26.fejezet

Sziasztok.: ) Hoztam a folytatást, amiért előző héten nem írtam, most bepótolom. : ) remélem tetszik majd ez is .: D a komikat még mindig szívesen várom .: ) puszillak titeket.: ) <3

~Ann.xd

Egy ideig még elvoltunk a házban. Megbeszéltük, hogy legközelebb is itt fogunk találkozni 2 nap múlva ugyan ebben az időpontban. És mivel vészesen közeledik, a telihold sokkal jobban kell figyelnem. A hold megkétszerezi erőnket, és ha nem tudom magam kontrolálni baj is lehet belőle.

Miután elváltunk egymástól figyeltem a gondolatait ameddig vissza nem ért a házhoz.  Szerencsére senki nem vette észre így én is nyugodtabban mehetek vissza szállásomra.

Az ajtón belépve Erin támadott le.

- Hol a francban voltál? – nézett rám ideges és egyben aggódó arccal. – Már mindenhol kerestünk. – a háttérben Aiden ült a kanapén, a térdén könyökölve. Nem szóltam egy szót sem csak becsuktam az ajtót és a szobám felé indultam.

- Vele találkoztál, igaz? – hallottam meg Aiden hangját. Visszafordultam és ő már ott állt Erin mellett.

- Nem tartozok neked beszámolóval. – indultam volna, de ő folytatta.

- Figyelj haver. – egy lépést tett felém. – Nem akarom, hogy bajod essen ilyen nehéz ezt elhinni? – hajába túrt és így folytatta. -  Olyan vagy mintha az öcsém lennél és a testvéreket megvédjük a bajtól, nem?

- De tőle nem kell. – mondtam lágy hangon.

- Bízol benne? – kérdezte.

- Nagyon is. – arca megenyhül. Úgy tűnik most már meg fog békülni a tudattal, hogy Zoe hozzám tartozik.

- Jól van, menj, pihend ki magad, mert este dolgunk lesz. – a fali órára pillantottam. 04:36-ot mutatott. Még sok idő van estig. Bólintottam és bevonultam a szobámba. A cipőmből kibújva, az ágyra dőltem. Lehunytam szemem és magam előtt láttam Zoe tökéletes arcának vonásait. Visszaemlékeztem a csókunkra, persze addig a pillanatig tökéletes volt, ameddig én át nem kezdtem változni. Mikor a falnak döntöttem nem tudtam, hogy fájdalmat okozok neki ezzel. Miközben hazafelé sétáltam rájöttem miért változtam majdnem át. A közelében az egekbe emelkedik a pulzusom és nem tudok uralkodni se a farkas se a férfi énemen. Pedig meg kell tanulnom ahhoz, hogy vele lehessek. Még alvás előtt megszabadultam ruháimtól, csak az alsó nadrág maradt rajtam. Visszafeküdtem és szép lassan elnyomott az álom.

Egy réten ébredtem. Hogy kerültem ide? Felálltam és körül néztem. Semmit nem láttam csak a növényeket, fákat. Az eget felhők szelték és a nap úgy ragyogott, mint a legforróbb nyári napon. Sikolyra lettem figyelmes. A hang irányába fordítottam fejem, és másodperceken belül Zoe rohant ki a fák közül. Arcát és karját vér borította. Nem sokkal utána egy farkasember bukkant fel. Tennem kellet valamit így felé rohantam, de mikor elértem, ő csak átfutott rajtam, mint valami szellemen. Elképedve néztem utána. – Zoe! – kiabáltam, de meg sem hallott. Csak menekült az üldözője elől. De nem hagyhattam annyiban utána eredtem. Hátra pillantott. Egyenesen rám nézett. És ekkor a farkas futott át rajtam pont úgy, ahogy az előbb Zoe is tette. Tehát nem engem nézett, hanem az üldözőjét figyelte. Nem értettem mi történik. Miért nem lát és hall, de legfőképp az érdekelt, hogy a franca tudtak keresztülfutni rajtam anélkül, hogy én bármit is éreztem volna belőle? Zoe száját egy újabb sikoly hagyta el. A farkas közel volt hozzá, nagyon közel. A fickó ugrott egyet, azzal elkapta Zoe lábát, és előre zuhant. Az üldöző rá mászott, Zoe próbált védekezni, de nem sikerült neki. A lábaimat egymás után kapkodtam, hogy valahogy segíteni tudjak rajta. De ahelyett, hogy közelebb értem volna hozzájuk inkább távolodtam. A farkas felemelte karját és karmaival elvágta Zoe torkát. Feje oldalra esett. Nyitott szemeiben az élettelenséget láttam. – Ne! – üvöltöttem fel. Szemeim kipattantak és a szobámban voltam. A levegőt szaporán vettem, de még így is azt éreztem, hogy megfulladok. Mellkasomon izzadság cseppek tömkelege keletkezett. Azonnal Zoe gondolataira koncentráltam. Pár másodpercen belül meg is hallottam őt. Éppen kiképzésen van. Hála az égnek csak egy baja van, az alvás hiány. Kikeltem az ágyból és magam elé bámultam. Vajon jelent valamit ez az álom? Vagy csak egy volt a sok közül? Kopogás szakította meg gondolataimat.

- Gyere. – mondtam kissé lihegve, mert még mindig szaporán vettem a levegőt. Hiába tudom, hogy Zoe jól van, ez az álom nagyon felzaklatott. Aiden dugta be a fejét az ajtón. Mikor végig nézett rajtam jobban kitárta az ajtót és így szólt.

- Te most aludtál, vagy futni voltál? – vonta fel szemöldökét.

- Rossz álmom volt. – válaszoltam.

- Jobb, ha lezuhanyozol, mert lassan indulnunk kell. – mondta.

