29.fejezet.

Sziasztok.: D Meghoztam a folytatást. Remélem ez is tetszeni fog. A feliratkozóknak köszönöm. A komikat nem kaptam, de nem baj majd most ..: D puszillak titeket.: ) <3

~Ann.xd

A hold sokkal jobban bevadítja az olyanokat, akiknek nincsen önuralmuk. Mint amilyen Justin is.      

„Justin szemszöge”

- Justin. – jött be szobámba Aiden. – Le kell mondanod a találkozod Zoeval. – mondta. – Danny javasolta. – Danny, Aiden unokatestvére aki, az előző teliholddal változott teljes alakváltóvá, ahogy én is. Ami azt illeti, ő már uralja dühét és átváltozását, ha neki sikerült nekem is sikerül majd. Mivel már megtaláltam azt a pontot, ami elcsillapít, Zoe személyes hangjában, így csak idők kérdése és az átváltozást is irányítani fogom. Akkor változok át, amikor akarok, és nem akkor mikor nem kéne.  Most jut el a tudatomig. Mondjam le a találkozott? Ezt meg, hogy gondolta?

- Miért javasol ő ilyeneket? – álltam fel puha ágyamról. 

- Ha Davon az előző találkozásról tudott, nem gondolod, hogy valakivel figyeltet? – magyarázott. – Jobb, ha lemondod. – mondta vállamra rakva a kezét, így mutatott együtt érzést. Lehet, hogy igazuk van. De akkor is találkoznom kell vele. A gondolataira kapcsolódtam, és hallottam, hogy a mamájával megy beszerezni pár dolgot teliholdra. Utánuk kell mennem, hátha lesz, olyan alkalmam, hogy beszélni tudjak vele. Gyorsan öltözködni kezdtem. Amit Aiden csak nézett, mert nem tudta mi ütött belém. 

- Beszélek vele. – mondtam. – Most a nagyanyjával van, vásárol. Biztos lesz, olyan mikor egyedül marad, és akkor beszélek vele. – legalább is remélem, hogy lesz ilyen alkalmam.

- Te örült vagy. – rázta fejét. – Mi van, ha a banya meglát? – kérdezte. – Ő nem Zoe, ha tud kapásból megöl. – tisztában voltam vele, de akkor is beszélnem kell Zoeval, telihold előtt. Lehet, hogy Davon figyeltet, de akkor is találkoznom kell vele. Látnom kell őt.

- Mi a helyzet? – jött be Erin. Már a pulcsit kaptam magamra, és indultam volna mit sem törődve az előbb bejövő lánnyal, de Aiden megint megszólalt.

- Menj, vele kérlek. – mondta barátom, Erinnek. – Legalább egy épelméjű ember legyen vele. – mutatott rám. 

- Mit csinálsz már megint? – nézett rám, homlokát ráncolva. Nem kellett válaszoljak, mert megtette helyettem Aiden.  

- Zoe után akar menni, aki éppen a kedves kis nagyanyjával vásárol. – mondta el neki. – Röviden ennyi. – Erin rám nézett.

- Jobb, ha veled megyek. – mondta. Ha velem jön, ha nem, nekem akkor is indulom, kell végre. Felkaptam az asztalról az autó kulcsit, és indultam. Mikor kiértem, és beszálltam kocsimba, láttam, hogy nyílik a másik oldalon az ajtó és Erin beszáll. Tehát tényleg velem jön, mint valami testőr. Néztem őt. Szőke haja göndör fürtökbe omlott vállaira, arcát és szemeit smink lepte el. Összehasonlítottam őt és Zoet. Teljesen eltértek egymástól. Amíg Erin annyi sminket, rak a fejére amennyit csak lehetett, addig Zoe szinte semennyit. És ez nem is zavar, mert szeretem a természetes lányokat. Amit Erinről nem lehet elmondani.  Szép lány, de néha nagyon túlzásba esik az alapozóval, a szemceruzával és az ilyesfajta termékekkel. 

- Megyünk? – zavarta meg gondolataimat. Gyorsan visszatértem a valóságba, a kulcsot bedugtam a gyújtásba, beindítottam a motort, és már el is indultunk.   

Kis időbe telt mire megtaláltuk őket. Óvatos vagyok, legalább is próbálok az lenni. Pár helyről úgy jöttek ki, hogy tömve volt a kezük. Zoe gondolataiban hallottam, hogy már az utolsó helyre fognak bemenni. Itt azt hittem, hogy ennyi volt nem tudok vele beszélni egy percet sem. De mikor megláttam, hogy kiszállnak a kocsiból, és váltanak pár szót, a nagyanyja besétál az üzletbe, és Zoe kint maradt, tudtam, hogy itt az idő. 

- Figyeld a mamáját. – mondtam a mellettem ülő Erinnek. Kipattantam az autóból, és gyors léptekkel elindultam felé, de még sem mehetek oda mellé hisz a nagyanyja észrevehet a kirakat ablakán. Így berohantam a sikátorba. Úgy gondoltam valahogy jelzet neki, hogy itt vagyok, de nem volt rá szükség, mert elindult a sikátor irányába. Mikor odaért, fordult volna vissza, de valamin megakadhatott a szem, mert a túl oldali kirakat felé bámult.  Itt az én időm. A háta mögé lopakodtam, és befogtam egyik kezemmel a száját, hogy fel ne sikítson, ha véletlenül megijed. A sikátorba húztam. De nem sokkal később, Zoe bordáim közé könyökölt, ami kissé fájt, ezért összegörnyedtem. Valószínű jobban megijedt a kelleténél. Mire szólni akartam neki, hogy nyugodjon meg, addigra megfordult, és egy olyat lökött rajtam, hogy a földnek csapódtam.  Most már biztos vagyok benne, hogy többet ilyet nem csinálok, mert Zoe sem az, mint régen. Erősebb lett, jóval erősebb. 

