54.fejezet

Sziasztok! Megjöttem, egy nem túl hosszú fejezettel. Viszont szerintem izgi lett, és majd felteszitek magatoknak a kérdést. "Ki az"? Feltevéseket várok, mert kíváncsi vagyok ti kit tudnátok meg gyanúsítani. Nem is mondok többet, csak annyit jó olvasást. Puszillak titeket.

~Ann.xd

- Ne nyugtatgass! Kik vagytok ti, és honnan tudod a nevem? – a srácnak, igaza lehet abban, hogy még mindig a hatása alatt vagyok annak a valaminek. Mert most úgy érzem, hogy bocsánatot kéne kérnem Daisy-től, amiért vele is kiabálni kezdetem. Pedig ő eddig kedvesnek bizonyult. Csakhogy tényleg nem tudom, hogy kik ők, és ez zavart valójában.

„Justin szemszöge”

  

 A ház előtti lépcsőn ülök, és várok. Mire? Arra, hogy végre megtudjak valamit Zoe hollétéről. Mióta a fejemnek szegezte a fegyverét, azóta nem hallom őt! Ami megőrjített! Nem tudom, hogy hol van, és egyáltalán életben van-e még. Anne a házban van, Aiden és Erin társaságában. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ezt a lányt soha nem fogom a barátaim közé sorolni. Ez az egész miatta történt! Ha ő nem rohan el, azután, hogy megtudta, Zoe és én kapcsolatban vagyunk, akkor most nem kellene ennyire aggódnom. Miután Zoe elszaladt, és én hülye nem mentem utána, nem sokkal később Grant, és a többiek, akik Anne után mentek, visszahozták. Állításuk szerint olyan könnyen, hogy maguk is meglepődtek. Persze, Anne azóta is kérdezősködik, és egyik hazugságot kapja a másik után. A cipőmet fürkésztem, mikor meghallottam, hogy Grant-ék közelednek. Felálltam, és azt a pontot néztem, ahol nem sokkal később felbukkantak. Mindenki lehajtott fellel lépdelt, kivétel, Grant-et, és Marko-t. A távolból is kiszúrtam, hogy az utóbb említett személy, egy fekete kistáskát hozott a kezében. Ez volt Zoe-nál az este folyamán. Kapkodtam a tekintetem háta meglátom őt is, de hiába való volt.

- Nem találtuk meg. – mondta, Grant, amire magamtól is rájöttem. – Viszont a táskáját igen, benne a fegyverrel.

 - Egy ágra volt felakasztva. Mintha valaki azt akarta volna, hogy biztosan megtaláljuk. - szólalt meg Marko is. – Ezt tutira megtervezte valaki. – mondta, és épp annyira, mint én, ő is aggódott Zoe miatt.

- Még most sem hallod őt? – kérdezte Grant.

- Szerinted itt lennék, ha hallanám? – förmedtem rá, elég hangosan ahhoz, hogy a házban lévő Anne figyelmét felkeltsem vele.

- Nyugodj meg. – mondta, miközben felemelte a kezét. A hátam mögött nyílt is az ajtó, és kilépett rajta az, akinek a társaságára, a legkevésbé vágyok.

- Most már elmondaná valaki, hogy mi folyik itt! – hisztérikus hangja bántotta fülemet. Legszívesebben megfordultam volna, és rá kiabáltam volna, hogy semmi köze hozzá, de már csak Zoe miatt sem tettem meg. Ha itt lenne, és látná, hogy viselkedek a barátnőjével, nem valószínű, hogy örülne. Bizonyára megint veszekedés lenne belőle. Szintén Anne miatt. Leléptem a még hátra lévő két lépcsőfokon, és Grant mellé érve, halkan megszólaltam.

- Tovább keresem. – mondtam, és nem törődve senkivel, az utam az erdő felé vezetett.

 Már fél órája cammogok a nyirkos erdőben, és keresek valamit. Valami apró kis jelet, vagy bármit, hogy a nyomára bukkanhassak.

