23.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam a folytatást. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de remélem tetszeni fog ez is.: ) Bár én egy kicsit úgy érzem, hogy nem lett a legjobb, de ti majd eldöntitek..: )   Ja és 6000 oldalmegtekintés. wááá: DDDD Köszönöm<3

~Ann.xd

 Vajon Justin most a gondolataimban van és mindent hall, amire csak gondolok?  Ha igen akkor ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.                     

2 hónap múlva

Az idő olyan gyorsan telik, hogy már magam sem tudom követni. 2 hónap alatt teljesen megváltoztam. Sokkal erősebb lettem, mint azelőtt voltam. A vadászok között mindent megtanultam, amit csak lehetett. Most már nem rejtőzök, egy fa mögé sem harcolok, amíg az erőm kitart. Párszor haza látogattam, mert a nagymamám rám parancsolta. A suli már elkezdődött, de én úgy döntöttem, hogy halasztok egy évet, mert fontosabbnak látom azt a dolgot, hogy az embereket védjem. A szüleim nem nagyon örültek neki, de el kellett, hogy fogadják, mivel már nagykorú vagyok így dönthetek az életemről. És ha ez még nem volt elég a szüleimnek még el is költöztem otthonról. Persze nem tudják, hogy hová, és jobb is így. Anneval már nem igen tartom a kapcsolatot. Beszélünk még, de nem olyan sokat, mint annak idején. És, hogy vele mi van? Fogalmam sincs. Semmit nem hallottam róla és nem is láttam egy harcnál sem. Egy valamiben biztos vagyok, már ő is teljes alakváltó. Az augusztusi telihold után, már ő is teljes erejét használhatja.

„Justin szemszöge”

Az élet egy körforgás mindig elindulsz, de ugyan oda térsz vissza. Ez teljesen igaz rám. Ahelyett, hogy távol tartanám magam Stanwood városától valami vagy inkább valaki mindig visszahúz oda. Mikor Zoet elvitték a vadászok minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam. Egész végig a gondolatait hallgattam hátha lesz egy olyan észrevétele vagy meglátása, amiből rájöhetek, hol van. De azon kívül, hogy az erdőben egy nagy házban van fogalmam sem volt, hogy mégis hol keressem azt a helyet. Aztán amikor visszaemlékezett arra az estére, ami nekem is mosolyt csal az arcomra a szívem megszakadt, hogy nem lehetek mellette. Ezért ért csapásként, amit a nagymamájával való beszélgetése után mondott. „Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.”  Nem hittem el, amit mond. Azt hittem ő is érez annyit iránta, mint én iránta. Mert, hogy én beleszerettem. Igen, beleszerettem egy olyan lányba, aki talán a vesztemet okozhatja. Bár mikor beleszerettem még nem tudtam, hogy ő egy vadász unokája és, hogy belőle is az lesz. Az első találkozásunknál ugyebár nekem vágta az ajtót. Mikor felnéztem és megláttam aggódó arcát elszállt minden mérgem. Nem tudtam volna ordibálni vele, sőt még én éreztem hibásnak magam. Hogy miért? Azt nem tudom, de ha ez nem történt volna, meg akkor lehet csak elszáguldottam volna mellette. A második találkozásunk is, hogy mondjam érdekes volt. Mikor belém száguldott és megláttam, hogy ő az mosoly fakadt arcomra. De mikor Riley említette az álmát és megláttam a karján lévő foltot némi alapozó alá rejtve tudtam, hogy veszélyben van. Ott abban a percben megfogattam magamnak, hogy megvédem a veszélytől. Aidennel hazafelé tartottunk mikor Riley szinte a sírás szélén rohan oda hozzánk és a segítségünket kérte. Elhadarta, hogy mi történ és én azon nyomban beiramodtam a házba. Kiabáltam a nevét, de választ nem kaptam rá. A lépcső tetején vettem észre, hogy az egyik ajtó küszöbje előtt állt egy késsel a kezében. Ahogy oda értem hozzá a szúró eszközzel hadonászni kezdett. Pár centin múlott, hogy nem sebesített meg vele. Hála gyors reflexemnek kitudtam, verni kezéből a kést mielőtt megszúrt volna vele. És aztán magyarázkodhattam volna, hogy miért gyógyult be a sebem olyan gyorsan. Miután Annen segítettem Zoe az arcomat bámulta addig, amíg barátnője meg nem lökte. A farkas gyorsaságommal kaptam el. Arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztem a száját elhagyó levegőt. Mikor szemembe nézett fura arckifejezést vágott és akkor tudtam, hogy a szemem vörösre változott. Ha még csak egy kicsit is használom, az erőm a szememben megcsillan a vörös árnyalat, amit valószínű, hogy Zoe látott.  Tekintetem azon nyomban elkaptam. Felsegítettem a földről, ahogy barátnőjét is. Miközben a rendőröknek személy leírást adott és mondta, hogy egy sebhely volt az arcán rögtön tudtam, hogy ki az. Davon. Davon az, aki a legerősebb farkas ebben a városban. Ő itt az alfa. Hogy a heg miért nem gyógyult be az arcán? Azt senki nem tudja csak azt, hogy egy vadász okozta.  Zoe álma és, hogy megjelent a házban csak egyre utalt, ölni akart. Csak őt néztem veszélyben éreztem őt, nagy veszélyben. Úgy bámultam, hogy már zavarta őt. Tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy megvédhessem, de csak egy valami jutott eszembe. Ha megharapom és szívok, belőle vért legyengül és így megtehetem azt, amit kiterveltem. Összekeverhetem a vérünket és az elméjéhez fogok férni. Így elfeledtettek vele mindent, ami eddig történ. És ha újabb álma lenne, tudnék róla és segíthetnék rajta. Miután megtettem hívtam a mentőket, és úgy állítottam be a dolgot mintha én találtam volna rá. Mindenki szemében én voltam a hős megmentő, senki nem tudta, hogy ez mind az én művem volt. Másnap beküldtem Aident a kórházba, hogy megbizonyosodjak róla, hogy sikerrel jártam-e. Attól féltem, hogy ha meglát, akkor emlékezni fog, mivel még nem volt akkor erőm csak bízni tudtam, hogy sikerül. Barátom látogatása után már tudtam, hogy nem fog emlékezni csak a tudatalattija sugallja neki, hogy féljen tőlem és még Aidentől is, de nem tudta, hogy miért. Aiden távozása után egyik pillanatról a másikra egy álomba csöppent, ami még engem is megrémisztett. Minden Davon csinált. Neki már akkora hatalma van, hogy beférkőzik mások álmába és a halálukat nézeti meg velük. Zoeval is ugyan ezt csinálta. Csakhogy nem sikerült neki, mert Zoenak a házban kellett volna lenni-e akkor és nem kórházban. De mivel áldozat kellett neki Rileyval is megelégedett. És ez az, amire gondolnom kellett volna, a barátnői. Megmenthettem volna őt is, ha hamarabb eszembe jut. Így a temetésén leróttam tiszteletem, ahol ismét találkoztam Zoeval. 1 hónap alatt sokszor álmodta ugyan azt, de tudtam, hogy amíg otthon van, nem eshet bántódása. Mivel tudtam, hogy visszajön Stanwoodba, hogy megtalálja a gyilkost így azt is tudtam, hogy Davonnak esze ágában nincs elmenni Zoe szülővárosába, hogy ott végezzen vele. Ahogy említettem nagy az ereje és valószínű, hogy ő is mindent tud, ami csak Zoeval történik, még talán többet, is mint én. Mikor visszatért próbáltam a bizalmába férkőzni. Elhívtam vacsorázni, ami nem alakult valami fényesen. Küzdöttem Davonnal mert ugye bár ki más lett volna, ha nem ő, de erősebbnek bizonyult. Az utolsó szavak, amiket mondott azelőtt, hogy Zoe felkapcsolta volna a fényszórókat az volt. – Nem mentheted meg vagy mi végzünk vele vagy ő fog velünk. Nem értettem miért mondja ezt. Egy ilyen lány, mint ő, hogy végezhetne velünk egy íj és nyíl segítségével, hisz úgy is begyógyulnak sebeink. Nem törődtem vele azt hittem, hogy csak ellene akar hangolni.

Sok minden történt még. Mindent elmondtam neki, amit csak tudni akart. Mikor azt mondtam neki, hogy nem mondhatom el, mert megölnének az nem volt igaz. Csak azért mondtam, mert abban bíztam, hogy így nem fog kérdezősködni, de nem vált be. Miután mindent elmondtam azt is, hogy ki vagyok és mi lesz belőlem rettegtem attól, hogy el fog ítélni, de nem így lett. Abban az 1 hétben sok jót éltem meg vele. Az-az este számomra is felejthetetlen volt. Tudom, hogy nem történt meg az, de nem baj így is élveztem.

Amikor kijelentette, hogy már nincs rám szüksége azután még pár napig figyeltem gondolatait. Minden egyes nappal jobb és jobb volt a kiképzésen. Így magam is beláttam, hogy igaza van.

- Justin jönnél végre. – zavart meg Erin. Róla annyit tudnék csak mesélni, hogy farkas vérű, mint én és egy ideig egy párt alkottunk még akkor mikor sztár voltam. Most már nem nevezném magam annak. 3 hónap alatt egyszer sem mutatkoztam a nyilvánosságnak. Nem mintha olyan rossz lenne a sztárság imádtam, ahogy a rajongóimat is nagyon szeretem, de úgy döntöttem, hogy végleg visszavonulok. Augusztus 21.-e óta már nem vagyok önmagam. A telihold óta megkaptam a teljes erőt, amit nem vagyok képes mindig kontrolálni. Mikor Aiennek segítettem ebben a dologban akkor még azt hittem, hogy nekem majd könnyebb lesz. Hát nem így lett. Valahogy úgy érzem, hogy nehezebben birkózok meg vele, mint más hozzám hasonló farkas vérű. Erin azért hívott az, előbb mert ő is próbálja megtalálni azt a pontomat, aminek a segítségével kontrolálni, tudom magam, de eddig még nem találtuk meg. Ilyenkor mindig az erdőben vagyunk, mert mikor elkap az ideg és átváltozok, nem tudom, hogy mit csinálok. Van, amikor nem is emlékszem, hogy mit tettem. Attól félek, hogy olyankor még ártatlan embert is ölnék.

