45.fejezet

Sziasztok. Meghoztam a folytatást, remélem nem várattalak titeket sokáig. Amint már az előzetesből kiderült Marko barátunk lehet, hogy mégis életben van? Ha kíváncsi vagy, akkor most rögtön kezd el olvasni!: ) Remélem tetszeni fog, és írtok pár komit. Puszillak titeket!

~Ann.xd

- Persze, hogy tudom. – vágta rá. – Tudod, ő megmentette az életem. – nézett rá B-re. – A nagyanyád, és a vadászok többsége tévhitben él. És örömmel látom, hogy te nem tartozol közéjük. – mondta Baz.

„Justin szemszöge”

  Miután Zoe elment, kisebb vita után, ami Aiden és Alec között robbant ki, elindultunk, hogy megkeressük Spencer-t. Megnéztük azokat a helyeket, ahol Alec már járt ugyan, de jobb volt, hogy újra elmentünk, mert az egyik helyen megtaláltuk Spencer pulcsiját. Ami arra utalt, hogy nem rég járt itt. A piros pulóverét az orromhoz emeltem, és egy nagyot szippantottam. Ahogy felnyitottam csukott szemeimet, látásom egyre csak élesedett, ahogy a szaglásom, és a hallásom is. A többiek is vettek szagmintát a pulcsiról, és azután az orrunk után mentünk. A sok szag közül, ami az erdőben volt, nehéz volt megtalálni Spencer-ét.

- Erre! – kiáltott Aiden. Az-az út amerre mentünk tudtam hova vezet, hisz nem rég Zoe-val jöttem el itt.  Az erdőből ez volt az egyetlen út, ami a temetőhöz vitt. Ahogy elértük az erdő szélét, mindegyikünk visszaváltotta eredeti szem színét, és így mentünk tovább. A sírok közt mászkálva, egyszer csak megpillantottuk Spencer-t. Ott ült egy frissen temetett sír előtt.   

- Spencer. – rohant oda Alec, és térdre rogyva szemlélte húgát. - Már mindenhol kerestelek, nagyon rám ijesztettél. – mondta, és a kezében lévő piros pulcsit a vállára terítette. Ahogy mi is odaértünk, ott álltunk Alec mögött, mikor Spencer egyszer csak megszólalt.

- Él. – mondta, és rá nézett bátyára.  

- Ki? – kérdezte Alec.

- Ő, – mutatott a sírkő felé. - életben van a föld alatt. - tekintetem rávezettem arra a helyre ahol a név volt látható, és ez állt rajta.

Nyugodj Békében

Marko Fatt

1992 – 2013

- Honnan veszed ezt? – kérdezte Aiden, aki szintúgy észrevette, hogy milyen felírat, áll a sírkőn.

- Hallom őt. – mondta. – Ti nem? – kérdezte közvetlen utána. Koncentrálni kezdtem, és lassacskán én is meghallottam.  Hallottam, ahogy szaporán veszi a levegőt, és segítségért kiabál.

- Hogy lehetséges ez? – hallottam Aiden hangjában a döbbenetet.

- Megharaptam, mikor senki nem figyelt. – válaszolt könnyedén Spencer. Teljesen ledöbbentem, és lassan felé fordítottam a fejem.

- Mit csináltál? – kérdezte Isaac.

- Ez akkor sem lehetséges. – mondta Aiden. – Meghalt, így már nem ér semmit a harapás. – rázta a fejét.

- Ha csak. – jött a hátunk mögött a hang. Mindannyian oda kaptuk a fejünket, és Grant állt ott.

- Ha valakit egyszer már megharaptak, és nem változott akkor át az már hordozza a farkas gént. Valószínű, hogy valamelyik harca alatt egy felületes harapás érte. Azzal, hogy Spencer megharapta, felélesztette a farkasát, aki meggyógyította, és most már ő is alakváltóvá vált. – magyarázta Grant.  

- Erről mi miért nem tudtunk eddig? – kérdezte Aiden.

- A legtöbben vagy átváltoznak rögtön, vagy meghalnak. A harmadik opció nagyon ritka! – válaszolt a kérdésre azzal, hogy azért mert nagyon ritka.

- Akkor most mit csinálunk? – kérdezte Isaac.

- Kiszabadítjuk, és segítünk neki. – eddig a döbbenettől meg sem tudtam szólalni. A reakciójára gondoltam, mikor teljesen tudatosodik benne, hogy már ő is egy olyan lény, amilyen a szüleit megölte. Hisz ő vadász volt. Nem is tudom, hogy fogja ezt ő kezelni. Meg persze Zoe. Tudom, hogy boldog lesz, hogy mégis életben van, de be kell, hogy valljam Marko sosem lesz már a régi.

