47.fejezet

Sziasztok. Meghoztam a 47.fejezetet. Volt egy előzetes is, de azt letöröltem, mert változtattam egy kicsit. Remélem tetszeni fog. Puszillak titeket.

~Ann.xd

- Megint itt vannak! – kiabálta Marta. Nem mozdultam, csak ott álltam kinyújtott kézzel a szarvasok felé. Vissza kéne futnom a kocsihoz, vagy valamit csinálnom kéne, de nem ment. Gyengének éreztem magam, már alig láttam, és forgott velem a világ. Nem tudtam tovább tartani magam, és éreztem, hogy a föld felé zuhanok. Ahogy elértem a földet, már csak két valamit hallottam. Azt, ahogy Marta a nevemet kiabálja, és, hogy lőni kezd.

 - Fejezd be Marta! – hallottam meg egy hangot, ami nagyon parancsolónak hangzott. A fejem sajgott, ahogy a vállam is. Sötétségben voltam, és csak egy szarvas villant be folyton. Próbáltam felnyitni szemhéjamat, de nem ment. Ólom nehézséggel nehezedtek a szememre.

- Hogy bízhatsz bennük? – hallottam meg Marta hangját, amint undorral beszél.

- Te semmit nem értesz igaz? – kérdezte a hang, amit most már felismertem.

- Mégis mit kéne? – csattant fel. – Nagyon is jól értem azt, hogy a szüleim, és a bátyám, halottak, csakis miattuk. – nem kellett nyitva lenni a szememnek ahhoz, hogy tudjam a lány, ujjával mutogat a szerinte bűnösök felé.

- Megmentjük az életét, és mégis minket hibáztat. Nincs valakinél egy távkapcsoló, hogy lehalkítsuk végre? – ez volt az a hang, ami okot adott arra, hogy kinyissam végre a szemem. Úgy gondoltam, ha Aiden itt van, akkor Justin-nak is a közelben kell lenni-e.

- Kussolj el te korcs! – mikor meghallottam, amit Marta mond, nem sokkal utána egy morgás hangzott el.

- Elég. – próbáltam kinyögni, és közben a szemem lassan emelkedett fel. Egy kezet éreztem meg bal vállamon. Meleg volt, és rögtön tudtam, hogy kié. Mikor végre kinyílt a szemem, nagyon elmosódva láttam. – Miért látok ilyen homályosan? – kérdeztem. Lassan felültem, és pislogni kezdtem, de még mindig nem láttam tisztán. Kezemmel szemem felé nyúltam, és megdörzsöltem. Az sem segített semmit.

- Minden rendben. – mondta Justin, és a vállamat simogatta. Felé néztem, és annyira zavaró volt, hogy nem látom tisztán az arcát, hogy rögtön elkaptam a tekintetem róla.

- Miért látok így? – kérdeztem.

- Nyugodj meg, a fejeden lévő sérülés tehet róla, de a látásod ki fog tisztulni egy kis idő múlva. – mondta Baz. Felé néztem, de nem bírtam sokáig, őt se nézni. Becsuktam a szemem, és így kérdeztem meg.

- Mennyi az a kis idő?

- Egy hónap, vagy kevesebb. – mondta, amire kipattantak a szemeim. Már most rosszul vagyok ettől, és még legalább egy hónapot ki kell, bírjak így? Belefogok bolondulni.

- Mit szól majd ehhez a nagyanyád? – kérdezte Marta, de tudtam, hogy nem a rossz látásomra gondol.

- Nem mondasz semmit! – mondta Baz, és a hangja megint parancsoló volt.

- Dehogyisnem. – mondta, és nevetett egyet. – Mindent el fogok mondani, még a te kis viszonyodat is – szünetet tartott. – azzal. – mondta ki, és hangjában nagyobb undor volt, mint valaha.

„Justin szemszöge”

  Miután hazaértünk, Erin, a kanapén ült, és egy magazint olvasott. Mikor meglátott minket, letette kezéből az újságot, és rögtön nekünk szegezte a kérdést.

