57.fejezet

 Sziasztok! Nem is tudom mivel kezdjem. Eddig mindig azzal kezdet, hogy bocsánatot kértem amiatt, hogy ilyen sokáig várnotok kellett a fejezetre. Viszont most sem tudok márt tenni. Bocsi, de az időm egyáltalán nem engedte, hogy egy értelmes, nem összecsapott munkát hozzak nektek. Most viszont sikerült írnom, amit egy kicsivel lejjebb már olvashattok is.:) Mint általában nálam megszokhattátok, hogy nem rövid részeket írok, ez sem lett az. Bár írhattam volna többet is, de úgy érezem ez most pont elég lett. Most minden kiderül! Nem lesz nagy meglepetés, de remélem, hogy tetszik majd. Egy dolgot pedig még mindig nem tudtam eldönteni. Így gondolkoznom kell még! Nem tudom, hogy a következő fejezet, mikor érkezik, de remélem várni fogtok rá. Remélem most is megérte várni. Nem is írok már semmit.:) Olvassátok, aztán írjatok, hogy tetszett! Puszillak titeket!

~Ann.xd 

Nyugodtságot éreztem, ami csak másodpercekig tartott. A következő pillanatban, hátamba éles fájdalom nyilallt, és arccal a hóba borultam. Aztán megmarkolta valaki a kabátomat, és felrántott. A szemembe került hó miatt, csak homályosan láttam, de azt ki tudtam venni, hogy Justin-ék megálltak. A torkomra kerülő kéztől, egyből tudtam miért.

- Megvagy! 

 - Megvagy! – a hang, amit soha nem fogok elfelejteni. Ő volt az!  Davon. A legutóbbi találkozásunkkor beégett a fejembe a hangja. Bárkié közül felismerném. Pislogtam, amennyire csak tudtam, hogy tisztán lássak végre. Mikor visszanyertem látásom, és egy kicsit oldalra fordítottam a fejem, Davon ismét megszólalt. – Annyira örülök, hogy ennyien összegyűltünk ezen a csodaszép napon. – mondta, de közben esze ágában nem volt elengedni a torkomat. – Zoe, te nem így gondolod? – kérdezte, és közben a már oldalra fordított fejemhez hajolt. A szemem, az arcán lévő hegen állt meg. Mindez, azt mutatta, hogy ő is sebezhető. A sisakvirágtól, annyira lesz sérülékeny, mint egy átlagember. Csak egy gond van, honnan szerzek most farkasölőt. A vadászokra lenne, most szükségem. Ha magam akarom befejezni.

- Tévedsz, ha azt hiszed, nyerhetsz! – néztem a szemébe. Nem akartam, hogy azt higgye, azért mert per pillanat simán megölhetne, feladtam. Hisz ez nem így van. Amíg a szívem dobog, nem adom fel!

- Mindig is én álltam nyerésre! Azt hittem okosabb vagy Zoe Wilson, és ezt könnyedén kikövetkezteted. – mondta ezt mind gúnyos hangon.

- A kocka fordulhat. – bizakodó voltam. Bíznom kellett abban, hogy minden fordulhat, a mi javunkra.

- Vicces, hogy ennyire próbálsz hinni a győzelemben. Már rég megölhettelek volna, de úgy gondolom, hogy még borzolom a kedélyeket. – rémisztő mosoly jelent meg az arcán. Nem fogok hazudni, megijedtem. - Nézd, csak ki van még itt velünk. – visszafordítottam a tekintetem magam elé, és Justin-ékra néztem. Grant keze Justin vállán nyugodott. Mintha visszatartaná. Viszont nem mozdultak egy tapodtat sem. Mindez Davon nyakamra szorított keze miatt lehetett. Talán ha elindulnának felénk, akkor a torkomat azonnal kitépné. Mivel Davon fordult, így kénytelen voltam, én is. A hátunk mögött, ott volt a falkája. Kapkodtam a tekintetem, mikor megláttam Trent-et. Máshogy nézett, ki mint legutóbb. Mikor megölte Marko-t. A bal szeme vérvörös volt. Szinte nem is látszódott az eredeti színe, és a fehér része sem. A szemöldökétől, az arca közepéig, egy vágás csúfította. Már be volt neki gyógyulva, de valami brutálisan nézett ki. Ilyen sebet csak a sisakvirág folyadék hagyhat. Viszont nem tudok olyanról, hogy mostanában támadás ért volna valakit a vadászok közül. Leszámítva a két halott emberünket. – Ott is van. – mondta Davon, és a szabad kezével, abba az irányba legyintett. A tekintetem levettem Trent-ről, és abba az irányba néztem, ahová mutatott. Bár ne tettem volna. Bár ne néztem volna oda. Ott állt velem szemben, és csak mosolygott. Nem kellett csak egy másodperc, hogy rá pillantsak, és rögtön tudtam. Eddig miért nem vettem észre? Egyáltalán miért tett ilyet? Miért áll ott köztük, mint, aki oda tartozik?     

