Másik blog.

Sziasztok most nem egy résszel jöttem hanem, hogy megosszam veletek  a másik blogomat is .:D Ez a blog nem Justinról szól, de nagyon szeretném tudni, hogy ez is tetszik-e nektek szívesen várok komikat.:D Ez a blog egy Izabell Parker nevezetű lányról szól akinek megváltozik az élete mikor találkozik Seth Martinnal. A fiúnak van egy titka amit Izabell nagyon meg akar tudni ezért olyan dolgokat csinál amiket eddig soha. Mikor megtudja onnantól kezdve az élete veszélyben forog majd. Seth védeni fogja, de vajon elég ez ahhoz, hogy a lány életben maradjon? Megtudjátok ha olvasni kezditek. És ne aggódjatok már készül a 17. fejezet és lassan fel is kerül.: D Előre is köszönöm aki elolvassa és még komit is ír.: D Azt is köszönöm, hogy olvassátok a blogom: ) <3 Puszi

http://vulnerable13.blogspot.hu/

~Ann.xd

16.fejezet

Ahogy ígértem itt a folytatás.: ) sokan kíváncsiak lehettek Zoe mit válaszol Justinnak hát most megtudjátok .: D jó sz.: )

~Ann.xd

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem? 

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.

- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem? – erre a kérdésre nem számítottam. Az igazat megvallva nem tudom, mit érzek iránta. Tény, hogy szeretek a közelében lenni nagyon is, de nem tudom, hogy én beleférnék-e az életébe. Nem elég, hogy sztár most kiderült róla, hogy alakváltó is. Úgy érzem semmi közös nincs bennünk bár az ellentétek vonzzák egymást. Félek attól, ha beleszeretek, elveszíthetem.

- Nem fogsz. – fogta meg a kezem. – Melletted leszek, amíg világ a világ. – istenem ezekkel a mondataival tud elcsábítani. De tartom magam ahhoz, hogy jobb, ha nem lesz köztünk semmi. Mikor rá nézem tudtam, hogy hallotta, amit mondtam. Arcán nem volt épp felhőtlen boldogság próbálta erősnek mutatni magát, de látszott, hogy nem örült neki. Rosszul éreztem magam, amiért megbántottam, de ami azután történt végkép nem számítottam. Justin bal kezével hozzáért derekamhoz és magához húzott. Ajkunk összeért, de csak egymáson hevertek. Amíg az én szemeim nyitva voltak az övé be volt csukva. Kitágult látószerveimmel csak néztem behunyt szemeit. Az eddig derekamon lévő kezével beletúrt a hajamba. Testünk olyan közel volt egymáshoz, hogy minden lélegzetvételét éreztem, ahogy ő is az enyémet. Még mindig csak ott álltam és nem csináltam semmit mikor Justin kinyitotta a szemét, ami most volt hozzám a legközelebb egyenesen a szemembe bámult. Hirtelen eltolt magától és mondani kezdte. – Sajnálom. – túrt hajába. – Nem tudom mi ütött belém nem lett volna szabad úgy, hogy te nem akarod. – most is csak néztem rá semmit nem szóltam le voltam dermedve. – De ostoba vagyok. – mikor már észhez tértem akkor tettem meg azt a lépést, amit meg kellett volna tennem mikor olyan közel voltunk egymáshoz. A teret, ami köztünk volt egy nagy lépéssel átszeltem a nyakát megfogtam és most én húztam magamhoz. Számat az övéhez tapasztottam és csókolni kezdtem. Most be voltak csukva a szemeim. Úgy szorítottam magamhoz, hogy ő belemosolygott csókunkba. Ajkai olyan gyengéden mozogtam enyémen, hogy ezt vétek lett volna kihagynom. Kezével már ő is megérintettet pontosabban az arcomat két keze közé fogta. Puha ajkát szétnyitotta és nyelvével megnyalta felső ajkam. Ezért kis résre nyitottam számat, hogy nyelve bejusson az enyémhez. Amit gyorsan be is juttatott. Nyelvével enyémhez ért és körkörös mozdulatokat írtunk le. 5 percig még ebben a helyzetben voltunk aközben a haját kezdtem túrni. Minden egyes percet élveztem. Az érintések, amikkel elhalmozott és az ajkai, amik egyszerűen csodálatosak voltak. Nyelvét kihúzta számból még az alsó ajkamat szája közé vette és úgy lehet egy utolsó csókot ajkamra. Mikor távolodtunk el egymástól mosoly árasztotta el arcomat. Most nem éppen tartottam magam ahhoz, amit elképzeltem, de nem érdekelt kedvelem őt és ezt neki is tudnia kellett. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Justin arcán is egy nagy mosoly ékeskedik. Tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan régóta, de az igazi szerelmek hamar kialakulhatnak. Ahhoz, hogy valakibe beleszeressek, ismernem, kell valamennyire. Őt már szinte úgy megismertem mit, senki mást. Ezzel nem azt mondom, hogy már halálosan belezúgtam, de nagyon kedvelem és ez még épp elég. Hiszen a szerelem nem csak két testről szól és az azokkal kapcsolatos kellemes érzésekről. Nekem a szerelemhez az is kell, hogy megismerjem és tudjam, hogy milyen ember. Róla sok mindent lehet hallani a sajtóból és mindenhonnan, de eddig minden egyes mozzanatával megcáfolta azokat a híreket, amiket az újságokban terjednek. Arcunkról még mindig a levakarhatatlan mosoly. Eszembe jutottak azok a szavak, amiket mondott még mielőtt rá vetettem volna magam.

- Nem vagy ostoba. – mondtam végig simítva karját. – Nekem kellett volna, időben kapcsolnom én vagyok ostoba nem te.

- Dehogyis. – és a hajamat hátra dobta és simogatni kezdte az arcom. – Megértelek hirtelen rontottam rád, de örülök, hogy így történt. Akkor ez most azt jelenti, hogy kedvelsz? – kérdezte.

- Igen azt. – mosolyodtam el megint. Justin arca most sokkal vidámabb volt mit akkor mikor kiolvasta a fejemből, hogy jobb, ha nem lesz köztünk semmi. Igazából az sokkal jobb lenne, ha mellettem lenne minden egyes nap minden egyes percében. Bár tudom, hogy ez nem lehetséges, de akkor is nagyon jó lenne.

- Tudod, hogy vártam már az első csókunkat. – mondta.

- Mi lett volna, ha nem jövök ide vissza? – néztem rá. – Akkor várhattál volna jó sokáig. – viccelődtem.

- Tudtam, hogy visszajössz.

- És mégis honnan? – emeltem fel a szemöldököm.

- Tudod a gondolatolvasás. – mutatott a fejére.

- De hát nagyon messze voltunk egymástól és még így is a fejembe látsz?

- Igen bár sokkal jobban kell koncentrálnom akkor, de így legalább tudtam mik történnek veled. Néha a fejem is belefájdult, de érted megérte. – tényleg az ilyen mondatait annyira szeretem, hogy már zavarba is jövök tőlük.

- De meg kell ígérned valamit. – néztem rá komolyan. – Többet nem olvasol a gondolataimban csak akkor, ha valami komoly dologról van szó. Rendben? – néztem még mindig komolyan rá.

- Rendben.  – mondta és bólintott. Valamiért bennem volt, hogy most próbára tegyem.

~ Bár ismét megsimogatná az arcomat. – mondtam magamban. Amit Justin meg is tett. Ennyit a fogadalmáról. ~ Mit beszéltünk meg? – fogtam meg a kezét az arcomon.

- Hogy nem fogok a fejedben olvasni. – mondta egy nagyot sóhajtva.   

~ És te mit csinálsz még mindig?

- Azt, amit nem kéne. - megrázta a fejét és azután rám mosolygott. – Most már szabadon gondolhatsz, bármire nem fogom hallani. – egy újabb próbát tettem.

~ Olyan jó teste van. – erre, mondatra el kellene mosolyodnia, de nem történt, ami azt illeti, hogy most igazat mondott és már nincs a fejemben. – Át mentél a vizsgán. – mondtam ki már hangosan. Ismét közeledni kezdett felém. Már a szememet is lehunyt, de egy telefoncsörgés megszakított mindent. Justiné volt. Kihúzta farzsebéből a készülékét és a kijelzőre nézett. Mikor a füléhez rakta így kezdte.

