19.fejezet

Itt a folytatás.: D nem egy hosszú rész, de remélem így is tetszeni fog.: D 

~Ann.xd

- Mit csinálsz? – szólt álmos hangon. – Miért fürödtél megint? – Zoe most légy okos. – mondtam magamnak. Oda fordultam az ágyhoz és Justin ott ült az ágyon szemét dörzsölgetve. 

– Valami baj van? – nézett rám álmos szemeivel. Már kelt volna ki az ágyból, de én oda rohantam és tenyeremet a mellkasára tettem.

- Minden rendben. – néztem a szemébe. Fájt, hogy hazudnom kell neki, de én ezzel védem meg. – Melegem volt és vettem egy hideg zuhanyt. – szívem hevesen kalapált reméltem, hogy hisz nekem. Bár még mindig nem értem, hogy lehetséges amit Trent tett, de mivel azt sem hittem eddig, hogy vannak természetfeletti lények így valahogy ezt is megemésztem majd. Csak az igazság az, hogy azt értem, hogy elfedi előtte ezt az emléket azt viszont már nem, hogy ha visszaemlékszem, rá akkor ő miért nem látja őket. Erre a választ csak akkor tudom meg, ha valakit megkérdezni csak, hogy az nem Justin lesz.

- Oh. – ült vissza az ágyra. A kezem még mindig ott tartottam mellkasán közvetlen a szíve felett. Egyenletesen dobogott szerve nem úgy, mint az enyém. – Tényleg minden rendben? – nézett a szemembe. – Nagyon gyorsan ver a szíved. – most képedtem el teljesen. Ezt meg, hogy vette észre? Azt a pontot kezdtem el nézni ahol a szívem helyezkedik el. Semmit nem vettem észre. Szóval, ha nem érezném, akkor észre se vettem volna, hogy ilyen szaporán ver. – Hallom. – mondta.

- Micsoda? – most már tényleg úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. A levegőt is szaporábban szívtam és fújtam. Justin megfogta mellkasán lévő kezemet és felpattant.

- Nézz rám, nézz rám. – mondta és tekintetemet kereste. Mikor megtalálta, mondani kezdte. – Figyelj rám! Lassabban vedd a levegőt. Beszív – vett egy mély levegőt – Kifúj. – aztán száján lassan eresztette ki a levegőt. – Csináld velem. – két kezét arcomra tette és mondogatta. – Beszív, kifúj, beszív, kifúj. De nekem ez valahogy nem ment. Teljesen pánikot kaptam minden, ami az elmúlt 1 hónapban történt most jött ki rajtam. És még az is rátesz egy lapáttal, hogy hazudnom kell neki. Magamtól is rájöttem, hogy ami most történik velem az egy pánik roham. Szédülni is kezdtem mintha Justin mozogna körülöttem pedig csak egyhelyben állt. – Z.e. – mondta ki nevem, de nem értettem rendesen. – Zo. m.nden re.db.n cs.k f.gyelj r.m. – ezt a mondatot már nagyon szakadozva hallottam. Szemem lecsukódott és éreztem, hogy zuhanok, de nem értem földet. Elájultam!

Sötét volt, mint egy kamrában. Az erőm teljesen elhagyott. Éreztem minden egyes porcikámat, de nem bírtam megmozdítani őket. Benzin és fűrészpor szagot éreztem. Testem egy kőkemény betonon hevert. Nem tudtam mi ijeszt meg jobban a benzin szag vagy az, hogy egy sötét helységben vagyok, és nem tudok mozogni. Kezemet próbáltam felemelni, de hiába volt nem sikerült. Szemeimmel körül néztem, de csak a koromsötétséget láttam. Szívem hevesen vert a levegő, amit beszívtam égette nyelőcsövemet. Hangokat hallottam mintha egy szikra pattogna. Ha benzin és a szikra összetalálkoznak, akkor én itt élve elégek és még menekülni sem tudok. Most egy másik hangra lettem figyelmes. Morgás. Azt hallottam. Halk morgást. Szememmel fel felé pillantottam és megláttam egy élénkvörös szem párat. Elkapta nyakamat és éles karmait belém mélyeztette. Felemelt a torkomnál fogva. Lábam nem érte el a talajt. Fulladozni kezdtem. A lecsorduló vér elöntött minden olyan helyet, amit csak ért. Karmait egyre mélyebbre nyomta, húsomat felszakítva ezzel. Szemeit néztem és ő is egyenesen enyémbe bámult. Bár nem láttam semmit csak a szemeit, de így is észrevettem elképesztő haragját. Látószervei egyre közeledtek felém. Ismét elkezdte a morgást, de most nem halk volt hangos. Olyan hangos, hogy dobhártyám a kiszakadás szélén állt.

- Nem fogsz minket megölni. – mondta. -  Azt hiszed te vagy a kiválasztott, aki elpusztíthat minket? Tévedsz. Előbb öllek meg én téged, mint, hogy te annyit ki tudj mondani, hogy „SEGÍTS JUSTIN!” – üvöltött egyenesen az arcomba.

Szemem kipattant és láttam, hogy az előbb említett személy az ágy végében ül arcát kezébe temetve. Felültem és köhögni kezdtem. Amire Justin felfigyelt és rögtön közelebb jött hozzám.

- Zoe jól vagy? – megszorította kezem és megsimította arcom.

- Mi történt? – az igazat megvallva csak arra emlékszek, ami az álmomban volt, hogy előtte mi történt arra már nem.

- Pánik rohamot kaptál és elájultál. – rohamot? Miért? – Azt nem tudom. Mikor felébredtem te a fürdőből jöttél ki. Megkérdeztem, hogy miért fürödtél megint erre az volt a válaszod, hogy meleged volt. – arra sem emlékszek, hogy zuhanyoztam még egyszer. Amire emlékszek az-az álom és az, hogy Justin karjaiban aludtam el. Megfogtam a nyakam ahol majdnem megfojtottak és semmit nem éreztem csak azt ahol Justin megharapott még anno. Kiválasztott! Jutott eszembe ez a szó. Rá néztem és vártam mit reagál. Mivel most is a fejemben van és mindent kiolvas belőle. – Ezt én sem tudom. – mondta és telefonja elkezdett pityegni. Az éjjeli szekrényhez nyúlt és megnézte telefonját. Elkerekedett szemmel nézte a kijelzőt és mélylevegőt vett.

- Mi az? – kérdeztem

- Aiden írt. – ezután már nem mondott semmit csak tovább bámulta a telefonját.

- Mit? – mi döbbenthette le ennyire? Nem reagált kérdésemre semmit csak tovább nézte azt az átkozott telefonját. – Justin. – szóltam neki, de semmi eredménye nem volt. Meguntam, hogy semmit nem csinál, csak a mobilját bámulja ezért kikaptam kezei közül. Mivel Justin nem is erősködött, hogy ne nézzem meg ezért magam felé fordítottam és elolvastam Aiden üzenetét.

„Haver jobb, ha felkészülsz egy új alfa érkezett Stanwoodba és nem épp jó fiú. Azt is megtudtam, hogy Zoét nem miattad akarják megölni az csak elterelés volt. Mert azt hitték, ha ezt hiszed, majd ott hagyod, és így könnyen tudnak vele végezni. Azt hiszik, hogy ő valami kiválasztott, aki elpusztíthatja a fajunkat. Ja és még valami. Erin újra itt van és nincs jó kedvében.”  - ezen én is megdöbbentem. Miért lennék én valami kiválasztott? Szerintem nagyon rosszul vannak informálva. És még valami ki az-az Erin?