- Színészetből, ötös! Igaz, Davon? – szólalt meg. Hangjában a gúnyt véltem felfedezni.

- Meg kell hagyni, jól játszod a szereped. – válaszolt neki.

- Szerep? Mégis milyen szerep? – fakadtam ki, a rövid társalgásuk után. Vagy talán van rá egy jó magyarázat, hogy mégsem ő az. Talán, mindjárt fordul a kocka, és kiderül, hogy csak átverte Davon-t. Vagy talán be kéne látnom, hogy a hozzám közel állók árthatnak a legtöbbet.

- Most elárulva érzed magad? – kérdezte Davon még mindig gúnyos hanglejtéssel. – Faye, vedd át! – lökött át egy másik farkas karmai közé. Szint úgy a nyakamon kapott el. Egyáltalán nem érdekelt, hogy még mindig szorul a kéz a nyakamon. Most csak az érdekelt, hogy miért történt mindez.

- Mért tetted ezt? – kérdeztem. Ez volt az a kérdés, amit mindenki feltenne egy ilyen helyzetben. Miért, miért, miért?

- Önérdekből! – vágta rá. Davon oda sétált mellé, átkarolta a vállánál, és beszélni kezdett.

- Szövetkezet velem, hogy megkaphassa azt, amit akar. Csakhogy ez egy kicsit elhúzódott. Mindez, miatta. – mutatott a hátam mögé. Meg se kellett fordulnom ahhoz, hogy tudjam Justin-ra mutat. – Ha ő, nem hősködik, most nem itt állnánk. Viszont azt is be kell, valljam, hogy mikor megtudtam, hogy ki is vagy, annyira boldog lettem, mint még soha. Gyors halált szántam, egy olyan valakinek, aki azt sem tudta, hogy ki is valójában. Viszont jobb lett ez így, hogy játszadozhattam veled. – így reagáltam a hallottakra.

- Bazd meg! – mondtam Davon-ra nézve. Azt hiszi, Istent játszhat. Azt hiszi, hogy minden az ő kezében van. Talán most ezt igaz, de nem lesz ez mindig így.

- Nem beszélünk ilyen csúnyán. – elengedtem Davon szavait a fülem mellett. A keze alatt lévő személyre néztem. Tőle akartam választ kapni. Nem csak egy szót. 

- Mégis mit akarsz te tőle? Ez egy pszichopata, állat. – mondtam.

- Erőt, gyors öngyógyítást, hallást, látást. – ezek a szavak mind csak egyre utaltak.

- Te azt akarod, hogy átváltoztasson. – mondtam ki. – Miért akarod te ezt?

- Mióta tudom, hogy valóban léteznek onnantól kezdve. Mikor kicsi voltam a nagyapám mesélt, alakváltós emberekről. Aztán, mindig azt mondta, de ez csak egy mese. Csakhogy én megtaláltam őket. Ez nem egy mese! – látszott rajta, hogy elmerengett, de aztán visszanézett rám. - Az ára annak, hogy átváltozhassak, ti voltatok. Riley és te. Viszont most már csak te!

- Ki vagy te? – kérdeztem. Mindig is tudtam, hogy Anne nem a legjobb ember a világon, de azt, hogy képes a saját barátaival ilyet tenni, azt a legrosszabb rémálmomban nem gondoltam volna.

