24.fejezet

Sziasztok.: ) Itt a 24.fejezet ami kicsit hosszabb lett mint az előzők. Remélem tetszeni fog.: D És komikat is várok sokat.: D jó olvasást.: )) És utólag Boldog Újévet Kívánok Mindenkinek.: DD
~Ann.xd

Nagy levegőket vettem és úgy fordultam meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt egy íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen. Hisz ő Zoe. 

Az arcáról az undort tudtam leolvasni. Undorodott tőlem, attól ami lett belőlem és ez még jobban felbosszantott. Pár másodperc múlva Erinék megjelentek mellettem és lefogták mind két karom. Féltek attól, hogy rá támadok, ahogy én is. A másik énem már ki akart törni, hogy tomboljon. Érzékeim egyre kifinomultabbá váltak. Hallottam, ahogy Zoe szíve hevesen kalapál és láttam, ahogy egy izzadságcsepp gördül le homlokán. Abban a percben kiszabadítottam karom barátaim szoros fogása alól és felé iramodtam. Nem bírtam vissza fogni magam. Ösztöneim veszélyt éreztek ezért támadnom kellett. Már csak pár lépés választott el tőle. Rá vetettem magam és abban a pillanatban szúrást éreztem a hasamban. Ahogy a földnek csapódtunk Zoe lelökőt magáról és felpattant. Az éles fájdalom felé néztem. Egy tör állt ki belőlem. A fájdalmat, amit a hasamba fúródó kés okozott visszaváltoztatott.

- Igazuk volt. – mondta, és ahogy rá pillantottam megláttam, hogy rám szegezi az íját és lő.

„Zoe szemszöge”

- Támadj! – kiabált Jenna. Nem kellett kétszer mondania, rohanni kezdtem az ellenfelem felé, aki most Marko volt. Miután felépült veresége után mindenben segítségemre volt. Minden kiképzés más ellenfelet kapok. A legcsúfosabb vereségem Eriktől kaptam, aki egy másodperc alatt a földre terített, de az a múlté. Bár Marko volt már a vetélytársam, de még őt sem győztem le egyszer sem. Majd most. Céltudatosan rohantam neki és eszembe jutott, amit mindig mondogat. - Próbálj mindig fölénybe kerülni így ütheted ki az ellenfeled. Mivel itt nem használhatunk eszközöket csak a puszta erőnket, öklömet összeszorítottam és gyomron akartam vágni, de eszembe jutott a sérülése. Mi van, ha még mindig fáj neki? A gondolataim miatt Marko került fölénybe így a földre kerültem. Ellenfelem kezeimet a fejem mellett lefogta és rám mosolygott.

- Túl sokat gondolkozol. – mondtam és én abban a percben egyik lábát kirúgtam alóla és megfordítottam az állást. Most én voltam felül. – Szép volt. – mosolygott még mindig.

- Elég! – kiabált ismét Jenna. – Zoe nem értelek. – jött közelebb miközben álltam fel. – Láttalak már harcolni és az, amit itt műveltetek a földön egy kicsit sem hasonlított arra. – mutatott a talajra. – Tudom, hogy nem könnyű, ha az ellenfeled egy barát, de akkor is figyelj oda. Mára végeztünk. – mondta és a szokásos helyükön ülő mamámhoz, Mrs. Woods és Erikhez ment.

- Szerintem jó voltál. – mondta Marko mellém állva. – A lényeg, ha igazi harcra kerül a sor mindig megállod a helyed.

- Csak a baj az, hogy soha nem öli meg őket. – jött a hátunk mögül egy hang. – Igaz, hogy leteríti őket, de soha nem végez teljes munkát. – Marta jelent meg testvére mellett. És igaza is volt. Még soha nem végeztem egyikükkel sem a szívem mindig megálljt parancsolt.

- Mrs. Wilson. – jött be az ajtón Bazil, de mindenki csak Baznak hívja. Ő az, aki szinte egész nap az erdőben csatangol, és ha valami szemet szúr, neki azonnal szól a vezetőknek.

- Mit láttál Baz? – kérdezte nagyanyám.

