55.fejezet

 Sziasztok! Megjöttem, sokáig tartott (megint), ezért egy hosszú fejezetet írtam nektek. Sok minden történik. Lehet, hogy kiderül, hogy ki a besúgó, vagy talán még sem. Majd kiderül. Nem mondok semmit. Lakat van a számon. :) Remélem elnyeri majd a tetszéseteket, és írok kommentárt. Mostanában nem nagyon írtam nektek vissza, de most már visszaszokok és mindenkinek válaszolni fogok! Írjátok meg nekem, hogy ebben a fejezetben melyik rész tetszett a legjobban. Kíváncsi vagyok! Köszönöm, hogy vagytok, és olvassátok a történetemet! Imádlak titeket. Puszi nektek.

~Ann.xd

Ha nem farkas, akkor egy vadász. Ez így még rosszabb. Az első, akire hirtelen gondoltam, az Adam volt. Csakhogy hamar elvetettem, mert, akiket még nálam is jobban utál azok a farkasok. Nem gondolnám, hogy segítséget nyújt, Davon-nak. Viszont, akkor egyetlen egy gyanúsítottam sincs. Ez viszont nagy baj. 

Az erdőben, Ralph-al az oldalamon gyalogoltam. Az után, hogy Daisy-ék tájékoztattak pár dologról, hagyták, hogy távozzak. Persze, még kaptam egy csizmát, hogy ne mezítláb mászkáljak az erdőben, télen, egy kabátot, és Ralph-ot, magam mellé. Ja, meg ezeket a szavakat.  - Egyet meg kell ígérned! Nem beszélhetsz rólunk senkinek. Világos? Senkinek!

Mondanom sem kell, hogy így még bonyolultabbá tettek nekem mindent. Zavart, hogy nem tudom, ki lehet a titokzatos áruló. Vajon mennyire állhat közel hozzám? Egyszerűen fájt arra gondolnom, hogy valaki hátba támad, és azt sem tudom, miért teszi. Sok ember átfutott a fejemen, de egyikről sem tudtam elképzelni, ezt!

- Szótlan vagy. – szólalt meg mellettem Ralph. Szemem sarkából rá pillantottam. Nem nézett rám, csak előre bámult, és pár ágat eltolt arca elől. Visszanéztem magam elé, és így szóltam.

- Nem nagyon tudok mit mondani. – mondtam. – Azt hiszem, még mindig sokk hatása alatt vagyok. – mondtam tovább, kissé elhaló hangon.

- Elhiszem. – mondta. – Most, hogy tudod, áruló van körülötted, nehéz lesz, bárkiben is megbíznod. Remélem, van, akiben nem kell kételkedned. – mondta bizakodva.

- Persze, hogy van. – mondtam habozás nélkül.

- A srác. Az énekes pacsirta. Akivel az este olyan jót smaciztatok a pultnál. – lassan fordítottam felé a fejem. Kicsit még zavarban is éreztem magam. Nem ahhoz vagyok szokva, hogy közönsége akadjon az intimnek mondható perceimnek. Persze mit is vártam egy szórakozóhely közepén. Elég fura arckifejezést vághattam, mert Ralph, nevetni kezdett. – Nyugi, nem vagyok egy perverz, aki arra élvezkedik, hogy mások smárolnak. – mondta, tovább nevetve.

- Persze, biztosan. – mondtam, és visszanéztem magam elé. – A lényeg, hogy benne megbízok! – tereltem a szót, a smaciztatok, perverz és élvezkedik szavak használata miatt. Nyíltan valahogy nem tudtam ilyen dolgokról beszélni. Ezért inkább kerülöm őket. Még jó, hogy nem rögtön a szex kerül szóba.

- Rendben van. – zárta le ezzel a témát. – Most hová szándékozol menni? – kérdezte.

- Hozzá. – mondtam, és bővebben is kifejtettem. – Justin-hoz. Daisy azt mondta, aki elvitte a barátnőmet, egy senki volt. Bár nem nagyon értem, hogy értette ezt, de biztos vagyok abban, hogy a többiek megtalálták, és biztonságban van. Justin házában! – fejeztem be a mondandómat. Tényleg biztos voltam abban, hogy Anne ott tartózkodik, és Grant-ék, körbevéve a házat vigyáznak rá. Igen, biztosan így van. Abban is biztos voltam, hogy aggódnak miattam. Valamiért abban is, hogy Justin nem haragszik rám az este történtek miatt. Persze, én helyette is haragudtam magamra. Jobban, mint valaha. Ebben az ügyben még beszélni fogok vele. Négyszemközt. – Justin! Hozzátok tartok. Ne aggódj, jól vagyok. – mondtam magamban. Bár biztos, hogy egész végig figyelte a gondolataimat, és mindenről tud, de azért még is csak jobbnak láttam, hogy megszólítom, a gondolataimon keresztül.

- Akkor lassan elválnak az útjaink. – mondta. – Ha viszont segítségre van szükséged, vagy bármire, a Shadow-ban megtalálsz. Délután három, és hajnali négy között. – elmosolyodtam. Mintha valami doki lenne, és ebben az időpontban rendelne.

- Rendben, megjegyzem. – mondtam.

 Nem sokkal később tényleg elváltak útjaink. Körülbelül, olyan tíz perc kellett ahhoz, hogy oda érjek. Persze futottam, ami csökkentette az időt. A házhoz bekanyarodva, Grant háttal állt nekem, és körülötte, még álltak négyen. Ketten a lépcsőn ültek, a másik kettő pedig, a korlátnak támaszkodott. Meg se kellett szólalnom, pár másodperc múlva, Grant hátra kapta a fejét. Igazából, mintha mind az öten egyszerre vettek volna észre. Megkönnyebbülést láttam Grant arcán. Már nem futottam, hanem lassan lépkedtem feléjük. Közben pedig ziháltam a rohanás miatt. 

- Ha nem tudnám, hogy szarvasé, akkor megrémülnék. – mondta Grant. Összehúztam szemöldököm. Nem tudtam, hogy milyen szarvasról beszél. Láthatta ő is, hogy nem értem ezért tovább beszélt. – A vér. A ruhádon, lehet, hogy nem látszik, de a nyakadon, és a kezeden igen. Ha a barátnőd meglátja, meg fog ijedni. – magyarázta. Szóval a vérről van szó. Bár azt nem tudom, hogy valóban szarvasé-e, de abban teljesen igaza van, hogy Anne meg fog ijedni. Nem mostam le, hisz nem is nagyon foglalkoztam a már teljesen rám száradt vérrel. Majd erre is kitalálok valami magyarázatot, amit remélhetőleg bevesz majd.

- Jól van? – kérdeztem.

- Igen. Viszont túl sokat kérdez. – mondta. – Azt mondtuk neki, hogy egy zavarodott elméjű fickó vitte el. Te pedig azért tűntél el, mert behívtak melózni. – tudatta velem a kitalált hazugságot.

- Oké. Akkor zavarodott elméjű fickó, és meló. – jegyeztem meg a hazugságokat. - Ez mind rendben van, de azt mondtam, hogy étteremben dolgozok, nem egy vágó hídon. – tártam szét a karom. Ahogy a tenyeremre vándorolt a tekintetem, foltokban véres volt, és bár a nyakamat nem láttam, de ha Grant azt mondja, hogy ott is véres, akkor biztos úgy van. Ha így megyek be, akkor tényleg a frászt fogom rá hozni. Valahogy le kéne mosnom. Ha beleköpök a tenyerembe, és kérek egy zsebkendőt, az vajon nőies tisztálkodásnak számítana? Nem valószínű, szóval inkább hagytam, és egy hazugságon törtem a fejem. Mikor eszembe jutott valaki.

- Justin is, a házban van? – kérdeztem. Valamiért feleslegesnek éreztem a kérdést, mert tudtam rá a választ. Ami, egy hatalmas, nem volt. Ha itt lenne, akkor már rég kijött volna.  

