30.fejezet

Sziasztok.: ) 30.fejezet is megérkezett.  Bocsi hogy sokat kellett rá várni, de szerintem megérte.: ) Köszönöm a komikat és a feliratkozókat. ÉS több mint 10.000 oldalmegtekintés, hát csak pislogok, annyira örülök neki .: D Komikat most se felejtsetek el írni, előre is nagyon köszönöm.: )puszi nektek<3

~Ann.xd

- Vele beszéltél? – kérdezte Grant.

- Igen, megbeszéltem vele, hogy hol találkozunk, és onnan ide hozzuk. – adtam vissza Aidennek a telefonját.

- Jól van kishaver, minden a legnagyobb rendben lesz. – mondta.

- Reméljük.

A napok olyan gyorsasággal teletek, mintha a hurrikán vinné magával. A telihold estéjétől már csak egy nap választott el. Felkészültek voltunk ugyan, de akkor is volt bennem félelem. Mi van ha Davon és a falkája sokkal felkészültebb lesz, mint mi? Már vagy százszor lejátszódott a fejemben minden, de valahogy mindig ott kötöttem ki, hogy vesztünk. Igaz, hogy Grant nem engedi, hogy Zoe közelében legyek a telihold alatt, de valamit tennem kell. Aidennel már megbeszéltem, hogy a ház közelében maradunk, és ha a hold nagyon elvenné az eszem, akkor párszor a fának csaphat. Bár nagyon ellenezte, de belement. Zoeval is már részletesen átbeszéltük a dolgokat. Amiről ő nem tud az-az, hogy körülbelül lesz egy óránk vagy még kevesebb, amit együtt tölthetünk, csak ketten. Mivel a telihold 22:00-kor bukkan fel, és ha minden igaz Zoe előbb érkezik, azt a kevés időt együtt tölthetjük. Grant leszögezte nekem, hogy vele lehetek, de amint az óra tízet mutat indulnom kell. És ha ezt nem tartom be, akkor nem érdekli mit fogunk csinálni a szobámban, bejön és kirángat onnan. Bár azt még én magam sem tudom, mit csinálunk majd, de abban biztos voltam, hogy addig fogom magamhoz ölelni, amíg csak lehet. Megeshet, hogy közben történik még pár dolog, de azt a véletlenre bízom.

Az ágyban fekszem és félek lehunyni a szemem. Ha reggel felkelek, akkor már csak órák fognak elválasztani a teliholdtól. Jobban félek attól, hogy Zoenak baja esik, mint attól, hogy nekem. Amíg az én sebeim másodpercek alatt begyógyulnak, neki nem. Ha egy nagyobb sebet ejtenek rajta, ő abba bele is halhat. Bár ezt is akarják, hogy egy ember élettel kevesebb legyen a földön, de nem fogom hagyni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne kerekedjen el felettem a másik énem, és, hogy közbe tudjak lépni. Szemem behunytam, fejtetőmtől egészen a talpamig ellazítottam magam. A levegőt egyenletesen fújtam ki, és be.

Relaxálni próbáltam, ami összejött volna, ha nem villan be egy kép. Még pedig az, amikor a Zoet üldöző farkas felemelte kezét és karmaival elvágta a torkát. Látószervem egyből kipattant. Ez nem történhet meg. SOHA!

„Zoe szemszöge”

Hát eljött ez a nap is. Nyílt ki szemem az alvás után, na jó inkább nevezném szundikálásnak, mint alvásnak. Az éjjel többször is felébredtem, és csak azon járt az eszem, hogy mi lesz velem. Vajon ha Davonnak sikerül a terve és megöl, akkor Justin tovább lép majd, vagy talán megbosszulja a halálom? És ha meghalok, akkor találkozok Rileyval? Nagyon sok kérdésem lenne, de ezeket nem teszem fel senkinek, csak saját magamnak. Hogy félek-e az estétől? Egy részem igen, a másik viszont próbál erős maradni. De nem csak magamat féltem, Justint is. Mivel még nincs, elég önuralma nem lehet a közelemben, és ez aggaszt. Egy bizonyos Isaac-el (Ájzek) kell a házban maradnom, amíg Justin kitudja, hol fog kószálni. Ha összefut egy vadásszal, akkor már nem csak az én életem lesz veszélyben, hanem az övé is. Ezt neki is elmondtam az egyik alkalommal mikor telefonon beszéltünk, de csak annyit mondott, hogy neki nem lesz semmi baja. Miért olyan biztos ebben? Lehet, hogy a sebei begyógyulnak, de ha összetalálkozik egy vadásszal és van nála egy injekciós tű a sisakvirág folyadékkal, akkor nem fog gyógyulni. Meg fog halni. Amibe én bele pusztulnék. Tudom, hogy nem töltünk sok időt együtt, sőt utoljára akkor találkoztunk mikor a sikátornál úgy rám ijesztett, és annak már vagy 4 napja. Akkor is én beleszerettem annyira amennyire csak lehet. Nélküle az életem már nem lenne ugyan az. Egy űr lenne a helyén.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem, rendben szedtem magam, és elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam pont akkor jött ki Marko is.

- Szép jó reggelt. – mondta vidáman. Hogy lehetne ez a reggel szép, és még jó is? Talán elfelejtette, hogy ma telihold lesz?

- Neked is. – mondtam. Elindultam felé, és együtt mentünk le az étkezőbe. Mikor beléptünk az ajtón szinte már mindenki ott volt. Oda mentünk az asztalhoz ahová mindig ki van pakolva egy hadseregnek való étel, és elvettük azt, amit éppen megkívántunk. Amíg az én tányéromon egy szelet kenyér vaj és párizsi volt, addig Markoén tornyosult az étel. Mikor rám és a tányéromra nézet, megszólalt.

- Jobb ha többet eszel. Tudod, a reggeli a legfontosabb étkezés. És ma minden erőnkre szükségünk lesz. – magyarázta.

- Az se biztos, hogy ezt meg tudom enni nem, hogy még többet. – mondtam. Ezt a kevés ételt is csak azért vettem el, hogy legyen valami a tányéromon, de még azt is csak csipegetni fogom. Úgy éreztem egy falat nem menne le a torkomon.

- Félsz az estétől? – kérdezte, de nem várta meg rá a választ. – Ne félj, amíg engem látsz. – mondta, és a vállamra rakta kezét, és egy biztató mosolyt vetett felém. Kedves tőle, hogy bátorítani akar, de sajnos ez nem fog összejönni. Ha tudná, hogy a ma este sorsdöntő számomra. Két választásom van. Az élet vagy a halál. De a sorsomba én is bele fogok szólni, és az élet ösvényét fogom tovább taposni. A halál még nem engem vár. Félek ugyan, de hogy életben maradhassak ahhoz az én erőmre is szükség lesz.

Leültünk az egyik asztalhoz, ahol már helyet foglalt Marta, és még három vadász társunk. Amíg mindenki tömte magába a falatokat, én csak kis darabokat tudtam csak lenyelni, azt is kín szenvedéssel. Mikor mindenki végzett átmentünk a kiképző terembe. Leültünk a padra, és vártunk. 10 perc után, Jenna Eric a nagyi és Mrs. Woods álltak elénk.

- Újra eljött ez a nap. – kezdte Mrs. Woods.

- Mindig ugyan az a szöveg. – szólalt meg a hátam mögött Marta.

- Minden erőtökre szükségetek lesz, ahhoz, hogy túléljétek a vérontás éjszakáját. - Markora pillantottam, aki mellettem ült, és egy kicsit közelebb hajoltam hozzá.

- Miért nevezte vérontásnak? – súgtam fülébe a kérdésemet. Rám nézett, és ő is közelebb hajolt.

- Azért mert ezen az estén sokkal több vér fog folyni, mint egy rendes napon. – suttogta ő is. Azt hiszem ez a nap sokkal rosszabb lesz, mint amire számítottam.

- Ha megláttok, egyet ne tétlenkedjetek, rögtön öljétek meg. – szólt Eric. – Tudjátok jól, hogy ilyenkor erősebbek lesznek a hold miatt. Érzékeik felerősödnek, és messziről kiszagolják a félelmet. Ezért el kell felejtenetek még a félelem szót is. Nincs olyan, hogy lehetetlen hiába lesznek, erősebbek mi letudjuk, győzni őket. – mondta határozottan.

- Mindenkinek ott lesz a fegyvere, amivel harcol majd. – szólalt meg Jenna is. – Ha csak az öklödre és a testi erődre támaszkodhatsz, akkor se add fel a harcot. Itt mindenki – nézett végig a padon ülőkön. – ki tudja ütni az ellenfelét, ha megölni nem is, de ártalmatlanná tudjátok tenni őket a testi erőtökkel. – mikor befejezte a mondatát a nagyi lépet egyet előre, így kiállt a négy emberből álló sorból.