- Mennyit aludtam? – néztem rá.

- Elég, ha annyit mondok már este 8 is elmúlt? – bólintottam.  – Na, jól van, kapd össze magad, aztán menjünk. – eszembe jutott, hogy nem is tudom mit fogunk csinálni.

- Hová megyünk? – kérdeztem. Már épp ment volna ki a szobából, visszafordult és így szólt.

- Hát, bulizni. – mondta lazán.  – De nehogy azt hidd, hogy tényleg azért megyünk, csak Trentel találkozunk. Hírei vannak számunkra.

- Miféle hírei? – álltam fel az ágyról.

- Tudja a franc. – mondta és legyintett egyet. – Tudod milyen, telefonon keresztül örülök, ha annyit kicsikarok belőle, hogy szevasz. Annyit mondott hírei vannak és, hogy este találkozzunk a Shadow Hole-ban. – mihelyst befejezte mondatát kiment magam mögött becsukva az ajtót. Nem tétlenkedtem sokat. 10 perc alatt lezuhanyoztam azután öltözni kezdtem, mire elkészültem Aiden kiabált, hogy indulunk. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. 15 perc alatt oda is értünk, de szerencsétlenségünkre már kígyózott a sor. Mivel sok mellettünk lévő városból is ide járnak szórakozni, mindig tele van a hely. 45 percbe telt mire bejutottunk. Még szerencse, hogy Erint nem hoztuk magunkkal, mert akkor már az őrületbe kergetett volna minket azzal, hogy ő nem szeret várni. A hely belseje felé mentünk. A fények csak úgy villogtak a zene olyan hangerőn szólt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. Az emberek a tánctéren tombolták ki magukat. Egy kéz ütögette meg vállam. Oda pillantottam és Aiden hajolt közelebb hozzám, hogy hajam, amit mond.

- Megyek, megkeresem Trentet – mondta. – te addig kérj valami piát. – mutatott a bárpult felé. Bólintottam és elindultam az előbb említett hely felé. Pont elkaptam a pultost és kértem két üveg sőt. Amit 2 másodperc alatt a pultra is rakott. Amíg Aidenéket vártam, a táncteret figyeltem és a sok táncoló embert, akik úgy pörögtek, hogy leállítani nem lehetne őket. Némelyik lány olyan kihívóan táncolt, hogy már én éreztem zavarban magam. Pont fordítottam a fejem mikor megláttam Aident és Trentet a tömegből kilépve. Kezet fogtam vele, és ő intett, hogy menjünk utána.  A két sört levettem a pultról és az egyiket Aiden kezébe nyomtam, és követtük Trentet. Barátunk bevitt minket a VIP szekcióba, és egy szobába vezetett minket. A helységben semmi más nem volt csak egy fekete kanapé. Az ajtót bezárva, a zene teljesen megszűnt, és a csend vette át az uralmat. Ez aztán a hangszigetelt hely. – mondtam magamban.

- Szóval, milyen híreid vannak számunkra? – kezdett bele Aiden a kanapéra ülve, és beleivott üvegébe.

- Gondolom, tisztában vagytok azzal, hogy a telihold már a nyakunkon van. – kezdte el.

- A lényeget Trent. – mondta Aiden hátra döntve a fejét.  

- A hírem az, hogy. – rám nézett. – Davon tudja, hogy újra találkoztál a kis vadász lánnyal. És a telihold éjszakáján végezni akar vele. – ledermedtem. Akkor ezért álmodtam azt. Davon így közölte velem, hogy meg akarja ölni őt, akit mindennél jobban szeretek. – És most végleges a döntése. – a kezemben lévő üveget a falnak csaptam, ami szilánkokra tört, és a benne lévő folyadék a falat és a padlót áztatta. Nem fogom hagyni, hogy megtegye. Most már nem egy álomban vagyunk így megtudom, és meg is fogom védeni, az életem árán is. 

25.fejezet/2

Sziasztok.: ) Hoztam a 25.fejezet folytatását, mivel nem lesz benne sok újdonság csak Justin szemszögéből is megtudhatjátok ő, hogy élte meg. És elég sok komit kaptam az előző bejegyzésemre amit nagyon köszönöm nagyon aranyosak vagytok.: )  Ide is írhattok jó sok komit.: ) Imádlak titeket.: ) puszi<3

~Ann.xd

- Semmi baj. – mondtam, és rámosolyogtam. – Látod – emeltem fel a kezét, amin még mindig karmok voltak. - így is szeretlek. – arcára egy kisebb mosoly került. Egy pillanatra rá nézett kezére és mikor ismét szemkontaktusban voltunk, szeme visszanyerte eredeti színét. Egy apró puszit lehet ajkamra.

- Én is szeretlek.

„Justin Szemszöge”

Egy centin múlott, hogy Zoe eltaláljon azzal az átkozott nyíllal. Még sem haragudtam rá, hisz csak védte magát. Most itt ülök a ház ajtaja előtti lépcsőn, és hallgatom Zoe minden egyes gondolatát.  Már egy ideje visszaért a szállásukra és azóta, szinte csak rám gondol. Úgy tűnik, hogy a hiányoztál szó hatott rá, és eszébe jutottak azok az érzések, amik azelőtt érzett. Neki is el kell mondanom mit, érzek. – jöttek Zoe gondolatai fejemben. Mosoly fakadt arcomra. Örültem annak, hogy nem csak én érzek többet, hanem ő is.