 - Hé, várj meg. – hallottam meg Aiden hangját. Mikor megfordultam, ott jött mögöttem, és a fejét rázta. – Kiborít ez a lány. – mondta.

- Ezzel azt hiszem nem vagy egyedül. – lépett elő Marko is egy fa takarásából. – Tudjátok, imádom Zoe-t, de most legszívesebben arcon csapnám, hogy egy ilyen csajjal barátkozott. – forgatta meg szemét, és közben egy ágat eltolt a kezével, hogy az arca ne üsse.

- Egyet értek. - érkezett meg Erin is.

- Mit kerestek itt? – kérdeztem, mert valamiért zavart, hogy utánam jöttek.

- A helyes megfogalmazás, az a kit kerestek itt. – magyarázott Aiden, ami most nagyon nem érdekelt. – Azt hiszed, hogy hagyjuk, hogy egyedül keresd? Barátok vagyunk, számíthatsz ránk! – mondta, és én akaratlanul is elmosolyodtam. Rendes, hogy ezt tudatta velem. Marko viszont megköszörülte a torkát, és mikor ismét felé néztem, szemöldöke enyhén felcsusszant.

- Bár azt nem mondanám, hogy mi barátok vagyunk, de Zoe miatt rám is számíthatsz. – bólintottam, mert hát, mint is mondhatnék. Nem lehet mindenkivel felhőtlen viszonyunk. Visszafordultam abba az irányba amerre eddig is tartottam, és tovább mentem. A többiek pedig utánam jőve, beszélgettek, először Anne-ről, hogy miért ennyire fura, aztán pedig Marta, Marko húga került szóba.

- Megbékélt már? – kérdezte Aiden.

- Kétlem. Eric azt mondta, eléggé ki van bukva, és nem hiszi el, hogy engem látott. – mondta, és lehetett hallani a hangjában, hogy emiatt gondterhelt egy kissé. – Beszélni akartam vele, de Mrs. Wilson szerint hagyjam még egy kicsit. Bár ez nehezemre esik, de várok hisz a húgomról van szó. – magyarázta.

- Ez a legjobb, amit tehetsz. – mondtam hátra szólva. Míg Marko nem uralja teljesen önmagát, és a húga bele nem törődik, hogy a bátya él, és, hogy farkas lett, addig magam is jobbnak látom, hogy ne találkozzanak.

- Szerintem – kezdett bele Aiden. Csakhogy már ez az egy szó úgy hangzott, mint amivel felbujtaná valamire. Így megálltam, hátra fordultam, és megakadályoztam, hogy barátom, olyat mondjon, amitől Marko fellázadna, és a vadász házhoz igyekezne. Ahogy barátommal farkas szemet néztem, ráztam a fejem, hogy meg ne szólaljon, csakhogy neki akkor is mondani kellett valamit. Aiden egy másodperce elgondolkozott, és végül olyat nyögött ki, amire még én sem számítottam. – jól néz ki a húgod. – Aiden rögtönzésből, sosem volt jó.

- Mi van? – állt meg Marko, és eléggé meglepett fejet vágott. Nem csoda hisz, amit Aiden most mondott, annak semmi köze nincs az előbbi kérdéséhez. Mondjuk, mondhatta volna azt, hogy „szerintem, Justin-nak igaza van, vagy, hogy, szerintem is jobb, ha kicsit ülepszik a dolog” nem pedig egy ilyen hülyeséget.

- Már, mint – kezdte el, a már csak akkor is kibeszélem magam akcióját. – nem mintha tetszene, bár nagyon jó bőr, de – már a fejemet fogtam, mert ez már valami borzalom, amit összeszövegel. – inkább távol tartom magam az ilyen nőktől. – összefontam karomat mellkasom előtt, és szinte már mosolyogva néztem barátomat, amint jobban vágja maga alatt a fát.  

- Mégis milyen nőktől? – erre a válasz, úgy tűnt Erin-t is érdekli, mert szinte belebámult az arcába, miközben mellette állt.

- Az ilyen, ööö, izé – hadovált, de semmi értelmeset nem mondott.

- Az erősektől. – mondtam. Mindenki rám nézett, és én bővebben kifejtettem mire is gondolok. – Aiden fél a nála erősebb nőktől.