- Nincs. Téged keres. – mondta, ami miatt meglepődtem.

- De hisz, szóltam neki, hogy ide tartok. – mondtam.

- A helyzet az… - kezdte, de egy nagy kiabálás félbeszakította.

- Zoe. – a bejárati ajtó felé néztem, és ott állt Anne. Semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni az arcáról. Sem azt, hogy dühös, sem azt, hogy megkönnyebbült, mint Grant, mikor meglátott. Olyan semleges volt.

- Szia. – mondtam, és elindultam felé.

- Szia? Ez most komoly? – na, most volt düh az arcán. – Ezt tudod, mondani? Ott hagytál a buliban. – magyarázott hangosan.

- Hé, szerintem ez fordítva történt. – mondtam. Mert én így is gondoltam. Ő hagyott ott minket, amikor megtudta, hogy Justin-nal járok.

- Bocs, hogy kiakadtam, amiért azzal a gyerekkel jöttél össze. – mondta gúnyosan. – Mellesleg ha tudni, akarod, akkor engem megtámadott valami pszichopata. Rám morgott. Érted? Rám morgott. Mint egy rohadt korcs. – az öt fiú, ha eddig nem nézett Anne felé, akkor most megtették. Lehet, hogy egy gonoszabb farkas kapta el Anne-t, de azért rohadt korcs, ezek a szavak még a fiúkat is felbőszíti. Sietve, fellépkedtem a két fiú között, a pár foknyi lépcsőn, és betaszítottam Anne-t, azt ajtón. Hátra fordultam, és halkan oda súgtam a többieknek, hogy sajnálom. Aztán becsuktam az ajtót, és Anne-re néztem.

- Neked meg mi bajod van? – persze, ezt nem a fiúk miatt kérdeztem, hanem úgy általánosságban.

- Mi a bajom? Neked mi a bajod? Ja, és a harmadik kérdésem pedig, mi a frászért vagy véres? – kezével a nyakam felé nyúl, de mire oda ért volna, eltoltam.  

- Jól vagyok. Ez csak szarvas. – mondtam. Persze, számára ez valószínű, hogy nem fog mondani semmit, ahogy nekem se az előbb.

- Szavas? – kérdezte.

- Aha. Ide fele, ráestem egy vérző szarvasra. – Jézusom. Ilyen, idióta hazugságot, a világ nem hallott még.

- Szóval, rá estél egy vérző szarvasra. – gondolkozott, és közben hümmögött. Aztán ismét rám nézett, és kissé hangos hangnemet engedett meg magának. – Te tényleg ennyire hülyének nézel? Hazudoztok itt nekem folyton.

- Nem tudom, miről beszélsz. Senki nem hazudik neked. – mondtam, ami egy újabb hazugság volt.

- Szóval, nem? A lószart nem. Te eltűnsz, a barátod, meg elmegy kirándulni. – mondta, kiabálva.

- Dolgoztam. – mondtam, sokkal nyugodtam hangon, mint Anne. Nevetni kezdett.

- Etess ezzel mást! – mondta.

- Anne, miért nem bízol bennem? – kérdeztem.

- Riley halála óta hazudsz nekem, és a családodnak. Ne csodálkozz, ha már nem bízok benned. – teljesen igaza volt. Csakhogy mégsem mondhatom el neki az igazságot. Épp elég az, hogy én veszélyben vagyok, és, hogy Riley meghalt. Sokkal jobb lenne, ha ő most rögtön haza indulna. Számomra az megkönnyebbülés lenne. Viszont, az zavar, hogy nem tudom, ki volt az a farkas, aki el akarta vinni Anne-t. Ha Davon embere volt, akkor túl hamar tudta meg, hogy barátnőm itt van. A besúgó, gyorsabban informálja, mint gondoltam.  

Még egy ideig veszekedtem Anne-el, aztán a kanapén helyeztem kényelembe magam, amíg Justin meg nem érkezett. Kitárult az ajtó, és ott állt engem nézve. Biztos megijedt a vérszag miatt, de ha Grant tudta, hogy szarvasé, akkor ő is tudni fogja. Beljebb lépett, és én legszívesebben a nyakába ugrottam volna. Mégis ott maradtam a kanapén ülve, Anne mellett.

- Minden rendben? – kérdezte.

- Igen. – válaszoltam, és közben előre hátra ingattam a fejem.

- Még, hogy rendben? – Anne hangja csapta meg a fülem. – Amíg ő a barátaival kirándulgat, addig, te egy magad kóvályogsz ide. Szerinted ez rendben van? Elvileg a barátod, és hagyja, hogy ez történjen? – Anne teljesen biztos volt abban, hogy én nem dolgozni voltam. Amiben teljesen igaza volt, de ezt nem tudattam vele. Azt mondta, biztos engem is el akart rabolni egy pszichopata, mint őt. Abban a hitben van, hogy Justin tétlenkedett, és nem indult a keresésemre. Arról viszont fogalmam sincs, miért mondja, azt, hogy kirándulni volt. Nagyon nem bírta Justin-t, és próbálta folyton őt hibáztatni. Szemem sarkából, megláttam, hogy Jus hirtelen megindult felénk, de aztán megáll.

- Fogd be! – kiabált rá Anne-re. Elég idegesnek látszott, és ha most elveszti a fejét, akkor tuti, hogy Anne-nek támad. Felpattantam a kanapéról, és barátnőm, elé álltam. Ha Justin elveszti az önkontrollt, akkor kéntelen leszek megállítani. Persze, nem akartam, hogy mindez megtörténjen ezért, próbáltam teljesen nyugodt hangon beszélni hozzá.

- Justin, nyugodj meg. Nem úgy értette. – mondtam, és csak az arcát fürkésztem.

- Oh, dehogyisnem. – szólalt meg mögöttem Anne. Miért nem tudja befogni végre? – kérdeztem magamban. – Sose fog tudni megvédeni. – mondta.

- Elég! – csattant ki belőlem. Justin-ra, majd Anne-re néztem, akik úgy pásztázták egymást, mintha menten gyilkolni lennének képesek. Jobban aggódtam amiatt, hogy Justin, Anne-re támad, mint fordítva. Mindenki tudja, hogy ki is győzedelmeskedne ebben a harcban. – Fejezzetek be! – emeltem meg még jobban a hangom. – Nem látjátok, hogy ez nekem fáj? – mondtam, és nagyon haragudtam rájuk. Két ember, akit szeretek, és ők ennyire utálják egymást. Már tudtam, hogy soha nem lehetnek, majd egy légtérben. Utálom, még a gondolatát is, hogy valaha választanom kellene köztük.

- Sajnálom. – szólalt meg először Justin, és ahogy rá néztem, látszott rajta, hogy komolyan gondolja. A padlót szemlélte, majd, mikor visszanézett rám, én halványan elmosolyodtam. Részben azért mert, örültem, hogy teljesen megőrizte a hideg vérét, és nem ment neki Anne-nek, meg persze azért mert, hamar felfogta és elszégyellte magát, az előbbiek miatt. Barátnőm, persze, még most sem adta be a derekát, és karba font kézzel állt.

- Jobb, ha megyünk. – mondtam. Úgy gondoltam ennyi pont elég volt, egyszerre belőlük. Anne, hamar el is indult, és végig Jus nézte, aki ismét rá szegezte tekintetét, és csak egymást fürkészték. Ahogy barátnőm kiért az ajtón, Justin két lépéssel elém állt.

- Mégis hol voltál? – kérdezte. Összevontam szemöldököm, mert nem nagyon tudtam, hogy miért teszi fel nekem ezt a kérdést.

- Nem hallgattad a gondolataimat? – kérdeztem. Tudom párszor mondtam már neki, hogy ne hallgassa, de ha most kezdte el betartani, akkor elég hülye volt. Már bocsánat.