- Mindig is ilyen voltam. Sosem érdekelt más. Ti sem érdekeltetek soha. Mondhatsz önzőnek, de ez vagyok én! – mutatott magára. - Ne mond nekem azt, hogy sosem gondoltál bele, milyen lehet olyan erősnek lenni, gyorsabban gyógyulni, mint egy átlagember, hallani, amit mások nem, és látni. Ez egy ajándék, amit csak az olyanok kapnak meg, akik adnak is érte valamit. Adtam. Én, adtam! – kiabálta el magát a végén. 

- Riley-t adtad érte! – kiabáltam én is. – Azt, aki mindig melletted állt. Barátok voltatok. Mind azok voltunk! – legszívesebben elsírtam volna magam, de nem volt szabad. Nem akartam a leggyengébbnek mutatkozni.

- Elég a cica harcból. – szólalt meg ismét Davon. – Faye, hozd közelebb. – még mindig Anne-t néztem, ahogy ő is engem, de hirtelen, az a név kezdett el kavarogni a fejemben. Faye. Faye. Faye. Akkor megéreztem a hátamnál, hogy valamivel megbökött. Biztosra tudtam, venni, hogy egy fegyver volt. Ez volt az a pillanat, mikor a kocka fordul. Aztán hirtelen valaki fütyülni kezdett.

- Gyerünk Tracy, most! – kiabálta el magát valaki. Egy nagy durranás, aztán a földön lévő hó a magasba repült. Mindenki a szemét fogta, és hátrált. Faye, elengedte a nyakam, és akkor döbbentem rá igazán, hogy ő nem is szorította annyira, mint Davon. A kezembe nyomta a fegyvert, és hirtelen maga felé fordított.

- Most aztán futás! – nem volt alkalmam, hogy szemügyre vegyem, de ez volt most a legkisebb gondom. Rohanni kezdtem, Justin-ék felé, akik szint úgy tettek. Mikor elértem őket, Jus megragadta a karom, és húzott maga után.

„Justin szemszöge”

  - Mi lesz Alec-el? – kérdezte Spencer, mikor már majdnem Grant-éknél voltunk. Nem igazán tudtam, hogy mit is mondjak neki. Megijeszteni nem akartam, de biztos vagyok benne, ha Davon meg akarja majd ölni meg is fogja tenni.

- Megteszünk mindent, hogy megtaláljuk. – mondtam. Bár fogalmam sincs, hogy igazából mit is fogunk csinálni. Zoe-t védenem kell, ölik a vadászokat, és Alec is. Bár a legfontosabb, akkor is most Zoe! Nem is értem miért hagytam megint egyedül. Jó, nincs egyedül, B vele van, és remélem már, Aiden és Erin is.

Bekanyarodtunk a házhoz, ami konkrétan a legnagyobb volt egész Stanwood-ban. Talán a vadászház szállhat vele versenybe. – Grant! – kiabáltam. Mire elértünk az ajtóig, pont, akkor nyitotta, és állt velünk szembe. – Gond van. – mondtam, és elkezdtem hadarni a történteket. – Davon szemet vetett Alec-re. El is vitte, de valamit hagyott maga után. – a kezemben lévő pulóverembe becsomagolt kezet átadtam neki. Kinyitotta, aztán, mikor meglátta elfordította a fejét, és szitkozódni kezdett.

- Spencer gyere ide. – mondta. A lány oda ment, Grent pedig magához ölelte. Az után rám nézett. – Itt is lenne probléma! – intett, hogy menjek beljebb. Beléptem a folyosóra, és mentem egyenesen tovább, amíg a nappaliba nem értem. Nem volt ott senki, viszont éreztem a vér szagát. Oldalra kaptam a fejem, mikor meghallottam Aiden hangját, amit elég durva szavakat használ.

- Meg fogom ölni azt a ribancot! – a nappali baloldalán jelent, meg mikor leért a lépcsőről. Véres volt az arca, és még pont látni lehetett, hogy az egyik sebe gyógyulásnak indul, aztán eltűnik róla. Ahogy meglátott, rögtön felém sietett.

