11.fejezet

Egy kis késéssel ugyan, de megérkezett a folytatás : d kicsit rövidebb mint a többi, de majd holnap hosszabbat hozok. jó sz.: ) 

~ Ann.xd

A gázra lépet és már el is indultunk a számomra még ismeretlen hely felé. 

Már egy ideje autózhattunk mikor megállt egy Piel de Lobo Restaurant nevezetű kivilágított hatalmas háznál. Justin leparkolt és leállította a motort. A kulcsot, amit kivett a gyújtásból zsebre dugta. – Mit szólsz? - fordult felém. – Ez a kedvenc helyem. – mosolyodott el ismét.

- Szép. – mondtam egy fél mosollyal az arcomon. A megmentőm sóhajtott egy nagyot azzal kiszállt az autóból. Most meg mit mondtam? Végig követtem a szememmel, ahogy megkerüli a kocsit és kinyitja nekem az ajtót. Kiszálltam luxus verdájából és az étterem bejárata felé mentem.

- Igazad van, menj úgy mintha egyedül lennél. – szólt oda nekem mikor már majdnem az ajtónál voltam. Hátra néztem és ő még mindig a kocsija mellett állt. Nem értem most mi baja és miért kell ilyen bunkón beszélnie? – Azt hittem eljövünk lesz egy szép esténk erre te ilyen bunkó vagy. – kezdett egy kicsit ideges lenni. Ezt nem akartam hagyni ezért visszaszóltam neki.

- Mégis miről beszélsz? – léptem előre egy lépést. – Nem én vagyok a bunkó, hanem te. – mutattam rá. Úgy tűnik, azért kezdünk el veszekedni, mert voltam olyan faragatlan, hogy ott hagytam a kocsinál.

- Pedig azt hittem te értelmes csaj vagy, de te se vagy más, mint a többi. – na, jó most már tényleg kezd felhúzni.

- Azért kapom ezt a lecseszést, mert ott hagytalak a csili-vili autódnál?

- Nem erről van szó. – mondta egy kicsit higgadtabban .  

- Akkor még is miről? – folytattam a veszekedést. – Nem ismerjük egymást nem értem milyen problémáid lehetnek még velem.

- Mindegy hagyjuk az egészet. - mondta. A zsebéhez nyúlt előhúzta a kulcsokat és megnyomott rajta egy gombot. Az autó egy villanással jelezte, hogy bezárult. Justin elindult felém, de engem még mindig az izgatott miért volt ilyen. Tudni akarom, miről van szó, ha nem arról, hogy ott hagytam a kocsinál. Mikor mellém ért ment volna tovább, de én megakadályoztam azzal, hogy megfogtam karját.

- Mond el. – néztem szemeibe. Most olyan voltam, mint egy rendőr, aki ki akarja faggatni. Egy részem azt is akarta csinálni, mert valahogy volt egy olyan érzésem, hogy valami komoly van a háttérben.

- Mondtam, hogy hagyjuk. – nézett erőteljesen a szemembe.

- Tudod mit. – engedtem el a karját. – Inkább haza megyek. Justin döbbent fejet vágott. Mikor elindultam volna megragadta a kezem.

- Ne menj. – nézett szinte kölyökkutyanézéssel. – Mostanában rossz napjaim vannak nem akartam bunkó lenni. Maradj, kérlek. – valamiért nem tudtam neki ellenállni, de nem akartam olyannak látszani, aki rögtön beadja, a derekán mihelyst felveszi a megbánt tekintet.

- Bocs, de én tényleg menni akarok. – mondtam. Még mindig úgy nézett rám, hogy majdnem megzabáltam, de muszáj voltam bekeményíteni. Úgy sem lehetne köztünk semmi, hiszen ő egy sztár én meg egy senki vagyok. Még egy rohadt szakmát sem tudtam megszerezni.

- Mégis, hogy gondoltad a haza utadat? – kérdezte.

- Majd fogok egy taxit. – mondtam magabiztosan.

- Akkor egy ideig várhatsz, mert erre nem járnak taxik. – húzta fel szemöldökét.

- Már, hogy ne járnának.