- Aiden mit akarsz? – tehát ő zavart meg minket. Az arcát néztem, ami egyre inkább vált idegessé, mint boldoggá amilyen az előbb volt.  Aiden nem épp jó dolgokat mondhat neki, ha már ilyen fejet vág tőle. – Hol vagy most? – mi történhetett, hogy ennyire kiakadt? Arcán már tényleg semmi boldogság nem volt. – Mindjárt ott leszek. – mondta és azzal lerakta a telefont. Készülékét visszarakta a helyére és rám nézett. - Mennem kell. – fogta meg a kezem.

- Valami baj történt? – néztem rá. Már kétségbeesett voltam.

-  Igen, de ezt majd később. – eleresztette a kezem és már ment is az ajtó felé. Ennyit érdemlek azok után, ami az előbb történt. Már nyitva volt az ajtó és készült kimenni rajta mikor visszafordult oda jött hozzám és magához ölelt. – Ha visszajövök, elmesélem, de most tényleg mennem kell. – számra nyomott egy csókot és ismét útnak indult. – Zárd be az ajtót. – fordult még vissza és azután becsukta maga mögött az ajtót. Oda mentem kulcsra zártam a bejáratott. Kinéztem az ablakon és néztem, ahogy szaladva távozik el. Mikor már nem láttam bementem a szobába és rá dőltem az ágyra. Az idő már olyan 9 óra tájt volt. Ez a nap eléggé fárasztó volt nagyon sok mindent tudtam meg. Az emlékeimet visszakaptam, amiben benn van Rileyval való utolsó találkozásom is. A szemeim szép lassan lecsukódtak és elaludtam.

- Jobb, ha távol maradsz tőle. – mondta egy idegen hang. – Nem a te súlycsoportod. – bármerre néztem nem láttam semmit sötétség volt mindenütt. – Jobban tetted volna, ha nem jössz vissza Stanwoodba. – a levegőm is már fogytán volt. Ki ez, aki beszél? És miért nem látom? Kezemmel meg akartam dörzsölni a szemem, de nem tudtam használni, ahogy semmimet sem. Mintha le lennék közözve, de nem egy székhez, mert állok és egy kemény dolgot érzek a hátam mögött. Mocorogni kezdtem. – Nem tudsz kiszabadulni hiába, ficánkolsz. – és egy nagyot nevetett. Éreztem, hogy előttem áll. Keze a fejemhez ért és mintha lehúzott volna róla valamit. Most mikor kinyitottam a szemem már láttam némi világosságot és annak az alaknak az árnyékát, aki eddig beszélt hozzám. A fény zavarta szememet ezért hunyorítva néztem körül. Valami kis helységben voltunk ahol csak egy ajtó volt. A kezeim és lábaim meg voltak kötözve. – Gondolj, bele milyen lehet egy szinte majdnem állatnak uralkodnia magán, csak azért mert egy ember a barátnője. Nem értem, hogy választhatott Justin pont téged mikor a húgom százszor jobb, mint te. Egy védtelen kis szuka, vagy amíg ő egy eleven és vad csaj sokkal többet adhatna neki, mint te. – undorral beszélt rólam. – Justinnak a mi falkánkban a helye, de amíg te itt vagy nem fog csatlakozni hozzánk mikor átváltozik. – nem láttam az arcát, de épp elég volt, amiket beszélt hozzám. – Ezért ölünk meg téged. – nevetett fel. Féltem a levegőt szaporán vettem. – Nem kéne ezt csinálnunk, ha nem jelentél volna meg Justin életében. Így hát, viszlát, a pokolban. – előhúzott egy kést a nadrágja szárából és a torkomat elmetszette. 

15.fejezet

Először is bocsánat, hogy 2 nap kimaradt, de ma már itt vagyok: ) és lehet, hogy ma még egy résszel fogok jönni a másikat majd este olvashatjátok .: )  komikat most is várok : )  jó sz.: )

~Ann.xd

- Ki volt a sofőr? – pillantott rám. – Emlékszel, hogy nézett ki? –

- Az arcán volt egy nagy sebhely és az igazat megvallva nagyon ismerős volt. – mondtam. Justin arca teljesen kétségbe esett.  – Ismered őt?

- Igen. – bámult maga elé. – Ő akar megölni téged.

- Igen. – bámult maga elé. – Ő akar megölni téged. - a falat, amit éppen nyeltem le félre ment és fulladozni kezdtem. Miért akar pont engem megölni? Nem tettem semmit legalább is én nem tudok róla. – Bizonyára ő vette el az emlékeidet. – mondta. – De ne fél mindent megteszek, hogy biztonságban légy. - ült le a velem szembeni székre. – Bár nem vagyok még teljes alakváltó és este nagyon helyben hagyott, de megvédelek az életem árán is. – erre mondatra felkaptam a fejem. Az élete árán is? Most már egy kis kétségem nem volt afelől, hogy mellettem áll és nem a másik oldalon. És az igazat megvallva elmosolyodtam úgy érzem, van köztünk valami kapcsolat, ami egyre csak húz hozzá. De mégsem hagyhatom, hogy még egy embernek miattam veszítse el az életét. Főleg ő nem! Ha ő véd engem én is védeni fogom őt minden áron. Legyőzőm a félelmet, ami bennem lakozik és védeni fogom Justin magamat és azután bosszút állok mindenért. Nem tudom lesz-e esélyem a győzelemre egy ilyen emberrel szemben, de nem érdekel, mindent belefogok, adni. Justin azt mondta a sebeik gyorsan gyógyulnak, amit már el is hiszek, lásd őt. De viszont mindenkinek van gyenge pontja már csak azt, kell megtudnom, hogy mi az. A velem szembeni srácot kémleltem. Neki tuAdnia kell hisz belőle is az lesz.

- Justin. – szóltam neki. – Az ilyen alakváltóknak vannak gyenge pontjaik? – miért kérdezted meg, de hülye vagy Zoe. Ha van is miért mondaná el hisz ő is az lesz, biztos nem akarja, hogy tudjak róla.

- Van. – mondta oda könnyen. Rögtön jött a második kérdés.

- Mi az? – farkasszemet néztünk egymással mikor ő felállt és oda nyújtotta kezét. 

- Gyere. – kezem kezére helyeztem és elmentünk egészen a bejáratig. Kinyitotta az ajtót és rám nézett. – Ezek. – mondta és a karjával a növényekre mutatott.

- A virágok a gyenge pontjaitok? – értelmetlenül álltam ott. – Hisz a sisakvirág nem bánt senkit csak egy helyben áll.

- A másik nevét nem tudod?- másik név? Már a növényeknek is lehet két nevük?

- Nem. – attól, mert van egy másik neve még nem fog megváltozni az a szemléletem, hogy a virágok nem bántanak.

- Farkas ölő. – na, jó azért erre nem számítottam, de akkor sem értem.

-  Látom nem érted miért. – csoda, hogy most nem a gondolataimból olvasta ki. – Ez a növény először ingerlékennyé tesz, azután egyre gyengébbé válnak, és ha sokáig van, a közelükben egy idő után meghal. – azt a mindenit egy virág képes ilyenekre?

- És te? – néztem rá. – Már itt vagy egy ideje, de semmi bajod. – elmosolyodott.

- Még nem változtam át. – dőlt a ház falának. – Majd ha megtörtént, akkor már nekem is gondjaim lesznek velük. – nézett szúrós szemmel a növényekre. Így már értettem a dolgokat. Tehát én itt biztonságban vagyok a sok sisakvirág vagy is farkas ölő között. Mikor ide jöttem nem gondoltam volna, hogy ezek a virágok talán a segítségemre lesznek. Felvetődött bennem a kérdés. Hogy lehet valakiből ilyen farkasember? Megharapják vagy valami teljesen más dolog? – Szeretnél még valamit megtudni? – kérdezte.

- Ami az illeti igen. – néztem egyenesen a szemeibe. – Miért lesz belőled ilyen alakváltó?

- Farkas vérű vagyok. – nézett ő is rám.

 - Milyen vérű? – értetlenkedtem.

- Farkas vérű. – ismételte el. – Így születtem, ahogy a legtöbb alakváltó is. Vannak, akiket megharapnak és úgy lesz belőlük, de ilyen nagyon kevés van.

- Miért?

- Egy alfának kell őket megharapnia ahhoz, hogy átváltozhassanak. – mesélte. – De olyan is előfordulhat, hogy az illetőnek a szervezete nem úgy reagál a harapásra, ahogy kell. Olyankor fekete vér folyik ki testéből. A szervezete küzd ellene, de egy idő után feladja a küzdelmet és meghal. – így már értem az álmomban azt a fekete folyadékot. Riley szervezet küzdött.