- Már nem hallak. – mondta. Szavai halkak voltak, de épp elég ahhoz, hogy halljam. Szóval, mikor Anne, megzavarta Grant mondandóját, akkor ő is ezt akarta mondani. – A helyzet az, hogy már nem hall téged. – biztos ezt akarta mondani.

- Ez meg, hogy lehetséges? – kérdeztem. Így, hogy semmit nem hallott, abból, amik a fejemben kavarogtak, több mondandóm volt, mint gondoltam volna. Ezért kérdezte, hogy hol voltam, ezért kellett rá annyit várni, amíg ide ért. Mert már nem hallja a gondolataimat. A kérdésemre a válasza, egy fej rázás volt. Most kezdhetek el ezen is aggódni.

- Zoe igyekezz már. – kiabált Anne kintről. Így, hogy sürgetett barátnőm, nem kezdhettem el ecsetelni, hogy mit történ velem. Hirtelen eszembe jutott valaki. Ralph. Azt mondta, hogy ha segítségre van szükségem, vagy bármire, akkor a Shadow-ban megtalálom. Délután három, és hajnali négy között. Most segítségre van szükségem, mégpedig arra, hogy elmondja, Justin-nak, amit nekem mondtak. Legalább is remélem, hogy tudatja vele. Mondtam neki, hogy benne bízok, remélem ő is bízni fog.     

- Mindjárt! – kiabáltam vissza. Megragadtam Justin karját, és a szemébe néztem. - Menj el a Shadow Hole-ba, és keresd Ralph-ot. – mondtam, és nyomtam a szájára egy csókot, aztán elsiettem mellette. Kiérve az ajtón már teljesen más bagázs állt kint. A négy számomra ismeretlen srác eltűnt, és a helyükre, Erin, Marko és Aiden került. Grant az egyetlen, aki maradt. Az előbb még nem, de most már ott fogta a kezében a táskát, amit még Dale adott, át nekem az este folyamán. Benne van a fegyver, és a ház kulcsai. Lelépkedtem a lépcsőn, kikaptam Grant kezéből a táskát, csak oda biccentettem nekik, és már rohantam is barátnőm mellé.

 Végig sétálva az utcában, elértük Anne-ék nyaralóját is. Némán mentünk el előtte. Ha ő nem tett szóvá semmit, akkor én miért tenném. Az utca végére érve, Mrs. Woods állt ott a botjával. Nem is értem miért akarja elhitetni, hogy szüksége van arra a fadarabra. Mindegy is, ha neki így a jó, akkor nekem miért is lenne beleszólásom. Mellé érve, már szóra is nyitotta a száját.

- Jó napot, hölgyeim! – mondta, és egy mosoly hagyta el a száját.

- Magának is. – szólaltam meg én is.

- Siessenek haza, mert ma nagy vihar várható estére. – közölte velünk. Felnéztem, és valóban igaza lehetett. Szürke felhők tornyosultak felettünk, ami egyértelműen utalt rá. Csak, hogy december elején, nem valószínű, hogy eső fog esni. Vihar lesz, hóvihar. Reggelre, majd mindent beborít, és talán még hidegebb is lesz majd.

- Honnan tudja? – zökkentett ki Anne hangja, a gondolataimból. Rá néztem, és ő hitetlenkedve nézett Woods-ra. Még mielőtt, válaszolhatott volna barátnőm kérdésére, előtte, én szólaltam meg.

- Anne, igaza lehet. Nézz fel. – mondtam, bizonygatva Woods igazát. Anne felnézett, aztán vissza rám.

- Mi lettél, időjós? – cinikus hanglejtésén már meg sem lepődtem. Rá néztem Woods-ra, aki jobbra-balra ingatta a fejét. Valószínű, hogy most legszívesebben adna egy pofont a mellettem állónak, a viselkedése miatt. Az igazság az, hogy én is megtenném!

- Mindegy. Majd este meglátjuk. – mondtam. Ezzel lezárva a témát.

- A házban feljebb kapcsoltuk a fűtést, hogy az este folyamán ne fagyjanak meg. – bólintottam. Persze, nekem eszembe sem voltak az ilyen hétköznapi dolgok, mint a fűtés. – Akkor, további szép estét! – mondta, megfordult, és elbicegett a botjával.

- Önnek is. – kiabáltam utána, de erre már nem reagált semmit. Nem mintha megbántódtam volna miatta. Anne-re néztem, aki még mindig a távolodó asszonyt nézte, és így szólalt meg.

 - Ki volt ez? Azt hiszem, már tegnap is láttam őt. – miközben beszélt, nem nézett rám.

- Mrs. Woods. Tőle bérlem, a házat. – válaszoltam a kérdésére. – Láthattad, mert mikor megérkeztünk, akkor pont ott ment el mellettünk. – mondtam. Eric társaságában, aki közben a kezembe csúsztatta a ház kulcsait.

- Ja, igen. – mintha eszébe is juthatott volna, hogy mikor is látta. – Volt ott egy fickó is. – mondta, már rám nézve. – Azt is ismered? – oh basszus. Miért kell ennyit kérdezni-e? Már annyit fogok neki hazudni, hogy a felére nem is emlékszem majd, és tuti lebukok.

- Nem, nem ismerem. – vágtam rá. Azt nem tudom, miért, de jobbnak láttam, hogy ezt mondjam. Lehet, hogy azért, mert tudtam, hogy Anne, akkor azt akarná, mutassam be neki. Tényleg nem tudom. A lényeg, hogy most nem ismerem, Eric-et. Csak tartsam észben! 

- Pedig tök közel ment el melletted. Azt hittem ismered. Mindegy. – mondta, legyintette egyet, és tovább indult. A francba. Remélem azt azért nem vette észre, hogy valamit adott is a kezembe. Megfogtam a fejem, és megráztam. Óvatosabbnak kell lennem. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy nem figyel, de mégis mindent észrevesz.

 A házhoz érve, már besötétedett. A szél egyre jobban kezdett fújni, és ha Anne még nem is, én már biztos voltam, hogy Woods-nak tényleg igaza volt, a viharral kapcsolatban. Kivettem a táskából a kulcsot. Persze, úgy, hogy Anne, észre ne vegye a benne lévő fegyvert, aztán kinyitottam az ajtót. Bementünk, aztán, én bezártam magam után. Kulcsra. Anne-t a szobában találtam, meg. Akkor vette le a kabátját, és a magassarkú csizmáját. Követtem a példáját. Levettem a lányoktól kapott holmikat magamról.

- Le kéne zuhanyoznom. – szólaltam meg. Bár ezt inkább mondtam magamnak, mint Anne-nek. Csakhogy neki még is meg kellett szólalni.

- Ideje. Mosd le magadról a disznó vért. – mondta, és a fürdő felé hessegetett.

- Szarvas. – javítottam ki.

- Tök mindegy. – közölte. Oda léptem a bőröndömhöz, és kivettem belőle a törölközőmet. Mikor visszafordultam, Anne csípőre tett kézzel állt, és mintha gondolkozna.

- Mellesleg, fura, hogy az öregasszony nem tette szóvá, hogy véres vagy. – szólalt meg.