- Te meg mi a frászt keresel itt? – néztem rá. Úgy volt, hogy a farkas lyukban lesznek. Mikor Erin is lesétált a lépcsőn, mellette Marko-val, a lány szintén véres volt, tényleg nem értettem miért vannak itt. – Úgy volt, hogy a farkas lyukban lesztek. – a fejemhez kaptam. Ezzel most eléggé elrontottak mindent. Zoe, most valami rosszra fog gondolni. – Zoe, oda ment, hogy elhozza Anne-t. – sóhajtottam egyet. – Apropó, hol van?

- Justin! Ő az, az a kis ribanc! – ökölbe szorult, a keze.

- Francba Justin! Az a kurva megtámadott minket. – szólalt meg Erin is. Nem szólaltam meg. Nem tudtam. Fel kellett fognom mind azt, amit mondanak.

- Állj! Anne, farkas? – a szavaik erre utaltak, de Erin hamar megcáfolta.

- Nem. Fejbe vágott egy serpenyővel, érted, egy rohadt serpenyővel. – mondta, és látszott rajta is, ahogy másik barátomon is, hogy nagyon dühösek.

- Engem meg, belökött a sarokba. – szólalt meg Aiden is. 

- Tényleg, Aiden? A sarokba. – mondta, Erin, a szarkazmus királynője.

- Nekem is fájt! – fordult felé.

- Ha az neked fájt, akkor majd legközelebb fejbe váglak egy serpenyővel, és majd kiderül, hogy a te sarokba esésed, amit csak úgy megemlítek már megtörtént párszor anélkül, hogy meglöktek volt, semmi a serpenyőhöz képest. Egy serpenyő! Érted? – fakadt ki Erin. Grant-hez fordultam, mert éreztem, hogy Erin és Aiden harca a fejbe vágott egy serpenyővel, engem meg belökött a sarokba, eltart még egy darabig.

- Ez most komoly? – kérdeztem.

- Úgy tűnik mindegyikünket megvezette. – beletúrtam a hajamba, és még mindig nem tudtam elhinni. Oké, hogy bunkó volt velem, és szint mindenki mással is, de azért tényleg nem gondoltam volna, hogy ő az. – Azt mondták, mire kiértek, addigra már ott várta a falka.

- Davon ott volt? – kerekedett el a szemem. Ha igen, akkor Zoe már a második helyre tart ahol, Davon órákkal ezelőtt járt.

- Nem. Trent viszont igen. – mondta. – Aiden azt mondta elég durva sebhelye lett neki is. – láthatta, hogy nem értem miért, ezért folytatta. – Nem vagyok még biztos benne, de afelé hajlok, hogy Davon megbüntette. Régen, mikor még barátok voltunk, és az egyik falka tag rosszat tett, ő mindig azt mondta, büntessük azzal, hogy bedörzsöljük a kést sisakvirággal, és valahol sebet okozunk neki. Ez által pedig a seb meggyógyul, de örökre ott marad a heg. Davon, első kézből tapasztalhatta ez. – így már teljesen értettem. Durva, amit művel! Viszont, nem éreztem Trent iránt sajnálatot. Megérdemelte, amit kapott, bármi is volt rá Davon szerint az ok.

- Ha nem zavar, hogy közbe szólok, akkor csak úgy megemlítem, hogy én meg őt fogom megölni. - állt mellém Marko. Egyáltalán nem zavart, de valahogy nem érdekel, hogy kit akar megölni. Mind tudtuk, hogy Trent hibája, és részben Spencer-é, hogy farkassá vált. Viszont, ahogy látom, már kezd vele megbékélni. A kabátom belső zsebében rezegni kezdett a telefonom. Kivettem, és a Ralph, nevet írta ki. Még amikor a Shadow-ban, beszéltem vele, akkor cseréltünk számot, a biztonság kedvéért. Megnyomtam a zöld gombot, és a fülemhez emeltem.