Kimentem a házból. Erin és Aiden már a kocsiban várt. Így én is beültem és elindultunk arra a helyre ahol úgymond a legtöbb pusztítás végzem. Hamar oda értünk. Aiden kiszedett valami cuccot még a csomagtartóból és ismét elkezdődött a felidegesítésem. Barátom már sok hülyeséget kitalált, hogy feltudjon, dühíteni, de ahogy látom a mostani lesz a legörültebb. Foci labdákat vett elő és egy ragasztószalagot.

- Még is mit akarsz azzal? – mutattam a kezében lévő tárgyra.

- Szerinted még is mit? – jött felém és letépett belőle egy nagydarabot. – Rakd hátra a kezed.

- Megörültél? – néztem rá.

- Tőled örülök már meg. – rázta a fejét. – Rakd hátra a kezed. – nem tehettem mást hátra tettem és Aiden összeragasztotta kezeimet a csuklómnál és utána visszaindult eredeti helyére. Erin is már ott állt. Mindketten egy-egy labdát fogtak a kezükbe és rám néztek. – Figyelj, haver próbálj koncentrálni és nem elveszíteni a fejed.

- Mintha az olyan könnyű lenne. – mondtam.

- Gondolj bármire vagy bárkire egy helyre vagy egy bizonyos időszakra. Ha megtalálod azt a pontot, akkor az eszed a helyén marad még akkor is, ha átváltoztál.  – miután elmondta mondatát összenéztek Erinnel és egyszerre kezdtek el dobálni a labdákkal. És szinte mindegyik telibe talált, ezért már kezdtem ideges lenni. – Gondolj.  – kiabált Aiden. De hiába gondoltam bármire egyre csak nőtt a dühöm. Már ott tartottam, hogy éreztem, ahogy fogaim kinőnek, fülem és karmaim hegyesedni kezdenek. Mégis, hogy állíthatnám le saját magam, hogy ne tegyek kárt semmiben és senkiben? Egy repülő labda pont fejen talált és hátra borultam. Innentől kezdve nem tudtam kontrolálni magam. A kezemet addig húztam el egymástól, amíg a ragasztó szét nem szakadt rajta. Ahogy felálltam a földről felpillantottam barátaimra, akik nem engem néztek, hanem valamit a hátam mögött. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mondta Aiden rám nézve és ujjával a hátam mögé mutatott. Nagy levegőket vettem és úgy fordultam meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen. Hisz ő Zoe. 

22.fejezet

Sziasztok meghoztam a folytatást.: ) Köszönöm a feliratkozóknak és a komizoknak nagyon jól esik.: )) erre a fejezetre is várok komikat. remélem tetszeni fog .: ) Puszi<3

~Ann.xd 

Lábaim az ajtó felé igyekeztek. Kijutottam egészen a bejárati ajtóig és ott várt az, amire soha az életben nem számítottam volna. 

Ott állt ő egy fegyverrel a kezében. Ha nem a saját szememmel látom, akkor biztosan nem hinném el. A nagymamám volt. Ő állt pár lépéssel előttem. Akit eddig halottnak hittem él nagyon is él. Egyenesen a szemembe nézett. Semmit nem tudtam mondani vagy épp tenni. Ott álltam és a halottnak hit mamámat néztem. Semelyikünk nem kezdeményezett. Ő csak állt, de egy idő után szorosabban megmarkolta a fegyverét kinyitotta az ajtót és elsietett. Pár másodpercig még ott álltam csak utána indultam meg, hogy kövessem nagymamámat. A sokk hatás miatt lemaradtam. Mikor kiléptem az ajtón nem tudtam merre induljak el. Mehettem volna jobbra vagy balra, de én egyenesen indultam el. A ház az erdőben volt. Ahogy futottam az ágak tépdesték ruhámat. Bár nem tudtam hova megyek csak azt tudtam, hogy meg kell találnom és meg kell, tudjam miért hitette magát halottnak. Szaladtam és szaladtam, amíg egy gallyban meg nem botlottam és előre nem zuhantam. – A franc vinné el! – mondtam ki hangosan. Kezeimre támaszkodva álltam fel mikor kiegyenesedtem hátulról valaki elkapta a kezem és a ház felé húzott vissza.

- Te meg mit keresel idekint? – ahogy rá néztem láttam, hogy Marko az. Ruháján szakadások arcán karmolások kezében egy tör, ami csupa vér volt. – Hogy jutottál ki? – tett fel még egy kérdést, de egyikre sem válaszoltam. Gyors lépteit alig tudtam követni, de egy pillanattal később megállt és körül nézett. – Búj el most! – parancsolta rám és ellökött egy egyik irányba. Visszanéztem rá mert nem tudtam miért csinálja ezt. – Menj már! – megfordult így csak a hátát láttam. Ott állt mintha várna valamire vagy inkább valakire? Megfordultam és az egyik fa vastag törzse mögé bújtam. Kilestem a fa mögül és láttam, ahogy egy fickó előlép a bozótból. Egymással szemben álltak, amíg a férfi meg nem szólalt.

- Véged vadász. – arca olyanná vált, mint amilyen Granté. Ő is az, egy alakváltó.  Egymás felé iramodtak. Mikor elérték egymást a fickó karmaival egyesesen Marko combjába szúrta és ellökte magától. A földre zuhant, de nem adta fel talpra kényszerítette magát és ismét elindult felé. Tőrével hadonászott, ami párszor meg is sebezte a férfit. Hol Marko hol a másik személy volt fölényben. Mindketten sok sebet szereztek, de amíg Markon már látszott, hogy egyre fogy az ereje a férfin nem. Ahogy egymásnak mentek egyszer csak megálltak mind a ketten. Elképzelni sem tudtam most mi történik. De mikor megláttam, hogy Marko lába hagyja el a talajt szemeim kitágultak és szám „o” betűt formált. Egyre magasabbra került és akkor vettem észre, hogy az alakváltó karmait a hasába mélyesztette és így emeli a magasba. Marko kezéből kiesett a tör és látszott, hogy már elhagyta ereje. A férfi egyik pillanatról a másikra úgy hajította el Marko testét mintha az egy toll pihe lenne. Majdnem mellettem ért földet. Rá néztem azután a fickóra. Úgy éreztem itt az idő elő bújnom a fa mögül. Markot néztem miközben elő jöttem és neki még annyi ereje volt, hogy azt mondja nekem.  – Ne csináld. – nem foglalkoztam vele valami olyat éreztem legbelül, amit még soha. Megvédeni. Igen azt akartam megvédeni Markot még mielőtt megölné. Hogy fogom csinálni, hogy magam se haljak meg? Azt nem tudom, de ezt érzem helyesnek. Rá néztem és mintha már várta volna, hogy elő jöjjek a rejtekhelyemről. Közeledni kezdett felém. Arca visszaváltozott emberi valójává. Még két lépés volt köztünk, de ő megállt és nem jött tovább.

- Itt helyben meg kellene, öljelek, de nem érsz meg annyit, hogy a fejemet vegyék miattad. – mondta megfordult és eltűnt ott ahonnan előjött. Azt a pontot néztem ahol távozott. Meghallottam, hogy Marko nyög egyet oda siettem hozzá és letérdeltem mellé. Mikor megláttam a hasán lévő sebet egyből Justin jutott eszembe. De amíg Justinnak karmolás volt mellkasán Markonak a hasán lévő öt lyukból szivárgott a vér. Csak hogy amíg Justin így is úgy is túlélte volna Marko nem valószínű. Kezemet a hasán lévő sebre tettem, hogy ne tudjon annyi vér távozni szervezetéből.  

- Úr isten! – visított fel valaki a hátam mögött. Megfordultam. Marta az iker testvére állt pont azon a helyen ahol én bujkáltam. Oda rohant. Szinte ellökött testvérétől.  – Marko tarts ki. – és ő is a hasán lévő sebre helyezte kezét. Még páran előbukkantak köztük a nő, aki reggel ébresztett és Eric is.

- Marta állj, odébb el kell vinnünk a kórházba Mr. Rosshoz. – mondta neki és közben a lány tekintetét fürkészte.  – Jobban lesz. Higgy nekem. – azzal odébb tolta Martat. Eric intett a fejével és két társa segítségével felemelte a földön vérző fiút és elindultak vele. – Jenna Raul vigyétek őket vissza a házba. - mondta Eric még utoljára hátra fordulva. Ott ültem a földön és a kezemet bámultam, ami csupa vér volt. Marko vére tapadt kezeimhez. Ha meghal az is az én bűnöm lesz, ahogy Riley és a másik lány halála. Lehet, hogy aki eddig azt mondta, hogy az alakváltók rosszak igazuk volt. Az iménti fickó zokszó nélkül megölt volna. De a kérdés is felmerül bennem. Miért nem tette meg? Igaz úgy jöttem ki a fa mögül, hogy megvédem Markot, de tudom, hogy úgy sem sikerült volna. Miután szem tanúja voltam, hogy egy ilyen alakváltó vagy inkább farkas embernek mondanám majdnem megölt egy embert igaz védekezett meg minden, de akkor is arra a döntésre jutottam, hogy nem lesz több ilyen. Nem fogok egy fa mögött sem bujkálni többet harcolni fogok és megvédem magam és ember társaimat. Eszembe jutott az sms amit még Justin Aidentől kapott. Elpusztíthatja fajunkat. Ha ez igaz, akkor én leszek a legerősebb vadász. De nem fogok öldökölni. Bosszút állok azokon, akik megölték barátnőmet, és akik engem is el akarnak tenni láb alól.

- Állj fel megyünk. – mondta Raul, akinek szintén karmolások voltak az arcán Jenna és Marta sem volt ez alól kivétel csak én. A két lány már elindult így én is felálltam és elindultam utánuk. Már a háznál voltunk felnéztem a verandára és ismét megláttam őt, a nagyit. Mellette Mrs. Woods állt.

- Mindenki menjen be a házba. – mondta Mrs Woods és ő is elindult a ház belseje felé. Kint maradtam egyedül a hazug mamámmal.

- Gyere ide kincsem. – mondta és felém nyújtotta a kezét.

- Mégis mire jó ez? – öntött el a düh. – A családod halottnak hisz te viszont élsz. – kiabáltam vele. – Miért csináltad ezt?

