10.fejezet

megérkezett a mai rész is .: D és ahogy ígértem már Justin is benne van ; ) jó sz.: ) 

~Ann.xd

A festés kissé kopott volt, de engem most ez érdekelt a legkevésbé. Mihelyst ma besötétedik, útnak indulok az erdő mélységébe. 

A mai nap folyamán még pár szót beszélgettem az öreg hölggyel azután belevetettem magam a felkészülésre. Mivel nem emlékszem arra, hogy és miként indultam el otthonról a bőröndömet pakoltam ki legelőször. Szerencsémre minden benne volt, amire csak szükségem lehet. A ruhákat az ágyra dobáltam az íjat és a nyilakat pedig a bejárati ajtó mellé helyeztem le. Ruháimat levettem és lezuhanyoztam. A vízcseppek csak úgy záporoztak végig testemen. 15 perc után kiléptem a zuhany alól megtörölköztem és felöltöztem. Először a fehér neműmbe bújtam be azután egy rövid farmernadrág és egy fehér trikóba. Még felvettem hozzá sötét tornacipőmet és már készen is voltam. De mivel nyár van, később sötétedik, mint szokott így van még pár órám a naplementéig. Úgy döntöttem elmegyek és megnézem, a nyaralót hátha elveszett emlékeimet ott megtalálom. Telefonom belecsúsztattam zsebembe a kulcsot, amit még az öreg néni hagyott az asztalon megfogtam és elindultam. A nyilat úgy gondoltam, hogy nem viszem, mivel fényes nappal kicsit feltűnő lenne. Így hát bezártam az ajtót, a kulcsokat is zsebre raktam és sebes léptekkel indultam el. Mikor az útra értem akkor jutott eszembe, hogy én nem is emlékszem merre is van a ház. Csak álltam ott, de nem tudtam, merre induljak. A szálláshoz is csak azért tudtam az utat, mert még tegnap este megnéztem a neten merre kis kell mennem a buszállomástól. Így nem volt más választásom csak baktattam a kis faluban céltalanul. Már 10 perce biztos úton lehettem mikor meg láttam egy boltot. Eszembe jutott, amit még a lányok meséltek a kórházban. Éppen vásároltunk és mikor jöttünk ki a boltból én neki vágtam az ajtót Justinnak. Közelebb mentem a helyhez. Egy átlagos kis bolt volt. Mikor az ajtóhoz értem alaposan szemügyre vettem a helyet. Nem volt semmi, ami számomra érdekes lehet.

- Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim. – megrezzentem. Ő volt az. Lassan fordultam meg, ahogy megláttam arcán mosoly terült. Csak néztem rá meg sem szólaltam a tudatalattim megint vészriasztást küldött az agyamnak. – Azt hittem már soha nem látlak többé. – mondta és egyre közelebb jött felém. Mikor oda ért mellém mélyen a szemembe nézett. – Itt találkoztunk először emlékszel? – mondani akartam, hogy nem még mindig nem emlékszem, de mikor hozzám ért képek kezdtek záporozni a fejemben.  Az, ahogy neki vágtam az ajtót és utána egy csomó szór bocsánatot kértem tőle. Az is, ahogy Riley hátra rántott, hogy ő is bemutatkozhasson.  Eszembe jutott minden, ami a boltnál történt. Kikerekedett szemmel néztem rá. – Mi történt? – kérdezte mosolyogva. – Csak nem emlékszel?

- Hogy csináltad ezt? – néztem rá. Mikor megérintett akkor kezdtem el emlékezni.

- Mire gondolsz? – nézett rám még mindig mosolyogva.

- Mikor hozzám értél akkor visszajött a boltos emlékem. – nevetni kezdett.

- Úgy tűnik jó hatással vagyok rád. – mosolya levakarhatatlan volt. Eszembe jutott, hogy igazából hová is indultam.

- Meg tudnád nekem mutatni a nyaralót? – az igazság az, hogy még mindig féltem tőle, de ha ez a hely és az ő jelenléte visszahozott emlékeket, akkor ott is meg kell történnie.

- Nem is tudom. – mondta az állát dörzsölgetve. – Még meg sem köszönted, hogy meg mentettem az életedet. – miért ilyen fontos ez neki?

- Köszönöm. – mondtam ki hadarva. – akkor elviszel oda?

- Ennyi? – rázta a fejét. – Azt hittem többet érdemel a megmentőd egy szimpla köszönőmnél  – még is mit akar még tőlem? – Mondjuk egy vacsorát ma este? – na, jó ez olyan volt mintha hallotta volna a gondolataimat.

- Bocsi, de ma este nem érek rá. – mivel mára terveztem az első túrámat az erdőben.

- Látni akarod a házat vagy sem? – szemöldökét a magasba emelte és várta a választ. Látnom kell a házat szóval muszáj lesz bele egyeznem.

- Rendben. – egyeztem bele.

- Gyere utánam. – mondtam és elindult én pedig utána mentem. Út közben nem szóltunk egymáshoz. Még mindig éreztem a félelmet, de valahogy megpróbáltam elnyomni magamban. Körül belül 15 percet gyalogolhattunk mire megállt egy hatalmas ház rozoga fakapuja előtt. – Megjöttünk. – nézett rá. – Bemenjünk az udvarra? 