- Na, mi volt? – kérdezte.

- Azon kívül, hogy szét akart minket tépni? – kérdezte Aiden, elsétált a kanapéig letette a kezében lévő az ásót, és leült Erin mellé. Azután, így folytatta. – Semmi érdekes. – felrakta lábát a kanapé előtt lévő kis asztalra, és kifújta magát. A cipője talpát, körülbelül egy centi vastag sár lepte.

- Szedd már le a lábad az asztalról. – mondta Erin, és kezével a lába felé nyúlt, és lelökte onnan.

- Ne szólj, már bele mit csinálok. – mondta Aiden, és ránézett Erin-re. Szó szerint farkas szemet néztek egymással, addig amíg, Isaac közéjük nem ült. Azután csak ücsörögtek, és néztek ki a fejükből. Mivel nekem nem volt kedvem csatlakozni hozzájuk, e helyett én elmentem letusolni. Megszabadultam a ruháimtól, és jó forró vizet engedtem magamra. A fejemet a tusolófej alá tettem, és hagytam, hogy mindenhol víz árasszon el. Mikor elemeltem a fejem, és kinyitottam a szemem, a lefolyónál barna víz hömpölygött. Több piszok volt rajtam, mint gondoltam. Eszembe jutott, mikor Zoe-t láttam zuhanyozni, és ahelyett, hogy kimentem volna szó nélkül, kényszert éreztem, hogy hozzá érjek. Azt hittem, hogy majd kiabál, hogy miért nem kopogtam, de ehelyett, egy szót sem szólt. Eltakarta melleit, de a gondolatait hallgatva, úgy érezte nem kell szégyenkezni-e meztelen teste miatt. Nem is kellett, hisz még a gyönyörűbbnél, is gyönyörűbb volt a látvány, amit nyújtott nekem. Mivel már elég régóta nem hallgatóztam Zoe fejében, így most megtettem. Merthogy a Marko körüli felhajtás, lefoglalt, nem tudtam csak rá koncentrálni. Fejem ismét a zuhanyrózsa alá tettem, és nem sokkal később, Zoe gondolatai elárasztották a fejem. Kusza gondolatai voltak. Csakhogy, még így is kivehető volt, hogy menekül. Felkaptam a fejem, mikor hallottam, hogy a hátára ugort egy farkas. Azután pedig egy lövéssel leszedte róla valaki. Úgy éreztem, hogy muszáj oda mennem. Lehet, hogy nem fogok közbe avatkozni, de akkor is oda kell mennem, mert, lehet, hogy szükség lesz segítségre. Kipattantam a zuhany alól, és felkaptam valami ruhát, és száguldottam is ki. Mikor már a bejárati ajtónál voltam, és kinyitottam, Aiden hangját hallottam meg.

- Hová mész? – kérdezte.

- Zoe bajban van. – mondtam, de meg sem álltam. Siettem, hogy oda érjek.

- Merre van? – jött mellőlem a kérdés. Oldalra fordítottam a fejem, és mind hárman ott álltak mellettem.

- Keletre, a kis pataktól nem messze. – hadartam el, és mindannyian egyszerre indultunk el abba az irányba.

 Már átvergődtünk az erdőn, és kiértünk arra az útra, ahol Zoe, és egy vadásztársa, száguldanak egy autóval. Az út közepén álltunk, és én ismét kedvesem gondolatait fürkésztem. Zoe láthatott valamit, mert rá kiáltott a volán mögött ülőre, aki beletaposott a fékbe. Még eddig is elhallatszott, a kerekek csikorgása. Kedvesem teljes erőből fejelte le a műszerfalat azután, pedig az ajtónak vágódott. Kitántorodott, a kocsiból, és valami szarvast nézegetett addig, míg el nem ájult. Ekkor olyan gyorsan kezdtem felé futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Lövéseket hallottam, és kiabálást.