- Zoe. – mondtam ki nevét a földön heverve. Mikor felém nézett, ijedség volt az arcán. 

- Úr isten. – sietve mellém guggolt. – Nem akartam, de nem tudtam, hogy te állsz mögöttem. – hadart. – A frászt hoztad rám. – tudtam, hogy a kelleténél is jobban megijesztettem ezért megsimítottam az arcát. Sima és puha bőrén ujjaim szinte táncot lejtettek. 

- Bocsánat. – mondtam. Elmosolyodott és felsegített a koszos földről. 

- Mit keresel itt? – kérdezte. – Itt van a nagyanyám, ha meglát, akkor – ujjamat szájára helyeztem ezzel abba is hagyta mondandóját.

- Nem fog meglátni. – mondtam határozottan. 

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – tett fel megint egy kérdést, és közben a szemembe nézett.

- Óvatos vagyok. – mondtam. – Egészen eddig követtelek, és még te sem vetted észre. – a mondatom végére egy mosoly jelent meg az arcomon. Zoe tekintetéből látva, tényleg nem vehetett észre, hogy valaki a nyomukban van. 

- Miért követtél? – nézett ismét rám. A válasz egyszerű volt.

- Látni akartalak. – mondtam és ujjaim ismét arcára vándoroltak. És most a nehezebbik rész jön. – És szólni, hogy nem tudok ott lenni este, mert dolgom van. - homlok ráncolva nézett rám. 

- Minden rendben? – még is mit válaszoljak erre?

- Hát, nem egészen. – nem akartam a szemébe nézni, ezért elfordultam. Nem fogom neki elmondani, hogy Davon meg akarja ölni. Jobb, ha nem tud róla. – De megoldom. – fordultam vissza. - És ha nem beszélnénk a teliholdig. Azt akarom, hogy akkor este maradj a házban, ott biztonságban vagy. – fogtam meg kezét. Nagyobb biztonságban van a házban, mint a szabad ég alatt. 

- Nem lehet. – mondta. Mi az, hogy nem lehet? – gondoltam magamban. – Beosztottak, terepen kell lennem. – megrémültem. Erről nem tudtam. Most már végképp nem tudom, mit csináljak. – Tudod, hogy védenem kell az embereket. – mondtam és megszorította a kezem. És őt még is ki fogja védeni? Ideges lettem, kikaptam kezem szorításából és beljebb mentem a sikátorba. 

- Francba. – hagyta el számat egy szó. Az első tárgyba, ami az utamba került belerúgtam, ami egy kuka volt. Úgy csapódott a falnak mintha a hurrikán vágta volna oda. Felborult, és ami benne volt kiszóródott.  Kezem a falnak támasztottam, és szaporábban vettem a levegőt. Nem tudom, mit csináljak, és ez felbosszant. Azt még sem hagyhatom, hogy Davon megölje őt. Valamit ki kell találnom, de minél hamarabb. 

- Justin ne gondoljunk a teliholdra. – hallottam meg Zoe hangját, és közben megéreztem tökéletes kezét hátamon, amivel simogatni kezdett. 

- Nem tudok, nem arra gondolni. – mondtam egy nagy levegőt véve. Csak az jár a fejemben. Félek attól, amit tesz velem a hold, és attól, ami Zoera vár.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – nyugtatgatott, ami igen csak jól ment neki. – Túl fogjuk élni azt az éjszakát. – ekkor rá néztem. Kezeimet vállához érintettem és magamhoz húztam. Olyan szorosan öleltem, hogy attól féltem már fáj neki. Tudom, hogy nem akartam neki elmondani, de muszáj, leszek. Tudnia kell róla, hogy veszély fenyegeti teliholdkor. Tudom, hogy már tudja magát védeni, hisz az előbb engem is a földnek tarolt. Még azt is elhinném, hogy Zoenak sikerülne legyőzni Davont. De ennek ellenére is ott állok majd mellette és védeni fogom. Mert féltem őt.

- Nem akartam elmondani, de tudnod kell róla. – elengedtem, és a szemébe nézem. – Davon teliholdkor – nem tudtam befejezni mondatomat.

- Mit akar teliholdkor? – kérdezett rá.

- Megölni téged. – mondtam ki. Arca elsápadt, és csak maga elé bámult. Tudatni akartam vele, hogy mindig mellette leszek. – Nem érdekel, hogy, de meg foglak védeni. – tekintetét kerestem, de hiába. Látszott rajta, hogy megrémült, de akkor is most rám kell figyelnie. – Ha kell még a nagyanyáddal is beszélek. – mondtam, de csak azért, hogy végre rám figyeljem. Ami meg is tette a hatását, mert rám pillantott. Szemében félelem ült.

- Meg ne próbált. – mondta.

- Ki találunk valamit. – mondtam, és ismét magamhoz húztam. 

- Justin. – hallottam meg nevem. A sikátor elejénél ott állt Erin. – Az öregasszony mindjárt kijön. Siessetek. – mondta, de közben még mindig azt a helyet figyelte ahonnan Zoe is jött. Igyekeznem kell. Hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam telefonomat a zsebemből, és az épp felém forduló Zoe kezébe nyomtam.

- Ezen foglak hívni. – mondtam neki. – Jól dugd el ne, hogy ezt is elvegyék. – jól tudom, hogy Zoe mobilját elvették bizonyos okok miatt. – Csak akkor vedd fel ha „magán számot” jelez.

- Justin. – szólt ismét Erin. Zoera pillantottam adtam ajkára egy csókot (bár többet és hosszabban tehetném) és elindultam Erin felé. Mikor az előbb említett személy mellé értem vissza néztem. Úgy állt ott, mint egy védtelen kis nyuszi. 

