27.fejezet

Sziasztok.: ) Megjött a folytatás. Bocsi, hogy megint ilyen soká hoztam, de semmi idő nem volt az írásra.: ( Ez a is egy kicsit rövid lett, de remélem azért még olvassátok, és tetszik is. Komikat várok most is, és az előzőeket is nagyon köszönöm.: D Puszi<3

~Ann.xd

Nem fogom hagyni, hogy megtegye. Most már nem egy álomban vagyunk így megtudom, és meg is fogom védeni, az életem árán is.

- Tudom, hogy szereted – mondta Aiden. – így segíteni fogok megvédeni. – állt fel a kanapéról, és szembe állt velem. – Még van 6 napunk. – úgy mondta ezt mintha az olyan sok idő lenne. Az idő vészesen fogy, egy perccel mindig közelebb vagyunk, a telihold éjszakájához.

- Egyszer már majdnem sikerült neki megölni. – mondta Trent. – Még jó, hogy Aidennel ott voltunk. – erre felkaptam a fejem és barátomra néztem, aki gyilkos tekinteteket vetett Trent felé.

- Mi van? – néztem egyszer Aidenre, utána pedig Trentre. – Miről beszél? – néztem most csak legjobb barátomra.

- Nem akartam, hogy tudj erről. – mondta, azután Trentre nézett. – 34 éves vagy, mégsem tanultad meg, tartani a szád? – szemeivel ölni tudott volna. Trent lesütötte szemét, mint aki megbánta.  

- Aiden! – szóltam neki. Elég volt rá néznem, és már beszélni is kezdett.

- Emlékszel mikor nagyon elbántam veled az erdőben? – elgondolkoztam. Eszembe jutott, Zoe nagyon meg is ijedt mikor vissza értem hozzá, véresen. Bólintottam. – Az nap este, Zoet kicsalták a házból. Trentékkel éppen az erdőben kószáltunk, mikor meghallottam Zoet. Mikor oda értünk, már meg volt kötözve, és egy csuklya volt a fején. – csak hallgattam, amit mond. Miért nem tudok én erről? -  A földön heverő íjával lőttem meg az éppen vele elfutó férfit. Miután Trent a kocsihoz szaladt Zoeval, én hátulról fedeztem őket.  - a kezében heverő sörös üveget forgatta. – Trent elfedte a gondolatait, hogy te ne lásd. – akkor már értem miért voltak annyira összekuszálva a gondolatai. Eszembe jutott minden arról a napról. Akkor kapott pánik rohamot.

- Mi volt ennek az értelme? - néztem Aidenre. – Minek kellett ezt elhallgatni?

 - Védeni akartalak. – nézett rám. - Tudtam, ha megtudod, akkor elmész Davonhoz. – mondta.

- Amit most meg is teszek! – mondtam határozottan. Sarkon fordultam, kinyitottam az ajtót, és kiszáguldottam rajta. A zene még mindig bőmből, némelyik ember alig állt a lábán, de még mindig vedelte a sok piát. Mindenen és mindenkin átgázolva jutottam ki a parkolóig. Elő vettem, slusszkulcsomat kinyitottam az ajtót, bepattantam, beindítottam a motort, és padló gázzal indultam el.  Még farkas hallásommal hallottam, hogy Aiden utánam kiabál, de nem érdekelt. Úgy tűnik, az idegességtől érzékszerveim kezdenek élesedni, ami azt jelenti, hogy átfogok változni. Szorosan fogtam a kormányt, és már éreztem ujjaim hegyén, hogy karmaim utat törnek maguknak. A visszapillantóba nézve, már a fülem is hegyesedni kezdett.  A szemem már sárgán izzót és agyaraim kibújtak helyükről. Az a kis szőr is, ami mindig elő bukkan pár helyen, főképp a kézfejemen és az arcomon, az is elő merészkedett. Pusztítani akartam, méghozzá Davont akartam elpusztítani. Dudálást hallottam meg, és egy autó mellém száguldott. Az anyós ülésről Aiden nézett vissza rám, és azt mutogatta álljak meg. De ahelyett, hogy megálltam volna, még jobban a gázra tapostam. Haragudtam rá és a mellette ülő Trentre is. Elhallgattak előlem valamit, ami fontos volt. Még nagyobb harag töltött el mikor az álmomra gondoltam. – Justin. – jött egy ártatlan női hang, amit ezer közül is felismernék. – Tudom, hogy már késő van, és igazából azt sem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen akkor tudd, hogy nagyon hiányzol. – melegség áradt szét testemben. Az autó lassulni kezdett, mivel a lábamat fokozatosan emeltem el a pedálról. Mikor a kocsi teljesen megállt, a fejemet a kormánynak döntöttem. Már ez a második eset, hogy a puszta hangja, amit a fejemben hallok, lenyugtat.

- Justin. – jött a hang miközben kinyílt az ajtó. – Nem vagy normális. – mondta Aiden, de én még mindig nem emeltem fel a kormányról a fejem. – Több mint 120-al száguldottal, és ha ez még nem lett volna elég, még át is vagy változva. – felemeltem a fejem, és rá néztem.

- Már nem. - arcán meglepettséget láttam.  

- Meg találtad a pontot. – mondta és mosoly fakadt arcára. - Mi az? – kérdezte.

- A hangja. – mondtam, erre Aiden homlokát ráncolta. – Zoe hangja.

„Zoe szemszöge”

Ez a nap, számomra egy kín volt. A Justinnal töltött este miatt, semmit nem aludtam, és így kellett túl élnem az egész napot.  Pont ezen a napon kellett Jennának olyan kegyetlennek lennie, hogy mikor már mindenkit elengedett, engem még ott tartott, hogy pakoljam össze a fegyvereket. Körű-belül 10 perce végeztem, azután felküzdöttem magam a csigalépcsőn, és a szobámba érve az ágyra dőltem. Még mielőtt elaludtam volna, muszáj voltam letusolni, mivel olyan szagom volt, mint egy borznak. A fürdőbe mentem, ami két ajtóval volt odébb. Levettem piszkos ruháimat, megengedtem a vizet és beálltam a zuhanyzó közepére. A meleg vízcseppek ellepték egész testem. Fejemet is a zuhanyrózsa alá tartottam, hogy a hajam is vizes legyen. Mikor elkészültem, visszavonultam a szobámba, ismét rádőltem az ágyra, de most be is takaróztam. Hiányérzetem támadt. Hiányzott Justin közelsége. Már alig vártam, hogy újra lássam, és a karjaiban lehessek. Úgy gondoltam üzenek neki, ha már úgy is belelát a gondolataimba. – Justin. – mondtam magamban. - Tudom, hogy már késő van, és igazából azt sem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen akkor tudd, hogy nagyon hiányzol. – miután ezt elmondtam magamban, lehunytam szemem, és szinte rögtön elnyomott az álom.

- Ébresztő. – mondta valaki az arcomat simogatva. Lassan nyitottam ki szemem, és nagyanyám állt előttem. – Jó reggelt kincsem. – mosolygott.

- Szia, nagyi. – mondtam, felülve az ágyon.

- Mit szólnál, ha eljönnél velem ma vásárolni? – mosolygott még mindig.

- Vásárolni? – kérdeztem vissza.

- Igen, be kell szereznünk néhány dolgot a telihold előtt. – és én még azt hittem a vásárlás alatt a ruhákat ért, de hülye vagyok. Bólintottam.

- Akkor öltözz, addig én lent megvárlak. – Míg a nagyim kiment, addig kimásztam az ágyból és öltözni kezdtem. Sötétkék farmer, fehér póló, szürke kardigán és egy pár fehér tornacipő mellett döntöttem. Hajamat kiengedve hagytam, csak egy tincset csatoltam oldalra. Egy kis szempilla spirált is raktam pilláimra, aztán már indultam is. Mikor leértem, nagyanyám a nyitott ajtónál állt.

- Mehetünk. – értem oda mellé.  

- Szállj be. – mutatott a Jeep-re a ház előtt. Úgy is tettem, ahogy a nagyi mondta, beszálltam, rá 2 másodperce, ő is beszállt és indultunk.

15 perc autókázás után, megérkeztünk a szomszéd városba. Mama leparkolt egy bolt előtt, és kiszállt a kocsiból, így én is követtem a példáját. A kisboltra néztem, aminek a neve „Gyógynövények” volt.

- Itt mit veszünk? – kérdeztem, és közben rá emeltem tekintetem.

- Egy jó barátomé a hely. – mondta. – Ő állítja nekünk elő a sisakvirág folyékony változatát. Ami alatt azt értem, hogy megfőzi a virágot, és mi könnyebben bánunk el az alakváltókkal.

- Rájuk borítjuk, azt a löttyöt?  - kérdeztem.

- Dehogyis, az pazarlás lenne. – mondta. – Egy injekciós tűbe rakunk a szerből és belefecskendezzük a testükbe. 1 perc alatt hat, és a farkasnak vége. – elégedett mosoly ült ki arcára. – És ilyen helyzetben még a gyógyulásuk sem indul be. – nem hittem a fülemnek. Justin jutott eszembe. Nem tudom, mit csinálnék, ha kapna ebből a halálos szerből. – Ne, de menjünk, mert még pár helyre el kell mennünk. – mondta és már be is lépett a bejáraton. 10 percet töltöttünk el bent. Mr. Jones, bár már olyan öreg, mint az ország út, de nagyon kedves ember. Még két helyen voltunk, ahol fegyvereket vettünk, most már az utolsó helyre érkeztünk, ahová a nagyim azt mondta ne menjek be, mert az eladó nem szereti az új embereket. Valami fura fickó lehet, ha nem szeret ismerkedni. Nem ellenkeztem nagyanyámmal, amíg ő bement én kint megvártam. Mivel már a kocsiból kiszálltam, úgy döntöttem, hogy elsétálok a sikátorig és vissza. Pár perc alatt oda értem, és mikor fordultam volna vissza a másik oldalon, a kirakatban, megláttam egy gyönyörű vörös ruhát. Azt csodáltam, amíg valaki számra tapasztotta kezét, és a sikátorba húzott.   