- Kik azok az alfák?

- Ők a falka vezérek. – mondta. – A legtöbb alfának van falkája, mert így erősebb, de nem mindnek. Van olyan alfa aki omega is. – összeszűkült szemmel néztem rá ezzel azt utalva nem értem. – Az omega azt jelenti magányos farkas.

- Szóval vezér és mégis magányos? – kérdeztem rá.

- Pontosan. – bólintott egyet. – És még vannak a béták, akik majdnem olyanok mit az alfák, de mégis gyengébbek. Ilyen például Aiden és én is ilyen leszek.

- Miért nem lehetsz alfa vagy éppen omega?

- Lehetek az is. – és elindult a ház belseje felé. – Alfa akkor lehetek, ha megölök egyet. Omega pedig akkor, ha egyedül járom az utamat. A legtöbb béta falkát keres, ahogy én is az fogok. – már bent voltunk a házban. Justin levett egy poharat a polcról és vizet öntött magának és kortyolgatni kezdte.

- És ha olyan falkához tartozol, majd akik ölni fognak ártatlan embereket? – lerakta a poharat és rám nézette.

- Nem minden falka öl. - közelebb jött hozzám. – Látod ezeket. – mutatta fel a kezét. – Soha nem fognak olyan embert megölni, akik ártatlanok. De ha arról lenne szó, hogy megvédjek valakit – itt rám nézett. – akkor szó nélkül megölném az illetőt. Aki ez esetben egy alfa és a falkája. – Justin az arcomhoz érintette a kezét és végig simította. – Lehet, hogy nem leszek vezér, de akkor is megvédelek, ahogy eddig is tettem.  – teljesen elgyengültem érintése által. – Hunyd be a szemed. – mondta. Kérdően néztem rá. – Tőlem sose félj. – becsuktam szemem és vártam, hogy mi történik. Egyre közelebb éreztem magamhoz. Már a leheletét is éreztem szám közelében. Ami hirtelen eltért és a nyakam irányába éreztem. Pont ott ahol megharapott. Mikor szája hozzá ért nyakamhoz megrezzentem. – Koncentrálj az elveszett emlékeidre. – súgat. Gondolni kezdtem azokra, amiket még barátnőimtől tudtam meg. És pár másodperc múlva emlékek hadai játszódtak le bennem. Az indulás, hogy a lányok késtek, mert Anne éhes volt. Az oda út is nagyon kalandos volt, mert egy kiskutyával találkoztunk, akit vissza is adtunk a gazdájának. Azután a bolt, amire már emlékeztem. Az álom, amivel kezdődőt ez az egész. Strand ahol ismét belebotlottam Justinban a betörő, ami mára már kiderül, hogy nem betörő volt, hanem egy alakváltó, aki rosszabb, mint egy rabló. És elérkeztünk ahhoz az emlékhez mikor Justin megteszi azt a dolgot. Ott állt a kerítésnél azután közeledni kezdet felém és egy idő után megtette és belém harapott, de nem egyszerűen csak megharapott, hanem a véremet is szívta. Az arcát a vérem áztatta. - Minden rendbe jön. – tényleg mondta ezt a mondatot. És itt vége szakadt az emlékeknek innentől kezdve már a kórházban ébredtem. Kinyitottam a szemem Justin még mindig olyan közel állt hozzám.

- Mindenre emlékszel? – kérdezte. Bólintottam. – Lenne kérdésed valamivel kapcsoltban? – rá tapintott a lényegre.

- Ha nem vagy vámpír miért szívtad ki a vérem?

- Pont erre a kérdésre vártam. – mondta. – Csak így tudtalak kórházba juttatni nem akartam benned nagyobb kárt tenni. Azért szívtam ki némi vért belőled, hogy gyenge legyél. Mikor elájultál belevágtam a kezembe és összeérintettem a nyakaddal és így a vérünk összekeveredett onnantól kezdve utam volt a gondolataidhoz és az elmédhez. Leblokkoltam azokat, hogy csak akkor tudj emlékezni mikor én, segítek neked és máshogy ne.

- Csak az én fejemben tudsz olvasni?

- Igen. – ismét keze arcomon volt. – Megígérem, nem fogok a fejedben hallgatózni, csak ha nagyon tudni szeretnék valamit. – mosolygót rám.

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.

- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem?

14.fejezet

megérkeztem.: ) nagyon köszönöm azt a pár komit nagyon jól estek.: ) ma is szívesen várok párat.: d a mai rész kicsit rövid lett, de remélem tetszeni fog.:d jó sz: )

~Ann.xd

Mikor ezt meghallottam a pohár azon nyomban kiesett a kezemből és darabokra tört. 

Megint meg történt. Justin rohant be a konyhába a telefon még mindig a kezében volt.

- Mi történt? – nézett a földön heverő szilánkokra. Mikor visszapillantott rám már úgy tűnt tudja miért történt. – Tehát már te is tudod. – oda ment a tv-hez és kikapcsolta. Miért történt ez már megint miért álmodtam meg ezt is? Megint rám nézet és közeledni kezdett felém. – Azért álmodtad, mert veled kellett volna megtörténnie. – ha Justin nem jelenik meg a bolt előtt, akkor este elmentem volna az erdőbe. Ami azt jelenti, hogy megint megmentette az életem. De viszont megint helyettem halt meg valaki. – Figyelj, most el kell mennem, de te maradj itt. – mutogatott a kezével. – Visszajövök amint végeztem. – oda jött és biztatóan megfogta a kezem. De én még mindig nem fogtam fel, hogy ez történt. – Hol a kulcs? - kérdezte. Rá néztem, de nem mondtam semmit. – Zoe hol a kocsi kulcs? – elgondolkoztam, mert nem emlékeztem este vajon hova rakhattam. Hirtelen a nadrágom zsebéhez nyúltam mikor lenéztem jöttem rá, hogy a kulcsok tényleg a zsebemben vannak csak nem ebben, hanem a vajszínűben, amit beáztattam. A fürdő felé kezdtem haladni. Mikor beértem a ruháim még mindig a hideg vízben áztak. A kisnadrágomat kirántottam és beletúrtam mind a két zsebébe. Már húztam ki a kezem a zsebből és vele együtt a kulcsot is. Az ajtóhoz néztem Justin persze megint ott állt és a fejét fogta. Mikor leeresztette kezét így szólt. – Mindegy a kulcs még jó csak a riasztó romolhatott el. – oda jött kivette a kezemből és ment a bejárati ajtó felé. – Még valami – fordult vissza. – ha visszaértem ne legyen ilyen kupi a szobában. - hogy mi van? Nagyot néztem ezen a beszólásán. Elmosolyodott és már ment is nem foglalkozva azzal, hogy a mellkasán még mindig rajta van a kötés. Mikor hallottam, hogy bezáródik az ajtó kimentem a fürdőből és a kisablakhoz mentem. Néztem, ahogy elhajt autójával, amin volt pár horpadás és vérfolt. Miután távozott még álltam ott egy darabig és a sisakvirágokat nézegettem. Mikor meguntam a szobába mentem, és ahogy körbe néztem tényleg nagy volt a rendetlenség pedig még csak tegnap érkeztem. De már csak azért sem akartam megcsinálni, mert ő mondta. A telefonom csörgése szakította meg gondolataimat, ami az ágy mellett a földön tartózkodott. Felvettem a padlóról és Anne volt a kijelzőn. Ő meg hogy-hogy ilyen korán fent van?

- Hallottad? – jött rögtön a kérdés, ahogy felvettem a telefont és a fülemhez raktam. Valahogy éreztem, hogy mit kellett hallanom.

- Igen.

- Valami nem stimmel azzal a hellyel. – mondta. – Mikor régen ott nyaraltunk nem voltak ilyen halálesetek. – vagy csak nem tud róla.

- Jobb lesz, ha elfelejtjük azt a helyet. – mondom én, aki jelenleg is ott tartózkodik.

- Igazad van. Többet úgy sem engednek oda minket egyedül. Nem mintha vissza akarnék oda menni. – hadarta mondatait. - Remélem te is letettél már arról. – hoppá helyben vagyunk.

- Persze már rég. – ez a hazudozás nem a kedvenc dolgaim közé tartozik.

- Még jó. – mondta. – Na, jól van, akkor én lerakom. Majd még beszélünk. Szia.