- Az erdő keleti részén valaki pusztítást végzett. – mesélte. – Fák vannak kicsavarva és tudtommal nem volt olyan vihar, ami ilyen rombolást tudott volna végezni. És ami azt illeti vért is találtam. – Mrs. Woods és a mamám összenéztek. Váltottak pár szót és utána felénk pillantottak.

- Marta, Marko és Zoe.  – mondta sorba nevünket Mrs. Woods. – Ti mentek és megnézitek a helyet, és ha valakit találtok ott - szünetet tartott. – tudjátok a dolgotokat. – Erik a fegyvertár ajtaja elé állt és kinyitotta. Mikor az ikrek megindultak utánuk mentem. A szokásos fegyvereket kaptam, meg ami egy tőrből, egy íjból és tizenöt nyílból állt. A nyilakat tartó tegezt a hátamra vettem az íjat a vállamra helyeztem a tőrt pedig beraktam a tokjába, ami a farzsebemnél lógott. Már indultunk volna mikor nagymamám megszólalt.

- Figyeljetek oda. Ha támadnak ti is támadjatok, mert ők nem hagynak életben titeket. – miközben ezt a mondatot elmondta egész végig rám nézett. Vagyis inkább szólt ez csak nekem, mint a mellettem álló testvérpárnak.

Már az erdőben voltunk és a bizonyos helyszín felé tartottunk. Ahogy általában mindig itt is szét kellett válnunk. Mindegyikünk más irányba indult el, hogy nagyobb területet tudjunk átfésülni. 20 perce már biztos gyalogolhattam mikor megláttam egy fát, ami ki volt döntve és rajta egy másikat, ami keresztbe hevert rajta. Közelebb mentem és ahogy Baz mondta én is találtam vérnyomokat. Még egy ideig elnézegettem a fatörzseket, mikor indultam volna, tovább akkor hallottam meg egy hangot amint azt kiabálja. – Gondolj. – ismerős volt a hang nagyon is ezért arra indultam el amerről a zaj jött. Pár percen belül elértem a zaj forrását és azt láttam meg, hogy valaki a földön hever és tőle nem messze állnak ketten. Az egyik álló személy nem volt más, mint Aiden a másik egy lány volt, de kicsit sem volt ismerős. Úgy tűnik ő is észrevett engem. A földön heverő illető kezdett fel kelni. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mikor Aiden kimondta ezt a nevet nem hittem a fülemnek. Justin. Ő az, aki a földön szinte szenved. Mikor rám nézett arca már nem az volt, mint amire emlékeztem. Iszonyodva néztem rá utáltam azt, ami lett belőle. Aiden és a mellette lévő szőke lány oda siettek hozzá és lefogták a kezeit. Bevallom féltem. Szívem hevesebben dobogott, és izzadság cseppek leptek el. Justin szemei egyre jobban izzottak és egyik pillanatról a másikra kiszabadította magát és felém rohant. Mire odaért és rám vetette volna magát a vadászösztönömtől hajtva kikaptam a tőrt tokjából, és ahogy Justin elért hozzám fegyveremet egyenesen a hasába mélyesztettem. A földnek csapódtunk. Ezek után én elengedtem a tőrt lelöktem magamról és felálltam. Haragudtam rá. Szinte forrtam a dühtől. Azt hittem ő tényleg más és, hogy ha összehoz minket ismét a sors nem fog rám támadni, de tévedtem.  Eszembe jutott, amit a nagyanyám mondott nekünk indulás előtt. - Ha támadnak ti is támadjatok, mert ők nem hagynak életben titeket. Így tettem. A hátamon heverő táskából előhúztam egy íjat, a nyilat levettem vállamról és ráhelyeztem az eszközt és felé irányítottam. Akkor vettem észre, hogy arca ismét a régi lett, de így is támadnom kellett még mielőtt ő meg nem teszi.

- Igazuk volt. – hagyta el a számat ezek a szavak és utána elengedtem fegyverem egy részét és a hegyes nyíl Justin felé száguldott. Pár centin múlott, hogy eltalálja, de Aiden megállította. Markában fogta a nyilat, amit kilőttem és egy mozdulattal kettétörte azt. Újabb nyílért nyúltam, de megdöbbenésemre már egy sem volt a tartóban.