26.fejezet

Sziasztok.: ) Hoztam a folytatást, amiért előző héten nem írtam, most bepótolom. : ) remélem tetszik majd ez is .: D a komikat még mindig szívesen várom .: ) puszillak titeket.: ) <3

~Ann.xd

Egy ideig még elvoltunk a házban. Megbeszéltük, hogy legközelebb is itt fogunk találkozni 2 nap múlva ugyan ebben az időpontban. És mivel vészesen közeledik, a telihold sokkal jobban kell figyelnem. A hold megkétszerezi erőnket, és ha nem tudom magam kontrolálni baj is lehet belőle.

Miután elváltunk egymástól figyeltem a gondolatait ameddig vissza nem ért a házhoz.  Szerencsére senki nem vette észre így én is nyugodtabban mehetek vissza szállásomra.

Az ajtón belépve Erin támadott le.

- Hol a francban voltál? – nézett rám ideges és egyben aggódó arccal. – Már mindenhol kerestünk. – a háttérben Aiden ült a kanapén, a térdén könyökölve. Nem szóltam egy szót sem csak becsuktam az ajtót és a szobám felé indultam.

- Vele találkoztál, igaz? – hallottam meg Aiden hangját. Visszafordultam és ő már ott állt Erin mellett.

- Nem tartozok neked beszámolóval. – indultam volna, de ő folytatta.

- Figyelj haver. – egy lépést tett felém. – Nem akarom, hogy bajod essen ilyen nehéz ezt elhinni? – hajába túrt és így folytatta. -  Olyan vagy mintha az öcsém lennél és a testvéreket megvédjük a bajtól, nem?

- De tőle nem kell. – mondtam lágy hangon.

- Bízol benne? – kérdezte.

- Nagyon is. – arca megenyhül. Úgy tűnik most már meg fog békülni a tudattal, hogy Zoe hozzám tartozik.

- Jól van, menj, pihend ki magad, mert este dolgunk lesz. – a fali órára pillantottam. 04:36-ot mutatott. Még sok idő van estig. Bólintottam és bevonultam a szobámba. A cipőmből kibújva, az ágyra dőltem. Lehunytam szemem és magam előtt láttam Zoe tökéletes arcának vonásait. Visszaemlékeztem a csókunkra, persze addig a pillanatig tökéletes volt, ameddig én át nem kezdtem változni. Mikor a falnak döntöttem nem tudtam, hogy fájdalmat okozok neki ezzel. Miközben hazafelé sétáltam rájöttem miért változtam majdnem át. A közelében az egekbe emelkedik a pulzusom és nem tudok uralkodni se a farkas se a férfi énemen. Pedig meg kell tanulnom ahhoz, hogy vele lehessek. Még alvás előtt megszabadultam ruháimtól, csak az alsó nadrág maradt rajtam. Visszafeküdtem és szép lassan elnyomott az álom.

Egy réten ébredtem. Hogy kerültem ide? Felálltam és körül néztem. Semmit nem láttam csak a növényeket, fákat. Az eget felhők szelték és a nap úgy ragyogott, mint a legforróbb nyári napon. Sikolyra lettem figyelmes. A hang irányába fordítottam fejem, és másodperceken belül Zoe rohant ki a fák közül. Arcát és karját vér borította. Nem sokkal utána egy farkasember bukkant fel. Tennem kellet valamit így felé rohantam, de mikor elértem, ő csak átfutott rajtam, mint valami szellemen. Elképedve néztem utána. – Zoe! – kiabáltam, de meg sem hallott. Csak menekült az üldözője elől. De nem hagyhattam annyiban utána eredtem. Hátra pillantott. Egyenesen rám nézett. És ekkor a farkas futott át rajtam pont úgy, ahogy az előbb Zoe is tette. Tehát nem engem nézett, hanem az üldözőjét figyelte. Nem értettem mi történik. Miért nem lát és hall, de legfőképp az érdekelt, hogy a franca tudtak keresztülfutni rajtam anélkül, hogy én bármit is éreztem volna belőle? Zoe száját egy újabb sikoly hagyta el. A farkas közel volt hozzá, nagyon közel. A fickó ugrott egyet, azzal elkapta Zoe lábát, és előre zuhant. Az üldöző rá mászott, Zoe próbált védekezni, de nem sikerült neki. A lábaimat egymás után kapkodtam, hogy valahogy segíteni tudjak rajta. De ahelyett, hogy közelebb értem volna hozzájuk inkább távolodtam. A farkas felemelte karját és karmaival elvágta Zoe torkát. Feje oldalra esett. Nyitott szemeiben az élettelenséget láttam. – Ne! – üvöltöttem fel. Szemeim kipattantak és a szobámban voltam. A levegőt szaporán vettem, de még így is azt éreztem, hogy megfulladok. Mellkasomon izzadság cseppek tömkelege keletkezett. Azonnal Zoe gondolataira koncentráltam. Pár másodpercen belül meg is hallottam őt. Éppen kiképzésen van. Hála az égnek csak egy baja van, az alvás hiány. Kikeltem az ágyból és magam elé bámultam. Vajon jelent valamit ez az álom? Vagy csak egy volt a sok közül? Kopogás szakította meg gondolataimat.

- Gyere. – mondtam kissé lihegve, mert még mindig szaporán vettem a levegőt. Hiába tudom, hogy Zoe jól van, ez az álom nagyon felzaklatott. Aiden dugta be a fejét az ajtón. Mikor végig nézett rajtam jobban kitárta az ajtót és így szólt.

- Te most aludtál, vagy futni voltál? – vonta fel szemöldökét.

- Rossz álmom volt. – válaszoltam.

- Jobb, ha lezuhanyozol, mert lassan indulnunk kell. – mondta.

- Mennyit aludtam? – néztem rá.

- Elég, ha annyit mondok már este 8 is elmúlt? – bólintottam.  – Na, jól van, kapd össze magad, aztán menjünk. – eszembe jutott, hogy nem is tudom mit fogunk csinálni.

- Hová megyünk? – kérdeztem. Már épp ment volna ki a szobából, visszafordult és így szólt.

- Hát, bulizni. – mondta lazán.  – De nehogy azt hidd, hogy tényleg azért megyünk, csak Trentel találkozunk. Hírei vannak számunkra.

- Miféle hírei? – álltam fel az ágyról.

- Tudja a franc. – mondta és legyintett egyet. – Tudod milyen, telefonon keresztül örülök, ha annyit kicsikarok belőle, hogy szevasz. Annyit mondott hírei vannak és, hogy este találkozzunk a Shadow Hole-ban. – mihelyst befejezte mondatát kiment magam mögött becsukva az ajtót. Nem tétlenkedtem sokat. 10 perc alatt lezuhanyoztam azután öltözni kezdtem, mire elkészültem Aiden kiabált, hogy indulunk. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. 15 perc alatt oda is értünk, de szerencsétlenségünkre már kígyózott a sor. Mivel sok mellettünk lévő városból is ide járnak szórakozni, mindig tele van a hely. 45 percbe telt mire bejutottunk. Még szerencse, hogy Erint nem hoztuk magunkkal, mert akkor már az őrületbe kergetett volna minket azzal, hogy ő nem szeret várni. A hely belseje felé mentünk. A fények csak úgy villogtak a zene olyan hangerőn szólt, hogy a saját gondolataimat alig hallottam. Az emberek a tánctéren tombolták ki magukat. Egy kéz ütögette meg vállam. Oda pillantottam és Aiden hajolt közelebb hozzám, hogy hajam, amit mond.

- Megyek, megkeresem Trentet – mondta. – te addig kérj valami piát. – mutatott a bárpult felé. Bólintottam és elindultam az előbb említett hely felé. Pont elkaptam a pultost és kértem két üveg sőt. Amit 2 másodperc alatt a pultra is rakott. Amíg Aidenéket vártam, a táncteret figyeltem és a sok táncoló embert, akik úgy pörögtek, hogy leállítani nem lehetne őket. Némelyik lány olyan kihívóan táncolt, hogy már én éreztem zavarban magam. Pont fordítottam a fejem mikor megláttam Aident és Trentet a tömegből kilépve. Kezet fogtam vele, és ő intett, hogy menjünk utána.  A két sört levettem a pultról és az egyiket Aiden kezébe nyomtam, és követtük Trentet. Barátunk bevitt minket a VIP szekcióba, és egy szobába vezetett minket. A helységben semmi más nem volt csak egy fekete kanapé. Az ajtót bezárva, a zene teljesen megszűnt, és a csend vette át az uralmat. Ez aztán a hangszigetelt hely. – mondtam magamban.

- Szóval, milyen híreid vannak számunkra? – kezdett bele Aiden a kanapéra ülve, és beleivott üvegébe.

- Gondolom, tisztában vagytok azzal, hogy a telihold már a nyakunkon van. – kezdte el.

- A lényeget Trent. – mondta Aiden hátra döntve a fejét.  