- Rendben. Szia, Anne. – és azzal leraktam a telefont. Az ágyra ültem mérges voltam magamra, hogy hazudozok a hozzám közelállókhoz. Nem kéne hazudnom nekik, de muszáj. Majd ha valamikor haza keveredek, akkor örökre befejezem a hazudozást és csak az igazat fogom mondani. Felálltam az ágyról és kimentem a konyhába, ahol a szilánkok szanaszét hevertek. Megfogtam a partvist és söpörni kezdtem, bár vizes is volt a padló inkább előbb a szilánkokat tűntettem el. A lapát, ami ugyan ott volt ahol a partvis a mosogató mellett megfogtam és rá söpörtem a darabokat, amik a kukában landoltak. A felmosással is hamar végeztem azután csak mászkáltam a konyhából a szobába a szobából a fürdőbe és így tovább. Nem tudtam semmivel sem lefoglalni magam. Ezért gondolkozni kezdtem, mindazon amiket megtudtam ma. A dolgokról, amikről az emberek azt hiszik, csak a filmekben léteznek nagyon is tévednek. Az nekem sem jutott volna soha eszembe, hogy egy olyan állat ölte meg barátnőmet, ami ember is. Egy részem félt, de a másik részem bosszúra éhezett. Valahogy a rettegésemet le kell győznöm minden áron. Tegnap este is olyan rémület volt bennem, hogy azon csodálkoztam, miképpen tudtam segíteni Justinon. Ezt akarom megváltoztatni magamban. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem egyedül elmegyek a házhoz és ott maradok egy kicsit Riley barátnőm emlékére. A telefonomat zsebre raktam és indultam az ajtó felé. A kilincset lenyomtam, de nem nyílt ki az ajtó. A kulcsot kerestem, amit legutoljára még a zárban láttam mikor az öreg néni itt járt azóta csak Justin ment el. És mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. - Justin. – mondtam ki hangosan. Ő mondta, hogy ne menjek el innen. Ezért inkább bezárt a házba, hogy tényleg itt is maradjak, de rajtam nem fog kifogni. Mivel egy házban ablakok is vannak, nem csak ajtók azon fogok kimászni. A kisablakot kitártam és azon kaptam magam, hogy fejjel lógok ki rajta. Mikor földet értem koppantam egy kicsit. Nem estem nagyot, de jobb lett volna, ha az ajtón jöhetek ki. Talpra álltam és kisléptekkel elindultam. 10 perc alatt elértem a házig, ami még mindig ugyan úgy állt a helyén. Hiába tudtam, hogy Justin miatt kerültem kórházba még mindig féltem a helytől. Lehet Riley miatt is rémisztett a hely.

- Látom nem fogott ki rajtad a bazárt ajtó. – szólalt meg a hátam mögött gondolhatjátok ki.

- Nem volt vicces. – fordultam meg és mikor meg láttam nem volt arcán semmilyen seb mintha semmi nem történt volna. Mosolyogni kezdett. Fehér pólójához nyúlt és felhúzta. Mellkasáról is eltűnt a nagy karmolás nyom helyébe egy erős kidolgozott testet láttam.

- Ember megint mutogatod magam? – jött egy másik hang, ami ismerős volt. Aident láttam, meg aki pont a ház kerítésénél állt. Mikor találkozott tekintetünk elmosolyodott. – Zoe rég láttalak. – mondta és elindult felém. Mikor oda ért mellém szinte a fülembe súgta. – Szép munkát végeztél Justin sebével. A varrás kicsit béna volt, de jól csináltad. – és tovább ment egészen barátjáig. Akkor hasított belém, hogy Aiden is olyan lehet, mert mikor még kórházban voltam és épp hagyta el a kortermet visszanézett rám a szemei sárgák voltak. Justin azt mondta, hogyha teljes alakváltó lesz, akkor lesznek a szemei sárgák. Akkor Aiden már az lehet.

- Jól gondolod. – mondta. Aiden rá nézett és mosolyogni kezdett.

- Olvasol a gondolataiban? – kérdezte.

- Pedig azt mondta befejezi. – mondtam rögtön.

- Megszoksz vagy megszöksz. – mondta viccesen. – Jaj, tényleg te ma már megszöktél egyszer. – az ablakon kimászásomra gondolhatott.

- Jól van, gyerekek nekem mennem kell. – mondta Aiden. Lepacsizott Justinnal nekem oda intett és elszaladt. Ott maradtam vele megint egyedül.

- Gyere, útközben bemegyünk a boltba, mert, ahogy hallom nem ettél semmit egy ideje. – most nem tudom mire gondolhatott ezzel a mondattal. Korgott a gyomrom? Mindegy már úgy is éhes vagyok így hát vele mentem. Sok finomságot vettünk, amikből már út közben is majszoltam. Mikor vissza értünk a házhoz ahol jelenleg tartózkodok. Megálltam az ajtó mellett és vártam, hogy „Mr. elviszem a kulcsot, hogy ki ne tudj menni a házból” kinyitja. Amit meg is tett. Lepakoltunk a konyhába, pár dolgot beraktam a frigóba azután, leültem az asztalhoz, hogy amit kint hagytam azokat elfogyasztja. – Arra gondoltam, ha végeztél mivel már sokkal jobban vagyok, visszaadnám az elveszett emlékeidet.

- Rendben. – mondtam teli szájjal. – Azt is, amit az ide utamkor vettél el? – kérdeztem még mindig teli szájjal.

- Micsoda? – nézett furcsán rám. – Nem emlékszel az ide utadra?

- Nem, de te ezen miért lepődsz meg? – nyeltem le egy kisebb falatot. – Hiszen ki más venné el az emlékeimet?

- Mik az első és utolsó emlékeid? – kérdezte.

- A buszon ültem egyedül meg persze a sofőr, aki oda szólt nekem, hogy 5 perc és megérkezünk. – meséltem el neki. – Az utolsó az volt mikor otthon lefeküdtem aludni.

- Ki volt a sofőr? – pillantott rám. – Emlékszel, hogy nézett ki? –

- Az arcán volt egy nagy sebhely és az igazat megvallva nagyon ismerős volt. – mondtam. Justin arca teljesen kétségbe esett.  – Ismered őt?

- Igen. – bámult maga elé. – Ő akar megölni téged.

13.fejezet

A mai részben sok minden kiderül. pl: arról Rileynak miért kellett meghalnia meg arról, hogy Justin miért juttatta kórházba Zoet.: ma is várok komikat : ) jó sz.: )

~ Ann.xd

- Ki volt az? – tudni akartam legalább ezt. Rá néztem a szemeim már könnyesek voltak. Nem válaszolt csak nézett rám.  – Mond már el! – kiabáltam rá síros hangon.

- Én.

- Én. – teljesen ledermedtem a szívem kihagyott egy ütemet. Ő? Még is milyen viccet űz belőlem? – Hidd el nem akartam, hogy bajod essen.

- Nem… nem – ráztam a fejem. – az nem lehet. Teljesen össze voltam zavarodva nem volt értelme ennek. A nyakamhoz nyúltam a sebhelyhez. Azt mondták egy állat harapott meg. És most kiderül, hogy Justin. De, hogy csinálta, hogy annyi vért veszítettem? Emberi foggal ilyet csinálni lehetetlen. Még mindig gyenge volt, de még is felállt az ágyról és felém közeledett. – Ne gyere közelebb. – raktam magam elé a kezem. És ő úgy is tett, ahogy én mondtam megállt és nem jött tovább.

- Nem akarlak bántani. – mondta. – Elmondom mi történt lehet, hogy a tudomásukra jut, de most már tudnod kell. – csak néztem rá nem tudtam semmire sem gondolni. – Mikor először találkoztunk már akkor valami nagyon megfogott benned. A második találkozásunknál Riley említette azt az álmot, amire te csúnyán néztél rá. Észrevettem a karodon azt a nyomot és rögtön tudtam, hogy életveszélyben vagy. – tenyerét oda tette a mellkasán lévő sebre. – Azután ott volt az a betörő, aki nem is betörő volt, hanem egy rosszabb ember. Akkor szántam rá magam, hogy megfoglak, védeni. Ezért mikor a barátnőid ott hagytak a háznál visszamentem. – innen már nem mondta tovább.

- Mit csináltál velem? – kérdeztem halkan. – Mi vagy te? - felpillantott rám. Arcán a karmolások ellenére is láttam, hogy kétségbe esett volt. Ismét a földre pillantott és mikor visszanézett rám a szemei vörösek voltak. Megijedtem és egy lépést hátráltam. - Vámpír. – mondtam magamban.

