3.fejezet

Még ez a rész is kicsit unalmas lesz, de lassan jönnek az izgis részek .: D 

Szép lassan kinyitottam szemeimet, és amit megláttam arra nem számítottam volna. Egy kölyök kutyus állt előttünk. A félelem, ami 2 másodperce még bennem volt rögtön eltűnt miután megláttam ezt a védtelen kis állatott. Anne nevetésben tört ki.

- Nem hiszem el, hogy egy kis kutya miatt pánik oltunk be ennyire. – nevetett tovább. Igaza volt mégis mi más jött volna ki onnan egy elmebeteg pszichopata. Most már tudok logikusan gondolkozni. Biztos vicces lehetett, ahogy ott álltunk és vártuk, hogy mi bukkan elő a bozótból. Mosoly terült szét az arcomon. Riley aki még mindig mögöttem állt a kezét a homlokához csapta. Pontosan egyet értettem vele meg a nevető Anne-val is. Eléggé be paráztatott, minket ez a helyzet mégis mi lesz velünk 1 hétig egy nagy házban. El sem tudom képzelni. A kisállat, aki még mindig azon a helyen állt ahol felbukkant az imént szemeit meresztette ránk. Azok a kutya szemek, ahogy nézett rögtön megsajnáltam. Lassan elindultam felé, hogy meg ne ijesszem, ahogy ő tette velünk. A kezemet felé nyújtottam, hogy szagmintát tudjon venni tőlem. Barna szőre gyönyörű volt. A fülénél volt egy kisebb fehér folt, de ez csak még aranyosabbá tette. Félénken megszagolta a kezemet és hagyta, hogy megsimogassam. Szőre nagyon puha és selymes volt. Barna szemei csillogtak, ahogy rám meredt. Barátnőim is megközelítették ezt a cukiságot. Már mind a hárman simogattuk, amikor barátnőm megszólalt.

- Nem viszünk magunkkal? – vetette fel a kérdést Ri.

- Riley normális vagy? – nézett Anne Riley-ra. – Nem vihetjük magunkkal.

- Miért nem? – nézett boci szemekkel Anne-ra.

- Valaki már biztos keresi. – mondta. – Vagy lehet, hogy azé ez a kutya, akié a kukoricaföld. Anne jól beszélt valaki már biztos aggódik érte. Valahogy meg kell keresnünk a gazdáját. Eszembe jutott, hogy mielőtt megálltunk láttam egy földes utat, aminek a végén egy kis ház volt. Több mint valószínű, hogy onnan csámborgott el ez a kiskutyus. Elmondtam a lányoknak, hogy mi az elképzelésem. Egyet is értettek velem megfogtuk a kutyát és elindultunk a kis ház felé. A ház nem volt messze 10 perc alatt oda is értünk. Semmi mozgást nem láttam a ház körül. Az ajtóhoz érve bekopogtunk, de nem jött semmi válasz. Körülnéztünk a ház körül hátha ott találunk valakit. De minden fáradozásunk hiába volt senki nem volt azon a helyen egy árva lélek sem rajtunk kívül. A lányokkal úgy döntöttünk bevisszük a legközelebbi faluba és majd ott kérdezősködünk. Mikor elindultunk vissza az autó felé egy kis kamiont láttunk meg bekanyarodni a ház felé. Az autó nem messze tőlünk leparkolt. Kinyílt az ajtó és egy kis lány szállt ki belőle és egy középkörű férfi. A kutya Riley kezében volt. Mikor a kislány meglátta rögtön mosoly fakadt az arcára.

- Zami! – kiabálta el magát.  Tehát a kutya neve Zami. Milyen érdekes egy név még soha nem hallottam ilyet. Jól tettük mikor úgy döntöttünk, hogy ide hozzuk a kutyát és nem visszük magunkkal, ahogy Ri akarta. A kis lány biztos szomorú lett volna, ha nem találják meg a kis állatát. A lánynak hosszú szőke haja és mogyoró barna szemei voltak. A férfi, aki valószínű az apja, mert neki is szőke haja és barna szemei voltak elindultak felénk. Zami már ki akart ugrani Riley kezéből ezért barátnőm letette a kavicsos földre had menjen gazdájához. A kutyus szaladt gazdija felé. A lány leguggolt karjait széttárva várta, hogy házi kedvence oda érjen hozzá. Amíg a lány és Zami örültek, hogy újra látják egymást az apuka még mindig felénk tartott.

- Sziasztok, lányok. – köszönt oda nekünk mély hangon az apuka. – Köszönöm, hogy megtaláltátok a lányom kis barátját.

- Nincs mit. – mondtuk egyszerre a csajokkal.

- Sarah kicsim gyere ide! – szólt oda lányának. A lány más néven Sarah felvette a kezébe kis kedvencét és apja mellé sétált. Sarah ránk mosolygott megköszönte nekünk, hogy megtaláltuk kutyáját és, hogy nem vittük el amit Riley akart. Elköszöntünk. A kiscsalád beszállt kamionjába és elindultak. Mi is visszamentünk az autóhoz, hogy folytathassuk utunkat a nyaraló felé. Egy órán belül oda is értünk. Magamhoz vettem a kulcsot kiszálltam a kocsiból és kinyitottam a fakaput. Anne beállat a hátsó kertbe, mert csak ott volt elég hely, hogy elférjen az autóval. Betoltam a rozzant fakapukat és hátra mentem a lányoknak segíteni.