- Hívlak. – mondtam és visszaindultunk az autóhoz. 

Egész úton azon törtem a fejem, hogy mégis milyen tervet találjak ki. Sok minden jutott eszembe, de semelyik nem volt épp a legjobb ötletem. Mivel Davon háta mögött ott egy egész falka, nekem is erősítésre lesz szükségem. Jól tudom, hogy Aiden mellettem áll, de ő édes kevés. Grant. – jutott eszembe. Neki van falkája, ami azt illeti ő egy alfa, és egyben a barátom is. Csak remélni tudom, hogy a segítségemre lesz. Bár nem láttam őt azóta, mióta Zoet elvitték a vadászok, de egy próbát akkor is megér. És ha netalántán feljön a hold, és elveszítem emberi mivoltomat. Ott lesz Garant és a falka, akik meg védik majd Zoet. 

- És mit beszéltetek? – kérdezte, a mellettem ülő lány. Van egy olyan érzésem, hogy Erin nem csak Zoe mamáját, hanem minket is figyelt és kihallgatott. Farkas hallásával minden egyes szót hallhatott.

-  Mindent hallottál nem igaz? – néztem rá a volán mögül. Arcára rá volt írva „persze, hogy mindent hallottam”. – Akkor miért kérdezed? – néztem vissza az útra. 

- Jól van, na. – mondta. - Akkor inkább azt kérdezem. Mit fogsz csinálni? – még mindig Granten gondolkoztam. Ha ő segítenie, akkor egy életre hálás lennék neki. 

- Ha haza értünk felhívom Grantet. – mondtam. 

- Mi van? – döbbenet volt a hangjában. – Te azt hiszed, hogy Grant segít majd megvédeni egy vadász lányt Davontól? – kérdezte, de választ nem várt. – Attól még, hogy Grant is egy alfa ne hogy azt hidd, hogy összetűzésbe akar kerülni Davonnal. Mindenki tudja, ahogy te is, hogy Davon mindenkit megöl, aki az útjába kerül. Ha véditek, azt a lány az csak a veszteteket fogja okozni. Grant nem olyan hülye, hogy egy olyan lányért áldozza fel a saját és a falkája életét, aki a fajtánkat gyilkolja. Térj észhez Justin. Rajta már nem segíthetsz. – lefékeztem az autót, és egyenesen Erin szemébe néztem. 

- Hogy nem segíthetek rajta? De bizony azt fogom tenni. – mondtam. – Granték segítségével vagy nélküle, szembe fogok szállni Davonnal. – lábamat visszahelyeztem a gázpedálra, és csikorgó kerekekkel indultam el ismét. 

Még abban a 10 percben, amíg elértünk a házig nem szóltunk egymáshoz Erinnel, csak hallgattunk. Mikor bekanyarodtam a házhoz, Aiden a bejárati ajtó előtti lépcsőn ült. Leparkoltam, még alig szálltam ki a járműből, de Aiden már meg is szólalt.

- Hogy ment? – kérdezte.  Nem válaszolta, csak én is egy kérdést intéztem felé.

- Telefonod? – még mindig a lépcsőn ülve kinyújtotta jobb lábát beletúrt a zsebébe és kivette a kommunikációs eszközt. Kezében tartotta, oda mentem kivettem ujjai közül és már is Grantet tárcsáztam. A második csörgésre fel is vette. 

- Halló?- szólt bele. 

- Justin vagyok. – mondtam.

- Oh, szevasz, kishaver. – mondta meglepődve. – Rég hallottam felőled. Minek köszönhetem a hívásod?- kérdezte.

- Fontos lenne, hogy beszéljünk. – mondtam. – De ez nem telefon téma.

- Még van egy kis dolgom a fiúkkal, de utána rá érek. Még mindig ott laksz?- kérdezte.

- Igen. – vágtam rá. 

- 1 órán belül ott leszek. Szevasz. – és ezzel le is tette a telefont.  Visszasétáltam Aiden mellé, és visszaadtam neki a telefonját. 

- Kivel beszéltél? – kérdezte. – És hol a telefonod? – húzta fel szemöldökét.

- Grantel, és Zoenak adta a telefonját. – válaszolt helyettem Erin, aki már Aiden mellett ült. – Azt akarja, hogy Grant segítsen neki teliholdkor. – Aiden rám nézett.

- Ez most komoly? – nem válaszoltam. – Ne éld bele magad, hogy segíteni fog.  

- Kösz, hogy ennyire biztattok. – mondtam, és elindultam a ház belseje felé. Felléptem az első lépcsőfokra, a két ülő személy odébb ment, hogy eljuthassak célomig. 

- Justin. – szólt utánam Aiden. – Tudod, hogy senki nem szeret ujjat húzni Davonnal. Melletted állok, de abba ne bízz, hogy más is melléd áll majd. – meghallgattam amit Aiden mondott azután folytattam utam befelé. 

Már lassan 1 órája az ágyban fekszem, és azon agyalok, mit tegyek, ha Grant tényleg nem segít majd. Semmire nem jutottam. 

- Justin. – szólt Aiden. Felkeltem ágyamból, és kimentem. Ott volt Grant, és még két személy, valószínű a falkájából. Mindenki helyet foglalt a kanapén, kivétel én. Nem tudtam volna ülve maradni.

- Szóval – kezdte Grant. – miről lenne szó? – szemeit rám szegezve várta, hogy bele kezdjek.

- Emlékszel Zoera? – kérdeztem.

- Persze, hogy emlékszem. – mondta. – A kis csaj aki, vadász lett. – nem tudtam, hogy ő is tud róla. Fura arckifejezés lehetett arcomon, mert így szólt. – Erről mindenki tud. – szóval még a farkasemberek között is úgy terjed a hír, mint a pestis. – Térj a lényegre. – mondta.