- A hírem az, hogy. – rám nézett. – Davon tudja, hogy újra találkoztál a kis vadász lánnyal. És a telihold éjszakáján végezni akar vele. – ledermedtem. Akkor ezért álmodtam azt. Davon így közölte velem, hogy meg akarja ölni őt, akit mindennél jobban szeretek. – És most végleges a döntése. – a kezemben lévő üveget a falnak csaptam, ami szilánkokra tört, és a benne lévő folyadék a falat és a padlót áztatta. Nem fogom hagyni, hogy megtegye. Most már nem egy álomban vagyunk így megtudom, és meg is fogom védeni, az életem árán is. 

25.fejezet/2

Sziasztok.: ) Hoztam a 25.fejezet folytatását, mivel nem lesz benne sok újdonság csak Justin szemszögéből is megtudhatjátok ő, hogy élte meg. És elég sok komit kaptam az előző bejegyzésemre amit nagyon köszönöm nagyon aranyosak vagytok.: )  Ide is írhattok jó sok komit.: ) Imádlak titeket.: ) puszi<3

~Ann.xd

- Semmi baj. – mondtam, és rámosolyogtam. – Látod – emeltem fel a kezét, amin még mindig karmok voltak. - így is szeretlek. – arcára egy kisebb mosoly került. Egy pillanatra rá nézett kezére és mikor ismét szemkontaktusban voltunk, szeme visszanyerte eredeti színét. Egy apró puszit lehet ajkamra.

- Én is szeretlek.

„Justin Szemszöge”

Egy centin múlott, hogy Zoe eltaláljon azzal az átkozott nyíllal. Még sem haragudtam rá, hisz csak védte magát. Most itt ülök a ház ajtaja előtti lépcsőn, és hallgatom Zoe minden egyes gondolatát.  Már egy ideje visszaért a szállásukra és azóta, szinte csak rám gondol. Úgy tűnik, hogy a hiányoztál szó hatott rá, és eszébe jutottak azok az érzések, amik azelőtt érzett. Neki is el kell mondanom mit, érzek. – jöttek Zoe gondolatai fejemben. Mosoly fakadt arcomra. Örültem annak, hogy nem csak én érzek többet, hanem ő is.

- Mit vigyorogsz? – jött a hang. Mikor előre néztem Aiden állt előttem. – Csak nem a gondolatait hallgatod? – bólintottam egyet. Barátom felvonta a szemöldökét.  – Csak a bajt hozza rád az a csaj. – mondta. – Nem emlékszel, hogy ma majdnem egy nyilat röpített a fejedbe? Ha nem fogom meg a nyilat, és Erin nem veszi ki a többi a tartójából akkor ismét lőtt volna, és azt kell mondjam, hogy marha jól néznél ki egy kiálló nyíllal a fejedben.  – mutogatott a két szemem közé.

- Megijedt. – mondtam.

- Oh, igen? – nevetett. – Nekem más elméletem van erről, mint az, hogy megijedt. Most már ő is egy vadász, aki öli a fajtánkat. Csak kihasznál, hogy téged is megölhessen. – nem hittem a szavaiban. Tudom, hogy Zoe soha nem használna ki. – Hagyd ott azt a fruskát találsz helyette jobbat, aki nem vadász. – ez a mondata teljesen felbosszantott. Még, hogy fruska? Felkeltem a lépcsőről és szembe álltam vele.

- Vond vissza azt a szót. – néztem rá. Jól tudta, hogy mire gondolok.

- Bocs, de nem tehetem. – nézett rám. Éreztem, hogy a harag ismét árad szét testemben. – Tudod mit mondok még valamit – szünetet tartott. – jobb lett volna ha világra sem jön akkor mindenkinek kevesebb teher lenne a vállán. – ujjaim hegyén éreztem, hogy karmaim kifelé törik az utat. Élesebben láttam és hallottam mindent. Mikor felpillantottam Aidenre, meglepetésemre ő már teljesen átalakult. Nekem lett volna még pár másodpercem mire teljesen alakot öltök, de nem érdekelt. Támadtam, azonnal. Ahogy oda értem és ütöttem volna, Aiden megragadta karom és a ház oldalának csapott.  Hátamba éles fájdalom nyilallt, de pár másodperc múlva el is múlt, felpattantam a földről és rohanva tettem meg a közöttünk lévő távot. Mintha csak amerikai fociznánk, kezem-átkulcsoltam derekát és a földnek döntöttem.  Karomat felemeltem és karmaimmal sebet ejtettem arcán. Barátom sem tétlenkedett sokáig, lábát hasamhoz húzta és lerúgott magáról. A földön találtam magam, és Aiden jelent meg felettem. Karmaival ő is sebet hagyott hátra arcomon, már a következő lépésén gondolkozott mikor valaki meg nem állította.

- Mi a frászt műveltek? – jött ki Erin a házból. Aiden még rám morgott egyet és lemászott rólam, de én még nem tudtam leállni. Tombolnom kellett. Felpattantam a földről és az erdő felé vettem az irányt. Szélsebesen futottam, és az első fát, ami az utamba került kidöntöttem. Legalább egy 15 méteres fenyőt borítottam fel, ami valószínűleg jóval öregebb lehet, mint én. Dühös voltam. A pulzusom az egekben járt. Haragudtam Aidenre amiért ilyen ostobaságokat beszélt. Haragomnak egy újabb fa látta a kárát, és még egy. Farkas üvöltés hagyta el számat, ami bezengte a fél erdőt. – Justin figyelj. – jött a hang a fejemben. – Zoe. - néztem körül. – Ma éjfélkor a háznál ahol megharaptál legyél ott, én várni foglak. – pulzusom lelassult, a levegőt is kezdtem emberi módon venni. Ő az. Vagyis a hangja, ami lenyugtat. Mikor hallgatom gondolatait, a hangát is hallom mintha mellettem állna, pedig még a közelemben sincs. Teljesen lenyugodtam. Mindenem visszaállt emberi valómba. Mikor körül néztem 3 kidőlt fát láttam, ami több mint amennyit eddig kidöntöttem egy dühöm alatt.

Az erdőben bóklászva elmentem arra a helyre ahol újra találkoztam vele, és megtaláltam a törött nyilait az egyik kidőlt fa mögött. Éreztem parfümének édeskés illatát. Még mindig Zoe gondolatait figyelve folyton mosolyt csalt arcomra. Meg kérdezte magától. - Mi van ha már meggondolta magát és  már nem érdeklem? Ennek eszébe sem kellett volna jutnia jobban érdekel ő engem mit azt el tudja képzelni. A kidőlt fára ültem és ott voltam addig, míg be nem sötétedett. Gondolataiban hallottam, hogy már készen áll kiszökni a házból, és én úgy döntöttem elindulok a házhoz, hogy hamarabb ott legyek. Az előbb említett hely felé menetelve arcomhoz értem ahol Aiden megsebzett, de már nem volt ott. Egy átlagember egy ilyen sérüléstől kórházba került volna. Ebből látszik, hogy én messziről sem vagyok átlagos.

A háznál ácsorogtam, míg meg nem pillantottam őt amint átmászik a kerítésen sokkal ügyesebben mit, azt legutóbb tette. Megvártam még körbe kémlelt. Egy kiszseblámpát vett elő és az óráját nézte meg vele. És ekkor kezdtem elindulni felé, de szerencsétlenségemre ráléptem egy faágra, ami kettétört súlyom alatt. Zoe megfordult így a zseblámpa pont engem világított meg. Arcára egy kis rémület ült ki.

- Nyugi, csak én vagyok. – teremtem ott előtte és megfogtam a kezét.

- Azt hittem nem jössz el. – mondta szinte suttogva.

- Tudom. Mindent hallottam. – egyik ujjammal feltoltam állát. – Még azt is mikor azt kérdezted magadtól, hogy mi van, ha már nem érdeklem. – arcát fürkésztem, ahogy ő is az enyémet, de valószínű, hogy nem sokat látott belőle. – Mit szólnál, ha bemennénk? – jött hirtelen az ötlet és a ház felé néztem. A kérdések, amik a fejében voltak inkább nem mondta ki őket magától is rájött. De nem nevezném ezt betörésnek, nem lopunk el semmit csak a helyet kölcsön vesszük egy kis időre. A bejárat elé érve elővettem zsebemből egy kártyát és kifeszítettem vele a zárat. És, hogy az igazat bevalljam ez volt az első olyan alkalom, hogy sikerült és nem tört el a kártya. Nem mintha gyakran csinálnék ilyet, de néha szükséges, mint most. Az ajtót kitártam és magam elé engedtem Zoet. Mikor belépett az ajtón, én a villanykapcsoló felé nyúltam, ami pont az ajtó mellett helyezkedett el. A fény megvilágított mindent. Beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Mi van ha valaki észrevette, hogy bejöttünk? – csendült meg Zoe aggódó hangja. Mosoly terült arcomra.

- Senki nincs a környéken. – mondtam. – A legtöbben csak nyaralni járnak ide, és mivel már

nincs nyár, így az emberek is megfogyatkoztak. – kezemmel a ház belseje felé intettem azt sugallva nem lesz baj. Ahogy egyre beljebb ment, én követtem őt. A gondolatai csak úgy záporoztak. Amíg ő elment egészen a lépcsőig, addig én kihúztam két széket és egymással szembe fordítottam őket és leültem az egyikre. – Az a sok jó emlék. – mondtam. Felém nézett és látta, hogy ülők és észrevette a másik széket, amire pár másodpercen belül helyet foglalt. Csak néztük egymást. Vártam Zoe mikor szólal meg, hiszen valamit tudatni akar velem.