- Szedd össze a barátaidat. Tudjuk, hol van Davon! – szólalt meg rögtön. – Gyertek, amilyen gyorsan csak tudtok, arra a helyre, ahol a barátaidat megtámadta a falkája. – hadarta. Hátra fordultam, és a már felém néző Erin-re és Aiden-re tekintettem. Jól tudtam, hogy hol is van az a hely, ahogy azt is, hogy ki ment oda most.  

- Miért pont oda? – kérdeztem. Reméltem, hogy nem azt fogja mondani, amit egyáltalán nem akarok hallani.

- Mert Davon itt van. – az Isten verné meg. Pont ez az, amit nem akartam hallani.

- Zoe, oda megy, egy farkas lánnyal! – mondtam.

- Várj! – mondta. - Daisy, gáz van. – ezt minden bizonnyal már nem nekem mondta.  

- Mi az? – hallottam meg egy másik hangot a vonal végén. Egy lányét.

- Zoe, ide tart, egy farkas csajjal. – mondta neki Ralph.  

- Akkor ezért várnak itt. Tudják, hogy eljön a besúgó barátnőéjért. Tracy, remélem hoztál sisakvirág bombát. – nevetést hallottam, aztán egy újabb női hang.

- Viccelsz velem, az egész készlet nálam van. Már csak arra vár, hogy megkínozzon pár farkast. – minden bizonnyal ez lehetett az a Tracy. Sisakvirág bomba? Ilyenről sem hallottam még.

- Mond meg neki, hogy bármi lesz, ne álljanak, olyan közel a falkához! – mondta Daisy valószínűleg nekem üzenve.

- Hé, remélem hallottad. – szólalt meg Ralph.  

- Igen, hallottam. – Grant-re néztem, és minden bizonnyal ő is, így elkiabálta magát.  

- Mindenki hozzám! – csak ennyit kellett mondania, és már meg is hallottam a cipők dobogását.

- Sietünk! Addig… - kezdtem bele, de közbe szólt.

- Vigyázunk rá! – fejezte be, aztán letette. Visszaraktam a zsebembe a telefont, és oda mentem Grant mellé, aki már nagyban beszélt a falkájához.

- Ezt Alec-ért is tesszük! Mindenki mellettem marad, amíg nem szólok. – kiabálta, aztán Marko felé fordult, aki mellett ott állt Spencer. – Ti ketten itt maradtok!

- Mi van? – lépett előre Marko.

- Jól hallottad. Itt maradsz! – parancsolta Grant.

- Nekem is mennem kell. – mondta, idegesen. – Már tudom uralni.

- Nem érdekel, te mit hiszel. Ha úgy látom én is, akkor majd velünk jöhetsz. Most még bármikor elveszítheted a fejed. Itt maradsz, és szólsz Zoe, nagyanyjának. – Grant ezzel le is tudta a vitát. Marko-nak persze ez egyáltalán nem tetszett. Viszont, Grant-nek teljesen igaza volt. Nem kell, hogy eluralkodjon rajta a farkas, és az első élő embert akarja megölni. Aki Zoe lenne.

- Justin, ahogy Zoe, velünk lesz, te elviszed egy biztonságos helyre. – fordult felém.

- Mégis hová? Más sehol sem biztonságos. - se a házunk, se a farkas lyuk, sőt még ha ide is hoznám, akkor sem lenne biztonságos. Davon minden helyet ismer.

- A vadászház. Az körbe van véve sisakvirággal. – szólalt meg Erin.

- Persze, köszi, de azért én is életben akarok maradni. – fordultam felé, arra utalva, ha Zoe-val együtt leszek a házban, akkor engem ugyan úgy gyötörne farkasölő, mint, múltkor. Amikor elbúcsúzni mentem be hozzá. Talán ő észre sem vette, de ha tovább maradtam volna, még talán el is ájulok.    

- Hahó, engem bezárva tartottak. Oda kell menned, ahol én is voltam. Ott nincs farkasölő. – mondta.