- Hahó, szerinted senki nem fogja észrevenni, hogy kiástak egy sírt? – mutatott két kezével az előbb említett hely felé. – Meg amúgy is itt őrök mászkálnak még éjszaka is, észrevennének. – mondta, és én teljesen egyetértettem vele.

- Aiden-nek igaza van. – szólaltam meg először. – A sír kiásását még meg tudjuk oldani, de az őrökkel sok bajunk lehet. – mondtam.

- Fiúk nyugalom, lesz egy csalink, aki elcsalja majd őket. – nyugtatgatott Grant. Ami feltűnt az-az volt, hogy Grant eléggé biztos volt magában. Mintha már mindent jól kitervelt volna.

- Nagyon felkészültnek látszol. – szólalt meg engem megelőzve Isaac.

- Alfa vagyok, ez a dolgom. – mondta és egy mosoly jelent meg az arcán.

 A terv az úgy nézett ki, hogy este megyünk vissza a temetőbe. Grant már megbeszélte Erin-el, aki kis győzködés után belemet, hogy elcsábítja az őröket. Erin eljátssza majd, hogy eltévedt, és amíg ő színészkedik, addig mi kiássuk Marko-t. Ez a terv könnyebbik része volt. A neheze az majd csak utána jön. Az, hogy hogyan fogjuk Marko-t kordában tartani nehéz lesz. Mivel több, mint valószínű, hogy ideges lesz, mikor megtudja mi is történt vele valójában. Át fog változni, és az első olyan embereket veszi majd célba, akibe érzi a teljes emberséget. Vagyis az őröket. Amit nem hagyhatunk! Tudom, milyen az, ha embert bántasz, és mikor visszanyered emberi valódat, akkor legszívesebben magaddal bánnál el, amiért ezt csináltad. A legrosszabb az benne, hogy amíg nem tudod uralni bármi megtörténhet. Megölhetsz embereket, még olyant is, akit a világon a legjobban szeretsz. Amíg nincs az uralmad alatt, addig ő irányít. Meg kell előznünk, hogy Marko ne tehessen olyan dolgot, amit megbánna.

- Justin, indulunk! – kiabált Aiden. Felálltam az ágyamról, felvettem a dzsekimet, és elindultam. Amint kiléptem a bejárati ajtón, megpillantottam Erin-t. A ruhája igen csak kihívó volt, és a dekoltázsa igen mély. Szőke haját felgumizta, és arcán erős sminket viselt.

- Be kell vetned minden színészi tehetségedet. – hallottam meg Grant-et, aki Erin mellett állt.

- Bízz bennem, menni fog. – mondta Erin, megveregette Grant vállát megfordult, bal kezével hátra dobta copfját, és elindult.

 Amíg Erin teljesen elvonta az őrök figyelmét, addig nekünk várnunk kellett. Ami lássuk be nem tartott sokáig. Erin úgy az ujjai köré csavarta a két őrt, hogy ők itták minden egyes szavát.

- Indulás! – mondta Grant. Ahogy elindult, mindannyian utána iramodtunk. A cipőm, a sárba süllyedt, mert persze amíg tervezgettünk, addig az időjárás megtréfált minket, és jó kora zuhét hagyott maga után. Ahogy tovább lépkedtem, úgy éreztem, hogy a sár egyre jobban ellepi lábbelimet. Hazudnék, ha azt mondanám, érdekel a cipőm kinézete. Legjobban az érdekelt, hogy mi lesz a következő fél, vagyis inkább egy órában. Már azt is számításba vettem, hogy Marko végezni akar majd magával. Amiért meg is érteném őt! Ha én járnék abban a cipőben, mint most ő, akkor olyan gyorsan szabadulnék, meg magamtól amilyen gyorsan csak lehet. Csakhogy nem ismerem őt, és egyszerűen nem tudok kész tényt állítani. Bár abban teljesen biztos voltam, hogy nem fog örülni, hisz melyik vadász örülne, annak, hogy felébred, és onnantól kezdve már ő is azokhoz tartozik, akiket eddig a legnagyobb ellenségnek tekintett. Ahogy egyre közeledtünk a célunkhoz, Aiden egyre többet beszélt.

- Szerintem, megvárom, hogy felálljon, és utána fejbe vágom. – mondta, és közben meglóbálta a kezében lévő ásót. Hogy minek az ásó? Aiden szerint sokkal jobb, ha ásóval ásunk, és nem a saját kezünkkel. Persze mindenki kinevette, csakhogy őt ez nem zavarta. Grant két olyan személyt hozott magával a falkájából, akik a legjobbak ásásban. Isaac csak azért maradt, hogy ha Marko-nak elborulna az agya, és tombolni kezdene, sokkal jobb, ha többen vagyunk. Hatan csak meg tudjuk fékezni. Ha nem, akkor ott lesz a nagyobb gond.