- Mit vigyorogsz? – jött a hang. Mikor előre néztem Aiden állt előttem. – Csak nem a gondolatait hallgatod? – bólintottam egyet. Barátom felvonta a szemöldökét.  – Csak a bajt hozza rád az a csaj. – mondta. – Nem emlékszel, hogy ma majdnem egy nyilat röpített a fejedbe? Ha nem fogom meg a nyilat, és Erin nem veszi ki a többi a tartójából akkor ismét lőtt volna, és azt kell mondjam, hogy marha jól néznél ki egy kiálló nyíllal a fejedben.  – mutogatott a két szemem közé.

- Megijedt. – mondtam.

- Oh, igen? – nevetett. – Nekem más elméletem van erről, mint az, hogy megijedt. Most már ő is egy vadász, aki öli a fajtánkat. Csak kihasznál, hogy téged is megölhessen. – nem hittem a szavaiban. Tudom, hogy Zoe soha nem használna ki. – Hagyd ott azt a fruskát találsz helyette jobbat, aki nem vadász. – ez a mondata teljesen felbosszantott. Még, hogy fruska? Felkeltem a lépcsőről és szembe álltam vele.

- Vond vissza azt a szót. – néztem rá. Jól tudta, hogy mire gondolok.

- Bocs, de nem tehetem. – nézett rám. Éreztem, hogy a harag ismét árad szét testemben. – Tudod mit mondok még valamit – szünetet tartott. – jobb lett volna ha világra sem jön akkor mindenkinek kevesebb teher lenne a vállán. – ujjaim hegyén éreztem, hogy karmaim kifelé törik az utat. Élesebben láttam és hallottam mindent. Mikor felpillantottam Aidenre, meglepetésemre ő már teljesen átalakult. Nekem lett volna még pár másodpercem mire teljesen alakot öltök, de nem érdekelt. Támadtam, azonnal. Ahogy oda értem és ütöttem volna, Aiden megragadta karom és a ház oldalának csapott.  Hátamba éles fájdalom nyilallt, de pár másodperc múlva el is múlt, felpattantam a földről és rohanva tettem meg a közöttünk lévő távot. Mintha csak amerikai fociznánk, kezem-átkulcsoltam derekát és a földnek döntöttem.  Karomat felemeltem és karmaimmal sebet ejtettem arcán. Barátom sem tétlenkedett sokáig, lábát hasamhoz húzta és lerúgott magáról. A földön találtam magam, és Aiden jelent meg felettem. Karmaival ő is sebet hagyott hátra arcomon, már a következő lépésén gondolkozott mikor valaki meg nem állította.

- Mi a frászt műveltek? – jött ki Erin a házból. Aiden még rám morgott egyet és lemászott rólam, de én még nem tudtam leállni. Tombolnom kellett. Felpattantam a földről és az erdő felé vettem az irányt. Szélsebesen futottam, és az első fát, ami az utamba került kidöntöttem. Legalább egy 15 méteres fenyőt borítottam fel, ami valószínűleg jóval öregebb lehet, mint én. Dühös voltam. A pulzusom az egekben járt. Haragudtam Aidenre amiért ilyen ostobaságokat beszélt. Haragomnak egy újabb fa látta a kárát, és még egy. Farkas üvöltés hagyta el számat, ami bezengte a fél erdőt. – Justin figyelj. – jött a hang a fejemben. – Zoe. - néztem körül. – Ma éjfélkor a háznál ahol megharaptál legyél ott, én várni foglak. – pulzusom lelassult, a levegőt is kezdtem emberi módon venni. Ő az. Vagyis a hangja, ami lenyugtat. Mikor hallgatom gondolatait, a hangát is hallom mintha mellettem állna, pedig még a közelemben sincs. Teljesen lenyugodtam. Mindenem visszaállt emberi valómba. Mikor körül néztem 3 kidőlt fát láttam, ami több mint amennyit eddig kidöntöttem egy dühöm alatt.

Az erdőben bóklászva elmentem arra a helyre ahol újra találkoztam vele, és megtaláltam a törött nyilait az egyik kidőlt fa mögött. Éreztem parfümének édeskés illatát. Még mindig Zoe gondolatait figyelve folyton mosolyt csalt arcomra. Meg kérdezte magától. - Mi van ha már meggondolta magát és  már nem érdeklem? Ennek eszébe sem kellett volna jutnia jobban érdekel ő engem mit azt el tudja képzelni. A kidőlt fára ültem és ott voltam addig, míg be nem sötétedett. Gondolataiban hallottam, hogy már készen áll kiszökni a házból, és én úgy döntöttem elindulok a házhoz, hogy hamarabb ott legyek. Az előbb említett hely felé menetelve arcomhoz értem ahol Aiden megsebzett, de már nem volt ott. Egy átlagember egy ilyen sérüléstől kórházba került volna. Ebből látszik, hogy én messziről sem vagyok átlagos.

A háznál ácsorogtam, míg meg nem pillantottam őt amint átmászik a kerítésen sokkal ügyesebben mit, azt legutóbb tette. Megvártam még körbe kémlelt. Egy kiszseblámpát vett elő és az óráját nézte meg vele. És ekkor kezdtem elindulni felé, de szerencsétlenségemre ráléptem egy faágra, ami kettétört súlyom alatt. Zoe megfordult így a zseblámpa pont engem világított meg. Arcára egy kis rémület ült ki.

- Nyugi, csak én vagyok. – teremtem ott előtte és megfogtam a kezét.

- Azt hittem nem jössz el. – mondta szinte suttogva.

