25.fejezet/2

Sziasztok.: ) Hoztam a 25.fejezet folytatását, mivel nem lesz benne sok újdonság csak Justin szemszögéből is megtudhatjátok ő, hogy élte meg. És elég sok komit kaptam az előző bejegyzésemre amit nagyon köszönöm nagyon aranyosak vagytok.: )  Ide is írhattok jó sok komit.: ) Imádlak titeket.: ) puszi<3

~Ann.xd

- Semmi baj. – mondtam, és rámosolyogtam. – Látod – emeltem fel a kezét, amin még mindig karmok voltak. - így is szeretlek. – arcára egy kisebb mosoly került. Egy pillanatra rá nézett kezére és mikor ismét szemkontaktusban voltunk, szeme visszanyerte eredeti színét. Egy apró puszit lehet ajkamra.

- Én is szeretlek.

„Justin Szemszöge”

Egy centin múlott, hogy Zoe eltaláljon azzal az átkozott nyíllal. Még sem haragudtam rá, hisz csak védte magát. Most itt ülök a ház ajtaja előtti lépcsőn, és hallgatom Zoe minden egyes gondolatát.  Már egy ideje visszaért a szállásukra és azóta, szinte csak rám gondol. Úgy tűnik, hogy a hiányoztál szó hatott rá, és eszébe jutottak azok az érzések, amik azelőtt érzett. Neki is el kell mondanom mit, érzek. – jöttek Zoe gondolatai fejemben. Mosoly fakadt arcomra. Örültem annak, hogy nem csak én érzek többet, hanem ő is.

- Mit vigyorogsz? – jött a hang. Mikor előre néztem Aiden állt előttem. – Csak nem a gondolatait hallgatod? – bólintottam egyet. Barátom felvonta a szemöldökét.  – Csak a bajt hozza rád az a csaj. – mondta. – Nem emlékszel, hogy ma majdnem egy nyilat röpített a fejedbe? Ha nem fogom meg a nyilat, és Erin nem veszi ki a többi a tartójából akkor ismét lőtt volna, és azt kell mondjam, hogy marha jól néznél ki egy kiálló nyíllal a fejedben.  – mutogatott a két szemem közé.

- Megijedt. – mondtam.

- Oh, igen? – nevetett. – Nekem más elméletem van erről, mint az, hogy megijedt. Most már ő is egy vadász, aki öli a fajtánkat. Csak kihasznál, hogy téged is megölhessen. – nem hittem a szavaiban. Tudom, hogy Zoe soha nem használna ki. – Hagyd ott azt a fruskát találsz helyette jobbat, aki nem vadász. – ez a mondata teljesen felbosszantott. Még, hogy fruska? Felkeltem a lépcsőről és szembe álltam vele.

- Vond vissza azt a szót. – néztem rá. Jól tudta, hogy mire gondolok.

- Bocs, de nem tehetem. – nézett rám. Éreztem, hogy a harag ismét árad szét testemben. – Tudod mit mondok még valamit – szünetet tartott. – jobb lett volna ha világra sem jön akkor mindenkinek kevesebb teher lenne a vállán. – ujjaim hegyén éreztem, hogy karmaim kifelé törik az utat. Élesebben láttam és hallottam mindent. Mikor felpillantottam Aidenre, meglepetésemre ő már teljesen átalakult. Nekem lett volna még pár másodpercem mire teljesen alakot öltök, de nem érdekelt. Támadtam, azonnal. Ahogy oda értem és ütöttem volna, Aiden megragadta karom és a ház oldalának csapott.  Hátamba éles fájdalom nyilallt, de pár másodperc múlva el is múlt, felpattantam a földről és rohanva tettem meg a közöttünk lévő távot. Mintha csak amerikai fociznánk, kezem-átkulcsoltam derekát és a földnek döntöttem.  Karomat felemeltem és karmaimmal sebet ejtettem arcán. Barátom sem tétlenkedett sokáig, lábát hasamhoz húzta és lerúgott magáról. A földön találtam magam, és Aiden jelent meg felettem. Karmaival ő is sebet hagyott hátra arcomon, már a következő lépésén gondolkozott mikor valaki meg nem állította.