- Mennünk kell! – állt fel az ágyról. Kitágult pupillával néztem rá. – Gyerünk, hozd a cuccaidat és indulunk. – kikapta kezemből a telefonját és elindult a konyha felé. Nem értettem miért is kell pakolnom ezért utána mentem. Mikor utol értem láttam, hogy valakivel beszélt és lerakja a telefont.

- Justin.  – szólítottam meg. Rám nézett. Arcára volt írva, hogy ideges, de nagyon.

- Azt mondtam pakolj nem voltam egyértelmű? – üvöltött rám. Oda jött mellém megragadta karom megszorította, de olyan erővel, hogy már fájt és visszahúzott a szobába. – Pakolj össze. – lökött szinte rá az ágyra. Vele meg mi történt? Karomra néztem és ott maradt a kéz lenyomata. – Mire vársz? – üvöltött még mindig. És akkor vettem észre. A szeme már nem barna volt, hanem sárga. Ami azt jelenti az állat énje uralkodik most rajta. Tény, hogy nem változik át, de még így is félelmetes volt. Teste olyan helyzetben volt, mint aki támadni készül. Szája résnyire nyitva volt és morgásokat adott ki magából. Az ágy miatt nem tudtam hátrálni ezért csak ott álltam és farkas szemet néztem az ajtóban álló Justinnal. Kezét az ajtófélfára tette. Mikor rá pillantottam a körmei helyet karmok voltak. Nagy éles karmok. És átfutott az agyamon. Vajon ő fog megölni? Amint ez a gondolat befejeződött Justin elkezdett felém jönni megragadta a karom és éles karmai kezembe fúródtak. Behunytam a szemem. Ezek után már rosszabbra számítottam, de hirtelen egy kiabálásra lettem figyelmes. – Justin! – a hang ismeretlen személytől jött. Mikor kinyitottam a szemem ő már a sarokban guggolt. Az ajtó felé néztem és egy középkorú férfit láttam meg. Aki éppen Justin felé közeledik. Neki is karmai voltak, de vörös volt a szeme.

- Justin nyugalom. – mondta a férfi. Hangja mély volt és rekedtes.

- Bántottam. – mondta. Tudtam, hogy rám gondol.

- Nem akartad bántani és ezt ő is tudja. – nyugtatgatta. a férfi. – Mindenkivel előfordul, hogy elveszti a fejét. A fickó már ott állt Justin felett és egyik kezét vállára rakta.

- Velem nem szabadott volna megtörténni-e. – ostromolta magát.      

Jelentkezz te is!

Holnap hozom az új részt este felé. Mostanában ritkábban hozom a részeket és bocsi e miatt, de sokat gondolkozok azon, hogy milyen legyen a folytatás. Elkezdem és utána kitörlöm mert nem tetszik szóval a legnagyobb kritikusom saját magam. Minden erőmmel azon vagyok, hogy nektek jó részeket tudjak hozni. És remélem eddig sikerült is. Ezért is jelentkeztem erre a versenyre (A legjobb író) kategoriában, hogy kiderítsem és bebizonyítsam magamnak, hogy nem hiába ülők a gép előtt néha egész nap. Ha nyerek számomra azt deríti ki, hogy van értelme a minitort bámulnom néha már összeszükült szemmel és nektek írni. Köszönöm azoknak akik olvassák és szeretik a blogom nekem ez sokat jelet. : ) Puszi

~Ann.xd

18.fejezet.

Végre megérkezett a folytatás.: D Tényleg sajnálom, hogy sokáig nem írtam, de most itt vagyok.: ) És köszönöm Diana Vörösnek, hogy a legtöbb bejegyzésem alá ír.: )<3 A mai részben Zoe nem épp a legjobb döntést hozza. Justin viszont nem nagyon lesz aktív a mai részben. De remélem, hogy azért még olvasni fogjátok és tetszeni is fog.: D 
~Ann.xd  

Leraktam cuccaimat kezemből és oda mentem hozzá. Mivel a keze ki volt tárva pont úgy, ahogy tegnap volt mikor mellette voltam. Behelyezkedtem lekapcsoltam a kis lámpát és én is elaludtam.    

Csattanásokra keltem fel. Mintha valaki az üveget dobálná. Kiszálltam Justin karjaiból és a hang irányába mentem. Az ajtó melletti ablakon hallatszódtak a hangok. Mikor oda értem kinéztem rajta és egy kisgyereket láttam meg aki épp felvesz egy kiskavicsot és újra megdobja az ablakot. Mivel kint nem volt valami sok fény csak egy villanypózna világított annak segítségével láttam meg, hogy egy kisfiú. Haja világosbarna szemeit nem láttam rendesen, de mintha zöldek lennének. Tátogni kezdett. A száját néztem, hogy le tudjam olvasni, mint mond. Mikor megértettem egy sötét alak jelent meg és elvonszolta a kisfiút. Nem fogtam fel mi történt. Az a gyerek a segítségemet kérte, mert a szájáról csak azt tudtam leolvasni ”segíts, segíts, segíts”. Nem, hogy segítenék neki itt állok, mint egy idióta. Az íjat és a nyilakat felkapva kirontottam az ajtón és abba az irányba szaladtam, amelyikbe ők mentek. Miközben rohantam a kavicsok szúrták csupasz talpamat. Ahogy távolodtam el a háztól azon kattogtam nem kellett e volna szólnom Justinnak? Ha felkel, biztos megijed, ha nem talál ott. Bár majd olvas a gondolataimban, ahogy mindig szokott és akkor már tudni fogja, hol keressen. Kijutottam az utcából és akkor láttam meg, hogy a kisfiú és az-az alak az erdőbe megy. Így folytattam utamat utánuk. Mikor már én is bent voltam az erdőben és egyre közelebb értem hozzájuk megfogtam egy nyilat ráhelyeztem az íjra és így szóltam. – Engedje el! – a férfi megállt és válla felett hátra nézett. A védőeszközt egyenesen rá szegeztem. Elengedte a kisfiú karját és velem szembe fordult. Az ártatlan gyerek ott állt a pasas mellett és nem moccant. – Gyere ide. – mondtam neki a fejemmel intve. De még így sem tett egy lépést sem.

- Ő a fiam. – mondta a kisfiúra nézve. Teljesen összezavarodtam akkor miért kért segítséget és miért rángatta el olyan sebesen onnan? Ha a fia, akkor miért nem bánik vele jó apaként? Ott álltam még mindig kezemben a fegyverrel. Nem vagyok biztos abban, amit csinálok. Még mindig nem értettem miért volt a kisgyerek az ablaknál? Valaminek lenni-e kell a háttérben. A férfi felnevetett. A kissrác pedig elindult felém. Valahol azt éreztem itt készül valami, de azt is, hogy a fiúcska inkább tart velem, mint vérszerinti apjával. Mikor oda ért mellém rá néztem és elmosolyodtam és akkor történt, meg amitől féltem. A kezemből teljes erővel kitépte védőeszközt és a földre dobta. Mikor felnéztem ott állt előttem a férfi, aki tényleg a gyerek apja lehet, mert teljesen rá hasonlított. Egyenesen a szemembe nézett és arcán egy vészjósló mosoly jelent meg. – Kapjátok el! – kiabált fel. Automatikusan szétnéztem magam körül és a bokrokból felbukkanó férfik felém közeledtek. Hátrálni kezdtem, de elfutni már nem tudtam volna, mert úgy is utolérnek. Az egyik kezében volt valami fekete dolog. Ahogy még egyet léptem hátra éreztem, hogy valaki áll mögöttem. A kezét számhoz emelte és ragasztóval letapasztotta. Mikor rá néztem hirtelen elsötétült minden mintha a fejemre húztak volna valamit. Rángatózni kezdtem, de semmi értelme nem volt, mert lefogták minden egyes végtagomat. Éreztem amint a lábamat valamivel összekötözik, ahogy a karomat is a hátam mögé. Valaki átkulcsolta combomat és a vállára dobott. Most éreztem azt, hogy nekem itt jött el a világ vége. Miért csináltam ez? Mert meg akartam védeni egy kisfiút, akit úgy látszik nem kellett volna, mert gonoszságra nevelnek. Minden egyes kis mozzanata ki volt találva, hogy engem ki csalogassanak a házból, ami meg is történt. Egész héten Justin azon volt, hogy megvédjen, én meg ezt csinálom. Pár pillanat alatt mindent tönkre teszek. Jobb lett volna, ha szólok neki mikor megláttam azt a kisfiút, de most már késő bánat mindent elrontottam és most én iszom meg a levét. Egy hatalmas üvöltést hallottam és a férfivel együtt, aki tartott a földre zuhantam. Mintha verekedés hallottam volna magam körül, de semmit nem láttam a fejemen lévő csuklya miatt.