- Kelj már fel! – ordította. Nem voltak már messze tőlünk. Pár alakváltott, láttunk is. Aiden, és Isaac, kapták el, és ártalmatlanná tették, őket, amíg én és Erin tovább szaladtunk. Már vérszagot éreztem, ami kedvesemé volt. Négy alakváltót láttam, és az egyik sebesen közeledett Zoe felé. Teljesen átadtam magam a farkasomnak. Négykézlábra ereszkedtem, és így ugrottam fel a kocsira, azután pedig átugrottam a lány felett, és védelmezően guggoltam Zoe előtt, mire oda ért a farkas. Vicsorogtam rá. Egy ujjal sem fog hozzá érni. Még több lövés dördült el, és az egyik súrolta felkaromat. A lány, aki a kocsinál volt, felénk lőtt. Az arca a szeme, mindene hasonlítót Marko-ra. Kivétel a haja, ami fekete hajszíne volt, és nem állt jól neki. Tudtam mi az eredeti hajszíne, és biztos vagyok benne, hogy az sokkal jobban áll neki. Mivel velem, és a közvetlen előttem lévő farkassal foglalkozott, nem vette észre, hogy mögé osont egy, aki nem valószínű, hogy csak üdvözölni fogja.

- Mögötted. – kiabáltam, de már késő volt, mert a farkas hátba rúgta, és ő a földre zuhant, miközben a fegyver kiesett a kezéből. Olyan erővel nyomta a lányt a földnek, hogy az moccanni sem tudott. Csakhogy hirtelen, Aiden jelent meg, az autó motorháztetején, és előre ugrott pont úgy, mint, aki egy szaltót akar csinálni. A keze a farkas hátán volt, megmarkolta a felsőjét, és mikor talpa már a földön volt, és nem a levegőben, elhajította a férfit. Ezen a húzásán, még én is nagyot néztem, csakhogy most már ideje volt az én ellenfelemmel foglalkoznom. Váratlanul, neki rontottam, és a földnek szorítottam, pont úgy, ahogy az előbb a lánnyal tették. Sosem szerettem gyilkolni, de ha meg kell védenem, akit szeretek, akkor megteszem. A fogaimat belemélyesztettem a torkába, és kiharaptam belőle egy darabot, majd a földre köptem. Visszanéztem rá, és vér bugyogott a száján, és azon a helyen, ahol az imént beleharaptam. Leszálltam róla, mert tudtam, hogy már csak percek kérdése, és meghal. Felálltam, és láttam, hogy már csak egy van talpon. Issac, Erin, és én körbe vettük, és lassan közeledtünk felé. A férfin nem látszott, hogy feladná a harcot. Inkább csak még jobban begurult, és úgy gondolta, hogy Erin-t támadja meg először. Ha azt hiszi, hogy Erin-t hamar leteríti, akkor téved! Erősebb, mint azt bárki gondolná. Erin már készen állt, hogy fogadja a férfit, csakhogy egy lövés dördült el, ami pont fejen találta a farkast, és ahogy előre vágódott, még csúszott pár centit az úton. Hátra néztem, mert biztos voltam abban, hogy a lány adta le a lövést. Azonban, nem ő volt, mert a fegyvere még mindig azon a helyen volt, ahová csúszott, mikor kiesett a kezéből. Már csak ezért sem tudott volna lőni, mert Aiden lefogta a karját. Mikor zajt hallottam az erdő felől, két személyt láttam, meg kijönni onnan. Egy férfit, aki tuti biztos, hogy vadász, viszont a lány, aki mellette állt, egy farkas volt. A füle hegyes volt, ahogy a karmok is a kezén.

- Baz! – kiabált a lány, akit Aiden fogott. – Lődd már le őket! – csakhogy ő nem tett semmit. A fegyver, ami a kezében volt, elrakta, és védekező pózba emelte a kezét.