- Mi a frászt műveltek? – jött ki Erin a házból. Aiden még rám morgott egyet és lemászott rólam, de én még nem tudtam leállni. Tombolnom kellett. Felpattantam a földről és az erdő felé vettem az irányt. Szélsebesen futottam, és az első fát, ami az utamba került kidöntöttem. Legalább egy 15 méteres fenyőt borítottam fel, ami valószínűleg jóval öregebb lehet, mint én. Dühös voltam. A pulzusom az egekben járt. Haragudtam Aidenre amiért ilyen ostobaságokat beszélt. Haragomnak egy újabb fa látta a kárát, és még egy. Farkas üvöltés hagyta el számat, ami bezengte a fél erdőt. – Justin figyelj. – jött a hang a fejemben. – Zoe. - néztem körül. – Ma éjfélkor a háznál ahol megharaptál legyél ott, én várni foglak. – pulzusom lelassult, a levegőt is kezdtem emberi módon venni. Ő az. Vagyis a hangja, ami lenyugtat. Mikor hallgatom gondolatait, a hangát is hallom mintha mellettem állna, pedig még a közelemben sincs. Teljesen lenyugodtam. Mindenem visszaállt emberi valómba. Mikor körül néztem 3 kidőlt fát láttam, ami több mint amennyit eddig kidöntöttem egy dühöm alatt.

Az erdőben bóklászva elmentem arra a helyre ahol újra találkoztam vele, és megtaláltam a törött nyilait az egyik kidőlt fa mögött. Éreztem parfümének édeskés illatát. Még mindig Zoe gondolatait figyelve folyton mosolyt csalt arcomra. Meg kérdezte magától. - Mi van ha már meggondolta magát és  már nem érdeklem? Ennek eszébe sem kellett volna jutnia jobban érdekel ő engem mit azt el tudja képzelni. A kidőlt fára ültem és ott voltam addig, míg be nem sötétedett. Gondolataiban hallottam, hogy már készen áll kiszökni a házból, és én úgy döntöttem elindulok a házhoz, hogy hamarabb ott legyek. Az előbb említett hely felé menetelve arcomhoz értem ahol Aiden megsebzett, de már nem volt ott. Egy átlagember egy ilyen sérüléstől kórházba került volna. Ebből látszik, hogy én messziről sem vagyok átlagos.

A háznál ácsorogtam, míg meg nem pillantottam őt amint átmászik a kerítésen sokkal ügyesebben mit, azt legutóbb tette. Megvártam még körbe kémlelt. Egy kiszseblámpát vett elő és az óráját nézte meg vele. És ekkor kezdtem elindulni felé, de szerencsétlenségemre ráléptem egy faágra, ami kettétört súlyom alatt. Zoe megfordult így a zseblámpa pont engem világított meg. Arcára egy kis rémület ült ki.

- Nyugi, csak én vagyok. – teremtem ott előtte és megfogtam a kezét.

- Azt hittem nem jössz el. – mondta szinte suttogva.

- Tudom. Mindent hallottam. – egyik ujjammal feltoltam állát. – Még azt is mikor azt kérdezted magadtól, hogy mi van, ha már nem érdeklem. – arcát fürkésztem, ahogy ő is az enyémet, de valószínű, hogy nem sokat látott belőle. – Mit szólnál, ha bemennénk? – jött hirtelen az ötlet és a ház felé néztem. A kérdések, amik a fejében voltak inkább nem mondta ki őket magától is rájött. De nem nevezném ezt betörésnek, nem lopunk el semmit csak a helyet kölcsön vesszük egy kis időre. A bejárat elé érve elővettem zsebemből egy kártyát és kifeszítettem vele a zárat. És, hogy az igazat bevalljam ez volt az első olyan alkalom, hogy sikerült és nem tört el a kártya. Nem mintha gyakran csinálnék ilyet, de néha szükséges, mint most. Az ajtót kitártam és magam elé engedtem Zoet. Mikor belépett az ajtón, én a villanykapcsoló felé nyúltam, ami pont az ajtó mellett helyezkedett el. A fény megvilágított mindent. Beljebb léptem és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Mi van ha valaki észrevette, hogy bejöttünk? – csendült meg Zoe aggódó hangja. Mosoly terült arcomra.