- Maradj mozdulatlan. - mondta valaki a hangja egyáltalán nem volt ismerős. A beszéd irányába fordítottam a fejem mintha látnék is valamit. Az ismeretlen alak felkapott és rohanni kezdett. Nem tudtam, hogy jobban kéne félnem vagy meg kéne nyugodnom. De mivel mást nem tehettem vártam mi fog történni. Már egy ideje szaladhatott velem mikor újra meg szólalt. – Nyisd az ajtót! – kiabált. Úgy tűnik ez most nem nekem szólt. Mintha egy furgon ajtaját hallottam volna hátra húzni. Óvatosan rakott rá az ülésre. Az ajtó becsapódott és már el is indultunk. Mozdulatlanul feküdtem az ülésen mikor éreztem, hogy a fejemről valaki húzza le a csuklyát. Már nem volt a fejemen, de a szememet csukva tartottam egy ideig. Majd mikor már úgy éreztem készen állok szép lassan felnyíltak szemhéjaim és egy középkorú fickóval találtam szembe magam, aki éppen a számon lévő ragasztószalagtól akar megszabadítani. Hátra húztam fejem és ő megállította kezét. – Ne félj nem bántalak. – mondta és rám mosolygott.  

- Igazat mond. – hallottam meg egy ismerős hangot. Ahogy átnéztem a férfi felett Aident láttam, meg akinek volt néhány karcolás az arcán, de nem, sokáig mert pár másodperc múlva már semmi más nem volt az arcán csak a heg és sebmentes ábrázat. A férfi lehúzta számról a ragasztót persze mindezt óvatosan tette, hogy ne fájjon. Mikor megszabadított tőle a kezem és a lábamat oldozta el. – Te lány mindig csak bajba kerülsz. – mondta Aiden a fejét csóválva. – Nem csodálom, hogy Justin úgy aggódik érted.

- Hol van? – kérdeztem meg rögtön miután kimondta a nevét.

- Nagyobb biztonságban, mint te. – mutatott rám. – Hogy az igazat megmondjam, még az igazak álmát aludja. Ő nem fog tudni erről az egészről. – mondta. – És ha szépen megkérlek, te se mond el neki. Tudom, hogy olvas a gondolataidban, de ezt valahogy próbáld meg eltitkolni előle.

- Miért? – nagyon furának tűnt most nekem. Hisz elvileg legjobb barátok, miért nem akarja, hogy tudjon róla?

- Egyszerű. – nézett mélyen a szemembe. – Nem akarom, hogy meghaljon. Ha megtudja ideges lesz és elmegy Davonhoz és neki ott lesz annyi.

- Ki az a Davon? – már ültem az ülésen és próbáltam felfogni az újabb információkat.   

- Az, akivel jobb, ha nem húzol újat. - mondta. – Aki meg akar ölni és az, akinek a heg van az arcán. – magyarázta. – Hiába akarja annyira, hogy Justin a falkája tagja legyen, de ha felbosszantja, megöli. Te az útjában vagy és fenyegetve rézi magát miattad.

- Micsoda? – fenyegetve érzi magát? Hisz én csak egy lány vagyok egy a sok közül. Nincsenek se képességeim és nem is tudok átváltozni semmivé. Nem értem miért érzi fenyegetve magát miattam.

- Sok mindent nem tudsz még. – fordult előre. – De még nem kell róla tudnod. – gyors mozdulattal visszafordult felém és így szólt. – Remélem, amiben meg egyeztünk betartod.

- Hogy csináljam? – néztem Aidenre. -  Hisz a gondolataimhoz bármikor hozzá fér. Nem tehetek ellene semmit.

- Te nem is, de ő igen. – mutatott a mellettem ülő középkorú fickóra, akinek úgymond az életemet köszönhetem. – Elfedi azt, amit nem akarunk, hogy lásson. – mondta. – Szóval – húzta el a szó végét. – csináld, mert mindjárt megérkezünk. A férfira néztem és ő egy könnyed mosolyt dobott felém.

- A nevem Trent. – nyújtotta felém a kezét. - Lazítsd el magad és gyorsan elvégzem a dolgom.  – megfogta a kezem és behunyta a szemét. Bár nem mondta, hogy nekem is ezt kéne tennem, de én is követtem példáját. Pár másodpercen belül megszólalt. – Hé, kislány elaludtál? – kinyitottam a szemem és láttam, hogy Trent arcán nagy mosoly terült el. Elengedte kezemet és előre fordult.

- Megjöttünk. – fordult hátra Aiden. A sisakvirágokkal teli ház előtt voltunk. A kocsi lelassított és megállt. Trent kinyitotta a furgon ajtaját és kiszállt. Azután én követtem. Mindenki kiszállt az autóból kivéve a sofőrt, ami azt illeti az ő arcát nem is láttam, de most ez izgat a legkevésbé. – Az már egyszer biztos, hogy jó helyet találtál magadnak. – nézett a virágokra. – Ide kínszenvedés nekünk jönni. Szóval mi megyünk is. – a kocsiba visszaszállt, de még visszanézett rám. – Maradj a megbeszélteknél. – becsukta az ajtót ahogy Trent is. Felbőgött az autó motorja és már el is indultak. Néztem, ahogy a furgon távolodik. Vajon, hogy fog nekem menni az, hogy hazudnom kell neki. Pont neki, aki mindent megtesz értem. Próbálom inkább úgy nézni a dolgokat, hogy ez nem hazugság csak egy titok, amit nem árulok el a saját érdekében. Már nem láttam a kocsit se a fényeit ezért fogtam magam és a ház ajtajához mentem. Kinyitottam a bejáratot mivel a nagy sietségben nem zártam be. Magam után kulcsra zártam az ajtót és a szoba felé mentem. Mikor a küszöbhöz értem láttam, hogy Justin még mindig alszik. Oda sétáltam az ágyhoz és letérdeltem mellé. Arca olyan volt, mint egy kis gyereké és az-az ártatlanság, ami sugárzott róla mosolyt csalt pofimra. Kezemmel megsimítottam arcát. Már el is felejtettem milyen puha bőre van és az, hogy alvás közben a szája résnyire nyitva van az még aranyosabbá tette. 10 percig még biztos néztem, ahogy békésen alszik, azután úgy döntöttem lezuhanyozok. Igaz, hogy nem rég voltam, de azóta már megjártam a poklot. A fürdőbe érve fel kapcsoltam a villany és becsuktam az ajtót. A lábam csupa fekete volt mikor a tükörbe néztem a hajam úgy állt, mint valami szénaboglya. Még jó, hogy úgy döntöttem, hogy megfürdök, mert ha így feküdtem volna vissza és Justin reggel ily módon lát meg akkor sem a gondolataim sem semmi nem kell ahhoz, hogy rájöjjön, hogy valami történt. Pizsamámtól meg szabadulva zuhany alá álltam és jó alaposan meg mosakodtam és a hajamat is megmostam. Törölközőbe csavarva léptem ki a zuhanyzóból. Visszavettem a felsőmet és a bugyimat, mert az nem volt piszkos, mint a kisnadrágom. Lekapcsoltam a világítást és visszamentem a szobába. A bőröndöm felé álltam, hogy kivegyek egy sortot mikor megszólalt.

