5.fejezet

sziasztok meg hozam a folytatást.: ) holnap nem tudom hogy lesz-e rész mert vizsgázok csütörtök meg péntek.-. szurkoljatok hogy sikerüljön : ) a mostani részhez viszont jó olvasást..: D

Jó éjszakát kívántunk egymásnak bár már szerintem jó reggeltett kellett volna, de nem számított, mert pár percen belül elnyomott az álom.

 A kis bolt előtt álltam egy száll magamban. A z utolsó napsugarak is lassacskán eltűntek az égboltról. Nem tudtam, hogy kerültem oda. Halk lépteket hallottam meg magam mögött. Megijedtem. Féltem megfordulni. Valami rossz érzés fogott el. Valami olyan, ami azt súgta „Fuss, Most”! Próbáltam nem félelem érzettel gondolkozni. Mi van, ha semmi okom nincs az ijedségre és csak valaki, aki épp erre jár és esze ágában nincs engem bántani. Már éreztem, hogy közvetlen a hátam mögött áll. Az eszem azt súgta fordulj, meg nem lehet baj. A szívem viszont pont az ellenkezőjét. Úgy döntöttem az eszemre hallgatok. Még is mi baj történhet? Lassan fordultam. Éreztem szemeit mozgó testemen. Fél oldalt szemem sarkából rá pillantottam. A magassága olyan 175 cm körül lehetett. Az arcára sötétség borult ezért nem láttam. Egy karnyújtásnyira volt tőlem. Már teljes testemmel oda fordultam. Láttam, hogy a kezei ökölbe volt szorítva. Már nem éreztem jó ötletnek, hogy az eszemre hallgattam. Nyugodt próbáltam maradni, ami nem épp sikerült. A tenyerem izzadt a lábaim remegtek. Sötétségben is olyan rémisztő volt, hogy kezdtem azt érezni az eszem nem épp a javamat szolgálja. A szívem még mindig azt súgta: - Fuss! Most éreztem azt, hogy a szívem súgja a jó választ. Ezért megfordultam és futásnak eredtem volna, ha azaz alak nem ragadja meg alkaromat és ránt vissza. Olyan szorosan fogta kezem, hogy nem éreztem a vérkeringésemet. Ami azt illeti nem csak azt nem éreztem mintha megbénított volna érintésével. Úgy éreztem magam, mint egy mozgássérült, aki nem tud mozogni. Mintha azt akarná, hogy ne tudjak menekülni. Az alak mélyen a szemembe nézett. Csak a szemeit láttam. Ez, hogy lehetséges? Az égész elmémre kihat ez a valami, amit az érintése okozott. Szemei még mindig enyémbe voltak fúródva. Másik kezével megfogta jobb kezemet is és magához rántott. Teljesen hozzám simult nem tudtam ellene védekezni sem. Leheletét fülemnél éreztem és beszédre nyitotta száját.

- Végre együtt leszünk, és te nem állhatsz ellen. – éreztem, hogy mosolyra duzzad szája. – Enyém leszel örökké! A fejét nyakam és a vállam közé hajtotta. Nem értettem, hogy miért mond nekem ilyeneket, amikor nem is ismerem. „Végre együtt leszünk, és nem állhatok ellen?” Még is, hogy érti ezt? Ekkor egy nagy csapást éreztem arcomon. Végtagjaim mintha felszabadultak volna. Szemeim csukva voltak. Égő érzést éreztem arcomon. A szemeim ki nyíltak. Ismét a szobában találtam magam ahol elaludtam. Tehát csak álom volt az egész, amiből Anne csapkodása ébresztett fel. Már egyszer mondta, hogy álmában néha csapkod, aminek most én voltam az áldozata.  Most valahogy örültem neki, hogy felébresztett vele. Örülök, hogy nem valóság volt pedig annak tűnt a fájdalom, amit akkor éreztem mikor a karomnál fogva rántott vissza. Az alkaromra nézve egy kéznyom rajzolódott végig pont azon a helyen ahol álmomban megfogta az a valaki. Döbbenve néztem karom. Még is hogy lehet ott ez a nyom mikor az egészet csak álmodtam. Vagy nem? Már semmiben nem voltam biztos csak abban, hogy valami itt nem stimmel. Mivel már nem tudtam vissza aludni nem akartam a többieket is felébreszteni azzal, hogy forgolódok ezért feltápászkodtam és kimentem a szobából. Lesétáltam a lépcsőn. Elmentem a mosdóba, és ami a tükörben fogadott nem volt szép látvány. Szemeim alatt hatalmas karikák, mint aki egy hete nem aludt, és ami azt illeti még vörösek is voltak. A szám teljesen kiszáradt. Vajon mitől lehetséges ez? Ismét karomra néztem a kéznyom még mindig ott díszelgett. Minden olyan fura. Az álom meg hogy most milyen durván nézek ki. Mi történik velem?