- Davon meg akarja ölni. – mondtam ki gyorsan. Most már gyorsan túl akarok lenni ezen a beszélgetésen. 

- Várj. – vágta rá. – Te azt akarod, hogy segítsek megvédeni a lányt? – állt fel a kanapéról. Arcán nem volt felhőtlen jó kedv.

- Igen. – válaszoltam. Veszett ügynek érzem ezt az egészet. Lehet, hogy Aidenéknek volt igazuk. Senki, nem mer szembeszállni Davonnal. 

- Hogy gondoltad ezt? – emelte kezét a fejéhez. – Justin barátok vagyunk, de ne kérd azt tőlem, hogy vásárra vigyem a falkám és a saját bőrömet. – elfordultam, és a hajamba túrtam. Mi lesz most? – Szereted azt a lányt? – kérdezte. Visszafordultam, és egyenesen a szemébe mondtam.

- Még az életemnél is jobban. – a két falkájába tartozó személyre nézett. Az egyik felállt.

- Itt az idő, hogy valaki szembe szálljon Davonnal. – mondta. Grant visszafordult felém. 

- Még is csak segítünk. – mondta, és felém nyújtotta a kezét, így én is ezt tettem, és kezet ráztunk. – Mi a terv? – kérdezte. Ráztam a fejem, hogy még semmit nem találtam ki. – Tudod mit. – kezdett bele. – Hívd ide, itt fogjuk védeni. – visszaindult a kanapé felé, hogy leüljön, de hirtelen visszafordult felém. – Apropó – kezdte. – tudsz már uralkodni magadon?

- Van egy pont, ami lenyugtat. – mondtam.  

- Az nem lesz elég, ide önuralom kell. A hold ki fogja engedni a másik énedet. Ha a kis barátnőd a közeledben lesz Davon helyett te fogsz vele végezni. – látszott rajta, hogy gondolkozik. – Amint feljön a hold te én Aiden eltűntök innen. 

- Micsoda? – néztem rá. – Itt kell lennem, nekem is védenem kell. – nem hagyhatom itt őt. Megbízok Grantben, de itt kell lennem.

- Nem ameddig nem tudsz uralkodni magadon. – mondta. – Bízz, bennünk védeni fogjuk, és szerintem már ő is tudja magát. – ki húzta telefonját a zsebéből. – Kimegyek, felhívom a falka többi tagját. – el is hagyta a házat, ahogy a két embere is. A még mindig kanapén ülő Aidenre néztem.

- Add a telefonod. – mondtam és felé nyújtottam a kezem. 

- Légy szíves. – mondta, de közben már elő is vette.

- Ne szórakozz velem. – ki kaptam telefonját a kezéből, és a saját számomat tárcsáztam. 

Zavart az tény, hogy nem lehetek itt Zoeval. Tudom, hogy Grantnek igaza van, de akkor is úgy érzem magam, mint aki mások háta mögé bújik, és várja mi lesz a vége. Pedig senki háta mögé nem akarok bújni, én akartam és akarom megvédeni Zoet, hisz ő hozzám tartozik. Lelkileg, és ha eljön az ideje, akkor már testileg is. Bevallom az igazat, hogy már elképzeltem azt a napot mikor végre egymáséi lehetünk. Mikor először láttam őt meztelenül, gyönyörű látvány volt. Még mindig emlékszem hibátlan testére, ahogy előttem állt a zuhany alatt. A vízcseppek lassan gördültek le róla. Vizes haja hátához tapadva. Mikor hozzá értem, és rám nézett nem szégyenlősködött. Nem kezdett el kiabálni, hogy húzzak ki innen. Csak engem nézett, ahogy én is őt, és egy szót sem szólt. Kihasználhattam volna azt a helyzetet, de nem tettem meg. Hogy miért? Mert úgy éreztem még várnom kell. A telefont a fülemre tapasztottam és vártam mikor veszi fel. Mivel Aiden mindig magán számon hív, ezért mondtam neki, hogy csak azt vegye fel. 

- Justin? – szólt bele félénken.

- Nyugi én vagyok. – eszembe jutott, hogy ők sem szoktak mindig egyedül mászkálni. – Kikkel osztottak be? – kérdeztem.

- Egy ikerpárral, és két tapasztaltabb vadásszal. – válaszolt kérdésemre. 

- Valahogy meg kell majd lógnod, és arra a helyre jönni, ahol a törött nyilaid hevernek. – jutott eszembe az a hely, ahol majdnem egy nyilat röpített a fejembe. – Ott foglak várni. 

- Észre fogják venni, hogy eltűntem. – aggódott.

- Az nem számít. – azt nem tartottam fontosnak, csak azt, hogy épségben érje meg a reggelt. Granték kisebb zajjal jöttek vissza a házba, de többen, mint az előbb kimentek. - Mennem kell, de majd még hívlak. – mondtam. – Csókollak, szeretlek. – abban nem vagyok biztos, hogy az utóbbi szót hallotta-e, mert olyan hirtelen nyomtam ki a telefont.

- Vele beszéltél? – kérdezte Grant. 

- Igen, megbeszéltem vele, hogy hol találkozunk, és onnan ide hozzuk. – adtam vissza Aidennek a telefonját. 

- Jól van kishaver, minden a legnagyobb rendben lesz. - mondta.

- Reméljük. 

28.fejezet

Sziasztok.: ) Itt a folytatás.: D Remélem tetszik majd . Köszönöm a komikat és a feliratkozokat.: ) Komikat várok, ahogy mindig. puszillak titeket.: D <3

~Ann.xd

Pár perc alatt oda értem, és mikor fordultam volna vissza a másik oldalon, a kirakatban, megláttam egy gyönyörű vörös ruhát. Azt csodáltam, amíg valaki számra tapasztotta kezét, és a sikátorba húzott. 