- Ezeket keresed? – szóltak a hátam mögött. Megfordultam és a szőke lány állt ott kezében a maradék nyilammal. És ahogy az imént Aiden most ő is egy mozdulattal törte szét az összeset. Így nem maradt semmim, amivel védekezhetnék.

- Mégis mit művelsz? – szólt Aiden. Mikor visszafordultam felé épp húzta ki a tőrömet Justin gyomrából és a földre hajította. Száját egy fájdalmas nyögés hagyta el. – Megakarod ölni? – állt fel és a szemembe nézett. – Elég lett volna a tőr, hogy megfékezd.

- Aiden. – szólalt meg Justin. – Az én hibám ő csak védte magát. – lenéztem rá és láttam, ahogy a sebe már be is gyógyult így kezét a földnek támasztotta és felállt. Több féle érzés kavarodott bennem. Dühös voltam meg nem is, örültem, hogy látod, de még se.

- Ő az a csaj? – jött el mellettem a lány. Justin és Aiden is egyaránt bólintottak. – Úgy emlékszem azt mondtátok nem bántana titeket. – állt meg mellettük.

- Úgy tűnik sok időt töltött a vadászok között és nem emlékszik ki védte meg annak idején. – mondta közömbösen Aiden. Igaza volt. Ha Justin nem segít rajtam, akkor már rég halott lennék. Bűntudatom lett mindenért, amit az imént tettem.

- Magunkra hagynátok egy kicsit? – nézett két oldalán álló személyekre.

- Haver ez… - Justin nem engedte, hogy befejezze a mondatát.

- Aiden, kérlek. – nézett rá. Barátja orrán kifújt egy nagy adag levegőt és elindult a lány pedig utána ment. Pár percig néma csend honolt, de Justin megtörte.

- Jól vagy? – nézett rám. – Már, mint nem tettem benned kárt? – karom széttártam, hogy megmutassam neki, semmi bajom nincsen. – Akkor rendben. – mondta. Ismét síri csend, amit megint Justin tört meg. – Annyira sajnálom, hogy neked rontottam nem állt szándékomban csak – mondta volna tovább, de közbe szóltam.

- Nem tudsz magadon uralkodni.

- Így van. – nézett rám. Vett egy mély levegőt és előre lépett, így fogy a köztünk lévő távolság. Már egy karnyújtásnyira állt tőlem, és mikor azt a távolságot is megtette kezével végig simította az arcomat. – Hiányoztál. – testemben melegség áradt szét. Eszembe jutott minden, amit vele éltem át, és az-az este, ami még mindig mosolyt csal az arcomra. – Hát emlékszel még. – mosolyodott el Justin. Rögtön tudtam, hogy ismét a fejemben olvasott, de nem zavart. Most nem.  Arca közeledni kezdett enyémhez. Ajkaink majdnem elérték egymást, de valami megzavart.

- Zoe. – hallottam nevem. – Zoe, hol vagy? – ez a hang.

- Marko. – mondtam ki hangosan. Nem láthatja meg Justin. -  El kell innen menned. Most. – néztem rá.

- Micsoda? – nézett összeszűkült szemmel. – Nem hagylak itt most, hogy végre ismét velem vagy.

- Menned kell, nem láthat meg érted? – löktem meg mellkasánál. – Nem hagyom, hogy bajod essen. Menj már! – hátrálni kezdett. – Figyeld a gondolataimat. – mondtam el utolsó mondatomat.

- Figyelni fogom. – mondta és elszaladt a bozótos felé. Megfordultam és észrevettem a földön heverő eszközöket. A tőrt felkaptam a földről ami Justin vérétől volt foltos, beletöröltem fekete pulóverem ujjába és a tokjába raktam. A törött nyilakat pedig az egyik kidőlt fa mögé rejtettem.

- Zoe. – mikor megfordultam Marko ott állt mögöttem. – Minden rendben? – kérdezte.

- Igen, persze csak nagyon kutattam ezért nem szóltam vissza. – hadartam el.

- És találtál valamit? – elnéztem arra az irányba ahol Justin eltűnt és utána vissza Markora.

- Nem, semmit.