- Zoe? – jött föntről a hang. Levettem szemem karomról és kisétáltam a fürdőből.

- Tessék. – szóltam fel. Hangom rekedt és ijedt volt.

- Nyisd, már ki a terasz ajtón olyan meleg van. – Magyarázta Anne. A házban fülledt meleg levegő volt. Nagy nehezen kinyitottam a rozoga ajtókat. Ki léptem és a napsugarak meg csapták bőrömet. Perzselte minden porcikám. Égető érzést éreztem alkaromon. A nap egyre jobban világította meg a kéznyomot karomon. Mintha a nap kiélesítené azt, ami nem annyira látszik. Muszáj valahogy eltüntetnem a karomról a nyomokat. Az arcommal is csinálnom kéne valamit, hogy ne így nézzek ki. Ezért a bőröndömhöz mentem, ami a lenti szobába volt rakva. Kikerestem a smink táskámat és ismét a tükör elé álltam. Az arcom nem változott semmit ugyan olyan rosszul néztem ki, mint percekkel ezelőtt. Elővettem az alapozót és elkezdtem kenni vele az arcomat. Nem akartam olyan sokat magamra rakni csak annyit, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy zombi. Még mindig látszódtak a karikák a szemem alatt, de már nem volt olyan vészes. A számat labellóval kentem ki. A szemeim vörösségével nem tudtam mit csinálni. Csak egy kis szempilla spirált raktam szempilláimra hát, ha el tudom vele terelni a figyelmet. Most már nem is néztem ki olyan brutálisan. Már csak a karomon lévő folttal kell csinálnom valamit. Arra is alapozott kezdtem kenni más ötletem nem volt. Ha a lányok meglátnák, akkor kérdezősködni kezdenének, és én nem akarom nekik elmondani mit álmodtam. Már alig észre vehető volt. Szóval, ha az ember nem tudja, hogy ott van, akkor nem is látja, de mivel én tudom, látom azokat a rémisztő nyomokat. Fentről zaj szűrődött le. Valószínű már Riley is felébredt. Összepakoltam holmijaimat és a táska tetejére dobtam. Felbandukoltam a lépcsőn és ekkor láttam, hogy Anne-ék már a netet nyomják. Most komolyan? Nyaralunk és ezek megint a gépet nyomják? Úgy tűnik észrevették, hogy feljöttem, mert mind a ketten rám néztek. Reméltem, hogy nem vesznek észre rajtam semmit.

- Mi van Zoe te már sminkelsz? – kérdezte vigyorogva Riley. Úgy látszik neki nem voltak rossz álmai. – Még fel sem keltél és már alapozol. – ha tudná, miért csináltam nem beszélne velem ilyen gúnyosan.

- Te beszélsz? – vágtam vissza. – Itt nyomod a laptopot ahelyett, hogy kimásznál az ágyból.

- Nyár van, addig fekszek, amíg jól esik.

- Azt csinálsz, amit akarsz. – legyintettem egyet és ott hagytam őket. Az erkélyhez mentem és azt is kinyitottam. Szerencsémre a lányok nem vettek észre rajtam semmit.

- Van egy ötletem csajok! – kiabált fel Anne. - Menjünk strandra. 

- Benne vagyok. – mondta Ri. Nem is várták meg én, hogy döntök rögtön készülődni kezdtek. Riley előttem szaladt le a lépcsőn Anne is rohant utána, de ő még rám pillantott és torpant. Bámult rám és elindult felém. A kezemért nyúlt.

- Mi az isten ez? – nézte a kezemet közelről. Francba, észrevette. Nem tudom, mit mondjak neki. A tenyerét pont a foltra illesztette. Az ő keze sokkal kisebb volt, mint ami a karomon van nyom. – Riley gyere ide! – kiabált le. Vajon mit akarhat?