A vadász ösztönöm miatt, könyökömmel bordái közé ütöttem, és emiatt egy kicsit összegörnyed. Kaptam a helyzeten megfordultam, ellöktem magamtól, és a földre zuhant.

- Zoe. – hallottam meg a nevem. A földön heverő emberre néztem. Justin volt.

- Úr isten. – siettem oda, és leguggoltam mellé. – Nem akartam, de nem tudtam, hogy te állsz mögöttem.  – hadartam gyorsan. – A frászt hoztad rám. – megsimogatta arcomat.

- Bocsánat. – mondta. Nem tudtam haragudni rá. Talpra segítettem.

- Mit keresel te itt? – kérdeztem. – Itt van a nagyanyám, ha meglát, akkor – nem hagyta, hogy befejezzem mondatomat, ujját számra helyezte.

- Nem fog meglátni. – mondta magabiztosan.

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – néztem rá.

- Óvatos vagyok. – mondta. – Egészen eddig követtelek, és még te sem vetted észre. – mosolyodott el. Igaza volt, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy valaki követ. Most már csak egy kérdésem lenne.

- Miért követtél? – néztem barna szemeibe.

- Látni akartalak. – mondta, megint megsimogatva az arcom. – És szólni, hogy nem tudok ott lenni este, mert dolgom van. – titokzatosan beszélt. Dolga van? Mégis milyen dolga lehet éjfélkor?

- Minden rendben?  - kérdeztem.

- Hát, nem egészen. – mondta, és elfordult. – De megoldom. – nézet vissza rám. – És ha nem beszélnénk a teliholdig. Azt akarom, hogy akkor este maradj a házban, ott biztonságban vagy. – fogta meg kezem.

- Nem lehet. – mondtam. Még én is csak tegnap este tudtam meg, hogy nekem is járőröznöm kell, a telihold éjszakáján. – Beosztottak, terepen kell lennem. – arca teljesen megrémült, mikor kimondtam a szavakat. – Tudod, hogy védenem kell az embereket. – szorítottam meg a kezét. Tudom jól, hogy teliholdkor még idegesnek sem kell lenniük, akkor is át változnak, és sokkal erősebbek lesznek, ahogy Justin is. Idegesen fordult el tőlem, és kikapta kezét enyém közül.

- Francba. – mondta idegesen, és a sikátorban lévő egyik kukába rúgott olyan erővel, hogy az a falnak csapódott, felborult, és az összes szemét, ami benne hevert kiömlött. Justin kezét a falnak támasztotta, és látszott, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Oda siettem hozzá. Valahogy le kell nyugtatnom, mert ha nagyanyám észreveszi, akkor bajok lesznek.

- Justin ne gondoljunk a teliholdra. – mondtam, és kezem a háta közepére tettem, és simogatni kezdtem.

- Nem tudok, nem arra gondolni. – mondta, nagy levegők közepette.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – simogattam még mindig. -  Túl fogjuk élni azt az éjszakát. – ekkor rám nézett, és örömmel láttam, hogy nem vesztette el emberi valóját. Kezét, ami eddig a falon hevert, most vállamra rakta magához húzott, és szorosan ölelt át.

- Nem akartam elmondani, de tudnod kell róla. – váltunk el egymástól. Komoly arckifejezést vágót, szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos dolog lehet. – Davon teliholdkor – mondta, de nem fejezte be mondatát.

- Mit akar teliholdkor? – kérdeztem rá.

- Megölni téged. – nem tudom mi volt az első, amire gondoltam mikor kimondta. Talán a félelem vagy inkább az, hogy végre szemtől szemben állhatok Riley gyilkosával? – Nem érdekel, hogy, de meg foglak védeni. – kereste tekintetem, de én nem néztem rá. – Ha kell még a nagymamáddal is beszélek. – mondta, és erre rögtön szemeibe néztem.

- Meg ne próbáld. – néztem rá kétségbeesetten.

- Ki találunk valamit. – mondta, és ismét magához ölelt.

- Justin. – hallottam meg női hangot. Mikor oda néztem az a szőke hajú lány állt a sikátor előtt, akit még akkor láttam mikor Justinnal újra találkoztunk. Ő törte szét az összes nyilamat. – Az öregasszony mindjárt kijön. Siessetek. – mondta. Valószínű, hogy a nagyimról beszélt. Visszanéztem Justinra, aki éppen a zsebéből húzta ki telefonját, és a kezembe nyomta.

- Ezen foglaki hívni. – mutatott rá. – Jól dugd el ne, hogy ezt is elvegyék. – mondta. Tehát tudja, hogy elvették a telefonomat, amit csak egy héten háromszor kapok meg, és akkor is, csak azért mert a nagymamám azt akarja, hogy hívjam fel a szüleimet. Azt nem tudom, miért vették el. Mikor megkérdeztem mamámtól csak annyit válaszolt, nyomos indokok miatt. Csak az a baj, hogy egy nyomos indokot nem sorolt fel, csak elvette, és kész. – Csak akkor vedd fel ha „magán számot” jelez.

- Justin. – szólt ismét a lány. A mellettem álló személy, ajkamra nyomott egy gyors csókot, és elindult a sikátor elejéhez. Mikor már az előbb említett hely előtt állt vissza nézett rám.

- Hívlak. – mondta, és elindult, a lány pedig utána.  

