23.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam a folytatást. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de remélem tetszeni fog ez is.: ) Bár én egy kicsit úgy érzem, hogy nem lett a legjobb, de ti majd eldöntitek..: )   Ja és 6000 oldalmegtekintés. wááá: DDDD Köszönöm<3

~Ann.xd

 Vajon Justin most a gondolataimban van és mindent hall, amire csak gondolok?  Ha igen akkor ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.                     

2 hónap múlva

Az idő olyan gyorsan telik, hogy már magam sem tudom követni. 2 hónap alatt teljesen megváltoztam. Sokkal erősebb lettem, mint azelőtt voltam. A vadászok között mindent megtanultam, amit csak lehetett. Most már nem rejtőzök, egy fa mögé sem harcolok, amíg az erőm kitart. Párszor haza látogattam, mert a nagymamám rám parancsolta. A suli már elkezdődött, de én úgy döntöttem, hogy halasztok egy évet, mert fontosabbnak látom azt a dolgot, hogy az embereket védjem. A szüleim nem nagyon örültek neki, de el kellett, hogy fogadják, mivel már nagykorú vagyok így dönthetek az életemről. És ha ez még nem volt elég a szüleimnek még el is költöztem otthonról. Persze nem tudják, hogy hová, és jobb is így. Anneval már nem igen tartom a kapcsolatot. Beszélünk még, de nem olyan sokat, mint annak idején. És, hogy vele mi van? Fogalmam sincs. Semmit nem hallottam róla és nem is láttam egy harcnál sem. Egy valamiben biztos vagyok, már ő is teljes alakváltó. Az augusztusi telihold után, már ő is teljes erejét használhatja.

„Justin szemszöge”

Az élet egy körforgás mindig elindulsz, de ugyan oda térsz vissza. Ez teljesen igaz rám. Ahelyett, hogy távol tartanám magam Stanwood városától valami vagy inkább valaki mindig visszahúz oda. Mikor Zoet elvitték a vadászok minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam. Egész végig a gondolatait hallgattam hátha lesz egy olyan észrevétele vagy meglátása, amiből rájöhetek, hol van. De azon kívül, hogy az erdőben egy nagy házban van fogalmam sem volt, hogy mégis hol keressem azt a helyet. Aztán amikor visszaemlékezett arra az estére, ami nekem is mosolyt csal az arcomra a szívem megszakadt, hogy nem lehetek mellette. Ezért ért csapásként, amit a nagymamájával való beszélgetése után mondott. „Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.”  Nem hittem el, amit mond. Azt hittem ő is érez annyit iránta, mint én iránta. Mert, hogy én beleszerettem. Igen, beleszerettem egy olyan lányba, aki talán a vesztemet okozhatja. Bár mikor beleszerettem még nem tudtam, hogy ő egy vadász unokája és, hogy belőle is az lesz. Az első találkozásunknál ugyebár nekem vágta az ajtót. Mikor felnéztem és megláttam aggódó arcát elszállt minden mérgem. Nem tudtam volna ordibálni vele, sőt még én éreztem hibásnak magam. Hogy miért? Azt nem tudom, de ha ez nem történt volna, meg akkor lehet csak elszáguldottam volna mellette. A második találkozásunk is, hogy mondjam érdekes volt. Mikor belém száguldott és megláttam, hogy ő az mosoly fakadt arcomra. De mikor Riley említette az álmát és megláttam a karján lévő foltot némi alapozó alá rejtve tudtam, hogy veszélyben van. Ott abban a percben megfogattam magamnak, hogy megvédem a veszélytől. Aidennel hazafelé tartottunk mikor Riley szinte a sírás szélén rohan oda hozzánk és a segítségünket kérte. Elhadarta, hogy mi történ és én azon nyomban beiramodtam a házba. Kiabáltam a nevét, de választ nem kaptam rá. A lépcső tetején vettem észre, hogy az egyik ajtó küszöbje előtt állt egy késsel a kezében. Ahogy oda értem hozzá a szúró eszközzel hadonászni kezdett. Pár centin múlott, hogy nem sebesített meg vele. Hála gyors reflexemnek kitudtam, verni kezéből a kést mielőtt megszúrt volna vele. És aztán magyarázkodhattam volna, hogy miért gyógyult be a sebem olyan gyorsan. Miután Annen segítettem Zoe az arcomat bámulta addig, amíg barátnője meg nem lökte. A farkas gyorsaságommal kaptam el. Arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztem a száját elhagyó levegőt. Mikor szemembe nézett fura arckifejezést vágott és akkor tudtam, hogy a szemem vörösre változott. Ha még csak egy kicsit is használom, az erőm a szememben megcsillan a vörös árnyalat, amit valószínű, hogy Zoe látott.  Tekintetem azon nyomban elkaptam. Felsegítettem a földről, ahogy barátnőjét is. Miközben a rendőröknek személy leírást adott és mondta, hogy egy sebhely volt az arcán rögtön tudtam, hogy ki az. Davon. Davon az, aki a legerősebb farkas ebben a városban. Ő itt az alfa. Hogy a heg miért nem gyógyult be az arcán? Azt senki nem tudja csak azt, hogy egy vadász okozta.  Zoe álma és, hogy megjelent a házban csak egyre utalt, ölni akart. Csak őt néztem veszélyben éreztem őt, nagy veszélyben. Úgy bámultam, hogy már zavarta őt. Tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy megvédhessem, de csak egy valami jutott eszembe. Ha megharapom és szívok, belőle vért legyengül és így megtehetem azt, amit kiterveltem. Összekeverhetem a vérünket és az elméjéhez fogok férni. Így elfeledtettek vele mindent, ami eddig történ. És ha újabb álma lenne, tudnék róla és segíthetnék rajta. Miután megtettem hívtam a mentőket, és úgy állítottam be a dolgot mintha én találtam volna rá. Mindenki szemében én voltam a hős megmentő, senki nem tudta, hogy ez mind az én művem volt. Másnap beküldtem Aident a kórházba, hogy megbizonyosodjak róla, hogy sikerrel jártam-e. Attól féltem, hogy ha meglát, akkor emlékezni fog, mivel még nem volt akkor erőm csak bízni tudtam, hogy sikerül. Barátom látogatása után már tudtam, hogy nem fog emlékezni csak a tudatalattija sugallja neki, hogy féljen tőlem és még Aidentől is, de nem tudta, hogy miért. Aiden távozása után egyik pillanatról a másikra egy álomba csöppent, ami még engem is megrémisztett. Minden Davon csinált. Neki már akkora hatalma van, hogy beférkőzik mások álmába és a halálukat nézeti meg velük. Zoeval is ugyan ezt csinálta. Csakhogy nem sikerült neki, mert Zoenak a házban kellett volna lenni-e akkor és nem kórházban. De mivel áldozat kellett neki Rileyval is megelégedett. És ez az, amire gondolnom kellett volna, a barátnői. Megmenthettem volna őt is, ha hamarabb eszembe jut. Így a temetésén leróttam tiszteletem, ahol ismét találkoztam Zoeval. 1 hónap alatt sokszor álmodta ugyan azt, de tudtam, hogy amíg otthon van, nem eshet bántódása. Mivel tudtam, hogy visszajön Stanwoodba, hogy megtalálja a gyilkost így azt is tudtam, hogy Davonnak esze ágában nincs elmenni Zoe szülővárosába, hogy ott végezzen vele. Ahogy említettem nagy az ereje és valószínű, hogy ő is mindent tud, ami csak Zoeval történik, még talán többet, is mint én. Mikor visszatért próbáltam a bizalmába férkőzni. Elhívtam vacsorázni, ami nem alakult valami fényesen. Küzdöttem Davonnal mert ugye bár ki más lett volna, ha nem ő, de erősebbnek bizonyult. Az utolsó szavak, amiket mondott azelőtt, hogy Zoe felkapcsolta volna a fényszórókat az volt. – Nem mentheted meg vagy mi végzünk vele vagy ő fog velünk. Nem értettem miért mondja ezt. Egy ilyen lány, mint ő, hogy végezhetne velünk egy íj és nyíl segítségével, hisz úgy is begyógyulnak sebeink. Nem törődtem vele azt hittem, hogy csak ellene akar hangolni.

Sok minden történt még. Mindent elmondtam neki, amit csak tudni akart. Mikor azt mondtam neki, hogy nem mondhatom el, mert megölnének az nem volt igaz. Csak azért mondtam, mert abban bíztam, hogy így nem fog kérdezősködni, de nem vált be. Miután mindent elmondtam azt is, hogy ki vagyok és mi lesz belőlem rettegtem attól, hogy el fog ítélni, de nem így lett. Abban az 1 hétben sok jót éltem meg vele. Az-az este számomra is felejthetetlen volt. Tudom, hogy nem történt meg az, de nem baj így is élveztem.

Amikor kijelentette, hogy már nincs rám szüksége azután még pár napig figyeltem gondolatait. Minden egyes nappal jobb és jobb volt a kiképzésen. Így magam is beláttam, hogy igaza van.

- Justin jönnél végre. – zavart meg Erin. Róla annyit tudnék csak mesélni, hogy farkas vérű, mint én és egy ideig egy párt alkottunk még akkor mikor sztár voltam. Most már nem nevezném magam annak. 3 hónap alatt egyszer sem mutatkoztam a nyilvánosságnak. Nem mintha olyan rossz lenne a sztárság imádtam, ahogy a rajongóimat is nagyon szeretem, de úgy döntöttem, hogy végleg visszavonulok. Augusztus 21.-e óta már nem vagyok önmagam. A telihold óta megkaptam a teljes erőt, amit nem vagyok képes mindig kontrolálni. Mikor Aiennek segítettem ebben a dologban akkor még azt hittem, hogy nekem majd könnyebb lesz. Hát nem így lett. Valahogy úgy érzem, hogy nehezebben birkózok meg vele, mint más hozzám hasonló farkas vérű. Erin azért hívott az, előbb mert ő is próbálja megtalálni azt a pontomat, aminek a segítségével kontrolálni, tudom magam, de eddig még nem találtuk meg. Ilyenkor mindig az erdőben vagyunk, mert mikor elkap az ideg és átváltozok, nem tudom, hogy mit csinálok. Van, amikor nem is emlékszem, hogy mit tettem. Attól félek, hogy olyankor még ártatlan embert is ölnék.

Kimentem a házból. Erin és Aiden már a kocsiban várt. Így én is beültem és elindultunk arra a helyre ahol úgymond a legtöbb pusztítás végzem. Hamar oda értünk. Aiden kiszedett valami cuccot még a csomagtartóból és ismét elkezdődött a felidegesítésem. Barátom már sok hülyeséget kitalált, hogy feltudjon, dühíteni, de ahogy látom a mostani lesz a legörültebb. Foci labdákat vett elő és egy ragasztószalagot.

- Még is mit akarsz azzal? – mutattam a kezében lévő tárgyra.

- Szerinted még is mit? – jött felém és letépett belőle egy nagydarabot. – Rakd hátra a kezed.

- Megörültél? – néztem rá.

- Tőled örülök már meg. – rázta a fejét. – Rakd hátra a kezed. – nem tehettem mást hátra tettem és Aiden összeragasztotta kezeimet a csuklómnál és utána visszaindult eredeti helyére. Erin is már ott állt. Mindketten egy-egy labdát fogtak a kezükbe és rám néztek. – Figyelj, haver próbálj koncentrálni és nem elveszíteni a fejed.

- Mintha az olyan könnyű lenne. – mondtam.

- Gondolj bármire vagy bárkire egy helyre vagy egy bizonyos időszakra. Ha megtalálod azt a pontot, akkor az eszed a helyén marad még akkor is, ha átváltoztál.  – miután elmondta mondatát összenéztek Erinnel és egyszerre kezdtek el dobálni a labdákkal. És szinte mindegyik telibe talált, ezért már kezdtem ideges lenni. – Gondolj.  – kiabált Aiden. De hiába gondoltam bármire egyre csak nőtt a dühöm. Már ott tartottam, hogy éreztem, ahogy fogaim kinőnek, fülem és karmaim hegyesedni kezdenek. Mégis, hogy állíthatnám le saját magam, hogy ne tegyek kárt semmiben és senkiben? Egy repülő labda pont fejen talált és hátra borultam. Innentől kezdve nem tudtam kontrolálni magam. A kezemet addig húztam el egymástól, amíg a ragasztó szét nem szakadt rajta. Ahogy felálltam a földről felpillantottam barátaimra, akik nem engem néztek, hanem valamit a hátam mögött. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mondta Aiden rám nézve és ujjával a hátam mögé mutatott. Nagy levegőket vettem és úgy fordultam meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen. Hisz ő Zoe. 

22.fejezet

Sziasztok meghoztam a folytatást.: ) Köszönöm a feliratkozóknak és a komizoknak nagyon jól esik.: )) erre a fejezetre is várok komikat. remélem tetszeni fog .: ) Puszi<3

~Ann.xd 

Lábaim az ajtó felé igyekeztek. Kijutottam egészen a bejárati ajtóig és ott várt az, amire soha az életben nem számítottam volna. 

Ott állt ő egy fegyverrel a kezében. Ha nem a saját szememmel látom, akkor biztosan nem hinném el. A nagymamám volt. Ő állt pár lépéssel előttem. Akit eddig halottnak hittem él nagyon is él. Egyenesen a szemembe nézett. Semmit nem tudtam mondani vagy épp tenni. Ott álltam és a halottnak hit mamámat néztem. Semelyikünk nem kezdeményezett. Ő csak állt, de egy idő után szorosabban megmarkolta a fegyverét kinyitotta az ajtót és elsietett. Pár másodpercig még ott álltam csak utána indultam meg, hogy kövessem nagymamámat. A sokk hatás miatt lemaradtam. Mikor kiléptem az ajtón nem tudtam merre induljak el. Mehettem volna jobbra vagy balra, de én egyenesen indultam el. A ház az erdőben volt. Ahogy futottam az ágak tépdesték ruhámat. Bár nem tudtam hova megyek csak azt tudtam, hogy meg kell találnom és meg kell, tudjam miért hitette magát halottnak. Szaladtam és szaladtam, amíg egy gallyban meg nem botlottam és előre nem zuhantam. – A franc vinné el! – mondtam ki hangosan. Kezeimre támaszkodva álltam fel mikor kiegyenesedtem hátulról valaki elkapta a kezem és a ház felé húzott vissza.

- Te meg mit keresel idekint? – ahogy rá néztem láttam, hogy Marko az. Ruháján szakadások arcán karmolások kezében egy tör, ami csupa vér volt. – Hogy jutottál ki? – tett fel még egy kérdést, de egyikre sem válaszoltam. Gyors lépteit alig tudtam követni, de egy pillanattal később megállt és körül nézett. – Búj el most! – parancsolta rám és ellökött egy egyik irányba. Visszanéztem rá mert nem tudtam miért csinálja ezt. – Menj már! – megfordult így csak a hátát láttam. Ott állt mintha várna valamire vagy inkább valakire? Megfordultam és az egyik fa vastag törzse mögé bújtam. Kilestem a fa mögül és láttam, ahogy egy fickó előlép a bozótból. Egymással szemben álltak, amíg a férfi meg nem szólalt.

- Véged vadász. – arca olyanná vált, mint amilyen Granté. Ő is az, egy alakváltó.  Egymás felé iramodtak. Mikor elérték egymást a fickó karmaival egyesesen Marko combjába szúrta és ellökte magától. A földre zuhant, de nem adta fel talpra kényszerítette magát és ismét elindult felé. Tőrével hadonászott, ami párszor meg is sebezte a férfit. Hol Marko hol a másik személy volt fölényben. Mindketten sok sebet szereztek, de amíg Markon már látszott, hogy egyre fogy az ereje a férfin nem. Ahogy egymásnak mentek egyszer csak megálltak mind a ketten. Elképzelni sem tudtam most mi történik. De mikor megláttam, hogy Marko lába hagyja el a talajt szemeim kitágultak és szám „o” betűt formált. Egyre magasabbra került és akkor vettem észre, hogy az alakváltó karmait a hasába mélyesztette és így emeli a magasba. Marko kezéből kiesett a tör és látszott, hogy már elhagyta ereje. A férfi egyik pillanatról a másikra úgy hajította el Marko testét mintha az egy toll pihe lenne. Majdnem mellettem ért földet. Rá néztem azután a fickóra. Úgy éreztem itt az idő elő bújnom a fa mögül. Markot néztem miközben elő jöttem és neki még annyi ereje volt, hogy azt mondja nekem.  – Ne csináld. – nem foglalkoztam vele valami olyat éreztem legbelül, amit még soha. Megvédeni. Igen azt akartam megvédeni Markot még mielőtt megölné. Hogy fogom csinálni, hogy magam se haljak meg? Azt nem tudom, de ezt érzem helyesnek. Rá néztem és mintha már várta volna, hogy elő jöjjek a rejtekhelyemről. Közeledni kezdett felém. Arca visszaváltozott emberi valójává. Még két lépés volt köztünk, de ő megállt és nem jött tovább.

- Itt helyben meg kellene, öljelek, de nem érsz meg annyit, hogy a fejemet vegyék miattad. – mondta megfordult és eltűnt ott ahonnan előjött. Azt a pontot néztem ahol távozott. Meghallottam, hogy Marko nyög egyet oda siettem hozzá és letérdeltem mellé. Mikor megláttam a hasán lévő sebet egyből Justin jutott eszembe. De amíg Justinnak karmolás volt mellkasán Markonak a hasán lévő öt lyukból szivárgott a vér. Csak hogy amíg Justin így is úgy is túlélte volna Marko nem valószínű. Kezemet a hasán lévő sebre tettem, hogy ne tudjon annyi vér távozni szervezetéből.  

- Úr isten! – visított fel valaki a hátam mögött. Megfordultam. Marta az iker testvére állt pont azon a helyen ahol én bujkáltam. Oda rohant. Szinte ellökött testvérétől.  – Marko tarts ki. – és ő is a hasán lévő sebre helyezte kezét. Még páran előbukkantak köztük a nő, aki reggel ébresztett és Eric is.

- Marta állj, odébb el kell vinnünk a kórházba Mr. Rosshoz. – mondta neki és közben a lány tekintetét fürkészte.  – Jobban lesz. Higgy nekem. – azzal odébb tolta Martat. Eric intett a fejével és két társa segítségével felemelte a földön vérző fiút és elindultak vele. – Jenna Raul vigyétek őket vissza a házba. - mondta Eric még utoljára hátra fordulva. Ott ültem a földön és a kezemet bámultam, ami csupa vér volt. Marko vére tapadt kezeimhez. Ha meghal az is az én bűnöm lesz, ahogy Riley és a másik lány halála. Lehet, hogy aki eddig azt mondta, hogy az alakváltók rosszak igazuk volt. Az iménti fickó zokszó nélkül megölt volna. De a kérdés is felmerül bennem. Miért nem tette meg? Igaz úgy jöttem ki a fa mögül, hogy megvédem Markot, de tudom, hogy úgy sem sikerült volna. Miután szem tanúja voltam, hogy egy ilyen alakváltó vagy inkább farkas embernek mondanám majdnem megölt egy embert igaz védekezett meg minden, de akkor is arra a döntésre jutottam, hogy nem lesz több ilyen. Nem fogok egy fa mögött sem bujkálni többet harcolni fogok és megvédem magam és ember társaimat. Eszembe jutott az sms amit még Justin Aidentől kapott. Elpusztíthatja fajunkat. Ha ez igaz, akkor én leszek a legerősebb vadász. De nem fogok öldökölni. Bosszút állok azokon, akik megölték barátnőmet, és akik engem is el akarnak tenni láb alól.

- Állj fel megyünk. – mondta Raul, akinek szintén karmolások voltak az arcán Jenna és Marta sem volt ez alól kivétel csak én. A két lány már elindult így én is felálltam és elindultam utánuk. Már a háznál voltunk felnéztem a verandára és ismét megláttam őt, a nagyit. Mellette Mrs. Woods állt.

- Mindenki menjen be a házba. – mondta Mrs Woods és ő is elindult a ház belseje felé. Kint maradtam egyedül a hazug mamámmal.

- Gyere ide kincsem. – mondta és felém nyújtotta a kezét.

- Mégis mire jó ez? – öntött el a düh. – A családod halottnak hisz te viszont élsz. – kiabáltam vele. – Miért csináltad ezt?

- Ne ordíts. – mondta higgadtan. – Mindent elmagyarázok, ha ide jössz végre. – mutatott maga mellé. Oda mentem hozzá és belekezdett a meséjébe. A legtöbbször mondott- mondata az volt, hogy miattunk tette, hogy nekünk ne essen bántódásunk. Mint az is kiderül a nagyapával is egy ilyen lény végzett még a születésem előtt. Mikor megkérdeztem, hogy mégis hogy tudta magát halottnak tetetni csak annyi volt a válasza. – Pénzzel mindent meg lehet oldani. – haragudtam rá, de legbelül tudtam, hogy jól cselekedett. Beszélgettünk még egy darabig majd mi is bementünk a házba, amíg ő lent maradt én felmentem a szobába, hogy lepihenjek, de egyszerűen nem ment. Egy ideig Marko azután Justin járt a fejemben. Még is mi lesz velünk, ha én vadász leszek? Abban biztos vagyok, hogy őt soha nem fogom bántani egyszerűen nem, tudnám megtenni. Egy olyan érzés tört rám mintha Justin a közelemben lenne. Felpattantam az ágyról és kinéztem az ablakon, de nem láttam semmi mást csak az erdőt. Honnan jön ez az érzés?  Vajon Justin most a gondolataimban van és minden hall, amire csak gondolok?  Ha igen akkor ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.            

2 hónap múlva

21.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam a 21.fejezetet. : ) Ebben a részben is lesz pár új szereplő és megtudunk pár dolgot a múltból. Köszönöm a komikat amiket írtok: ) nagyon jól esik.: D de most is várok.: ) <3

~Ann.xd

- Zoe! – hallottam meg a nevem a másik ajtó mögül ahová nem nagyon akarok bemenni. Az alak az ajtó felé húzott, ami már résnyire nyitva volt és belökőt rajta. Ahogy beértem és széjjelnéztem tele volt emberekkel voltak vagy 15-20-an. Középen egy szék volt, amin az öregasszony ült. – Üdv nálam Zoe Wilson. – mondta. 

Úgy ül azon az ülőhelyen, mint valami királynő. Körülötte mindenki állt. A fickó is, aki az előbb elkapott pontosan a trón mellé helyezte be magát. Ott álltam egy szinte hadsereggel magam előtt és még mindig a szökés járt a fejemben. – Eljött az idő, hogy újabb ember avassunk. – mondta és tekintete végig cikázott a mellette álló személyeken. – És az a személy nem más, mint a híres Hetty Wilson unokája. – kezével rám mutatott. Honnan ismeri a nagymamámat? És miért hívta híresnek? A mamám egy átlagos nagyi volt, aki 5 éve hunyt el szív leállásban.

- Honnan ismeri őt? – kérdeztem. Nevetni kezdett felállt székéből és a szobában lévő kandallóhoz sétált. Az előbb említett hely felett egy hatalmas kép helyezkedett el. Egy fiatal nő volt rajta egy tőrrel a kezében. Valahogy éreztem, hogy ő a nagyi, de vajon neki mi köze van ezekhez az emberekhez?

- Ő itt a nagyanyád. – nézett fel a képre. – Neki köszönhetem, hogy még mindig élek. 1984-ben ugyan ilyen titokzatos módon haltak meg az emberek, mint most. Egyik éjjel hazafelé tartottam mikor megtámadtak azok a vadállatok. Ha a nagyanyád nem segít, akkor rajtam az én helyem már nem a föld lenne. – mesélte. – Mindent elmondott és úgy döntöttem mellé szegődök, és a segítségére leszek. Azokat az undormány lényeket üldöztük és ontottuk vérüket. – még mindig a képet nézte és elmosolyodott. – Mindenre megtanított, amire csak kellett ahhoz, hogy meg tudjam ellenük védeni magam és embertársaimat. A sok esztendő során egyre csak bővült a táborunk. Nagyanyád akkor talált rá erre a helyre és úgy döntött ez lesz a vadászok törzshelye. – vadász? A mamám ölt? És most azt akarják, hogy belőlem is egy gyilkos legyen? Nem lehet, én nem lehetek olyan, mint ő. Nem tehetem hisz Justin azok közé való, akiket megölnek. Nem mindegyik alakváltó öli az embereket. És akkor dermedtem le teljesen. Vadászok és ölik őket! Justin és Grant.

- Megöltétek őket? – néztem rá az öregasszonyra.

- Nem, megmenekültek. – mondta a nagydarab fickó. – De lefogom, őket vadászni, mint a kutyákat. – mosolyodott el. Egy kő esett le a szívemről, hogy még mindig életben vannak, de attól viszont féltem, amit utána mondott lefogom, őket vadászni hisz ők nem gyilkosok.

- Ne bántsátok, őket nekik nem áll szándékukban ölni ártatlanokat. – mondtam.

- Látom az újonc igen csak behálózott. – mondta és felém jött egy lépést. – Mindegyik ugyan olyan. – még pár lépést tett felém. Mikor már előttem állt a karom felé mutatott. – Beléd mélyesztette a karmát és te ezek után még azt mondod, hogy nem ölnének. – emelte fel a hangját. – Apropó 2 emberünk meghalt a támadásban. Ha szerinted nem ölnek, akkor ők miért haltak meg?

- Csak védték magukat. – próbáltam védelmezni őket.

- Ne nevettess már. – rázta a fejét. – Ha olyan rendesek, akkor már a harc elején meg kellett volna adniuk magukat.

- Hogy megölhessétek őket?

- Pontosan. – nézet mélyen a szemembe.

- Most már elég Eric. – mondta az öreg nő és a vállára rakta kezét. – Majd megjön az esze és tudni fogja, mit kell cselekednie. – Marta vezesd vissza a hálójába a kisasszonyt. – nézett rá az egyik fiatalabb lányra. Zöld szem és aranybarna haja volt. Arcára rá volt írva, hogy nem épp szimpatizál velem.

- El akarok menni innen. – néztem vissza a nőre. – Nem tarthatnak itt akaratom ellenére. – lehet, hogy a nagymamám egy vadász volt, de én nem akarok az lenni. Itt maradni sem akarok. Meg szeretném keresni Justin és vele lenni. Bár tudom, hogy úgy is el fog értem jönni meg fog találni és elvisz erről a helyről. Bár előbb nekem is tudnom kell, hol vagyok pontosan.  Csak így találhat rám. Majd olvas a gondolataimban és eljön értem. Az addig eltelt időt meg valahogy csak kibírom itt.

- Hogy megtanítsunk megvédeni magadat és, hogy biztonságban legyél, azoktól a lényektől itt kell maradnod. – lépet elém az öreg nő. – Mindent a te érdekedben teszünk, hogy megvédjünk. A nagyanyádnak ez volt a végakarata. Tudta, hogy eljön az idő, amikor belőled is egy legendás harcos lesz. – a vállamra rakta a kezét. – Benned is megvan, ami benne is csak elő kell hoznunk. Holnaptól egy kiképzésen fogsz részt venni, ami a javadat fogja szolgálni. – egy biztató mosoly jelent meg az arcán. – Tudjuk, hogy megakarnak, ölni. – egyből rá pillantottam. – Nem akarod megbosszulni a barátnőd, Riley halálát? Vagy a másik lányét Amandáét és azokét, akik még meg fognak halni? - igaza van. Bosszúra vágyok ugyan, de csak azokat akarom megbüntetni, akik bűnösek. Talán lehet, hogy ez a kiképzés jó lesz valamire. – És most mindenki vonuljon vissza a hálókörletébe és pihenjen holnap kemény nap vár ránk. – nézet körbe. – Marta. – mindenki szétszéledt. Némelyik ember lent maradt, mint például az öreg nő, Eric, egy fiatal nő és egy 60-as életkorban járó férfi. Amint kiléptem az ajtón és a lépcső felé mentem a kísérőm Marta elém állt és a szemembe nézett.

- Azt hiszed ő különb, mint a többi? – valószínű most Justinra gondol. – A szüleimet ezek az állatok ölték meg. Köztük nincsen kivétel, és ha te azt hiszed, hogy van akkor már halott vagy. – megfordult barna haját hátra dobta és felment a csigalépcsőn.

- Úgy hallom megkaptad Martától az első fejmosását. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Megfordultam. Ez a fiú, aki a hátam mögött állt csak úgy tudom leírni, mint az előző Martát kiköpött ugyan úgy néztek ki annyi különbséggel, hogy fiú és lány. – A nevem Marko. – mutatkozott be. - Az ikertestvéremmel pedig ne foglalkozz mindig ilyen. Gyere majd én, felkísérlek. – mutatott a lépcső felé. Az első fokra lépve csak úgy száguldottam felfelé. Mikor elértem az utolsó fokot hátra néztem Marko szorosan a nyomomban volt. Teljesen elkísért az ajtóig. Mikor előtte álltam megfordultam és jó kislány módjára megköszöntem, hogy elkísért és vonultam volna a szobába, de ő meg akadályozta. – Egy valamiben igaza volt a húgomnak. – mondta. – Nincsenek köztük kivételek. – amint kimondta ezt a mondatot megfordult és elment. Nem sokkal arrébb volt a szobája. Még egy utolsót pillantott rám egy félmosolyt küldött felém és bement szobájába. Így én is ezt tettem. Becsuktam az ajtót magam mögött hátammal neki dőltem és lecsúsztam, míg guggolásba nem értem. Arcomat tenyerembe temettem. Mindenki téved. Tudom, hogy van köztük kivétel, még ha ők nem is hiszi. És az, hogy a mamám egy vadász volt és ölte őket az nem azt jelenti, hogy én is fogom. De úgy döntöttem erős leszek vagy legalább is megpróbálok az lenni. Nem tudom, hogy mit érzek Justin iránt, de elveszteni nem akarom. Az együtt töltött idő, amit vele töltöttem csodálatos volt. Bár elválásunk nem volt épp mesébe illő, de annak ellenére inkább lennék vele, mint itt. Felkeltem a földről és az ágyra feküdtem. Még eszembe jutottak dolgok, mint például az-az éjszaka, ami csak róla és rólam szólt. A csókcsatánk, amivel addig jutottunk el, hogy már nem volt rajtunk felső. Mikor eszembe jut akaratlanul is mindig elmosolyodok, ami most sem történt másként. Még egy ideig visszaemlékeztem az együtt létünkre és utána elaludtam.

- Ébresztő! – ordibált valaki szinte a fülembe.  Szemeim kipattantak és az esti fiatal nőt láttam magam előtt, aki bent maradt a szobában tegnap este. – A kiképzés elkezdődik most. – kiabált még mindig. – Talpra. – nagy nehezen kiszálltam az ágyból és a nő után mentem. Lementünk a csigalépcsőn azután egy számomra még ismeretlen helyre invitált be. A helység akkora volt, mint egy tornaterem. Mikor beléptem az ajtón azok az emberek, akik tegnap is találkoztam már ott voltak. Az öreg nő ismét egy széken ült és rám nézett mikor meglátta, hogy jövök. A nő eléjük vezetett és megszólalt. – Marta támadj! – mondta. Mikor megtaláltam a lányt ő már felém rohant. Magam mellé néztem, de már nem láttam a fiatal nőt. Mire visszakaptam a fejem Marta a földre terített. Fejem csak úgy neki csattant a betonnak. Kezemet a fejem mellé fogta. Próbáltam ellene küzdeni, de nem ment.

- Mi van kislány ennyi telik tőled. – mondta Marta a szemembe nézve. Elengedte kezem és felállt.  Nagy nehezen én is felálltam és leporoltam magam. – Soha nem lesz belőle senki. – nevetett miközben távolodott tőle.

- Tudtommal te elájultál az elő ilyen esésnél. – mondta Marko megvédve engem.

- Mrs. Woods a területünkön vannak. - rohant be kiabálva egy középkorú férfi.

- Hányan? – állt fel a székéből az öreg nő.  

- 5-en. – mondta a fickó. Eric oda szaladt egy ajtóhoz és mikor kitárta egy fegyverraktár tárult elém. Pisztolyok, török, kardok, számszeríjjak és mindenféle harci eszköz volt bent. Páran oda rohantak köztük Marta és Marko is. Megfogták fegyvereiket és rohantak ki az ajtón. Eszembe jutott, hogy mi van ha Justinék? Lábaim az ajtó felé igyekeztek. Kijutottam egészen a bejárati ajtóig és ott várt az, amire soha az életben nem számítottam volna.     

20.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam az újabb folytatást. Ez sem lett egy hosszú rész, de majd ha eljön a téli szünet akkor sűrűbben és hosszabb részekkel jövök majd .: ) Ebben a részben lesz egy kis (ahogy én szoktam nevezni) akció. Remélem tetszeni fog.: ) komikat várok: ) 

~Ann.xd

Másra terelve a témát nem tudom hallottátok-e, hogy Paul Walker a Halálos iramban főszereplője autóbalesetben elhunyt. Jó színésznek tartom és hihetetlen ami vele történt. :/ 

- Nem akartad bántani és ezt ő is tudja. – nyugtatgatta. a férfi. – Mindenkivel előfordul, hogy elveszti a fejét. A fickó már ott állt Justin felett és egyik kezét vállára rakta.

- Velem nem szabadott volna megtörténni-e. – ostromolta magát. 

Karomon csorgott a vér. Nem haragudtam rá inkább csak sajnálatot éreztem iránta. Az, hogy bántott azt csak magamnak köszönhetem, mert nem hallgattam rá és nem kezdtem elpakolni. 

- Nyugodj meg és menjünk, mert a farkas ölőtől már kezd rosszul lenni. – mondta a férfi. Még mindig az ágynál álltam mozdulatlanul. Nem tudtam, hogy mondjak-e valamit vagy inkább maradjak csöndben. Jobbnak láttam, ha meg sem szólalok. Justin felállta sarokból és elindult az ajtó felé. Rám sem nézett. A fickó, akivel egyedül maradtam a szobában oda lépett hozzám és rám mosolygott.

-  Szia Zoe. – mondta. – A nevem Grant. Pakolj össze pár cuccot, mert a hétvégén nálam leszel. – micsoda?

- Miért? – néztem nagy szemekkel.

- Justinnak dolga van, és nem tud szemmel tartani. – elővett farzsebéből egy zsebkendőt és átnyújtotta. – Mivel én meg itt nem tudok, sokáig megmaradni ezért leszel nálam. – bólintottam és elvettem a zsepit és letöröltem a kezemről a vért. Úgy vagyok vele ha Justin bízik benne akkor én is. Egy biztató mosolyt lövellt felém és elhagyta a helységet. Rá ültem az ágyra és magam elé bámultam. Minden átfutott az agyamon, ami az elmúlt órában történt. Az, hogy megint van, amire nem emlékszek és az, hogy Justin aki mindig is azt mondta, hogy tud uralkodni magán most még is elveszítette és rám támadt. Nem haragszok rá, amit már említettem, de azért bele gondolok, hogy vajon biztonságban vagyok-e mellett? Hisz még nem teljes alakváltó és most milyen harag volt benne. Még is mi lesz akkor, ha megtörténik vele az átalakulás, akkor talán még meg is ölhet. Tudom, hogy csak a harag és a düh hajtaná, de így nem tudom vele tudok-e maradni. Minden percben félhetek attól, hogy mikor veszti le önuralmát és támad rám. Szeretném azt hinni, hogy minden rendben lesz és ilyen nem fog többet előfordulni, de félek, ha most megtörtén máskor is megfog. És akkor nem lesz itt senki, hogy közbe avatkozzon, mint most Grant. Most jutott eszembe. Mekkora egy barom vagyok. Justin mindent hall. Francba! Egy kis hátitáskába, amit még jó, hogy elhoztam bele raktam néhány cuccot és rögtön indultam a kijárathoz. Mikor kiértem egy BMW-t láttam a ház előtt bizonyára Granté. A kocsi anyós ülésén ott ült Justin. Őt néztem. Mikor felém fordult arca szomorú és elkeseredett volt. Tehát minden egyes szavamat hallotta. Bűntudatom lett. Mégis, hogy mondhattam ilyeneket? Ő próbál, megvédeni én meg már arra gondolok, hogy ő fog megölni. – Gyerünk, mennünk kell. – kiabált oda Grant, aki épp szállt be verdájába. Visszaléptem a házba, hogy kivegyem a zárból a kulcsot és azonnal feltűnt valami. Az íj és a nyilak, amik az ajtó mögé voltak rakva már nem volt ott. Újra kinéztem az ajtón és az öreg nénit láttam meg közeledni. Mindegy a fegyverem biztos itt van valahol. Most a ház tulajdonosa nagyobb gondom. Megint kérdezősködni fog, ha meglátja a karomat.  Ezért még mielőtt oda ért volna hozzám kinyitottam a hátizsákot és kiemeltem a pulcsimat, ami bele volt rakva és gyorsan magamra kaptam. Mire felhúztam a cipzárt már ott volt. Nem hagytam, hogy ő szólaljon meg először.

- Elnézést, de nagyon sietek. – mondtam és a kulccsal, ami már a kezemben volt bezártam az ajtót. Mentem volna el mellette, de megragadta a karom. Olyan erős szorítása volt, hogy sosem néztem volna ki belőle. Titokban gyúr vagy mi a fene?

- Nem mehetsz velük. – mondta. Szemöldököm összehúzva néztem vissza rá. – Jól hallottad. – a kocsi felé fordultam és láttam, hogy Justinék éppen szállnak ki. Mikor jobban szétnéztem akkor vettem észre, hogy körül voltunk véve. Fiatal és idős ember egyaránt. Mind kezében volt valami fegyver. Számszeríj, tör és némelyik kezében még pisztoly is. Visszapillantottam az öregasszonyra.

- Mégis mit akar? – nem válaszolt csak bólintott egyet, de nem rám nézett, hanem valamelyik fickóra.

- Végetek! – kiabálta el magát. Pár másodperccel később nyíl fúródott Justin combjába. Fájdalmasan üvöltött fel és a földre rogyott. Oda akartam hozzá rohanni, de mikor elindultam volna az öreg banya kirakta elém a botját.

- Nem mész sehová. – mikor visszanéztem már harc folyt. Grant arca teljesen megváltozott. Agyara és hatalmas karmai nőttek. Füle hegyes lett arcán több szőr jelent meg és szemei vörösen izzott. Justinra néztem, aki akkor állt fel a földről. Már neki is karmai agyara és sárgán világító szeme volt, de semmi több. A nyilat kitépte combjából és ő is harcolt. Mindannyian sok sebet szereztek a támadok és Granték is, de még így is harcoltak tovább. Az öregasszony ismét megragadta kezem és húzni kezdett. Mikor felnéztem láttam meg két férfit, akik felénk jönnek. – Vigyétek innen. – utasította őket. A két fickó egyike a jobb a másik a bal karomat fogta meg és maguk után húztak. Próbáltam magam visszatartani, de nem ment úgy vittek, mint valami tollpihét.

- Eressz el! - kiabáltam, de meg sem rezzentek. Oldalra néztem és elordítottam magam. – Justin! – a hang irányába fordult és látta, ahogy ez a két godzilla vonszol. Akivel éppen verekedett félre lökte és felém rohant. Az egyik gorilla elengedte karom és az éppen felénk futó Justint akarja feltartani. – Justin! – üvöltöttem el magam ismét. Aki velem maradt fickó megfogta combom és a vállára dobott. Szorosan fogta lában, hogy ne rugdalózzak annyit, de mikor már nem tudtam használni őket a kezemmel kezdtem el ütni. Fejemet oldalra fordítottam és láttam, hogy Justin már elérte a gorillát és verekednek. Ő is felém fordult.

- Zoe! – kiabálta ő is a nevem. És ekkor úgy behúzott neki a férfi, hogy szájából vér jött ki és a földre zuhant. Szemeim kitágultak. Csak ott feküdt nem mozdult. A támadó meglendítette lábát és hasba rúgta nem egyszer.

- Ne! – visítottam hisztérikusan. Szememből könnyek kezdtek záporozni. A fickó, aki a vállán vitt egyszer csak lerakott és betuszkolt valahová. Ami valószínűleg egy kocsi volt, mert hallottam, ahogy becsapódik az ajtaja. A szememből kitöröltem a könnyeimet és láttam, hogy tényleg egy autóban vagyok. Rögtön az ajtónyitóhoz irányítottam kezem. Próbáltam kinyitni, de nem ment, zárva volt. Kinéztem az ablakon és Justin még mindig ott feküdt, de a fickó már nem volt ott. Hallottam, ahogy a mellettem lévő ajtó kinyílik. Oda néztem és az a férfi szállt be, aki még az előbb Justint rugdosta.  A volán mögé beugrott a másik fickó elindította a motort és már indult is. A mellettem lévő gorillát ütni kezdtem és mondtam neki. -  Mit csináltál vele? – kiabáltam és ütöttem egyszerre, de nem sokáig csinálhattam, mert elővette pisztolyát és fejbe vágott vele. Már csak annyit hallottam.

- Végre csendben lesz.

Fájó fejjel ébredtem. Kinyitottam a szemem egy szobában voltam, ami be volt rendezve. Íróasztal, szék, szekrény, tv, ágy minden volt, ami csak kellhet egy szobába. Falai halványkékek voltak és egy hatalmas ablak terült el pont az ágy mellett. Mikor felültem az ágyon megszédültem és a fejemhez kaptam. Egy ragtapaszt éreztem azon a helyen ahol az a fickó megütött. Ki kell jutnom innen. – mondtam magamban. Még pár perc ülés után már úgy éreztem menni fog a felállás szédülés nélkül. Lábaimat a padlóra raktam és kiegyenesedtem. Dülöngéltem egy picit, de nem volt vészes. Elindultam az ajtó felé. A kilincsre raktam a kezem ott tartottam egy kicsit majd óvatosan lenyomtam és befelé húztam. Kiléptem a küszöb elé és szétnéztem. Egy hosszú folyosón találtam magam. A szoba ahonnan kijöttem az volt a leghátsó. Elindultam mentem és mentem, de nem láttam semmi mást csak ajtókat. Mikor a folyosó végéhez értem egy csigalépcső vezetett lefelé. Lassú léptekkel indultam meg, de mikor bevillant a kép, ahogy Justin a földön fekszik akaratlanul is a lábam szaporábban vettem a lépcsőfokokat. Leértem ott csak két ajtó volt egy, ami a kijárathoz vezet és egy másik, amit nem igazán szeretnék megtudni. Már csak már lépés választott el a bejárati ajtótól. Még utoljára körbe néztem, de nem láttam senki ezért szaladni kezdtem az bejáró felé. Már a kilincsre raktam volna a kezem mikor valaki megállított. Megfordultam és azt az illetőt láttam meg magam előtt, aki elbánt Justinnal és engem is megütött.

- Eressz el. – néztem a szemébe. Kezemmel megint ütni kezdtem.

- Zoe! – hallottam meg a nevem a másik ajtó mögül ahová nem nagyon akarok bemenni. Az alak az ajtó felé húzott, ami már résnyire nyitva volt és belökőt rajta. Ahogy beértem és széjjelnéztem tele volt emberekkel voltak vagy 15-20-an. Középen egy szék volt, amin az öregasszony ült. – Üdv nálam Zoe Wilson. – mondta.