- Mi van? – jött fel a lépcsőn barátnőm.

- Ezt nézd. – rántotta elé kezemet. – Rakd rá a tenyered. – mondta neki. De az övé sem illett oda. Riley is kikerekedett szemmel nézte. Anne engem is megkért, hogy rakjam oda, de ahogy az övék így az enyém sem volt oda illő. – Ki csinálta ezt veled?  - kérdezte Anne. Mit mondjak, hogy álom volt az egész? Nem hinném, hogy elhiszik nekem. Nem volt más választásom elmondtam nekik mit álmodta. Minden egyes kis részletet. Döbbenve álltak előttem.

- Ilyen nem létezik. – rázta fejét Anne. – Valaki álmodban csinálta ezt ilyen nincs, én nem hiszem el. – megértettem én sem hittem volna el, ha nem magam tapasztalom. Még is mi más lenne rá a magyarázat. Éjszaka valami férfi belopózott és megszorongatta a karom. Ilyen biztos nem történt. Nekem is hihetetlen volt ez az egész dolog, de nem tudok más magyarázatot adni. Valaki beleszállt az álmomba és úgy tette velem azokat a dolgokat. – Ilyen csak a filmekben van, biztos van rá valami értelmes magyarázat. Kerestem az értelmes magyarázatot, de egyszerűen nem volt semmi más ötletem mitől lehetet, ahogy a lányoknak sem volt. Még egy ideig gondolkoztunk mi történhetett velem, de egy idő után úgy döntöttünk elindulunk a strandra. Nem akartam megint elrontani a strandolást, mint a múltkor. Összeszedtünk minden cuccot, ami szükséges lehet felvettük a fürdőruhánkat bezártunk mindent. Még Anne kiállt a kocsival addig bezártam a fakaput is beszálltam az autóba és elindultunk a strand felé. 15 perc alatt oda is értünk. Nagyon sokan lehettek, mert a parkoló dugig volt. 5 percet tuti kanyarodtunk összevissza mire találtunk egy helyet. Anne gyorsan beparkolt leállította a motort kiszedte a kulcsot a gyújtásból bele rakta a táskájába aztán mindannyian kiszálltunk az autóból. Kiszedtük a csomagtartóból a cuccainkat. Hoztunk egy felfúj hatos csónakot, azt még nem tudom, hogy fogjuk azt felfújni, de biztos lesz majd valaki, akinek lesz valami pumpája.  A bejáratnál többen álltak, mint amennyi kocsi áll a parkolóban. Fél órát biztos vártunk a bejutásra. Még 10 percet elvesződtünk mire találtunk egy jó napos helyet. Lepakoltunk megszabadultunk felesleges ruhadarabjainktól. Rajtam egy barna virágmintás bikini volt. Riley-n rózsaszín fehér csíkokkal Anne egy sima piros. Mindegyikünkre ráfért egy alapos napozás. Riley megfogta a csónakot, ami még össze volt hajtva és elindult a bódék felé.  

- Ri hová mész?  - kérdezte Anne.

­­- Találgass még is minek tűnik. – nézett rá.

- Csak nem felfújatod a csónakot.

- Talált süllyedt. – nyújtotta fel hüvelyk úját. – Reméljük, mi azért nem süllyedünk majd el. – sütött el egy poént, amin jót nevetett.  

- Veled megyünk. – mondta Anne. Így hát elindultunk a tömeg felé. Sok mindent láttunk, de ami nekünk kellett az egy matrac és úszógumi eladó sehol nem találtunk. Ott biztos tudnak nekünk segíteni. – Ott van. – mutatott Anne az egyik bódé felé ahol csak felfúj hatós dolgokat árultak. Az eladó kedves volt és felfújta nekünk a gumicsónakot. Pár perc alatt kész is lett. Megköszöntük és azonnal a víz felé indultunk. Amíg a lányok hátul szerencsétlenkedtek a hatalmas vízi járművel én addig gyors léptekkel hűsíteni akartam magamon. Még mielőtt a vízhez értem volna hátra pillantottam, hogy a csajok hol tartanak. Eléggé lemaradtak ezért oda szóltam nekik.

- Kapkodjátok magatokat. – a lányok rám néztek és már csak annyit hallottam.