A telefont, amit Justintól kaptam csak egy helyre tudtam rejteni, a melltartóm oldal részéhez. Ott biztos nem veszik észre, és ki sem esik onnan. Mikor kiértem, arra az irányba néztem amerre Justin és a lány ment, de már nem láttam őket. Így visszaindultam a helyre ahonnan jöttem. Pont mikor odaértem, akkor lépett ki nagyanyám a boltból. A holmit, amit vett betette a csomagtartóba.

- Minden rendben? – nézett rám. – Olyan idegesnek tűnsz. – oh, remek. Miért van mindig az arcomra írva a hangulatom?

- Persze. – böktem ki gyorsan.

- Rendben, akkor menjünk, mert úgy tudom, neked még kiképzésed van. – beszálltunk az autóba és visszaindultunk. Most sokkal jobban vártam a kiképzést, mit bármikor. Így ha Davonnal küzdenem kéne, akkor nem lennék olyan gyenge, és védeni tudnám magam. Bár, ahogy az imént elbántam Justinnal az is arra utal, hogy már nem vagyok egy gyenge kislány amilyen annak idején voltam. Ha szembe kell szállnom vele meg fogom tenni, és addig harcolok, vele még az erőm kitart.

A nap folyamán, Jenna többször is megdicsért amiért, Markot és Martat is le tudtam győztem. Ezért most egy sokkal erősebb ellenfelet választott ki nekem. Eric személyében. Még emlékszem a csúfos vereségemre, amit vele szemben szenvedtem el. Most megpróbálom a legjobb formámat nyújtani. Ha az ikreket le tudtam győzni, akkor őt is le fogom. Bár, ő sokkal erősebb és tapasztaltam, mint Markoék, de mindent megteszek azért, hogy most ne egy másodperc alatt kerüljek a poros földre.

- Jól van, kislány lássuk mennyit tanultál. – mondta Eric egy gúnyos mosollyal. Karján feltolta ruhájának ujját, és felém rohant. Felvettem védekező pozíciómat, és vártam, hogy oda érjen. Bár ne tettem volna. Ahogy oda ért, ismét a földnek csapott.  Vesztesnek éreztem magam. Nem értem, miért tudok alakváltókat a földre teríteni, még Justint is, de Ericet nem? Zavart, hogy Eric kifog rajtam. – A szememben nem fejlődtél egy cseppet sem. Végeztünk. – mondta, és talpra állt. Feldühített ezzel a mondatával. Nap, mint nap itt vagyok ebben a teremben, és edzek. Megtanultam, védeni magam, és másokat. És ő azt merészeli mondani nekem, hogy egy cseppet sem fejlődtem?  Felálltam a földről, és az épp nekem háttal álló Ericre szegeztem tekintetem.

- Még nem végeztünk. – mondtam, és felé rohantam, ahogy az előbb ő csinálta. Épp megfordult mire oda értem. Két kezemmel mellkason vágtam, mire ő hátra tántorodott, és ezt használtam ki. Ökölbe szorítottam kezem és egy olyat húztam be neki, hogy állkapcsa megfeszült az ütéstől. Még mindig nem hagytam abba. Most lábammal rúgtam mellkason, amitől köhögés hagyta el száját. A földön akartam látni, ezért pörögve guggoltam le, közben kinyújtottam jobb lábamat, elgáncsolva ezzel Ericet. Mikor felálltam, ő akkor csapódott a földnek. Oda léptem hozzá, és felé hajoltam. – Most végeztünk. – mondtam, egy büszke mosoly kíséretével. Tapsra lettem figyelmes. Körül néztem, és akik a teremben voltak, mind engem néztem, és tapsoltak.

- Remek volt! – hallottam meg Jenna hangját. Eric felállt, és rám nézett.

- Még javíthatnál a taktikádon, de – szünetet tartott. – jó volt. – egy félmosolyt vetett rám, megfordult és elment.

- A végén még lesz belőled valaki. – mondta elém állva Marta. Ez volt az első olyan mondata, amivel biztatni próbált. – De ne szálljon a fejedbe a dicsőség. – Eric felé nézett, aki a nagyim, Mrs. Woods és Jenna társaságában volt. – Legközelebb tuti vesztesz. – na, ez az a Marta, akit ismerek.

- Ne hallgass rá. – állt oda Marko is. – Csak féltékeny, mert ő még soha nem győzte le Ericet. – próbált úgy csinálni mintha a fülembe súgná, de közben tudta, hogy testvére mindent hall.

- Nem érdekel, mit mondasz Marko. – mondta, felháborodva. – Ha túléli a teliholdat, akkor talán más szemmel nézek majd rá. – hátra dobta barna haját, és távozott társaságunkból. Az a fránya telihold mindig szóba kerül. Már épp elfelejtettem, hogy azon az éjszakán akar Davon megölni, de így, hogy valaki mindig megemlíti a témát nem fog menni.

Még váltottam pár szót Markoval, azután mindenki visszavonult hálószobájába. Az ágyon feküdve valami rezgést hallottam. És eszembe jutott, hogy a telefon, amit Justintól kaptam, még akkor mikor a kiképzésre öltöztem át, bedugtam az ágy és a matrac közé. Az fekvőhely végéhez másztam, felemeltem a matracot, és ott villogott és rezgett a telefon. Kezembe fogtam, és megnéztem a kijelzőt. Justin azt mondta csak akkor vegyem fel, ha magán számot jelez. Mivel pont az volt oda írva, elhúztam ujjam a zöld csíkon, és a fülemhez emeletem.  

- Justin? – kérdeztem halkan.

- Nyugi, én vagyok.  – hallottam meg hangját. – Kikkel osztottak be teliholdkor? – tért rögtön a tárgyra.

- Egy ikerpárral, és két tapasztaltabb vadásszal. – mondtam.