- Tudom. Mindent hallottam. – egyik ujjammal feltoltam állát. – Még azt is mikor azt kérdezted magadtól, hogy mi van, ha már nem érdeklem. – arcát fürkésztem, ahogy ő is az enyémet, de valószínű, hogy nem sokat látott belőle. – Mit szólnál, ha bemennénk? – jött hirtelen az ötlet és a ház felé néztem. A kérdések, amik a fejében voltak inkább nem mondta ki őket magától is rájött. De nem nevezném ezt betörésnek, nem lopunk el semmit csak a helyet kölcsön vesszük egy kis időre. A bejárat elé érve elővettem zsebemből egy kártyát és kifeszítettem vele a zárat. És, hogy az igazat bevalljam ez volt az első olyan alkalom, hogy sikerült és nem tört el a kártya. Nem mintha gyakran csinálnék ilyet, de néha szükséges, mint most. Az ajtót kitártam és magam elé engedtem Zoet. Mikor belépett az ajtón, én a villanykapcsoló felé nyúltam, ami pont az ajtó mellett helyezkedett el. A fény megvilágított mindent. Beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Mi van ha valaki észrevette, hogy bejöttünk? – csendült meg Zoe aggódó hangja. Mosoly terült arcomra.

- Senki nincs a környéken. – mondtam. – A legtöbben csak nyaralni járnak ide, és mivel már

nincs nyár, így az emberek is megfogyatkoztak. – kezemmel a ház belseje felé intettem azt sugallva nem lesz baj. Ahogy egyre beljebb ment, én követtem őt. A gondolatai csak úgy záporoztak. Amíg ő elment egészen a lépcsőig, addig én kihúztam két széket és egymással szembe fordítottam őket és leültem az egyikre. – Az a sok jó emlék. – mondtam. Felém nézett és látta, hogy ülők és észrevette a másik széket, amire pár másodpercen belül helyet foglalt. Csak néztük egymást. Vártam Zoe mikor szólal meg, hiszen valamit tudatni akar velem.

- Sajnálom azt a napot amikor azt mondtam, hogy mától nem lesz rád szükségem. – kezdett bele. Még mindig egymást néztük, arcom rezzenéstelen volt. Próbáltam csak oda figyelni rá. –Tévedtem. – szemét a földnek szegezte. – Azon a napon, mikor megjelent a halottnak hitt nagymamám, úgy éreztem nem fordíthatok neki hátat. Mikor elmondta, hogy a nagyapámmal is egy alakváltó végzett, bosszút akartam állni az összes olyan emberért, akik ártatlanul haltak meg. – visszanézett rám. - Így azt hittem, hogy téged is el kell dobjalak magamtól, de most rájöttem, hogy nem érdekel mi vagy és, hogy ősellenségeknek kellene lennünk én – szünetet tartott. – Szeretlek. – e szó hallatán alig tudtam tartoztatni magam, de most nem érdekelt. Felpattantam helyemről, kezemet széke karfájára helyeztem és megcsókoltam. Végre ismét éreztem ajkait enyémen. Most jobban kívántam, mint bármikor. Kezeit lassan felvezette nyakamra, és felállt. De a szék az útjában volt, ezért hátra rúgta, ami nagy zajt csapott. Akaratlanul, de bele mosolyogtam csókunkba, amit Zoe is követett. Kezemet egyre lejjebb csúsztattam oldalán, és mikor elértem fenekéig belemarkoltam. Partnerem azt a kis távolságot is, ami köztünk volt megszüntette, azzal, hogy közelebb húzott magához. Ami nekem is jobb érzés volt. Éreztem minden egyes porcikáját. Szánk szétnyílt így nyelvünk összetalálkozott és tüzesen tomboltak egymással. Felemeltem, és ő lábait derekam köré fonta. Szánk elvált és Zoe csókokkal halmozta el nyakamat, ami nagyon beindított. Erősebben szorítottam meg fenekét, és úgy éreztem több kell nekem. Mikor visszatért számhoz hevesen kezdtem el csókolni, akartam őt, most. Ujjaim hegyén szúró érzést éreztem, de nem érdekelt. Hátrálni kezdtem vele, amíg a falnak nem értünk. Zoe mintha egy kicsit lemaradt volna, de úgy voltam majd behozza a lemaradását. – Ju – próbálta kimondani nevem. Szorosan tartottam magamhoz. – Justin. – beszélt bele csókunkba.

- Mi baj? – kérdeztem, de még mindig csókoltam őt. Nem akartam abba hagyni többet akartam, de ő mellkasomat nyomta el magától. – Mi bajod? – húztam fel magam. Csak a szemembe bámult.

- A szemed. – monda. Mi van a szememmel? Nem értettem mit akar, amit ő is látott. – A szemed sárga. – mikor meghallottam azonnal leeresztettem a földre. Nem lehet most nem. Mikor kezeimet előre húztam megláttam rajta a karmaimat.

- Francba. – mondtam. Miért most történik? És a legfőbb kérdésem azt, hogy miért? Zoe kezével végig simította arcomat.    

- Semmi baj. – mondta és rám mosolygott. – Látod – emelte fel kezem. – így is szeretlek. – amint ezt kimondta melegség áradt szét bennem. Éreztem, hogy tényleg nem érdekli, hogy mi vagyok, úgy szeret, ahogy létezek. Pár másodperc múlva karmaim visszahúzódtak helyükre, és ahogy Zoe arcán látom már a szemem is eredeti színében pompázik. Köszönetképpen egy csókolt leheltem arcára, és én is kimondtam azt a szót.

- Én is szeretlek.

 Egy ideig még elvoltunk a házban. Megbeszéltük, hogy legközelebb is itt fogunk találkozni 2 nap múlva ugyan ebben az időpontban. És mivel vészesen közeledik, a telihold sokkal jobban kell figyelnem. A hold megkétszerezi erőnket, és ha nem tudom magam kontrolálni baj is lehet belőle.