- Mit csinálsz? – szólt álmos hangon. – Miért fürödtél megint? – Zoe most légy okos. – mondtam magamnak. Oda fordultam az ágyhoz és Justin ott ült az ágyon szemét dörzsölgetve.      

sajnálom

Nem is tudom mit mondjak már vagy 2 hete nem volt új rész van egy kis bűntudatom is de ki fogásokat nem keresek hogy miért nem volt.bár írtam de az nem elég egy részhez.  Hétvégén tudok nektek új részt hozni remélem még olvasni fogjátok.. és köszönöm a türelmeteket: )

~Ann.xd

17.fejezet

Megérkeztem : ) ezzel a résszel búcsúztatom az őszi szünetet.:d remélem ez a rész is tetszeni fog.: D  szívesen várok komikat amikben leírjátok eddig mi volt a kedvenc részetek vagy melyik szereplő a kedvencetek. :D bár mondjuk erre magamtól is rájövök: )) jó sz.: )

~Ann.xd

Justinnak a mi falkánkban a helye, de amíg te itt vagy nem fog csatlakozni hozzánk mikor átváltozik. – nem láttam az arcát, de épp elég volt, amiket beszélt hozzám. – Ezért ölünk meg téged. – nevetett fel. Féltem a levegőt szaporán vettem. – Nem kéne ezt csinálnunk, ha nem jelentél volna meg Justin életében. Így hát, viszlát, a pokolban. – előhúzott egy kést a nadrágja szárából és a torkomat elmetszette.

Zihálva keltem fel. Egy újabb halálomról szóló álom. A homlokom csak úgy verejtékezett a tenyerem is izzadt. Ültem az ágyon és meredten néztem magam elé. Félre akarnak tenni az útból csak azért, hogy Justin a falkájához csatlakozzon? „Gondolj, bele milyen lehet egy szinte majdnem állatnak uralkodnia magán, csak azért mert ember a barátnője.” ugrott be ez a mondat. Ha átváltozik uralkodnia, kell majd magán? Miért érzem úgy magam, mint aki visszatartja, és nem engedi kibontakozni.  És ki ez a lány? Ebből az álomból szinte semmit nem értek. Mikor Justin visszajön, megosztom vele ezt az álmot és majd ő biztos tud rá választ adni. Felkeltem az ágyról és a fürdőbe indultam. Mivel ettől az álomtól úgy leizzattam, mint egy kemény testnevelés órán úgy határoztam lezuhanyozok. A zuhanykabin előtt levettem ruháimat lehajítottam a földre és beálltam a közepére. Megengedtem a vizet és áztattam magam, amíg jól esett. Barna hajam már csurom víz volt és a hátamhoz tapadt.  Tenyerembe raktam tusfürdőt két tenyerem között felhabosítottam és szétkentem testemen. A vállamnál jártam mikor egy hideg kéz érintette meg hátam közepét. Automatikusan a kezem a mellem elé kaptam és törzsemmel fordultam meg. Ő állt ott. Nagyon szemügyre vett tetőtől talpig. Nem éreztem úgy, hogy szégyenkeznem kellene csupasz testem miatt. Mikor a szeme elért az enyémhez csak néztük egymást. Ő zavarta meg a csöndet.

- Kint megvárlak. – mutatott ki a fürdőből, de közben még mindig engem figyelt. Vett egy nagy levegőt és elhagyta a helységet. Lemostam testemről a habot majd elzártam a vizet. A törülközött magam köré tekertem és kimentem. A szobába vezetett az utam, hogy új fehérneműt vehessek elő, de Justin ott ült az ágyon és a padlót nézte. Mikor beléptem a szobába szemeit rögtön rám szegezte. Mély levegőket vett, mint aki próbál uralkodni magán. Tehát akkor tényleg igaz. – Konyha. – mondta. Felállt az ágyról és elindult a levegőket még mindig szaporán vette. Mikor elment mellettem nem nézett rám csak haladt előre. Miután távozott előkutattam a fehér neműmet és a pizsamámat. Ami egy fekete combközépig érő nadrágból ás egy rózsaszín trikóból állt love felirattal. Hajamat megtöröltem és copfba fogtam. Majd kimentem az asztalnál ülő Justinhoz. Leültem vele szembe és vártam. Nem is tudom, mit akarok jobban tudni azt, hogy hol volt vagy az álmomra a válaszokat. Már egy ideje ülünk ott, de meg se szólalt és rám se nézett. Úgy döntöttem majd én megszakítom a csendet.

- Merre jártál? – kérdeztem meg. Fejét felemelte és végre rám nézett.

- Aidennel voltam. – mondta. - Volt egy kis dolgunk. – és innen nem beszélt tovább. Mindent harapófogóval kell kihúznom belőle.

- Milyen dolgotok? – felállt és mászkálni kezdett. Csak ment fel és alá, mint egy örült. Így fogtam magam és oda léptem hozzá. Megragadtam karját és a szemébe akartam nézni, de ő kerülte tekintetem. Mi történhetett, hogy így megváltozott hisz nem rég még alig tudtuk elengedni egymást most meg rám se néz. – Justin! – mondtam ki úgy a nevét, hogy a hanglejtésemből érezze, azt akarom, hogy rám nézzen. Amit vett is. Szemembe nézett. Most olyan szomorú fejet vágott, hogy teljesen megsajnáltam. Mikor elment ideges volt most meg arcáról csak a bút lehet leolvasni.  

- Miattam van minden. – mondta. - Ha nem találkozunk a boltnál akkor az életed most is ugyan úgy folyna, mint eddig.

- Miről beszélsz? – miért mond ilyeneket?

- Az álmod. – tehát erről van, szó tudja mit álmodtam.

- Nem érdekel, mit mond az álmom. – szorítottam meg a kezét. – Nekünk találkoznunk kellett nem hiába csaptam neked az ajtót. – erre egy kis mosoly jelent meg az arcán. Másik kezével, ami szabadon volt derekamra rakta és magához húzott. Szorosan ölelt át és közben a fülembe suttogott.

- Nem hagyom, hogy bajod essen, mindig itt leszek. – erre a mondatra még jobban hozzá bújtam.

- És miért mentél el? – kérdeztem ismét. Elváltunk egymástól és mikor rám nézette megforgatta szemeit.

- Aiden. – mondta nevét. – Az erdőben volt és kidöntött egy fenyőt, mert ideges volt. Több mint 1 hónapja már, hogy teljes alakváltó lett, de még mindig nincs tisztában az erejével. – rázta fejét. – Mikor idegesek leszünk nagy uralom kell ahhoz, hogy letudjuk, csillapítani magunkat. És ez hiányzik Aidenből és olyankor elszabadul, és csak én tudom megállítani.

- Neked van önuralmad? - néztem rá. 

- Mivel én még nem vagyok, teljes nekem még nem kell annyi. – magyarázta.

- És az előbb? – itt a fürdőszobás jelenetre gondoltam. Elmosolyodott.

- Most a férfi énemet kellett vissza fognom. – mosolygott még mindig. – Amihez hatalmas uralom kellett.

- És volt? – néztem rá.

- Mond meg te. – mosolya levakarhatatlan volt. – Letepertelek vagy csináltam veled bármilyen dolgot?