- Sajnálom azt a napot amikor azt mondtam, hogy mától nem lesz rád szükségem. – kezdett bele. Még mindig egymást néztük, arcom rezzenéstelen volt. Próbáltam csak oda figyelni rá. –Tévedtem. – szemét a földnek szegezte. – Azon a napon, mikor megjelent a halottnak hitt nagymamám, úgy éreztem nem fordíthatok neki hátat. Mikor elmondta, hogy a nagyapámmal is egy alakváltó végzett, bosszút akartam állni az összes olyan emberért, akik ártatlanul haltak meg. – visszanézett rám. - Így azt hittem, hogy téged is el kell dobjalak magamtól, de most rájöttem, hogy nem érdekel mi vagy és, hogy ősellenségeknek kellene lennünk én – szünetet tartott. – Szeretlek. – e szó hallatán alig tudtam tartoztatni magam, de most nem érdekelt. Felpattantam helyemről, kezemet széke karfájára helyeztem és megcsókoltam. Végre ismét éreztem ajkait enyémen. Most jobban kívántam, mint bármikor. Kezeit lassan felvezette nyakamra, és felállt. De a szék az útjában volt, ezért hátra rúgta, ami nagy zajt csapott. Akaratlanul, de bele mosolyogtam csókunkba, amit Zoe is követett. Kezemet egyre lejjebb csúsztattam oldalán, és mikor elértem fenekéig belemarkoltam. Partnerem azt a kis távolságot is, ami köztünk volt megszüntette, azzal, hogy közelebb húzott magához. Ami nekem is jobb érzés volt. Éreztem minden egyes porcikáját. Szánk szétnyílt így nyelvünk összetalálkozott és tüzesen tomboltak egymással. Felemeltem, és ő lábait derekam köré fonta. Szánk elvált és Zoe csókokkal halmozta el nyakamat, ami nagyon beindított. Erősebben szorítottam meg fenekét, és úgy éreztem több kell nekem. Mikor visszatért számhoz hevesen kezdtem el csókolni, akartam őt, most. Ujjaim hegyén szúró érzést éreztem, de nem érdekelt. Hátrálni kezdtem vele, amíg a falnak nem értünk. Zoe mintha egy kicsit lemaradt volna, de úgy voltam majd behozza a lemaradását. – Ju – próbálta kimondani nevem. Szorosan tartottam magamhoz. – Justin. – beszélt bele csókunkba.

- Mi baj? – kérdeztem, de még mindig csókoltam őt. Nem akartam abba hagyni többet akartam, de ő mellkasomat nyomta el magától. – Mi bajod? – húztam fel magam. Csak a szemembe bámult.

- A szemed. – monda. Mi van a szememmel? Nem értettem mit akar, amit ő is látott. – A szemed sárga. – mikor meghallottam azonnal leeresztettem a földre. Nem lehet most nem. Mikor kezeimet előre húztam megláttam rajta a karmaimat.

- Francba. – mondtam. Miért most történik? És a legfőbb kérdésem azt, hogy miért? Zoe kezével végig simította arcomat.    

- Semmi baj. – mondta és rám mosolygott. – Látod – emelte fel kezem. – így is szeretlek. – amint ezt kimondta melegség áradt szét bennem. Éreztem, hogy tényleg nem érdekli, hogy mi vagyok, úgy szeret, ahogy létezek. Pár másodperc múlva karmaim visszahúzódtak helyükre, és ahogy Zoe arcán látom már a szemem is eredeti színében pompázik. Köszönetképpen egy csókolt leheltem arcára, és én is kimondtam azt a szót.

- Én is szeretlek.

 Egy ideig még elvoltunk a házban. Megbeszéltük, hogy legközelebb is itt fogunk találkozni 2 nap múlva ugyan ebben az időpontban. És mivel vészesen közeledik, a telihold sokkal jobban kell figyelnem. A hold megkétszerezi erőnket, és ha nem tudom magam kontrolálni baj is lehet belőle.

25.fejezet/1

Sziasztok.: ) Meghoztam a folytatást, bár nem lett hosszú, én mégis úgy érzem érdemes elolvasni.: ) Nagyon köszönöm a komikat, mindig olyan kedves és aranyos dolgokat írtok, hogy jó kedvre derít: D de azért most is várok komikat.: )) Puszillak titeket: )<3

~Ann.xd

- Zoe. – mikor megfordultam Marko ott állt mögöttem. – Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, persze csak nagyon kutattam ezért nem szóltam vissza. – hadartam el.

- És találtál valamit? – elnéztem arra az irányba ahol Justin eltűnt és utána vissza Markora.

- Nem, semmit. 

- Nem, semmit.– hazudtam a szemébe.

- Akkor keressük meg Martat, hátha ő sikeresebb volt, mint mi. – mondta, de valahogy egy kicsit sem érdekelt, hogy talált-e valamit vagy sem. Agyam csak azon kattogót, hogy láttam őt, újra láttam. Ahogy ott állt előttem és azt mondta hiányoztál, felébresztette bennem azt az érzést, amit nem éreztem azóta, hogy a vadászok elhurcoltak. Amit iránta érzek az több mint holmi tini szerelem. És erre most kellett rájönnöm? – kérdeztem magamtól szemrehányóan.  Most, hogy már vadász vagyok, aki az ő fajtáját öli. Neki is el kell mondanom mit, érzek. Muszáj találkoznom vele még ma éjjel, hogy személyesen mondjam el neki és ne csak a gondolataimban hallja. Azon agyaltam vajon hol találkozhatnánk, és eszembe jutott. A ház ahol nyaraltunk, az a hely már a kutyát sem érdekli, ott nyugodtan beszélhetünk.

- Justin figyelj. – kezdtem el mondani. Csak remélni tudtam, hogy tényleg figyeli gondolataimat és eljön a találkozóra. – Ma éjfélkor a háznál ahol megharaptál legyél ott, én várni foglak. Ugyan ezt a mondatot a nap folyamán még többször elmondtam, mert sose voltam benne biztos, hogy hallja.

- Hé, minden rendben? – ült le mellém Marko az ebédlőben. – Olyan szótlan vagy mióta vissza értünk az erdőből. – a vacsorámról Markora néztem, aki mihelyst leült, falni kezdte az ételét.

- Persze, minden rendben. – erőltettem egy mosolyt arcomra. Pedig nem volt minden rendben. Féltem attól, hogy Justin nem jön el a találkozónkra. Mi van ha már meggondolta magát és  már nem érdeklem? Ilyenekre ne is gondolj Zoe Wilson. – ráztam meg a fejem, hogy kiverjem belőle a sok hülyeséget.

Még egy ideig elbeszélgettem Markoval, azután fáradságra hivatkozva a szobámba vonultam, és vártam mikor jön el a pillanat, hogy kiszökhessek. Az ablakon át fogok távozni, mivel a bejárati ajtónál áll egy őr, meg persze még számtalan helyen, így nagyon óvatosnak kell lennem. Még az indulás előtt átöltöztem, tetőtől talpig feketébe, hogy megpróbáljak beleolvadni a sötét éjszakába. Már a fekete tornacipőmet vettem és egy pillantást vetettem az órára, ami a falon helyezkedett el. 23:11-et mutatott. Ideje volt elindulnom. Még egy kis zseblámpát raktam el és aztán nyitottam az ablakot. Körülnéztem, hogy látok-e mozgást, de semmit nem láttam. Így hát lábamat kilógatva az ablakon az első kiálló téglára raktam, és így mentem tovább lefelé. Mikor földet ért a lábam a falnak simultam, és még egyszer körül néztem. A félhold adott egy kis fényt, hogy tájékozódni tudjak. Halk léptekkel indultam el, de egy bizonyos pont után már szaporábbra vettem lépteim, mikor már tudtam, hogy senki nem állíthat meg. Baz lenne az egyedüli, aki éjszaka ilyen messzire csatangol a háztól, de mivel én keletre megyek, ő pedig mint Markotól megtudtam délnek tart éppen, még ő sem tud most megállítani. 30 perc alatt elhagytam az erdőt, és az útra értem. Innentől már csak 10 perc volt az út. Mikor megláttam a házat minden eszembe jutott Riley, Anne és kudarcba fulladt nyaralásunk. Minden ugyan úgy néz ki, mint amikor legutóbb itt jártam még Justinnal. Amikor még nem emlékeztem arra, hogy mi történt velem. A rozoga kapu elé álltam és átmásztam rajta. Persze most ügyesebben, mint legutóbb. Egyenesen besétáltam az udvarra, szétnéztem, de nem volt ott. Elővettem a zseblámpát és a karomon lévő órára világítottam vele. 23:51 volt. Még volt pár perc éjfélig, addig még ide érhet. Ekkor zajt hallottam magam mögött akaratlanul, de megijedtem és hirtelen hátra fordultam. Ahogy az elemlámpa megvilágította a személyt a hátam mögött szemei sárgán izzottak.

- Nyugi, csak én vagyok. – jelent meg hirtelen előttem és fogta meg a kezem.

- Azt hittem nem jössz el. – mondtam halkan.

- Tudom. Mindent hallottam. – egyik ujját állam alá érintette és feltolta. – Még azt is mikor azt kérdezted magadtól, hogy mi van, ha már nem érdeklem. – már őt néztem. Arcát nem láttam ugyan, csak a körvonalát, de még így is látszott, hogy a fejét rázza. – Mit szólnál, ha bemennénk? – nézett a ház felé. Eszembe jutott az a kérdés. Hogyan? De inkább nem kérdeztem meg, mert magam is tudtam a választ. Betörünk. A bejárati ajtó előtt álltunk. Mikor utoljára léptem át ezen a küszöböm Anneért mentem, a betörés miatt. Justin pár perc alatt kinyitotta az ajtót. Azt nem tudom, hogy csinálta, de valahogy nem is érdekelt. Beléptem az ajtón, és a hirtelen fényáradattól a szemem összeszűkült. Mikor megfordultam Justin már épp csukta be az ajtót.