- Nem vagyok vámpír. – micsoda? Akkor meg mi az isten? – Alakváltó vagyok, vagyis csak leszek. – hová csöppentem.

- Miért vörös a szemed? – még mindig alig hittem szemeimnek.

- Az olyan alakváltóknak, mint én vörös a szemük. – egyszerűen csak kérdezni tudtam minden tudni akartam. – Mikor augusztusban telihold lesz, akkor fogok átváltozni és onnantól kezdve sárgák lesznek a szemeim.

-  Te is embereket ölsz majd? – nem tudom miért úgy éreztem nem kell elrohannom onnan, mert nem eshet bántódásom.

- Dehogyis. – mondta. – Téged sem akartalak megölni csak kórházba jutattni így tudtalak csak megvédeni. És sajnálom, hogy elvettem az emlékeidet, de nem volt más választásom. – ő vette el? – Ha felépülők, akkor segítek neked visszaemlékezni és akkor mindent tudni fogsz.

- Még egy dolgot tőled akarok hallani. – kérdően nézett rám. – Hogy csináltad ezt? – mutattam a nyakamra.

- Beléd haraptam ezekkel. - mikor kinyitotta a száját szemfogai nőni kezdtek. Pár másodpercig nyitva tartotta a száját majd visszacsukta. – Ha visszajönnek az emlékeid

akkor emlékezni fogsz arra miután megtettem azt mondtam. Minden rendbe jön. – hittem neki mindenben. Valahol leg mélyen éreztem, hogy tényleg nem akar(t) bántani. Hiszen akkor miért védett volna meg attól a valamitől.

- Vörös a szemed és nagy szemfogaid nőnek. – néztem rá. - Még valami?

- A sebeim gyorsabban gyógyulnak. – nézett a mellkasára. - Ha teljes alakváltó lennék, akkor már rég begyógyult volna.

- Miért nem vagy teljes? – mindenre rá kérdeztem, amit nem értettem.

- Mikor betöltjük a 19. életévünket kapunk egy kis ízelítőt az erőből, ami majd a miénk lesz. – mesélte. – Onnantól számítva 6 hónapot kell várnunk. – Justin leült a fotelba, mert hiába alakváltó vagy mi még akkor is gyenge. – Mikor a 6. hónapban vagyunk, már csak a teliholdat kell megvárni és megtörténik a teljes átalakulás.

- Mivé alakulsz át? – erre még nem jöttem rá. Igaz, hogy már sok mindent mondott el, de ha nem vámpír piros szemmel és agyarakkal, akkor mi?

- Farkasember. – a döbbentség az arcomra volt írva. Most már értettem, hogy a tegnapi ember vagy alakváltó, vagy mi, hogy tudott olyan gyorsan futni. És most már tudnom kell azt is, hogy ki ölte meg barátnőmet.

- Ki végzett Rileyval? – és akkor esett le. Justin azt mondta, hogy azért juttatott kórházba, hogy engem megvédjen, mert életveszélyben voltam. Ami azt jelenti, hogy nem Rileynak kellett volna meghalnia, hanem nekem?

- Nehogy elkezd magad hibáztatni. – mondta Justin. – Nekem kellett volna a barátnőidre is gondolnom. Megint döbbenten néztem rá nem csak azért, hogy nekem kellett volna meghalnom, hanem amiatt is, hogy kimondatlan kérdésekre válaszol.

- Te – kezdtem bele.

 - Igen hallom a gondolataidat nem mindet, de hallom. – atyaisten. Akkor többet nem gondolhatok semmire.

- Ne hülyéskedj már. – mosolyodott el. – Csak ha rá koncentrálok, akkor hallok.

- Akkor most eléggé koncentrálsz.

- Valahogy úgy. – rám nézett. – Tudni akarom, miket gondolsz.

~ Rólad? - mondtam, magamban.  

- Meg úgy mindenről.

~ Tudod, mit mond el ki és miért akart megölni. – mondtam még mindig magamban. 

- Te lettél volna az áldozatuk. – mondta. – De mivel nem voltál azon a helyen ahol lenned kellett volna és Riley volt ott őt vitték magukkal. – rossz volt mind ezt hallgatni, de mivel azért jöttem ide, hogy kiderítsem mi történt muszáj, leszek. – A lábát azért választották el testétől, mert így lett belőle áldozat. Ha csak megölték volna, akkor csak egy szerencsétlen lett volna, aki meghalt, de így nem. A lábai levágásával feláldozták őt, hogy a következő generációjuknak is az maradjon a területük. – rosszul lettem. Már nem tudtam ezt hallgatni tovább. Szegény barátnőmnek azért kellett meghalnia, hogy ők megtarthassák a területüket? Éreztem, hogy valami jön, felfelé ami ki fog jönni belőlem. A kezemet a szám elé rakta és szaladni kezdtem a mosdó felé. Mikor beértem felhajtottam a wc fedelét és már ki is jött belőlem. 15 percig biztos gubbasztottam a mellékhelységben. Mikor már elmúlt a rosszul létem-felálltam a hideg kőről és akkor láttam mag, hogy Justin ott áll az ajtóban.

- Mióta állsz itt? - szememet lesütöttem.

- Már egy ideje. – a mosdóhoz mentem kiöblítettem a számat jó alaposan aztán elindultam Justin felé. Ahogy egyre közelebb értem hozzá láttam, hogy a sebei már gyógyulni kezdtek. Mondta, hogy gyorsabban gyógyul, de ennyire.

- Akkor úgy tűnik, beindult a gyógyulás ezért érzem jobban magam. – mondta. Megint a fejemben hallgatózik már egy kicsit zavar. – Sajnálom, befejezem.  – nézett rám sajnálkozó tekintettel. Ideje volt már. Ezt még hallhatta, mert rögtön nevetni kezdett.  – Jobban vagy? – kérdezte.

- Igen. – úgy tűnik most nem nagyon bírtam végig hallgatni mi is történ valójában barátnőmmel. Megtudtam mindent, amiért visszajöttem még többet is és azt kell, mondjam most, hogy ilyeneket is megtudtam az még jobban arra sarkal, hogy itt maradjak és megvédjem az embereket tőlük és bosszút állhassak barátnőm megöléséért. Kopogásra lettem figyelmes. Az órára néztem, ami pont a fürdőszoba szembeni falon volt elhelyezve. 7:27-et mutatott. Így elbeszéltük az időt? Justin még mindig előttem állt mikor elindultam, hogy kinyissam az ajtót megfogta vállam.

- Várj itt. – mondta. Elment az ajtóig és a bejárat mellett volt egy kis ablak, amin kikukucskált. – Egy öreg néni az. – nézett vissza rám. Rögtön tudtam ki az. Oda siettem az ajtóhoz elfordítottam benne a kulcsot és kinyitottam az ajtót. A bejárat pont úgy nyílt, hogy Justin eltakarta, ami nem is volt baj, mert hiába kezdett el gyógyulni akkor is egy hatalmas kötés van mellkasán, ami át van vérezve.

- Jó reggelt. – köszöntöttem. – Miben segíthetek? – az öregasszony csak nézett rám azután a ruhámra vetett egy pillantást. Amit én is megtettem és akkor vettem észre, hogy vajszínű kisnadrágom és fehér felsőm véres. Ez meg miért nem vettem észre?

- Jól van? – kérdezte aggódva. – Mert itt elég sok a vér. – állt odébb az ajtóból. Egészen az autótól vérnyomok vannak a házig. Nem volt olyan sok csak azokon a helyeken volt egy nagyobb folt ahol még este megálltam Justinnal mert alig bírtam el. De valamit ki kell találnom.

- Őm tudja este nagyon vérezni kezdett az orrom. – csak ez jutott eszembe.

- És kié az autó? – ilyen kíváncsi öreg nénit.

- Egy barátomé ő hozott vissza. – egy kis csend után a néni még egyszer rám nézett.

- Rendben nem is zavarom tovább. – indult el. - További szép napot.

- Önnek is. – azzal bezártam az ajtót. Egy nagy levegőt eresztettem ki számon. És rögtön az eddig ajtó mögött Justinra néztem. - Miért nem szóltál, hogy véres a ruhám?   

- Azt hittem tudod. – húzta össze szemöldökét.