- Mi, ez nem igaz! – vágta rá.

- Szóval, te félsz tőlem? – nézett rá kérdően Erin, és egy olyan mosoly volt az arcán, amilyet még sosem láttam.

- Mi van? Úr isten, Erin hagyjál már. Te amúgy sem vagy erősebb nálam! – legyintett felé. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy Erin összehúzza a szemöldökét, és kissé szúrós tekintettel nézzen Aiden-re.

- Úgy gondolod? – kérdezett rá, de választ nem várt, mert hirtelen olyan erősen megütötte Aiden-t, hogy ő neki esett a mögötte álló fának, aztán térdre rogyott. Erin két lépéssel oda állt felé, lehajolt, és csak ennyit mondott. - Remélem most már félsz! – kiegyenesedett, aztán elindult felém, és ahogy elhaladt, mellettem azt motyogta, hogy majd megmutatja ki az erős. Marko szint úgy tett, mint Erin. Jobbnak látta, ha inkább tovább megy. Pár lépéssel Aiden elé értem, és lenyújtottam felé a kezem. Ő megfogta, és én felhúztam. Leporolta magáról a koszt, aztán rám nézett.  

- Aiden fél a nála erősebb nőktől. – próbálta utánozni a hangom, kisebb nagyobb sikerrel. - Hülyeségeket beszélsz. Ez mind a te hibád! – próbált mindent rám kenni, de úgy döntöttem hagyom, és csak ennyit mondtam.

- Persze fogd rám, amiért a rögtönzésed kissé béna volt. – mondtam. Aztán ő magyarázott, hogy hirtelen nem tudta, hogy akkor mit is mondjon, meg, hogy csak ez jutott az eszébe, de akkor is ott lyukadtunk ki, hogy improvizálni, tényleg nem tud.

 A nap hátra levő részében, csak mászkáltunk, és persze aggódtunk. Marko jött azzal, hogy lehet csak elterelés volt, Anne elrablása, és hogy mindvégig Zoe-ra pályáztak. Ettől egyáltalán nem nyugodtam, meg mert, akkor ez azt jelenti, hogy most éppen Davon csapdájában van. Az viszont, hogy a srác, aki elvitte Anne-t, az körülbelül tizenöt perc után feladta, és szinte visítva rohant el, az nem Davon falkájára utalt. Ott mindenki kegyetlen, és nem pipogya, mint ez volt. Tény, hogy nem tudták elkapni, de akkor is, ez valahogy furcsa számomra.

Még baktattunk egy ideig, de aztán, visszaindultunk a házhoz. Nem akartam feladni, de a többiek azt mondták, pihenjünk. Haza érve, Grant ott állt a lépcsőn, és a fejével biccentett egyet az ajtó felé. Rögtön rohanni kezdtem, és ahogy ugrottam a lépcsőn, majdnem felborítottam Grant-et. Kitártam az ajtót, és ott volt a kanapén. Ott ült, és barna szemeivel engem fürkészett. Beljebb léptem, és legszívesebben oda ugrottam volna, hogy magamhoz öleljem, de Anne az utamban volt.

- Minden rendben? – ezt tudtam legelőször kinyögni.

- Igen. – mondta, miközben rázta a fejét. Nem tudtam nem észrevenni, hogy foltokban véres a keze, és, hogy árad róla a vérszag. Nem az övé, hanem, szarvasé.

- Még, hogy rendben? – szólalt meg Anne, fennhangon. - Amíg ő a barátaival kirándulgat, addig, te egy magad kóvályogsz ide. Szerinted ez rendben van? Elvileg a barátod, és hagyja, hogy ez történjen? – magyarázott Zoe-nak, és közben, mikor rám nézett, valami ördögit láttam a szemében. Elkapott az ideg, és úgy éreztem, hogy mára már teljesen elegem lett belőle. Hirtelen megindultam felé, de aztán megtorpantam, és csak rá üvöltöttem.