- Valahogy meg kell majd lógnod, és arra a helyre jönni, ahol a törött nyilaid hevernek. – arra a helyre gondolt, ahol 2 hónap után találkoztunk. De, hogy lógjak meg? Ez az egyetlen olyan nap mikor a csapat nem válik szét, hanem együtt marad. – Ott foglak várni. – még is, hogy akar vigyázni rám telihold napán? Ha átváltozik, és rám támad, fogalmam sincs, mit fogok csinálni.

- Észre fogják venni, hogy eltűntem. – mondtam

- Az nem számít. – mondta. Zajt hallottam a háttérben. – Mennem kell, de majd még hívlak. Csókollak, szeret… – maradt félbe a szó, amit még mondani akart, mert olyan gyorsan nyomta ki a telefont.

A szökésemet terveztem egy ideig, de úgy döntöttem nem gondolkozok rajta csak, majd ha eljön az idő. El sem tudom képzelni, milyen lesz ez az éjszaka. A hold csak 22:00-kor felkelni, de az összes csapat már 20:30-kor elindul, hogy elfoglalja a helyeiket. Ezt is Markotól tudtam meg. Még azt is mondta, hogy készüljek fel, mert ilyenkor sokkal több alakváltott fogok látni, mint bármikor. A hold sokkal jobban bevadítja az olyanokat, akiknek nincsen önuralmuk. Mint amilyen Justin is.

27.fejezet

Sziasztok.: ) Megjött a folytatás. Bocsi, hogy megint ilyen soká hoztam, de semmi idő nem volt az írásra.: ( Ez a is egy kicsit rövid lett, de remélem azért még olvassátok, és tetszik is. Komikat várok most is, és az előzőeket is nagyon köszönöm.: D Puszi<3

~Ann.xd

Nem fogom hagyni, hogy megtegye. Most már nem egy álomban vagyunk így megtudom, és meg is fogom védeni, az életem árán is.

- Tudom, hogy szereted – mondta Aiden. – így segíteni fogok megvédeni. – állt fel a kanapéról, és szembe állt velem. – Még van 6 napunk. – úgy mondta ezt mintha az olyan sok idő lenne. Az idő vészesen fogy, egy perccel mindig közelebb vagyunk, a telihold éjszakájához.

- Egyszer már majdnem sikerült neki megölni. – mondta Trent. – Még jó, hogy Aidennel ott voltunk. – erre felkaptam a fejem és barátomra néztem, aki gyilkos tekinteteket vetett Trent felé.

- Mi van? – néztem egyszer Aidenre, utána pedig Trentre. – Miről beszél? – néztem most csak legjobb barátomra.

- Nem akartam, hogy tudj erről. – mondta, azután Trentre nézett. – 34 éves vagy, mégsem tanultad meg, tartani a szád? – szemeivel ölni tudott volna. Trent lesütötte szemét, mint aki megbánta.  

- Aiden! – szóltam neki. Elég volt rá néznem, és már beszélni is kezdett.

- Emlékszel mikor nagyon elbántam veled az erdőben? – elgondolkoztam. Eszembe jutott, Zoe nagyon meg is ijedt mikor vissza értem hozzá, véresen. Bólintottam. – Az nap este, Zoet kicsalták a házból. Trentékkel éppen az erdőben kószáltunk, mikor meghallottam Zoet. Mikor oda értünk, már meg volt kötözve, és egy csuklya volt a fején. – csak hallgattam, amit mond. Miért nem tudok én erről? -  A földön heverő íjával lőttem meg az éppen vele elfutó férfit. Miután Trent a kocsihoz szaladt Zoeval, én hátulról fedeztem őket.  - a kezében heverő sörös üveget forgatta. – Trent elfedte a gondolatait, hogy te ne lásd. – akkor már értem miért voltak annyira összekuszálva a gondolatai. Eszembe jutott minden arról a napról. Akkor kapott pánik rohamot.

- Mi volt ennek az értelme? - néztem Aidenre. – Minek kellett ezt elhallgatni?

 - Védeni akartalak. – nézett rám. - Tudtam, ha megtudod, akkor elmész Davonhoz. – mondta.

- Amit most meg is teszek! – mondtam határozottan. Sarkon fordultam, kinyitottam az ajtót, és kiszáguldottam rajta. A zene még mindig bőmből, némelyik ember alig állt a lábán, de még mindig vedelte a sok piát. Mindenen és mindenkin átgázolva jutottam ki a parkolóig. Elő vettem, slusszkulcsomat kinyitottam az ajtót, bepattantam, beindítottam a motort, és padló gázzal indultam el.  Még farkas hallásommal hallottam, hogy Aiden utánam kiabál, de nem érdekelt. Úgy tűnik, az idegességtől érzékszerveim kezdenek élesedni, ami azt jelenti, hogy átfogok változni. Szorosan fogtam a kormányt, és már éreztem ujjaim hegyén, hogy karmaim utat törnek maguknak. A visszapillantóba nézve, már a fülem is hegyesedni kezdett.  A szemem már sárgán izzót és agyaraim kibújtak helyükről. Az a kis szőr is, ami mindig elő bukkan pár helyen, főképp a kézfejemen és az arcomon, az is elő merészkedett. Pusztítani akartam, méghozzá Davont akartam elpusztítani. Dudálást hallottam meg, és egy autó mellém száguldott. Az anyós ülésről Aiden nézett vissza rám, és azt mutogatta álljak meg. De ahelyett, hogy megálltam volna, még jobban a gázra tapostam. Haragudtam rá és a mellette ülő Trentre is. Elhallgattak előlem valamit, ami fontos volt. Még nagyobb harag töltött el mikor az álmomra gondoltam. – Justin. – jött egy ártatlan női hang, amit ezer közül is felismernék. – Tudom, hogy már késő van, és igazából azt sem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen akkor tudd, hogy nagyon hiányzol. – melegség áradt szét testemben. Az autó lassulni kezdett, mivel a lábamat fokozatosan emeltem el a pedálról. Mikor a kocsi teljesen megállt, a fejemet a kormánynak döntöttem. Már ez a második eset, hogy a puszta hangja, amit a fejemben hallok, lenyugtat.