- Ahj. – legyintettem egyet és a szoba felé indultam. Lekaptam felsőm és a földre dobtam nem foglalkoztam azzal, hogy ott van és lát ideges lettem amiatt, hogy megint hazudnom kellett és olyankor semmi nem szokott érdekelni. A földön heverő ruhákhoz mentem kivettem egy trikót és felkaptam magamra. A kisnadrágomat is levettem és a felsőm mellé hajítottam egy rövid sortot húztam magamra. Mikor megfordultam Justin megint ott állt az ajtóban. – Miért állsz ott már megint? – kérdeztem idegesen.

- Kérdezhetek valamit? – lépett be a szobába.

- Kérdezz. – a földről felvettem két véres ruhám és vártam Justin mit akar.

- Minek neked az íj és a nyíl? – ahogy ezt kimondta rögtön rá pillantottam. Persze az ajtó mellé raktam és ő ott állt hülye lett volna, ha nem veszi észre. Úgy döntöttem, ha már ő mindent elmondott és is elmondom neki.

- Megvédeni magam. – semmit nem szólt csak mosolygott ezért ott hagytam had vigyorogja ki magát. Bementem a fürdőbe a ruhadarabokat a mosdóba dobtam és hideg vizet engedtem rá. Mikor visszamentem még mindig mosolygott. Most tényleg viccesnek találja, hogy meg akarom védeni magam?

- Nem dehogyis. – egyből rá néztem.

- Megint kezded? – kezét mellkasa elé tette védekező pózba. Mikor leeresztette kezét valami pityegni kezdett. A nadrág zsebéhez nyúlt és előhúzta telefonját. A füléhez emelte és beszélni kezdett.

- Mondjad. – úgy gondoltam nem nézem végig, amíg ő telefonál. Így elmentem mellette és a konyhába vettem az irányt. A tv-t, ami a hűtő mellet volt bekapcsoltam. A csaphoz mentem, hogy igyak egy kis vizet. Mivel nem hozam magammal semmi élelmet meg italt ezzel kell beérnem, amíg nem, vásárolok egy keveset.

- Rövid híreink következnek.:

Újabb halott lány Stanwood erdőjében. A 18 éves Amanda Perez-t 4 óra körül találták meg. Arcán és lábán harapás nyomokat találtak.  A szülei nem nyilatkoztak híradóknak, de az eset mindenkit megrázott.

Mikor ezt meghallottam a pohár azon nyomban kiesett a kezemből és darabokra tört.

12.fejezet

Ahogy ígértem hosszabb résszel jöttem és egy új külsővel remélem mint a kettő tetszeni fog.: D a mai részben Zoe megtud egy dolgot ami nem fog szép fényt vetni Justinra. de a többit olvassátok el .:D és most már tényleg várok 1-2komit: ) jó sz.: )

~Ann.xd

Amit meg is tettem. Mikor a szélvédőn bámultam ki észrevettem, hogy ott fekszik véresen az autó előtt.  

Ki akartam menni hozzá, de eszembe jutottak szavai -, Bármit látsz, te semmi esetre ne szállj ki. De hát még sem hagyhatom, hogy meghaljon. Ismét megnyomtam a gombot. A kulcsot benne hagyta a gyújtásban, hogy lássak is valamit a fényszórók segítségével. Félve, de kinyitottam az ajtót és oda rohantam hozzá. Mivel a hasán feküdt átfordítottam a hátára, és amikor megláttam, hogy sokkal, de sokkal véresebb, mint amennyire a kocsiból láttam. Nem tudtam mit tegyek. Az arca tele volt karmolásokkal pont, mint Rileynak. A mellkasán volt a legnagyobb, ami olyan csúnyán nézett ki, hogy már attól félte ebbe belehal. Mikor meghallottam egy hangot a nevemet súgta.

- Zoe. – Justin arcára néztem a szemei félig nyitva voltak. Ő súgta a nevem. – Szállj vissza a kocsiba. – nagyon halkan és nagy levegőkkel mondta el ezt a mondatot. Nem hiszem el, hogy még mindig engem véd. Azok után, hogy ő itt fekszik és kitudja mi lesz, vele még mindig azt akarja, hogy nekem ne essen bántódásom.

- Nélküled nem. – mondtam és óvatosan megfogtam karját és ülő helyzetbe húztam.

- Nekem nem lesz, bajom ülj vissza. – mondta még mindig gyengén. Még, hogy nem lesz baja? Most csak viccel? Nem érdekelt mit mondott akkor is valahogy be kell raknom az autóba és el kell őt vinnem innen. Bár itt lenne az íjam akkor meg tudnám védeni magam és Justint is. Már majdnem a kocsi ajtajánál voltunk. Szegényt a földön vonszoltam végig és ő csak fájdalmasakat nyögött. A nyitott ajtón próbáltam az ülésre ültetni, ami kis idő után sikerült. Bezártam az ajtót és a másik oldali ajtóhoz futottam. Gyorsan beszálltam és elindultam volna, de észrevettem, hogy az a valaki a kocsi előtt állt. A fényszóró nem világította meg rendesen ezért nem láttam, hogy néz ki. Messze állt az autótól, de mégis olyan közelinek éreztem. Nem tudtam mit csináljak, de azt nem várhatom meg, hogy velem is azt tegye, amit a mellettem ülő Justinnal. És az igazat meg vallva autót nem is tudok vezetni, de tennem kell valamit. Még emlékszem mikor Anne megszerezte a jogsiját. Mindig elmondta nekem, hogy a baloldalról a gáz középen a kuplung jobboldalról pedig a fék van elhelyezve. Nem tétováztam megragadtam a kormányt és rátapostam a gázpedálra. Mikor elértem azt a valakit azt hittel el fogom gázolni, de ahogy arra helyre értem olyan gyorsan ugrott el, hogy nem is láttam hol ért földet. Hátra néztem épp, hogy pár másodpercre a kocsi kanyarogni kezdett nem tudtam mit csináljak csak a kormányt kezdtem rángatni. Pár centiméteren múlt, hogy nem vezettem bele magunkat az árokba, de azt is Justinnak köszönhetem. Mert még így is, hogy alig van testében erő oda nyúlt a kormányhoz és egyenesbe hozta az autót.

- Csak az utat figyeld. – mondta erőtlenül. Figyeltem, de azt sem tudtam hová megyek, hogy még is hol kötünk ki. – Menj, csak egyenesen mikor meglátsz, egy hatalmas plakátot ott fordulj be és már látni fogod, hogy melyik ház a tied. – tehát csak egyenesen kell, mennem aztán egy kanyar és ott leszünk. Beletelt vagy 15 percbe mire elértük azt a nagy plakátot. A mellettem ülő sebesült áldozat már alig volt eszméleténél. Néhányszor rá néztem és mondtam neki.

– Maradj ébren. – mikor bevettem a kanyart körű belül 80km/órával azt hittem felborulunk, de szerencsémre nem történt meg. Még egy 5 perc vezetés után megláttam a sisakvirágokkal beterített házat így lassítani kezdtem. Mikor az autó teljesen megállt körül néztem mielőtt kiszálltam hátha követett az a valaki, de mivel nem láttam semmit úgy döntöttem kiszállok. Mikor Justin oldalához értem és kinyitottam az ajtót végképp nem tudtam mit tegyek vele. – Hívok mentőt. – mondtam és a kisnadrágom zsebéhez nyúltam, amiben benne volt a telefonom. 

- Ne. – nyúlt oda kezemhez.

- De én nem tudok rajtad segíteni. – mondtam komolyan. – Ide szakemberek kellenek.

- Majd segítek. – nézett szemembe. – Elmondom, mit csinálj. – azt hittem csak rosszul hallok.

- És ha elrontok valamit?

- Nem fogsz, hiszek benned. – örülök, hogy ő hisz, mert én egy cseppet sem. Segítettem neki kiszállni a kocsiból és a ház bejáratához indultunk. Egészen addig támogattam. Kinyitottam az ajtót az ágyhoz vittem és rá fektettem. – Van elsősegély doboz a csomagtartóban. – mondta. Kiszaladtam kinyitottam a csomagteret és ott volt egy piros kereszttel a tetején kiszedtem és rohantam vissza, ahogy csak tudtam. Letérdeltem az ágyhoz és kinyitottam a dobozt. Sok minden volt benne, amiket felismertem az a ragtapasz, olló, sebfertőtlenítő, géz és még sok minden. Megláttam egy elsősegélynyújtás feliratú kis könyvet. A kezembe vettem és kinyitottam, de nem néztem 5 másodpercnél tovább, mert Justin kivette a kezemből. – Ez nem fog kelleni. – nézett a kis könyvre és ledobta mellém. – Fogd meg az ollót és vágd le a pólóm. – rá néztem és olyan fejet vágott, amivel önbizalmat adott. Megfogtam az ollót és a felsője végét vágni kezdtem. Egészen a nyakáig vágtam. Mikor leraktam az ollót a kezemből szétnyitottam pólóját és még rondább volt, mint amit eddig láttam. – Most fertőtlenítsd le. – a kis üveg után nyúltam és egy vattáért, amire tehetek a szerből. Már majdnem a sebhez értem mikor eszembe jutott.