- Igaza van. – szólalt meg Marko már nyugodtabb hangon. – Azt a hely egy doboz. Acéllemezek vannak a padlóban, az oldalakon, és a plafonon is. Oda nem szivárog be a sisakvirág, hacsak nincs nyitva sokáig az ajtó. – tudatta velünk, amit még a vadász múltjából tud. – A földbe, a betonon, és a téglák között simán áthatol. Ezért lett készítve, hogy ne nyírjuk ki a farkasokat, ha szükségünk, vagyis szükségük van rájuk. – javította ki magát.  

- Akkor már tudod, hogy hová mentek. – nézett ismét felém Grant. – Aiden és Erin ti is mentek velük. Jobb, ha többen vagytok. – több nem is kellett. Tudtam, hogy nekem mit kell tennem, ezért már el is indultam.

A lehető leggyorsabban futottam most. A hó lelassított ugyan, de nem foglalkoztam vele. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy időben oda érjünk. Nem akartam gondolkozni csak oda akartam érni, hogy lássam végre Zoe-t. Látni akartam, hogy épségben van, és minden rendben vele. Ha most gondolkozni kezdenék, akkor minden féle kép lenne a fejemben, csak az nem, hogy Zoe, egyben van.

Már láttam a házat, nem sokkal később pedig a felénk futó Zoe-t. B még a közelében sem volt, vagyis egyáltalán nem volt sehol. Zoe, felpillantott, és észrevett minket.  Megkönnyülés látszik az arcán. Abban a pillanatban pedig, előbukkant, egy pasas, és olyan erővel vágta magát Zoe hátának, hogy ő arccal a hóba borult. Aztán megmarkolta a kabátját, és felrántotta. Akkor láttam meg Davon-t, amint a pasas a kezébe adja Zoe-t. Megálltam. Mind megálltunk, mikor Davon a karmait Zoe nyaka köré helyezte.

 - Megvagy! – mondta. Lassacskán a háta mögé gyűlt a falkája is. Amit most a legjobban akartam, hogy eluralkodjon rajtam a farkas és széttéphessem Davon-t. Látni, hogy a kezében a lány élete, akit mindennél jobban szeretek, még a rosszabbnál is rosszabb. Ilyenkor kérdezni meg magától az ember, hogy miért nem volt vele a nap huszonnégy órájában, hogy megvédhesse. – Annyira örülök, hogy ennyien összegyűltünk ezen a csodaszép napon. – szólalt meg Davon. Azt az önelégült arcát, egyszer nagyon helyre fogom tenni! – Zoe, te nem így gondolod? – szólt hozzá, és oda hajolt, hogy a szemébe nézhessen. Zoe oldalra fordított fej miatt szemkontaktus alakult ki köztük.

- Tévedsz, ha azt hiszed, nyerhetsz! – hallottam meg Zoe hangját. Lehet, hogy túl gyengének láttam eddig, de most úgy szólt hová, mint, aki egy cseppet sem fél.

- Mindig is én álltam nyerésre! Azt hittem okosabb vagy Zoe Wilson, és ezt könnyedén kikövetkezteted. – mondta el ezt lekezelő stílusban.

- A kocka fordulhat. – szólt ismét Zoe.