- Szerintem látott már durvább dolgokat is. – mondtam, és közben gyorsan indultam a fürdő felé. Mikor már kiértem a szobából, feloltottam a villanyt, és fél lábbal már a fürdőben voltam, de még hozzátettem. - Higgy nekem. – azzal bezártam az ajtót, aztán háttal neki támaszkodtam. Ledobva a törölközőt, kezemmel beletúrtam a hajamba. Persze, nem jutottam sokáig, mert a vér miatt tökre össze volt ragadva. Elsétáltam a zuhanyzóig, és megengedtem a vizet. Amíg levetkőzöm, addig is melegedjen. Levettem a fekete blézert, és az alatta lévő, szintén sötét árnyalatú kivágott hosszú ujjú felsőt. Miután ezektől megszabadultam, levettem a szűk nadrágot, ami alá még jó, hogy felvettem Anne vastag harisnyáját. Vajon számíthatok, egy felfázásra? Mivel úgymond tegnap mezítláb szaladgáltam az erdőben. Azt, nem tudom, hogy meddig, de még ennek a vastag harisnyának, sem kellett sok idő, hogy kilyukadjon a talpán. A fehérneműtől is megszabadultam, és végre beálltam a zuhany alá. Istenem, de jó érzés volt. Ahogy a meleg víz végig gördült a testemen, és felmelegítette azt. Miután, a hajamat is a zuhanyrózsa alá tettem, szinte rögtön piros lett a lábamnál a víz. Addig áztattam a hajam, amíg tiszta víz nem hömpölygött a lábam körül. Azután, a fürdőben lévő samponnal, megmostam, és a tusfürdőt is, használatba vettem. Már sokkal tisztábbnak, éreztem magam. Lemostam a körülbelül két napos szempillaspirált is, így már arcom is makulátlan volt. Nem akartam olyan sokáig áztatni magam. Anne miatt. Nem szerettem volna sokáig egyedül hagyni. Miután elzártam a vizet, megtörölköztem, és abban is kellett, hogy kimenjek. Ruhát ugye bár nem vittem be magammal. Mikor kiléptem, két lépéssel, már a hálóban voltam. Anne ott ült az ágyon, lehajtott fejjel. Egyik keze az ölében, másik, a háta mögött.

- Hé, minden rendben? – kérdeztem. Mikor meghallotta a hangom, felemelte a fejét, és rám nézett.

- Persze, – mondta, de még nem fejezte be. – vagyis nincs. – néztem őt, hogy most mégis, mi az a dolog, ami nincs rendben. Felállt, és egy másodpercre sem vette le rólam a tekintetét. A háta mögött lévő keze előre lendült, oldalához. Oda pillantottam, és a kezében lévő dolog miatt, igen csak megrémültem.

- Nem kérdezem meg, hogy ez mi, mert tudom. Inkább azt kérdezném, hogy miért van nálad. – alig fejezte be a mondatát, én már beszédre is nyitottam a szám.

- Nincs töltve. – vágtam rá. Bár valószínű, hogy ez kicsit sem fogja érdekelni. Még ha üres is, akkor is egy pisztolyról van szó.

- Szóval, azt mondod, hogy ha ezt a fegyver most rád szegezem – mondta, és közben meg is tette, amit mondott. – és lövök egyet, akkor nem repül beléd egy golyó. Igaz? – nagyot nyeltem. Egy másodperc töredéke alatt elhittem, hogy Anne képes lenne meghúzni a ravaszt.

- Add azt ide. – mondtam, és felé nyújtottam a kezem. Nevetni kezdett. Nevetett, basszus! Miért nevet?

- Akkor mégis csak töltve van. Ahogy ez is. – mondta, és előhúzta a zsebéből, a plusz tárat, ami a táskámban volt. Most el kezdhetném ostorozni magam, hogy miért nem vittem be magammal a fürdőbe, de ennek már semmi értelme. Megtalálta, és most tutira nem fogja elhinni egy hazugságomat sem. Itt lenne az igazság pillanata? Vajon, hogy fogadja? Tuti, azt hiszi, majd, hogy megörültem. Már beszédre nyitottam a számat, mikor hangos dörömbölést hallottam. Megállt bennem az ütő. Két lépéssel, Anne-hez léptem, aki még mindig felém tartotta a fegyvert. Kikaptam a kezéből, a tárral együtt, és rá parancsoltam, hogy maradjon a szobában. Nem ellenkezett nem szólt, semmit. Kiléptem a hálóból, és a bejárati ajtó felé fordultam. Ismét dörömböltek rajta. Vizes hajjal, törölközőben, álltam elé, és kibiztosítva a fegyvert az ajtó felé céloztam.

- Ki az? – kiabáltam. Senki nem szólt vissza. A dörömbölés is elhallgatott. Az ajtó melletti ablakon hoz léptem. A halvány fény, ami kivilágított, láttam, hogy valaki fekszik a küszöb előtt. Nem láttam, hogy ki. Nem láttam, hogy fiú vagy lány. Azt sem láttam, hogy megsérült-e? Csak azt láttam, hogy valaki ott fekszik. Csapda? Talán. Csakhogy meg kell róla bizonyosodnom. Oda nyúltam, a zárban lévő kulcshoz, és elfordítottam. Aztán, lenyomtam a kilincset. Lassan nyitottam ki, és a pisztoly csöve hamarabb kint volt az ajtón, mint, hogy én kiláttam volna rajta. Csak félig nyitottam ki. Megcsapott a fagyos szél. Az ajtó előtt fekvő valakinek, megmoccant a feje. – Hé. – mondtam, és a csupasz lábammal megböktem. Háttal feküdt nekem, és a kapucni a fejére volt húzva. A keze lassan felemelkedett, ami véres volt. Oldaláról, lassan átdőlt a hátára. Csak a fél arcát láttam, ami elég is volt. Istenem, ez Marta.

- Anne! – kiabáltam. Aztán leguggoltam, és a kezembe vettem Marta fejét. – Hallasz? Mi történt? – nem láttam rajta sérülést. A keze mégis csupa vér volt.

- Ki ez? – jött a hátam mögül a hang.

- Csak segíts, bevinni. – mondtam. Nem akartam válaszolni, neki még nem. Majd ha már bent leszünk, a házban, akkor talán. Átléptem Marta felett, és megragadtam a hónaljánál. Intettem barátnőmnek, hogy ő is tegyen ugyan így. Behúztuk az ajtón, és mikor már nem volt útban, visszapattantam, a bejárathoz. Körbe néztem, de nem láttam semmit, csak a széltől lengő fákat, és, hogy szitálni kezd a hó. Becsaptam az ajtót, és kulcsra zártam. – Vigyük az ágyra. – mondtam, és megint megfogtam, az ájult lányt.

Felraktuk a fekvőhelyre, és a lámpa fényénél még jobban szemügyre vettem. Most sem láttam rajta egy karcolást sem. Lehúztam a kabátja cipzárját, de ott sem volt semmi. Az arca viszont, eléggé beesett volt, a szeme alatt, hatalmas karikák. Tudom, hogy utálni fog érte, de, hogy felébresszem, pofozgatni kezdtem. – Marta. – mondtam, és közben még mindig csapkodtam az arcát. Mikor pislogni kezdett, fellélegeztem egy kicsit. Mikor viszont megszólalt egyenesen megkönnyebbültem.  

- Ha még egyszer megpofozol, megbánod. – mondta, halkan.

- A frászt hoztad rám. – szólaltam meg, és az ágy mellett lévő fotelbe huppantam. Mikor felült az ágyon, rám nézett. – Szarul nézel ki. – mondtam. Vártam valami visszaszólást, de nem jött. Csak nézett rám, mintha mondani akart volna valamit, még sem teszi.

- Anne. – néztem rá barátnőmre, aki az ég adta világok nem érthet már semmit. Válaszokat fogok neki, adni. Csak még egy kicsit várnia kell. – Hoznál, egy pohár vizet? – karját összefonta mellkasa előtt. Tudta jól, hogy miért küldöm el, még sem szólt semmit. Követtem a szememmel, ahogy elhagyja a hálót, aztán visszanéztem, a beesett arcú Marta-ra, aki azon nyomban megszólalt.

- Woods, lelőtték. – suttogva szólalt meg. Ez a szó valahogy, furán hangzott. Lelőtték. Farkasok, nem lövöldöznek. Összehúztam szemöldököm, és jobbra-balra ingattam a fejem. 

- Várj, lelőtték? – kérdeztem rá, én is suttogva. Bólintott. Lelőtték. Lelőtték. Lelőtték. Mintha víz hangzott volna ez a szó a fejemben. Láttam az arcán, hogy tudja ki volt, és meg sem kellett kérdeznem. Mert elmondta.

- Eric, Eric volt. – teljesen kiürült az agyam. Eric. Istenem. Ő az. Ő az áruló?   