- Ez csípni fog. – mondtam neki.

- Nem baj csináld. – ahogy a vatta pamacs a sebhez ért fájdalmas nyögés hagyta el száját. Azonnal levette róla és kétségbeesetten néztem rá. – Folytasd. – mondta. Lassan megint a sebe fölé emeltem kezem és ráhelyeztem. Most nem adott ki semmilyen hangot, de szemeit összeszorítva tűrte a fájdalmat. Már majdnem kifogyott az üvegből mire végeztem a fertőtlenítéssel. Ránéztem és valahogy éreztem, hogy még csak most jön a java. – Össze kell varrnod. – hogy mit csináljak? – mondtam magamban. – A doboz legalján találsz egy tűt és némi cérnát. – kipakoltam a dobozból és ahogy Justin mondta ott volt a tű és egy fekete cérna. Fogtam a kezemben a két eszközt és most éreztem úgy, hogy ezt már nem tudnám meg csinálni. Justin láthatta, hogy vacillálok, mert a keze megjelent az enyémen. – Menni fog eddig is jól csináltad. - biztatott. – Fűzd be a cérnát és ess neki. – vettem egy nagy levegőt és befűztem a cérnát igaz nem volt könnyű, de sikerült. Remegő kézzel tartottam a seb felett a kezem. – Gondolj arra, hogy a zoknidat varrod. – mondta. Ezzel csak egy baj van sosem varrtam még zoknit, ami azt illeti még soha nem varrtam. – Csináld, essünk túl rajta. – próbáltam úgy nyugtatgatni magam, hogy mély levegőket vettem és kifújtam. Utána üres kezemmel oda nyúltam a sebhez és egy kicsit összehúztam a tűvel átszúrtam bőrén és így folytattam tovább. Mikor már az utolsó öltést végeztem könnyebbültem meg. Justinra néztem, akinek tiszta verejték volt a homloka. Biztos nagyon fájt neki csak nem akarta még jobban rám hozni a frászt azzal, hogy fájdalmasan felkiabál. Ezért csak összeszorított szemmel és fogakkal várta a végét. Eltéptem a cérnát és a tűvel együtt a földre dobtam. Ismét rá néztem, hogy kell- e még valamit csinálnom. Justin kinyitotta a szemét és óvatosan a mellkasára nézett. – Már csak a géz hiányzik. – abból legalább 5 volt a dobozban. Megfogtam az egyiket és mikor visszanéztem láttam, hogy fel akar kelni.

- Te meg mit csinálsz? – raktam vállára kezem.

- Muszáj felkelnem, hogy át tudj kötözni. – és akkor jöttem rá, hogy igaza van. Segítettem neki felülni ő próbálta tartani magát, de annyira gyenge volt, hogy muszáj voltam még tartani is. Ráültem az ágy szélére és egy kicsit magamra döntöttem Justint. Nagy nehezen bár, de 3 géz segítségével körbe tudtam tekerni betegemet. Óvatosan visszafektettem az ágyra és akkor álltam neki a kisebb sebeinek. Szerencsére már varrnom nem kellett csak fertőtlenítenem, de nagyon spórolnom kellett vele, mert így is alig jutott minden kis sebére. Pár helyen még gézzel bekötöztem és kész is lettem. Leültem az ágy oldalához és kifújtam magam. Mikor a kezemre néztem, amit vért borított még a varrás miatt azonnal mentem megmosni. Mikor vissza értem akkor láttam, hogy a sérültem el aludt legalább is reméltem, hogy alszik és nem más. Oda mentem és fölé hajoltam. Hallottam, ahogy szuszog így hát meg nyugodtam. Összepakoltam a holmit, a fotelt, amit a szobai ajtó mögött találtam oda húztam az ágy mellé. Még megnéztem, hogy mindent bezártam-e azután a fotelba ültem egy darabig majd elnyomott az álom.  

Mikor felébredtem nem volt még reggel csak hajnali 4 óra. A nyakam kicsit fájt a fotelban töltött időtől. Kiszálltam alvóhelyemről és egy nagyon nyújtózkodtam. A még mindig alvó Justinra néztem, akinek sebei még mindig csúnyák voltak. A mellkasán lévő kötés már kezdett átvérezni. De mivel láttam és hallottam, hogy még mindig szuszog ezért nem ijedtem meg. A konyhába mentem egy pohár vízért. Ahogy a folyadék a pohárba csobogott eszembe jutottak az esti dolgok. És azon töprengtem, hogy az a valaki miért nem követett ideáig. Vagy mégis ki volt az? Vajon az-az alak volt, aki engem támadt meg vagy az aki Rileyt. Az már biztos, hogy engem valami más harapott meg, mert rajtam csak egy seb volt, de Riley és Justinon viszont karmolás nyomok tömkelege látszódott. Belekortyoltam a pohárba és halk suttogásokat hallottam. A nevemet mondta.

- Zoe. – a poharat leraktam az asztalra és bementem a szobába ahol Justin feküdt. Mikor beértem láttam, hogy majdnem talpra állt.

- Mit művelsz? – rohantam oda hozzá. Az ágy szélében kapaszkodott, hogy el ne essen. Rám nézett barna szemeivel aztán elmosolyodott.

- Azt hittem valami bajod esett. – mondta. Már a hátát fogtam és óvatosan fektettem vissza.

- Nekem semmi bajom – néztem szemeibe. – de neked annál inkább. Most már tényleg be kell, vigyelek egy kórházba. – ültem az ágy szélére.

- Nem lesz semmi bajom. Felesleges a kórház. – ez most komolyan mondta?     

- Felesleges? – álltam fel hirtelen. – Itt fekszel egy hatalmas sebbel a mellkasodon és még egy csomó kis sebed is van. És te azt mondod felesleges. – keltem ki magamból igaz nem ordibáltam csak hangosan magyaráztam.

- Higgy nekem. – ha azt akarja, hogy higgyek, neki elmondja mi történ és ki volt az-az alak.

- Mond el mi történt. – mondtam neki.

- Jobb, ha nem tudod. – nem épp erre a válaszra számítottam.

- Mond el. - mondtam szinte parancsolóan. – Már nem tudom, mi folyik itt. Mikor először ide jöttem azt hittem lesz egy jó nyaram, de egyszer csak minden pokollá vált. – kezdtem el mesélni.  – Először engem kórházba jutatott valami azután a barátnőmet megölték. A rendőrök szerint állat volt, de én nem hiszem el. – kezdtem el a szobában mászkálni.  – Aki téged megtámadott ugyan olyan sebeket hagyott rajtad amilyenek Rileyn voltak. És az nem állat volt. Azt nem tudom én miért kerültem kórházba és miért veszítettem el az emlékezetemet, de valami köze van mindehhez.

- Sajnálom, ami a barátnőddel történt, de biz bennem. – megpróbált felülni. – Nem mondhatom el, mert akkor engem megölnének, és még nem tudom megvédeni magam ellenük, de addig, amíg el nem jön, a pillanat megpróbállak rávezetni a dolgokra.

- Tehát te tudsz valamit? – néztem rá.

- Mindent tudok. – megdöbbentem.

- Mi az a minden? – kérdeztem megint.

- Amióta először találkoztunk onnantól kezdve mindent tudok.  – ezt a mondatát nem nagyon értettem.

- Ezt úgy érted tudod, hogy mi támadott meg és azt is, hogy Rileyt ki ölte meg? – nem válaszolt erre a kérdésre csak bólintott egy kicsit utána lehajtotta a fejét. Teljesen megdöbbentem a szám „o” alakot öltött. – Miért nem mondtad el a rendőrségnek? – ordítottam rá. - Miért hallgattál el egy ilyen fontos dolgot? És még is ki volt az?

- Sajnálom, de nem tehettem. – rázta meg a fejét. – Ahogy már mondtam, ha bármit mondanék, megölnének.

- Ezért inkább hallgattál ahelyett, hogy lecsukattad volna őket. – és eszembe jutott, hogy engem Justin mentett meg. – Te… te – néztem rá. – ott voltál, amikor megtámadtak? – elfordultam nem akartam hallani a válaszát.