- Ne ordíts. – mondta higgadtan. – Mindent elmagyarázok, ha ide jössz végre. – mutatott maga mellé. Oda mentem hozzá és belekezdett a meséjébe. A legtöbbször mondott- mondata az volt, hogy miattunk tette, hogy nekünk ne essen bántódásunk. Mint az is kiderül a nagyapával is egy ilyen lény végzett még a születésem előtt. Mikor megkérdeztem, hogy mégis hogy tudta magát halottnak tetetni csak annyi volt a válasza. – Pénzzel mindent meg lehet oldani. – haragudtam rá, de legbelül tudtam, hogy jól cselekedett. Beszélgettünk még egy darabig majd mi is bementünk a házba, amíg ő lent maradt én felmentem a szobába, hogy lepihenjek, de egyszerűen nem ment. Egy ideig Marko azután Justin járt a fejemben. Még is mi lesz velünk, ha én vadász leszek? Abban biztos vagyok, hogy őt soha nem fogom bántani egyszerűen nem, tudnám megtenni. Egy olyan érzés tört rám mintha Justin a közelemben lenne. Felpattantam az ágyról és kinéztem az ablakon, de nem láttam semmi mást csak az erdőt. Honnan jön ez az érzés?  Vajon Justin most a gondolataimban van és minden hall, amire csak gondolok?  Ha igen akkor ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.            

2 hónap múlva

21.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam a 21.fejezetet. : ) Ebben a részben is lesz pár új szereplő és megtudunk pár dolgot a múltból. Köszönöm a komikat amiket írtok: ) nagyon jól esik.: D de most is várok.: ) <3

~Ann.xd

- Zoe! – hallottam meg a nevem a másik ajtó mögül ahová nem nagyon akarok bemenni. Az alak az ajtó felé húzott, ami már résnyire nyitva volt és belökőt rajta. Ahogy beértem és széjjelnéztem tele volt emberekkel voltak vagy 15-20-an. Középen egy szék volt, amin az öregasszony ült. – Üdv nálam Zoe Wilson. – mondta. 

Úgy ül azon az ülőhelyen, mint valami királynő. Körülötte mindenki állt. A fickó is, aki az előbb elkapott pontosan a trón mellé helyezte be magát. Ott álltam egy szinte hadsereggel magam előtt és még mindig a szökés járt a fejemben. – Eljött az idő, hogy újabb ember avassunk. – mondta és tekintete végig cikázott a mellette álló személyeken. – És az a személy nem más, mint a híres Hetty Wilson unokája. – kezével rám mutatott. Honnan ismeri a nagymamámat? És miért hívta híresnek? A mamám egy átlagos nagyi volt, aki 5 éve hunyt el szív leállásban.

- Honnan ismeri őt? – kérdeztem. Nevetni kezdett felállt székéből és a szobában lévő kandallóhoz sétált. Az előbb említett hely felett egy hatalmas kép helyezkedett el. Egy fiatal nő volt rajta egy tőrrel a kezében. Valahogy éreztem, hogy ő a nagyi, de vajon neki mi köze van ezekhez az emberekhez?

- Ő itt a nagyanyád. – nézett fel a képre. – Neki köszönhetem, hogy még mindig élek. 1984-ben ugyan ilyen titokzatos módon haltak meg az emberek, mint most. Egyik éjjel hazafelé tartottam mikor megtámadtak azok a vadállatok. Ha a nagyanyád nem segít, akkor rajtam az én helyem már nem a föld lenne. – mesélte. – Mindent elmondott és úgy döntöttem mellé szegődök, és a segítségére leszek. Azokat az undormány lényeket üldöztük és ontottuk vérüket. – még mindig a képet nézte és elmosolyodott. – Mindenre megtanított, amire csak kellett ahhoz, hogy meg tudjam ellenük védeni magam és embertársaimat. A sok esztendő során egyre csak bővült a táborunk. Nagyanyád akkor talált rá erre a helyre és úgy döntött ez lesz a vadászok törzshelye. – vadász? A mamám ölt? És most azt akarják, hogy belőlem is egy gyilkos legyen? Nem lehet, én nem lehetek olyan, mint ő. Nem tehetem hisz Justin azok közé való, akiket megölnek. Nem mindegyik alakváltó öli az embereket. És akkor dermedtem le teljesen. Vadászok és ölik őket! Justin és Grant.

- Megöltétek őket? – néztem rá az öregasszonyra.

- Nem, megmenekültek. – mondta a nagydarab fickó. – De lefogom, őket vadászni, mint a kutyákat. – mosolyodott el. Egy kő esett le a szívemről, hogy még mindig életben vannak, de attól viszont féltem, amit utána mondott lefogom, őket vadászni hisz ők nem gyilkosok.

- Ne bántsátok, őket nekik nem áll szándékukban ölni ártatlanokat. – mondtam.

- Látom az újonc igen csak behálózott. – mondta és felém jött egy lépést. – Mindegyik ugyan olyan. – még pár lépést tett felém. Mikor már előttem állt a karom felé mutatott. – Beléd mélyesztette a karmát és te ezek után még azt mondod, hogy nem ölnének. – emelte fel a hangját. – Apropó 2 emberünk meghalt a támadásban. Ha szerinted nem ölnek, akkor ők miért haltak meg?

- Csak védték magukat. – próbáltam védelmezni őket.

- Ne nevettess már. – rázta a fejét. – Ha olyan rendesek, akkor már a harc elején meg kellett volna adniuk magukat.

- Hogy megölhessétek őket?

- Pontosan. – nézet mélyen a szemembe.

- Most már elég Eric. – mondta az öreg nő és a vállára rakta kezét. – Majd megjön az esze és tudni fogja, mit kell cselekednie. – Marta vezesd vissza a hálójába a kisasszonyt. – nézett rá az egyik fiatalabb lányra. Zöld szem és aranybarna haja volt. Arcára rá volt írva, hogy nem épp szimpatizál velem.

- El akarok menni innen. – néztem vissza a nőre. – Nem tarthatnak itt akaratom ellenére. – lehet, hogy a nagymamám egy vadász volt, de én nem akarok az lenni. Itt maradni sem akarok. Meg szeretném keresni Justin és vele lenni. Bár tudom, hogy úgy is el fog értem jönni meg fog találni és elvisz erről a helyről. Bár előbb nekem is tudnom kell, hol vagyok pontosan.  Csak így találhat rám. Majd olvas a gondolataimban és eljön értem. Az addig eltelt időt meg valahogy csak kibírom itt.

- Hogy megtanítsunk megvédeni magadat és, hogy biztonságban legyél, azoktól a lényektől itt kell maradnod. – lépet elém az öreg nő. – Mindent a te érdekedben teszünk, hogy megvédjünk. A nagyanyádnak ez volt a végakarata. Tudta, hogy eljön az idő, amikor belőled is egy legendás harcos lesz. – a vállamra rakta a kezét. – Benned is megvan, ami benne is csak elő kell hoznunk. Holnaptól egy kiképzésen fogsz részt venni, ami a javadat fogja szolgálni. – egy biztató mosoly jelent meg az arcán. – Tudjuk, hogy megakarnak, ölni. – egyből rá pillantottam. – Nem akarod megbosszulni a barátnőd, Riley halálát? Vagy a másik lányét Amandáét és azokét, akik még meg fognak halni? - igaza van. Bosszúra vágyok ugyan, de csak azokat akarom megbüntetni, akik bűnösek. Talán lehet, hogy ez a kiképzés jó lesz valamire. – És most mindenki vonuljon vissza a hálókörletébe és pihenjen holnap kemény nap vár ránk. – nézet körbe. – Marta. – mindenki szétszéledt. Némelyik ember lent maradt, mint például az öreg nő, Eric, egy fiatal nő és egy 60-as életkorban járó férfi. Amint kiléptem az ajtón és a lépcső felé mentem a kísérőm Marta elém állt és a szemembe nézett.

- Azt hiszed ő különb, mint a többi? – valószínű most Justinra gondol. – A szüleimet ezek az állatok ölték meg. Köztük nincsen kivétel, és ha te azt hiszed, hogy van akkor már halott vagy. – megfordult barna haját hátra dobta és felment a csigalépcsőn.

- Úgy hallom megkaptad Martától az első fejmosását. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Megfordultam. Ez a fiú, aki a hátam mögött állt csak úgy tudom leírni, mint az előző Martát kiköpött ugyan úgy néztek ki annyi különbséggel, hogy fiú és lány. – A nevem Marko. – mutatkozott be. - Az ikertestvéremmel pedig ne foglalkozz mindig ilyen. Gyere majd én, felkísérlek. – mutatott a lépcső felé. Az első fokra lépve csak úgy száguldottam felfelé. Mikor elértem az utolsó fokot hátra néztem Marko szorosan a nyomomban volt. Teljesen elkísért az ajtóig. Mikor előtte álltam megfordultam és jó kislány módjára megköszöntem, hogy elkísért és vonultam volna a szobába, de ő meg akadályozta. – Egy valamiben igaza volt a húgomnak. – mondta. – Nincsenek köztük kivételek. – amint kimondta ezt a mondatot megfordult és elment. Nem sokkal arrébb volt a szobája. Még egy utolsót pillantott rám egy félmosolyt küldött felém és bement szobájába. Így én is ezt tettem. Becsuktam az ajtót magam mögött hátammal neki dőltem és lecsúsztam, míg guggolásba nem értem. Arcomat tenyerembe temettem. Mindenki téved. Tudom, hogy van köztük kivétel, még ha ők nem is hiszi. És az, hogy a mamám egy vadász volt és ölte őket az nem azt jelenti, hogy én is fogom. De úgy döntöttem erős leszek vagy legalább is megpróbálok az lenni. Nem tudom, hogy mit érzek Justin iránt, de elveszteni nem akarom. Az együtt töltött idő, amit vele töltöttem csodálatos volt. Bár elválásunk nem volt épp mesébe illő, de annak ellenére inkább lennék vele, mint itt. Felkeltem a földről és az ágyra feküdtem. Még eszembe jutottak dolgok, mint például az-az éjszaka, ami csak róla és rólam szólt. A csókcsatánk, amivel addig jutottunk el, hogy már nem volt rajtunk felső. Mikor eszembe jut akaratlanul is mindig elmosolyodok, ami most sem történt másként. Még egy ideig visszaemlékeztem az együtt létünkre és utána elaludtam.

- Ébresztő! – ordibált valaki szinte a fülembe.  Szemeim kipattantak és az esti fiatal nőt láttam magam előtt, aki bent maradt a szobában tegnap este. – A kiképzés elkezdődik most. – kiabált még mindig. – Talpra. – nagy nehezen kiszálltam az ágyból és a nő után mentem. Lementünk a csigalépcsőn azután egy számomra még ismeretlen helyre invitált be. A helység akkora volt, mint egy tornaterem. Mikor beléptem az ajtón azok az emberek, akik tegnap is találkoztam már ott voltak. Az öreg nő ismét egy széken ült és rám nézett mikor meglátta, hogy jövök. A nő eléjük vezetett és megszólalt. – Marta támadj! – mondta. Mikor megtaláltam a lányt ő már felém rohant. Magam mellé néztem, de már nem láttam a fiatal nőt. Mire visszakaptam a fejem Marta a földre terített. Fejem csak úgy neki csattant a betonnak. Kezemet a fejem mellé fogta. Próbáltam ellene küzdeni, de nem ment.