- Nem. – válaszoltam kérdésére.

- Akkor a hatalmas önuralom meg volt. – nevetett egyet.

- És zavar, hogy uralkodnod kell mellettem? – az álmom miatt jutott eszembe ez a kérdés.

- Figyelj rám. –fogta tenyere közé arcom. –Nekem nem kell az a lány. Az egy ri***c nekem te kellesz. Az sem érdekel, ha uralkodnom kell magamon. Engem te érdekelsz, a puszta jelenléted örömet okoz.  

Még beszélgettünk egy kicsit azután Justin elzavart lefeküdni mivel már hajnali 1 volt. Most cseréltünk, mert ő feküdt a fotelban és pedig az ágyon. A napok csak úgy suhantak el felettünk. Minden napot a házban töltöttem mivel Justin nem engedett ki. Az álmom miatt. Egyre sűrűbben jelentkeztek. Ahányszor csak lehunytam a szemet rögtön visszatért. Már szinte egy szemhunyásnyit nem aludta. Justin már aggódott értem mivel az alvatlanságtól nagyon szarul néztem ki. Már alig vártam, hogy elmúljon végre. Viszont akkor egy újabb ártatlan embernek kell meghalnia. És esélyem sem lenne például olyan hülyeséget csinálni, hogy mikor Justin itt hagy fogom magam és kimegyek, mert mikor elmegy onnantól kezdve folyamatosan figyeli a gondolataimat. Nem mintha ez tetszene, de el kell tűrnöm, hogy mindent tud, amire csak gondolok. Holnap telik le az 1 hét és nekem még eszem ágában nincs haza menni. Lehet, hogy ott nagyobb biztonságban lennék, de nem hagyom itt őt. Az idő, amit vele töltök életem legszebb percei órái és napjai. Már annyira közel érzem magamhoz, mint még senkit. Nagyon sokat szoktunk beszélgetni. Bármi szóba kerül, mi órákig tudunk róla beszélni. Volt, hogy bekapcsoltunk a tv-ét és éppen róla szóló hírt hallgattuk. Ami arról szólt, hogy még mindig nem került elő. Mivel nem sütöttek el róla már egy jó ideje paparazzi fotót sokan már a halál hírét is elterjesztették. Amin ő csak nevetni tudott. Szereti a rajongóit és az életét, de azt mondta addig, amíg át nem változik, és nem tanulja meg kordában tartani erejét és másik énjét addig nem fog vissza menni a sztár életébe. Visszatérve a haza menetelemre úgy döntöttem maradok. Felhívom édesanyámat és megmondom neki, hogy még maradok, mert jól érzem itt magam. Bár mikor múltkor szóltam neki akkor 1 hétről volt szó, ami holnap letelik. De nem érdekelt, mert már 19 éves vagyok és eltudok, dönteni egyedül is dolgokat. A telefonomat levettem az éjjeli szekrényről és tárcsázni kezdtem. A fülemhez emeltem és vártam, hogy felvegye.

- Szia, kincsem. – mondta a telefonba.

- Szia. – köszöntem én is. Rögtön a tárgyra akartam térni, de anyám megelőzött.

- Csak nem azért hívsz, mert még maradni akarsz? – azt a mindenit már anyám is a gondolataimban olvas?

- Eltaláltad. – ültem rá az ágyra, amin a múlt éjjel Justinnal aludtam.

- Rendben addig maradsz, amíg akarsz, de legalább hívj majd. – erre tényleg nem számítottam. Azt hittem, hogy csak nagy győzködés után fogja beadni a derekát.

- Hívni foglak. – mosolyodtam el, mert csak az este járt a fejemben.

- Lerakom, mert az öcséd megint rámol. Akkor majd hívj kincsem. Szia. Puszillak. – meg sem várta, amíg én is elköszönök lerakta a telefont. A készüléket visszaraktam a helyére és az ágyra dőltem. Csak arra tudtam gondolni, ami tegnap este történt. Nem történ meg „az” a dolog, hiszen az még túl korai lenne, de ennek ellenére nagyon jól éreztem magam karjaiban. A csókolózásba már majdnem belefulladtunk, mert olyan sokáig csináltuk. És az igazat megvallva én kezdtem. Megkértem, hogy feküdjön mellém, amit ő meg is tett. Azután a fejemet a mellkasára hajtottam. Egy ideig hallgattam szívverését majd egy vágy támadt fel bennem és megcsókoltam. Addig jutottunk, hogy Justinon már nem volt felső, ahogy rajtam sem csak a melltartó. Mondjuk nem mintha nem látott volna már meztelen, de onnan tovább nem akartam menni. Úgy éreztem még nem jött el az ideje. Miután befejeztük a csókcsatánkat a karjaiban aludtam el. Mikor felkeltem már nem volt mellettem csak egy cetli várt az éjjeli szekrényen. „Mennem kell, de este jövök. Nagyon élveztem az éjszakát. :D Justin.” A kis levelet a szívemhez szorítottam és mosolyogva emlékeztem vissza az estére, ahogy most is. Most 20:00 óra van, és csak azt várom mikor ér végre vissza. Tegnap megígérte, hogy holnap elvisz az ő házukba, de, csak azért mert már nagyon erősködtem, hogy had mehessek már valahová. Azóta mióta az ablakon szöktem ki, mert rám zárta az ajtót azóta nem voltam sehol csak a ház elé mentem ki és azt is, csak azért mert egyik nap Justin elé szaladtam, mert pont láttam, hogy jön. Ő persze rögtön hőbörgött, de meg csókoltam és így elhallgatott.  És azon csodálkoztam, hogy mikor a karjaiban aludtam nem gyötört az-az álom. Napok óta most érzem úgy magam, mint aki kialudta magát. Bár az este is miközben élveztük egymás társaságát a szemeim le-lecsukódtak. Amit Justin is észrevett és ezért lett vége a gyönyörű éjszakának. A cetlit visszaraktam az asztalra és hallottam, hogy nyílik az ajtó. Megörültem és rögtön az ajtóhoz siettem, de mikor megláttam teljesen megijedtem. Arca megint véres volt, ahogy az ökle is. Haja úgy nézett ki, mint a szénakazal. Oda rohantam hozzá.

- Mi történt?  - megfogtam oldalát és az ágy felé segítettem. Bár most jött mellettem rendesen nem úgy, mint a múltkorinál. Mikor az ágyra ült rám nézett.

- Jobban nézel ki. – emelte meg véres kezét és az arcomat meg simította. Megint velem foglakozik és nem magával.

- Ki tette ezt veled? – én is az arcához értem, amin kis sebek voltak.

- Nincs semmi bajom. – fogta meg kezemet arcán. – Aiden megint ideges lett, de most jobban a kelleténél. Csak karcolások. – mutatta felém a kezét.

- Miért nem tud uralkodni magán? – álltam fel.

- Azért megyek el nap, mint nap, hogy végre megtanítsam Aiden uralkodni magán. – állt fel ő is. – Ami nehéz, mert amíg csak ember volt akkor is hirtelen haragú volt. Most jobban felidegesítettem, mint szoktam és most én ittam meg a levét. – háttal álltam neki és úgy hallgattam, amiket mond, de már éreztem, hogy mögöttem áll. Kezeivel maga felé fordított és rám mosolygott. – Tényleg semmi bajom. – mondta megint.

- Tudod, hogy megijedtem. – ütöttem mellkasára. – Már azt hittem megint varrnom kell majd. – mondtam.

- Miért ilyen szörnyű volt? – fogta meg kezem.