- Igen, ott voltam. - akaratlanul is egy könnycseppeset ki szememből.

- Ki volt az? – tudni akartam legalább ezt. Rá néztem a szemeim már könnyesek voltak. Nem válaszolt csak nézett rám.  – Mond már el! – kiabáltam rá síros hangon.

- Én

11.fejezet

Egy kis késéssel ugyan, de megérkezett a folytatás : d kicsit rövidebb mint a többi, de majd holnap hosszabbat hozok. jó sz.: ) 

~ Ann.xd

A gázra lépet és már el is indultunk a számomra még ismeretlen hely felé. 

Már egy ideje autózhattunk mikor megállt egy Piel de Lobo Restaurant nevezetű kivilágított hatalmas háznál. Justin leparkolt és leállította a motort. A kulcsot, amit kivett a gyújtásból zsebre dugta. – Mit szólsz? - fordult felém. – Ez a kedvenc helyem. – mosolyodott el ismét.

- Szép. – mondtam egy fél mosollyal az arcomon. A megmentőm sóhajtott egy nagyot azzal kiszállt az autóból. Most meg mit mondtam? Végig követtem a szememmel, ahogy megkerüli a kocsit és kinyitja nekem az ajtót. Kiszálltam luxus verdájából és az étterem bejárata felé mentem.

- Igazad van, menj úgy mintha egyedül lennél. – szólt oda nekem mikor már majdnem az ajtónál voltam. Hátra néztem és ő még mindig a kocsija mellett állt. Nem értem most mi baja és miért kell ilyen bunkón beszélnie? – Azt hittem eljövünk lesz egy szép esténk erre te ilyen bunkó vagy. – kezdett egy kicsit ideges lenni. Ezt nem akartam hagyni ezért visszaszóltam neki.

- Mégis miről beszélsz? – léptem előre egy lépést. – Nem én vagyok a bunkó, hanem te. – mutattam rá. Úgy tűnik, azért kezdünk el veszekedni, mert voltam olyan faragatlan, hogy ott hagytam a kocsinál.

- Pedig azt hittem te értelmes csaj vagy, de te se vagy más, mint a többi. – na, jó most már tényleg kezd felhúzni.

- Azért kapom ezt a lecseszést, mert ott hagytalak a csili-vili autódnál?

- Nem erről van szó. – mondta egy kicsit higgadtabban .  

- Akkor még is miről? – folytattam a veszekedést. – Nem ismerjük egymást nem értem milyen problémáid lehetnek még velem.

- Mindegy hagyjuk az egészet. - mondta. A zsebéhez nyúlt előhúzta a kulcsokat és megnyomott rajta egy gombot. Az autó egy villanással jelezte, hogy bezárult. Justin elindult felém, de engem még mindig az izgatott miért volt ilyen. Tudni akarom, miről van szó, ha nem arról, hogy ott hagytam a kocsinál. Mikor mellém ért ment volna tovább, de én megakadályoztam azzal, hogy megfogtam karját.

- Mond el. – néztem szemeibe. Most olyan voltam, mint egy rendőr, aki ki akarja faggatni. Egy részem azt is akarta csinálni, mert valahogy volt egy olyan érzésem, hogy valami komoly van a háttérben.

- Mondtam, hogy hagyjuk. – nézett erőteljesen a szemembe.

- Tudod mit. – engedtem el a karját. – Inkább haza megyek. Justin döbbent fejet vágott. Mikor elindultam volna megragadta a kezem.

- Ne menj. – nézett szinte kölyökkutyanézéssel. – Mostanában rossz napjaim vannak nem akartam bunkó lenni. Maradj, kérlek. – valamiért nem tudtam neki ellenállni, de nem akartam olyannak látszani, aki rögtön beadja, a derekán mihelyst felveszi a megbánt tekintet.

- Bocs, de én tényleg menni akarok. – mondtam. Még mindig úgy nézett rám, hogy majdnem megzabáltam, de muszáj voltam bekeményíteni. Úgy sem lehetne köztünk semmi, hiszen ő egy sztár én meg egy senki vagyok. Még egy rohadt szakmát sem tudtam megszerezni.

- Mégis, hogy gondoltad a haza utadat? – kérdezte.

- Majd fogok egy taxit. – mondtam magabiztosan.

- Akkor egy ideig várhatsz, mert erre nem járnak taxik. – húzta fel szemöldökét.

- Már, hogy ne járnának.

- Ez egy kis falu messze a belváros higgy nekem erre még a buszok is ritkán járnak. – igaza lehet, mert az a busz, amivel jöttem az vinne vissza a szülővárosomba. Legalább is a nő, akinél telefonon lefoglaltam a jegyet az útra az azt mondta. – Majd én, visszaviszlek, ha tényleg menni akarsz.

- Akarok. – elengedte karomat és visszaindult kocsijához. Szép kis este volt mondhatom. Ilyen hülyeségek miatt ment el a kedvem az egésztől. Már csak az ágyat akarom látni, amire lefeküdhetek és elaludhatok. Mivel már sötét volt azon is gondolkoztam miután megérkeztünk és Justin elmegy, meglátogatom az erdőt, de úgy döntöttem, hogy csak holnap kezdek, neki mivel a fáradság miatt nem lennék elég éber.

Már úton voltunk és úgy éreztem mintha a vissza út hosszabb lenne, pedig mindig fordítva van. A fejem az ablaknak volt döntve néztem a sötétséget és a gyönyörűen világító holdat. Mindig is szerettem nézni még kiskoromban volt, hogy egész éjjel fent voltam és csak bámultam ameddig el nem tűnt az égről. A szüleim nem is értették miért vagyok olyan fáradt. Az oldalsó visszapillantó tükörbe néztem és arra lettem figyelmes, hogy valami jön utánuk. Ami nem egy másik autó volt. A fényszórók sokkal messzebb vannak egymástól azok inkább olyan távolságra voltak egymástól, mint az emberi szem. Egyre közelebb ér mikor meg hallottam egy nagy koppanást a tetőn. Teljesen megrémültem. Mi az isten lehet ez? Justin lefékezett. Az a valami leugrott a tetőről az autó mögé. A mellettem ülő srác kikapcsolta a biztonsági övét, leállította a motor és kivette a kulcsot. A világítás, amit a fényszóró adott már az sem volt amiatt, hogy leállította motort már csak a hold adott némi fényt.

- Figyelj rám. – fordult felém komoly fejjel amit még a sötétben is láttam. – Mikor kiszállok, megnyomod ezt a gombot. – adta a kezembe az autó kulcsait és rá mutatott a kis kerek gombra. – Bármit látsz, te semmi esetre ne szállj ki. Megértetted? – nem tudtam mit mondani még is mit akar csinálni? – Zoe. – fogta meg a kezem. – Biz bennem nem lesz semmi baj. – dehogyisnem lesz, már most baj van. Még is mi az isten van oda kint? Elengedte kezem és az ajtó nyitójához nyúlt, amin rajta volt egy ideig a keze azután meghúzta maga felé és kitárult. Automatikusan megfogtam a pólója úját. Nem csak magamat féltettem, hanem őt is. Visszanézett rám és csak annyit mondott. – Nyomd meg a gombot. – azzal kiszállt a kocsiból becsukta az ajtót és én tettem, amit mondott megnyomtam a gombot. Az autó villant egyet, ahogy az étteremnél is, de arra az egymásod percre is elég volt, hogy lássam valaki állt Justin mögött. Egy ember. A hold adta csöppnyi fényben csak az árnyékukat láttam. Mikor megfordult nem csinált semmit olyan volt mintha beszélgetnének. Még egy ideig nyugodt volt a körülmény azután az a valaki Justinra vetette magát. És onnantól kezdve nem láttam semmit csak hallottam. A kocsi párszor mozogni kezdett mintha valakit neki csaptak volna. Láttam párszor árnyékokat és üvöltéseket fájdalmas üvöltéseket. A pánik teljesen úrrá lett rajtam a kezem remegni kezdett a szívem úgy vert, hogy majdnem át ütötte bordáimat a levegőt kapkodva vettem. Az üvegen át már semmit nem láttam és hallottam. Eszembe jutott a kezembe lévő kocsi kulcs. Úgy döntöttem beindítom a motort és bekapcsolom a fényszórókat. Amit meg is tettem és mikor a szélvédőn bámultam ki észrevettem, hogy ott fekszik véresen az autó előtt.