- Az előttem lévők már mindent elmondtak, én csak annyit mondhatok. Bízzatok magatokban és a győzelemben. – úgy tűnik vége lett a szónoklatoknak, mert Eric a fegyverraktárhoz sétált, kinyitotta és az öt fős csapatokat hívta oda magához. 15 csoport van. Minden csapatnak meg van adva hol és mekkora területen kell figyelni-e. Nem csak az erdőben, hanem a nyílt utcán is lesznek csoportok. Egyre jobban féltem attól, hogy Justin belefut egy ilyen csapatba. De én még is kinek szólhatnék, hogy vigyázzon rá? Senkinek. Mivel a körülöttem lévő emberek mind úgy tudják, hogy nem találkoztam vele azóta, hogy ide kerültem jobb, ha nem is tudják meg. Mert ők nem hisznek abban, hogy léteznek olyan farkasok, akik nem bántják az embert. Ha szólnék valakinek erről az egészről, abból csak még nagyobb bajt csinálnék. Azon viszont csodálkozom, hogy Justin barátai annak ellenére, hogy vadász vagyok belementek, hogy vigyázzanak rám.

- Következő csapat. – kiabált Eric. Felállt mellőlem Marko, és a fejével biccentett, hogy mi jövünk. Oda mentünk, és a fegyvereket osztotta ki nekünk. James és Adam, akik tapasztaltabbak voltak maguk választották ki fegyvereiket. Markonak egy pisztolyt, persze ezüst golyókkal, három tőrt és öt db injekciós tűt kapott, amiben már ott volt a sisakvirág folyadéka. Marta is ugyan azokat kapta, meg mint bátya. Nekem a pisztoly helyett íjat adott, de azon kívül nálam is megtalálható volt a három tőr és az injekciós tűk.

Az egész napot a teremben töltöttük. Most nem harccal ugyan, csak beszélgetéssel. De minden egyes beszélgetésben csak a teliholdról volt szó. Ezért én inkább csak ültem a padon.

- Hív a nagyid. – jött oda Jenna. Megfogtam a mellettem heverő íjamat, és elindultam felé. Mikor oda értem mellé elmosolyodott.

- Figyelj aranyom. – kezdett bele. – Nagyon vigyázz magadra. Rendben? – arcára egy kis aggódás szökött a mosoly mellé.  

- Persze nagyi vigyázni fogok. – meg még vagy húsz alakváltó. De ezt persze már magamban mondtam.

Már csak egy óránk van az indulásig. Felmentem a szobába, felvettem egy melegebb pulóvert, és megnéztem, hogy Justin hívott- e. Mikor kioldottam a képernyőzárat, öt nem fogadott hívást jelzett. Ez vagy mind Justin volt, vagy olyanok, akik őt hívták. Megnyitottam és az összes ismeretlen számot jelzett, de mivel nekem a magán számot kell felvennem, így visszaraktam a rejtek helyére, és visszaindultam a többiekhez. Mikor leértem már mindenki a saját csapatában állt, így én is gyorsan beálltam az enyémbe.

- Mindenki tudja a területét, így hát indulás. És mindenki nagyon legyen résen. – mondta Eric. Már nála is volt pisztoly nem is egy. Tehát ő is kint lesz este. Az íjat a vállamra akasztottam, és elindultunk a ház kijáratához. Mikor kiértünk az ajtón, már sötétség borult a tájra. Mindenki elővette a zseblámpáját, és világította magának az utat. Mivel ez egy alap kellék ezt Ericnek nem kellett adnia. Előhúztam, a tegezből, amiben a nyilaim is hevertek, magam elé tartottam, és felkapcsoltam. Bevilágította előttem a sötét utat. Az összes csapat szét széledt. Már csak az elemlámpák villogását lehetett látni. Minden olyan nyugodt volt, és csendes. Csak a száraz ágak ropogtak a talpunk alatt. Most jött el az a pillanat, hogy azon kezdjek el gondolkozni, még is hogy lépjek le úgy, hogy ne legyen feltűnő. Be voltam kerítve. James és Adam a hátunk mögött, Marko szinte mellettem, Marta pedig pár lépéssel előttem ment. Ha innen meg tudok szökni, akkor szobrot állíttatok magamnak. Egyszer csak villogás jött hátulról.

- Mi a franc. – hallottam meg Adam hangját. Mikor hátra néztünk, az elemlámpáját a tenyeréhez csapdosta addig, amíg az ki nem aludt teljesen. – Hogy a fene vinné el, pedig új elem van benne. 

- Várj, nálam van pótelem. – szólalt meg a mellette álló James. Levette a hátáról a kis táskáját és kutatni kezdett benne. Mikor felnézett egyenesen felénk világított lámpájával. – Marko szólj a húgodnak, hogy ne császkáljon el. Együtt kell maradnunk. – mikor elmondta mondatát a világító eszközt a táskájába irányította. Marko megfordult, így én is. Marta már jóval előttünk haladt.

- Marta. – mondta bátya hangosan. De nem reagált rá semmit, így elindult utána. Ott álltam egyedül. Visszanéztem a másik két társamra, ők még mindig az elemet keresték. Mikor Marko irányába fordítottam fejem, nem láttam már csak azt, hogy az elemlámpájával világít, és egyre távolodik. Itt az idő. Most kell eltűnnöm. Már most bűntudatom van- e miatt, de muszáj megtennem. Lekapcsoltam a lámpát, és próbáltam halk léptekkel elosonni. Ami szerencsémre sikerült is. 15 perc gyaloglás után, mikor már úgy éreztem, hogy kellő távolságban vagyok a többiektől, visszakapcsoltam az elemlámpát. Csak mentem és mentem. Mikor megláttam egy kidőlt fenyőt megörültem, hogy jó irányba megyek. Nem telt el 10 perc és megláttam azt a helyet. Kiléptem a fák közül, és pont azon a helyen álltam meg ahol a földön szenvedő Justint néztem mikor ismét találkoztunk.

- Zoe. – hallottam meg nevem. A lámpát a hang irányába fordítottam, és ott állt ő, mellette két ember. Gyors léptekkel indult el felém. Mikor oda ért átfogta derekamat és szorosan magához ölelt. A kezeim a nyakához vándoroltak, és én is magamhoz öleltem. Mikor elváltunk egymástól, egy lágy csókot váltottunk. Kivette a kezemből a lámpát lekapcsolta, és visszarakta oda ahonnan én elővettem. Valószínű, hogy gondolataimból tudja hová kell rakni. Megfogta kezem, és elindultunk a két férfi felé, de mire oda értünk volna már megfordultak, és előttünk mentek. Mikor kiértünk az erőből egy autó állt az úton, amibe mi be is szálltunk. 5 perc múlva egy utcába kanyarodtunk be az első házhoz. A bejáratnál ácsorogtak néhányan. Justin kinyitotta az ajtót, és én is azon az oldalon szálltam ki, hogy ne kelljen eleresszem a kezét.

- Megjöttek. – kiabált egy fickó. Kinyílt az ajtó, és egy számomra ismerős férfi lépet ki rajta. Grant. Aki ott volt mikor elvittek a vadászok.

- Örülök, hogy újra látlak. – mondta, és közben jött le a lépcsőn, ami az ajtó előtt volt elhelyezve. Mikor elénk ért, Justinra nézett. – Van még 57 percetek. – nézett az órájára. Justin az ajtó felé húzott. Még is mire van 57 percünk? Megállt felém fordult, és így szólt.

- Arra, hogy együtt lehessünk. – felcsillant a szemem, amit ő is észrevett, és egy mosollyal díjazta. A házba érve, Aident láttam meg a kanapén. Mikor utoljára találkoztunk nem voltam épp a szíve csücske. Akkor akartam a mellettem álló személy fejébe egy nyilat lőni, amit szerencsére Aiden megállított.

- Szia. – mondta felállva a kanapéról.

- Szia. – mondtam én is.

- Aiden. – kiabált kintről valaki. A fiú nem tétlenkedve ki is sietett az ajtón. Justin viszont húzott tovább maga után. Mikor egy ajtó elé értünk megállt, és felém fordult.