- Mi van kislány ennyi telik tőled. – mondta Marta a szemembe nézve. Elengedte kezem és felállt.  Nagy nehezen én is felálltam és leporoltam magam. – Soha nem lesz belőle senki. – nevetett miközben távolodott tőle.

- Tudtommal te elájultál az elő ilyen esésnél. – mondta Marko megvédve engem.

- Mrs. Woods a területünkön vannak. - rohant be kiabálva egy középkorú férfi.

- Hányan? – állt fel a székéből az öreg nő.  

- 5-en. – mondta a fickó. Eric oda szaladt egy ajtóhoz és mikor kitárta egy fegyverraktár tárult elém. Pisztolyok, török, kardok, számszeríjjak és mindenféle harci eszköz volt bent. Páran oda rohantak köztük Marta és Marko is. Megfogták fegyvereiket és rohantak ki az ajtón. Eszembe jutott, hogy mi van ha Justinék? Lábaim az ajtó felé igyekeztek. Kijutottam egészen a bejárati ajtóig és ott várt az, amire soha az életben nem számítottam volna.     

20.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam az újabb folytatást. Ez sem lett egy hosszú rész, de majd ha eljön a téli szünet akkor sűrűbben és hosszabb részekkel jövök majd .: ) Ebben a részben lesz egy kis (ahogy én szoktam nevezni) akció. Remélem tetszeni fog.: ) komikat várok: ) 

~Ann.xd

Másra terelve a témát nem tudom hallottátok-e, hogy Paul Walker a Halálos iramban főszereplője autóbalesetben elhunyt. Jó színésznek tartom és hihetetlen ami vele történt. :/ 

- Nem akartad bántani és ezt ő is tudja. – nyugtatgatta. a férfi. – Mindenkivel előfordul, hogy elveszti a fejét. A fickó már ott állt Justin felett és egyik kezét vállára rakta.

- Velem nem szabadott volna megtörténni-e. – ostromolta magát. 

Karomon csorgott a vér. Nem haragudtam rá inkább csak sajnálatot éreztem iránta. Az, hogy bántott azt csak magamnak köszönhetem, mert nem hallgattam rá és nem kezdtem elpakolni. 

- Nyugodj meg és menjünk, mert a farkas ölőtől már kezd rosszul lenni. – mondta a férfi. Még mindig az ágynál álltam mozdulatlanul. Nem tudtam, hogy mondjak-e valamit vagy inkább maradjak csöndben. Jobbnak láttam, ha meg sem szólalok. Justin felállta sarokból és elindult az ajtó felé. Rám sem nézett. A fickó, akivel egyedül maradtam a szobában oda lépett hozzám és rám mosolygott.

-  Szia Zoe. – mondta. – A nevem Grant. Pakolj össze pár cuccot, mert a hétvégén nálam leszel. – micsoda?

- Miért? – néztem nagy szemekkel.

- Justinnak dolga van, és nem tud szemmel tartani. – elővett farzsebéből egy zsebkendőt és átnyújtotta. – Mivel én meg itt nem tudok, sokáig megmaradni ezért leszel nálam. – bólintottam és elvettem a zsepit és letöröltem a kezemről a vért. Úgy vagyok vele ha Justin bízik benne akkor én is. Egy biztató mosolyt lövellt felém és elhagyta a helységet. Rá ültem az ágyra és magam elé bámultam. Minden átfutott az agyamon, ami az elmúlt órában történt. Az, hogy megint van, amire nem emlékszek és az, hogy Justin aki mindig is azt mondta, hogy tud uralkodni magán most még is elveszítette és rám támadt. Nem haragszok rá, amit már említettem, de azért bele gondolok, hogy vajon biztonságban vagyok-e mellett? Hisz még nem teljes alakváltó és most milyen harag volt benne. Még is mi lesz akkor, ha megtörténik vele az átalakulás, akkor talán még meg is ölhet. Tudom, hogy csak a harag és a düh hajtaná, de így nem tudom vele tudok-e maradni. Minden percben félhetek attól, hogy mikor veszti le önuralmát és támad rám. Szeretném azt hinni, hogy minden rendben lesz és ilyen nem fog többet előfordulni, de félek, ha most megtörtén máskor is megfog. És akkor nem lesz itt senki, hogy közbe avatkozzon, mint most Grant. Most jutott eszembe. Mekkora egy barom vagyok. Justin mindent hall. Francba! Egy kis hátitáskába, amit még jó, hogy elhoztam bele raktam néhány cuccot és rögtön indultam a kijárathoz. Mikor kiértem egy BMW-t láttam a ház előtt bizonyára Granté. A kocsi anyós ülésén ott ült Justin. Őt néztem. Mikor felém fordult arca szomorú és elkeseredett volt. Tehát minden egyes szavamat hallotta. Bűntudatom lett. Mégis, hogy mondhattam ilyeneket? Ő próbál, megvédeni én meg már arra gondolok, hogy ő fog megölni. – Gyerünk, mennünk kell. – kiabált oda Grant, aki épp szállt be verdájába. Visszaléptem a házba, hogy kivegyem a zárból a kulcsot és azonnal feltűnt valami. Az íj és a nyilak, amik az ajtó mögé voltak rakva már nem volt ott. Újra kinéztem az ajtón és az öreg nénit láttam meg közeledni. Mindegy a fegyverem biztos itt van valahol. Most a ház tulajdonosa nagyobb gondom. Megint kérdezősködni fog, ha meglátja a karomat.  Ezért még mielőtt oda ért volna hozzám kinyitottam a hátizsákot és kiemeltem a pulcsimat, ami bele volt rakva és gyorsan magamra kaptam. Mire felhúztam a cipzárt már ott volt. Nem hagytam, hogy ő szólaljon meg először.

- Elnézést, de nagyon sietek. – mondtam és a kulccsal, ami már a kezemben volt bezártam az ajtót. Mentem volna el mellette, de megragadta a karom. Olyan erős szorítása volt, hogy sosem néztem volna ki belőle. Titokban gyúr vagy mi a fene?

- Nem mehetsz velük. – mondta. Szemöldököm összehúzva néztem vissza rá. – Jól hallottad. – a kocsi felé fordultam és láttam, hogy Justinék éppen szállnak ki. Mikor jobban szétnéztem akkor vettem észre, hogy körül voltunk véve. Fiatal és idős ember egyaránt. Mind kezében volt valami fegyver. Számszeríj, tör és némelyik kezében még pisztoly is. Visszapillantottam az öregasszonyra.

- Mégis mit akar? – nem válaszolt csak bólintott egyet, de nem rám nézett, hanem valamelyik fickóra.

- Végetek! – kiabálta el magát. Pár másodperccel később nyíl fúródott Justin combjába. Fájdalmasan üvöltött fel és a földre rogyott. Oda akartam hozzá rohanni, de mikor elindultam volna az öreg banya kirakta elém a botját.

- Nem mész sehová. – mikor visszanéztem már harc folyt. Grant arca teljesen megváltozott. Agyara és hatalmas karmai nőttek. Füle hegyes lett arcán több szőr jelent meg és szemei vörösen izzott. Justinra néztem, aki akkor állt fel a földről. Már neki is karmai agyara és sárgán világító szeme volt, de semmi több. A nyilat kitépte combjából és ő is harcolt. Mindannyian sok sebet szereztek a támadok és Granték is, de még így is harcoltak tovább. Az öregasszony ismét megragadta kezem és húzni kezdett. Mikor felnéztem láttam meg két férfit, akik felénk jönnek. – Vigyétek innen. – utasította őket. A két fickó egyike a jobb a másik a bal karomat fogta meg és maguk után húztak. Próbáltam magam visszatartani, de nem ment úgy vittek, mint valami tollpihét.

- Eressz el! - kiabáltam, de meg sem rezzentek. Oldalra néztem és elordítottam magam. – Justin! – a hang irányába fordult és látta, ahogy ez a két godzilla vonszol. Akivel éppen verekedett félre lökte és felém rohant. Az egyik gorilla elengedte karom és az éppen felénk futó Justint akarja feltartani. – Justin! – üvöltöttem el magam ismét. Aki velem maradt fickó megfogta combom és a vállára dobott. Szorosan fogta lában, hogy ne rugdalózzak annyit, de mikor már nem tudtam használni őket a kezemmel kezdtem el ütni. Fejemet oldalra fordítottam és láttam, hogy Justin már elérte a gorillát és verekednek. Ő is felém fordult.

- Zoe! – kiabálta ő is a nevem. És ekkor úgy behúzott neki a férfi, hogy szájából vér jött ki és a földre zuhant. Szemeim kitágultak. Csak ott feküdt nem mozdult. A támadó meglendítette lábát és hasba rúgta nem egyszer.

- Ne! – visítottam hisztérikusan. Szememből könnyek kezdtek záporozni. A fickó, aki a vállán vitt egyszer csak lerakott és betuszkolt valahová. Ami valószínűleg egy kocsi volt, mert hallottam, ahogy becsapódik az ajtaja. A szememből kitöröltem a könnyeimet és láttam, hogy tényleg egy autóban vagyok. Rögtön az ajtónyitóhoz irányítottam kezem. Próbáltam kinyitni, de nem ment, zárva volt. Kinéztem az ablakon és Justin még mindig ott feküdt, de a fickó már nem volt ott. Hallottam, ahogy a mellettem lévő ajtó kinyílik. Oda néztem és az a férfi szállt be, aki még az előbb Justint rugdosta.  A volán mögé beugrott a másik fickó elindította a motort és már indult is. A mellettem lévő gorillát ütni kezdtem és mondtam neki. -  Mit csináltál vele? – kiabáltam és ütöttem egyszerre, de nem sokáig csinálhattam, mert elővette pisztolyát és fejbe vágott vele. Már csak annyit hallottam.

- Végre csendben lesz.