- Mi van ha valaki észrevette, hogy bejöttünk? – néztem rá, de ő csak mosolygott.

- Senki nincs a környéken. – mondta. – A legtöbben csak nyaralni járnak ide, és mivel már nincs nyár, így az emberek is megfogyatkoztak. – kezével a ház belseje felé intett. Megfordultam és beljebb mentem. Mikor az étkező asztalhoz értem végig húztam rajta az ujjaimat, és teljesen elmentem a lépcsőig. Igaz, hogy nem töltöttünk el sok időt ebben a házban, de akkor is millió emlék futott át agyamon. – Az a sok jó emlék. – mondta Justin. Mikor felé néztem, ő már az egyik széken ült, és elé ki volt húzva egy másik, amit valószínű nekem rakott oda, így oda mentem és leültem rá. Egy ideig csak néztük egymást, de egy idő után úgy éreztem most jött el a pillanat, hogy elmondjam, amit eleve akartam.

- Sajnálom azt a napot mikor azt mondtam, hogy mától nem lesz rád szükségem.  – mondtam és közben az arcát néztem, ami meg sem rezzent. – Tévedtem. – tekintetemet a földre szegeztem. – Azon a napon, mikor megjelent a halottnak hitt nagymamám, úgy éreztem nem fordíthatok neki hátat. Mikor elmondta, hogy a nagyapámmal is egy alakváltó végzett, bosszút akartam állni az összes olyan emberért, akik ártatlanul haltak meg. – ismét rá néztem, de még mindig nem változott arckifejezése. – Így azt hittem, hogy téged is el kell dobjalak magamtól, de most rájöttem, hogy nem érdekel mi vagy és, hogy ősellenségeknek kellene lennünk én – szünetet tartottam. – Szeretlek. - egy másodperc után Justin felpattant a székből, két kezét a székem karfájára tette és megcsókolt. Ajkaink csak úgy mozgott egymásén. Kezeimet felvezettem nyakára és így próbáltam felállni. Mikor már kiegyenesedtem a szék, amin az imént ültem még mindig útban volt számomra, ezért egyik lábam segítségével hátra rúgtam, ami egy nagyot koppant. Justin belemosolygott csókunkba, amitől nekem is mosolyognom kellett. Amíg én kezemet felültartottam ő egyre lejjebb csúsztatta oldalamon, amíg el nem ért fenekemig. Mikor elérte a célját, kis markolással jelezte azt. Úgy éreztem mintha kiló méternyi távolság lenne köztünk, ezért közelebb húztam magamhoz. Mikor szánk szétnyílt nyelvünk heves harcba kezdtek. Justin fenekemnél fogva felemet, én pedig lábamat átfontam derekán. Ajkaink elváltak egymástól és én apró csókokkal halmoztam el nyakát, ami nagyon tetszhetett neki, mert egyre erősebben markolászta hátsó felem. Mikor visszatértem szájához, ő olyan erősen csókolt, hogy már alig tudtam őt követni. Hátrálni kezdett velem, és amit utána éreztem az a fal volt, ami olyan erővel ütközött hátamnak, hogy azt hittem ketté tört gerincoszlopom. – Ju – próbáltam kimondani nevét csókunk közepette, de nem tudtam. Kezeivel egyre szorosabban tartott, úgy éreztem valami itt nincs rendben. – Justin. – mondtam ki már teljesen nevét.

- Mi baj? – kérdezte, de még mindig csókolt. Kezemet mellkasához érintettem és toltam el magamtól. – Mi bajod? – mondta már agresszívan. Mikor kinyitotta szemét, teljes sárgaság fedte azt.

- A szemed. – mondtam ki. Justin összehúzta szemöldökét. Nem tudta mi történt. – A szemed sárga. – mikor kimondtam Justin engedett szorításán és lerakott a földre. Amikor kezei előre kerültek, körmei helyett már karmok voltak.  

- Francba. – mondta miközben a kezét nézte. Valahogy most úgy éreztem szüksége van rám, hogy támogassam. Kezemmel végig simítottam arcát.

- Semmi baj. – mondtam, és rámosolyogtam. – Látod – emeltem fel a kezét, amin még mindig karmok voltak. - így is szeretlek. – arcára egy kisebb mosoly került. Egy pillanatra rá nézett kezére és mikor ismét szemkontaktusban voltunk, szeme visszanyerte eredeti színét. Egy apró puszit lehet ajkamra.

- Én is szeretlek.

24.fejezet

Sziasztok.: ) Itt a 24.fejezet ami kicsit hosszabb lett mint az előzők. Remélem tetszeni fog.: D És komikat is várok sokat.: D jó olvasást.: )) És utólag Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek.: DD
~Ann.xd

Nagy levegőket vettem és úgy fordultam meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt egy íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen. Hisz ő Zoe. 

Az arcáról az undort tudtam leolvasni. Undorodott tőlem, attól ami lett belőlem és ez még jobban felbosszantott. Pár másodperc múlva Erinék megjelentek mellettem és lefogták mind két karom. Féltek attól, hogy rá támadok, ahogy én is. A másik énem már ki akart törni, hogy tomboljon. Érzékeim egyre kifinomultabbá váltak. Hallottam, ahogy Zoe szíve hevesen kalapál és láttam, ahogy egy izzadságcsepp gördül le homlokán. Abban a percben kiszabadítottam karom barátaim szoros fogása alól és felé iramodtam. Nem bírtam vissza fogni magam. Ösztöneim veszélyt éreztek ezért támadnom kellett. Már csak pár lépés választott el tőle. Rá vetettem magam és abban a pillanatban szúrást éreztem a hasamban. Ahogy a földnek csapódtunk Zoe lelökőt magáról és felpattant. Az éles fájdalom felé néztem. Egy tör állt ki belőlem. A fájdalmat, amit a hasamba fúródó kés okozott visszaváltoztatott.

- Igazuk volt. – mondta, és ahogy rá pillantottam megláttam, hogy rám szegezi az íját és lő.

„Zoe szemszöge”

- Támadj! – kiabált Jenna. Nem kellett kétszer mondania, rohanni kezdtem az ellenfelem felé, aki most Marko volt. Miután felépült veresége után mindenben segítségemre volt. Minden kiképzés más ellenfelet kapok. A legcsúfosabb vereségem Eriktől kaptam, aki egy másodperc alatt a földre terített, de az a múlté. Bár Marko volt már a vetélytársam, de még őt sem győztem le egyszer sem. Majd most. Céltudatosan rohantam neki és eszembe jutott, amit mindig mondogat. - Próbálj mindig fölénybe kerülni így ütheted ki az ellenfeled. Mivel itt nem használhatunk eszközöket csak a puszta erőnket, öklömet összeszorítottam és gyomron akartam vágni, de eszembe jutott a sérülése. Mi van, ha még mindig fáj neki? A gondolataim miatt Marko került fölénybe így a földre kerültem. Ellenfelem kezeimet a fejem mellett lefogta és rám mosolygott.

- Túl sokat gondolkozol. – mondtam és én abban a percben egyik lábát kirúgtam alóla és megfordítottam az állást. Most én voltam felül. – Szép volt. – mosolygott még mindig.

- Elég! – kiabált ismét Jenna. – Zoe nem értelek. – jött közelebb miközben álltam fel. – Láttalak már harcolni és az, amit itt műveltetek a földön egy kicsit sem hasonlított arra. – mutatott a talajra. – Tudom, hogy nem könnyű, ha az ellenfeled egy barát, de akkor is figyelj oda. Mára végeztünk. – mondta és a szokásos helyükön ülő mamámhoz, Mrs. Woods és Erikhez ment.

- Szerintem jó voltál. – mondta Marko mellém állva. – A lényeg, ha igazi harcra kerül a sor mindig megállod a helyed.

- Csak a baj az, hogy soha nem öli meg őket. – jött a hátunk mögül egy hang. – Igaz, hogy leteríti őket, de soha nem végez teljes munkát. – Marta jelent meg testvére mellett. És igaza is volt. Még soha nem végeztem egyikükkel sem a szívem mindig megálljt parancsolt.

- Mrs. Wilson. – jött be az ajtón Bazil, de mindenki csak Baznak hívja. Ő az, aki szinte egész nap az erdőben csatangol, és ha valami szemet szúr, neki azonnal szól a vezetőknek.

- Mit láttál Baz? – kérdezte nagyanyám.

- Az erdő keleti részén valaki pusztítást végzett. – mesélte. – Fák vannak kicsavarva és tudtommal nem volt olyan vihar, ami ilyen rombolást tudott volna végezni. És ami azt illeti vért is találtam. – Mrs. Woods és a mamám összenéztek. Váltottak pár szót és utána felénk pillantottak.

- Marta, Marko és Zoe.  – mondta sorba nevünket Mrs. Woods. – Ti mentek és megnézitek a helyet, és ha valakit találtok ott - szünetet tartott. – tudjátok a dolgotokat. – Erik a fegyvertár ajtaja elé állt és kinyitotta. Mikor az ikrek megindultak utánuk mentem. A szokásos fegyvereket kaptam, meg ami egy tőrből, egy íjból és tizenöt nyílból állt. A nyilakat tartó tegezt a hátamra vettem az íjat a vállamra helyeztem a tőrt pedig beraktam a tokjába, ami a farzsebemnél lógott. Már indultunk volna mikor nagymamám megszólalt.

- Figyeljetek oda. Ha támadnak ti is támadjatok, mert ők nem hagynak életben titeket. – miközben ezt a mondatot elmondta egész végig rám nézett. Vagyis inkább szólt ez csak nekem, mint a mellettem álló testvérpárnak.

Már az erdőben voltunk és a bizonyos helyszín felé tartottunk. Ahogy általában mindig itt is szét kellett válnunk. Mindegyikünk más irányba indult el, hogy nagyobb területet tudjunk átfésülni. 20 perce már biztos gyalogolhattam mikor megláttam egy fát, ami ki volt döntve és rajta egy másikat, ami keresztbe hevert rajta. Közelebb mentem és ahogy Baz mondta én is találtam vérnyomokat. Még egy ideig elnézegettem a fatörzseket, mikor indultam volna, tovább akkor hallottam meg egy hangot amint azt kiabálja. – Gondolj. – ismerős volt a hang nagyon is ezért arra indultam el amerről a zaj jött. Pár percen belül elértem a zaj forrását és azt láttam meg, hogy valaki a földön hever és tőle nem messze állnak ketten. Az egyik álló személy nem volt más, mint Aiden a másik egy lány volt, de kicsit sem volt ismerős. Úgy tűnik ő is észrevett engem. A földön heverő illető kezdett fel kelni. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mikor Aiden kimondta ezt a nevet nem hittem a fülemnek. Justin. Ő az, aki a földön szinte szenved. Mikor rám nézett arca már nem az volt, mint amire emlékeztem. Iszonyodva néztem rá utáltam azt, ami lett belőle. Aiden és a mellette lévő szőke lány oda siettek hozzá és lefogták a kezeit. Bevallom féltem. Szívem hevesebben dobogott, és izzadság cseppek leptek el. Justin szemei egyre jobban izzottak és egyik pillanatról a másikra kiszabadította magát és felém rohant. Mire odaért és rám vetette volna magát a vadászösztönömtől hajtva kikaptam a tőrt tokjából, és ahogy Justin elért hozzám fegyveremet egyenesen a hasába mélyesztettem. A földnek csapódtunk. Ezek után én elengedtem a tőrt lelöktem magamról és felálltam. Haragudtam rá. Szinte forrtam a dühtől. Azt hittem ő tényleg más és, hogy ha összehoz minket ismét a sors nem fog rám támadni, de tévedtem.  Eszembe jutott, amit a nagyanyám mondott nekünk indulás előtt. - Ha támadnak ti is támadjatok, mert ők nem hagynak életben titeket. Így tettem. A hátamon heverő táskából előhúztam egy íjat, a nyilat levettem vállamról és ráhelyeztem az eszközt és felé irányítottam. Akkor vettem észre, hogy arca ismét a régi lett, de így is támadnom kellett még mielőtt ő meg nem teszi.

- Igazuk volt. – hagyta el a számat ezek a szavak és utána elengedtem fegyverem egy részét és a hegyes nyíl Justin felé száguldott. Pár centin múlott, hogy eltalálja, de Aiden megállította. Markában fogta a nyilat, amit kilőttem és egy mozdulattal kettétörte azt. Újabb nyílért nyúltam, de megdöbbenésemre már egy sem volt a tartóban.

- Ezeket keresed? – szóltak a hátam mögött. Megfordultam és a szőke lány állt ott kezében a maradék nyilammal. És ahogy az imént Aiden most ő is egy mozdulattal törte szét az összeset. Így nem maradt semmim, amivel védekezhetnék.

- Mégis mit művelsz? – szólt Aiden. Mikor visszafordultam felé épp húzta ki a tőrömet Justin gyomrából és a földre hajította. Száját egy fájdalmas nyögés hagyta el. – Megakarod ölni? – állt fel és a szemembe nézett. – Elég lett volna a tőr, hogy megfékezd.

- Aiden. – szólalt meg Justin. – Az én hibám ő csak védte magát. – lenéztem rá és láttam, ahogy a sebe már be is gyógyult így kezét a földnek támasztotta és felállt. Több féle érzés kavarodott bennem. Dühös voltam meg nem is, örültem, hogy látod, de még se.

- Ő az a csaj? – jött el mellettem a lány. Justin és Aiden is egyaránt bólintottak. – Úgy emlékszem azt mondtátok nem bántana titeket. – állt meg mellettük.

- Úgy tűnik sok időt töltött a vadászok között és nem emlékszik ki védte meg annak idején. – mondta közömbösen Aiden. Igaza volt. Ha Justin nem segít rajtam, akkor már rég halott lennék. Bűntudatom lett mindenért, amit az imént tettem.

- Magunkra hagynátok egy kicsit? – nézett két oldalán álló személyekre.

- Haver ez… - Justin nem engedte, hogy befejezze a mondatát.

- Aiden, kérlek. – nézett rá. Barátja orrán kifújt egy nagy adag levegőt és elindult a lány pedig utána ment. Pár percig néma csend honolt, de Justin megtörte.

- Jól vagy? – nézett rám. – Már, mint nem tettem benned kárt? – karom széttártam, hogy megmutassam neki, semmi bajom nincsen. – Akkor rendben. – mondta. Ismét síri csend, amit megint Justin tört meg. – Annyira sajnálom, hogy neked rontottam nem állt szándékomban csak – mondta volna tovább, de közbe szóltam.

- Nem tudsz magadon uralkodni.

- Így van. – nézett rám. Vett egy mély levegőt és előre lépett, így fogy a köztünk lévő távolság. Már egy karnyújtásnyira állt tőlem, és mikor azt a távolságot is megtette kezével végig simította az arcomat. – Hiányoztál. – testemben melegség áradt szét. Eszembe jutott minden, amit vele éltem át, és az-az este, ami még mindig mosolyt csal az arcomra. – Hát emlékszel még. – mosolyodott el Justin. Rögtön tudtam, hogy ismét a fejemben olvasott, de nem zavart. Most nem.  Arca közeledni kezdett enyémhez. Ajkaink majdnem elérték egymást, de valami megzavart.

- Zoe. – hallottam nevem. – Zoe, hol vagy? – ez a hang.

- Marko. – mondtam ki hangosan. Nem láthatja meg Justin. -  El kell innen menned. Most. – néztem rá.

- Micsoda? – nézett összeszűkült szemmel. – Nem hagylak itt most, hogy végre ismét velem vagy.

- Menned kell, nem láthat meg érted? – löktem meg mellkasánál. – Nem hagyom, hogy bajod essen. Menj már! – hátrálni kezdett. – Figyeld a gondolataimat. – mondtam el utolsó mondatomat.

- Figyelni fogom. – mondta és elszaladt a bozótos felé. Megfordultam és észrevettem a földön heverő eszközöket. A tőrt felkaptam a földről ami Justin vérétől volt foltos, beletöröltem fekete pulóverem ujjába és a tokjába raktam. A törött nyilakat pedig az egyik kidőlt fa mögé rejtettem.

- Zoe. – mikor megfordultam Marko ott állt mögöttem. – Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, persze csak nagyon kutattam ezért nem szóltam vissza. – hadartam el.

- És találtál valamit? – elnéztem arra az irányba ahol Justin eltűnt és utána vissza Markora.

- Nem, semmit. 

23.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam a folytatást. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de remélem tetszeni fog ez is.: ) Bár én egy kicsit úgy érzem, hogy nem lett a legjobb, de ti majd eldöntitek..: )   Ja és 6000 oldalmegtekintés. wááá: DDDD Köszönöm<3

~Ann.xd

 Vajon Justin most a gondolataimban van és mindent hall, amire csak gondolok?  Ha igen akkor ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.                     

2 hónap múlva

Az idő olyan gyorsan telik, hogy már magam sem tudom követni. 2 hónap alatt teljesen megváltoztam. Sokkal erősebb lettem, mint azelőtt voltam. A vadászok között mindent megtanultam, amit csak lehetett. Most már nem rejtőzök, egy fa mögé sem harcolok, amíg az erőm kitart. Párszor haza látogattam, mert a nagymamám rám parancsolta. A suli már elkezdődött, de én úgy döntöttem, hogy halasztok egy évet, mert fontosabbnak látom azt a dolgot, hogy az embereket védjem. A szüleim nem nagyon örültek neki, de el kellett, hogy fogadják, mivel már nagykorú vagyok így dönthetek az életemről. És ha ez még nem volt elég a szüleimnek még el is költöztem otthonról. Persze nem tudják, hogy hová, és jobb is így. Anneval már nem igen tartom a kapcsolatot. Beszélünk még, de nem olyan sokat, mint annak idején. És, hogy vele mi van? Fogalmam sincs. Semmit nem hallottam róla és nem is láttam egy harcnál sem. Egy valamiben biztos vagyok, már ő is teljes alakváltó. Az augusztusi telihold után, már ő is teljes erejét használhatja.

„Justin szemszöge”

Az élet egy körforgás mindig elindulsz, de ugyan oda térsz vissza. Ez teljesen igaz rám. Ahelyett, hogy távol tartanám magam Stanwood városától valami vagy inkább valaki mindig visszahúz oda. Mikor Zoet elvitték a vadászok minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam. Egész végig a gondolatait hallgattam hátha lesz egy olyan észrevétele vagy meglátása, amiből rájöhetek, hol van. De azon kívül, hogy az erdőben egy nagy házban van fogalmam sem volt, hogy mégis hol keressem azt a helyet. Aztán amikor visszaemlékezett arra az estére, ami nekem is mosolyt csal az arcomra a szívem megszakadt, hogy nem lehetek mellette. Ezért ért csapásként, amit a nagymamájával való beszélgetése után mondott. „Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.”  Nem hittem el, amit mond. Azt hittem ő is érez annyit iránta, mint én iránta. Mert, hogy én beleszerettem. Igen, beleszerettem egy olyan lányba, aki talán a vesztemet okozhatja. Bár mikor beleszerettem még nem tudtam, hogy ő egy vadász unokája és, hogy belőle is az lesz. Az első találkozásunknál ugyebár nekem vágta az ajtót. Mikor felnéztem és megláttam aggódó arcát elszállt minden mérgem. Nem tudtam volna ordibálni vele, sőt még én éreztem hibásnak magam. Hogy miért? Azt nem tudom, de ha ez nem történt volna, meg akkor lehet csak elszáguldottam volna mellette. A második találkozásunk is, hogy mondjam érdekes volt. Mikor belém száguldott és megláttam, hogy ő az mosoly fakadt arcomra. De mikor Riley említette az álmát és megláttam a karján lévő foltot némi alapozó alá rejtve tudtam, hogy veszélyben van. Ott abban a percben megfogattam magamnak, hogy megvédem a veszélytől. Aidennel hazafelé tartottunk mikor Riley szinte a sírás szélén rohan oda hozzánk és a segítségünket kérte. Elhadarta, hogy mi történ és én azon nyomban beiramodtam a házba. Kiabáltam a nevét, de választ nem kaptam rá. A lépcső tetején vettem észre, hogy az egyik ajtó küszöbje előtt állt egy késsel a kezében. Ahogy oda értem hozzá a szúró eszközzel hadonászni kezdett. Pár centin múlott, hogy nem sebesített meg vele. Hála gyors reflexemnek kitudtam, verni kezéből a kést mielőtt megszúrt volna vele. És aztán magyarázkodhattam volna, hogy miért gyógyult be a sebem olyan gyorsan. Miután Annen segítettem Zoe az arcomat bámulta addig, amíg barátnője meg nem lökte. A farkas gyorsaságommal kaptam el. Arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztem a száját elhagyó levegőt. Mikor szemembe nézett fura arckifejezést vágott és akkor tudtam, hogy a szemem vörösre változott. Ha még csak egy kicsit is használom, az erőm a szememben megcsillan a vörös árnyalat, amit valószínű, hogy Zoe látott.  Tekintetem azon nyomban elkaptam. Felsegítettem a földről, ahogy barátnőjét is. Miközben a rendőröknek személy leírást adott és mondta, hogy egy sebhely volt az arcán rögtön tudtam, hogy ki az. Davon. Davon az, aki a legerősebb farkas ebben a városban. Ő itt az alfa. Hogy a heg miért nem gyógyult be az arcán? Azt senki nem tudja csak azt, hogy egy vadász okozta.  Zoe álma és, hogy megjelent a házban csak egyre utalt, ölni akart. Csak őt néztem veszélyben éreztem őt, nagy veszélyben. Úgy bámultam, hogy már zavarta őt. Tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy megvédhessem, de csak egy valami jutott eszembe. Ha megharapom és szívok, belőle vért legyengül és így megtehetem azt, amit kiterveltem. Összekeverhetem a vérünket és az elméjéhez fogok férni. Így elfeledtettek vele mindent, ami eddig történ. És ha újabb álma lenne, tudnék róla és segíthetnék rajta. Miután megtettem hívtam a mentőket, és úgy állítottam be a dolgot mintha én találtam volna rá. Mindenki szemében én voltam a hős megmentő, senki nem tudta, hogy ez mind az én művem volt. Másnap beküldtem Aident a kórházba, hogy megbizonyosodjak róla, hogy sikerrel jártam-e. Attól féltem, hogy ha meglát, akkor emlékezni fog, mivel még nem volt akkor erőm csak bízni tudtam, hogy sikerül. Barátom látogatása után már tudtam, hogy nem fog emlékezni csak a tudatalattija sugallja neki, hogy féljen tőlem és még Aidentől is, de nem tudta, hogy miért. Aiden távozása után egyik pillanatról a másikra egy álomba csöppent, ami még engem is megrémisztett. Minden Davon csinált. Neki már akkora hatalma van, hogy beférkőzik mások álmába és a halálukat nézeti meg velük. Zoeval is ugyan ezt csinálta. Csakhogy nem sikerült neki, mert Zoenak a házban kellett volna lenni-e akkor és nem kórházban. De mivel áldozat kellett neki Rileyval is megelégedett. És ez az, amire gondolnom kellett volna, a barátnői. Megmenthettem volna őt is, ha hamarabb eszembe jut. Így a temetésén leróttam tiszteletem, ahol ismét találkoztam Zoeval. 1 hónap alatt sokszor álmodta ugyan azt, de tudtam, hogy amíg otthon van, nem eshet bántódása. Mivel tudtam, hogy visszajön Stanwoodba, hogy megtalálja a gyilkost így azt is tudtam, hogy Davonnak esze ágában nincs elmenni Zoe szülővárosába, hogy ott végezzen vele. Ahogy említettem nagy az ereje és valószínű, hogy ő is mindent tud, ami csak Zoeval történik, még talán többet, is mint én. Mikor visszatért próbáltam a bizalmába férkőzni. Elhívtam vacsorázni, ami nem alakult valami fényesen. Küzdöttem Davonnal mert ugye bár ki más lett volna, ha nem ő, de erősebbnek bizonyult. Az utolsó szavak, amiket mondott azelőtt, hogy Zoe felkapcsolta volna a fényszórókat az volt. – Nem mentheted meg vagy mi végzünk vele vagy ő fog velünk. Nem értettem miért mondja ezt. Egy ilyen lány, mint ő, hogy végezhetne velünk egy íj és nyíl segítségével, hisz úgy is begyógyulnak sebeink. Nem törődtem vele azt hittem, hogy csak ellene akar hangolni.

Sok minden történt még. Mindent elmondtam neki, amit csak tudni akart. Mikor azt mondtam neki, hogy nem mondhatom el, mert megölnének az nem volt igaz. Csak azért mondtam, mert abban bíztam, hogy így nem fog kérdezősködni, de nem vált be. Miután mindent elmondtam azt is, hogy ki vagyok és mi lesz belőlem rettegtem attól, hogy el fog ítélni, de nem így lett. Abban az 1 hétben sok jót éltem meg vele. Az-az este számomra is felejthetetlen volt. Tudom, hogy nem történt meg az, de nem baj így is élveztem.

Amikor kijelentette, hogy már nincs rám szüksége azután még pár napig figyeltem gondolatait. Minden egyes nappal jobb és jobb volt a kiképzésen. Így magam is beláttam, hogy igaza van.

- Justin jönnél végre. – zavart meg Erin. Róla annyit tudnék csak mesélni, hogy farkas vérű, mint én és egy ideig egy párt alkottunk még akkor mikor sztár voltam. Most már nem nevezném magam annak. 3 hónap alatt egyszer sem mutatkoztam a nyilvánosságnak. Nem mintha olyan rossz lenne a sztárság imádtam, ahogy a rajongóimat is nagyon szeretem, de úgy döntöttem, hogy végleg visszavonulok. Augusztus 21.-e óta már nem vagyok önmagam. A telihold óta megkaptam a teljes erőt, amit nem vagyok képes mindig kontrolálni. Mikor Aiennek segítettem ebben a dologban akkor még azt hittem, hogy nekem majd könnyebb lesz. Hát nem így lett. Valahogy úgy érzem, hogy nehezebben birkózok meg vele, mint más hozzám hasonló farkas vérű. Erin azért hívott az, előbb mert ő is próbálja megtalálni azt a pontomat, aminek a segítségével kontrolálni, tudom magam, de eddig még nem találtuk meg. Ilyenkor mindig az erdőben vagyunk, mert mikor elkap az ideg és átváltozok, nem tudom, hogy mit csinálok. Van, amikor nem is emlékszem, hogy mit tettem. Attól félek, hogy olyankor még ártatlan embert is ölnék.

Kimentem a házból. Erin és Aiden már a kocsiban várt. Így én is beültem és elindultunk arra a helyre ahol úgymond a legtöbb pusztítás végzem. Hamar oda értünk. Aiden kiszedett valami cuccot még a csomagtartóból és ismét elkezdődött a felidegesítésem. Barátom már sok hülyeséget kitalált, hogy feltudjon, dühíteni, de ahogy látom a mostani lesz a legörültebb. Foci labdákat vett elő és egy ragasztószalagot.

- Még is mit akarsz azzal? – mutattam a kezében lévő tárgyra.

- Szerinted még is mit? – jött felém és letépett belőle egy nagydarabot. – Rakd hátra a kezed.

- Megörültél? – néztem rá.

- Tőled örülök már meg. – rázta a fejét. – Rakd hátra a kezed. – nem tehettem mást hátra tettem és Aiden összeragasztotta kezeimet a csuklómnál és utána visszaindult eredeti helyére. Erin is már ott állt. Mindketten egy-egy labdát fogtak a kezükbe és rám néztek. – Figyelj, haver próbálj koncentrálni és nem elveszíteni a fejed.

- Mintha az olyan könnyű lenne. – mondtam.

- Gondolj bármire vagy bárkire egy helyre vagy egy bizonyos időszakra. Ha megtalálod azt a pontot, akkor az eszed a helyén marad még akkor is, ha átváltoztál.  – miután elmondta mondatát összenéztek Erinnel és egyszerre kezdtek el dobálni a labdákkal. És szinte mindegyik telibe talált, ezért már kezdtem ideges lenni. – Gondolj.  – kiabált Aiden. De hiába gondoltam bármire egyre csak nőtt a dühöm. Már ott tartottam, hogy éreztem, ahogy fogaim kinőnek, fülem és karmaim hegyesedni kezdenek. Mégis, hogy állíthatnám le saját magam, hogy ne tegyek kárt semmiben és senkiben? Egy repülő labda pont fejen talált és hátra borultam. Innentől kezdve nem tudtam kontrolálni magam. A kezemet addig húztam el egymástól, amíg a ragasztó szét nem szakadt rajta. Ahogy felálltam a földről felpillantottam barátaimra, akik nem engem néztek, hanem valamit a hátam mögött. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mondta Aiden rám nézve és ujjával a hátam mögé mutatott. Nagy levegőket vettem és úgy fordultam meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen. Hisz ő Zoe. 

22.fejezet

Sziasztok meghoztam a folytatást.: ) Köszönöm a feliratkozóknak és a komizoknak nagyon jól esik.: )) erre a fejezetre is várok komikat. remélem tetszeni fog .: ) Puszi<3

~Ann.xd 

Lábaim az ajtó felé igyekeztek. Kijutottam egészen a bejárati ajtóig és ott várt az, amire soha az életben nem számítottam volna. 

Ott állt ő egy fegyverrel a kezében. Ha nem a saját szememmel látom, akkor biztosan nem hinném el. A nagymamám volt. Ő állt pár lépéssel előttem. Akit eddig halottnak hittem él nagyon is él. Egyenesen a szemembe nézett. Semmit nem tudtam mondani vagy épp tenni. Ott álltam és a halottnak hit mamámat néztem. Semelyikünk nem kezdeményezett. Ő csak állt, de egy idő után szorosabban megmarkolta a fegyverét kinyitotta az ajtót és elsietett. Pár másodpercig még ott álltam csak utána indultam meg, hogy kövessem nagymamámat. A sokk hatás miatt lemaradtam. Mikor kiléptem az ajtón nem tudtam merre induljak el. Mehettem volna jobbra vagy balra, de én egyenesen indultam el. A ház az erdőben volt. Ahogy futottam az ágak tépdesték ruhámat. Bár nem tudtam hova megyek csak azt tudtam, hogy meg kell találnom és meg kell, tudjam miért hitette magát halottnak. Szaladtam és szaladtam, amíg egy gallyban meg nem botlottam és előre nem zuhantam. – A franc vinné el! – mondtam ki hangosan. Kezeimre támaszkodva álltam fel mikor kiegyenesedtem hátulról valaki elkapta a kezem és a ház felé húzott vissza.

- Te meg mit keresel idekint? – ahogy rá néztem láttam, hogy Marko az. Ruháján szakadások arcán karmolások kezében egy tör, ami csupa vér volt. – Hogy jutottál ki? – tett fel még egy kérdést, de egyikre sem válaszoltam. Gyors lépteit alig tudtam követni, de egy pillanattal később megállt és körül nézett. – Búj el most! – parancsolta rám és ellökött egy egyik irányba. Visszanéztem rá mert nem tudtam miért csinálja ezt. – Menj már! – megfordult így csak a hátát láttam. Ott állt mintha várna valamire vagy inkább valakire? Megfordultam és az egyik fa vastag törzse mögé bújtam. Kilestem a fa mögül és láttam, ahogy egy fickó előlép a bozótból. Egymással szemben álltak, amíg a férfi meg nem szólalt.

- Véged vadász. – arca olyanná vált, mint amilyen Granté. Ő is az, egy alakváltó.  Egymás felé iramodtak. Mikor elérték egymást a fickó karmaival egyesesen Marko combjába szúrta és ellökte magától. A földre zuhant, de nem adta fel talpra kényszerítette magát és ismét elindult felé. Tőrével hadonászott, ami párszor meg is sebezte a férfit. Hol Marko hol a másik személy volt fölényben. Mindketten sok sebet szereztek, de amíg Markon már látszott, hogy egyre fogy az ereje a férfin nem. Ahogy egymásnak mentek egyszer csak megálltak mind a ketten. Elképzelni sem tudtam most mi történik. De mikor megláttam, hogy Marko lába hagyja el a talajt szemeim kitágultak és szám „o” betűt formált. Egyre magasabbra került és akkor vettem észre, hogy az alakváltó karmait a hasába mélyesztette és így emeli a magasba. Marko kezéből kiesett a tör és látszott, hogy már elhagyta ereje. A férfi egyik pillanatról a másikra úgy hajította el Marko testét mintha az egy toll pihe lenne. Majdnem mellettem ért földet. Rá néztem azután a fickóra. Úgy éreztem itt az idő elő bújnom a fa mögül. Markot néztem miközben elő jöttem és neki még annyi ereje volt, hogy azt mondja nekem.  – Ne csináld. – nem foglalkoztam vele valami olyat éreztem legbelül, amit még soha. Megvédeni. Igen azt akartam megvédeni Markot még mielőtt megölné. Hogy fogom csinálni, hogy magam se haljak meg? Azt nem tudom, de ezt érzem helyesnek. Rá néztem és mintha már várta volna, hogy elő jöjjek a rejtekhelyemről. Közeledni kezdett felém. Arca visszaváltozott emberi valójává. Még két lépés volt köztünk, de ő megállt és nem jött tovább.

- Itt helyben meg kellene, öljelek, de nem érsz meg annyit, hogy a fejemet vegyék miattad. – mondta megfordult és eltűnt ott ahonnan előjött. Azt a pontot néztem ahol távozott. Meghallottam, hogy Marko nyög egyet oda siettem hozzá és letérdeltem mellé. Mikor megláttam a hasán lévő sebet egyből Justin jutott eszembe. De amíg Justinnak karmolás volt mellkasán Markonak a hasán lévő öt lyukból szivárgott a vér. Csak hogy amíg Justin így is úgy is túlélte volna Marko nem valószínű. Kezemet a hasán lévő sebre tettem, hogy ne tudjon annyi vér távozni szervezetéből.  

- Úr isten! – visított fel valaki a hátam mögött. Megfordultam. Marta az iker testvére állt pont azon a helyen ahol én bujkáltam. Oda rohant. Szinte ellökött testvérétől.  – Marko tarts ki. – és ő is a hasán lévő sebre helyezte kezét. Még páran előbukkantak köztük a nő, aki reggel ébresztett és Eric is.

- Marta állj, odébb el kell vinnünk a kórházba Mr. Rosshoz. – mondta neki és közben a lány tekintetét fürkészte.  – Jobban lesz. Higgy nekem. – azzal odébb tolta Martat. Eric intett a fejével és két társa segítségével felemelte a földön vérző fiút és elindultak vele. – Jenna Raul vigyétek őket vissza a házba. - mondta Eric még utoljára hátra fordulva. Ott ültem a földön és a kezemet bámultam, ami csupa vér volt. Marko vére tapadt kezeimhez. Ha meghal az is az én bűnöm lesz, ahogy Riley és a másik lány halála. Lehet, hogy aki eddig azt mondta, hogy az alakváltók rosszak igazuk volt. Az iménti fickó zokszó nélkül megölt volna. De a kérdés is felmerül bennem. Miért nem tette meg? Igaz úgy jöttem ki a fa mögül, hogy megvédem Markot, de tudom, hogy úgy sem sikerült volna. Miután szem tanúja voltam, hogy egy ilyen alakváltó vagy inkább farkas embernek mondanám majdnem megölt egy embert igaz védekezett meg minden, de akkor is arra a döntésre jutottam, hogy nem lesz több ilyen. Nem fogok egy fa mögött sem bujkálni többet harcolni fogok és megvédem magam és ember társaimat. Eszembe jutott az sms amit még Justin Aidentől kapott. Elpusztíthatja fajunkat. Ha ez igaz, akkor én leszek a legerősebb vadász. De nem fogok öldökölni. Bosszút állok azokon, akik megölték barátnőmet, és akik engem is el akarnak tenni láb alól.

- Állj fel megyünk. – mondta Raul, akinek szintén karmolások voltak az arcán Jenna és Marta sem volt ez alól kivétel csak én. A két lány már elindult így én is felálltam és elindultam utánuk. Már a háznál voltunk felnéztem a verandára és ismét megláttam őt, a nagyit. Mellette Mrs. Woods állt.

- Mindenki menjen be a házba. – mondta Mrs Woods és ő is elindult a ház belseje felé. Kint maradtam egyedül a hazug mamámmal.

- Gyere ide kincsem. – mondta és felém nyújtotta a kezét.

- Mégis mire jó ez? – öntött el a düh. – A családod halottnak hisz te viszont élsz. – kiabáltam vele. – Miért csináltad ezt?

- Ne ordíts. – mondta higgadtan. – Mindent elmagyarázok, ha ide jössz végre. – mutatott maga mellé. Oda mentem hozzá és belekezdett a meséjébe. A legtöbbször mondott- mondata az volt, hogy miattunk tette, hogy nekünk ne essen bántódásunk. Mint az is kiderül a nagyapával is egy ilyen lény végzett még a születésem előtt. Mikor megkérdeztem, hogy mégis hogy tudta magát halottnak tetetni csak annyi volt a válasza. – Pénzzel mindent meg lehet oldani. – haragudtam rá, de legbelül tudtam, hogy jól cselekedett. Beszélgettünk még egy darabig majd mi is bementünk a házba, amíg ő lent maradt én felmentem a szobába, hogy lepihenjek, de egyszerűen nem ment. Egy ideig Marko azután Justin járt a fejemben. Még is mi lesz velünk, ha én vadász leszek? Abban biztos vagyok, hogy őt soha nem fogom bántani egyszerűen nem, tudnám megtenni. Egy olyan érzés tört rám mintha Justin a közelemben lenne. Felpattantam az ágyról és kinéztem az ablakon, de nem láttam semmi mást csak az erdőt. Honnan jön ez az érzés?  Vajon Justin most a gondolataimban van és minden hall, amire csak gondolok?  Ha igen akkor ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.            

2 hónap múlva