- Hunyd be a szemed. – mondta. Úgy is tettem. Vajon mi vár rám ebben a szobában? Hallottam, ahogy kinyílik az ajtó, és behúz rajta. – Ne less. – a hangja irányába fordítottam a fejem, és csak mosolyogtam. Elengedte kezem. Mikor hallottam, hogy az ajtó becsukódik, pár másodpercig azt hittem egyedül hagyott, de mikor meghallottam hangját, zene volt füleimnek. - Kinyithatod. – lassan emeltem fel szemhéjamat, és mikor már teljesen nyitva volt, csak ámultam. Mindenhol gyertyák égtek. Gyönyörű volt. Egy könnycsepp szökött szemembe. Még senki nem csinált nekem ilyesmit. Mikor rá néztem, láttam, hogy engem figyel és a reakciómat. A vállamon lévő íjat a földre dobtam, és két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot. Úgy csapódtam oda hozzá, mint repülő a földhöz. Kezemet nyakába akasztottam, és számat övére tapasztottam. Úgy csókoltuk egymást, mintha soha többet nem tehetnénk. Egyik keze a derekamon, a másik pedig az arcomon pihent. Nem sokkal később az arcomon lévő keze, hátra túrta hajam, elvált számtól, és pont azon a helyen kezdte el csókolgatni ahol annak idején megharapott. Beleborzongtam apró kis csókjaiba. Mikor abba hagyta, azt vártam, hogy visszatér számhoz, de helyette a hátamon lévő nyilas tegezt vette le rólam, és a derekamon lévő késeket tartó övet is kicsatolta, és megszabadított tőle. A földre rakta. Karja ismét a derekamra helyezte, és magához húzott. Egyik kezét a pulcsim nyakához vezette, és ujjaival megfogta a cipzárt, és óvatos mozdulatokkal húzta le. Mikor az aljához ért, levette rólam, és azt is a földre hajította. Nem bírtam tovább, számat ismét az övére helyeztem. Nem akartam mást, csak kiélvezni ezeket a gyönyörű perceket, amiket vele tölthetek. Justin kezei fenekemhez vándoroltak, felemelt, és az íróasztalra ültetett. Lábamat szétnyitottam, hogy olyan közel érezhessem, magamhoz amennyire csak lehet. Ahogy közelebb lépett, kezével magához szorított, és felső testünk összeforrt. Ajkaink érzékien vándoroltak egymásén. Olyan volt ez az egész, mint egy megtestesült álom. Hogy érezhetem illatát és érinthetem testét. Bár megállíthatnám az időt, és örökre így maradhatnánk. Justin hirtelen vált el tőlem. Mikor kinyitottam a szemem, a pulcsiját rántotta le magáról, mikor azzal végzett, fehér pólója jött. Amikor megláttam csupasz felsőtestét, csak azt tudtam nézni. Minden egyes porcikáját szemügyre vettem. Egy lépéssel vissza tért hozzám, és bőrömön, puha tenyere jelent meg, ahogy becsúsztatta felsőm alá. Homlokunk összeért, és így néztünk egymás szemeibe. Mosoly húzódott arcomra, és kezemmel meg simítottam kedvesem arcát. – Imádom a mosolyod. – mondta, és egy apró csókot lehelt szám sarkára. Ezektől a szavaktól még szélesebb lett a mosolyom. Az asztal sarkához közeledtem, lábamat átkulcsoltam derekán, és úgy szorítottam magamhoz. Kezeimet meztelen felsőtestén húztam végig, egészen a nyakáig, ott pár centivel közelebb húztam, és szánk ismét eggyé vált. Ajkaink vad játékban kezdtek, amihez nyelveink is csatlakoztak pajkos mozdulataikkal. Justin kezeivel megfogta pólóm alját, és gyors mozdulatokkal lehúzta rólam. Mihelyst végzett vele ajkai úgy robbantak vissza enyémre, hogy kissé hátra billentem, de ő visszahelyezett egyensúlyomba a kezei segítségével. Minden egyes tapintása bőrömbe égett. Azt hittem elolvadok érintése és csókjai hadától. Úgy érzem, ha az este folyamán el kell menjek az élők világából azt úgy teszem, hogy boldog vagyok mert tudom, hogy ő az akivel utoljára bűnbe eshettek. Felkapott az asztalról és az ágy felé vitt. Mikor az ágyra dőlt velem, még itt sem hagytuk abba egymás ajkának kényeztetését. Mikor még is elváltunk egymástól, és kinyitottam a szemem, Justin mohó tekintetével találkoztam össze. Többet akart, ahogy én is. Kezemmel végig simítottam arcától kezdve a mellkasán át felsőtestének minden kis porcikáját. Teste megfeszült érintésem által. Mikor a nadrágjából kilátszó boxeréhez értem, szememet visszavezettem az övéhez. Az szemeiben már nem csak a mohóságot, hanem a vágyat is felfedeztem. Vajon arra vágyik, amire én? Hogy testünk eggyé váljon? – Igen, arra vágyok. – mondta. Hangjában több vágyakozás volt, mint amennyi az arcára van írva. Két tenyeremet vállához érintettem, és magam mellé löktem. Mikor a matracra vágódót, felkeltem, egyik lábam átvetettem rajta, és így ültem rá csípőjére. Közel hajoltam hozzá, és ismét csókolni kezdtem. Kezeivel oldalamat simogatta, amitől egy jól eső borzongás fogott el. Ezt ő is észrevette, csókunkba mosolygott, és közelebb húzott magához. Így már rajta feküdtem. Éreztem mellkasa mozgását, és szívének gyors ritmusát. Mind két tenyerét hátam közepére helyezte, és visszafordult, hogy ismét ő legyen fölöttem. Keze a matrac és a hátam között maradt, egy kicsit megemelt és feljebb rakott. Ezt addig csinálta, míg a fejem el nem érte a párnákat. Azután kezei a nadrágomhoz vándorolt, nem sokat vacakolt vele gyorsan húzta le a cipzárját, és azt az egy kis gombot is hamar kigombolta. Csak néztem, mit csinál velem. Hamar lekerült rólam a nadrág, és ott feküdtem Justin ágyában egy száll fehérneműben. Mikor teljesen visszaemelkedett felém megcsókolta homlokom, szám sarkát, nyakam, és mindenhol ahol csak ért. Nagyon élveztem kis csókjait szerte a bőrömön. És mikor megérintette mellem, elöntött a forróság. Oly módon ébresztette fel a bennem lévő vágyakat, hogy megmarkoltam a mellemen lévő kezét. Ahogy egymásra pillantottunk, mint ketten tudtuk, hogy most rögtön akarjuk egymást. Nem 5 vagy 10 perc múlva. Most rögtön! Justin másik kezével hátam alá nyúlt, hogy kikapcsolhassa melltartómat. Olyan könnyedén csinált minden, mint, aki ezer éve jártas ebben. Amíg én egy fiúval voltam, ő ki tudja mennyi lányt hódított meg előtte. – Nem annyit amennyire te gondolsz. – mondta, és mikor visszanéztem rá huncut mosoly volt arcán. Nem hiszem el, hogy még most is képes a gondolataimat lesni. Mikor levette melltartóm, én a nadrágja után nyúltam. Övét csatoltam, mikor keze kezemhez ért és eltolta onnan. Pár mozdulattal lerántotta magáról a ruhadarabot. Azt megjegyzem, hogy sokkal gyorsabban, mint ahogy én csináltam volna. Ismét felém hajolt, kezeit vállaim mellé tette, így tartott súlyát. Arca közeledni kezdett felém, így én is megemeltem fejem, hogy előbb érjük el egymást. Amíg én hosszú csókot akartam váltani, addig ő csak játszadozott velem. Egy apró puszit adót számra, és utána elhúzta magát. Ezt csinálta folyamatosan. Mikor megelégeltem, elkaptam két kezemmel a nyakát és oda húztam magamhoz. Ajkaim közé vettem alsó ajkát, és nyelvemet végig húztam rajta. Szétnyitotta a száját, és nyelvét enyémre helyezte. Körkörös mozdulatokat írtunk le, amíg ő ismét el nem vált számtól, és nyelvét mellem között húzta egészen a bugyim szegélyéig, ott megállt, és egy puszit nyomot alhasamra. Egy mély levegőt vett, és fogai között fújta ki. Ezt ismételgette. Ökölbe szorított kezeit derekamhoz vezette, mikor oda ért szétnyitotta ujjait és derekamra helyezte. Egyre erősebb szorítása már-már fájdalommal járt. Arcát nem láttam, csak fejtetőjét, de a levegőt még mindig ugyan úgy szívta és fújta. Derekamon kezei remegni kezdetek, és ahogy azt néztem láttam, hogy körmei helyére hegyes karmok nőnek. Megijedtem.

- Justin? – tettem fel kérdően a nevét. Fejét lassan emelte fel, és amikor már teljes arcát láttam, behunyt szempárja kipattant. Úgy izzottak szemei, mint a láva. Még nem kelhetett fel a hold, hisz körül belül csak 15 perce vagyunk a szobában. Akkor meg miért változik át? Az előbb még azon gondolkoztam milyen lesz vele az első alkalom, most meg azon agyalhatok, hogy mi a frászt csináljak most vele. Még sem kiabálhatok a kint állóknak, hisz majdnem pucér vagyok. Nekem kell cselekednem. Ha a múltkor le tudtam csillapítani, akkor most is menni fog. És most jöttem rá. Ha nem a hold és az idegesség miatt kezdi meg átalakulását, akkor már csak egy tippem van. Nem bír uralkodni testi vágyain, és így előtör belőle az állat. – Justin. – mondtam, és még mindig a szemeit néztem. Ismét megszorította derekam, és olyan gyorsan rántott maga alá, hogy ereimben megfagyott a vér. Sárga szemei most felettem izzottak. Kezei olyan erővel fogták meg melleimet, hogy körmei húsom alá mélyed. Legszívesebben sikítani tudtam volna, de visszafojtottam. Mikor lenéztem mellkasomhoz, vér szivárgót fel bőröm alól. Ha le akarom állítani, akkor vadász ösztöneimre kell hagyatkoznom.

Nem akarom bántani, de muszáj leszek visszazökkenteni emberi valójába, még mielőtt ő tesz nagyobb kárt bennem. Lábaimat nem tudtam használni, mivel csípőmön ült. Csak kezeimre hagyatkozhattam. Hirtelen ötlettől, nagy lendülettel felültem, és két kezemmel mellkason vágtam. A padlónak vágódott. Gyorsan álltam fel az ágyról, és amíg ő a földről kelte fel, addig én felvettem a padlóról a cipzár nélküli pulcsiját, és magamra kaptam. Mire belebújtam ruhájába, addigra ő már talpon állt, és nem volt épp kedves a nézése. Száját morgás hagyta el, és lassú léptekkel indult el felém. – Justin, kérlek. – próbálkoztam, de ahogy látom már nem önmaga. Teljesen elvesztette eszét, és uralmát teste felett. – Le tudod állítani ha, akarod. – mondtam. Valamiért úgy érzem, hogy beszélnem kell hozzá. Tudom, hogy emberileg is erős, és megtudja fékezni a magában rejlő vadat.