Fájó fejjel ébredtem. Kinyitottam a szemem egy szobában voltam, ami be volt rendezve. Íróasztal, szék, szekrény, tv, ágy minden volt, ami csak kellhet egy szobába. Falai halványkékek voltak és egy hatalmas ablak terült el pont az ágy mellett. Mikor felültem az ágyon megszédültem és a fejemhez kaptam. Egy ragtapaszt éreztem azon a helyen ahol az a fickó megütött. Ki kell jutnom innen. – mondtam magamban. Még pár perc ülés után már úgy éreztem menni fog a felállás szédülés nélkül. Lábaimat a padlóra raktam és kiegyenesedtem. Dülöngéltem egy picit, de nem volt vészes. Elindultam az ajtó felé. A kilincsre raktam a kezem ott tartottam egy kicsit majd óvatosan lenyomtam és befelé húztam. Kiléptem a küszöb elé és szétnéztem. Egy hosszú folyosón találtam magam. A szoba ahonnan kijöttem az volt a leghátsó. Elindultam mentem és mentem, de nem láttam semmi mást csak ajtókat. Mikor a folyosó végéhez értem egy csigalépcső vezetett lefelé. Lassú léptekkel indultam meg, de mikor bevillant a kép, ahogy Justin a földön fekszik akaratlanul is a lábam szaporábban vettem a lépcsőfokokat. Leértem ott csak két ajtó volt egy, ami a kijárathoz vezet és egy másik, amit nem igazán szeretnék megtudni. Már csak már lépés választott el a bejárati ajtótól. Még utoljára körbe néztem, de nem láttam senki ezért szaladni kezdtem az bejáró felé. Már a kilincsre raktam volna a kezem mikor valaki megállított. Megfordultam és azt az illetőt láttam meg magam előtt, aki elbánt Justinnal és engem is megütött.

- Eressz el. – néztem a szemébe. Kezemmel megint ütni kezdtem.

- Zoe! – hallottam meg a nevem a másik ajtó mögül ahová nem nagyon akarok bemenni. Az alak az ajtó felé húzott, ami már résnyire nyitva volt és belökőt rajta. Ahogy beértem és széjjelnéztem tele volt emberekkel voltak vagy 15-20-an. Középen egy szék volt, amin az öregasszony ült. – Üdv nálam Zoe Wilson. – mondta.

   

19.fejezet

Itt a folytatás.: D nem egy hosszú rész, de remélem így is tetszeni fog.: D 

~Ann.xd

- Mit csinálsz? – szólt álmos hangon. – Miért fürödtél megint? – Zoe most légy okos. – mondtam magamnak. Oda fordultam az ágyhoz és Justin ott ült az ágyon szemét dörzsölgetve. 

– Valami baj van? – nézett rám álmos szemeivel. Már kelt volna ki az ágyból, de én oda rohantam és tenyeremet a mellkasára tettem.

- Minden rendben. – néztem a szemébe. Fájt, hogy hazudnom kell neki, de én ezzel védem meg. – Melegem volt és vettem egy hideg zuhanyt. – szívem hevesen kalapált reméltem, hogy hisz nekem. Bár még mindig nem értem, hogy lehetséges amit Trent tett, de mivel azt sem hittem eddig, hogy vannak természetfeletti lények így valahogy ezt is megemésztem majd. Csak az igazság az, hogy azt értem, hogy elfedi előtte ezt az emléket azt viszont már nem, hogy ha visszaemlékszem, rá akkor ő miért nem látja őket. Erre a választ csak akkor tudom meg, ha valakit megkérdezni csak, hogy az nem Justin lesz.

- Oh. – ült vissza az ágyra. A kezem még mindig ott tartottam mellkasán közvetlen a szíve felett. Egyenletesen dobogott szerve nem úgy, mint az enyém. – Tényleg minden rendben? – nézett a szemembe. – Nagyon gyorsan ver a szíved. – most képedtem el teljesen. Ezt meg, hogy vette észre? Azt a pontot kezdtem el nézni ahol a szívem helyezkedik el. Semmit nem vettem észre. Szóval, ha nem érezném, akkor észre se vettem volna, hogy ilyen szaporán ver. – Hallom. – mondta.

- Micsoda? – most már tényleg úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. A levegőt is szaporábban szívtam és fújtam. Justin megfogta mellkasán lévő kezemet és felpattant.

- Nézz rám, nézz rám. – mondta és tekintetemet kereste. Mikor megtalálta, mondani kezdte. – Figyelj rám! Lassabban vedd a levegőt. Beszív – vett egy mély levegőt – Kifúj. – aztán száján lassan eresztette ki a levegőt. – Csináld velem. – két kezét arcomra tette és mondogatta. – Beszív, kifúj, beszív, kifúj. De nekem ez valahogy nem ment. Teljesen pánikot kaptam minden, ami az elmúlt 1 hónapban történt most jött ki rajtam. És még az is rátesz egy lapáttal, hogy hazudnom kell neki. Magamtól is rájöttem, hogy ami most történik velem az egy pánik roham. Szédülni is kezdtem mintha Justin mozogna körülöttem pedig csak egyhelyben állt. – Z.e. – mondta ki nevem, de nem értettem rendesen. – Zo. m.nden re.db.n cs.k f.gyelj r.m. – ezt a mondatot már nagyon szakadozva hallottam. Szemem lecsukódott és éreztem, hogy zuhanok, de nem értem földet. Elájultam!

Sötét volt, mint egy kamrában. Az erőm teljesen elhagyott. Éreztem minden egyes porcikámat, de nem bírtam megmozdítani őket. Benzin és fűrészpor szagot éreztem. Testem egy kőkemény betonon hevert. Nem tudtam mi ijeszt meg jobban a benzin szag vagy az, hogy egy sötét helységben vagyok, és nem tudok mozogni. Kezemet próbáltam felemelni, de hiába volt nem sikerült. Szemeimmel körül néztem, de csak a koromsötétséget láttam. Szívem hevesen vert a levegő, amit beszívtam égette nyelőcsövemet. Hangokat hallottam mintha egy szikra pattogna. Ha benzin és a szikra összetalálkoznak, akkor én itt élve elégek és még menekülni sem tudok. Most egy másik hangra lettem figyelmes. Morgás. Azt hallottam. Halk morgást. Szememmel fel felé pillantottam és megláttam egy élénkvörös szem párat. Elkapta nyakamat és éles karmait belém mélyeztette. Felemelt a torkomnál fogva. Lábam nem érte el a talajt. Fulladozni kezdtem. A lecsorduló vér elöntött minden olyan helyet, amit csak ért. Karmait egyre mélyebbre nyomta, húsomat felszakítva ezzel. Szemeit néztem és ő is egyenesen enyémbe bámult. Bár nem láttam semmit csak a szemeit, de így is észrevettem elképesztő haragját. Látószervei egyre közeledtek felém. Ismét elkezdte a morgást, de most nem halk volt hangos. Olyan hangos, hogy dobhártyám a kiszakadás szélén állt.

- Nem fogsz minket megölni. – mondta. -  Azt hiszed te vagy a kiválasztott, aki elpusztíthat minket? Tévedsz. Előbb öllek meg én téged, mint, hogy te annyit ki tudj mondani, hogy „SEGÍTS JUSTIN!” – üvöltött egyenesen az arcomba.

Szemem kipattant és láttam, hogy az előbb említett személy az ágy végében ül arcát kezébe temetve. Felültem és köhögni kezdtem. Amire Justin felfigyelt és rögtön közelebb jött hozzám.

- Zoe jól vagy? – megszorította kezem és megsimította arcom.

- Mi történt? – az igazat megvallva csak arra emlékszek, ami az álmomban volt, hogy előtte mi történt arra már nem.

- Pánik rohamot kaptál és elájultál. – rohamot? Miért? – Azt nem tudom. Mikor felébredtem te a fürdőből jöttél ki. Megkérdeztem, hogy miért fürödtél megint erre az volt a válaszod, hogy meleged volt. – arra sem emlékszek, hogy zuhanyoztam még egyszer. Amire emlékszek az-az álom és az, hogy Justin karjaiban aludtam el. Megfogtam a nyakam ahol majdnem megfojtottak és semmit nem éreztem csak azt ahol Justin megharapott még anno. Kiválasztott! Jutott eszembe ez a szó. Rá néztem és vártam mit reagál. Mivel most is a fejemben van és mindent kiolvas belőle. – Ezt én sem tudom. – mondta és telefonja elkezdett pityegni. Az éjjeli szekrényhez nyúlt és megnézte telefonját. Elkerekedett szemmel nézte a kijelzőt és mélylevegőt vett.

- Mi az? – kérdeztem

- Aiden írt. – ezután már nem mondott semmit csak tovább bámulta a telefonját.

- Mit? – mi döbbenthette le ennyire? Nem reagált kérdésemre semmit csak tovább nézte azt az átkozott telefonját. – Justin. – szóltam neki, de semmi eredménye nem volt. Meguntam, hogy semmit nem csinál, csak a mobilját bámulja ezért kikaptam kezei közül. Mivel Justin nem is erősködött, hogy ne nézzem meg ezért magam felé fordítottam és elolvastam Aiden üzenetét.

„Haver jobb, ha felkészülsz egy új alfa érkezett Stanwoodba és nem épp jó fiú. Azt is megtudtam, hogy Zoét nem miattad akarják megölni az csak elterelés volt. Mert azt hitték, ha ezt hiszed, majd ott hagyod, és így könnyen tudnak vele végezni. Azt hiszik, hogy ő valami kiválasztott, aki elpusztíthatja a fajunkat. Ja és még valami. Erin újra itt van és nincs jó kedvében.”  - ezen én is megdöbbentem. Miért lennék én valami kiválasztott? Szerintem nagyon rosszul vannak informálva. És még valami ki az-az Erin?

- Mennünk kell! – állt fel az ágyról. Kitágult pupillával néztem rá. – Gyerünk, hozd a cuccaidat és indulunk. – kikapta kezemből a telefonját és elindult a konyha felé. Nem értettem miért is kell pakolnom ezért utána mentem. Mikor utol értem láttam, hogy valakivel beszélt és lerakja a telefont.

- Justin.  – szólítottam meg. Rám nézett. Arcára volt írva, hogy ideges, de nagyon.