- Nem bántalak titeket. – mondta. Összenéztem, a többiekkel, és mind úgy éreztük, hogy igazat mond. Visszaváltoztunk, és mikor Baz letette a kezét, megfogta a lányét. Megdöbbentem. Vadász, és farkas együtt? Pont, mint én meg Zoe. Mikor kimondtam magamban a nevét, eszembe jutott, hogy ő ott fekszik eszméletlenül. Hátra fordultam, és oda szaladtam hozzá. A hátán feküdt, és a fejéből szivárgott a vér.

- Lassan emeljétek fel. – mondta, a vadász fiú. – Elvisszük B-hez. – rá néztem, mert már Zoe másik oldalán vizsgálgatta a fejét. Elővett egy kendőt a zsebéből, és Zoe homloka feletti hajtöves részéhez tette. – B. – szólt a lánynak, aki rögtön oda jött. – Mutasd nekik az utat. Nekem beszélnem kell vele. – nézett a még mindig Aiden által fogva tartott lány felé.

 Tizenöt perccel később, már B-nél voltunk, és Zoe az ágyon feküdt. A fekvőhely sarkánál pedig én foglaltam helyet. Baz, aki éppen Zoe fejét kezelte, fel-felnézett a fotelban lévő lányra, akinek a kezét oda kötözte a kartámaszhoz. Úgy tűnik, nem nagyon tudja elfogadni, hogy már pedig mi jó farkasok vagyunk.

- Nem védheted őket. – mondta a lány a fotelből. - Te vadász vagy! –jelentette ki.

- Az már nem számít. – mondta. Mikor végzett Zoe fejével, elsétált mellőle, és B meg a lány közötti üres helyre állt. Felálltam az ágyról, és két lépéssel közelebb mentem Zoe-hoz. Baz bekötötte a fejét, és egy fehér géz fogta körbe a fejét. 

- Mi az, hogy nem számít? – mondta döbbenten. – Undorító vagy, és az is amit csinálsz! – mondta a lány majdnem kiabálva.

- Fejezd be Marta! – förmedt rá. Az arcán már látszott, hogy a lány egyre jobban feldühíti. B megfogta alkarját, nyugtatás képpen.

- Hogy bízhatsz bennük? – a hangjában az undor kezdett megjelenni.

- Te semmit nem értesz igaz? – fordult felé Baz, már nyugodtabb hangon.

- Mégis mit kéne? – az arc teljesen bosszús volt. - Nagyon is jól értem azt, hogy a szüleim, és a bátyám, halottak, csakis miattuk. – nézett rá mindegyikünkre. Vajon most kellene elmondanom, hogy a bátyja igazából nagyon is él? Vagy talán jobb, ha erről még nem tud? Hisz ha minket nem fogad el, akkor lehet, ha megtudja, hogy már Marko is ilyen, akkor ő rá is undorral kezd majd nézni.

- Megmentjük az életét, és mégis minket hibáztat. Nincs valakinél egy távkapcsoló, hogy lehalkítsuk végre? – szólalt meg Aiden, aki Erin és Isaac között állt.

- Kussolj el te korcs! – ahogy a mondata elérte fülem, azonnal Aiden felé néztem. Barátom arcára düh volt írva, és megvillantva fogát rá vicsorgott Marta-ra. 

- Elég. – hallottam meg magam mellett, egy halk szót. Rá néztem, és láttam, hogy szemei lassacskán felnyílnak. A kezem vállára tennem, hogy érezze, itt vagyok mellette. Zavartan nézett össze vissza, mikor ismét megszólalt. – Miért látok ilyen homályosan? – kérdezte. Felült, és pislogni kezdett, azután pedig a kezével dörzsölni kezdte a szemét.

- Minden rendben. – mondtam, és megsimogattam a vállát. Felém nézett, de nem tartott, sokáig mert hirtelen elkapta a tekintetét.  

- Miért látok így? – kérdezte.