- Mi van, ha nem akarom. – ért oda hozzám. Hangjában gúny csendült.

- De akarod. Akarnod kell. – vettem hangerőmet kicsit hangosabbra. Ami neki nem tetszett, és a falnak lökött. Bal kezét nyakamhoz vezette, és lazán ott tartotta, mint aki meg akar fojtani. Tudtam, hogy ez már nem az a fiú, akit szeretek. Ki akartam szabadulni karmai közül, így bal kezét, amit a nyakamon tartott elütöttem és az egyik tőr után nyúltam, ami nem messze tőlem a földön hevert a többivel együtt. Pár centin múlott, hogy elérjem, de Justin megragadott, és arccal a földre zuhantam. Mikor megfordultam ő már fogott is le, hogy ne próbálkozhassak többet. A gyertyák lángjai ide-oda lobogtak, és az árnyékainkat a falra vetítették. Két kezemet a fejtetőm felett összefogta egy kezével, a másikat felemelte, úgy mint aki karmaival akarja elvágni a torkom. Nem teheti meg. – gondoltam magamban. De mihelyst gondolataim véget értek, keze lendült. – Ne!

Boldog Szülinapot Justin.

Sziasztok. Most nem részel jövök, azt majd csak holnapra tudom hozni nektek, hanem azért jöttem, hogy itt kívánjak Justinnak Boldog 20. Születésnapot.: ) 

29.fejezet.

Sziasztok.: D Meghoztam a folytatást. Remélem ez is tetszeni fog. A feliratkozóknak köszönöm. A komikat nem kaptam, de nem baj majd most ..: D puszillak titeket.: ) <3

~Ann.xd

A hold sokkal jobban bevadítja az olyanokat, akiknek nincsen önuralmuk. Mint amilyen Justin is.      

„Justin szemszöge”

- Justin. – jött be szobámba Aiden. – Le kell mondanod a találkozod Zoeval. – mondta. – Danny javasolta. – Danny, Aiden unokatestvére aki, az előző teliholddal változott teljes alakváltóvá, ahogy én is. Ami azt illeti, ő már uralja dühét és átváltozását, ha neki sikerült nekem is sikerül majd. Mivel már megtaláltam azt a pontot, ami elcsillapít, Zoe személyes hangjában, így csak idők kérdése és az átváltozást is irányítani fogom. Akkor változok át, amikor akarok, és nem akkor mikor nem kéne.  Most jut el a tudatomig. Mondjam le a találkozott? Ezt meg, hogy gondolta?

- Miért javasol ő ilyeneket? – álltam fel puha ágyamról. 

- Ha Davon az előző találkozásról tudott, nem gondolod, hogy valakivel figyeltet? – magyarázott. – Jobb, ha lemondod. – mondta vállamra rakva a kezét, így mutatott együtt érzést. Lehet, hogy igazuk van. De akkor is találkoznom kell vele. A gondolataira kapcsolódtam, és hallottam, hogy a mamájával megy beszerezni pár dolgot teliholdra. Utánuk kell mennem, hátha lesz, olyan alkalmam, hogy beszélni tudjak vele. Gyorsan öltözködni kezdtem. Amit Aiden csak nézett, mert nem tudta mi ütött belém. 

- Beszélek vele. – mondtam. – Most a nagyanyjával van, vásárol. Biztos lesz, olyan mikor egyedül marad, és akkor beszélek vele. – legalább is remélem, hogy lesz ilyen alkalmam.

- Te örült vagy. – rázta fejét. – Mi van, ha a banya meglát? – kérdezte. – Ő nem Zoe, ha tud kapásból megöl. – tisztában voltam vele, de akkor is beszélnem kell Zoeval, telihold előtt. Lehet, hogy Davon figyeltet, de akkor is találkoznom kell vele. Látnom kell őt.

- Mi a helyzet? – jött be Erin. Már a pulcsit kaptam magamra, és indultam volna mit sem törődve az előbb bejövő lánnyal, de Aiden megint megszólalt.

- Menj, vele kérlek. – mondta barátom, Erinnek. – Legalább egy épelméjű ember legyen vele. – mutatott rám. 

- Mit csinálsz már megint? – nézett rám, homlokát ráncolva. Nem kellett válaszoljak, mert megtette helyettem Aiden.  

- Zoe után akar menni, aki éppen a kedves kis nagyanyjával vásárol. – mondta el neki. – Röviden ennyi. – Erin rám nézett.

- Jobb, ha veled megyek. – mondta. Ha velem jön, ha nem, nekem akkor is indulom, kell végre. Felkaptam az asztalról az autó kulcsit, és indultam. Mikor kiértem, és beszálltam kocsimba, láttam, hogy nyílik a másik oldalon az ajtó és Erin beszáll. Tehát tényleg velem jön, mint valami testőr. Néztem őt. Szőke haja göndör fürtökbe omlott vállaira, arcát és szemeit smink lepte el. Összehasonlítottam őt és Zoet. Teljesen eltértek egymástól. Amíg Erin annyi sminket, rak a fejére amennyit csak lehetett, addig Zoe szinte semennyit. És ez nem is zavar, mert szeretem a természetes lányokat. Amit Erinről nem lehet elmondani.  Szép lány, de néha nagyon túlzásba esik az alapozóval, a szemceruzával és az ilyesfajta termékekkel. 

- Megyünk? – zavarta meg gondolataimat. Gyorsan visszatértem a valóságba, a kulcsot bedugtam a gyújtásba, beindítottam a motort, és már el is indultunk.   

Kis időbe telt mire megtaláltuk őket. Óvatos vagyok, legalább is próbálok az lenni. Pár helyről úgy jöttek ki, hogy tömve volt a kezük. Zoe gondolataiban hallottam, hogy már az utolsó helyre fognak bemenni. Itt azt hittem, hogy ennyi volt nem tudok vele beszélni egy percet sem. De mikor megláttam, hogy kiszállnak a kocsiból, és váltanak pár szót, a nagyanyja besétál az üzletbe, és Zoe kint maradt, tudtam, hogy itt az idő. 

- Figyeld a mamáját. – mondtam a mellettem ülő Erinnek. Kipattantam az autóból, és gyors léptekkel elindultam felé, de még sem mehetek oda mellé hisz a nagyanyja észrevehet a kirakat ablakán. Így berohantam a sikátorba. Úgy gondoltam valahogy jelzet neki, hogy itt vagyok, de nem volt rá szükség, mert elindult a sikátor irányába. Mikor odaért, fordult volna vissza, de valamin megakadhatott a szem, mert a túl oldali kirakat felé bámult.  Itt az én időm. A háta mögé lopakodtam, és befogtam egyik kezemmel a száját, hogy fel ne sikítson, ha véletlenül megijed. A sikátorba húztam. De nem sokkal később, Zoe bordáim közé könyökölt, ami kissé fájt, ezért összegörnyedtem. Valószínű jobban megijedt a kelleténél. Mire szólni akartam neki, hogy nyugodjon meg, addigra megfordult, és egy olyat lökött rajtam, hogy a földnek csapódtam.  Most már biztos vagyok benne, hogy többet ilyet nem csinálok, mert Zoe sem az, mint régen. Erősebb lett, jóval erősebb. 

- Zoe. – mondtam ki nevét a földön heverve. Mikor felém nézett, ijedség volt az arcán. 

- Úr isten. – sietve mellém guggolt. – Nem akartam, de nem tudtam, hogy te állsz mögöttem. – hadart. – A frászt hoztad rám. – tudtam, hogy a kelleténél is jobban megijesztettem ezért megsimítottam az arcát. Sima és puha bőrén ujjaim szinte táncot lejtettek. 

- Bocsánat. – mondtam. Elmosolyodott és felsegített a koszos földről. 

- Mit keresel itt? – kérdezte. – Itt van a nagyanyám, ha meglát, akkor – ujjamat szájára helyeztem ezzel abba is hagyta mondandóját.

- Nem fog meglátni. – mondtam határozottan. 

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – tett fel megint egy kérdést, és közben a szemembe nézett.

- Óvatos vagyok. – mondtam. – Egészen eddig követtelek, és még te sem vetted észre. – a mondatom végére egy mosoly jelent meg az arcomon. Zoe tekintetéből látva, tényleg nem vehetett észre, hogy valaki a nyomukban van. 

- Miért követtél? – nézett ismét rám. A válasz egyszerű volt.

- Látni akartalak. – mondtam és ujjaim ismét arcára vándoroltak. És most a nehezebbik rész jön. – És szólni, hogy nem tudok ott lenni este, mert dolgom van. - homlok ráncolva nézett rám. 

- Minden rendben? – még is mit válaszoljak erre?

- Hát, nem egészen. – nem akartam a szemébe nézni, ezért elfordultam. Nem fogom neki elmondani, hogy Davon meg akarja ölni. Jobb, ha nem tud róla. – De megoldom. – fordultam vissza. - És ha nem beszélnénk a teliholdig. Azt akarom, hogy akkor este maradj a házban, ott biztonságban vagy. – fogtam meg kezét. Nagyobb biztonságban van a házban, mint a szabad ég alatt. 

- Nem lehet. – mondta. Mi az, hogy nem lehet? – gondoltam magamban. – Beosztottak, terepen kell lennem. – megrémültem. Erről nem tudtam. Most már végképp nem tudom, mit csináljak. – Tudod, hogy védenem kell az embereket. – mondtam és megszorította a kezem. És őt még is ki fogja védeni? Ideges lettem, kikaptam kezem szorításából és beljebb mentem a sikátorba. 