- E… ez biztos? – dadogva szólaltam meg. Nem tudtam elhinni. Eric.

- Igen. – mondta. – Ha nem a saját szememmel láttam volna, akkor nem hinném el. Ott volt, háttal nekem… - mondta volna tovább, de közben szóltam.

- Hé, háttal? Biztos, hogy őt láttad? – ezzel, hirtelen egy remény csillant, fel, hogy mégsem ő az, viszont Marta gyorsan, ki is oltotta azt a fényt.

- Csak ő használ hangtompítót. A füle mindig bedugul, ha tompító nélkül lő. Két éve, pont a füle mellett sütöttem el a fegyvert. Azóta használja. Sötét volt, de felismerem már őt hátulról is. A testalkata, ahogy a fegyvert fogat, minden megegyezett. Mikor lőtt, nem hallottam. – magyarázta. Beletúrtam vizes hajamba, és lehajtottam a fejem. 

- Tessék. – hallottam meg Anne, hangját. Mikor felnéztem, akkor nyújtotta át Marta-nak a pohár vizet. Ivott belőle pár kortyot, aztán csak a kezében tartotta. Hirtelen felálltam, és megszólaltam.

- Szólnunk kell Justin-nak. – mondtam, és odarohantam a bőröndhöz, hogy felöltözzek végre. Közben pedig tovább beszéltem. – Oda megyünk, és – most Marta szólt közbe.

- Felejtsd el! – jelentette ki. Ahogy kiegyenesedtem, megfordultam a kezemben lévő ruhákkal. Marta már az ágy előtt állt. Bevallom ezzel az arccal, horror filmbe illő. – Nem megyek oda. Kizárt. – mondandója közben erősen rázta a fejét. Mire is számítottam tőle. Még most sem fogadhatta el igazán, az igazságot. Pedig már ideje lenne feldolgoznia. A bátyja farkas lett. Tudom, nehéz lehet, de mégis csak a bátya, akit szeret. El kell fogadnia, hogy néha talán megváltozik a külseje, de legbelül, ugyan az a fiú.

- Erről, most nem nyitok vitát. Szembe kell nézned vele. Jössz, és kész! – zártam le a témát.

 Pár perc alatt felöltöztem, és már indulásban voltunk.

- A kocsi az utca végénél áll. – mondta Marta. Rögtön oda nyújtottam a kezem, mire ő, összeráncolta homlokát.

- Add a kulcsot. – mondtam, és még mindig felé nyújtottam a tenyerem.

- Minek? – kérdezte.

- Nem kockáztatom meg, hogy egy tíz perces út alatt, te elájulj, és neki menjünk egy fának. – magyaráztam, és még mindig vártam, hogy ott legyen végre a kulcs a kezemben.

- Miért ájulnék el? – húzta össze szemöldökét. 

- Mikor ettél utoljára? – kérdeztem, de nem vártam választ. – Biztos vagyok abban, hogy a magadtól megvont kaja miatt ájultál el az ajtóban. Ahogy már mondtam, szarul nézel ki. Biztos, ami biztos, Anne vezet. – néztem rá barátnőmre. Pont úgy nézett rám, mint Marta. Csakhogy az ő tekintetében több harag volt. Már tisztában vagyok azzal, hogy el kell neki mondanom mindent, de valamiért még mindig habozok. Talán ha majd ismét Justin-éknál leszünk, akkor megpróbálkozok vele. Farkasok, vadászok, bonyolult lesz az biztos. Visszanéztem Marta-ra. – Na! – ráztam meg a kezem. Megforgatta a szemét, kabátjába nyúlt, és végre ott volt a kulcs a tenyeremben. 

Nincs két órája, hogy eljöttünk, Justin-éktől. Most pedig már mehetünk is vissza. Bár nem mintha bánnám. Csak egy dolgot sajnáltam, hogy nem jó hírrel érkezünk. Eric, megölte Mrs, Woods-t. Még most sem tudom felfogni, ezt az egészet. Nem rég, még beszéltem, vele, most meg halott. Eric, meg. Istenem. Mi a franc ütött belé? Miért, van Davon mellett? Miért kellett megölnie, Woods? Talán Woods rájött, hogy besúgó, és ezért kinyírta? Utálom ezt a sok kérdést. Utálom, hogy ennyi van, és nincs rájuk rögtön válaszom.

A házból kilépve, már szakadt a hó, és a szél csak még inkább feltámadt. Bezártam az ajtót, és mentünk Marta után. A szél a szemembe fújta a havat, ami miatt néha alig láttam valamit. Öt perc séta után, az utca végén ott volt a Mustang. Mindannyian beszálltunk, Marta hátra, Anne és én pedig előre. Felbőgött a motor, és már indultunk is.

Tíz perccel később, már a ház előtt parkoltunk. Hátra néztem. Marta, idegesen tördelte a kezét. Tudom, hogy erős lány, de néha ő is félhet. Ha most megkérdezném, biztos, hogy tagadná. Épp ezért meg sem próbálkoztam nyugtatgatni. Attól, csak még idegesebbé válna. Kiszálltunk a kocsiból, és rohantunk a ház felé. Persze, csak annyira amennyire a szél engedte. Néha úgy éreztem, hogy hirtelen felkap, és elrepít. Persze, ez nem történt, meg így, sikerült eljutni az ajtóig. Kopogás nélkül, léptünk be rajta. Anne a bal, Marta, pedig a jobb oldalamon. Barátnőm, kicsit otthonosan érezte magát, így jóval beljebb ment, mint Marta. Az ajtó bezárult, és ő ott maradt, mintha készen lenne kirohanni rajta. Körbe néztem, és megláttam, akit kerestem. Marko ott állt a kanapé előtt. Úgy kihúzta magát, mint egy katona. Látszott rajta, hogy ő is ideges. Talán kereste, a szavakat, hogy mit is mondjon neki, de húga megelőzte.    

- E..Eric megölte Woods. – dadogva kezdte el a mondatát. Bár nem erre számítottam, de úgy tűnik, Marta inkább rögtön belecsap a közepébe.

- Az kizárt. – mondta Marko, és közben ingatta a fejét. Tekintetem tovább siklott. Áthaladt Erin-en, Aiden-en, és Justin-on állt meg. Komor volt az arc kifejezése. Vajon ebben a két órában elment Ralph-hoz? Bólintania kellett volna, vagy ingatni a fejét. Basszus, miért nem tud már olvasni a gondolataimban? Sose gondoltam volna, hogy ennyire hiányolni fogom. Ott hagyva Marta-t az ajtóban, Justin-hoz sétáltam.

- Megtaláltad? – kérdeztem suttogva. Bólintott. Akkor már talán neki is leesett, hogy Eric a besúgó.  

- Pedig ő volt. – förmedt rá Marta. Visszanéztem felé. Látszott rajta, hogy zavarja testvére nem hisz neki.

- Biztos, hogy nem. – Marko annyira biztos volt magában, hogy nem csoda, ezzel felbosszantja a húgát.

- Marko, tudom, hogy jóban voltatok, de Marta látta, hogy… - nem engedte, hogy befejezzem.

- Nem erről van szó. Eric halott. Justin találta meg a testét. – bökött az előttem álló fiú felé. Rá néztem, és ő bólintott, hogy ez igaz, és hozzá tette.

- Már egy órája halott lehet. Fejbe lőtték. – le kellett, hogy üljek. Mi ez az egész? Ha nem Eric ölte meg Woods, akkor ki? Eric. Ő is halott. Őt ki ölte meg? Istenem. Muszáj eljutnom, a vadászházhoz. Valaki gyilkolni kezdet. Valaki gyilkolja a vadászokat. 

54.fejezet

Sziasztok! Megjöttem, egy nem túl hosszú fejezettel. Viszont szerintem izgi lett, és majd felteszitek magatoknak a kérdést. "Ki az"? Feltevéseket várok, mert kíváncsi vagyok ti kit tudnátok meg gyanúsítani. Nem is mondok többet, csak annyit jó olvasást. Puszillak titeket.