- A szörnyű gyenge szó arra. – húzni kezdtem a fürdő felé. Mikor beértünk a mosdó elé álltam Justinnal együtt. – Vedd le a felsőd. – mutattam a szürke pólójára. Ahogy lehúzta magáról én addig engedni kezdtem a vizet. Tenyeremet a víz alá tettem és utána arcához érintettem. A vértől meg szabadítottam arcát és kezeit is. Miután végeztünk kimentünk a konyhába és ettünk pár falatot. Eszembe jutott, amit anyámmal beszéltem és rögtön meg akartam vele osztani.

- Képzeld – kezdtem bele, de ő bele szólt.

- Csak nem itt maradhatsz, ameddig akarsz. – nézett rám.

- Tényleg veled nem lehet örömhírt közölni, mert te mindenről tudsz. – raktam kezeimet az asztalra.

- Láttad volna, hogy örültem mikor meghallottam. Ezt akkor szeretem. – mutatott az arcán lévő sebre. – Nem figyeltem oda és Aiden kapott a helyzeten. – csak néztem rá. Amiatt kapta azt a sebet, mert örült, hogy itt maradhatok? Elmosolyodtam, ahogy ő is. – Mit szólnál, ha elmennénk aludni, mert elég fáradt vagyok. – bólintottam.

- De nekem még le kell zuhanyoznom. – mondtam.

- Rendben akkor meg várlak a szobában. – most minden cuccot bevittem magammal. Hamar megvoltam a tusolással. Már a rövid nacimat húztam magamra. Még egy pillantást vetettem magamra a tükörbe és örömmel láttam, hogy most nem volt arcom kialvatlan. Már kapcsoltam le a villany a fürdőben és már épp szóltam volna Justinhoz mikor beértem láttam, hogy ő már elaludt az ágyon. Leraktam cuccaimat kezemből és oda mentem hozzá. Mivel a keze ki volt tárva pont úgy, ahogy tegnap volt mikor mellette voltam. Behelyezkedtem lekapcsoltam a kis lámpát és én is elaludtam.    

Másik blog.

Sziasztok most nem egy résszel jöttem hanem, hogy megosszam veletek  a másik blogomat is .:D Ez a blog nem Justinról szól, de nagyon szeretném tudni, hogy ez is tetszik-e nektek szívesen várok komikat.:D Ez a blog egy Izabell Parker nevezetű lányról szól akinek megváltozik az élete mikor találkozik Seth Martinnal. A fiúnak van egy titka amit Izabell nagyon meg akar tudni ezért olyan dolgokat csinál amiket eddig soha. Mikor megtudja onnantól kezdve az élete veszélyben forog majd. Seth védeni fogja, de vajon elég ez ahhoz, hogy a lány életben maradjon? Megtudjátok ha olvasni kezditek. És ne aggódjatok már készül a 17. fejezet és lassan fel is kerül.: D Előre is köszönöm aki elolvassa és még komit is ír.: D Azt is köszönöm, hogy olvassátok a blogom: ) <3 Puszi

http://vulnerable13.blogspot.hu/

~Ann.xd

16.fejezet

Ahogy ígértem itt a folytatás.: ) sokan kíváncsiak lehettek Zoe mit válaszol Justinnak hát most megtudjátok .: D jó sz.: )

~Ann.xd

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem? 

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.

- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem? – erre a kérdésre nem számítottam. Az igazat megvallva nem tudom, mit érzek iránta. Tény, hogy szeretek a közelében lenni nagyon is, de nem tudom, hogy én beleférnék-e az életébe. Nem elég, hogy sztár most kiderült róla, hogy alakváltó is. Úgy érzem semmi közös nincs bennünk bár az ellentétek vonzzák egymást. Félek attól, ha beleszeretek, elveszíthetem.

- Nem fogsz. – fogta meg a kezem. – Melletted leszek, amíg világ a világ. – istenem ezekkel a mondataival tud elcsábítani. De tartom magam ahhoz, hogy jobb, ha nem lesz köztünk semmi. Mikor rá nézem tudtam, hogy hallotta, amit mondtam. Arcán nem volt épp felhőtlen boldogság próbálta erősnek mutatni magát, de látszott, hogy nem örült neki. Rosszul éreztem magam, amiért megbántottam, de ami azután történt végkép nem számítottam. Justin bal kezével hozzáért derekamhoz és magához húzott. Ajkunk összeért, de csak egymáson hevertek. Amíg az én szemeim nyitva voltak az övé be volt csukva. Kitágult látószerveimmel csak néztem behunyt szemeit. Az eddig derekamon lévő kezével beletúrt a hajamba. Testünk olyan közel volt egymáshoz, hogy minden lélegzetvételét éreztem, ahogy ő is az enyémet. Még mindig csak ott álltam és nem csináltam semmit mikor Justin kinyitotta a szemét, ami most volt hozzám a legközelebb egyenesen a szemembe bámult. Hirtelen eltolt magától és mondani kezdte. – Sajnálom. – túrt hajába. – Nem tudom mi ütött belém nem lett volna szabad úgy, hogy te nem akarod. – most is csak néztem rá semmit nem szóltam le voltam dermedve. – De ostoba vagyok. – mikor már észhez tértem akkor tettem meg azt a lépést, amit meg kellett volna tennem mikor olyan közel voltunk egymáshoz. A teret, ami köztünk volt egy nagy lépéssel átszeltem a nyakát megfogtam és most én húztam magamhoz. Számat az övéhez tapasztottam és csókolni kezdtem. Most be voltak csukva a szemeim. Úgy szorítottam magamhoz, hogy ő belemosolygott csókunkba. Ajkai olyan gyengéden mozogtam enyémen, hogy ezt vétek lett volna kihagynom. Kezével már ő is megérintettet pontosabban az arcomat két keze közé fogta. Puha ajkát szétnyitotta és nyelvével megnyalta felső ajkam. Ezért kis résre nyitottam számat, hogy nyelve bejusson az enyémhez. Amit gyorsan be is juttatott. Nyelvével enyémhez ért és körkörös mozdulatokat írtunk le. 5 percig még ebben a helyzetben voltunk aközben a haját kezdtem túrni. Minden egyes percet élveztem. Az érintések, amikkel elhalmozott és az ajkai, amik egyszerűen csodálatosak voltak. Nyelvét kihúzta számból még az alsó ajkamat szája közé vette és úgy lehet egy utolsó csókot ajkamra. Mikor távolodtunk el egymástól mosoly árasztotta el arcomat. Most nem éppen tartottam magam ahhoz, amit elképzeltem, de nem érdekelt kedvelem őt és ezt neki is tudnia kellett. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Justin arcán is egy nagy mosoly ékeskedik. Tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan régóta, de az igazi szerelmek hamar kialakulhatnak. Ahhoz, hogy valakibe beleszeressek, ismernem, kell valamennyire. Őt már szinte úgy megismertem mit, senki mást. Ezzel nem azt mondom, hogy már halálosan belezúgtam, de nagyon kedvelem és ez még épp elég. Hiszen a szerelem nem csak két testről szól és az azokkal kapcsolatos kellemes érzésekről. Nekem a szerelemhez az is kell, hogy megismerjem és tudjam, hogy milyen ember. Róla sok mindent lehet hallani a sajtóból és mindenhonnan, de eddig minden egyes mozzanatával megcáfolta azokat a híreket, amiket az újságokban terjednek. Arcunkról még mindig a levakarhatatlan mosoly. Eszembe jutottak azok a szavak, amiket mondott még mielőtt rá vetettem volna magam.

- Nem vagy ostoba. – mondtam végig simítva karját. – Nekem kellett volna, időben kapcsolnom én vagyok ostoba nem te.

- Dehogyis. – és a hajamat hátra dobta és simogatni kezdte az arcom. – Megértelek hirtelen rontottam rád, de örülök, hogy így történt. Akkor ez most azt jelenti, hogy kedvelsz? – kérdezte.