- Francba. – hagyta el számat egy szó. Az első tárgyba, ami az utamba került belerúgtam, ami egy kuka volt. Úgy csapódott a falnak mintha a hurrikán vágta volna oda. Felborult, és ami benne volt kiszóródott.  Kezem a falnak támasztottam, és szaporábban vettem a levegőt. Nem tudom, mit csináljak, és ez felbosszant. Azt még sem hagyhatom, hogy Davon megölje őt. Valamit ki kell találnom, de minél hamarabb. 

- Justin ne gondoljunk a teliholdra. – hallottam meg Zoe hangját, és közben megéreztem tökéletes kezét hátamon, amivel simogatni kezdett. 

- Nem tudok, nem arra gondolni. – mondtam egy nagy levegőt véve. Csak az jár a fejemben. Félek attól, amit tesz velem a hold, és attól, ami Zoera vár.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – nyugtatgatott, ami igen csak jól ment neki. – Túl fogjuk élni azt az éjszakát. – ekkor rá néztem. Kezeimet vállához érintettem és magamhoz húztam. Olyan szorosan öleltem, hogy attól féltem már fáj neki. Tudom, hogy nem akartam neki elmondani, de muszáj, leszek. Tudnia kell róla, hogy veszély fenyegeti teliholdkor. Tudom, hogy már tudja magát védeni, hisz az előbb engem is a földnek tarolt. Még azt is elhinném, hogy Zoenak sikerülne legyőzni Davont. De ennek ellenére is ott állok majd mellette és védeni fogom. Mert féltem őt.

- Nem akartam elmondani, de tudnod kell róla. – elengedtem, és a szemébe nézem. – Davon teliholdkor – nem tudtam befejezni mondatomat.

- Mit akar teliholdkor? – kérdezett rá.

- Megölni téged. – mondtam ki. Arca elsápadt, és csak maga elé bámult. Tudatni akartam vele, hogy mindig mellette leszek. – Nem érdekel, hogy, de meg foglak védeni. – tekintetét kerestem, de hiába. Látszott rajta, hogy megrémült, de akkor is most rám kell figyelnie. – Ha kell még a nagyanyáddal is beszélek. – mondtam, de csak azért, hogy végre rám figyeljem. Ami meg is tette a hatását, mert rám pillantott. Szemében félelem ült.

- Meg ne próbált. – mondta.

- Ki találunk valamit. – mondtam, és ismét magamhoz húztam. 

- Justin. – hallottam meg nevem. A sikátor elejénél ott állt Erin. – Az öregasszony mindjárt kijön. Siessetek. – mondta, de közben még mindig azt a helyet figyelte ahonnan Zoe is jött. Igyekeznem kell. Hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam telefonomat a zsebemből, és az épp felém forduló Zoe kezébe nyomtam.

- Ezen foglak hívni. – mondtam neki. – Jól dugd el ne, hogy ezt is elvegyék. – jól tudom, hogy Zoe mobilját elvették bizonyos okok miatt. – Csak akkor vedd fel ha „magán számot” jelez.

- Justin. – szólt ismét Erin. Zoera pillantottam adtam ajkára egy csókot (bár többet és hosszabban tehetném) és elindultam Erin felé. Mikor az előbb említett személy mellé értem vissza néztem. Úgy állt ott, mint egy védtelen kis nyuszi. 

- Hívlak. – mondtam és visszaindultunk az autóhoz. 

Egész úton azon törtem a fejem, hogy mégis milyen tervet találjak ki. Sok minden jutott eszembe, de semelyik nem volt épp a legjobb ötletem. Mivel Davon háta mögött ott egy egész falka, nekem is erősítésre lesz szükségem. Jól tudom, hogy Aiden mellettem áll, de ő édes kevés. Grant. – jutott eszembe. Neki van falkája, ami azt illeti ő egy alfa, és egyben a barátom is. Csak remélni tudom, hogy a segítségemre lesz. Bár nem láttam őt azóta, mióta Zoet elvitték a vadászok, de egy próbát akkor is megér. És ha netalántán feljön a hold, és elveszítem emberi mivoltomat. Ott lesz Garant és a falka, akik meg védik majd Zoet. 

- És mit beszéltetek? – kérdezte, a mellettem ülő lány. Van egy olyan érzésem, hogy Erin nem csak Zoe mamáját, hanem minket is figyelt és kihallgatott. Farkas hallásával minden egyes szót hallhatott.

-  Mindent hallottál nem igaz? – néztem rá a volán mögül. Arcára rá volt írva „persze, hogy mindent hallottam”. – Akkor miért kérdezed? – néztem vissza az útra. 

- Jól van, na. – mondta. - Akkor inkább azt kérdezem. Mit fogsz csinálni? – még mindig Granten gondolkoztam. Ha ő segítenie, akkor egy életre hálás lennék neki. 

- Ha haza értünk felhívom Grantet. – mondtam. 

- Mi van? – döbbenet volt a hangjában. – Te azt hiszed, hogy Grant segít majd megvédeni egy vadász lányt Davontól? – kérdezte, de választ nem várt. – Attól még, hogy Grant is egy alfa ne hogy azt hidd, hogy összetűzésbe akar kerülni Davonnal. Mindenki tudja, ahogy te is, hogy Davon mindenkit megöl, aki az útjába kerül. Ha véditek, azt a lány az csak a veszteteket fogja okozni. Grant nem olyan hülye, hogy egy olyan lányért áldozza fel a saját és a falkája életét, aki a fajtánkat gyilkolja. Térj észhez Justin. Rajta már nem segíthetsz. – lefékeztem az autót, és egyenesen Erin szemébe néztem. 

- Hogy nem segíthetek rajta? De bizony azt fogom tenni. – mondtam. – Granték segítségével vagy nélküle, szembe fogok szállni Davonnal. – lábamat visszahelyeztem a gázpedálra, és csikorgó kerekekkel indultam el ismét. 

Még abban a 10 percben, amíg elértünk a házig nem szóltunk egymáshoz Erinnel, csak hallgattunk. Mikor bekanyarodtam a házhoz, Aiden a bejárati ajtó előtti lépcsőn ült. Leparkoltam, még alig szálltam ki a járműből, de Aiden már meg is szólalt.

- Hogy ment? – kérdezte.  Nem válaszolta, csak én is egy kérdést intéztem felé.

- Telefonod? – még mindig a lépcsőn ülve kinyújtotta jobb lábát beletúrt a zsebébe és kivette a kommunikációs eszközt. Kezében tartotta, oda mentem kivettem ujjai közül és már is Grantet tárcsáztam. A második csörgésre fel is vette. 

- Halló?- szólt bele. 

- Justin vagyok. – mondtam.

- Oh, szevasz, kishaver. – mondta meglepődve. – Rég hallottam felőled. Minek köszönhetem a hívásod?- kérdezte.

- Fontos lenne, hogy beszéljünk. – mondtam. – De ez nem telefon téma.

- Még van egy kis dolgom a fiúkkal, de utána rá érek. Még mindig ott laksz?- kérdezte.

- Igen. – vágtam rá. 

- 1 órán belül ott leszek. Szevasz. – és ezzel le is tette a telefont.  Visszasétáltam Aiden mellé, és visszaadtam neki a telefonját. 

- Kivel beszéltél? – kérdezte. – És hol a telefonod? – húzta fel szemöldökét.

- Grantel, és Zoenak adta a telefonját. – válaszolt helyettem Erin, aki már Aiden mellett ült. – Azt akarja, hogy Grant segítsen neki teliholdkor. – Aiden rám nézett.

- Ez most komoly? – nem válaszoltam. – Ne éld bele magad, hogy segíteni fog.  

- Kösz, hogy ennyire biztattok. – mondtam, és elindultam a ház belseje felé. Felléptem az első lépcsőfokra, a két ülő személy odébb ment, hogy eljuthassak célomig. 

- Justin. – szólt utánam Aiden. – Tudod, hogy senki nem szeret ujjat húzni Davonnal. Melletted állok, de abba ne bízz, hogy más is melléd áll majd. – meghallgattam amit Aiden mondott azután folytattam utam befelé. 

Már lassan 1 órája az ágyban fekszem, és azon agyalok, mit tegyek, ha Grant tényleg nem segít majd. Semmire nem jutottam. 

- Justin. – szólt Aiden. Felkeltem ágyamból, és kimentem. Ott volt Grant, és még két személy, valószínű a falkájából. Mindenki helyet foglalt a kanapén, kivétel én. Nem tudtam volna ülve maradni.

- Szóval – kezdte Grant. – miről lenne szó? – szemeit rám szegezve várta, hogy bele kezdjek.

- Emlékszel Zoera? – kérdeztem.

- Persze, hogy emlékszem. – mondta. – A kis csaj aki, vadász lett. – nem tudtam, hogy ő is tud róla. Fura arckifejezés lehetett arcomon, mert így szólt. – Erről mindenki tud. – szóval még a farkasemberek között is úgy terjed a hír, mint a pestis. – Térj a lényegre. – mondta.

- Davon meg akarja ölni. – mondtam ki gyorsan. Most már gyorsan túl akarok lenni ezen a beszélgetésen. 