- Ez egy kis falu messze a belváros higgy nekem erre még a buszok is ritkán járnak. – igaza lehet, mert az a busz, amivel jöttem az vinne vissza a szülővárosomba. Legalább is a nő, akinél telefonon lefoglaltam a jegyet az útra az azt mondta. – Majd én, visszaviszlek, ha tényleg menni akarsz.

- Akarok. – elengedte karomat és visszaindult kocsijához. Szép kis este volt mondhatom. Ilyen hülyeségek miatt ment el a kedvem az egésztől. Már csak az ágyat akarom látni, amire lefeküdhetek és elaludhatok. Mivel már sötét volt azon is gondolkoztam miután megérkeztünk és Justin elmegy, meglátogatom az erdőt, de úgy döntöttem, hogy csak holnap kezdek, neki mivel a fáradság miatt nem lennék elég éber.

Már úton voltunk és úgy éreztem mintha a vissza út hosszabb lenne, pedig mindig fordítva van. A fejem az ablaknak volt döntve néztem a sötétséget és a gyönyörűen világító holdat. Mindig is szerettem nézni még kiskoromban volt, hogy egész éjjel fent voltam és csak bámultam ameddig el nem tűnt az égről. A szüleim nem is értették miért vagyok olyan fáradt. Az oldalsó visszapillantó tükörbe néztem és arra lettem figyelmes, hogy valami jön utánuk. Ami nem egy másik autó volt. A fényszórók sokkal messzebb vannak egymástól azok inkább olyan távolságra voltak egymástól, mint az emberi szem. Egyre közelebb ér mikor meg hallottam egy nagy koppanást a tetőn. Teljesen megrémültem. Mi az isten lehet ez? Justin lefékezett. Az a valami leugrott a tetőről az autó mögé. A mellettem ülő srác kikapcsolta a biztonsági övét, leállította a motor és kivette a kulcsot. A világítás, amit a fényszóró adott már az sem volt amiatt, hogy leállította motort már csak a hold adott némi fényt.

- Figyelj rám. – fordult felém komoly fejjel amit még a sötétben is láttam. – Mikor kiszállok, megnyomod ezt a gombot. – adta a kezembe az autó kulcsait és rá mutatott a kis kerek gombra. – Bármit látsz, te semmi esetre ne szállj ki. Megértetted? – nem tudtam mit mondani még is mit akar csinálni? – Zoe. – fogta meg a kezem. – Biz bennem nem lesz semmi baj. – dehogyisnem lesz, már most baj van. Még is mi az isten van oda kint? Elengedte kezem és az ajtó nyitójához nyúlt, amin rajta volt egy ideig a keze azután meghúzta maga felé és kitárult. Automatikusan megfogtam a pólója úját. Nem csak magamat féltettem, hanem őt is. Visszanézett rám és csak annyit mondott. – Nyomd meg a gombot. – azzal kiszállt a kocsiból becsukta az ajtót és én tettem, amit mondott megnyomtam a gombot. Az autó villant egyet, ahogy az étteremnél is, de arra az egymásod percre is elég volt, hogy lássam valaki állt Justin mögött. Egy ember. A hold adta csöppnyi fényben csak az árnyékukat láttam. Mikor megfordult nem csinált semmit olyan volt mintha beszélgetnének. Még egy ideig nyugodt volt a körülmény azután az a valaki Justinra vetette magát. És onnantól kezdve nem láttam semmit csak hallottam. A kocsi párszor mozogni kezdett mintha valakit neki csaptak volna. Láttam párszor árnyékokat és üvöltéseket fájdalmas üvöltéseket. A pánik teljesen úrrá lett rajtam a kezem remegni kezdett a szívem úgy vert, hogy majdnem át ütötte bordáimat a levegőt kapkodva vettem. Az üvegen át már semmit nem láttam és hallottam. Eszembe jutott a kezembe lévő kocsi kulcs. Úgy döntöttem beindítom a motort és bekapcsolom a fényszórókat. Amit meg is tettem és mikor a szélvédőn bámultam ki észrevettem, hogy ott fekszik véresen az autó előtt.