- Nyugodj meg, a fejeden lévő sérülés tehet róla, de a látásod ki fog tisztulni egy kis idő múlva. – szólalt meg Baz. Mikor vadásztársára nézett ott sem hagyta sokáig a tekintetét. Behunyta a szemét, és megszólalt.

- Mennyi az a kis idő? – kérdezte.

- Egy hónap, vagy kevesebb. – mondta Baz, amire Zoe-nak felpattant a szemhéja. Látszott rajta, hogy nem nagyon örül ennek a hírnek.  

- Mit szól majd ehhez a nagyanyád? – szólalt meg Marta.

- Nem mondasz semmit! – szólalt meg parancsoló hangja Baz-nak.

- Dehogyisnem. – mondta Marta, és elnevette magát. – Mindent el fogok mondani, még a te kis viszonyodat is – szünetet tartott. – azzal. – mondta, és egyenesen B-re nézett.

- A bátyáddal együtt, az érzéseidet is elvesztetted igaz? – mondta Baz kérdően, de nem várt rá választ. – Ha én undorító vagyok, akkor te egy érzéketlen kis csitri. – mondta, és látszott rajta, hogy még nem fejezte be. – Még mindig csak azt hiszed el, amit a vadászok mondanak neked. Most hallgass rám. Szerinted, ha olyan rosszak lennének, akkor nem megöltek volna már? Téged, engem, és Zoe-t is. Jobb lenne, ha végre rá döbbennél, hogy ne csak másoknak higgy, hanem annak is, amit a szemed mutat. Nézz körül – mondta, és ő is szétnézett. – ők itt nem ellenségek, hanem barátok. – a kezéhez nyúlt, és kioldozta. – Most menj el! – Marta rá nézett, felállt, és elsétált.

- Szerinted megértette? – kérdezte B. Baz a fejét rázta.

- Nem tudom, Marta már nagyon kiszámíthatatlan. Azt sem tudom, mit keresett kint ilyenkor.  – mondta.

- Marko miatt. – mondta Zoe. – Azt hiszi, ha öldököl, azzal fel tudja dolgozni a halálát. – Aiden, Erin és Isaac is rám néztek. Úgy tűnt azt akarják, hogy én mondjam el, hogy Marko nem halott, hanem már egy közülünk. Beszédre nyitottam a számat, de nem tudtam elmondani, mert Baz közbe szólt.

- Szerintem jobb, ha mi most elindulunk. – mondta Zoe felé nézve.

- Nem úgy volt, hogy te kint maradsz estére? – kérdezte kedvesem.

- Ezek után szerinted, nem akarom minél hamarabb megtudni, hogy Marta beköpött-e minket vagy sem. – B felé fordult, és egy csókot nyomott az ajkára, azután felém fordult. – Lehet, hogy nagy kérés, de nem lehetne B pár napig nálatok? Mivel Marta tudja, az ide vezető utat nem akarom, hogy egyedül legyen. – alig fejezte be a mondatát, B rögtön megszólalt.

- Tudok magamra vigyázni. – megfogta meg Baz alkarját, és a szemébe nézett.

- Jobban érezném magam, ha tudnám, hogy nem vagy egyedül. – megsimogatta a lány arcát, aki megenyhült. Mikor visszanézett rám a vadász, akkor tudtam, hogy már az én válaszomra kíváncsi.

- Persze, addig maradhat, ameddig szükséges. – mondtam, és rájuk mosolyogtam. Azután Zoe felé néztem, aki még mindig a szemét hunyta be és nyitotta fel. Kezemmel hozzá értem felkarjához, és ő azonnal rám nézett. Hunyorítva nézett rám, és közben kezét próbálta az arcomhoz tenni. Így hát megfogtam kezét, és tenyerét az arcomhoz nyomtam.

- Annyira rossz, hogy csak így látlak. – az ágy széléhez kúszott, de keze még mindig az arcomon hevert. Mikor fel akart állni, látszott rajta, hogy megszédül, így kezét elkapta arcomtól, hogy meg kapaszkodhasson valamiben, de ehelyett, én kaptam el őt.