25.fejezet/1

Sziasztok.: ) Meghoztam a folytatást, bár nem lett hosszú, én mégis úgy érzem érdemes elolvasni.: ) Nagyon köszönöm a komikat, mindig olyan kedves és aranyos dolgokat írtok, hogy jó kedvre derít: D de azért most is várok komikat.: )) Puszillak titeket: )<3

~Ann.xd

- Zoe. – mikor megfordultam Marko ott állt mögöttem. – Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, persze csak nagyon kutattam ezért nem szóltam vissza. – hadartam el.

- És találtál valamit? – elnéztem arra az irányba ahol Justin eltűnt és utána vissza Markora.

- Nem, semmit. 

- Nem, semmit.– hazudtam a szemébe.

- Akkor keressük meg Martat, hátha ő sikeresebb volt, mint mi. – mondta, de valahogy egy kicsit sem érdekelt, hogy talált-e valamit vagy sem. Agyam csak azon kattogót, hogy láttam őt, újra láttam. Ahogy ott állt előttem és azt mondta hiányoztál, felébresztette bennem azt az érzést, amit nem éreztem azóta, hogy a vadászok elhurcoltak. Amit iránta érzek az több mint holmi tini szerelem. És erre most kellett rájönnöm? – kérdeztem magamtól szemrehányóan.  Most, hogy már vadász vagyok, aki az ő fajtáját öli. Neki is el kell mondanom mit, érzek. Muszáj találkoznom vele még ma éjjel, hogy személyesen mondjam el neki és ne csak a gondolataimban hallja. Azon agyaltam vajon hol találkozhatnánk, és eszembe jutott. A ház ahol nyaraltunk, az a hely már a kutyát sem érdekli, ott nyugodtan beszélhetünk.

- Justin figyelj. – kezdtem el mondani. Csak remélni tudtam, hogy tényleg figyeli gondolataimat és eljön a találkozóra. – Ma éjfélkor a háznál ahol megharaptál legyél ott, én várni foglak. Ugyan ezt a mondatot a nap folyamán még többször elmondtam, mert sose voltam benne biztos, hogy hallja.

- Hé, minden rendben? – ült le mellém Marko az ebédlőben. – Olyan szótlan vagy mióta vissza értünk az erdőből. – a vacsorámról Markora néztem, aki mihelyst leült, falni kezdte az ételét.

- Persze, minden rendben. – erőltettem egy mosolyt arcomra. Pedig nem volt minden rendben. Féltem attól, hogy Justin nem jön el a találkozónkra. Mi van ha már meggondolta magát és  már nem érdeklem? Ilyenekre ne is gondolj Zoe Wilson. – ráztam meg a fejem, hogy kiverjem belőle a sok hülyeséget.

Még egy ideig elbeszélgettem Markoval, azután fáradságra hivatkozva a szobámba vonultam, és vártam mikor jön el a pillanat, hogy kiszökhessek. Az ablakon át fogok távozni, mivel a bejárati ajtónál áll egy őr, meg persze még számtalan helyen, így nagyon óvatosnak kell lennem. Még az indulás előtt átöltöztem, tetőtől talpig feketébe, hogy megpróbáljak beleolvadni a sötét éjszakába. Már a fekete tornacipőmet vettem és egy pillantást vetettem az órára, ami a falon helyezkedett el. 23:11-et mutatott. Ideje volt elindulnom. Még egy kis zseblámpát raktam el és aztán nyitottam az ablakot. Körülnéztem, hogy látok-e mozgást, de semmit nem láttam. Így hát lábamat kilógatva az ablakon az első kiálló téglára raktam, és így mentem tovább lefelé. Mikor földet ért a lábam a falnak simultam, és még egyszer körül néztem. A félhold adott egy kis fényt, hogy tájékozódni tudjak. Halk léptekkel indultam el, de egy bizonyos pont után már szaporábbra vettem lépteim, mikor már tudtam, hogy senki nem állíthat meg. Baz lenne az egyedüli, aki éjszaka ilyen messzire csatangol a háztól, de mivel én keletre megyek, ő pedig mint Markotól megtudtam délnek tart éppen, még ő sem tud most megállítani. 30 perc alatt elhagytam az erdőt, és az útra értem. Innentől már csak 10 perc volt az út. Mikor megláttam a házat minden eszembe jutott Riley, Anne és kudarcba fulladt nyaralásunk. Minden ugyan úgy néz ki, mint amikor legutóbb itt jártam még Justinnal. Amikor még nem emlékeztem arra, hogy mi történt velem. A rozoga kapu elé álltam és átmásztam rajta. Persze most ügyesebben, mint legutóbb. Egyenesen besétáltam az udvarra, szétnéztem, de nem volt ott. Elővettem a zseblámpát és a karomon lévő órára világítottam vele. 23:51 volt. Még volt pár perc éjfélig, addig még ide érhet. Ekkor zajt hallottam magam mögött akaratlanul, de megijedtem és hirtelen hátra fordultam. Ahogy az elemlámpa megvilágította a személyt a hátam mögött szemei sárgán izzottak.

- Nyugi, csak én vagyok. – jelent meg hirtelen előttem és fogta meg a kezem.

- Azt hittem nem jössz el. – mondtam halkan.

- Tudom. Mindent hallottam. – egyik ujját állam alá érintette és feltolta. – Még azt is mikor azt kérdezted magadtól, hogy mi van, ha már nem érdeklem. – már őt néztem. Arcát nem láttam ugyan, csak a körvonalát, de még így is látszott, hogy a fejét rázza. – Mit szólnál, ha bemennénk? – nézett a ház felé. Eszembe jutott az a kérdés. Hogyan? De inkább nem kérdeztem meg, mert magam is tudtam a választ. Betörünk. A bejárati ajtó előtt álltunk. Mikor utoljára léptem át ezen a küszöböm Anneért mentem, a betörés miatt. Justin pár perc alatt kinyitotta az ajtót. Azt nem tudom, hogy csinálta, de valahogy nem is érdekelt. Beléptem az ajtón, és a hirtelen fényáradattól a szemem összeszűkült. Mikor megfordultam Justin már épp csukta be az ajtót.

