmodtam meg ezt is? Megint rám nézet és közeledni kezdett felém. – Azért álmodtad, mert veled kellett volna megtörténnie. – ha Justin nem jelenik meg a bolt előtt, akkor este elmentem volna az erdőbe. Ami azt jelenti, hogy megint megmentette az életem. De viszont megint helyettem halt meg valaki. – Figyelj, most el kell mennem, de te maradj itt. – mutogatott a kezével. – Visszajövök amint végeztem. – oda jött és biztatóan megfogta a kezem. De én még mindig nem fogtam fel, hogy ez történt. – Hol a kulcs? - kérdezte. Rá néztem, de nem mondtam semmit. – Zoe hol a kocsi kulcs? – elgondolkoztam, mert nem emlékeztem este vajon hova rakhattam. Hirtelen a nadrágom zsebéhez nyúltam mikor lenéztem jöttem rá, hogy a kulcsok tényleg a zsebemben vannak csak nem ebben, hanem a vajszínűben, amit beáztattam. A fürdő felé kezdtem haladni. Mikor beértem a ruháim még mindig a hideg vízben áztak. A kisnadrágomat kirántottam és beletúrtam mind a két zsebébe. Már húztam ki a kezem a zsebből és vele együtt a kulcsot is. Az ajtóhoz néztem Justin persze megint ott állt és a fejét fogta. Mikor leeresztette kezét így szólt. – Mindegy a kulcs még jó csak a riasztó romolhatott el. – oda jött kivette a kezemből és ment a bejárati ajtó felé. – Még valami – fordult vissza. – ha visszaértem ne legyen ilyen kupi a szobában. - hogy mi van? Nagyot néztem ezen a beszólásán. Elmosolyodott és már ment is nem foglalkozva azzal, hogy a mellkasán még mindig rajta van a kötés. Mikor hallottam, hogy bezáródik az ajtó kimentem a fürdőből és a kisablakhoz mentem. Néztem, ahogy elhajt autójával, amin volt pár horpadás és vérfolt. Miután távozott még álltam ott egy darabig és a sisakvirágokat nézegettem. Mikor meguntam a szobába mentem, és ahogy körbe néztem tényleg nagy volt a rendetlenség pedig még csak tegnap érkeztem. De már csak azért sem akartam megcsinálni, mert ő mondta. A telefonom csörgése szakította meg gondolataimat, ami az ágy mellett a földön tartózkodott. Felvettem a padlóról és Anne volt a kijelzőn. Ő meg hogy-hogy ilyen korán fent van?

- Hallottad? – jött rögtön a kérdés, ahogy felvettem a telefont és a fülemhez raktam. Valahogy éreztem, hogy mit kellett hallanom.

- Igen.

- Valami nem stimmel azzal a hellyel. – mondta. – Mikor régen ott nyaraltunk nem voltak ilyen halálesetek. – vagy csak nem tud róla.

- Jobb lesz, ha elfelejtjük azt a helyet. – mondom én, aki jelenleg is ott tartózkodik.

- Igazad van. Többet úgy sem engednek oda minket egyedül. Nem mintha vissza akarnék oda menni. – hadarta mondatait. - Remélem te is letettél már arról. – hoppá helyben vagyunk.

- Persze már rég. – ez a hazudozás nem a kedvenc dolgaim közé tartozik.

- Még jó. – mondta. – Na, jól van, akkor én lerakom. Majd még beszélünk. Szia.

- Rendben. Szia, Anne. – és azzal leraktam a telefont. Az ágyra ültem mérges voltam magamra, hogy hazudozok a hozzám közelállókhoz. Nem kéne hazudnom nekik, de muszáj. Majd ha valamikor haza keveredek, akkor örökre befejezem a hazudozást és csak az igazat fogom mondani. Felálltam az ágyról és kimentem a konyhába, ahol a szilánkok szanaszét hevertek. Megfogtam a partvist és söpörni kezdtem, bár vizes is volt a padló inkább előbb a szilánkokat tűntettem el. A lapát, ami ugyan ott volt ahol a partvis a mosogató mellett megfogtam és rá söpörtem a darabokat, amik a kukában landoltak. A felmosással is hamar végeztem azután csak mászkáltam a konyhából a szobába a szobából a fürdőbe és így tovább. Nem tudtam semmivel sem lefoglalni magam. Ezért gondolkozni kezdtem, mindazon amiket megtudtam ma. A dolgokról, amikről az emberek azt hiszik, csak a filmekben léteznek nagyon is tévednek. Az nekem sem jutott volna soha eszembe, hogy egy olyan állat ölte meg barátnőmet, ami ember is. Egy részem félt, de a másik részem bosszúra éhezett. Valahogy a rettegésemet le kell győznöm minden áron. Tegnap este is olyan rémület volt bennem, hogy azon csodálkoztam, miképpen tudtam segíteni Justinon. Ezt akarom megváltoztatni magamban. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem egyedül elmegyek a házhoz és ott maradok egy kicsit Riley barátnőm emlékére. A telefonomat zsebre raktam és indultam az ajtó felé. A kilincset lenyomtam, de nem nyílt ki az ajtó. A kulcsot kerestem, amit legutoljára még a zárban láttam mikor az öreg néni itt járt azóta csak Justin ment el. És mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. - Justin. – mondtam ki hangosan. Ő mondta, hogy ne menjek el innen. Ezért inkább bezárt a házba, hogy tényleg itt is maradjak, de rajtam nem fog kifogni. Mivel egy házban ablakok is vannak, nem csak ajtók azon fogok kimászni. A kisablakot kitártam és azon kaptam magam, hogy fejjel lógok ki rajta. Mikor földet értem koppantam egy kicsit. Nem estem nagyot, de jobb lett volna, ha az ajtón jöhetek ki. Talpra álltam és kisléptekkel elindultam. 10 perc alatt elértem a házig, ami még mindig ugyan úgy állt a helyén. Hiába tudtam, hogy Justin miatt kerültem kórházba még mindig féltem a helytől. Lehet Riley miatt is rémisztett a hely.