- Vicces, hogy ennyire próbálsz hinni a győzelemben. Már rég megölhettelek volna, de úgy gondolom, hogy még borzolom a kedélyeket. – most ismét láttam az arcán az ijedtségét, ami miatt meg akartam védeni, ezért hirtelen mozdultam, hogy oda menjek, de Grant megállított. Kezét a vállamra tette és erőteljesen megszorított. – Nézd, csak ki van még itt velünk. – Zoe ekkor felénk nézett. Vajon mi járhat most a fejében? Mert az enyémben az, hogy csak állok itt, és várok valamire. Valamire, de még magam sem tudom, hogy mire. Zoe, Davon-al együtt fordult. Minden mozzanatukat figyeltem, mikor egy magas barna hajú nő sétált oda Davon mellé. Pont háttal állt nekünk. Egyik kezét a háta mögé rakta, és felénk mutogatott, majd balra felfelé. Mintha mutatni akarna valamit. Aztán bevillant. A beépített ember! Grant-re néztem, aki szintén észrevette, de valószínűleg nem tudta hová tenni. Az, hogy a mi oldalunkról is beépült valaki, az nem lett elmondva senkinek. Arról csak én és Zoe tudtunk. Milyen szerencse. Ha el lett volna mondva, akkor Anne is ugyan úgy hallja, és gyorsan lehullott volna róla a lepel. Nem akartam beszélni, de még suttogni sem. Mivel olyan távolságban vagyunk tőlük, hogy a kiélesített hallásunkat használjuk, biztos, hogy Davon is figyel minden egyes rezzenésre. Nehéz lenne, ha most kezdenénk el barkobázni. Így csak annyit tudtam tenni, hogy a nő felé néztem aztán vissza Grant-re, és bólogatni kezdtem, arra utalva, hogy ő velünk van. Legalább is remélem, hogy ő az. Grant persze összehúzta a szemöldökét, és amolyan biztos vagy benne nézést lövellt felém. Csak biccentettem egyet. Mivel sikerül megértenünk egymást, visszanéztem, de a nő még mindig mutogatott. Ekkor felnéztem. Egy hatalmas havat beborító fenyőn állt meg a tekintetem, mikor megláttam, hogy egy ág megremeg, majd egy kéz kinyúl, feltartja hüvelyk ujját, és visszahúzza. Ez volt aztán a remek búvóhely. Ralph-ék elég tapasztaltak lehetnek. Így, hogy már tudtam ki hol van, kivétel B-t, valahogy már éreztem azt, hogy a kocka fordul. Pont, ahogy Zoe mondta. - Ott is van. - hallottam meg ismét Davon hangját. Oda kaptam a fejem, és ekkor láttam meg, hogy Anne, két fickó mögül kilép. Erin-nek és Aiden-nek is igaza volt, mikor a ribanc és a kurva jelzőket aggatták rá. Nem szó szerint volt az, de egy ilyen helyzetben csak ilyen szavakkal lehet illetni egy ilyen tyúkot. Mosolygott, és egyáltalán nem hatotta meg az, ahogy a barátnője nyakára egy kéz szorult. Nem is tudtam elképzelni, hogy Zoe most ezekben a másodpercekben, mikor tudatosodik benne, hogy Anne a besúgó, mit is érez. Senki nem tudhatja, amíg ilyen helyzetbe nem kerül.           

- Színészetből, ötös! Igaz, Davon? – szólalt meg. Remélem nem durva, ha most azt mondom, hogy legszívesebben oda mennék hozzá, és kitépném a nyelvét a helyéről. Ez a hangnem és ez a rohadt mosoly az arcán teljesen dühbe gurít.

- Meg kell hagyni, jól játszod a szereped. – dicséretként hangzottak el Davon szájából a szavak.

- Szerep? Mégis milyen szerep? – fakadt ki Zoe. Teljesen megértettem a kiborulását.

- Most elárulva érzed magad? – kérdezte tőle gúnyolódva. – Faye, vedd át! – lökte át a nő kezébe, aki már minden bizonnyal velünk van. Ugyan úgy elkapta a nyakát, de valahogy megkönnyebbülésnek éreztem.   

- Mért tetted ezt? – Zoe-t egy cseppet sem tartotta vissza semmi, hogy feltegye ezt a kérdést, amire magam is kíváncsi voltam.

- Önérdekből! – válaszolt. Miközben Davon oda ért Anne mellé, átkarolta a vállát, és beszédre nyitotta a száját.

- Szövetkezet velem, hogy megkaphassa azt, amit akar. Csakhogy ez egy kicsit elhúzódott. Mindez, miatta. – Davon ujja engem talált meg. Jól tudtam, hogy mire gondol. Ha nem megyek vissza Zoe-hoz aznap, akkor Davon tette volna meg, aki nem a kórházba juttatta volna, hanem a hullaházba. – Ha ő, nem hősködik, most nem itt állnánk. Viszont azt is be kell, valljam, hogy mikor megtudtam, hogy ki is vagy, annyira boldog lettem, mint még soha. Gyors halált szántam, egy olyan valakinek, aki azt sem tudta, hogy ki is valójában. Viszont jobb lett ez így, hogy játszadozhattam veled. – játék? Egy rohant játéknak fogja fel azt, hogy mások életét tönkre teszi. Zoe hangosan is kimondta azt, amit én is megtettem volna legszívesebben.  