- Várj. – vágta rá. – Te azt akarod, hogy segítsek megvédeni a lányt? – állt fel a kanapéról. Arcán nem volt felhőtlen jó kedv.

- Igen. – válaszoltam. Veszett ügynek érzem ezt az egészet. Lehet, hogy Aidenéknek volt igazuk. Senki, nem mer szembeszállni Davonnal. 

- Hogy gondoltad ezt? – emelte kezét a fejéhez. – Justin barátok vagyunk, de ne kérd azt tőlem, hogy vásárra vigyem a falkám és a saját bőrömet. – elfordultam, és a hajamba túrtam. Mi lesz most? – Szereted azt a lányt? – kérdezte. Visszafordultam, és egyenesen a szemébe mondtam.

- Még az életemnél is jobban. – a két falkájába tartozó személyre nézett. Az egyik felállt.

- Itt az idő, hogy valaki szembe szálljon Davonnal. – mondta. Grant visszafordult felém. 

- Még is csak segítünk. – mondta, és felém nyújtotta a kezét, így én is ezt tettem, és kezet ráztunk. – Mi a terv? – kérdezte. Ráztam a fejem, hogy még semmit nem találtam ki. – Tudod mit. – kezdett bele. – Hívd ide, itt fogjuk védeni. – visszaindult a kanapé felé, hogy leüljön, de hirtelen visszafordult felém. – Apropó – kezdte. – tudsz már uralkodni magadon?

- Van egy pont, ami lenyugtat. – mondtam.  

- Az nem lesz elég, ide önuralom kell. A hold ki fogja engedni a másik énedet. Ha a kis barátnőd a közeledben lesz Davon helyett te fogsz vele végezni. – látszott rajta, hogy gondolkozik. – Amint feljön a hold te én Aiden eltűntök innen. 

- Micsoda? – néztem rá. – Itt kell lennem, nekem is védenem kell. – nem hagyhatom itt őt. Megbízok Grantben, de itt kell lennem.

- Nem ameddig nem tudsz uralkodni magadon. – mondta. – Bízz, bennünk védeni fogjuk, és szerintem már ő is tudja magát. – ki húzta telefonját a zsebéből. – Kimegyek, felhívom a falka többi tagját. – el is hagyta a házat, ahogy a két embere is. A még mindig kanapén ülő Aidenre néztem.

- Add a telefonod. – mondtam és felé nyújtottam a kezem. 

- Légy szíves. – mondta, de közben már elő is vette.

- Ne szórakozz velem. – ki kaptam telefonját a kezéből, és a saját számomat tárcsáztam. 

Zavart az tény, hogy nem lehetek itt Zoeval. Tudom, hogy Grantnek igaza van, de akkor is úgy érzem magam, mint aki mások háta mögé bújik, és várja mi lesz a vége. Pedig senki háta mögé nem akarok bújni, én akartam és akarom megvédeni Zoet, hisz ő hozzám tartozik. Lelkileg, és ha eljön az ideje, akkor már testileg is. Bevallom az igazat, hogy már elképzeltem azt a napot mikor végre egymáséi lehetünk. Mikor először láttam őt meztelenül, gyönyörű látvány volt. Még mindig emlékszem hibátlan testére, ahogy előttem állt a zuhany alatt. A vízcseppek lassan gördültek le róla. Vizes haja hátához tapadva. Mikor hozzá értem, és rám nézett nem szégyenlősködött. Nem kezdett el kiabálni, hogy húzzak ki innen. Csak engem nézett, ahogy én is őt, és egy szót sem szólt. Kihasználhattam volna azt a helyzetet, de nem tettem meg. Hogy miért? Mert úgy éreztem még várnom kell. A telefont a fülemre tapasztottam és vártam mikor veszi fel. Mivel Aiden mindig magán számon hív, ezért mondtam neki, hogy csak azt vegye fel. 

- Justin? – szólt bele félénken.

- Nyugi én vagyok. – eszembe jutott, hogy ők sem szoktak mindig egyedül mászkálni. – Kikkel osztottak be? – kérdeztem.

- Egy ikerpárral, és két tapasztaltabb vadásszal. – válaszolt kérdésemre. 

- Valahogy meg kell majd lógnod, és arra a helyre jönni, ahol a törött nyilaid hevernek. – jutott eszembe az a hely, ahol majdnem egy nyilat röpített a fejembe. – Ott foglak várni. 

- Észre fogják venni, hogy eltűntem. – aggódott.

- Az nem számít. – azt nem tartottam fontosnak, csak azt, hogy épségben érje meg a reggelt. Granték kisebb zajjal jöttek vissza a házba, de többen, mint az előbb kimentek. - Mennem kell, de majd még hívlak. – mondtam. – Csókollak, szeretlek. – abban nem vagyok biztos, hogy az utóbbi szót hallotta-e, mert olyan hirtelen nyomtam ki a telefont.

- Vele beszéltél? – kérdezte Grant. 

- Igen, megbeszéltem vele, hogy hol találkozunk, és onnan ide hozzuk. – adtam vissza Aidennek a telefonját. 

- Jól van kishaver, minden a legnagyobb rendben lesz. - mondta.

- Reméljük. 

28.fejezet

Sziasztok.: ) Itt a folytatás.: D Remélem tetszik majd . Köszönöm a komikat és a feliratkozokat.: ) Komikat várok, ahogy mindig. puszillak titeket.: D <3

~Ann.xd

Pár perc alatt oda értem, és mikor fordultam volna vissza a másik oldalon, a kirakatban, megláttam egy gyönyörű vörös ruhát. Azt csodáltam, amíg valaki számra tapasztotta kezét, és a sikátorba húzott. 

A vadász ösztönöm miatt, könyökömmel bordái közé ütöttem, és emiatt egy kicsit összegörnyed. Kaptam a helyzeten megfordultam, ellöktem magamtól, és a földre zuhant.

- Zoe. – hallottam meg a nevem. A földön heverő emberre néztem. Justin volt.

- Úr isten. – siettem oda, és leguggoltam mellé. – Nem akartam, de nem tudtam, hogy te állsz mögöttem.  – hadartam gyorsan. – A frászt hoztad rám. – megsimogatta arcomat.

- Bocsánat. – mondta. Nem tudtam haragudni rá. Talpra segítettem.

- Mit keresel te itt? – kérdeztem. – Itt van a nagyanyám, ha meglát, akkor – nem hagyta, hogy befejezzem mondatomat, ujját számra helyezte.

- Nem fog meglátni. – mondta magabiztosan.

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – néztem rá.

- Óvatos vagyok. – mondta. – Egészen eddig követtelek, és még te sem vetted észre. – mosolyodott el. Igaza volt, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy valaki követ. Most már csak egy kérdésem lenne.

- Miért követtél? – néztem barna szemeibe.

- Látni akartalak. – mondta, megint megsimogatva az arcom. – És szólni, hogy nem tudok ott lenni este, mert dolgom van. – titokzatosan beszélt. Dolga van? Mégis milyen dolga lehet éjfélkor?

- Minden rendben?  - kérdeztem.

- Hát, nem egészen. – mondta, és elfordult. – De megoldom. – nézet vissza rám. – És ha nem beszélnénk a teliholdig. Azt akarom, hogy akkor este maradj a házban, ott biztonságban vagy. – fogta meg kezem.

- Nem lehet. – mondtam. Még én is csak tegnap este tudtam meg, hogy nekem is járőröznöm kell, a telihold éjszakáján. – Beosztottak, terepen kell lennem. – arca teljesen megrémült, mikor kimondtam a szavakat. – Tudod, hogy védenem kell az embereket. – szorítottam meg a kezét. Tudom jól, hogy teliholdkor még idegesnek sem kell lenniük, akkor is át változnak, és sokkal erősebbek lesznek, ahogy Justin is. Idegesen fordult el tőlem, és kikapta kezét enyém közül.

- Francba. – mondta idegesen, és a sikátorban lévő egyik kukába rúgott olyan erővel, hogy az a falnak csapódott, felborult, és az összes szemét, ami benne hevert kiömlött. Justin kezét a falnak támasztotta, és látszott, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Oda siettem hozzá. Valahogy le kell nyugtatnom, mert ha nagyanyám észreveszi, akkor bajok lesznek.

- Justin ne gondoljunk a teliholdra. – mondtam, és kezem a háta közepére tettem, és simogatni kezdtem.

- Nem tudok, nem arra gondolni. – mondta, nagy levegők közepette.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – simogattam még mindig. -  Túl fogjuk élni azt az éjszakát. – ekkor rám nézett, és örömmel láttam, hogy nem vesztette el emberi valóját. Kezét, ami eddig a falon hevert, most vállamra rakta magához húzott, és szorosan ölelt át.

- Nem akartam elmondani, de tudnod kell róla. – váltunk el egymástól. Komoly arckifejezést vágót, szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos dolog lehet. – Davon teliholdkor – mondta, de nem fejezte be mondatát.

- Mit akar teliholdkor? – kérdeztem rá.

- Megölni téged. – nem tudom mi volt az első, amire gondoltam mikor kimondta. Talán a félelem vagy inkább az, hogy végre szemtől szemben állhatok Riley gyilkosával? – Nem érdekel, hogy, de meg foglak védeni. – kereste tekintetem, de én nem néztem rá. – Ha kell még a nagymamáddal is beszélek. – mondta, és erre rögtön szemeibe néztem.

