32.fejezet

Sziasztok. Itt az újabb fejezet. Köszönöm a komikat, nagyon örülök nekik. Ez sem lett egy hosszú rész, de remélem tetszeni fog. Komikat nyugodtan hagyjatok magatok után. Imádlak titeket kedves olvasóim.: D<3 puszi: )

~Ann.xd

Magam sem tudom mire, de vártam. Az egyik ablakhoz sétáltam, és teljes nagyságába tárult elém, a telihold. Mennyi minden történt már most, és még a java hátra van.

- Állj el az ablaktól! – hallottam meg magam mellett Isaac hangját, és még mielőtt rá tudtam volna nézni, elhúzta a kék függönyt. – Mindenben hallgass rá. – próbálta Grant hangját utánozni, és közben magára mutatott. Ezzel arra utalva, hogy még mindig az ablak előtt állók. – Felemellek, és a kanapéhoz viszlek, ha nem teszed, amit mondok. - ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy nagyon komolyan gondolja, amiket mondott. Így sarkon fordultam, a kanapéhoz mentem és leültem. Bár inkább fel s alá járkálnék. Utálom ezt a tétlenséget. A csapatom valószínű már engem keres, Justin és Aiden ki tudja, merre kódorognak, Granték harcra készek, és én? Semmit nem teszek, csak ülök itt és várakozok. Meg persze itt van velem Isaac, aki még mindig az ablak előtt áll, és olyan arckifejezést vág, mint aki hallgat valamit.
- Mit csinálsz? – kérdeztem.

- Sh. – rakta ujját szája elé, csitítás képpen. Vajon most a farkas hallásával hallgatózik? Bár nem látom, hogy fülei kihegyesedtek volna, de bizonyára a kinti hangokat figyeli. – Persze, hogy jól van. – mondta, és közben rám nézett. Nem valószínű, hogy hozzám beszélt, inkább valaki máshoz, akit én nem hallok. – Rendben. – mondta ismét valakinek. Felém fordult, és elindult irányomba. Amint a kanapéhoz ért lehuppant rá. Eszembe jutott az a mondat, amit Grant mondott. „Davon kiszámíthatatlan lett az idő folyamán.” Ami csak egy valamit jelenthet, hogy már hosszú ideje ismerik egymást. Szemem sarkából a mellettem ülő srácot figyeltem. Vajon ha megkérdezem, hogy Grant és Davon mióta ismerik egymást, válaszolni fog? Nem volt eddig bunkó, nem hinném, hogy most kezdene el tapló módon viselkedni. Még mindig néztem, és arra lettem figyelmes, hogy felemeli fejét a telefonjáról, ami a kezében volt, és rám nézett.

- Miért figyelsz ennyire? Akarsz valamit? – emelte fel szemöldökét. Ennyire feltűnően néztem? Pedig csak a szemem sarkából kémleltem. Most már mindegy, ha már úgy is feltűnt neki, hogy figyelem, megérdeklődöm a kérdésemre a választ.

- Csak kíváncsi lennék valamire. – mondtam.

- Mégis mire? – nézett rám kérdően.

- Grant azt mondta, hogy Davon kiszámíthatatlan lett az idők folyamán. – kezdtem bele. – Hogy értette ezt? Mármint ilyen régóta ismerik egymást? – tettem fel kérdéseimet.

- Régebb óta, mint te azt hinnéd. – mondta. – Ők régen egy falkába tartoztak, és jó barátok voltak. – kezdte mesélni. – A barátságuk akkor romlott meg mikor egy lányba szerettek bele mind ketten. És mivel mi farkasok – mutatott magára. – életünkben csak egyszer lehetünk úgy igazán szerelmesek, mind a ketten a lányért küzdöttek. – egyszer? Akkor Justinnak tényleg én vagyok az igazi. Ettől egy mosoly terült szét az arcomon. – Ha folytatom, szerintem a végén már nem fogsz mosolyogni. – hirtelen rá kaptam a tekintetem.

- Nem én nem azért. Mármint – beszéltem össze vissza.

- Értem. – mondta. – Örülsz, hogy Justinnál te vagy az-az egy. Bár ez meglep, hogy te nem tudsz erről. – valószínű, hogy még sok mindenről nem tudok.

- Folytasd! – mondtam.

- Grant nyerte el a lány szívét. Ő nem volt más csak egy ember, aki szeretett volna boldog lenni Grantel. Amit Davon megakadályozott. Azt mondta, ha az övé nem lehet, senki másé se legyen. Mikor eljött a telihold Davon hagyta, hogy a harag, a düh, és a hold úrrá legyen rajta. Elment a lány házához, és megölte. Nekünk is vannak törvényeink, és a negyedik pont kimondja, hogy embert ölni szigorúan TILOS! Mivel Davon ezt megtette, Grant apja, aki akkoriban a falkavezér volt, kitagadta. Davon megfogadta, hogy lesz egy olyan falkája, akiktől rettegni fognak, ami sikerült is neki. Arra tanítja a falkája tagjait, hogy embert ölni jó. Mi nem azért létezünk, hogy vért ontsunk. Első törvény pontunk. Védd a gyengébbet! Akik az emberek. Davonból egy gyilkoló gép lett. Akik eddig meg akarták állítani, mind halállal végezték. – igaza volt. Most nem igazán tudnék mosolyogni. Ez borzasztó, megölte azt a lányt, akit szeretett. Mégis, hogy tudta ez megtenni? – Grant azért próbál téged védeni, mert tudja Justin mennyire szeret téged. Nem akarja, hogy neki is át kelljen menni-e azokon, amiken neki kellett, mikor elvesztette a szerelmét. Meg persze ti vadászok is azért alakultatok meg, mert Davon gyilkolni kezdett. És azt hiszik, hogy minden farkas öl, ezért mi is veszélyben vagyunk. – úgy tűnik befejezte a mesélést, mert csendben rám nézett. Sokkal többet tudtam, meg mint amit akartam. Csak egy évszámra vagy egy időre lettem volna kíváncsi, ehelyett egy történetet kaptam. Ami nem is baj így legalább megtudtam, hogy Davon miért lett olyan amilyen. Nem tudom ki az a lány, akit szeretett, még a nevét sem tudom, de úgy érzem miatta is harcba kellene szállnom Davonnal szemben. Tudom, hogy annak nem lenne értelme, ha most kirohannék az ajtón, és én keresném őt. Azt sem tudom, hogy egyáltalán ellenfél lennék-e a számára, de ahogy Eric mondta, nincs olyan, hogy lehetetlen.