- Fogd be! – mégis mit tudhat ő? Még hogy kirándulgatok a barátaimmal? Semmit nem ért, semmit! Zoe felpattant a kanapéról, és oda lépett Anne, elé. Úgy csinált, mint, aki rögtön megvédené, ha ugrok.

- Justin, nyugodj meg. Nem úgy értette. – mondta, és láttam rajta, hogy engem is védeni próbál, és barátnőjét is.

- Oh, dehogyisnem. – állt fel, Zoe mögött, aztán oldalra lépett egyet, hogy kiálljon barátnője takarásából. – Sose fog tudni megvédeni! - mondta. 

- Elég. – mondta Zoe, rám nézve, aztán Anne-re. Ha most, nem tudnám uralni a farkason, akkor minden bizonnyal, Anne-nek már nem lenne torka. Mert kitéptem volna. Néztem őt, ahogy ő is engem, de egy másodpercre se rémült meg gyilkos tekintetemtől. Ami azt illeti, az övé, is szinte szikrákat szórt. Ha eddig nem volt biztos, hogy nem bír engem, akkor mostanra már bebizonyosodott. - Fejezzétek be! – emelte meg a hangját Zoe. – Nem látjátok, hogy ez nekem fáj! – mondta dühösen. Rá kaptam a tekintetem. A szemében fájdalom, és tudtam, hogy most két tűz kézé esett. Sosem jó az, ha két olyan személy, akit szeretsz, nem bírják egymást. Most viszont ez történt, és konkrétan nem én vagyok érte a felelős.

- Sajnálom. – sütöttem le a szemem. Mikor visszanéztem rá, egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Persze, Anne-nek esze ágában nem volt bármit is mondani. Csak állt ott, immáron, összefont kézzel a mellkasa előtt, és csak tovább nézett.

- Jobb, ha megyünk. – mondta Zoe. Anne, egy pillanatig nem tétlenkedett, azon nyomban megindult az ajtó felé. Persze, amíg a hátam mögé nem ért engem nézett, amit én álltam. Aztán rá néztem kedvesemre, és végre oda mentem hozzá.

- Mégis hol voltál? – tettem fel végre azt a kérdést, ami azóta foglalkoztatott, hogy megláttam. Zoe összehúzta szemöldökét, és így nézett rám.

- Nem hallgattad a gondolataimat? – kérdezte. Hát persze, a gondolatai. Koncentrálni kezdtem, de még most sem hallottam semmit.

- Már nem hallak. – mondtam, halkan.

- Ez meg, hogy lehetséges? – ha tudnám rá a választ annak én is nagyon örülnék. Megráztam a fejem, hogy tudassam, nem tudom, mikor Anne kiabált.

- Zoe, igyekezz már. – sürgette kedvesemet.

- Mindjárt! – kiabált ki, aztán megragadta a karom, és a szemembe nézett. – Menj el a Shadow Hole-ba, és keresd Ralph-ot. – mondta, aztán nyomot a számra a csókot, és elsuhant mellettem. Utána indultam, de mire kiértem az ajtón, Anne már megint mellette állt. Így nem kérdezhettem meg, hogy mégis miért keressem fel azt az ürgét. Ott álltam az ajtóban, és néztem, ahogy elmennek. Grant, Erin, Marko, és Aiden, ott álltak a lépcsőnél, és ők is nézték, ahogy távolodnak.

- Innen, Mrs. Wilson-ék átveszik. – mondta Grant. Ez után, Aiden szólalt meg. Bár ne tette volna.

- Ez a lány, tuti benne van az ABK-ban. – összehúzott szemöldökkel néztem rá barátomra. – Ne mondjátok már, hogy nem tudjátok mi az? – kifújta a levegőt, aztán megint megszólalt. – Hát az, Anti Bieber Klub.

„1 órával később”

Shadow Hole, Szórakozóhely

 A Shadow előtt kihaltság uralkodott. A bejáratnál egy biztonságiőr sem állt. Azért reméltem, hogy bent majd találok valakit, aki ismeri ezt a Ralph-ot. Az ajtóhoz, érve belöktem, és beléptem az aulába. A pulthoz érve, egy takarított láttam, aki az esti buli előtt mosta fel a tánc teret.