- Vigyázz! A földön találtam magam és mintha valaki lenne alattam. Barátnőim 100-al robogtak oda hozzám.

- Úr isten Zoe jól vagy minden rendben? - kérdezgette Riley. Mire válaszolhattam volna egy másik hang szólalt meg.

- Megint így kell össze futnunk? – kérdezte az alattam lévő valaki. Hangja ismerős volt. Meg próbáltam lemászni róla megfordultam, és aki velem szemben volt nagy mosollyal fogadott. Justin volt. Hihetetlen, hogy megint belé botlok. A bénaságom határtalan.

- Haver ne már megint. – jött oda Aiden is. - Legalább keljetek már fel. - Aiden a karom után kapott és pont ott fogta meg ahol a nagy tenyér folt terült el a kezemen. És amit meg láttam nem hittem a szememnek pont oda illett. A tenyere akkora volt, mint a kezemen lévő. Mikor már vele szemben álltam vettem észre, hogy körű belül olyan magas, mint aki az álmomban volt. Csak néztem rá nem tudtam mit gondoljak ez valószínű puszta véletlen volt.  Csak az lehet. Soha nem találkoztam vele azelőtt miért mondta volna nekem azt - Végre együtt leszünk, és te nem állhatsz ellen. Nem állhatok ellen? Nem értem ezt az egészet. Valószínű ez is csak egy buta álom volt. Nem kellene így megijednem. El kell felejtenem az egészet és minden jobb lesz. A kezemen lévő foltra még mindig nincs magyarázatom, de most már nem is lesz. Ki kell vernem a fejemből mindent, ami történt. - Minden oké? -  Nézett rám mindenki. Biztos nagyon elkalandoztam.

- Biztos még az álmán van kiakadva. – mosolygott Riley. Bizalmasan elmondtam Ri már is ki akarja kotyogni. „Fogd már be” tekintettel néztem barátnőmre, amit úgy tűnik észrevett, mert sajnálkozva nézett vissza rám.

- Milyen álom? – kérdezte Justin. Szemei összeszűkültek úgy tűnik, érdekelné, de nem fogom elmondani hisz nem is ismerem. Igaz tudok róla pár dolgot, hiszen sztár, de akkor sem fogom megosztani vele a bizalmas ügyeimet.

- Nem lényeges. – ráztam meg fejem. Pár percig még néma csöndben álltunk.

- Csónakázni indultatok? – törte meg a csendet Justin. Hátra pillantottam a csónak a földön hevert. Bizonyára mikor elborultam Mr. Popsztárban a csajok ledobták a földre és úgy rohantak oda hozzám. A két srác segítő kész volt. Oda mentek a csónakhoz felemelték és a víz felé indultak vele.

- Nem hiszem el Justin Bieber az én csónakomat viszi. – áradozott Riley. Csak épp az volt a probléma, hogy az enyém volt nem az övé. Sok erőfeszítésembe került mire megengedték, hogy elhozzam otthonról, de nem szóltam közbe had legyen egy jó napja.  Megköszöntük a fiúknak a segítséget ők jobbra mentek mi meg egyenest a vízbe. Szép napot töltöttünk el a strandon. Még elmentünk vízi biciklizni, amin volt egy kis csúszda és azon lökdöstük le egymást. Mikor megéheztünk lángost ettünk meg főtt kukoricát. Fagyiztunk is én persze megint szerencsétlenkedtem. A két gombóc fagyimból csak egy maradt, mert út közben elhagytam egyet, amin a lányok és én is jót nevettünk. Sokat úszkáltunk és napoztunk. A napozást kicsit túlzásba is vittük, mert olyanok lettünk, mint egy főt rák. Teljesen el is terelődött a figyelmem a rém álmomról. Csak akkor jutott eszembe mikor a karomat megláttam. Olyan 6 óra tájt indultunk vissza szállásunkra. Már szó szerint égett mindenünk. Összeszedtük holmijainkat és visszaindultunk az autóhoz. Kijutni sokkal gyorsabb volt, mint be. A parkoló már félig üres volt. Így hamar megleltük a kocsit bepakoltunk beszálltunk és elindultunk. A vissza út gyorsabbnak tűnt. A házhoz bekanyarodva vettük észre, hogy a fakapu tárva nyitva van. Pedig én bezártam!