- Azt hiszem máskor is hozzád fordulok, ha nem értek valamit. – mondtam. – Még megkérdezhetem azt, hogy mi volt a lány neve? – nem tudom, miért érdekel ez engem annyira. Csak tudni akarom, hogy ne csak annyit mondjak, hogy lány.

- Már így is sokat mondtam. – állt fel. – Ezekről a dolgokról csak a falka tagjai tudnak. És ha lehet, ezt ne említsd meg Grant előtt. – nézett rám.

- Nem fogom. – mondtam. Egyik pillanatról a másikra, Isaac olyan gyorsan fordult az ajtó felé, hogy megijesztett vele. Ismét azt az arckifejezést vágta. Hallott valamit. Pár másodperc múlva, visszafordult felém meg ragadta a karom, és felhúzott a kanapéról.

- Hozd, a cuccod mennünk kell. – siettetett.

- Mi történt? – kérdeztem rá, de nem válaszolt ehelyett, a padlón lévő szőnyeget hajította félre, ami alatt egy csapóajtó hevert. Nem volt időm csodálkozni rajta, mert ahogy felkaptam a holmijaimat, Isaac már nyitotta is fel a fa fedelet, és  intett, hogy induljak befelé. Mikor fölé álltam, egy lépcső vezetett lefelé. Vajon hol lyukadunk ki? Ahogy az első fokra léptem, Isaac lökött rajtam egyet. Kis híja volt, hogy nem zúgtam le a lépcsőn.

- Gyerünk, menj már. – emelte fel a hangját. Valami baj történhetett odakint ha így sürget. Próbáltam olyan gyorsnak lenni amilyen csak tudtam. Amint a lépcső aljához értem felnéztem, és Isaac épp akkor zárta be a csapóajtót. Minden elsötétült. Csak azt érzékeltem, hogy a velem lévő fiú szinte elém ugrik, és egy sárga szempárral találtam szembe magam. Megragadta a csuklom, és futni kezdett. Még mindig nagy volt a sötétség, amit Isaac tudtára is adtam.

- Nem látok semmit. – mondtam, de közben gyorsan kapkodtam a lábam utána.

- Nem baj, én mindent látok. – jó annak, aki beveti szuper látását. – Úgy is mindjárt kiérünk, de akkor se hagyd abba a futást. – hadarta.

- Mi történt? – kérdeztem ismét.

- Davon már a háznál van a falkájával. Ha bejutnak, és te ott vagy akkor nem lett volna jó vége. - hadart még mindig. Szóval, akkor megölt volna. Olyan gyors tempóban hallat Isaac, hogy már zsibbadni kezdett a lábam. Pedig bírom a futást, de ezt a gyorsat, amit az előttem lévő srác diktál már nem. Mintha valami fényt látnék, ami egyre közelebb ért hozzánk. – Mindjárt kint vagyunk. – és ahogy kimondta, már az erdő belseje felé futottunk. Most már én is láttam igaz nem annyit, amennyit reggel látnék, de ez is megteszi. Megláttam a holdat, ami úgy világított, hogy ilyennek még sose láttam. A fák árnyékai, amik a hold miatt keletkeztek, félelemkeltőek voltak. Lábaim, amit még mindig szaporán kapkodtam Isaac után, megbotlottak egy ágban, és e miatt előre elestem.

- Állj fel gyorsan. – honom alá kapott, hogy gyorsabban felálljak, de ahogy kiegyenesedtem már késő volt. Világító szempárok vettek körül, és egy hangos kacajt hallottam meg.

- Menekülsz. – és ismét nevetett egyet. – Pedig nem kéne. – a hangja mély volt, és kirázott tőle a hideg. Egy sötét alak közeledett felénk. Isaac elém állt, így próbált védeni. Amint elért hozzánk, egy másik alak csatlakozott hozzá.

- Trent? – Isaac hangjában a döbbenet ült. Valahol hallottam már ezt a nevet. – Mi a fenét csinálsz vele? Oh. – kérdése után valahogy úgy éreztem, hogy az-az oh azt jelenti már tudja. – Ez egy csapda. Te mondtad azt nekem, hogy a háznál vannak. Pedig te szóltál Justinéknak, hogy Zoe veszélyben van. De minden csak egy csapda volt.

- Pontosan, ahogy mondod. – mondta az a bizonyos Trent.

- Hogy állhattál közéjük? – nézett körül.

- Te is állj közénk, és akkor nem esik bántódásod. – lépett egy utolsót, így már láttam az arcát. Középkorú férfi barna hajjal, és sárgán izzó szemekkel.

- Inkább a halál. – mondta ki artikulálva. A másik fickó, aki bizonyára Davon volt ismét nevetett egyet.

- Akkor nem tudok mást mondani. – állt a látó körömbe Davon. – Trent, végezz vele. – olyan gyorsan ugrottak egymásnak, hogy én ismét a földön találtam magam. Két kéz emelt fel, és Davon elé állítottak.

- Beszélgessünk.