- Mi van ha valaki észrevette, hogy bejöttünk? – néztem rá, de ő csak mosolygott.

- Senki nincs a környéken. – mondta. – A legtöbben csak nyaralni járnak ide, és mivel már nincs nyár, így az emberek is megfogyatkoztak. – kezével a ház belseje felé intett. Megfordultam és beljebb mentem. Mikor az étkező asztalhoz értem végig húztam rajta az ujjaimat, és teljesen elmentem a lépcsőig. Igaz, hogy nem töltöttünk el sok időt ebben a házban, de akkor is millió emlék futott át agyamon. – Az a sok jó emlék. – mondta Justin. Mikor felé néztem, ő már az egyik széken ült, és elé ki volt húzva egy másik, amit valószínű nekem rakott oda, így oda mentem és leültem rá. Egy ideig csak néztük egymást, de egy idő után úgy éreztem most jött el a pillanat, hogy elmondjam, amit eleve akartam.

- Sajnálom azt a napot mikor azt mondtam, hogy mától nem lesz rád szükségem.  – mondtam és közben az arcát néztem, ami meg sem rezzent. – Tévedtem. – tekintetemet a földre szegeztem. – Azon a napon, mikor megjelent a halottnak hitt nagymamám, úgy éreztem nem fordíthatok neki hátat. Mikor elmondta, hogy a nagyapámmal is egy alakváltó végzett, bosszút akartam állni az összes olyan emberért, akik ártatlanul haltak meg. – ismét rá néztem, de még mindig nem változott arckifejezése. – Így azt hittem, hogy téged is el kell dobjalak magamtól, de most rájöttem, hogy nem érdekel mi vagy és, hogy ősellenségeknek kellene lennünk én – szünetet tartottam. – Szeretlek. - egy másodperc után Justin felpattant a székből, két kezét a székem karfájára tette és megcsókolt. Ajkaink csak úgy mozgott egymásén. Kezeimet felvezettem nyakára és így próbáltam felállni. Mikor már kiegyenesedtem a szék, amin az imént ültem még mindig útban volt számomra, ezért egyik lábam segítségével hátra rúgtam, ami egy nagyot koppant. Justin belemosolygott csókunkba, amitől nekem is mosolyognom kellett. Amíg én kezemet felültartottam ő egyre lejjebb csúsztatta oldalamon, amíg el nem ért fenekemig. Mikor elérte a célját, kis markolással jelezte azt. Úgy éreztem mintha kiló méternyi távolság lenne köztünk, ezért közelebb húztam magamhoz. Mikor szánk szétnyílt nyelvünk heves harcba kezdtek. Justin fenekemnél fogva felemet, én pedig lábamat átfontam derekán. Ajkaink elváltak egymástól és én apró csókokkal halmoztam el nyakát, ami nagyon tetszhetett neki, mert egyre erősebben markolászta hátsó felem. Mikor visszatértem szájához, ő olyan erősen csókolt, hogy már alig tudtam őt követni. Hátrálni kezdett velem, és amit utána éreztem az a fal volt, ami olyan erővel ütközött hátamnak, hogy azt hittem ketté tört gerincoszlopom. – Ju – próbáltam kimondani nevét csókunk közepette, de nem tudtam. Kezeivel egyre szorosabban tartott, úgy éreztem valami itt nincs rendben. – Justin. – mondtam ki már teljesen nevét.

- Mi baj? – kérdezte, de még mindig csókolt. Kezemet mellkasához érintettem és toltam el magamtól. – Mi bajod? – mondta már agresszívan. Mikor kinyitotta szemét, teljes sárgaság fedte azt.

- A szemed. – mondtam ki. Justin összehúzta szemöldökét. Nem tudta mi történt. – A szemed sárga. – mikor kimondtam Justin engedett szorításán és lerakott a földre. Amikor kezei előre kerültek, körmei helyett már karmok voltak.  

- Francba. – mondta miközben a kezét nézte. Valahogy most úgy éreztem szüksége van rám, hogy támogassam. Kezemmel végig simítottam arcát.

- Semmi baj. – mondtam, és rámosolyogtam. – Látod – emeltem fel a kezét, amin még mindig karmok voltak. - így is szeretlek. – arcára egy kisebb mosoly került. Egy pillanatra rá nézett kezére és mikor ismét szemkontaktusban voltunk, szeme visszanyerte eredeti színét. Egy apró puszit lehet ajkamra.

- Én is szeretlek.

24.fejezet

Sziasztok.: ) Itt a 24.fejezet ami kicsit hosszabb lett mint az előzők. Remélem tetszeni fog.: D És komikat is várok sokat.: D jó olvasást.: )) És utólag Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek.: DD
~Ann.xd

Nagy levegőket vettem és úgy fordultam meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt egy íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen. Hisz ő Zoe. 

Az arcáról az undort tudtam leolvasni. Undorodott tőlem, attól ami lett belőlem és ez még jobban felbosszantott. Pár másodperc múlva Erinék megjelentek mellettem és lefogták mind két karom. Féltek attól, hogy rá támadok, ahogy én is. A másik énem már ki akart törni, hogy tomboljon. Érzékeim egyre kifinomultabbá váltak. Hallottam, ahogy Zoe szíve hevesen kalapál és láttam, ahogy egy izzadságcsepp gördül le homlokán. Abban a percben kiszabadítottam karom barátaim szoros fogása alól és felé iramodtam. Nem bírtam vissza fogni magam. Ösztöneim veszélyt éreztek ezért támadnom kellett. Már csak pár lépés választott el tőle. Rá vetettem magam és abban a pillanatban szúrást éreztem a hasamban. Ahogy a földnek csapódtunk Zoe lelökőt magáról és felpattant. Az éles fájdalom felé néztem. Egy tör állt ki belőlem. A fájdalmat, amit a hasamba fúródó kés okozott visszaváltoztatott.