- Haver, még zárva vagyunk. – hallottam meg magam mögött egy mély férfias hangot. Oda fordultam, és a pult mögött, egy harminc év körüli férfi egy poharat törölgetett. Aztán a fény felé emelte, és mikor megbizonyosodott róla, hogy egy folt sincs rajta, oda rakta a többi közé. Közelebb mentem, és így szóltam.

- Ralph-ot keresem. – a pult mögötti férfi összehúzta a szemöldökét, lerakta a kezében lévő rongyot, és két felső végtagjával megtámasztotta magát a pulton.

- Mit akarsz tőle? – furcsán méregetett, ami cseppet sem volt biztató.

- Beszélnem kell vele. Fontos! – vágtam rá az utolsó szót.

- Rendben. – csapott a pultra. – Fiatalnak látszol. Rendőr nem lehetsz. – mondta, aztán elment. Nem sokkal később, kijött egy huszonötnek mondható srác. Odajött elém, és kérdően nézett rám.

- Te vagy Ralph? – kérdeztem. Ő felhúzta a szemöldökét, és elmosolyodott.

- Megkérdezném, hogy te ki vagy, de eleget láttalak már a magazinok címlapján. – magyarázta. – Hol hagytad Zoe-t, csípem azt a kiscsajt. – mondta, aztán átmászott a pulton, és maga után invitált. Átmentünk a VIP részlegbe, és ott az egyik szobájába. Ahogy korábban, most is csak egy fekete kanapé volt ott. Legutoljára, akkor jártam itt mikor az a rohadék Trent hívott ide minket. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, Ralph-ra néztem, aki kényelembe helyezte magát a kanapén.

- Szóval – kezdtem bele, de ő közbe szólt.

- Mennyit tudsz? – kérdezte.

- Konkrétan azt sem tudom, hogy miért vagyunk most itt. – mondtam, mert ez tényleg így volt. Azon kívül, hogy Zoe azt mondta keressem meg, semmi mást nem mondott. Kicsit hülyén éreztem magam, a tudatlanságom miatt. Hümmögött egyet, aztán megszólalt.

- A lényeg, hogy mi vittük el az éjjel. – mondta. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. – Úgy látom, örülsz, hogy nem Davon karmai közé került. – bár mióta láttam, hogy Zoe épségben van így már tudhattam volna, hogy nem hozzá került, viszont, hogy valaki ki mondta, jobban tudatosodott bennem.

- Miért vittétek el? – kérdeztem.

- Beszélnünk kellett vele. – mondta, és kezével végig simította a borostás arcát. – Ahogy most veled is kell. – még most sem értettem, hogy miről van szó. Annyira utálom, mikor valaki kertel, és nem mondja ki rögtön, amiről szó van.

- Kiböknéd végre, hogy mi folyik itt? - mondtam, már egy kicsit ingerülten.  

- Zoe, megbízok benned, remélem, nem hiába. – mondta, aztán felállt, és oda sétált elém. – Mi egy vadász csoport vagyunk. Rólunk nem sokan tudnak. Jobb, ha ez így is marad. Szóval, mi is tudjuk, hogy vannak jó, és rossz farkasok. Egy tagunk, vállalta, hogy farkassá válik, hogy beépüljön. Sikerült neki! – elkerekedett szemekkel hallgattam, amiket mond. Látszott rajta, hogy még nem fejezte be, így nem szóltam közbe. – Megtudtuk, hogy nem csak egy külső embere volt. Hanem van még egy.

- Ki az? – szegeztem neki hirtelen a kérdést.

- Fogalmunk sincs. Az egész falka előtt titkolja. Senki nem találkozott még vele, csak Davon. – szünetet tartott, aztán folytatta. – Viszont nagyon jól informálja.

- Senkiben nem bízhatunk. – mondtam, magam elé bámulva.

- Annyit még tudunk, hogy nem farkas, hanem ember. – valamiért ez megnyugtatott. Nem tudom, mit csináltam volna, ha kiderül, hogy Aiden a besúgó.  