- De jó újra itt lenni. – nézett körül Anne. A nyaraló a papájáé, aki megengedte nekünk, hogy lejöjjünk egy hétre. Anne már nagyon rég nem járt itt. Nagyon kicsi volt mikor utoljára látta ezt a helyet.  A kulcsokat kivette a kezemből és ment kinyitni a nyaraló bejárati ajtaját. Mi addig Riley-val a csomagokat pakoltuk ki az autóból. Már, mint csak én, mert Ri a telefonját nyomkodta, amíg én cipekedtem.

- Zenét? – kérdezte Riley. Ekkor egy Justin Bieber számot nyomott be telefonján. A „That Power” amit Will i Am-el közösen csináltak.  Jó kis szám, amikor először hallottam ugrálni és táncolni kezdtem egyszerre annyira tetszett.  Barátnőm a zsebébe rakta a telefonját, amiből még mindig szólt a zene. Megfogta a táskáját és Anne-ét és elindult ház felé. Én is úgy tettem megemeltem nehéz bőröndömet és elindultam befelé. Mikor beértünk Anne az emeletről jött le mosolyogva.

- Minden olyan kicsinek tűnik. – mondta.

- Persze, hogy kicsi. – kezdte el mondani Ri. – Mikor voltál itt utoljára vagy 10 éve? Akkor még kicsi voltál mindent nagyobbnak láttál, mint most.

- Igazad lehet.

- Nekem mindig igazam van. – húzta fel szemöldökét Riley.

 A nap hátralévő részében takarítottuk a házat. Nem kellett annyira megerőltetnünk magunkat, mert a papájáék múlt héten voltak itt és megcsinálták a nagyját. Csak felsöpörtünk felmostunk ki szellőztettünk és már kész is voltunk. A locsolót volt egy élmény megcsinálnunk vagy egy órát tuti szenvedtünk vele. De egyszer csak Riley lecsavart valamit a kinti csapról és már rá is lehetett illeszteni a locsoló csövet. Sokat nevettünk meg szórakoztunk. Riley fára mászott Anne pedig videóra vette.  Egy hinta ágyat is találtunk, aminek az egyik oldala le volt szakadva én azzal szenvedtem hátha meg tudom csinálni. Némi sikerrel, de mikor ráültem megint leszakadt így inkább hagytam, mert már felidegesítettem magam. Olyan 5 óra körül járhatott mikor megéheztem.

- Csajok éhes vagyok. – mondtam ki hangosan gondolataimat.

- Én is. - tette Ri a hasára a kezét. Anne is bólogatott és mivel nem volt nálunk semmi élelem úgy döntöttünk ki megyünk a kis boltba, ami pár saroknyira volt tőlünk. Bezártuk a nyaralót meg a nagy fakaput is és elindultunk a boltba. Útközben is szórakoztunk. Amíg a többi ember a járdán haladt mi az úton mentünk végig. Ezért néztek is minket, de nem érdekelt. A bolt kb. 15 perre volt gyalog, ha autóval megyünk valószínű csak pár perc. De hát kell a friss levegő. A bolthoz érve bementünk vettünk olajat, tésztát, kenyeret, egy karton ásványvizet meg még pár dolgot. - A mai vacsi milánói lesz. Találta ki Anne. A pénztárhoz mentünk kifizettük, amit vettünk elköszöntünk és a kijárat felé indultunk. Az ajtót kinyitva nagyon csattant valamiben. – Az orrom! – hallottam meg valaki hangját. Úr isten valakinek neki löktem az ajtót. Még mindig nem láttam az illetőt, de nagyon megijedtem mi van, ha eltörtem az orrát nem szándékosan tettem. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Már az első napon bajba keverem magam. - Szép volt Zoe! – mondtam magamban. Kiléptem az ajtón és egy lehajolt fiút láttam meg az ajtó mögött amint épp az orrát fogja.

- Annyira sajnálom nem szándékosan tettem. – kezdtem el mentegetőzni. – Nem láttam, hogy jössz. Tényleg nagyon sajnálom. – magyarázkodtam tovább. A fiú lassan kiegyenesedett, de az arcát még mindig nem láttam. A lányok csak álltak a hátam mögött nem szóltak semmit csak néztek. Egy papírzsebiért nyúltam a zsebembe és odaadtam az áldozatomnak. Kivette a kezemből és az orrához nyomta. A vér úgy folyt az orrából, mint a csapból a víz. A zsepi hamar megtelt a vérével így hát adtam még neki, amíg el nem állt. Mikor utoljára törölte meg orrát láttam meg, hogy én is merem ezt az ember. Összeszűkült szemmel néztem, hogy jól látom-e. Hátra pillantottam és úgy tűnt Riley is észrevette, amit én ez a fiú nem más, mint....