- Igazuk volt. – mondta, és ahogy rá pillantottam megláttam, hogy rám szegezi az íját és lő.

„Zoe szemszöge”

- Támadj! – kiabált Jenna. Nem kellett kétszer mondania, rohanni kezdtem az ellenfelem felé, aki most Marko volt. Miután felépült veresége után mindenben segítségemre volt. Minden kiképzés más ellenfelet kapok. A legcsúfosabb vereségem Eriktől kaptam, aki egy másodperc alatt a földre terített, de az a múlté. Bár Marko volt már a vetélytársam, de még őt sem győztem le egyszer sem. Majd most. Céltudatosan rohantam neki és eszembe jutott, amit mindig mondogat. - Próbálj mindig fölénybe kerülni így ütheted ki az ellenfeled. Mivel itt nem használhatunk eszközöket csak a puszta erőnket, öklömet összeszorítottam és gyomron akartam vágni, de eszembe jutott a sérülése. Mi van, ha még mindig fáj neki? A gondolataim miatt Marko került fölénybe így a földre kerültem. Ellenfelem kezeimet a fejem mellett lefogta és rám mosolygott.

- Túl sokat gondolkozol. – mondtam és én abban a percben egyik lábát kirúgtam alóla és megfordítottam az állást. Most én voltam felül. – Szép volt. – mosolygott még mindig.

- Elég! – kiabált ismét Jenna. – Zoe nem értelek. – jött közelebb miközben álltam fel. – Láttalak már harcolni és az, amit itt műveltetek a földön egy kicsit sem hasonlított arra. – mutatott a talajra. – Tudom, hogy nem könnyű, ha az ellenfeled egy barát, de akkor is figyelj oda. Mára végeztünk. – mondta és a szokásos helyükön ülő mamámhoz, Mrs. Woods és Erikhez ment.

- Szerintem jó voltál. – mondta Marko mellém állva. – A lényeg, ha igazi harcra kerül a sor mindig megállod a helyed.

- Csak a baj az, hogy soha nem öli meg őket. – jött a hátunk mögül egy hang. – Igaz, hogy leteríti őket, de soha nem végez teljes munkát. – Marta jelent meg testvére mellett. És igaza is volt. Még soha nem végeztem egyikükkel sem a szívem mindig megálljt parancsolt.

- Mrs. Wilson. – jött be az ajtón Bazil, de mindenki csak Baznak hívja. Ő az, aki szinte egész nap az erdőben csatangol, és ha valami szemet szúr, neki azonnal szól a vezetőknek.

- Mit láttál Baz? – kérdezte nagyanyám.

- Az erdő keleti részén valaki pusztítást végzett. – mesélte. – Fák vannak kicsavarva és tudtommal nem volt olyan vihar, ami ilyen rombolást tudott volna végezni. És ami azt illeti vért is találtam. – Mrs. Woods és a mamám összenéztek. Váltottak pár szót és utána felénk pillantottak.

- Marta, Marko és Zoe.  – mondta sorba nevünket Mrs. Woods. – Ti mentek és megnézitek a helyet, és ha valakit találtok ott - szünetet tartott. – tudjátok a dolgotokat. – Erik a fegyvertár ajtaja elé állt és kinyitotta. Mikor az ikrek megindultak utánuk mentem. A szokásos fegyvereket kaptam, meg ami egy tőrből, egy íjból és tizenöt nyílból állt. A nyilakat tartó tegezt a hátamra vettem az íjat a vállamra helyeztem a tőrt pedig beraktam a tokjába, ami a farzsebemnél lógott. Már indultunk volna mikor nagymamám megszólalt.

- Figyeljetek oda. Ha támadnak ti is támadjatok, mert ők nem hagynak életben titeket. – miközben ezt a mondatot elmondta egész végig rám nézett. Vagyis inkább szólt ez csak nekem, mint a mellettem álló testvérpárnak.

Már az erdőben voltunk és a bizonyos helyszín felé tartottunk. Ahogy általában mindig itt is szét kellett válnunk. Mindegyikünk más irányba indult el, hogy nagyobb területet tudjunk átfésülni. 20 perce már biztos gyalogolhattam mikor megláttam egy fát, ami ki volt döntve és rajta egy másikat, ami keresztbe hevert rajta. Közelebb mentem és ahogy Baz mondta én is találtam vérnyomokat. Még egy ideig elnézegettem a fatörzseket, mikor indultam volna, tovább akkor hallottam meg egy hangot amint azt kiabálja. – Gondolj. – ismerős volt a hang nagyon is ezért arra indultam el amerről a zaj jött. Pár percen belül elértem a zaj forrását és azt láttam meg, hogy valaki a földön hever és tőle nem messze állnak ketten. Az egyik álló személy nem volt más, mint Aiden a másik egy lány volt, de kicsit sem volt ismerős. Úgy tűnik ő is észrevett engem. A földön heverő illető kezdett fel kelni. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mikor Aiden kimondta ezt a nevet nem hittem a fülemnek. Justin. Ő az, aki a földön szinte szenved. Mikor rám nézett arca már nem az volt, mint amire emlékeztem. Iszonyodva néztem rá utáltam azt, ami lett belőle. Aiden és a mellette lévő szőke lány oda siettek hozzá és lefogták a kezeit. Bevallom féltem. Szívem hevesebben dobogott, és izzadság cseppek leptek el. Justin szemei egyre jobban izzottak és egyik pillanatról a másikra kiszabadította magát és felém rohant. Mire odaért és rám vetette volna magát a vadászösztönömtől hajtva kikaptam a tőrt tokjából, és ahogy Justin elért hozzám fegyveremet egyenesen a hasába mélyesztettem. A földnek csapódtunk. Ezek után én elengedtem a tőrt lelöktem magamról és felálltam. Haragudtam rá. Szinte forrtam a dühtől. Azt hittem ő tényleg más és, hogy ha összehoz minket ismét a sors nem fog rám támadni, de tévedtem.  Eszembe jutott, amit a nagyanyám mondott nekünk indulás előtt. - Ha támadnak ti is támadjatok, mert ők nem hagynak életben titeket. Így tettem. A hátamon heverő táskából előhúztam egy íjat, a nyilat levettem vállamról és ráhelyeztem az eszközt és felé irányítottam. Akkor vettem észre, hogy arca ismét a régi lett, de így is támadnom kellett még mielőtt ő meg nem teszi.