- Igen azt. – mosolyodtam el megint. Justin arca most sokkal vidámabb volt mit akkor mikor kiolvasta a fejemből, hogy jobb, ha nem lesz köztünk semmi. Igazából az sokkal jobb lenne, ha mellettem lenne minden egyes nap minden egyes percében. Bár tudom, hogy ez nem lehetséges, de akkor is nagyon jó lenne.

- Tudod, hogy vártam már az első csókunkat. – mondta.

- Mi lett volna, ha nem jövök ide vissza? – néztem rá. – Akkor várhattál volna jó sokáig. – viccelődtem.

- Tudtam, hogy visszajössz.

- És mégis honnan? – emeltem fel a szemöldököm.

- Tudod a gondolatolvasás. – mutatott a fejére.

- De hát nagyon messze voltunk egymástól és még így is a fejembe látsz?

- Igen bár sokkal jobban kell koncentrálnom akkor, de így legalább tudtam mik történnek veled. Néha a fejem is belefájdult, de érted megérte. – tényleg az ilyen mondatait annyira szeretem, hogy már zavarba is jövök tőlük.

- De meg kell ígérned valamit. – néztem rá komolyan. – Többet nem olvasol a gondolataimban csak akkor, ha valami komoly dologról van szó. Rendben? – néztem még mindig komolyan rá.

- Rendben.  – mondta és bólintott. Valamiért bennem volt, hogy most próbára tegyem.

~ Bár ismét megsimogatná az arcomat. – mondtam magamban. Amit Justin meg is tett. Ennyit a fogadalmáról. ~ Mit beszéltünk meg? – fogtam meg a kezét az arcomon.

- Hogy nem fogok a fejedben olvasni. – mondta egy nagyot sóhajtva.   

~ És te mit csinálsz még mindig?

- Azt, amit nem kéne. - megrázta a fejét és azután rám mosolygott. – Most már szabadon gondolhatsz, bármire nem fogom hallani. – egy újabb próbát tettem.

~ Olyan jó teste van. – erre, mondatra el kellene mosolyodnia, de nem történt, ami azt illeti, hogy most igazat mondott és már nincs a fejemben. – Át mentél a vizsgán. – mondtam ki már hangosan. Ismét közeledni kezdett felém. Már a szememet is lehunyt, de egy telefoncsörgés megszakított mindent. Justiné volt. Kihúzta farzsebéből a készülékét és a kijelzőre nézett. Mikor a füléhez rakta így kezdte.

- Aiden mit akarsz? – tehát ő zavart meg minket. Az arcát néztem, ami egyre inkább vált idegessé, mint boldoggá amilyen az előbb volt.  Aiden nem épp jó dolgokat mondhat neki, ha már ilyen fejet vág tőle. – Hol vagy most? – mi történhetett, hogy ennyire kiakadt? Arcán már tényleg semmi boldogság nem volt. – Mindjárt ott leszek. – mondta és azzal lerakta a telefont. Készülékét visszarakta a helyére és rám nézett. - Mennem kell. – fogta meg a kezem.

- Valami baj történt? – néztem rá. Már kétségbeesett voltam.

-  Igen, de ezt majd később. – eleresztette a kezem és már ment is az ajtó felé. Ennyit érdemlek azok után, ami az előbb történt. Már nyitva volt az ajtó és készült kimenni rajta mikor visszafordult oda jött hozzám és magához ölelt. – Ha visszajövök, elmesélem, de most tényleg mennem kell. – számra nyomott egy csókot és ismét útnak indult. – Zárd be az ajtót. – fordult még vissza és azután becsukta maga mögött az ajtót. Oda mentem kulcsra zártam a bejáratott. Kinéztem az ablakon és néztem, ahogy szaladva távozik el. Mikor már nem láttam bementem a szobába és rá dőltem az ágyra. Az idő már olyan 9 óra tájt volt. Ez a nap eléggé fárasztó volt nagyon sok mindent tudtam meg. Az emlékeimet visszakaptam, amiben benn van Rileyval való utolsó találkozásom is. A szemeim szép lassan lecsukódtak és elaludtam.

- Jobb, ha távol maradsz tőle. – mondta egy idegen hang. – Nem a te súlycsoportod. – bármerre néztem nem láttam semmit sötétség volt mindenütt. – Jobban tetted volna, ha nem jössz vissza Stanwoodba. – a levegőm is már fogytán volt. Ki ez, aki beszél? És miért nem látom? Kezemmel meg akartam dörzsölni a szemem, de nem tudtam használni, ahogy semmimet sem. Mintha le lennék közözve, de nem egy székhez, mert állok és egy kemény dolgot érzek a hátam mögött. Mocorogni kezdtem. – Nem tudsz kiszabadulni hiába, ficánkolsz. – és egy nagyot nevetett. Éreztem, hogy előttem áll. Keze a fejemhez ért és mintha lehúzott volna róla valamit. Most mikor kinyitottam a szemem már láttam némi világosságot és annak az alaknak az árnyékát, aki eddig beszélt hozzám. A fény zavarta szememet ezért hunyorítva néztem körül. Valami kis helységben voltunk ahol csak egy ajtó volt. A kezeim és lábaim meg voltak kötözve. – Gondolj, bele milyen lehet egy szinte majdnem állatnak uralkodnia magán, csak azért mert egy ember a barátnője. Nem értem, hogy választhatott Justin pont téged mikor a húgom százszor jobb, mint te. Egy védtelen kis szuka, vagy amíg ő egy eleven és vad csaj sokkal többet adhatna neki, mint te. – undorral beszélt rólam. – Justinnak a mi falkánkban a helye, de amíg te itt vagy nem fog csatlakozni hozzánk mikor átváltozik. – nem láttam az arcát, de épp elég volt, amiket beszélt hozzám. – Ezért ölünk meg téged. – nevetett fel. Féltem a levegőt szaporán vettem. – Nem kéne ezt csinálnunk, ha nem jelentél volna meg Justin életében. Így hát, viszlát, a pokolban. – előhúzott egy kést a nadrágja szárából és a torkomat elmetszette. 

15.fejezet

Először is bocsánat, hogy 2 nap kimaradt, de ma már itt vagyok: ) és lehet, hogy ma még egy résszel fogok jönni a másikat majd este olvashatjátok .: )  komikat most is várok : )  jó sz.: )

~Ann.xd

- Ki volt a sofőr? – pillantott rám. – Emlékszel, hogy nézett ki? –

- Az arcán volt egy nagy sebhely és az igazat megvallva nagyon ismerős volt. – mondtam. Justin arca teljesen kétségbe esett.  – Ismered őt?

- Igen. – bámult maga elé. – Ő akar megölni téged.

- Igen. – bámult maga elé. – Ő akar megölni téged. - a falat, amit éppen nyeltem le félre ment és fulladozni kezdtem. Miért akar pont engem megölni? Nem tettem semmit legalább is én nem tudok róla. – Bizonyára ő vette el az emlékeidet. – mondta. – De ne fél mindent megteszek, hogy biztonságban légy. - ült le a velem szembeni székre. – Bár nem vagyok még teljes alakváltó és este nagyon helyben hagyott, de megvédelek az életem árán is. – erre mondatra felkaptam a fejem. Az élete árán is? Most már egy kis kétségem nem volt afelől, hogy mellettem áll és nem a másik oldalon. És az igazat megvallva elmosolyodtam úgy érzem, van köztünk valami kapcsolat, ami egyre csak húz hozzá. De mégsem hagyhatom, hogy még egy embernek miattam veszítse el az életét. Főleg ő nem! Ha ő véd engem én is védeni fogom őt minden áron. Legyőzőm a félelmet, ami bennem lakozik és védeni fogom Justin magamat és azután bosszút állok mindenért. Nem tudom lesz-e esélyem a győzelemre egy ilyen emberrel szemben, de nem érdekel, mindent belefogok, adni. Justin azt mondta a sebeik gyorsan gyógyulnak, amit már el is hiszek, lásd őt. De viszont mindenkinek van gyenge pontja már csak azt, kell megtudnom, hogy mi az. A velem szembeni srácot kémleltem. Neki tuAdnia kell hisz belőle is az lesz.