- Látom nem fogott ki rajtad a bazárt ajtó. – szólalt meg a hátam mögött gondolhatjátok ki.

- Nem volt vicces. – fordultam meg és mikor meg láttam nem volt arcán semmilyen seb mintha semmi nem történt volna. Mosolyogni kezdett. Fehér pólójához nyúlt és felhúzta. Mellkasáról is eltűnt a nagy karmolás nyom helyébe egy erős kidolgozott testet láttam.

- Ember megint mutogatod magam? – jött egy másik hang, ami ismerős volt. Aident láttam, meg aki pont a ház kerítésénél állt. Mikor találkozott tekintetünk elmosolyodott. – Zoe rég láttalak. – mondta és elindult felém. Mikor oda ért mellém szinte a fülembe súgta. – Szép munkát végeztél Justin sebével. A varrás kicsit béna volt, de jól csináltad. – és tovább ment egészen barátjáig. Akkor hasított belém, hogy Aiden is olyan lehet, mert mikor még kórházban voltam és épp hagyta el a kortermet visszanézett rám a szemei sárgák voltak. Justin azt mondta, hogyha teljes alakváltó lesz, akkor lesznek a szemei sárgák. Akkor Aiden már az lehet.

- Jól gondolod. – mondta. Aiden rá nézett és mosolyogni kezdett.

- Olvasol a gondolataiban? – kérdezte.

- Pedig azt mondta befejezi. – mondtam rögtön.

- Megszoksz vagy megszöksz. – mondta viccesen. – Jaj, tényleg te ma már megszöktél egyszer. – az ablakon kimászásomra gondolhatott.

- Jól van, gyerekek nekem mennem kell. – mondta Aiden. Lepacsizott Justinnal nekem oda intett és elszaladt. Ott maradtam vele megint egyedül.

- Gyere, útközben bemegyünk a boltba, mert, ahogy hallom nem ettél semmit egy ideje. – most nem tudom mire gondolhatott ezzel a mondattal. Korgott a gyomrom? Mindegy már úgy is éhes vagyok így hát vele mentem. Sok finomságot vettünk, amikből már út közben is majszoltam. Mikor vissza értünk a házhoz ahol jelenleg tartózkodok. Megálltam az ajtó mellett és vártam, hogy „Mr. elviszem a kulcsot, hogy ki ne tudj menni a házból” kinyitja. Amit meg is tett. Lepakoltunk a konyhába, pár dolgot beraktam a frigóba azután, leültem az asztalhoz, hogy amit kint hagytam azokat elfogyasztja. – Arra gondoltam, ha végeztél mivel már sokkal jobban vagyok, visszaadnám az elveszett emlékeidet.

- Rendben. – mondtam teli szájjal. – Azt is, amit az ide utamkor vettél el? – kérdeztem még mindig teli szájjal.

- Micsoda? – nézett furcsán rám. – Nem emlékszel az ide utadra?

- Nem, de te ezen miért lepődsz meg? – nyeltem le egy kisebb falatot. – Hiszen ki más venné el az emlékeimet?

- Mik az első és utolsó emlékeid? – kérdezte.

- A buszon ültem egyedül meg persze a sofőr, aki oda szólt nekem, hogy 5 perc és megérkezünk. – meséltem el neki. – Az utolsó az volt mikor otthon lefeküdtem aludni.

- Ki volt a sofőr? – pillantott rám. – Emlékszel, hogy nézett ki? –

- Az arcán volt egy nagy sebhely és az igazat megvallva nagyon ismerős volt. – mondtam. Justin arca teljesen kétségbe esett.  – Ismered őt?

- Igen. – bámult maga elé. – Ő akar megölni téged.