- Azt mondtam pakolj nem voltam egyértelmű? – üvöltött rám. Oda jött mellém megragadta karom megszorította, de olyan erővel, hogy már fájt és visszahúzott a szobába. – Pakolj össze. – lökött szinte rá az ágyra. Vele meg mi történt? Karomra néztem és ott maradt a kéz lenyomata. – Mire vársz? – üvöltött még mindig. És akkor vettem észre. A szeme már nem barna volt, hanem sárga. Ami azt jelenti az állat énje uralkodik most rajta. Tény, hogy nem változik át, de még így is félelmetes volt. Teste olyan helyzetben volt, mint aki támadni készül. Szája résnyire nyitva volt és morgásokat adott ki magából. Az ágy miatt nem tudtam hátrálni ezért csak ott álltam és farkas szemet néztem az ajtóban álló Justinnal. Kezét az ajtófélfára tette. Mikor rá pillantottam a körmei helyet karmok voltak. Nagy éles karmok. És átfutott az agyamon. Vajon ő fog megölni? Amint ez a gondolat befejeződött Justin elkezdett felém jönni megragadta a karom és éles karmai kezembe fúródtak. Behunytam a szemem. Ezek után már rosszabbra számítottam, de hirtelen egy kiabálásra lettem figyelmes. – Justin! – a hang ismeretlen személytől jött. Mikor kinyitottam a szemem ő már a sarokban guggolt. Az ajtó felé néztem és egy középkorú férfit láttam meg. Aki éppen Justin felé közeledik. Neki is karmai voltak, de vörös volt a szeme.

- Justin nyugalom. – mondta a férfi. Hangja mély volt és rekedtes.

- Bántottam. – mondta. Tudtam, hogy rám gondol.

- Nem akartad bántani és ezt ő is tudja. – nyugtatgatta. a férfi. – Mindenkivel előfordul, hogy elveszti a fejét. A fickó már ott állt Justin felett és egyik kezét vállára rakta.

- Velem nem szabadott volna megtörténni-e. – ostromolta magát.      

Jelentkezz te is!

Holnap hozom az új részt este felé. Mostanában ritkábban hozom a részeket és bocsi e miatt, de sokat gondolkozok azon, hogy milyen legyen a folytatás. Elkezdem és utána kitörlöm mert nem tetszik szóval a legnagyobb kritikusom saját magam. Minden erőmmel azon vagyok, hogy nektek jó részeket tudjak hozni. És remélem eddig sikerült is. Ezért is jelentkeztem erre a versenyre (A legjobb író) kategoriában, hogy kiderítsem és bebizonyítsam magamnak, hogy nem hiába ülők a gép előtt néha egész nap. Ha nyerek számomra azt deríti ki, hogy van értelme a minitort bámulnom néha már összeszükült szemmel és nektek írni. Köszönöm azoknak akik olvassák és szeretik a blogom nekem ez sokat jelet. : ) Puszi

~Ann.xd

18.fejezet.

Végre megérkezett a folytatás.: D Tényleg sajnálom, hogy sokáig nem írtam, de most itt vagyok.: ) És köszönöm Diana Vörösnek, hogy a legtöbb bejegyzésem alá ír.: )<3 A mai részben Zoe nem épp a legjobb döntést hozza. Justin viszont nem nagyon lesz aktív a mai részben. De remélem, hogy azért még olvasni fogjátok és tetszeni is fog.: D 
~Ann.xd  

Leraktam cuccaimat kezemből és oda mentem hozzá. Mivel a keze ki volt tárva pont úgy, ahogy tegnap volt mikor mellette voltam. Behelyezkedtem lekapcsoltam a kis lámpát és én is elaludtam.    

Csattanásokra keltem fel. Mintha valaki az üveget dobálná. Kiszálltam Justin karjaiból és a hang irányába mentem. Az ajtó melletti ablakon hallatszódtak a hangok. Mikor oda értem kinéztem rajta és egy kisgyereket láttam meg aki épp felvesz egy kiskavicsot és újra megdobja az ablakot. Mivel kint nem volt valami sok fény csak egy villanypózna világított annak segítségével láttam meg, hogy egy kisfiú. Haja világosbarna szemeit nem láttam rendesen, de mintha zöldek lennének. Tátogni kezdett. A száját néztem, hogy le tudjam olvasni, mint mond. Mikor megértettem egy sötét alak jelent meg és elvonszolta a kisfiút. Nem fogtam fel mi történt. Az a gyerek a segítségemet kérte, mert a szájáról csak azt tudtam leolvasni ”segíts, segíts, segíts”. Nem, hogy segítenék neki itt állok, mint egy idióta. Az íjat és a nyilakat felkapva kirontottam az ajtón és abba az irányba szaladtam, amelyikbe ők mentek. Miközben rohantam a kavicsok szúrták csupasz talpamat. Ahogy távolodtam el a háztól azon kattogtam nem kellett e volna szólnom Justinnak? Ha felkel, biztos megijed, ha nem talál ott. Bár majd olvas a gondolataimban, ahogy mindig szokott és akkor már tudni fogja, hol keressen. Kijutottam az utcából és akkor láttam meg, hogy a kisfiú és az-az alak az erdőbe megy. Így folytattam utamat utánuk. Mikor már én is bent voltam az erdőben és egyre közelebb értem hozzájuk megfogtam egy nyilat ráhelyeztem az íjra és így szóltam. – Engedje el! – a férfi megállt és válla felett hátra nézett. A védőeszközt egyenesen rá szegeztem. Elengedte a kisfiú karját és velem szembe fordult. Az ártatlan gyerek ott állt a pasas mellett és nem moccant. – Gyere ide. – mondtam neki a fejemmel intve. De még így sem tett egy lépést sem.

- Ő a fiam. – mondta a kisfiúra nézve. Teljesen összezavarodtam akkor miért kért segítséget és miért rángatta el olyan sebesen onnan? Ha a fia, akkor miért nem bánik vele jó apaként? Ott álltam még mindig kezemben a fegyverrel. Nem vagyok biztos abban, amit csinálok. Még mindig nem értettem miért volt a kisgyerek az ablaknál? Valaminek lenni-e kell a háttérben. A férfi felnevetett. A kissrác pedig elindult felém. Valahol azt éreztem itt készül valami, de azt is, hogy a fiúcska inkább tart velem, mint vérszerinti apjával. Mikor oda ért mellém rá néztem és elmosolyodtam és akkor történt, meg amitől féltem. A kezemből teljes erővel kitépte védőeszközt és a földre dobta. Mikor felnéztem ott állt előttem a férfi, aki tényleg a gyerek apja lehet, mert teljesen rá hasonlított. Egyenesen a szemembe nézett és arcán egy vészjósló mosoly jelent meg. – Kapjátok el! – kiabált fel. Automatikusan szétnéztem magam körül és a bokrokból felbukkanó férfik felém közeledtek. Hátrálni kezdtem, de elfutni már nem tudtam volna, mert úgy is utolérnek. Az egyik kezében volt valami fekete dolog. Ahogy még egyet léptem hátra éreztem, hogy valaki áll mögöttem. A kezét számhoz emelte és ragasztóval letapasztotta. Mikor rá néztem hirtelen elsötétült minden mintha a fejemre húztak volna valamit. Rángatózni kezdtem, de semmi értelme nem volt, mert lefogták minden egyes végtagomat. Éreztem amint a lábamat valamivel összekötözik, ahogy a karomat is a hátam mögé. Valaki átkulcsolta combomat és a vállára dobott. Most éreztem azt, hogy nekem itt jött el a világ vége. Miért csináltam ez? Mert meg akartam védeni egy kisfiút, akit úgy látszik nem kellett volna, mert gonoszságra nevelnek. Minden egyes kis mozzanata ki volt találva, hogy engem ki csalogassanak a házból, ami meg is történt. Egész héten Justin azon volt, hogy megvédjen, én meg ezt csinálom. Pár pillanat alatt mindent tönkre teszek. Jobb lett volna, ha szólok neki mikor megláttam azt a kisfiút, de most már késő bánat mindent elrontottam és most én iszom meg a levét. Egy hatalmas üvöltést hallottam és a férfivel együtt, aki tartott a földre zuhantam. Mintha verekedés hallottam volna magam körül, de semmit nem láttam a fejemen lévő csuklya miatt.

- Maradj mozdulatlan. - mondta valaki a hangja egyáltalán nem volt ismerős. A beszéd irányába fordítottam a fejem mintha látnék is valamit. Az ismeretlen alak felkapott és rohanni kezdett. Nem tudtam, hogy jobban kéne félnem vagy meg kéne nyugodnom. De mivel mást nem tehettem vártam mi fog történni. Már egy ideje szaladhatott velem mikor újra meg szólalt. – Nyisd az ajtót! – kiabált. Úgy tűnik ez most nem nekem szólt. Mintha egy furgon ajtaját hallottam volna hátra húzni. Óvatosan rakott rá az ülésre. Az ajtó becsapódott és már el is indultunk. Mozdulatlanul feküdtem az ülésen mikor éreztem, hogy a fejemről valaki húzza le a csuklyát. Már nem volt a fejemen, de a szememet csukva tartottam egy ideig. Majd mikor már úgy éreztem készen állok szép lassan felnyíltak szemhéjaim és egy középkorú fickóval találtam szembe magam, aki éppen a számon lévő ragasztószalagtól akar megszabadítani. Hátra húztam fejem és ő megállította kezét. – Ne félj nem bántalak. – mondta és rám mosolygott.  

- Igazat mond. – hallottam meg egy ismerős hangot. Ahogy átnéztem a férfi felett Aident láttam, meg akinek volt néhány karcolás az arcán, de nem, sokáig mert pár másodperc múlva már semmi más nem volt az arcán csak a heg és sebmentes ábrázat. A férfi lehúzta számról a ragasztót persze mindezt óvatosan tette, hogy ne fájjon. Mikor megszabadított tőle a kezem és a lábamat oldozta el. – Te lány mindig csak bajba kerülsz. – mondta Aiden a fejét csóválva. – Nem csodálom, hogy Justin úgy aggódik érted.

- Hol van? – kérdeztem meg rögtön miután kimondta a nevét.

- Nagyobb biztonságban, mint te. – mutatott rám. – Hogy az igazat megmondjam, még az igazak álmát aludja. Ő nem fog tudni erről az egészről. – mondta. – És ha szépen megkérlek, te se mond el neki. Tudom, hogy olvas a gondolataidban, de ezt valahogy próbáld meg eltitkolni előle.

- Miért? – nagyon furának tűnt most nekem. Hisz elvileg legjobb barátok, miért nem akarja, hogy tudjon róla?

- Egyszerű. – nézett mélyen a szemembe. – Nem akarom, hogy meghaljon. Ha megtudja ideges lesz és elmegy Davonhoz és neki ott lesz annyi.

- Ki az a Davon? – már ültem az ülésen és próbáltam felfogni az újabb információkat.   