„Zoe szemszöge”

 - Ezt idd meg, jót tesz. – nyomott a kezembe, Daisy egy poharat.

- Ebbe mit raktatok? – kérdeztem, és közben a pohár aljára néztem. Persze semmit nem láttam, de jobban éreztem magam, így, hogy meg is bizonyosodtam róla.

- Istenre esküszöm, hogy ahhoz Ralph hozzá se nyúlt. – tette egyik kezét a szívére, másikat pedig felemelte. – Csak sima hársfatea. – mondta, aztán leült a velem szembeni székre. – Válaszolnék az előző kérdésedre. – mondta, és ahhoz képest, hogy nem sokkal lehet nálam idősebb, úgy éreztem sokkal, de sokkal érettebb nálam.

- Melyikre? – kérdeztem.

- Mindegyikre. –mosolyodott el. Még mielőtt elkezdte volna, az asztalnál megjelentek a többiek is. Tracy mellém, Gill, és Ralph, pedig Daisy jobb és bal oldalára ültek. – Elsősorban, viszont biztosítani akarlak arról, hogy a barátnőd, nincs veszélyben. Aki elvitte az csak egy senki volt. – jézusom, róla teljesen megfeledkeztem. Mégis milyen barát az ilyen? - Mi is vadászok vagyunk, ahogy te. Viszont rólunk nem sokan tudnak. Veled ellentétben. Téged mindenki ismer. Hisz te vagy Zoe Wilson, Hetty Wilson unokája. – rögtön elterelődtek a gondolataim, a rossz barát vagyok témáról. Sosem említette nekem senki, hogy vannak mások is, úgy tűnik, elég jól rejtőzködnek. – Tudjuk, hogy Davon rád pályázik. – mondta. Ennél a mondatánál rá kaptam a tekintetem. – Davon elég ravasz, de mi túl jártunk az eszén. Legalább is egy kicsit.

- Micsoda, hogyan? – kérdeztem. Hogy-hogy túl jártak az eszén? Nem értem.

- Sikerült az egyik társunknak, beépülni-e, és Davon közelébe jutnia. Vállalta, hogy farkas lesz, így hónapokon keresztül tervezgettük.

- Remélem Faye, nem bukik majd le. Mert akkor – kezdett el beszélni Gill.

- Nem fog lebukni. – fordult felé, Daisy.

- Ki az a Faye? – kérdeztem.

- Ő az, aki beépült. El tudta csavarni Davon fejét így, sikerült neki beszivárogni. Két hónapja van velük, és eddig megtudtunk pár fontos dolgot, ami téged is érdekelhet. – felkeltette az érdeklődésemet, nagyon is. Szóval van egy valaki, aki beszivárgott, és információkat ad ki Davon-ról. Erre mi miért nem gondoltunk? Ő megtette ezt, Trent-el. Mi is megtehettük volna, csak egy olyannal, akit ő nem ismer.

- Mi lenne az? – kérdeztem, mert már nagyon érdekelt.

- Nem bízhatsz senkiben. – mondta. – Nem csak egy embere volt köztetek. Van még egy. Azt viszont nagyon rejtegeti, még a falkája előtt is. Így még Faye sem tudta kideríteni ki lehet az. – a kezemben lévő poharat leraktam az asztalra, kicsit beljebb toltam, felkönyököltem rá, és a tenyerembe temettem az arcom. Egy újabb áruló? Hiába gondolkoztam, egyszerűen nem tudtam senkiről elképzelni, hogy Davon kezére játsszon. – Viszont, annyit kikotyogott Faye-nek, hogy ő nem farkas. – sokkolt le még jobban. Szent isten. – gondoltam magamban. Ha nem farkas, akkor egy vadász. Ez így még rosszabb. Az első, akire hirtelen gondoltam, az Adam volt. Csakhogy hamar elvetettem, mert, akiket még nálam is jobban utál azok a farkasok. Nem gondolnám, hogy segítséget nyújt, Davon-nak. Viszont, akkor egyetlen egy gyanúsítottam sincs. Ez viszont nagy baj.