41.fejezet ELŐZETES

A Bloodshed következő fejezetében:

- Látni akarom! Vigyél oda! – jelentette ki, és közben láttam rajta, hogy ilyen komolyan még nem gondolt soha semmit. Csak néztem rá, tudtam, ha most beadom a derekam és elviszem oda, akkor egy nagy hibát követek el. Hiába mutatja magát erősnek kívülről, mikor látszik, hogy belül szenved és gyötri magát.

- Sajnálom, de nem. – mondtam, a fejemet rázva. – A te érdekedben teszem. – kezem vállára helyeztem, vagyis csak akartam, ha engedte volna. Amint elértem, kezével elütötte az enyémet így akadályozta meg, hogy hozzá érjek. Bevallom váratlanul ért, de tudtam, hogy csak azért csinálja, mert haragszik a nem válasz miatt.

- Azt akarom, hogy vigyél oda! – a mondatai egyre dühösebben hangzottak el. Sose láttam még ilyennek. Ahogy a gondolataiba férkőztem, ott is ugyan olyan harag és indulat kavargott, mint ami az arcán és a hangjában is megjelent. Mindez amiatt, mert nem bírja felfogni, hogy nem fogom oda vinni, hogy megnézze a lány holttestét.

-  Értsd meg, hogy – nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom.

- Nem. – kiabálta.  – Te értsd meg, hogy látnom kell. Miattam halt meg, ahogy ő is. – nézett a háta mögé, és megvilágította a lámpájával a fiút. Itt kezdett világossá válni a dolog. Nem csak rám, hanem magára is haragszik, mert azt hiszi, hogy minden az ő hibája. Tudtam, hogy egyszer majd eljön az idő mikor minden fájdalmával és dühével egyszerre akar majd megbirkózni. A fájdalom, amit akkor érez, mikor Riley-ra gondol, és a düh, amit Davon és saját maga iránt érez. Muszáj lenne megemésztenie, hogy barátnője elment, de amíg ugyan olyan halálesetek történnek, és még látja is a megcsonkított holttestüket, addig nem fog neki menni.

- Hiába hibáztatod magad, ők már nem fognak visszatérni. Ébredj rá, és ismerd be magadnak, hogy szükséged van segítségre, és nem arra, hogy újabb lány holttestét nézegesd. – mondtam teljesen komolyan. Mikor visszafordult felém úgy tűnt még jobban feldühítettem.

- Mit akarsz ezzel mondani? – kérdezett rá, és szemöldökét még jobban összehúzta.

- Azt, hogy ne akarj mindent egyedül megoldani még akkor, se ha azokat csak magadban tartod. – mondtam, és egy lépéssel közelebb léptem hozzá. – Tudod, hogy mindent tudok rólad, még olyat is, amit különben nem mondanál el. Mindent elárulnak nekem a gondolataid, még ha azt magad elől is el akarod rejteni. – a keze után nyúltam, de ismételten csak elhúzta magát.

- Nem rejtegetek semmit. – vágta rá.

- Nem is értem miért vitatkozunk.  – mondtam, és közben oldalra fordultam, kezemmel pedig a hajamba túrtam. Ha magának nem vallja be, akkor nekem miért tenné. Értelmetlennek tartom ezt a veszekedést. Tudom, hogy ezt rendes körülmények között vita nélkül meg tudnánk beszélni. Az, hogy nem akarom oda vinni a lány közelébe azt csak miatta teszem, és ő ezt valami féle módon nem tudja felfogni. Ha látná, még nagyobb fájdalmat okozna saját magának. Miután Davon volt olyan rendes, hogy megmutatta neki Riley halálát, még fájdalmasabbá tette neki a dolgokat. Az elmúlt idő így is nehéz volt számára. A halottnak hitt nagyanyja, az, hogy vadász lett, és, hogy Davon megakarja ölni, nehéz lehet neki mindezt feldolgozni. Csakhogy nem akarja, hogy bárki sajnálja őt.

- Azért vitatkozunk, mert egy rohadék vagy. – kiabálta, és tenyerével a vállamba ütött, amitől egy kicsit hátra rándult bal oldalam. – Csak látni akarom a lány, te pedig kioktatsz olyan dolgokról, amihez semmi közöd nincs. Utálom, hogy a fejembe látsz! – kiabált még mindig, de már egy könnycsepp lépet ki szemgödréből. – Utállak! – mondta, és ököllel a mellkasomba vágott. Nem is az ütés fájt, hanem az, hogy így kell látnom őt. Szenved, amit gyűlölök.