- Meg ne próbáld. – néztem rá kétségbeesetten.

- Ki találunk valamit. – mondta, és ismét magához ölelt.

- Justin. – hallottam meg női hangot. Mikor oda néztem az a szőke hajú lány állt a sikátor előtt, akit még akkor láttam mikor Justinnal újra találkoztunk. Ő törte szét az összes nyilamat. – Az öregasszony mindjárt kijön. Siessetek. – mondta. Valószínű, hogy a nagyimról beszélt. Visszanéztem Justinra, aki éppen a zsebéből húzta ki telefonját, és a kezembe nyomta.

- Ezen foglaki hívni. – mutatott rá. – Jól dugd el ne, hogy ezt is elvegyék. – mondta. Tehát tudja, hogy elvették a telefonomat, amit csak egy héten háromszor kapok meg, és akkor is, csak azért mert a nagymamám azt akarja, hogy hívjam fel a szüleimet. Azt nem tudom, miért vették el. Mikor megkérdeztem mamámtól csak annyit válaszolt, nyomos indokok miatt. Csak az a baj, hogy egy nyomos indokot nem sorolt fel, csak elvette, és kész. – Csak akkor vedd fel ha „magán számot” jelez.

- Justin. – szólt ismét a lány. A mellettem álló személy, ajkamra nyomott egy gyors csókot, és elindult a sikátor elejéhez. Mikor már az előbb említett hely előtt állt vissza nézett rám.

- Hívlak. – mondta, és elindult, a lány pedig utána.  

A telefont, amit Justintól kaptam csak egy helyre tudtam rejteni, a melltartóm oldal részéhez. Ott biztos nem veszik észre, és ki sem esik onnan. Mikor kiértem, arra az irányba néztem amerre Justin és a lány ment, de már nem láttam őket. Így visszaindultam a helyre ahonnan jöttem. Pont mikor odaértem, akkor lépett ki nagyanyám a boltból. A holmit, amit vett betette a csomagtartóba.

- Minden rendben? – nézett rám. – Olyan idegesnek tűnsz. – oh, remek. Miért van mindig az arcomra írva a hangulatom?

- Persze. – böktem ki gyorsan.

- Rendben, akkor menjünk, mert úgy tudom, neked még kiképzésed van. – beszálltunk az autóba és visszaindultunk. Most sokkal jobban vártam a kiképzést, mit bármikor. Így ha Davonnal küzdenem kéne, akkor nem lennék olyan gyenge, és védeni tudnám magam. Bár, ahogy az imént elbántam Justinnal az is arra utal, hogy már nem vagyok egy gyenge kislány amilyen annak idején voltam. Ha szembe kell szállnom vele meg fogom tenni, és addig harcolok, vele még az erőm kitart.

A nap folyamán, Jenna többször is megdicsért amiért, Markot és Martat is le tudtam győztem. Ezért most egy sokkal erősebb ellenfelet választott ki nekem. Eric személyében. Még emlékszem a csúfos vereségemre, amit vele szemben szenvedtem el. Most megpróbálom a legjobb formámat nyújtani. Ha az ikreket le tudtam győzni, akkor őt is le fogom. Bár, ő sokkal erősebb és tapasztaltam, mint Markoék, de mindent megteszek azért, hogy most ne egy másodperc alatt kerüljek a poros földre.

- Jól van, kislány lássuk mennyit tanultál. – mondta Eric egy gúnyos mosollyal. Karján feltolta ruhájának ujját, és felém rohant. Felvettem védekező pozíciómat, és vártam, hogy oda érjen. Bár ne tettem volna. Ahogy oda ért, ismét a földnek csapott.  Vesztesnek éreztem magam. Nem értem, miért tudok alakváltókat a földre teríteni, még Justint is, de Ericet nem? Zavart, hogy Eric kifog rajtam. – A szememben nem fejlődtél egy cseppet sem. Végeztünk. – mondta, és talpra állt. Feldühített ezzel a mondatával. Nap, mint nap itt vagyok ebben a teremben, és edzek. Megtanultam, védeni magam, és másokat. És ő azt merészeli mondani nekem, hogy egy cseppet sem fejlődtem?  Felálltam a földről, és az épp nekem háttal álló Ericre szegeztem tekintetem.

- Még nem végeztünk. – mondtam, és felé rohantam, ahogy az előbb ő csinálta. Épp megfordult mire oda értem. Két kezemmel mellkason vágtam, mire ő hátra tántorodott, és ezt használtam ki. Ökölbe szorítottam kezem és egy olyat húztam be neki, hogy állkapcsa megfeszült az ütéstől. Még mindig nem hagytam abba. Most lábammal rúgtam mellkason, amitől köhögés hagyta el száját. A földön akartam látni, ezért pörögve guggoltam le, közben kinyújtottam jobb lábamat, elgáncsolva ezzel Ericet. Mikor felálltam, ő akkor csapódott a földnek. Oda léptem hozzá, és felé hajoltam. – Most végeztünk. – mondtam, egy büszke mosoly kíséretével. Tapsra lettem figyelmes. Körül néztem, és akik a teremben voltak, mind engem néztem, és tapsoltak.

- Remek volt! – hallottam meg Jenna hangját. Eric felállt, és rám nézett.

- Még javíthatnál a taktikádon, de – szünetet tartott. – jó volt. – egy félmosolyt vetett rám, megfordult és elment.

- A végén még lesz belőled valaki. – mondta elém állva Marta. Ez volt az első olyan mondata, amivel biztatni próbált. – De ne szálljon a fejedbe a dicsőség. – Eric felé nézett, aki a nagyim, Mrs. Woods és Jenna társaságában volt. – Legközelebb tuti vesztesz. – na, ez az a Marta, akit ismerek.

- Ne hallgass rá. – állt oda Marko is. – Csak féltékeny, mert ő még soha nem győzte le Ericet. – próbált úgy csinálni mintha a fülembe súgná, de közben tudta, hogy testvére mindent hall.

- Nem érdekel, mit mondasz Marko. – mondta, felháborodva. – Ha túléli a teliholdat, akkor talán más szemmel nézek majd rá. – hátra dobta barna haját, és távozott társaságunkból. Az a fránya telihold mindig szóba kerül. Már épp elfelejtettem, hogy azon az éjszakán akar Davon megölni, de így, hogy valaki mindig megemlíti a témát nem fog menni.

Még váltottam pár szót Markoval, azután mindenki visszavonult hálószobájába. Az ágyon feküdve valami rezgést hallottam. És eszembe jutott, hogy a telefon, amit Justintól kaptam, még akkor mikor a kiképzésre öltöztem át, bedugtam az ágy és a matrac közé. Az fekvőhely végéhez másztam, felemeltem a matracot, és ott villogott és rezgett a telefon. Kezembe fogtam, és megnéztem a kijelzőt. Justin azt mondta csak akkor vegyem fel, ha magán számot jelez. Mivel pont az volt oda írva, elhúztam ujjam a zöld csíkon, és a fülemhez emeletem.  

- Justin? – kérdeztem halkan.

- Nyugi, én vagyok.  – hallottam meg hangját. – Kikkel osztottak be teliholdkor? – tért rögtön a tárgyra.

- Egy ikerpárral, és két tapasztaltabb vadásszal. – mondtam.

- Valahogy meg kell majd lógnod, és arra a helyre jönni, ahol a törött nyilaid hevernek. – arra a helyre gondolt, ahol 2 hónap után találkoztunk. De, hogy lógjak meg? Ez az egyetlen olyan nap mikor a csapat nem válik szét, hanem együtt marad. – Ott foglak várni. – még is, hogy akar vigyázni rám telihold napán? Ha átváltozik, és rám támad, fogalmam sincs, mit fogok csinálni.

- Észre fogják venni, hogy eltűntem. – mondtam

- Az nem számít. – mondta. Zajt hallottam a háttérben. – Mennem kell, de majd még hívlak. Csókollak, szeret… – maradt félbe a szó, amit még mondani akart, mert olyan gyorsan nyomta ki a telefont.

A szökésemet terveztem egy ideig, de úgy döntöttem nem gondolkozok rajta csak, majd ha eljön az idő. El sem tudom képzelni, milyen lesz ez az éjszaka. A hold csak 22:00-kor felkelni, de az összes csapat már 20:30-kor elindul, hogy elfoglalja a helyeiket. Ezt is Markotól tudtam meg. Még azt is mondta, hogy készüljek fel, mert ilyenkor sokkal több alakváltott fogok látni, mint bármikor. A hold sokkal jobban bevadítja az olyanokat, akiknek nincsen önuralmuk. Mint amilyen Justin is.

27.fejezet

Sziasztok.: ) Megjött a folytatás. Bocsi, hogy megint ilyen soká hoztam, de semmi idő nem volt az írásra.: ( Ez a is egy kicsit rövid lett, de remélem azért még olvassátok, és tetszik is. Komikat várok most is, és az előzőeket is nagyon köszönöm.: D Puszi<3

~Ann.xd

Nem fogom hagyni, hogy megtegye. Most már nem egy álomban vagyunk így megtudom, és meg is fogom védeni, az életem árán is.

- Tudom, hogy szereted – mondta Aiden. – így segíteni fogok megvédeni. – állt fel a kanapéról, és szembe állt velem. – Még van 6 napunk. – úgy mondta ezt mintha az olyan sok idő lenne. Az idő vészesen fogy, egy perccel mindig közelebb vagyunk, a telihold éjszakájához.