- Justin. – szóltam neki. – Az ilyen alakváltóknak vannak gyenge pontjaik? – miért kérdezted meg, de hülye vagy Zoe. Ha van is miért mondaná el hisz ő is az lesz, biztos nem akarja, hogy tudjak róla.

- Van. – mondta oda könnyen. Rögtön jött a második kérdés.

- Mi az? – farkasszemet néztünk egymással mikor ő felállt és oda nyújtotta kezét. 

- Gyere. – kezem kezére helyeztem és elmentünk egészen a bejáratig. Kinyitotta az ajtót és rám nézett. – Ezek. – mondta és a karjával a növényekre mutatott.

- A virágok a gyenge pontjaitok? – értelmetlenül álltam ott. – Hisz a sisakvirág nem bánt senkit csak egy helyben áll.

- A másik nevét nem tudod?- másik név? Már a növényeknek is lehet két nevük?

- Nem. – attól, mert van egy másik neve még nem fog megváltozni az a szemléletem, hogy a virágok nem bántanak.

- Farkas ölő. – na, jó azért erre nem számítottam, de akkor sem értem.

-  Látom nem érted miért. – csoda, hogy most nem a gondolataimból olvasta ki. – Ez a növény először ingerlékennyé tesz, azután egyre gyengébbé válnak, és ha sokáig van, a közelükben egy idő után meghal. – azt a mindenit egy virág képes ilyenekre?

- És te? – néztem rá. – Már itt vagy egy ideje, de semmi bajod. – elmosolyodott.

- Még nem változtam át. – dőlt a ház falának. – Majd ha megtörtént, akkor már nekem is gondjaim lesznek velük. – nézett szúrós szemmel a növényekre. Így már értettem a dolgokat. Tehát én itt biztonságban vagyok a sok sisakvirág vagy is farkas ölő között. Mikor ide jöttem nem gondoltam volna, hogy ezek a virágok talán a segítségemre lesznek. Felvetődött bennem a kérdés. Hogy lehet valakiből ilyen farkasember? Megharapják vagy valami teljesen más dolog? – Szeretnél még valamit megtudni? – kérdezte.

- Ami az illeti igen. – néztem egyenesen a szemeibe. – Miért lesz belőled ilyen alakváltó?

- Farkas vérű vagyok. – nézett ő is rám.

 - Milyen vérű? – értetlenkedtem.

- Farkas vérű. – ismételte el. – Így születtem, ahogy a legtöbb alakváltó is. Vannak, akiket megharapnak és úgy lesz belőlük, de ilyen nagyon kevés van.

- Miért?

- Egy alfának kell őket megharapnia ahhoz, hogy átváltozhassanak. – mesélte. – De olyan is előfordulhat, hogy az illetőnek a szervezete nem úgy reagál a harapásra, ahogy kell. Olyankor fekete vér folyik ki testéből. A szervezete küzd ellene, de egy idő után feladja a küzdelmet és meghal. – így már értem az álmomban azt a fekete folyadékot. Riley szervezet küzdött.

- Kik azok az alfák?

- Ők a falka vezérek. – mondta. – A legtöbb alfának van falkája, mert így erősebb, de nem mindnek. Van olyan alfa aki omega is. – összeszűkült szemmel néztem rá ezzel azt utalva nem értem. – Az omega azt jelenti magányos farkas.

- Szóval vezér és mégis magányos? – kérdeztem rá.

- Pontosan. – bólintott egyet. – És még vannak a béták, akik majdnem olyanok mit az alfák, de mégis gyengébbek. Ilyen például Aiden és én is ilyen leszek.

- Miért nem lehetsz alfa vagy éppen omega?

- Lehetek az is. – és elindult a ház belseje felé. – Alfa akkor lehetek, ha megölök egyet. Omega pedig akkor, ha egyedül járom az utamat. A legtöbb béta falkát keres, ahogy én is az fogok. – már bent voltunk a házban. Justin levett egy poharat a polcról és vizet öntött magának és kortyolgatni kezdte.

- És ha olyan falkához tartozol, majd akik ölni fognak ártatlan embereket? – lerakta a poharat és rám nézette.

- Nem minden falka öl. - közelebb jött hozzám. – Látod ezeket. – mutatta fel a kezét. – Soha nem fognak olyan embert megölni, akik ártatlanok. De ha arról lenne szó, hogy megvédjek valakit – itt rám nézett. – akkor szó nélkül megölném az illetőt. Aki ez esetben egy alfa és a falkája. – Justin az arcomhoz érintette a kezét és végig simította. – Lehet, hogy nem leszek vezér, de akkor is megvédelek, ahogy eddig is tettem.  – teljesen elgyengültem érintése által. – Hunyd be a szemed. – mondta. Kérdően néztem rá. – Tőlem sose félj. – becsuktam szemem és vártam, hogy mi történik. Egyre közelebb éreztem magamhoz. Már a leheletét is éreztem szám közelében. Ami hirtelen eltért és a nyakam irányába éreztem. Pont ott ahol megharapott. Mikor szája hozzá ért nyakamhoz megrezzentem. – Koncentrálj az elveszett emlékeidre. – súgat. Gondolni kezdtem azokra, amiket még barátnőimtől tudtam meg. És pár másodperc múlva emlékek hadai játszódtak le bennem. Az indulás, hogy a lányok késtek, mert Anne éhes volt. Az oda út is nagyon kalandos volt, mert egy kiskutyával találkoztunk, akit vissza is adtunk a gazdájának. Azután a bolt, amire már emlékeztem. Az álom, amivel kezdődőt ez az egész. Strand ahol ismét belebotlottam Justinban a betörő, ami mára már kiderül, hogy nem betörő volt, hanem egy alakváltó, aki rosszabb, mint egy rabló. És elérkeztünk ahhoz az emlékhez mikor Justin megteszi azt a dolgot. Ott állt a kerítésnél azután közeledni kezdet felém és egy idő után megtette és belém harapott, de nem egyszerűen csak megharapott, hanem a véremet is szívta. Az arcát a vérem áztatta. - Minden rendbe jön. – tényleg mondta ezt a mondatot. És itt vége szakadt az emlékeknek innentől kezdve már a kórházban ébredtem. Kinyitottam a szemem Justin még mindig olyan közel állt hozzám.

- Mindenre emlékszel? – kérdezte. Bólintottam. – Lenne kérdésed valamivel kapcsoltban? – rá tapintott a lényegre.

- Ha nem vagy vámpír miért szívtad ki a vérem?

- Pont erre a kérdésre vártam. – mondta. – Csak így tudtalak kórházba juttatni nem akartam benned nagyobb kárt tenni. Azért szívtam ki némi vért belőled, hogy gyenge legyél. Mikor elájultál belevágtam a kezembe és összeérintettem a nyakaddal és így a vérünk összekeveredett onnantól kezdve utam volt a gondolataidhoz és az elmédhez. Leblokkoltam azokat, hogy csak akkor tudj emlékezni mikor én, segítek neked és máshogy ne.

- Csak az én fejemben tudsz olvasni?

- Igen. – ismét keze arcomon volt. – Megígérem, nem fogok a fejedben hallgatózni, csak ha nagyon tudni szeretnék valamit. – mosolygót rám.

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.

- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem?