31.fejezet

Sziasztok. Bocsi, hogy csak most tudtam hozni, de volt egy kis problémám. Sokan ki voltatok, hogy Zoe nem halhat meg. Ebben a részben kiderül mi lesz vele. Egy új szereplő is meg jelenik. Rövidke lett, de remélem tetszeni, fog. Pirossal jelöltem meg, hogy az előzetes meddig tart. Komikat most is várok. Ja, és még mielőtt megint elfelejtem: - Blogcserét vállalok!: D puszi<3

~Ann.xd

A gyertyák lángjai ide-oda lobogtak, és az árnyékainkat a falra vetítették. Két kezemet a fejtetőm felett összefogta egy kezével, a másikat felemelte, úgy mint aki karmaival akarja elvágni a torkom. Nem teheti meg. – gondoltam magamban. De mihelyst gondolataim véget értek, keze lendült. – Ne!

Körülöttem minden olyan nyugodt és békés. Halk hárfa hangját hallom. A levegő, amit beszívok oly friss, hogy biztos vagyok, benne nem szennyezi semmiféle káros anyag. Szemeimet kinyitottam, és csak egy valamit láttam. Teljes fehérséget. Az a puha valami, amin fekszem, mindent beterített. Mikor felültem jobban körül néztem. Ahogy a hátam mögé pillantottam, egy ajtót láttam meg, amit fény vette körül. Talpra álltam, és csupasz lábam körül köd jelent meg. Ahogy lépésre emeltem lábam a köd eltűnt, de mikor újra letettem ismét feltűnt. Mi történt velem? És még is hol vagyok? Az ajtó felé lépkedtem, már majdnem ott voltam mikor kinyílt, és még több fény tört ki rajta. Kezem szemem elé helyeztem, így védekezve az erős fényözön ellen, de látni akartam mit történik, ezért szűkült szemmel ugyan, de a világosságba bámultam. Pár másodperc múlva megláttam egy alakot, amint az ajtón lép ki. Fehér hosszú lenge ruha volt rajta, a lába pont, mint az enyém csupasz, és köd vette körül. Haja göndör fürtökben omlót vállaira. Ahogy egyre közeledett felém kezdtem látni arcát is. Bőre hibátlan, és mikor teljes arcát megláttam, barna szemeivel együtt, megdöbbentem.

- Riley? – arcán mosoly terült szét.

- Zoe örülök, hogy újra látlak. - karját széttárta, és mikor odaért hozzám magához ölelt. A múlt emlékei villantak fel elmémben. Az-az idő mikor még nem féltettem az életem és senki másét sem. Akkoriban csak egy problémám volt, a suli, de most már sokkal több és bonyolultabb dolgok vannak körülöttem. – Gyere. – vált el tőlem. Utána néztem, és ő éppen egy pad felé sétált, ami az előbb még nem volt ott. Valahogy úgy éreztem nem kell nagy jelentőséget tulajdonítanom neki, ha már a lábam körül köd száll. Mire oda értem Riley már a fehér fapadon ült. Helyet foglaltam mellette, és rá néztem.

- Hogy vagy? – valamiért ez volt az első kérdés, ami eszembe jutott. Elmosolyodott.

- Vajon, hogy lehet egy halott ember? – felemelte szemöldökét. – A jól az túlzás lenne, csak annyit tudok, erre válaszolni halálian. – nevetni kezdett mintha egy oltári nagy viccet mesélt volna. Régen is viccelődött, úgy tűnik ebben nem változott. Mikor észrevette, hogy nekem még egy mosoly sem hagyta el ajkam, abba hagyta, és megköszörülte a torkát. – Te, hogy vagy?

- Igazából nem tudom. – válaszoltam őszintén. Ahogy nála, nálam is a jól túlzás lenne. 

- Tudod miért vagy itt? – kérdezte.

- Nem. – felemelte kezét, és egy félkört rajzolt le vele. Egy hatalmas köd jelent meg, és kép jelent meg benne. Olyan volt, mint egy hatalmas tv. Nézni kezdtük. Justint és magamat véltem felismerni benne. Rajtam egy nagy pulcsi, és bugyi volt, Justinon pedig egy szál boxer. A falnak lökött, és keze a nyakamhoz vándorolt. Mi a fene ez? Mégis miért nézet velem ilyet? Ahogy látom Justin már nem volt önmaga. Próbáltam magam védeni azzal, hogy kezét ellöktem, és a tőrért nyúltam, de megállított, azzal, hogy utánam kapott, és előre borultam. Mikor hátamra fordultam, Justin lefogta két kezem fejem felett, és szabad kezét felemelte, amin karmok voltak. Keze lendült, és a számat egy hangos NE hagyta el. A köddel együtt elpárolgott a kép is. Rileyra kaptam a fejem. Miért nem mutatta a végét?

- Kérdezd meg a legfontosabb dolgot. – mondta. A legfontosabbat? – kérdeztem magamban. 

- Megölt? – néztem rá. Nem válaszolt csak maga elé nézett. Tehát akkor, ha nem válaszol, az felér egy igennel. Hisz mi másért lennék egy ilyen helyen, és hogy tudnék a halott barátnőmmel beszélni. Megölt! Ő, aki mindentől óvni akart. Aki jobban féltett, mint a saját szüleim.

- Nem. – mondta.

- Tessék? – kaptam a fejem Rileyra.

- Nem ölt meg. – nézett rám. – Az utolsó pillanatban meg tudták állítani. – egy hatalmas kő esett le a szívemről. – Már újra önmaga, és mondanom sem kell, mennyire utálja most magát. – lábát a padra emelte és törökülésbe helyezkedett. – Figyelj – kezdte. – titeket Isten is egymásnak teremtett, és hidd, el tudom, mert már párszor beszéltem vele rólatok. – mosolygott. – A szívetek egymásért dobog, és ez mindig így lesz. Az utatok mindig keresztezi egymásét, így soha nem tudjátok elengedni egymást. Neked ő az igazi, ahogy neki is te. Legyetek boldogok, a sok rossz ellenére is. – mosolyogva néztünk egymásra.

- Hiányzol. – mondtam, és szemem könnybe lábadt. Nekem kellene ott lennem, ahol most ő van. Rossz érzés nap, mint nap úgy felkelni, hogy tudom nekem kellett volna meghalnom nem neki.

- Nehogy elkezdj nekem itt sírni. – mondta, és a vállamra rakta a kezét. – Mindig ott vagyok veled, még ha nem is látsz. – harangszó zavart meg minket. Riley felnézett, azután vissza rám. – Mennem kell. – felállt a padról, és én is felpattantam.  Visszasétáltunk az ajtóhoz, mikor elé értünk felém fordult. – Ha eljött az időd, akkor itt találkozunk, bármikor is legyen az. A segítségemmel fogsz majd a fénybe lépni. – megöleltük egymást, amit egy újabb harangszó zavart meg. Elváltunk egymástól, és Riley visszasétált a fénybe. Még visszafordult, és oda integetett, amit én is viszonoztam. Az ajtó lassan zárult be, a fényáradattal, és a barátnőmmel együtt, az is eltűnt. A pad felé néztem, de már az sem volt ott. A fehérség lassan változott át feketeséggé. Már semmit nem láttam, csak sötétséget. Hangokat hallottam meg.

- Ébredezik. – mondta valaki.

- Zoe. – nevem hallatára, szemhéjam lassan nyílt fel. Az ágyon feküdtem, és mikor szemem teljesen kinyílt, Grant arcával találkoztam össze. – Jól vagy? – bólintottam egyet. Granten kívül még Aiden, két számomra ismeretlen személy, és Justin voltak bent a szobában. Az előbb említett személy, a lehető legtávolabbi helyen tartózkodott. Arcáról szomorúságot, bűntudatot és ilyesfajta érzelmeket lehetett leolvasni. Ahogy Riley is mondta, látszik, hogy utálja saját magát, amiatt, amit tett velem, és tett volna, ha nem lépnek közbe. Felültem az ágyon, és csak őt néztem. Nem akarom, hogy utálja magát. Tudom, hogy ha önmaga lett volna, akkor soha nem tett volna ilyet. És ha igaz amiket Riley mondott, akkor az én helyem Justin mellett van bármit is tegyen.

- Magunkra hagynátok? – néztem Grantre.

- Már csak pár perc és feljön a hold. – mondta. – Jobb, ha most indul, mielőtt ismét elveszti a fejét. – nézett Justin felé.

- Kérlek. – mikor visszanézett rám megforgatta a szemét.

- 2 percetek van. Az ajtó előtt fogok állni, ahogy ők is. – mutatott a két srácra, és Aidenre. Megfordultak, és kivonultak az ajtón. Ahogy becsukódott az ajtó, rögtön ledobtam magamról a takarót, ami rajtam hevert. Az ágy végébe másztam, és mikor lábam a talajhoz ért, Justin hangja zengte be a szobát.

- Ne gyere a közelembe. – feje lehajtva, kezeit csak maga mellett lógatta. Nem érdekelt mit mondott, oda mentem, és megálltam előtte.

- Nézz rám. - mondtam.  Fejét még mindig lehajtva tartotta így fordította oldalra, de véletlenül sem nézett rám. – Akkor olvass a gondolataimban. – mondtam. Az agyam csak azokon a mondatokon forogtam amiket Riley mondott. Lehet, hogy csak egy álom volt, de én akkor is hiszem, hogy a halál után van élet. Riley az álmaimon át kommunikált velem. És amiket mondott rólunk, igaznak látszanak. Már majdnem elengedtem, de akkor ismét találkoztunk, igaz, hogy majdnem a fejébe lőttem egy nyilat, de ott jöttem rá, hogy nekem szükségem van arra, hogy velem legyen. Justin felpillantott.

- Tényleg így gondolod azok után, amit tettem? – arca olyan komoly volt, hogy még soha nem láttam ilyennek.

- Szükségem van arra, hogy velem legyél. – mondtam ki hangosan is. Két keze közé kapta arcom, és megcsókolt. Gyengéden és óvatosan érintette ajkaimat övével. Úgy bánt velem, mint egy porcelán babával. Mikor elváltunk egymástól, egyből a szemembe nézett.

- Sajnálom. – mihelyst kimondta Grant rontott be az ajtón.

- Menned kell. – mondta.

- Gyere haver. –intett neki Aiden. Egymásra néztünk, és nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudjam, legszívesebben itt maradna velem, de ő is tudja, hogy nem lehet. Még nyomott egy csókot ajkamra, és elindult. Az ajtón kilépve hátra nézett, és egy mosolyt erőltetett arcára, azzal megfordult, és elsétált Aidennel az oldalán. Néztem, ahogy távolodott, de hirtelen Grant lépett be látó terembe.

- Jobb, ha felöltözöl. – magamra néztem. Még mindig egy bugyi volt rajtam, amit Justin nagy pulóvere takart el. El is felejtettem. Amint Grant kiment, a ruháimat kezdtem össze szedni, amik szanaszét hevertek a padlón. Az egészet az ágyra pakoltam, és öltözni kezdtem. Levettem a nagy pulcsit, és akkor vettem észre, hogy a mellem körül vérfoltok vannak, amiatt, hogy Justin karmai belém mélyedtek. Nem foglalkoztam vele. Vagy is nem akartam foglalkozni vele, felejteni akarom ezt az egészet, és nem emlékezni rá. Nem haragszok rá, de ha lehetne, akkor kitörölném a memóriámból azt a rész ahonnan már nem önmaga volt.   Felvettem melltartóm, a többi ruhadarabommal együtt, és kimentem a szobából. Mikor kiértem, csak egy valaki volt ott. A kanapén ült, és a telefonját nyomkodta. Fekete haja össze visszaállt feje tetején, és amikor felemelte fejét a készülékről sötétbarna szemei rám villantak. Egy kis mosoly jelent meg arcán. A telefonját a zsebébe dugta, és felállt.

- Te lehetsz Zoe. – mondta, és felém közeledett. – Az én nevem Isaac. – mikor oda ért hozzám, jól szemügyre vett. Szemei, fejem tetejétől vándoroltak egészen a lábamig. Kicsit zavarba is jöttem miatta, de mikor visszanézett egyenesen a szemembe, megszólalt. – Már értem miért van annyira odáig érted Justin. Szép vagy. – ettől csak még jobban zavarba ejtett. Elkaptam tekintetem az övétől, és a helységet kezdtem el kémlelni. – Látom zavarba hoztalak. – nem kellet rá néznem, hogy tudjak, az arcát egy hatalmas mosoly lepi el. – Mindegy – mondta – Grant azt mondta, mindjárt jön, mert még akar mondani neked valamit. – mikor befejezte mondatát, visszasétált a kanapéhoz, és ugyan abba a pózba helyezkedett, amelyikben az előbb volt. – Jön. – mire megértettem volna, hogy miért mondta, Grant lépet be az ajtón.

- Feljött a hold. – mondta, és Isaac-re nézett. – Jól vagy?

- Persze. – válaszolta lazán. – Rám már nincs hatással. A magam ura vagyok. – Grant bólintott, és rám nézett.

- Mindenben hallgass rá. – mutatott a kanapén ülő személyre. – Ha azt mondja menni kell, akkor ne ellenkezz. – magyarázott. – Nem tudom, mire számítsak. Davon kiszámíthatatlan lett az idők folyamán. – úgy beszélt mintha ezer éve ismerné. – Ettől függetlenül mindenre felkészültünk. – a vállamra rakta a kezét. – Justin jó fiú, és szeret téged. Ami az előbb történt, az nem az igazi énje volt. Ha megtanulja, uralni, akkor ilyen többet nem fog előfordulni.  Megígértem neki, hogy vigyázunk rád, helyette is. – levette vállamról a kezét, és ment volna Isaac felé, de félúton megállt, és visszafordult felém. – Ja, és azt üzeni, a fegyvereid legyenek nálad. És én is pont ez javaslom. – a fejével a szoba felé bólintott. Sarkon fordultam és visszamentem, hogy a fegyvereimet összeszedjem. Mire visszaértem Grant már nem volt sehol. Lepakoltam a nyilas tegezt az íjjal együtt, a késeket tartó övet még a szobában visszacsatoltam derekamra, és így vártam. Magam sem tudom mire, de vártam. Az egyik ablakhoz sétáltam, és teljes nagyságába tárult elém, a telihold. Mennyi minden történt már most, és még a java hátra van. 

31.fejezet ELŐZETES

Sziasztok. Bocsi, de nem tudom most hozni a folytatást mert későn kezdtem el írni.: ( De hétfő vagy kedd estére megírom, és majd olvashatjátok. Most egy kis előzetest hoztam nektek, hogy mire számíthattok. Puszillak titeket.: )

~Ann.xd

Előzetes!

Körülöttem minden olyan nyugodt és békés. Halk hárfa hangját hallom. A levegő, amit beszívok oly friss, hogy biztos vagyok, benne nem szennyezi semmiféle káros anyag. Szemeimet kinyitottam, és csak egy valamit láttam. Teljes fehérséget. Az a puha valami, amin fekszem, mindent beterített. Mikor felültem jobban körül nézem. Ahogy a hátam mögé pillantottam, egy ajtót láttam meg, amit fény vette körül. Talpra álltam, és csupasz lábam körül köd jelent meg. Ahogy lépésre emeltem lábam a köd eltűnt, de mikor újra letettem ismét feltűnt. Mi történt velem? És még is hol vagyok? Az ajtó felé lépkedtem, már majdnem ott voltam mikor kinyílt, és még több fény tört ki rajta. Kezem szemem elé helyeztem, így védekezve az erős fényözön ellen, de látni akartam mi történik, ezért szűkült szemmel ugyan, de a világosságba bámultam. Pár másodperc múlva megláttam egy alakot, amint az ajtón lép ki. Fehér hosszú lenge ruha volt rajta, a lába pont, mint az enyém csupasz, és köd vette körül. Haja göndör fürtökben omlót vállaira. Ahogy egyre közeledett felém kezdtem látni arcát is. Bőre hibátlan, és mikor teljes arcát megláttam, barna szemeivel együtt, megdöbbentem.

- Riley?

30.fejezet

Sziasztok.: ) 30.fejezet is megérkezett.  Bocsi hogy sokat kellett rá várni, de szerintem megérte.: ) Köszönöm a komikat és a feliratkozókat. ÉS több mint 10.000 oldalmegtekintés, hát csak pislogok, annyira örülök neki .: D Komikat most se felejtsetek el írni, előre is nagyon köszönöm.: )puszi nektek<3

~Ann.xd

- Vele beszéltél? – kérdezte Grant.

- Igen, megbeszéltem vele, hogy hol találkozunk, és onnan ide hozzuk. – adtam vissza Aidennek a telefonját.

- Jól van kishaver, minden a legnagyobb rendben lesz. – mondta.

- Reméljük.

A napok olyan gyorsasággal teletek, mintha a hurrikán vinné magával. A telihold estéjétől már csak egy nap választott el. Felkészültek voltunk ugyan, de akkor is volt bennem félelem. Mi van ha Davon és a falkája sokkal felkészültebb lesz, mint mi? Már vagy százszor lejátszódott a fejemben minden, de valahogy mindig ott kötöttem ki, hogy vesztünk. Igaz, hogy Grant nem engedi, hogy Zoe közelében legyek a telihold alatt, de valamit tennem kell. Aidennel már megbeszéltem, hogy a ház közelében maradunk, és ha a hold nagyon elvenné az eszem, akkor párszor a fának csaphat. Bár nagyon ellenezte, de belement. Zoeval is már részletesen átbeszéltük a dolgokat. Amiről ő nem tud az-az, hogy körülbelül lesz egy óránk vagy még kevesebb, amit együtt tölthetünk, csak ketten. Mivel a telihold 22:00-kor bukkan fel, és ha minden igaz Zoe előbb érkezik, azt a kevés időt együtt tölthetjük. Grant leszögezte nekem, hogy vele lehetek, de amint az óra tízet mutat indulnom kell. És ha ezt nem tartom be, akkor nem érdekli mit fogunk csinálni a szobámban, bejön és kirángat onnan. Bár azt még én magam sem tudom, mit csinálunk majd, de abban biztos voltam, hogy addig fogom magamhoz ölelni, amíg csak lehet. Megeshet, hogy közben történik még pár dolog, de azt a véletlenre bízom.

Az ágyban fekszem és félek lehunyni a szemem. Ha reggel felkelek, akkor már csak órák fognak elválasztani a teliholdtól. Jobban félek attól, hogy Zoenak baja esik, mint attól, hogy nekem. Amíg az én sebeim másodpercek alatt begyógyulnak, neki nem. Ha egy nagyobb sebet ejtenek rajta, ő abba bele is halhat. Bár ezt is akarják, hogy egy ember élettel kevesebb legyen a földön, de nem fogom hagyni. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne kerekedjen el felettem a másik énem, és, hogy közbe tudjak lépni. Szemem behunytam, fejtetőmtől egészen a talpamig ellazítottam magam. A levegőt egyenletesen fújtam ki, és be.

Relaxálni próbáltam, ami összejött volna, ha nem villan be egy kép. Még pedig az, amikor a Zoet üldöző farkas felemelte kezét és karmaival elvágta a torkát. Látószervem egyből kipattant. Ez nem történhet meg. SOHA!

„Zoe szemszöge”

Hát eljött ez a nap is. Nyílt ki szemem az alvás után, na jó inkább nevezném szundikálásnak, mint alvásnak. Az éjjel többször is felébredtem, és csak azon járt az eszem, hogy mi lesz velem. Vajon ha Davonnak sikerül a terve és megöl, akkor Justin tovább lép majd, vagy talán megbosszulja a halálom? És ha meghalok, akkor találkozok Rileyval? Nagyon sok kérdésem lenne, de ezeket nem teszem fel senkinek, csak saját magamnak. Hogy félek-e az estétől? Egy részem igen, a másik viszont próbál erős maradni. De nem csak magamat féltem, Justint is. Mivel még nincs, elég önuralma nem lehet a közelemben, és ez aggaszt. Egy bizonyos Isaac-el (Ájzek) kell a házban maradnom, amíg Justin kitudja, hol fog kószálni. Ha összefut egy vadásszal, akkor már nem csak az én életem lesz veszélyben, hanem az övé is. Ezt neki is elmondtam az egyik alkalommal mikor telefonon beszéltünk, de csak annyit mondott, hogy neki nem lesz semmi baja. Miért olyan biztos ebben? Lehet, hogy a sebei begyógyulnak, de ha összetalálkozik egy vadásszal és van nála egy injekciós tű a sisakvirág folyadékkal, akkor nem fog gyógyulni. Meg fog halni. Amibe én bele pusztulnék. Tudom, hogy nem töltünk sok időt együtt, sőt utoljára akkor találkoztunk mikor a sikátornál úgy rám ijesztett, és annak már vagy 4 napja. Akkor is én beleszerettem annyira amennyire csak lehet. Nélküle az életem már nem lenne ugyan az. Egy űr lenne a helyén.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Felöltöztem, rendben szedtem magam, és elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam pont akkor jött ki Marko is.

- Szép jó reggelt. – mondta vidáman. Hogy lehetne ez a reggel szép, és még jó is? Talán elfelejtette, hogy ma telihold lesz?

- Neked is. – mondtam. Elindultam felé, és együtt mentünk le az étkezőbe. Mikor beléptünk az ajtón szinte már mindenki ott volt. Oda mentünk az asztalhoz ahová mindig ki van pakolva egy hadseregnek való étel, és elvettük azt, amit éppen megkívántunk. Amíg az én tányéromon egy szelet kenyér vaj és párizsi volt, addig Markoén tornyosult az étel. Mikor rám és a tányéromra nézet, megszólalt.

- Jobb ha többet eszel. Tudod, a reggeli a legfontosabb étkezés. És ma minden erőnkre szükségünk lesz. – magyarázta.

- Az se biztos, hogy ezt meg tudom enni nem, hogy még többet. – mondtam. Ezt a kevés ételt is csak azért vettem el, hogy legyen valami a tányéromon, de még azt is csak csipegetni fogom. Úgy éreztem egy falat nem menne le a torkomon.

- Félsz az estétől? – kérdezte, de nem várta meg rá a választ. – Ne félj, amíg engem látsz. – mondta, és a vállamra rakta kezét, és egy biztató mosolyt vetett felém. Kedves tőle, hogy bátorítani akar, de sajnos ez nem fog összejönni. Ha tudná, hogy a ma este sorsdöntő számomra. Két választásom van. Az élet vagy a halál. De a sorsomba én is bele fogok szólni, és az élet ösvényét fogom tovább taposni. A halál még nem engem vár. Félek ugyan, de hogy életben maradhassak ahhoz az én erőmre is szükség lesz.

Leültünk az egyik asztalhoz, ahol már helyet foglalt Marta, és még három vadász társunk. Amíg mindenki tömte magába a falatokat, én csak kis darabokat tudtam csak lenyelni, azt is kín szenvedéssel. Mikor mindenki végzett átmentünk a kiképző terembe. Leültünk a padra, és vártunk. 10 perc után, Jenna Eric a nagyi és Mrs. Woods álltak elénk.

- Újra eljött ez a nap. – kezdte Mrs. Woods.

- Mindig ugyan az a szöveg. – szólalt meg a hátam mögött Marta.

- Minden erőtökre szükségetek lesz, ahhoz, hogy túléljétek a vérontás éjszakáját. - Markora pillantottam, aki mellettem ült, és egy kicsit közelebb hajoltam hozzá.

- Miért nevezte vérontásnak? – súgtam fülébe a kérdésemet. Rám nézett, és ő is közelebb hajolt.

- Azért mert ezen az estén sokkal több vér fog folyni, mint egy rendes napon. – suttogta ő is. Azt hiszem ez a nap sokkal rosszabb lesz, mint amire számítottam.

- Ha megláttok, egyet ne tétlenkedjetek, rögtön öljétek meg. – szólt Eric. – Tudjátok jól, hogy ilyenkor erősebbek lesznek a hold miatt. Érzékeik felerősödnek, és messziről kiszagolják a félelmet. Ezért el kell felejtenetek még a félelem szót is. Nincs olyan, hogy lehetetlen hiába lesznek, erősebbek mi letudjuk, győzni őket. – mondta határozottan.

- Mindenkinek ott lesz a fegyvere, amivel harcol majd. – szólalt meg Jenna is. – Ha csak az öklödre és a testi erődre támaszkodhatsz, akkor se add fel a harcot. Itt mindenki – nézett végig a padon ülőkön. – ki tudja ütni az ellenfelét, ha megölni nem is, de ártalmatlanná tudjátok tenni őket a testi erőtökkel. – mikor befejezte a mondatát a nagyi lépet egyet előre, így kiállt a négy emberből álló sorból.

- Az előttem lévők már mindent elmondtak, én csak annyit mondhatok. Bízzatok magatokban és a győzelemben. – úgy tűnik vége lett a szónoklatoknak, mert Eric a fegyverraktárhoz sétált, kinyitotta és az öt fős csapatokat hívta oda magához. 15 csoport van. Minden csapatnak meg van adva hol és mekkora területen kell figyelni-e. Nem csak az erdőben, hanem a nyílt utcán is lesznek csoportok. Egyre jobban féltem attól, hogy Justin belefut egy ilyen csapatba. De én még is kinek szólhatnék, hogy vigyázzon rá? Senkinek. Mivel a körülöttem lévő emberek mind úgy tudják, hogy nem találkoztam vele azóta, hogy ide kerültem jobb, ha nem is tudják meg. Mert ők nem hisznek abban, hogy léteznek olyan farkasok, akik nem bántják az embert. Ha szólnék valakinek erről az egészről, abból csak még nagyobb bajt csinálnék. Azon viszont csodálkozom, hogy Justin barátai annak ellenére, hogy vadász vagyok belementek, hogy vigyázzanak rám.

- Következő csapat. – kiabált Eric. Felállt mellőlem Marko, és a fejével biccentett, hogy mi jövünk. Oda mentünk, és a fegyvereket osztotta ki nekünk. James és Adam, akik tapasztaltabbak voltak maguk választották ki fegyvereiket. Markonak egy pisztolyt, persze ezüst golyókkal, három tőrt és öt db injekciós tűt kapott, amiben már ott volt a sisakvirág folyadéka. Marta is ugyan azokat kapta, meg mint bátya. Nekem a pisztoly helyett íjat adott, de azon kívül nálam is megtalálható volt a három tőr és az injekciós tűk.

Az egész napot a teremben töltöttük. Most nem harccal ugyan, csak beszélgetéssel. De minden egyes beszélgetésben csak a teliholdról volt szó. Ezért én inkább csak ültem a padon.

- Hív a nagyid. – jött oda Jenna. Megfogtam a mellettem heverő íjamat, és elindultam felé. Mikor oda értem mellé elmosolyodott.

- Figyelj aranyom. – kezdett bele. – Nagyon vigyázz magadra. Rendben? – arcára egy kis aggódás szökött a mosoly mellé.  

- Persze nagyi vigyázni fogok. – meg még vagy húsz alakváltó. De ezt persze már magamban mondtam.

Már csak egy óránk van az indulásig. Felmentem a szobába, felvettem egy melegebb pulóvert, és megnéztem, hogy Justin hívott- e. Mikor kioldottam a képernyőzárat, öt nem fogadott hívást jelzett. Ez vagy mind Justin volt, vagy olyanok, akik őt hívták. Megnyitottam és az összes ismeretlen számot jelzett, de mivel nekem a magán számot kell felvennem, így visszaraktam a rejtek helyére, és visszaindultam a többiekhez. Mikor leértem már mindenki a saját csapatában állt, így én is gyorsan beálltam az enyémbe.

- Mindenki tudja a területét, így hát indulás. És mindenki nagyon legyen résen. – mondta Eric. Már nála is volt pisztoly nem is egy. Tehát ő is kint lesz este. Az íjat a vállamra akasztottam, és elindultunk a ház kijáratához. Mikor kiértünk az ajtón, már sötétség borult a tájra. Mindenki elővette a zseblámpáját, és világította magának az utat. Mivel ez egy alap kellék ezt Ericnek nem kellett adnia. Előhúztam, a tegezből, amiben a nyilaim is hevertek, magam elé tartottam, és felkapcsoltam. Bevilágította előttem a sötét utat. Az összes csapat szét széledt. Már csak az elemlámpák villogását lehetett látni. Minden olyan nyugodt volt, és csendes. Csak a száraz ágak ropogtak a talpunk alatt. Most jött el az a pillanat, hogy azon kezdjek el gondolkozni, még is hogy lépjek le úgy, hogy ne legyen feltűnő. Be voltam kerítve. James és Adam a hátunk mögött, Marko szinte mellettem, Marta pedig pár lépéssel előttem ment. Ha innen meg tudok szökni, akkor szobrot állíttatok magamnak. Egyszer csak villogás jött hátulról.

- Mi a franc. – hallottam meg Adam hangját. Mikor hátra néztünk, az elemlámpáját a tenyeréhez csapdosta addig, amíg az ki nem aludt teljesen. – Hogy a fene vinné el, pedig új elem van benne. 

- Várj, nálam van pótelem. – szólalt meg a mellette álló James. Levette a hátáról a kis táskáját és kutatni kezdett benne. Mikor felnézett egyenesen felénk világított lámpájával. – Marko szólj a húgodnak, hogy ne császkáljon el. Együtt kell maradnunk. – mikor elmondta mondatát a világító eszközt a táskájába irányította. Marko megfordult, így én is. Marta már jóval előttünk haladt.

- Marta. – mondta bátya hangosan. De nem reagált rá semmit, így elindult utána. Ott álltam egyedül. Visszanéztem a másik két társamra, ők még mindig az elemet keresték. Mikor Marko irányába fordítottam fejem, nem láttam már csak azt, hogy az elemlámpájával világít, és egyre távolodik. Itt az idő. Most kell eltűnnöm. Már most bűntudatom van- e miatt, de muszáj megtennem. Lekapcsoltam a lámpát, és próbáltam halk léptekkel elosonni. Ami szerencsémre sikerült is. 15 perc gyaloglás után, mikor már úgy éreztem, hogy kellő távolságban vagyok a többiektől, visszakapcsoltam az elemlámpát. Csak mentem és mentem. Mikor megláttam egy kidőlt fenyőt megörültem, hogy jó irányba megyek. Nem telt el 10 perc és megláttam azt a helyet. Kiléptem a fák közül, és pont azon a helyen álltam meg ahol a földön szenvedő Justint néztem mikor ismét találkoztunk.

- Zoe. – hallottam meg nevem. A lámpát a hang irányába fordítottam, és ott állt ő, mellette két ember. Gyors léptekkel indult el felém. Mikor oda ért átfogta derekamat és szorosan magához ölelt. A kezeim a nyakához vándoroltak, és én is magamhoz öleltem. Mikor elváltunk egymástól, egy lágy csókot váltottunk. Kivette a kezemből a lámpát lekapcsolta, és visszarakta oda ahonnan én elővettem. Valószínű, hogy gondolataimból tudja hová kell rakni. Megfogta kezem, és elindultunk a két férfi felé, de mire oda értünk volna már megfordultak, és előttünk mentek. Mikor kiértünk az erőből egy autó állt az úton, amibe mi be is szálltunk. 5 perc múlva egy utcába kanyarodtunk be az első házhoz. A bejáratnál ácsorogtak néhányan. Justin kinyitotta az ajtót, és én is azon az oldalon szálltam ki, hogy ne kelljen eleresszem a kezét.

- Megjöttek. – kiabált egy fickó. Kinyílt az ajtó, és egy számomra ismerős férfi lépet ki rajta. Grant. Aki ott volt mikor elvittek a vadászok.

- Örülök, hogy újra látlak. – mondta, és közben jött le a lépcsőn, ami az ajtó előtt volt elhelyezve. Mikor elénk ért, Justinra nézett. – Van még 57 percetek. – nézett az órájára. Justin az ajtó felé húzott. Még is mire van 57 percünk? Megállt felém fordult, és így szólt.

- Arra, hogy együtt lehessünk. – felcsillant a szemem, amit ő is észrevett, és egy mosollyal díjazta. A házba érve, Aident láttam meg a kanapén. Mikor utoljára találkoztunk nem voltam épp a szíve csücske. Akkor akartam a mellettem álló személy fejébe egy nyilat lőni, amit szerencsére Aiden megállított.

- Szia. – mondta felállva a kanapéról.

- Szia. – mondtam én is.

- Aiden. – kiabált kintről valaki. A fiú nem tétlenkedve ki is sietett az ajtón. Justin viszont húzott tovább maga után. Mikor egy ajtó elé értünk megállt, és felém fordult.

- Hunyd be a szemed. – mondta. Úgy is tettem. Vajon mi vár rám ebben a szobában? Hallottam, ahogy kinyílik az ajtó, és behúz rajta. – Ne less. – a hangja irányába fordítottam a fejem, és csak mosolyogtam. Elengedte kezem. Mikor hallottam, hogy az ajtó becsukódik, pár másodpercig azt hittem egyedül hagyott, de mikor meghallottam hangját, zene volt füleimnek. - Kinyithatod. – lassan emeltem fel szemhéjamat, és mikor már teljesen nyitva volt, csak ámultam. Mindenhol gyertyák égtek. Gyönyörű volt. Egy könnycsepp szökött szemembe. Még senki nem csinált nekem ilyesmit. Mikor rá néztem, láttam, hogy engem figyel és a reakciómat. A vállamon lévő íjat a földre dobtam, és két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot. Úgy csapódtam oda hozzá, mint repülő a földhöz. Kezemet nyakába akasztottam, és számat övére tapasztottam. Úgy csókoltuk egymást, mintha soha többet nem tehetnénk. Egyik keze a derekamon, a másik pedig az arcomon pihent. Nem sokkal később az arcomon lévő keze, hátra túrta hajam, elvált számtól, és pont azon a helyen kezdte el csókolgatni ahol annak idején megharapott. Beleborzongtam apró kis csókjaiba. Mikor abba hagyta, azt vártam, hogy visszatér számhoz, de helyette a hátamon lévő nyilas tegezt vette le rólam, és a derekamon lévő késeket tartó övet is kicsatolta, és megszabadított tőle. A földre rakta. Karja ismét a derekamra helyezte, és magához húzott. Egyik kezét a pulcsim nyakához vezette, és ujjaival megfogta a cipzárt, és óvatos mozdulatokkal húzta le. Mikor az aljához ért, levette rólam, és azt is a földre hajította. Nem bírtam tovább, számat ismét az övére helyeztem. Nem akartam mást, csak kiélvezni ezeket a gyönyörű perceket, amiket vele tölthetek. Justin kezei fenekemhez vándoroltak, felemelt, és az íróasztalra ültetett. Lábamat szétnyitottam, hogy olyan közel érezhessem, magamhoz amennyire csak lehet. Ahogy közelebb lépett, kezével magához szorított, és felső testünk összeforrt. Ajkaink érzékien vándoroltak egymásén. Olyan volt ez az egész, mint egy megtestesült álom. Hogy érezhetem illatát és érinthetem testét. Bár megállíthatnám az időt, és örökre így maradhatnánk. Justin hirtelen vált el tőlem. Mikor kinyitottam a szemem, a pulcsiját rántotta le magáról, mikor azzal végzett, fehér pólója jött. Amikor megláttam csupasz felsőtestét, csak azt tudtam nézni. Minden egyes porcikáját szemügyre vettem. Egy lépéssel vissza tért hozzám, és bőrömön, puha tenyere jelent meg, ahogy becsúsztatta felsőm alá. Homlokunk összeért, és így néztünk egymás szemeibe. Mosoly húzódott arcomra, és kezemmel meg simítottam kedvesem arcát. – Imádom a mosolyod. – mondta, és egy apró csókot lehelt szám sarkára. Ezektől a szavaktól még szélesebb lett a mosolyom. Az asztal sarkához közeledtem, lábamat átkulcsoltam derekán, és úgy szorítottam magamhoz. Kezeimet meztelen felsőtestén húztam végig, egészen a nyakáig, ott pár centivel közelebb húztam, és szánk ismét eggyé vált. Ajkaink vad játékban kezdtek, amihez nyelveink is csatlakoztak pajkos mozdulataikkal. Justin kezeivel megfogta pólóm alját, és gyors mozdulatokkal lehúzta rólam. Mihelyst végzett vele ajkai úgy robbantak vissza enyémre, hogy kissé hátra billentem, de ő visszahelyezett egyensúlyomba a kezei segítségével. Minden egyes tapintása bőrömbe égett. Azt hittem elolvadok érintése és csókjai hadától. Úgy érzem, ha az este folyamán el kell menjek az élők világából azt úgy teszem, hogy boldog vagyok mert tudom, hogy ő az akivel utoljára bűnbe eshettek. Felkapott az asztalról és az ágy felé vitt. Mikor az ágyra dőlt velem, még itt sem hagytuk abba egymás ajkának kényeztetését. Mikor még is elváltunk egymástól, és kinyitottam a szemem, Justin mohó tekintetével találkoztam össze. Többet akart, ahogy én is. Kezemmel végig simítottam arcától kezdve a mellkasán át felsőtestének minden kis porcikáját. Teste megfeszült érintésem által. Mikor a nadrágjából kilátszó boxeréhez értem, szememet visszavezettem az övéhez. Az szemeiben már nem csak a mohóságot, hanem a vágyat is felfedeztem. Vajon arra vágyik, amire én? Hogy testünk eggyé váljon? – Igen, arra vágyok. – mondta. Hangjában több vágyakozás volt, mint amennyi az arcára van írva. Két tenyeremet vállához érintettem, és magam mellé löktem. Mikor a matracra vágódót, felkeltem, egyik lábam átvetettem rajta, és így ültem rá csípőjére. Közel hajoltam hozzá, és ismét csókolni kezdtem. Kezeivel oldalamat simogatta, amitől egy jól eső borzongás fogott el. Ezt ő is észrevette, csókunkba mosolygott, és közelebb húzott magához. Így már rajta feküdtem. Éreztem mellkasa mozgását, és szívének gyors ritmusát. Mind két tenyerét hátam közepére helyezte, és visszafordult, hogy ismét ő legyen fölöttem. Keze a matrac és a hátam között maradt, egy kicsit megemelt és feljebb rakott. Ezt addig csinálta, míg a fejem el nem érte a párnákat. Azután kezei a nadrágomhoz vándorolt, nem sokat vacakolt vele gyorsan húzta le a cipzárját, és azt az egy kis gombot is hamar kigombolta. Csak néztem, mit csinál velem. Hamar lekerült rólam a nadrág, és ott feküdtem Justin ágyában egy száll fehérneműben. Mikor teljesen visszaemelkedett felém megcsókolta homlokom, szám sarkát, nyakam, és mindenhol ahol csak ért. Nagyon élveztem kis csókjait szerte a bőrömön. És mikor megérintette mellem, elöntött a forróság. Oly módon ébresztette fel a bennem lévő vágyakat, hogy megmarkoltam a mellemen lévő kezét. Ahogy egymásra pillantottunk, mint ketten tudtuk, hogy most rögtön akarjuk egymást. Nem 5 vagy 10 perc múlva. Most rögtön! Justin másik kezével hátam alá nyúlt, hogy kikapcsolhassa melltartómat. Olyan könnyedén csinált minden, mint, aki ezer éve jártas ebben. Amíg én egy fiúval voltam, ő ki tudja mennyi lányt hódított meg előtte. – Nem annyit amennyire te gondolsz. – mondta, és mikor visszanéztem rá huncut mosoly volt arcán. Nem hiszem el, hogy még most is képes a gondolataimat lesni. Mikor levette melltartóm, én a nadrágja után nyúltam. Övét csatoltam, mikor keze kezemhez ért és eltolta onnan. Pár mozdulattal lerántotta magáról a ruhadarabot. Azt megjegyzem, hogy sokkal gyorsabban, mint ahogy én csináltam volna. Ismét felém hajolt, kezeit vállaim mellé tette, így tartott súlyát. Arca közeledni kezdett felém, így én is megemeltem fejem, hogy előbb érjük el egymást. Amíg én hosszú csókot akartam váltani, addig ő csak játszadozott velem. Egy apró puszit adót számra, és utána elhúzta magát. Ezt csinálta folyamatosan. Mikor megelégeltem, elkaptam két kezemmel a nyakát és oda húztam magamhoz. Ajkaim közé vettem alsó ajkát, és nyelvemet végig húztam rajta. Szétnyitotta a száját, és nyelvét enyémre helyezte. Körkörös mozdulatokat írtunk le, amíg ő ismét el nem vált számtól, és nyelvét mellem között húzta egészen a bugyim szegélyéig, ott megállt, és egy puszit nyomot alhasamra. Egy mély levegőt vett, és fogai között fújta ki. Ezt ismételgette. Ökölbe szorított kezeit derekamhoz vezette, mikor oda ért szétnyitotta ujjait és derekamra helyezte. Egyre erősebb szorítása már-már fájdalommal járt. Arcát nem láttam, csak fejtetőjét, de a levegőt még mindig ugyan úgy szívta és fújta. Derekamon kezei remegni kezdetek, és ahogy azt néztem láttam, hogy körmei helyére hegyes karmok nőnek. Megijedtem.

- Justin? – tettem fel kérdően a nevét. Fejét lassan emelte fel, és amikor már teljes arcát láttam, behunyt szempárja kipattant. Úgy izzottak szemei, mint a láva. Még nem kelhetett fel a hold, hisz körül belül csak 15 perce vagyunk a szobában. Akkor meg miért változik át? Az előbb még azon gondolkoztam milyen lesz vele az első alkalom, most meg azon agyalhatok, hogy mi a frászt csináljak most vele. Még sem kiabálhatok a kint állóknak, hisz majdnem pucér vagyok. Nekem kell cselekednem. Ha a múltkor le tudtam csillapítani, akkor most is menni fog. És most jöttem rá. Ha nem a hold és az idegesség miatt kezdi meg átalakulását, akkor már csak egy tippem van. Nem bír uralkodni testi vágyain, és így előtör belőle az állat. – Justin. – mondtam, és még mindig a szemeit néztem. Ismét megszorította derekam, és olyan gyorsan rántott maga alá, hogy ereimben megfagyott a vér. Sárga szemei most felettem izzottak. Kezei olyan erővel fogták meg melleimet, hogy körmei húsom alá mélyed. Legszívesebben sikítani tudtam volna, de visszafojtottam. Mikor lenéztem mellkasomhoz, vér szivárgót fel bőröm alól. Ha le akarom állítani, akkor vadász ösztöneimre kell hagyatkoznom.

Nem akarom bántani, de muszáj leszek visszazökkenteni emberi valójába, még mielőtt ő tesz nagyobb kárt bennem. Lábaimat nem tudtam használni, mivel csípőmön ült. Csak kezeimre hagyatkozhattam. Hirtelen ötlettől, nagy lendülettel felültem, és két kezemmel mellkason vágtam. A padlónak vágódott. Gyorsan álltam fel az ágyról, és amíg ő a földről kelte fel, addig én felvettem a padlóról a cipzár nélküli pulcsiját, és magamra kaptam. Mire belebújtam ruhájába, addigra ő már talpon állt, és nem volt épp kedves a nézése. Száját morgás hagyta el, és lassú léptekkel indult el felém. – Justin, kérlek. – próbálkoztam, de ahogy látom már nem önmaga. Teljesen elvesztette eszét, és uralmát teste felett. – Le tudod állítani ha, akarod. – mondtam. Valamiért úgy érzem, hogy beszélnem kell hozzá. Tudom, hogy emberileg is erős, és megtudja fékezni a magában rejlő vadat.

- Mi van, ha nem akarom. – ért oda hozzám. Hangjában gúny csendült.

- De akarod. Akarnod kell. – vettem hangerőmet kicsit hangosabbra. Ami neki nem tetszett, és a falnak lökött. Bal kezét nyakamhoz vezette, és lazán ott tartotta, mint aki meg akar fojtani. Tudtam, hogy ez már nem az a fiú, akit szeretek. Ki akartam szabadulni karmai közül, így bal kezét, amit a nyakamon tartott elütöttem és az egyik tőr után nyúltam, ami nem messze tőlem a földön hevert a többivel együtt. Pár centin múlott, hogy elérjem, de Justin megragadott, és arccal a földre zuhantam. Mikor megfordultam ő már fogott is le, hogy ne próbálkozhassak többet. A gyertyák lángjai ide-oda lobogtak, és az árnyékainkat a falra vetítették. Két kezemet a fejtetőm felett összefogta egy kezével, a másikat felemelte, úgy mint aki karmaival akarja elvágni a torkom. Nem teheti meg. – gondoltam magamban. De mihelyst gondolataim véget értek, keze lendült. – Ne!

Boldog Szülinapot Justin.

Sziasztok. Most nem részel jövök, azt majd csak holnapra tudom hozni nektek, hanem azért jöttem, hogy itt kívánjak Justinnak Boldog 20. Születésnapot.: )