- Az, akivel jobb, ha nem húzol újat. - mondta. – Aki meg akar ölni és az, akinek a heg van az arcán. – magyarázta. – Hiába akarja annyira, hogy Justin a falkája tagja legyen, de ha felbosszantja, megöli. Te az útjában vagy és fenyegetve rézi magát miattad.

- Micsoda? – fenyegetve érzi magát? Hisz én csak egy lány vagyok egy a sok közül. Nincsenek se képességeim és nem is tudok átváltozni semmivé. Nem értem miért érzi fenyegetve magát miattam.

- Sok mindent nem tudsz még. – fordult előre. – De még nem kell róla tudnod. – gyors mozdulattal visszafordult felém és így szólt. – Remélem, amiben meg egyeztünk betartod.

- Hogy csináljam? – néztem Aidenre. -  Hisz a gondolataimhoz bármikor hozzá fér. Nem tehetek ellene semmit.

- Te nem is, de ő igen. – mutatott a mellettem ülő középkorú fickóra, akinek úgymond az életemet köszönhetem. – Elfedi azt, amit nem akarunk, hogy lásson. – mondta. – Szóval – húzta el a szó végét. – csináld, mert mindjárt megérkezünk. A férfira néztem és ő egy könnyed mosolyt dobott felém.

- A nevem Trent. – nyújtotta felém a kezét. - Lazítsd el magad és gyorsan elvégzem a dolgom.  – megfogta a kezem és behunyta a szemét. Bár nem mondta, hogy nekem is ezt kéne tennem, de én is követtem példáját. Pár másodpercen belül megszólalt. – Hé, kislány elaludtál? – kinyitottam a szemem és láttam, hogy Trent arcán nagy mosoly terült el. Elengedte kezemet és előre fordult.

- Megjöttünk. – fordult hátra Aiden. A sisakvirágokkal teli ház előtt voltunk. A kocsi lelassított és megállt. Trent kinyitotta a furgon ajtaját és kiszállt. Azután én követtem. Mindenki kiszállt az autóból kivéve a sofőrt, ami azt illeti az ő arcát nem is láttam, de most ez izgat a legkevésbé. – Az már egyszer biztos, hogy jó helyet találtál magadnak. – nézett a virágokra. – Ide kínszenvedés nekünk jönni. Szóval mi megyünk is. – a kocsiba visszaszállt, de még visszanézett rám. – Maradj a megbeszélteknél. – becsukta az ajtót ahogy Trent is. Felbőgött az autó motorja és már el is indultak. Néztem, ahogy a furgon távolodik. Vajon, hogy fog nekem menni az, hogy hazudnom kell neki. Pont neki, aki mindent megtesz értem. Próbálom inkább úgy nézni a dolgokat, hogy ez nem hazugság csak egy titok, amit nem árulok el a saját érdekében. Már nem láttam a kocsit se a fényeit ezért fogtam magam és a ház ajtajához mentem. Kinyitottam a bejáratot mivel a nagy sietségben nem zártam be. Magam után kulcsra zártam az ajtót és a szoba felé mentem. Mikor a küszöbhöz értem láttam, hogy Justin még mindig alszik. Oda sétáltam az ágyhoz és letérdeltem mellé. Arca olyan volt, mint egy kis gyereké és az-az ártatlanság, ami sugárzott róla mosolyt csalt pofimra. Kezemmel megsimítottam arcát. Már el is felejtettem milyen puha bőre van és az, hogy alvás közben a szája résnyire nyitva van az még aranyosabbá tette. 10 percig még biztos néztem, ahogy békésen alszik, azután úgy döntöttem lezuhanyozok. Igaz, hogy nem rég voltam, de azóta már megjártam a poklot. A fürdőbe érve fel kapcsoltam a villany és becsuktam az ajtót. A lábam csupa fekete volt mikor a tükörbe néztem a hajam úgy állt, mint valami szénaboglya. Még jó, hogy úgy döntöttem, hogy megfürdök, mert ha így feküdtem volna vissza és Justin reggel ily módon lát meg akkor sem a gondolataim sem semmi nem kell ahhoz, hogy rájöjjön, hogy valami történt. Pizsamámtól meg szabadulva zuhany alá álltam és jó alaposan meg mosakodtam és a hajamat is megmostam. Törölközőbe csavarva léptem ki a zuhanyzóból. Visszavettem a felsőmet és a bugyimat, mert az nem volt piszkos, mint a kisnadrágom. Lekapcsoltam a világítást és visszamentem a szobába. A bőröndöm felé álltam, hogy kivegyek egy sortot mikor megszólalt.

- Mit csinálsz? – szólt álmos hangon. – Miért fürödtél megint? – Zoe most légy okos. – mondtam magamnak. Oda fordultam az ágyhoz és Justin ott ült az ágyon szemét dörzsölgetve.      

sajnálom

Nem is tudom mit mondjak már vagy 2 hete nem volt új rész van egy kis bűntudatom is de ki fogásokat nem keresek hogy miért nem volt.bár írtam de az nem elég egy részhez.  Hétvégén tudok nektek új részt hozni remélem még olvasni fogjátok.. és köszönöm a türelmeteket: )

~Ann.xd

17.fejezet

Megérkeztem : ) ezzel a résszel búcsúztatom az őszi szünetet.:d remélem ez a rész is tetszeni fog.: D  szívesen várok komikat amikben leírjátok eddig mi volt a kedvenc részetek vagy melyik szereplő a kedvencetek. :D bár mondjuk erre magamtól is rájövök: )) jó sz.: )

~Ann.xd

Justinnak a mi falkánkban a helye, de amíg te itt vagy nem fog csatlakozni hozzánk mikor átváltozik. – nem láttam az arcát, de épp elég volt, amiket beszélt hozzám. – Ezért ölünk meg téged. – nevetett fel. Féltem a levegőt szaporán vettem. – Nem kéne ezt csinálnunk, ha nem jelentél volna meg Justin életében. Így hát, viszlát, a pokolban. – előhúzott egy kést a nadrágja szárából és a torkomat elmetszette.

Zihálva keltem fel. Egy újabb halálomról szóló álom. A homlokom csak úgy verejtékezett a tenyerem is izzadt. Ültem az ágyon és meredten néztem magam elé. Félre akarnak tenni az útból csak azért, hogy Justin a falkájához csatlakozzon? „Gondolj, bele milyen lehet egy szinte majdnem állatnak uralkodnia magán, csak azért mert ember a barátnője.” ugrott be ez a mondat. Ha átváltozik uralkodnia, kell majd magán? Miért érzem úgy magam, mint aki visszatartja, és nem engedi kibontakozni.  És ki ez a lány? Ebből az álomból szinte semmit nem értek. Mikor Justin visszajön, megosztom vele ezt az álmot és majd ő biztos tud rá választ adni. Felkeltem az ágyról és a fürdőbe indultam. Mivel ettől az álomtól úgy leizzattam, mint egy kemény testnevelés órán úgy határoztam lezuhanyozok. A zuhanykabin előtt levettem ruháimat lehajítottam a földre és beálltam a közepére. Megengedtem a vizet és áztattam magam, amíg jól esett. Barna hajam már csurom víz volt és a hátamhoz tapadt.  Tenyerembe raktam tusfürdőt két tenyerem között felhabosítottam és szétkentem testemen. A vállamnál jártam mikor egy hideg kéz érintette meg hátam közepét. Automatikusan a kezem a mellem elé kaptam és törzsemmel fordultam meg. Ő állt ott. Nagyon szemügyre vett tetőtől talpig. Nem éreztem úgy, hogy szégyenkeznem kellene csupasz testem miatt. Mikor a szeme elért az enyémhez csak néztük egymást. Ő zavarta meg a csöndet.

- Kint megvárlak. – mutatott ki a fürdőből, de közben még mindig engem figyelt. Vett egy nagy levegőt és elhagyta a helységet. Lemostam testemről a habot majd elzártam a vizet. A törülközött magam köré tekertem és kimentem. A szobába vezetett az utam, hogy új fehérneműt vehessek elő, de Justin ott ült az ágyon és a padlót nézte. Mikor beléptem a szobába szemeit rögtön rám szegezte. Mély levegőket vett, mint aki próbál uralkodni magán. Tehát akkor tényleg igaz. – Konyha. – mondta. Felállt az ágyról és elindult a levegőket még mindig szaporán vette. Mikor elment mellettem nem nézett rám csak haladt előre. Miután távozott előkutattam a fehér neműmet és a pizsamámat. Ami egy fekete combközépig érő nadrágból ás egy rózsaszín trikóból állt love felirattal. Hajamat megtöröltem és copfba fogtam. Majd kimentem az asztalnál ülő Justinhoz. Leültem vele szembe és vártam. Nem is tudom, mit akarok jobban tudni azt, hogy hol volt vagy az álmomra a válaszokat. Már egy ideje ülünk ott, de meg se szólalt és rám se nézett. Úgy döntöttem majd én megszakítom a csendet.

- Merre jártál? – kérdeztem meg. Fejét felemelte és végre rám nézett.

- Aidennel voltam. – mondta. - Volt egy kis dolgunk. – és innen nem beszélt tovább. Mindent harapófogóval kell kihúznom belőle.

- Milyen dolgotok? – felállt és mászkálni kezdett. Csak ment fel és alá, mint egy örült. Így fogtam magam és oda léptem hozzá. Megragadtam karját és a szemébe akartam nézni, de ő kerülte tekintetem. Mi történhetett, hogy így megváltozott hisz nem rég még alig tudtuk elengedni egymást most meg rám se néz. – Justin! – mondtam ki úgy a nevét, hogy a hanglejtésemből érezze, azt akarom, hogy rám nézzen. Amit vett is. Szemembe nézett. Most olyan szomorú fejet vágott, hogy teljesen megsajnáltam. Mikor elment ideges volt most meg arcáról csak a bút lehet leolvasni.  

- Miattam van minden. – mondta. - Ha nem találkozunk a boltnál akkor az életed most is ugyan úgy folyna, mint eddig.

- Miről beszélsz? – miért mond ilyeneket?

- Az álmod. – tehát erről van, szó tudja mit álmodtam.

- Nem érdekel, mit mond az álmom. – szorítottam meg a kezét. – Nekünk találkoznunk kellett nem hiába csaptam neked az ajtót. – erre egy kis mosoly jelent meg az arcán. Másik kezével, ami szabadon volt derekamra rakta és magához húzott. Szorosan ölelt át és közben a fülembe suttogott.

- Nem hagyom, hogy bajod essen, mindig itt leszek. – erre a mondatra még jobban hozzá bújtam.