- Senki nincs a környéken. – mondtam. – A legtöbben csak nyaralni járnak ide, és mivel már

nincs nyár, így az emberek is megfogyatkoztak. – kezemmel a ház belseje felé intettem azt sugallva nem lesz baj. Ahogy egyre beljebb ment, én követtem őt. A gondolatai csak úgy záporoztak. Amíg ő elment egészen a lépcsőig, addig én kihúztam két széket és egymással szembe fordítottam őket és leültem az egyikre. – Az a sok jó emlék. – mondtam. Felém nézett és látta, hogy ülők és észrevette a másik széket, amire pár másodpercen belül helyet foglalt. Csak néztük egymást. Vártam Zoe mikor szólal meg, hiszen valamit tudatni akar velem.

- Sajnálom azt a napot amikor azt mondtam, hogy mától nem lesz rád szükségem. – kezdett bele. Még mindig egymást néztük, arcom rezzenéstelen volt. Próbáltam csak oda figyelni rá. –Tévedtem. – szemét a földnek szegezte. – Azon a napon, mikor megjelent a halottnak hitt nagymamám, úgy éreztem nem fordíthatok neki hátat. Mikor elmondta, hogy a nagyapámmal is egy alakváltó végzett, bosszút akartam állni az összes olyan emberért, akik ártatlanul haltak meg. – visszanézett rám. - Így azt hittem, hogy téged is el kell dobjalak magamtól, de most rájöttem, hogy nem érdekel mi vagy és, hogy ősellenségeknek kellene lennünk én – szünetet tartott. – Szeretlek. – e szó hallatán alig tudtam tartoztatni magam, de most nem érdekelt. Felpattantam helyemről, kezemet széke karfájára helyeztem és megcsókoltam. Végre ismét éreztem ajkait enyémen. Most jobban kívántam, mint bármikor. Kezeit lassan felvezette nyakamra, és felállt. De a szék az útjában volt, ezért hátra rúgta, ami nagy zajt csapott. Akaratlanul, de bele mosolyogtam csókunkba, amit Zoe is követett. Kezemet egyre lejjebb csúsztattam oldalán, és mikor elértem fenekéig belemarkoltam. Partnerem azt a kis távolságot is, ami köztünk volt megszüntette, azzal, hogy közelebb húzott magához. Ami nekem is jobb érzés volt. Éreztem minden egyes porcikáját. Szánk szétnyílt így nyelvünk összetalálkozott és tüzesen tomboltak egymással. Felemeltem, és ő lábait derekam köré fonta. Szánk elvált és Zoe csókokkal halmozta el nyakamat, ami nagyon beindított. Erősebben szorítottam meg fenekét, és úgy éreztem több kell nekem. Mikor visszatért számhoz hevesen kezdtem el csókolni, akartam őt, most. Ujjaim hegyén szúró érzést éreztem, de nem érdekelt. Hátrálni kezdtem vele, amíg a falnak nem értünk. Zoe mintha egy kicsit lemaradt volna, de úgy voltam majd behozza a lemaradását. – Ju – próbálta kimondani nevem. Szorosan tartottam magamhoz. – Justin. – beszélt bele csókunkba.

- Mi baj? – kérdeztem, de még mindig csókoltam őt. Nem akartam abba hagyni többet akartam, de ő mellkasomat nyomta el magától. – Mi bajod? – húztam fel magam. Csak a szemembe bámult.

- A szemed. – monda. Mi van a szememmel? Nem értettem mit akar, amit ő is látott. – A szemed sárga. – mikor meghallottam azonnal leeresztettem a földre. Nem lehet most nem. Mikor kezeimet előre húztam megláttam rajta a karmaimat.

- Francba. – mondtam. Miért most történik? És a legfőbb kérdésem azt, hogy miért? Zoe kezével végig simította arcomat.    

- Semmi baj. – mondta és rám mosolygott. – Látod – emelte fel kezem. – így is szeretlek. – amint ezt kimondta melegség áradt szét bennem. Éreztem, hogy tényleg nem érdekli, hogy mi vagyok, úgy szeret, ahogy létezek. Pár másodperc múlva karmaim visszahúzódtak helyükre, és ahogy Zoe arcán látom már a szemem is eredeti színében pompázik. Köszönetképpen egy csókolt leheltem arcára, és én is kimondtam azt a szót.

- Én is szeretlek.

 Egy ideig még elvoltunk a házban. Megbeszéltük, hogy legközelebb is itt fogunk találkozni 2 nap múlva ugyan ebben az időpontban. És mivel vészesen közeledik, a telihold sokkal jobban kell figyelnem. A hold megkétszerezi erőnket, és ha nem tudom magam kontrolálni baj is lehet belőle.