~Ann.xd

- Ne nyugtatgass! Kik vagytok ti, és honnan tudod a nevem? – a srácnak, igaza lehet abban, hogy még mindig a hatása alatt vagyok annak a valaminek. Mert most úgy érzem, hogy bocsánatot kéne kérnem Daisy-től, amiért vele is kiabálni kezdetem. Pedig ő eddig kedvesnek bizonyult. Csakhogy tényleg nem tudom, hogy kik ők, és ez zavart valójában.

„Justin szemszöge”

  

 A ház előtti lépcsőn ülök, és várok. Mire? Arra, hogy végre megtudjak valamit Zoe hollétéről. Mióta a fejemnek szegezte a fegyverét, azóta nem hallom őt! Ami megőrjített! Nem tudom, hogy hol van, és egyáltalán életben van-e még. Anne a házban van, Aiden és Erin társaságában. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ezt a lányt soha nem fogom a barátaim közé sorolni. Ez az egész miatta történt! Ha ő nem rohan el, azután, hogy megtudta, Zoe és én kapcsolatban vagyunk, akkor most nem kellene ennyire aggódnom. Miután Zoe elszaladt, és én hülye nem mentem utána, nem sokkal később Grant, és a többiek, akik Anne után mentek, visszahozták. Állításuk szerint olyan könnyen, hogy maguk is meglepődtek. Persze, Anne azóta is kérdezősködik, és egyik hazugságot kapja a másik után. A cipőmet fürkésztem, mikor meghallottam, hogy Grant-ék közelednek. Felálltam, és azt a pontot néztem, ahol nem sokkal később felbukkantak. Mindenki lehajtott fellel lépdelt, kivétel, Grant-et, és Marko-t. A távolból is kiszúrtam, hogy az utóbb említett személy, egy fekete kistáskát hozott a kezében. Ez volt Zoe-nál az este folyamán. Kapkodtam a tekintetem háta meglátom őt is, de hiába való volt.

- Nem találtuk meg. – mondta, Grant, amire magamtól is rájöttem. – Viszont a táskáját igen, benne a fegyverrel.

 - Egy ágra volt felakasztva. Mintha valaki azt akarta volna, hogy biztosan megtaláljuk. - szólalt meg Marko is. – Ezt tutira megtervezte valaki. – mondta, és épp annyira, mint én, ő is aggódott Zoe miatt.

- Még most sem hallod őt? – kérdezte Grant.

- Szerinted itt lennék, ha hallanám? – förmedtem rá, elég hangosan ahhoz, hogy a házban lévő Anne figyelmét felkeltsem vele.

- Nyugodj meg. – mondta, miközben felemelte a kezét. A hátam mögött nyílt is az ajtó, és kilépett rajta az, akinek a társaságára, a legkevésbé vágyok.

- Most már elmondaná valaki, hogy mi folyik itt! – hisztérikus hangja bántotta fülemet. Legszívesebben megfordultam volna, és rá kiabáltam volna, hogy semmi köze hozzá, de már csak Zoe miatt sem tettem meg. Ha itt lenne, és látná, hogy viselkedek a barátnőjével, nem valószínű, hogy örülne. Bizonyára megint veszekedés lenne belőle. Szintén Anne miatt. Leléptem a még hátra lévő két lépcsőfokon, és Grant mellé érve, halkan megszólaltam.

- Tovább keresem. – mondtam, és nem törődve senkivel, az utam az erdő felé vezetett.

 Már fél órája cammogok a nyirkos erdőben, és keresek valamit. Valami apró kis jelet, vagy bármit, hogy a nyomára bukkanhassak.

 - Hé, várj meg. – hallottam meg Aiden hangját. Mikor megfordultam, ott jött mögöttem, és a fejét rázta. – Kiborít ez a lány. – mondta.

- Ezzel azt hiszem nem vagy egyedül. – lépett elő Marko is egy fa takarásából. – Tudjátok, imádom Zoe-t, de most legszívesebben arcon csapnám, hogy egy ilyen csajjal barátkozott. – forgatta meg szemét, és közben egy ágat eltolt a kezével, hogy az arca ne üsse.

- Egyet értek. - érkezett meg Erin is.

- Mit kerestek itt? – kérdeztem, mert valamiért zavart, hogy utánam jöttek.

- A helyes megfogalmazás, az a kit kerestek itt. – magyarázott Aiden, ami most nagyon nem érdekelt. – Azt hiszed, hogy hagyjuk, hogy egyedül keresd? Barátok vagyunk, számíthatsz ránk! – mondta, és én akaratlanul is elmosolyodtam. Rendes, hogy ezt tudatta velem. Marko viszont megköszörülte a torkát, és mikor ismét felé néztem, szemöldöke enyhén felcsusszant.

- Bár azt nem mondanám, hogy mi barátok vagyunk, de Zoe miatt rám is számíthatsz. – bólintottam, mert hát, mint is mondhatnék. Nem lehet mindenkivel felhőtlen viszonyunk. Visszafordultam abba az irányba amerre eddig is tartottam, és tovább mentem. A többiek pedig utánam jőve, beszélgettek, először Anne-ről, hogy miért ennyire fura, aztán pedig Marta, Marko húga került szóba.

- Megbékélt már? – kérdezte Aiden.

- Kétlem. Eric azt mondta, eléggé ki van bukva, és nem hiszi el, hogy engem látott. – mondta, és lehetett hallani a hangjában, hogy emiatt gondterhelt egy kissé. – Beszélni akartam vele, de Mrs. Wilson szerint hagyjam még egy kicsit. Bár ez nehezemre esik, de várok hisz a húgomról van szó. – magyarázta.

- Ez a legjobb, amit tehetsz. – mondtam hátra szólva. Míg Marko nem uralja teljesen önmagát, és a húga bele nem törődik, hogy a bátya él, és, hogy farkas lett, addig magam is jobbnak látom, hogy ne találkozzanak.

- Szerintem – kezdett bele Aiden. Csakhogy már ez az egy szó úgy hangzott, mint amivel felbujtaná valamire. Így megálltam, hátra fordultam, és megakadályoztam, hogy barátom, olyat mondjon, amitől Marko fellázadna, és a vadász házhoz igyekezne. Ahogy barátommal farkas szemet néztem, ráztam a fejem, hogy meg ne szólaljon, csakhogy neki akkor is mondani kellett valamit. Aiden egy másodperce elgondolkozott, és végül olyat nyögött ki, amire még én sem számítottam. – jól néz ki a húgod. – Aiden rögtönzésből, sosem volt jó.

- Mi van? – állt meg Marko, és eléggé meglepett fejet vágott. Nem csoda hisz, amit Aiden most mondott, annak semmi köze nincs az előbbi kérdéséhez. Mondjuk, mondhatta volna azt, hogy „szerintem, Justin-nak igaza van, vagy, hogy, szerintem is jobb, ha kicsit ülepszik a dolog” nem pedig egy ilyen hülyeséget.

- Már, mint – kezdte el, a már csak akkor is kibeszélem magam akcióját. – nem mintha tetszene, bár nagyon jó bőr, de – már a fejemet fogtam, mert ez már valami borzalom, amit összeszövegel. – inkább távol tartom magam az ilyen nőktől. – összefontam karomat mellkasom előtt, és szinte már mosolyogva néztem barátomat, amint jobban vágja maga alatt a fát.  

- Mégis milyen nőktől? – erre a válasz, úgy tűnt Erin-t is érdekli, mert szinte belebámult az arcába, miközben mellette állt.

- Az ilyen, ööö, izé – hadovált, de semmi értelmeset nem mondott.

- Az erősektől. – mondtam. Mindenki rám nézett, és én bővebben kifejtettem mire is gondolok. – Aiden fél a nála erősebb nőktől.

- Mi, ez nem igaz! – vágta rá.

- Szóval, te félsz tőlem? – nézett rá kérdően Erin, és egy olyan mosoly volt az arcán, amilyet még sosem láttam.

- Mi van? Úr isten, Erin hagyjál már. Te amúgy sem vagy erősebb nálam! – legyintett felé. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy Erin összehúzza a szemöldökét, és kissé szúrós tekintettel nézzen Aiden-re.

- Úgy gondolod? – kérdezett rá, de választ nem várt, mert hirtelen olyan erősen megütötte Aiden-t, hogy ő neki esett a mögötte álló fának, aztán térdre rogyott. Erin két lépéssel oda állt felé, lehajolt, és csak ennyit mondott. - Remélem most már félsz! – kiegyenesedett, aztán elindult felém, és ahogy elhaladt, mellettem azt motyogta, hogy majd megmutatja ki az erős. Marko szint úgy tett, mint Erin. Jobbnak látta, ha inkább tovább megy. Pár lépéssel Aiden elé értem, és lenyújtottam felé a kezem. Ő megfogta, és én felhúztam. Leporolta magáról a koszt, aztán rám nézett.  

- Aiden fél a nála erősebb nőktől. – próbálta utánozni a hangom, kisebb nagyobb sikerrel. - Hülyeségeket beszélsz. Ez mind a te hibád! – próbált mindent rám kenni, de úgy döntöttem hagyom, és csak ennyit mondtam.

- Persze fogd rám, amiért a rögtönzésed kissé béna volt. – mondtam. Aztán ő magyarázott, hogy hirtelen nem tudta, hogy akkor mit is mondjon, meg, hogy csak ez jutott az eszébe, de akkor is ott lyukadtunk ki, hogy improvizálni, tényleg nem tud.

 A nap hátra levő részében, csak mászkáltunk, és persze aggódtunk. Marko jött azzal, hogy lehet csak elterelés volt, Anne elrablása, és hogy mindvégig Zoe-ra pályáztak. Ettől egyáltalán nem nyugodtam, meg mert, akkor ez azt jelenti, hogy most éppen Davon csapdájában van. Az viszont, hogy a srác, aki elvitte Anne-t, az körülbelül tizenöt perc után feladta, és szinte visítva rohant el, az nem Davon falkájára utalt. Ott mindenki kegyetlen, és nem pipogya, mint ez volt. Tény, hogy nem tudták elkapni, de akkor is, ez valahogy furcsa számomra.

Még baktattunk egy ideig, de aztán, visszaindultunk a házhoz. Nem akartam feladni, de a többiek azt mondták, pihenjünk. Haza érve, Grant ott állt a lépcsőn, és a fejével biccentett egyet az ajtó felé. Rögtön rohanni kezdtem, és ahogy ugrottam a lépcsőn, majdnem felborítottam Grant-et. Kitártam az ajtót, és ott volt a kanapén. Ott ült, és barna szemeivel engem fürkészett. Beljebb léptem, és legszívesebben oda ugrottam volna, hogy magamhoz öleljem, de Anne az utamban volt.

- Minden rendben? – ezt tudtam legelőször kinyögni.

- Igen. – mondta, miközben rázta a fejét. Nem tudtam nem észrevenni, hogy foltokban véres a keze, és, hogy árad róla a vérszag. Nem az övé, hanem, szarvasé.

- Még, hogy rendben? – szólalt meg Anne, fennhangon. - Amíg ő a barátaival kirándulgat, addig, te egy magad kóvályogsz ide. Szerinted ez rendben van? Elvileg a barátod, és hagyja, hogy ez történjen? – magyarázott Zoe-nak, és közben, mikor rám nézett, valami ördögit láttam a szemében. Elkapott az ideg, és úgy éreztem, hogy mára már teljesen elegem lett belőle. Hirtelen megindultam felé, de aztán megtorpantam, és csak rá üvöltöttem.

- Fogd be! – mégis mit tudhat ő? Még hogy kirándulgatok a barátaimmal? Semmit nem ért, semmit! Zoe felpattant a kanapéról, és oda lépett Anne, elé. Úgy csinált, mint, aki rögtön megvédené, ha ugrok.

- Justin, nyugodj meg. Nem úgy értette. – mondta, és láttam rajta, hogy engem is védeni próbál, és barátnőjét is.

- Oh, dehogyisnem. – állt fel, Zoe mögött, aztán oldalra lépett egyet, hogy kiálljon barátnője takarásából. – Sose fog tudni megvédeni! - mondta. 

- Elég. – mondta Zoe, rám nézve, aztán Anne-re. Ha most, nem tudnám uralni a farkason, akkor minden bizonnyal, Anne-nek már nem lenne torka. Mert kitéptem volna. Néztem őt, ahogy ő is engem, de egy másodpercre se rémült meg gyilkos tekintetemtől. Ami azt illeti, az övé, is szinte szikrákat szórt. Ha eddig nem volt biztos, hogy nem bír engem, akkor mostanra már bebizonyosodott. - Fejezzétek be! – emelte meg a hangját Zoe. – Nem látjátok, hogy ez nekem fáj! – mondta dühösen. Rá kaptam a tekintetem. A szemében fájdalom, és tudtam, hogy most két tűz kézé esett. Sosem jó az, ha két olyan személy, akit szeretsz, nem bírják egymást. Most viszont ez történt, és konkrétan nem én vagyok érte a felelős.

- Sajnálom. – sütöttem le a szemem. Mikor visszanéztem rá, egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Persze, Anne-nek esze ágában nem volt bármit is mondani. Csak állt ott, immáron, összefont kézzel a mellkasa előtt, és csak tovább nézett.

- Jobb, ha megyünk. – mondta Zoe. Anne, egy pillanatig nem tétlenkedett, azon nyomban megindult az ajtó felé. Persze, amíg a hátam mögé nem ért engem nézett, amit én álltam. Aztán rá néztem kedvesemre, és végre oda mentem hozzá.

- Mégis hol voltál? – tettem fel végre azt a kérdést, ami azóta foglalkoztatott, hogy megláttam. Zoe összehúzta szemöldökét, és így nézett rám.

- Nem hallgattad a gondolataimat? – kérdezte. Hát persze, a gondolatai. Koncentrálni kezdtem, de még most sem hallottam semmit.

- Már nem hallak. – mondtam, halkan.

- Ez meg, hogy lehetséges? – ha tudnám rá a választ annak én is nagyon örülnék. Megráztam a fejem, hogy tudassam, nem tudom, mikor Anne kiabált.

- Zoe, igyekezz már. – sürgette kedvesemet.

- Mindjárt! – kiabált ki, aztán megragadta a karom, és a szemembe nézett. – Menj el a Shadow Hole-ba, és keresd Ralph-ot. – mondta, aztán nyomot a számra a csókot, és elsuhant mellettem. Utána indultam, de mire kiértem az ajtón, Anne már megint mellette állt. Így nem kérdezhettem meg, hogy mégis miért keressem fel azt az ürgét. Ott álltam az ajtóban, és néztem, ahogy elmennek. Grant, Erin, Marko, és Aiden, ott álltak a lépcsőnél, és ők is nézték, ahogy távolodnak.

- Innen, Mrs. Wilson-ék átveszik. – mondta Grant. Ez után, Aiden szólalt meg. Bár ne tette volna.

- Ez a lány, tuti benne van az ABK-ban. – összehúzott szemöldökkel néztem rá barátomra. – Ne mondjátok már, hogy nem tudjátok mi az? – kifújta a levegőt, aztán megint megszólalt. – Hát az, Anti Bieber Klub.

„1 órával később”

Shadow Hole, Szórakozóhely

 A Shadow előtt kihaltság uralkodott. A bejáratnál egy biztonságiőr sem állt. Azért reméltem, hogy bent majd találok valakit, aki ismeri ezt a Ralph-ot. Az ajtóhoz, érve belöktem, és beléptem az aulába. A pulthoz érve, egy takarított láttam, aki az esti buli előtt mosta fel a tánc teret.

- Haver, még zárva vagyunk. – hallottam meg magam mögött egy mély férfias hangot. Oda fordultam, és a pult mögött, egy harminc év körüli férfi egy poharat törölgetett. Aztán a fény felé emelte, és mikor megbizonyosodott róla, hogy egy folt sincs rajta, oda rakta a többi közé. Közelebb mentem, és így szóltam.

- Ralph-ot keresem. – a pult mögötti férfi összehúzta a szemöldökét, lerakta a kezében lévő rongyot, és két felső végtagjával megtámasztotta magát a pulton.

- Mit akarsz tőle? – furcsán méregetett, ami cseppet sem volt biztató.

- Beszélnem kell vele. Fontos! – vágtam rá az utolsó szót.

- Rendben. – csapott a pultra. – Fiatalnak látszol. Rendőr nem lehetsz. – mondta, aztán elment. Nem sokkal később, kijött egy huszonötnek mondható srác. Odajött elém, és kérdően nézett rám.

- Te vagy Ralph? – kérdeztem. Ő felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.

- Megkérdezném, hogy te ki vagy, de eleget láttalak már a magazinok címlapján. – magyarázta. – Hol hagytad Zoe-t, csípem azt a kiscsajt. – mondta, aztán átmászott a pulton, és maga után invitált. Átmentünk a VIP részlegbe, és ott az egyik szobájába. Ahogy korábban, most is csak egy fekete kanapé volt ott. Legutoljára, akkor jártam itt mikor az a rohadék Trent hívott ide minket. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, Ralph-ra néztem, aki kényelembe helyezte magát a kanapén.

- Szóval – kezdtem bele, de ő közbe szólt.

- Mennyit tudsz? – kérdezte.

- Konkrétan azt sem tudom, hogy miért vagyunk most itt. – mondtam, mert ez tényleg így volt. Azon kívül, hogy Zoe azt mondta keressem meg, semmi mást nem mondott. Kicsit hülyén éreztem magam, a tudatlanságom miatt. Hümmögött egyet, aztán megszólalt.

- A lényeg, hogy mi vittük el az éjjel. – mondta. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. – Úgy látom, örülsz, hogy nem Davon karmai közé került. – bár mióta láttam, hogy Zoe épségben van így már tudhattam volna, hogy nem hozzá került, viszont, hogy valaki ki mondta, jobban tudatosodott bennem.

- Miért vittétek el? – kérdeztem.

- Beszélnünk kellett vele. – mondta, és kezével végig simította a borostás arcát. – Ahogy most veled is kell. – még most sem értettem, hogy miről van szó. Annyira utálom, mikor valaki kertel, és nem mondja ki rögtön, amiről szó van.

- Kiböknéd végre, hogy mi folyik itt? - mondtam, már egy kicsit ingerülten.  

- Zoe, megbízok benned, remélem, nem hiába. – mondta, aztán felállt, és oda sétált elém. – Mi egy vadász csoport vagyunk. Rólunk nem sokan tudnak. Jobb, ha ez így is marad. Szóval, mi is tudjuk, hogy vannak jó, és rossz farkasok. Egy tagunk, vállalta, hogy farkassá válik, hogy beépüljön. Sikerült neki! – elkerekedett szemekkel hallgattam, amiket mond. Látszott rajta, hogy még nem fejezte be, így nem szóltam közbe. – Megtudtuk, hogy nem csak egy külső embere volt. Hanem van még egy.

- Ki az? – szegeztem neki hirtelen a kérdést.

- Fogalmunk sincs. Az egész falka előtt titkolja. Senki nem találkozott még vele, csak Davon. – szünetet tartott, aztán folytatta. – Viszont nagyon jól informálja.

- Senkiben nem bízhatunk. – mondtam, magam elé bámulva.

- Annyit még tudunk, hogy nem farkas, hanem ember. – valamiért ez megnyugtatott. Nem tudom, mit csináltam volna, ha kiderül, hogy Aiden a besúgó.  

„Zoe szemszöge”

 - Ezt idd meg, jót tesz. – nyomott a kezembe, Daisy egy poharat.

- Ebbe mit raktatok? – kérdeztem, és közben a pohár aljára néztem. Persze semmit nem láttam, de jobban éreztem magam, így, hogy meg is bizonyosodtam róla.

- Istenre esküszöm, hogy ahhoz Ralph hozzá se nyúlt. – tette egyik kezét a szívére, másikat pedig felemelte. – Csak sima hársfatea. – mondta, aztán leült a velem szembeni székre. – Válaszolnék az előző kérdésedre. – mondta, és ahhoz képest, hogy nem sokkal lehet nálam idősebb, úgy éreztem sokkal, de sokkal érettebb nálam.

- Melyikre? – kérdeztem.

- Mindegyikre. –mosolyodott el. Még mielőtt elkezdte volna, az asztalnál megjelentek a többiek is. Tracy mellém, Gill, és Ralph, pedig Daisy jobb és bal oldalára ültek. – Elsősorban, viszont biztosítani akarlak arról, hogy a barátnőd, nincs veszélyben. Aki elvitte az csak egy senki volt. – jézusom, róla teljesen megfeledkeztem. Mégis milyen barát az ilyen? - Mi is vadászok vagyunk, ahogy te. Viszont rólunk nem sokan tudnak. Veled ellentétben. Téged mindenki ismer. Hisz te vagy Zoe Wilson, Hetty Wilson unokája. – rögtön elterelődtek a gondolataim, a rossz barát vagyok témáról. Sosem említette nekem senki, hogy vannak mások is, úgy tűnik, elég jól rejtőzködnek. – Tudjuk, hogy Davon rád pályázik. – mondta. Ennél a mondatánál rá kaptam a tekintetem. – Davon elég ravasz, de mi túl jártunk az eszén. Legalább is egy kicsit.

- Micsoda, hogyan? – kérdeztem. Hogy-hogy túl jártak az eszén? Nem értem.

- Sikerült az egyik társunknak, beépülni-e, és Davon közelébe jutnia. Vállalta, hogy farkas lesz, így hónapokon keresztül tervezgettük.

- Remélem Faye, nem bukik majd le. Mert akkor – kezdett el beszélni Gill.

- Nem fog lebukni. – fordult felé, Daisy.

- Ki az a Faye? – kérdeztem.

- Ő az, aki beépült. El tudta csavarni Davon fejét így, sikerült neki beszivárogni. Két hónapja van velük, és eddig megtudtunk pár fontos dolgot, ami téged is érdekelhet. – felkeltette az érdeklődésemet, nagyon is. Szóval van egy valaki, aki beszivárgott, és információkat ad ki Davon-ról. Erre mi miért nem gondoltunk? Ő megtette ezt, Trent-el. Mi is megtehettük volna, csak egy olyannal, akit ő nem ismer.

- Mi lenne az? – kérdeztem, mert már nagyon érdekelt.

- Nem bízhatsz senkiben. – mondta. – Nem csak egy embere volt köztetek. Van még egy. Azt viszont nagyon rejtegeti, még a falkája előtt is. Így még Faye sem tudta kideríteni ki lehet az. – a kezemben lévő poharat leraktam az asztalra, kicsit beljebb toltam, felkönyököltem rá, és a tenyerembe temettem az arcom. Egy újabb áruló? Hiába gondolkoztam, egyszerűen nem tudtam senkiről elképzelni, hogy Davon kezére játsszon. – Viszont, annyit kikotyogott Faye-nek, hogy ő nem farkas. – sokkolt le még jobban. Szent isten. – gondoltam magamban. Ha nem farkas, akkor egy vadász. Ez így még rosszabb. Az első, akire hirtelen gondoltam, az Adam volt. Csakhogy hamar elvetettem, mert, akiket még nálam is jobban utál azok a farkasok. Nem gondolnám, hogy segítséget nyújt, Davon-nak. Viszont, akkor egyetlen egy gyanúsítottam sincs. Ez viszont nagy baj.