- És miért mentél el? – kérdeztem ismét. Elváltunk egymástól és mikor rám nézette megforgatta szemeit.

- Aiden. – mondta nevét. – Az erdőben volt és kidöntött egy fenyőt, mert ideges volt. Több mint 1 hónapja már, hogy teljes alakváltó lett, de még mindig nincs tisztában az erejével. – rázta fejét. – Mikor idegesek leszünk nagy uralom kell ahhoz, hogy letudjuk, csillapítani magunkat. És ez hiányzik Aidenből és olyankor elszabadul, és csak én tudom megállítani.

- Neked van önuralmad? - néztem rá. 

- Mivel én még nem vagyok, teljes nekem még nem kell annyi. – magyarázta.

- És az előbb? – itt a fürdőszobás jelenetre gondoltam. Elmosolyodott.

- Most a férfi énemet kellett vissza fognom. – mosolygott még mindig. – Amihez hatalmas uralom kellett.

- És volt? – néztem rá.

- Mond meg te. – mosolya levakarhatatlan volt. – Letepertelek vagy csináltam veled bármilyen dolgot?

- Nem. – válaszoltam kérdésére.

- Akkor a hatalmas önuralom meg volt. – nevetett egyet.

- És zavar, hogy uralkodnod kell mellettem? – az álmom miatt jutott eszembe ez a kérdés.

- Figyelj rám. –fogta tenyere közé arcom. –Nekem nem kell az a lány. Az egy ri***c nekem te kellesz. Az sem érdekel, ha uralkodnom kell magamon. Engem te érdekelsz, a puszta jelenléted örömet okoz.  

Még beszélgettünk egy kicsit azután Justin elzavart lefeküdni mivel már hajnali 1 volt. Most cseréltünk, mert ő feküdt a fotelban és pedig az ágyon. A napok csak úgy suhantak el felettünk. Minden napot a házban töltöttem mivel Justin nem engedett ki. Az álmom miatt. Egyre sűrűbben jelentkeztek. Ahányszor csak lehunytam a szemet rögtön visszatért. Már szinte egy szemhunyásnyit nem aludta. Justin már aggódott értem mivel az alvatlanságtól nagyon szarul néztem ki. Már alig vártam, hogy elmúljon végre. Viszont akkor egy újabb ártatlan embernek kell meghalnia. És esélyem sem lenne például olyan hülyeséget csinálni, hogy mikor Justin itt hagy fogom magam és kimegyek, mert mikor elmegy onnantól kezdve folyamatosan figyeli a gondolataimat. Nem mintha ez tetszene, de el kell tűrnöm, hogy mindent tud, amire csak gondolok. Holnap telik le az 1 hét és nekem még eszem ágában nincs haza menni. Lehet, hogy ott nagyobb biztonságban lennék, de nem hagyom itt őt. Az idő, amit vele töltök életem legszebb percei órái és napjai. Már annyira közel érzem magamhoz, mint még senkit. Nagyon sokat szoktunk beszélgetni. Bármi szóba kerül, mi órákig tudunk róla beszélni. Volt, hogy bekapcsoltunk a tv-ét és éppen róla szóló hírt hallgattuk. Ami arról szólt, hogy még mindig nem került elő. Mivel nem sütöttek el róla már egy jó ideje paparazzi fotót sokan már a halál hírét is elterjesztették. Amin ő csak nevetni tudott. Szereti a rajongóit és az életét, de azt mondta addig, amíg át nem változik, és nem tanulja meg kordában tartani erejét és másik énjét addig nem fog vissza menni a sztár életébe. Visszatérve a haza menetelemre úgy döntöttem maradok. Felhívom édesanyámat és megmondom neki, hogy még maradok, mert jól érzem itt magam. Bár mikor múltkor szóltam neki akkor 1 hétről volt szó, ami holnap letelik. De nem érdekelt, mert már 19 éves vagyok és eltudok, dönteni egyedül is dolgokat. A telefonomat levettem az éjjeli szekrényről és tárcsázni kezdtem. A fülemhez emeltem és vártam, hogy felvegye.

- Szia, kincsem. – mondta a telefonba.

- Szia. – köszöntem én is. Rögtön a tárgyra akartam térni, de anyám megelőzött.

- Csak nem azért hívsz, mert még maradni akarsz? – azt a mindenit már anyám is a gondolataimban olvas?

- Eltaláltad. – ültem rá az ágyra, amin a múlt éjjel Justinnal aludtam.

- Rendben addig maradsz, amíg akarsz, de legalább hívj majd. – erre tényleg nem számítottam. Azt hittem, hogy csak nagy győzködés után fogja beadni a derekát.

- Hívni foglak. – mosolyodtam el, mert csak az este járt a fejemben.

- Lerakom, mert az öcséd megint rámol. Akkor majd hívj kincsem. Szia. Puszillak. – meg sem várta, amíg én is elköszönök lerakta a telefont. A készüléket visszaraktam a helyére és az ágyra dőltem. Csak arra tudtam gondolni, ami tegnap este történt. Nem történ meg „az” a dolog, hiszen az még túl korai lenne, de ennek ellenére nagyon jól éreztem magam karjaiban. A csókolózásba már majdnem belefulladtunk, mert olyan sokáig csináltuk. És az igazat megvallva én kezdtem. Megkértem, hogy feküdjön mellém, amit ő meg is tett. Azután a fejemet a mellkasára hajtottam. Egy ideig hallgattam szívverését majd egy vágy támadt fel bennem és megcsókoltam. Addig jutottunk, hogy Justinon már nem volt felső, ahogy rajtam sem csak a melltartó. Mondjuk nem mintha nem látott volna már meztelen, de onnan tovább nem akartam menni. Úgy éreztem még nem jött el az ideje. Miután befejeztük a csókcsatánkat a karjaiban aludtam el. Mikor felkeltem már nem volt mellettem csak egy cetli várt az éjjeli szekrényen. „Mennem kell, de este jövök. Nagyon élveztem az éjszakát. :D Justin.” A kis levelet a szívemhez szorítottam és mosolyogva emlékeztem vissza az estére, ahogy most is. Most 20:00 óra van, és csak azt várom mikor ér végre vissza. Tegnap megígérte, hogy holnap elvisz az ő házukba, de, csak azért mert már nagyon erősködtem, hogy had mehessek már valahová. Azóta mióta az ablakon szöktem ki, mert rám zárta az ajtót azóta nem voltam sehol csak a ház elé mentem ki és azt is, csak azért mert egyik nap Justin elé szaladtam, mert pont láttam, hogy jön. Ő persze rögtön hőbörgött, de meg csókoltam és így elhallgatott.  És azon csodálkoztam, hogy mikor a karjaiban aludtam nem gyötört az-az álom. Napok óta most érzem úgy magam, mint aki kialudta magát. Bár az este is miközben élveztük egymás társaságát a szemeim le-lecsukódtak. Amit Justin is észrevett és ezért lett vége a gyönyörű éjszakának. A cetlit visszaraktam az asztalra és hallottam, hogy nyílik az ajtó. Megörültem és rögtön az ajtóhoz siettem, de mikor megláttam teljesen megijedtem. Arca megint véres volt, ahogy az ökle is. Haja úgy nézett ki, mint a szénakazal. Oda rohantam hozzá.

- Mi történt?  - megfogtam oldalát és az ágy felé segítettem. Bár most jött mellettem rendesen nem úgy, mint a múltkorinál. Mikor az ágyra ült rám nézett.

- Jobban nézel ki. – emelte meg véres kezét és az arcomat meg simította. Megint velem foglakozik és nem magával.

- Ki tette ezt veled? – én is az arcához értem, amin kis sebek voltak.

- Nincs semmi bajom. – fogta meg kezemet arcán. – Aiden megint ideges lett, de most jobban a kelleténél. Csak karcolások. – mutatta felém a kezét.

- Miért nem tud uralkodni magán? – álltam fel.

- Azért megyek el nap, mint nap, hogy végre megtanítsam Aiden uralkodni magán. – állt fel ő is. – Ami nehéz, mert amíg csak ember volt akkor is hirtelen haragú volt. Most jobban felidegesítettem, mint szoktam és most én ittam meg a levét. – háttal álltam neki és úgy hallgattam, amiket mond, de már éreztem, hogy mögöttem áll. Kezeivel maga felé fordított és rám mosolygott. – Tényleg semmi bajom. – mondta megint.

- Tudod, hogy megijedtem. – ütöttem mellkasára. – Már azt hittem megint varrnom kell majd. – mondtam.

- Miért ilyen szörnyű volt? – fogta meg kezem.

- A szörnyű gyenge szó arra. – húzni kezdtem a fürdő felé. Mikor beértünk a mosdó elé álltam Justinnal együtt. – Vedd le a felsőd. – mutattam a szürke pólójára. Ahogy lehúzta magáról én addig engedni kezdtem a vizet. Tenyeremet a víz alá tettem és utána arcához érintettem. A vértől meg szabadítottam arcát és kezeit is. Miután végeztünk kimentünk a konyhába és ettünk pár falatot. Eszembe jutott, amit anyámmal beszéltem és rögtön meg akartam vele osztani.

- Képzeld – kezdtem bele, de ő bele szólt.

- Csak nem itt maradhatsz, ameddig akarsz. – nézett rám.

- Tényleg veled nem lehet örömhírt közölni, mert te mindenről tudsz. – raktam kezeimet az asztalra.

- Láttad volna, hogy örültem mikor meghallottam. Ezt akkor szeretem. – mutatott az arcán lévő sebre. – Nem figyeltem oda és Aiden kapott a helyzeten. – csak néztem rá. Amiatt kapta azt a sebet, mert örült, hogy itt maradhatok? Elmosolyodtam, ahogy ő is. – Mit szólnál, ha elmennénk aludni, mert elég fáradt vagyok. – bólintottam.

- De nekem még le kell zuhanyoznom. – mondtam.

- Rendben akkor meg várlak a szobában. – most minden cuccot bevittem magammal. Hamar megvoltam a tusolással. Már a rövid nacimat húztam magamra. Még egy pillantást vetettem magamra a tükörbe és örömmel láttam, hogy most nem volt arcom kialvatlan. Már kapcsoltam le a villany a fürdőben és már épp szóltam volna Justinhoz mikor beértem láttam, hogy ő már elaludt az ágyon. Leraktam cuccaimat kezemből és oda mentem hozzá. Mivel a keze ki volt tárva pont úgy, ahogy tegnap volt mikor mellette voltam. Behelyezkedtem lekapcsoltam a kis lámpát és én is elaludtam.