- Justin. – jött a hang miközben kinyílt az ajtó. – Nem vagy normális. – mondta Aiden, de én még mindig nem emeltem fel a kormányról a fejem. – Több mint 120-al száguldottal, és ha ez még nem lett volna elég, még át is vagy változva. – felemeltem a fejem, és rá néztem.

- Már nem. - arcán meglepettséget láttam.  

- Meg találtad a pontot. – mondta és mosoly fakadt arcára. - Mi az? – kérdezte.

- A hangja. – mondtam, erre Aiden homlokát ráncolta. – Zoe hangja.

„Zoe szemszöge”

Ez a nap, számomra egy kín volt. A Justinnal töltött este miatt, semmit nem aludtam, és így kellett túl élnem az egész napot.  Pont ezen a napon kellett Jennának olyan kegyetlennek lennie, hogy mikor már mindenkit elengedett, engem még ott tartott, hogy pakoljam össze a fegyvereket. Körű-belül 10 perce végeztem, azután felküzdöttem magam a csigalépcsőn, és a szobámba érve az ágyra dőltem. Még mielőtt elaludtam volna, muszáj voltam letusolni, mivel olyan szagom volt, mint egy borznak. A fürdőbe mentem, ami két ajtóval volt odébb. Levettem piszkos ruháimat, megengedtem a vizet és beálltam a zuhanyzó közepére. A meleg vízcseppek ellepték egész testem. Fejemet is a zuhanyrózsa alá tartottam, hogy a hajam is vizes legyen. Mikor elkészültem, visszavonultam a szobámba, ismét rádőltem az ágyra, de most be is takaróztam. Hiányérzetem támadt. Hiányzott Justin közelsége. Már alig vártam, hogy újra lássam, és a karjaiban lehessek. Úgy gondoltam üzenek neki, ha már úgy is belelát a gondolataimba. – Justin. – mondtam magamban. - Tudom, hogy már késő van, és igazából azt sem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen akkor tudd, hogy nagyon hiányzol. – miután ezt elmondtam magamban, lehunytam szemem, és szinte rögtön elnyomott az álom.

- Ébresztő. – mondta valaki az arcomat simogatva. Lassan nyitottam ki szemem, és nagyanyám állt előttem. – Jó reggelt kincsem. – mosolygott.

- Szia, nagyi. – mondtam, felülve az ágyon.

- Mit szólnál, ha eljönnél velem ma vásárolni? – mosolygott még mindig.

- Vásárolni? – kérdeztem vissza.

- Igen, be kell szereznünk néhány dolgot a telihold előtt. – és én még azt hittem a vásárlás alatt a ruhákat ért, de hülye vagyok. Bólintottam.

- Akkor öltözz, addig én lent megvárlak. – Míg a nagyim kiment, addig kimásztam az ágyból és öltözni kezdtem. Sötétkék farmer, fehér póló, szürke kardigán és egy pár fehér tornacipő mellett döntöttem. Hajamat kiengedve hagytam, csak egy tincset csatoltam oldalra. Egy kis szempilla spirált is raktam pilláimra, aztán már indultam is. Mikor leértem, nagyanyám a nyitott ajtónál állt.

- Mehetünk. – értem oda mellé.  

- Szállj be. – mutatott a Jeep-re a ház előtt. Úgy is tettem, ahogy a nagyi mondta, beszálltam, rá 2 másodperce, ő is beszállt és indultunk.

15 perc autókázás után, megérkeztünk a szomszéd városba. Mama leparkolt egy bolt előtt, és kiszállt a kocsiból, így én is követtem a példáját. A kisboltra néztem, aminek a neve „Gyógynövények” volt.

- Itt mit veszünk? – kérdeztem, és közben rá emeltem tekintetem.

- Egy jó barátomé a hely. – mondta. – Ő állítja nekünk elő a sisakvirág folyékony változatát. Ami alatt azt értem, hogy megfőzi a virágot, és mi könnyebben bánunk el az alakváltókkal.

- Rájuk borítjuk, azt a löttyöt?  - kérdeztem.

- Dehogyis, az pazarlás lenne. – mondta. – Egy injekciós tűbe rakunk a szerből és belefecskendezzük a testükbe. 1 perc alatt hat, és a farkasnak vége. – elégedett mosoly ült ki arcára. – És ilyen helyzetben még a gyógyulásuk sem indul be. – nem hittem a fülemnek. Justin jutott eszembe. Nem tudom, mit csinálnék, ha kapna ebből a halálos szerből. – Ne, de menjünk, mert még pár helyre el kell mennünk. – mondta és már be is lépett a bejáraton. 10 percet töltöttünk el bent. Mr. Jones, bár már olyan öreg, mint az ország út, de nagyon kedves ember. Még két helyen voltunk, ahol fegyvereket vettünk, most már az utolsó helyre érkeztünk, ahová a nagyim azt mondta ne menjek be, mert az eladó nem szereti az új embereket. Valami fura fickó lehet, ha nem szeret ismerkedni. Nem ellenkeztem nagyanyámmal, amíg ő bement én kint megvártam. Mivel már a kocsiból kiszálltam, úgy döntöttem, hogy elsétálok a sikátorig és vissza. Pár perc alatt oda értem, és mikor fordultam volna vissza a másik oldalon, a kirakatban, megláttam egy gyönyörű vörös ruhát. Azt csodáltam, amíg valaki számra tapasztotta kezét, és a sikátorba húzott.