- Csak óvatosan. – mondtam, és közben kezemben tartottam, törékeny kis testét. Olyan könnyű volt számomra, mint egy tollpihe. Egy kézzel tartottam, amíg a saját lábára nem tudott állni. Mikor kiegyenesedett, a szemem felé nézett, de nem voltam benne biztos, hogy ő is annyira látja-e az enyémet, mint én az övét. Az a barna szeme, és a zavaros tekintete, annyira aranyos volt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve, megfogtam nyakát, és a számat az övére helyeztem.

- Azt hiszem, én, kint megvárlak titeket. – nem foglalkoztam azzal, aki a mondatot mondta csak csókoltam Zoe-t, ami már nagyon hiányzott. Ezen a napon annyi minden történ, hogy ennyire, mint most sosem voltam még fáradt. Az, ami a legjobb volt ebben a napban, hogy Zoe-val megléptük azt, amire már oly régóta vágytam. Összeolvadt a testünk, és közelebb éreztem magamhoz, mint valaha. Mikor elváltunk egymástól, és kinyílt a szemem, rajtunk kívül már nem volt senki a szobában. Visszanéztem kedvesemre, és megsimogattam az arcát.

- Azt szeretném, ha Baz mellett maradnál. – mondtam, mert pont úgy, mint a vadász fiú, és is féltem a szerelmem.

- Mellette maradok. – mondta, és egy mosoly jelent meg az arcán. Pár perccel később kimentünk a hálóból, és a többiek, már indulásra készen álltak.

 Már az erdőnél álltunk, és épp búcsúztunk el egymástól, mikor Baz megszólalt.

- Ha bármi balul sülne el, remélem engem is szívesen láttok. – mondta.

- A házunk már egy kész menedékhely, szerintem még te is beférsz. – mondta Aiden viccesen.

- Köszönöm. – mondta Baz mosolyogva. Kezet ráztunk vele, azután Zoe és Baz elindultak az erdő belseje felé. Mikor már nem voltak hallótávolságban, Isaac megszólalt.

- Nem kellett volna elmondani, hogy a vadász fiú él? – kérdezte.

- Kicsoda? – kérdezte B.

- Marta bátya. – mondtam. Az arcán meglepettség látszott.

- Úgy érted Marko él? – kérdezett ismét.

- Te ismered? – kérdezte Erin.

- Nem, csak Baz mesélt róla. – magyarázta. – Azt mondta, hogy meghalt, és ma volt a temetése.

- Ez hosszú történet. – mondtam. – Jobb lenne, ha elindulnánk a ház felé, és addig mindent elmondunk. – bólintott, és mindannyian elindultunk.

„Zoe szemszöge”

                

 Már csak percek választottak el, minket, hogy a házhoz érjünk. Baz karját fogtam, mivel a látásom miatt, már kétszer majdnem belekóstoltam a földbe. Egész úton csupán csak két szót váltottunk. Úgy tűnt, ő is, és én is el vagyunk most a saját gondolatainkkal. Az agyam azon kattogott, hogy Marta vajon elárult-e minket. Ha igen, akkor hogy őszinte legyek, fogalmam sincs mi fog történni. Viszont ha nem, akkor Baz mondandója eljutott Marta legbelsőbb érzéseihez.

- Itt vagyunk. – mondta Baz, és hallottam, hogy egy mély lélegzetet vesz. – Olyan csendes minden. – hangjában hallottam, hogy ezt nagyon különösnek találja. – Túl nagy a csend. Olyan, mint a vihar előtti csend. – magyarázta.

- Szerinted – kezdtem bele, de nem mondtam végig már válaszolt is.

- Nem tudom, de nagyon zavar ez a csend. – mondta.

- Menjünk. – szólaltam meg ismét. Elmentünk az ajtóig, és Baz kinyitotta azt. Beléptünk, és csak pár lépést mentünk a ház belseje felé, mikor valaki elénk vágódott.