- Bazd meg! – vágta a fejéhez.   

- Nem beszélünk ilyen csúnyán. – szólalt meg kioktatóan Davon.

- Mégis mit akarsz te tőle? Ez egy pszichopata, állat. – Zoe nem is szólt vissza neki, most már Anne-hez tette fel a kérdéseit.

- Erőt, gyors öngyógyulást, hallást, látást. – sorolta fel mindazt, ami bennem, és minden farkasban meg van. Tehát Anne, farkas akar lenni. Mondjuk találhatott volna egy kevésbé gyilkolás hajlamú farkast is, aki megteszi, amit kér. Bár ez már nem számít.

- Te azt akarod, hogy átváltoztasson. Miért akarod te ez? – Zoe döbbent hangját hallatja.   

- Mióta tudom, hogy valóban léteznek onnantól kezdve. Mikor kicsi voltam a nagyapám mesélt, alakváltós emberekről. Aztán, mindig azt mondta, de ez csak egy mese. Csakhogy én megtaláltam őket. Ez nem egy mese! – jelentette ki. Egy pillanatra elnézett, majd vissza Zoe-ra. - Az ára annak, hogy átváltozhassak, ti voltatok. Riley és te. Viszont most már csak te! – merengett el az utolsó mondatnál. Nem fogtam fel azt, hogy Anne feláldozza a barátait. Nem hiszem el, hogy valaki képes ilyet tenni azokkal, akikkel annyi időt töltött. Persze Davon már más tészta volt. Belőle már mindent kinézek.

- Ki vagy te? – értettem Zoe kérdését. Ezt az Anne-t nem ismerte. Egy barát árulásánál nincs rosszabb.

- Mindig is ilyen voltam. Sosem érdekelt más. Ti sem érdekeltetek soha. Mondhatsz önzőnek, de ez vagyok én! – mutató ujjával magára bökött. - Ne mond nekem azt, hogy sosem gondoltál bele, milyen lehet olyan erősnek lenni, gyorsabban gyógyulni, mint egy átlagember, hallani, amit mások nem, és látni. Ez egy ajándék, amit csak az olyanok kapnak meg, akik adnak is érte valamit. Adtam. Én, adtam! – kiabálta. Igazából sosem beszéltünk soha Zoe-val olyanról, hogy ő farkas akarna lenni. Viszont, hogy kijavítsam Anne-t, ez nem ajándék. Sose volt az, és sosem lesz!

- Riley-t adtad érte! Azt, aki mindig melletted állt. Barátok voltatok. Mind azok voltunk! – kiabálta, de a végén megcsuklott a hangja. Féltem, hogy elsírja magát, ami nem lett volna csoda.

- Elég a cica harcból. – szólt közbe Davon. – Faye, hozd közelebb. – ekkor a nő háta mögött, már nem csak a keze volt, hanem benne egy pisztoly. Észre sem vette, hogy került az oda, de valahogy már nem is érdekelt. A kezét lassan előre húzta. Maga, és Zoe közé. Valószínű, hogy én voltam a legjobban meglepődve azon, hogy senki nem vette ezt észre. Ekkor egy füttyszó hangzott el. A fenyőre kaptam a fejem, és már jött is a hang. 

- Gyerünk Tracy, most! – hangzott el egy már ismerős hang. Ekkor egy fekete ovális dolog, repült ki a fenyőből, és egyenesen Davon falkájának közepébe esett. Robbanás hatására, a hó az ég felé repült, aztán vissza a földre. Ez volt az, amikor végre léphettünk. Amíg Davon-ék játsszák a meglepettséget, addig mi gyorsan elslisszolunk. Csak három lépést tettem meg feléjük, de már éreztem is a sisakvirágot, ahogy belélegzem, és marni kezdi a torkomat. Viszont ennyit még kibírok, ha róla van szó.

Mikor újra megláttam Zoe-t, már felém rohant, kezében a pisztollyal. Ahogy elértük egymást, megragadtam a kezét, és húzni kezdtem.