- Igazuk volt. – hagyta el a számat ezek a szavak és utána elengedtem fegyverem egy részét és a hegyes nyíl Justin felé száguldott. Pár centin múlott, hogy eltalálja, de Aiden megállította. Markában fogta a nyilat, amit kilőttem és egy mozdulattal kettétörte azt. Újabb nyílért nyúltam, de megdöbbenésemre már egy sem volt a tartóban.

- Ezeket keresed? – szóltak a hátam mögött. Megfordultam és a szőke lány állt ott kezében a maradék nyilammal. És ahogy az imént Aiden most ő is egy mozdulattal törte szét az összeset. Így nem maradt semmim, amivel védekezhetnék.

- Mégis mit művelsz? – szólt Aiden. Mikor visszafordultam felé épp húzta ki a tőrömet Justin gyomrából és a földre hajította. Száját egy fájdalmas nyögés hagyta el. – Megakarod ölni? – állt fel és a szemembe nézett. – Elég lett volna a tőr, hogy megfékezd.

- Aiden. – szólalt meg Justin. – Az én hibám ő csak védte magát. – lenéztem rá és láttam, ahogy a sebe már be is gyógyult így kezét a földnek támasztotta és felállt. Több féle érzés kavarodott bennem. Dühös voltam meg nem is, örültem, hogy látod, de még se.

- Ő az a csaj? – jött el mellettem a lány. Justin és Aiden is egyaránt bólintottak. – Úgy emlékszem azt mondtátok nem bántana titeket. – állt meg mellettük.

- Úgy tűnik sok időt töltött a vadászok között és nem emlékszik ki védte meg annak idején. – mondta közömbösen Aiden. Igaza volt. Ha Justin nem segít rajtam, akkor már rég halott lennék. Bűntudatom lett mindenért, amit az imént tettem.

- Magunkra hagynátok egy kicsit? – nézett két oldalán álló személyekre.

- Haver ez… - Justin nem engedte, hogy befejezze a mondatát.

- Aiden, kérlek. – nézett rá. Barátja orrán kifújt egy nagy adag levegőt és elindult a lány pedig utána ment. Pár percig néma csend honolt, de Justin megtörte.

- Jól vagy? – nézett rám. – Már, mint nem tettem benned kárt? – karom széttártam, hogy megmutassam neki, semmi bajom nincsen. – Akkor rendben. – mondta. Ismét síri csend, amit megint Justin tört meg. – Annyira sajnálom, hogy neked rontottam nem állt szándékomban csak – mondta volna tovább, de közbe szóltam.

- Nem tudsz magadon uralkodni.

- Így van. – nézett rám. Vett egy mély levegőt és előre lépett, így fogy a köztünk lévő távolság. Már egy karnyújtásnyira állt tőlem, és mikor azt a távolságot is megtette kezével végig simította az arcomat. – Hiányoztál. – testemben melegség áradt szét. Eszembe jutott minden, amit vele éltem át, és az-az este, ami még mindig mosolyt csal az arcomra. – Hát emlékszel még. – mosolyodott el Justin. Rögtön tudtam, hogy ismét a fejemben olvasott, de nem zavart. Most nem.  Arca közeledni kezdett enyémhez. Ajkaink majdnem elérték egymást, de valami megzavart.

- Zoe. – hallottam nevem. – Zoe, hol vagy? – ez a hang.

- Marko. – mondtam ki hangosan. Nem láthatja meg Justin. -  El kell innen menned. Most. – néztem rá.

- Micsoda? – nézett összeszűkült szemmel. – Nem hagylak itt most, hogy végre ismét velem vagy.

- Menned kell, nem láthat meg érted? – löktem meg mellkasánál. – Nem hagyom, hogy bajod essen. Menj már! – hátrálni kezdett. – Figyeld a gondolataimat. – mondtam el utolsó mondatomat.

- Figyelni fogom. – mondta és elszaladt a bozótos felé. Megfordultam és észrevettem a földön heverő eszközöket. A tőrt felkaptam a földről ami Justin vérétől volt foltos, beletöröltem fekete pulóverem ujjába és a tokjába raktam. A törött nyilakat pedig az egyik kidőlt fa mögé rejtettem.

- Zoe. – mikor megfordultam Marko ott állt mögöttem. – Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, persze csak nagyon kutattam ezért nem szóltam vissza. – hadartam el.

- És találtál valamit? – elnéztem arra az irányba ahol Justin eltűnt és utána vissza Markora.

- Nem, semmit.