- Egyszer már majdnem sikerült neki megölni. – mondta Trent. – Még jó, hogy Aidennel ott voltunk. – erre felkaptam a fejem és barátomra néztem, aki gyilkos tekinteteket vetett Trent felé.

- Mi van? – néztem egyszer Aidenre, utána pedig Trentre. – Miről beszél? – néztem most csak legjobb barátomra.

- Nem akartam, hogy tudj erről. – mondta, azután Trentre nézett. – 34 éves vagy, mégsem tanultad meg, tartani a szád? – szemeivel ölni tudott volna. Trent lesütötte szemét, mint aki megbánta.  

- Aiden! – szóltam neki. Elég volt rá néznem, és már beszélni is kezdett.

- Emlékszel mikor nagyon elbántam veled az erdőben? – elgondolkoztam. Eszembe jutott, Zoe nagyon meg is ijedt mikor vissza értem hozzá, véresen. Bólintottam. – Az nap este, Zoet kicsalták a házból. Trentékkel éppen az erdőben kószáltunk, mikor meghallottam Zoet. Mikor oda értünk, már meg volt kötözve, és egy csuklya volt a fején. – csak hallgattam, amit mond. Miért nem tudok én erről? -  A földön heverő íjával lőttem meg az éppen vele elfutó férfit. Miután Trent a kocsihoz szaladt Zoeval, én hátulról fedeztem őket.  - a kezében heverő sörös üveget forgatta. – Trent elfedte a gondolatait, hogy te ne lásd. – akkor már értem miért voltak annyira összekuszálva a gondolatai. Eszembe jutott minden arról a napról. Akkor kapott pánik rohamot.

- Mi volt ennek az értelme? - néztem Aidenre. – Minek kellett ezt elhallgatni?

 - Védeni akartalak. – nézett rám. - Tudtam, ha megtudod, akkor elmész Davonhoz. – mondta.

- Amit most meg is teszek! – mondtam határozottan. Sarkon fordultam, kinyitottam az ajtót, és kiszáguldottam rajta. A zene még mindig bőmből, némelyik ember alig állt a lábán, de még mindig vedelte a sok piát. Mindenen és mindenkin átgázolva jutottam ki a parkolóig. Elő vettem, slusszkulcsomat kinyitottam az ajtót, bepattantam, beindítottam a motort, és padló gázzal indultam el.  Még farkas hallásommal hallottam, hogy Aiden utánam kiabál, de nem érdekelt. Úgy tűnik, az idegességtől érzékszerveim kezdenek élesedni, ami azt jelenti, hogy átfogok változni. Szorosan fogtam a kormányt, és már éreztem ujjaim hegyén, hogy karmaim utat törnek maguknak. A visszapillantóba nézve, már a fülem is hegyesedni kezdett.  A szemem már sárgán izzót és agyaraim kibújtak helyükről. Az a kis szőr is, ami mindig elő bukkan pár helyen, főképp a kézfejemen és az arcomon, az is elő merészkedett. Pusztítani akartam, méghozzá Davont akartam elpusztítani. Dudálást hallottam meg, és egy autó mellém száguldott. Az anyós ülésről Aiden nézett vissza rám, és azt mutogatta álljak meg. De ahelyett, hogy megálltam volna, még jobban a gázra tapostam. Haragudtam rá és a mellette ülő Trentre is. Elhallgattak előlem valamit, ami fontos volt. Még nagyobb harag töltött el mikor az álmomra gondoltam. – Justin. – jött egy ártatlan női hang, amit ezer közül is felismernék. – Tudom, hogy már késő van, és igazából azt sem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen akkor tudd, hogy nagyon hiányzol. – melegség áradt szét testemben. Az autó lassulni kezdett, mivel a lábamat fokozatosan emeltem el a pedálról. Mikor a kocsi teljesen megállt, a fejemet a kormánynak döntöttem. Már ez a második eset, hogy a puszta hangja, amit a fejemben hallok, lenyugtat.

- Justin. – jött a hang miközben kinyílt az ajtó. – Nem vagy normális. – mondta Aiden, de én még mindig nem emeltem fel a kormányról a fejem. – Több mint 120-al száguldottal, és ha ez még nem lett volna elég, még át is vagy változva. – felemeltem a fejem, és rá néztem.

- Már nem. - arcán meglepettséget láttam.  

- Meg találtad a pontot. – mondta és mosoly fakadt arcára. - Mi az? – kérdezte.

- A hangja. – mondtam, erre Aiden homlokát ráncolta. – Zoe hangja.

„Zoe szemszöge”

Ez a nap, számomra egy kín volt. A Justinnal töltött este miatt, semmit nem aludtam, és így kellett túl élnem az egész napot.  Pont ezen a napon kellett Jennának olyan kegyetlennek lennie, hogy mikor már mindenkit elengedett, engem még ott tartott, hogy pakoljam össze a fegyvereket. Körű-belül 10 perce végeztem, azután felküzdöttem magam a csigalépcsőn, és a szobámba érve az ágyra dőltem. Még mielőtt elaludtam volna, muszáj voltam letusolni, mivel olyan szagom volt, mint egy borznak. A fürdőbe mentem, ami két ajtóval volt odébb. Levettem piszkos ruháimat, megengedtem a vizet és beálltam a zuhanyzó közepére. A meleg vízcseppek ellepték egész testem. Fejemet is a zuhanyrózsa alá tartottam, hogy a hajam is vizes legyen. Mikor elkészültem, visszavonultam a szobámba, ismét rádőltem az ágyra, de most be is takaróztam. Hiányérzetem támadt. Hiányzott Justin közelsége. Már alig vártam, hogy újra lássam, és a karjaiban lehessek. Úgy gondoltam üzenek neki, ha már úgy is belelát a gondolataimba. – Justin. – mondtam magamban. - Tudom, hogy már késő van, és igazából azt sem tudom, hogy most hallasz-e, de ha igen akkor tudd, hogy nagyon hiányzol. – miután ezt elmondtam magamban, lehunytam szemem, és szinte rögtön elnyomott az álom.

- Ébresztő. – mondta valaki az arcomat simogatva. Lassan nyitottam ki szemem, és nagyanyám állt előttem. – Jó reggelt kincsem. – mosolygott.

- Szia, nagyi. – mondtam, felülve az ágyon.

- Mit szólnál, ha eljönnél velem ma vásárolni? – mosolygott még mindig.

- Vásárolni? – kérdeztem vissza.

- Igen, be kell szereznünk néhány dolgot a telihold előtt. – és én még azt hittem a vásárlás alatt a ruhákat ért, de hülye vagyok. Bólintottam.

- Akkor öltözz, addig én lent megvárlak. – Míg a nagyim kiment, addig kimásztam az ágyból és öltözni kezdtem. Sötétkék farmer, fehér póló, szürke kardigán és egy pár fehér tornacipő mellett döntöttem. Hajamat kiengedve hagytam, csak egy tincset csatoltam oldalra. Egy kis szempilla spirált is raktam pilláimra, aztán már indultam is. Mikor leértem, nagyanyám a nyitott ajtónál állt.

- Mehetünk. – értem oda mellé.  

- Szállj be. – mutatott a Jeep-re a ház előtt. Úgy is tettem, ahogy a nagyi mondta, beszálltam, rá 2 másodperce, ő is beszállt és indultunk.

15 perc autókázás után, megérkeztünk a szomszéd városba. Mama leparkolt egy bolt előtt, és kiszállt a kocsiból, így én is követtem a példáját. A kisboltra néztem, aminek a neve „Gyógynövények” volt.

- Itt mit veszünk? – kérdeztem, és közben rá emeltem tekintetem.

- Egy jó barátomé a hely. – mondta. – Ő állítja nekünk elő a sisakvirág folyékony változatát. Ami alatt azt értem, hogy megfőzi a virágot, és mi könnyebben bánunk el az alakváltókkal.

- Rájuk borítjuk, azt a löttyöt?  - kérdeztem.

- Dehogyis, az pazarlás lenne. – mondta. – Egy injekciós tűbe rakunk a szerből és belefecskendezzük a testükbe. 1 perc alatt hat, és a farkasnak vége. – elégedett mosoly ült ki arcára. – És ilyen helyzetben még a gyógyulásuk sem indul be. – nem hittem a fülemnek. Justin jutott eszembe. Nem tudom, mit csinálnék, ha kapna ebből a halálos szerből. – Ne, de menjünk, mert még pár helyre el kell mennünk. – mondta és már be is lépett a bejáraton. 10 percet töltöttünk el bent. Mr. Jones, bár már olyan öreg, mint az ország út, de nagyon kedves ember. Még két helyen voltunk, ahol fegyvereket vettünk, most már az utolsó helyre érkeztünk, ahová a nagyim azt mondta ne menjek be, mert az eladó nem szereti az új embereket. Valami fura fickó lehet, ha nem szeret ismerkedni. Nem ellenkeztem nagyanyámmal, amíg ő bement én kint megvártam. Mivel már a kocsiból kiszálltam, úgy döntöttem, hogy elsétálok a sikátorig és vissza. Pár perc alatt oda értem, és mikor fordultam volna vissza a másik oldalon, a kirakatban, megláttam egy gyönyörű vörös ruhát. Azt csodáltam, amíg valaki számra tapasztotta kezét, és a sikátorba húzott.