- Igen. – de még is, hogy gondolta, hogy bemenjünk? Justin megkapaszkodott a kerítésbe két lábával egy kiálló fadarabra állt feltolta magát és átlendült a másik oldalra. – Normális vagy? Ezt nem szabad. – körül néztem, hogy valaki szemtanúja volt-e az iménti akciónak, de szerencsére nem volt ott senki.

- Azt mondtad be akarsz jönni. – kezével felém intett. Azt várta, hogy most én ismételjem, meg amit ő az előbb. Valahogy azt éreztem muszáj megtennem az emlékeim miatt is. – Állsz, még ott egy darabig vagy végre átlibbensz ide hozzám? – lábaim megindultak a kerítés felé és azon kaptam magam, hogy már a tetején vagyok. Hirtelen oldalra borultam és a föld felé estem mikor Justin elkapott.

- Hányszor mentselek még meg? – kérdezte mosolyogva. Olyan közel volt arcunk egymáshoz, hogy éreztem leheletét bőrömön. Déjá vu érzésem támadt mintha már lettem volna ilyen közel hozzá. Csak azt nem tudom mikor. Lerakott, de még mindig mosolygott. Beljebb ment az udvarra. Se a ház se semmi nem volt ismerős. Hiába néztem bármerre minden idegen volt számomra. – Rémlik valami? – kérdezte.

- Nem, semmi. – szomorodtam el.

- Akkor szerintem menjünk. – mondta és elindult vissza a fakerítéshez. Csalódottan bár, de én is elindultam. Mire oda értem Justin már átmászott az omlatag kerítésen. – Itt vagyok, ha megint zuhansz. – mosolygott ismét. Mióta a boltnál találkoztunk csak mosolyog folyton folyvást. Örülök, hogy valakinek jó napja van, de már egy kicsit idegesít.  Most óvatosabb voltam ezért nem is ismétlődött meg az előbbi zuhanásom. Mikor a talajhoz ért a lábam Justin tapsolni kezdett. – Brávó. 

- Marha vicces vagy. – mondtam gúnyosan.

- Fél 9-re érted megyek.  – mondta az órájára nézve. – Akkor, szia. – megfordult és az utcaellenkező irányába futott. Csak nézem utána mikor eszembe jutott mégis, hogy akar eljönni értem mikor nem is tudja, hol van a szállásom. Nem is baj legalább megúszom ezt a vacsora dolgot és koncentrálhatok a fontosabb dolgokra. Visszaindultam a mostani lakóhelyemre. Ahová fél óra alatt találtam vissza. Ahogy beértem a házba rögtön az ágy felé vettem az irányt. A ruha halmaz, ami rajta volt lesöpörtem és ráborultam. Néztem a plafont és azon töprengtem mit vegyek fel. Még magam is elcsodálkoztam rajta. Miért is gondolkozok ezen? Hiszen nem is fog jönni. Inkább azon kéne gondolkoznom, hogy találok magyarázatot Riley halálára. Elszundikálhattam, mert mire felkeltem már kezdett sötétedni. Az órára néztem, ami már háromnegyed 9-et mutatott. Tehát Justin tényleg nem jön. Próbáltam nem foglalkozni a dologgal, de igen is zavart, hogy nem jött. Hogy miért? Azt nem tudom, de mióta a kerítésen átesve a karjában tartott fura érzések kezdtek el bennem kavarogni és a félelem tovaszállt. A földön heverő ruháimhoz mentem. Kihúztam a fekete cicanadrágom és egy szintén fekete trikót. Öltözködni kezdtem mikor meghallottam egy dudaszót.  Kinéztem az ablakon és ott ült bent a szuper kocsijában és engem várt. Akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Örültem, hogy itt van. A fekete ruhadarabokat eldobtam a kezemből és visszarohantam a ruha halmazhoz. Dobálni kezdtem őket, de mivel nem arra készültem, hogy vacsizni megyek valakivel így nem raktam be semmi elegánsnak mondható ruhát. Ezért felvettem a vajszínű rövid nadrágom és egy ujjatlan fehér felsőt. Justin már harmadjára dudált mire én kész lettem. Hajamat gyorsan még megfésültem és már rohantam is kifelé. Mikor az ajtót zártam oda kiabált nekem.

- Az hittem soha nem készülsz el. – mondta miközben szállt ki autójából.

- Te meg késtél. – vágtam én is valamit a fejéhez.

- Szóval vártál? – és ismét megjelent az a mosoly, amit a mai nap folyamán láttam párszor. Erre nem válaszoltam csak rá pillantottam. Mikor az autóhoz értem kinyitotta nekem az ajtót és kezével a belseje felé intett. – Kisasszony. – mondta. Beültem és becsukta az ajtót. Amíg ő megkerülte az autót bekapcsoltam a biztonsági övet. Mikor ő is beszállt a mellettem lévő helyre csak annyit mondott. – Fő a biztonság. – becsukta az ajtaját és ő is áthúzta maga előtt a szíjat elfordította a kulcsot és a motor felbőgött. A gázra lépet és már el is indultunk a számomra még ismeretlen hely felé.