- Jobb, ha nem hadonászol, azzal, mert a végén a fejed bánja, és én iszom majd a levét. – mondtam. 

- Már, mint? – nézett rám felemelt szemöldökkel, miközben mellettem jött.

- Mindegy. – mondtam, mert megérkeztünk a célunkhoz.

- Még szerencse, hogy nem kell azon aggódnunk, hogy megfullad a föld alatt. – mondta az egyik falka tag. Igaza is volt, még szerencse, hogy Marko körülbelül a nap feléig nem is volt éltben, és nem vett levegőt. Így az oxigén is megmaradt a koporsóban, és bőven elég lesz neki addig, míg kiszabadítjuk.

- Gyerünk, fiúk! – mondta Grant immáron sárgán izzó szemekkel. Mindenki alakot váltott, kivétel Aiden, és ásni kezdtünk. Be kell, hogy valljam, lehet Aiden-nek volt igaza mikor ásóval kezdett ásni. Az egész karom csupa sár volt. Éreztem, ahogy a latyakos földet dobáltam, hogy a ruhám alá is beszóródik. Nedves volt és hideg, ami a hátamon ment végig, de nem törődtem vele. Nem állhattam meg addig, míg a koporsó tetejét meg nem látom. Ami 10 perccel később lett látható. Már csak én, és Grant álltunk a koporsó tetején, Aiden lenyújtotta a kezét így kisegített a gödörből. A sír végéhez álltam. A kezem beletöröltem nadrágomba, hisz annak már úgy is mindegy volt. Grant még ásott egy kis helyet magának, hogy könnyebben fel tudja nyitni a koporsót.  Amint végzett vele, ő is visszaalakult, és lassan nyitotta fel a halottas láda tetejét. Aiden, aki még arra is gondolt, hogy hozzon magával egy zseblámpát, egyenesen belevilágított a gödörbe. Mihelyst teljesen nyitva volt, végig néztem Marko-n. Szeme csukva volt, és tetőtől talpig feketébe volt öltöztetve, csak az inge volt fehér, persze ez nem meglepő. Minden egyes embert ünneplőben temetnek el. Csakhogy nem mindegyik ébred fel a temetése után. A koporsó belseje tele volt karmolás nyomokkal, ami csak egyre utalt. Marko szemei kipattantak, és olyan gyorsan állt fel, hogy Grant meg sem tudta volna akadályozni. Kezei a gödör szélén jelent meg, és ahogy kiugrott belőle, egyenesen rám vetette magát. Hanyatt vágódtam, és sár fröccsent a szemembe. Szúrta a szenny a látószervemet, és alig bírtam nyitva tartani. Könny ömlött fel a szemüregemből, és teljes homály fedte a külvilágot. Ahogy Marko fölém ért, próbáltam kinyitni a szemem, de nem ment. Csak pislogtam, de még így is megláttam, hogy szeme olyan sárgán izzik, mint a nap a legnagyobb melegben. Rám morgott, és egyszer csak egy nagy koppanást hallottam. Marko mellém esett. Felültem, és magam mellé néztem, kezemmel próbáltam a szemembe kerülő szennyeződést kitakarítani, és ismét magam mellé néztem. Marko homlokán vér csordogált. Felnéztem, és Aiden a kezében lévő ásott a vállára rakta.

- Nem megmondtam, hogy ha feláll, fejbe vágom. – mondta, és egy mosoly hagyta el a száját. Talpra álltam, és nem kezdtem leporolni magam, mert semmi értelme nem volt.

- Jobb, ha máris elvisszük a farkas lyukba. – mondta Grant. – Ti itt maradtok, és visszaássátok a gödröt. - utasította a két személyt. – Ha kész vagytok, szóljatok Erin-ek, és menjetek vissza a szállásra. – ezután Isaac-re nézett. – Gyere, segíts! – mondta és oda sétált az ájultan fekvő Marko-hoz. Isaac az egyik, Grant pedig a másik oldalára állt, hóna alá nyúltak, és felemelték. Karját átvetették nyakukon, és elindultak a farkas lyuk felé.

 Emlékszem mikor Zoe megkérdezte tőlem, hogy mi ez a hely, és én azt válaszoltam, hogy búvóhely. Igazság szerint az is volt, csakhogy mi úgy neveztünk, hogy farkas lyuk. A kanapén ültünk, azon a kanapén, ahol Isaac haldokolt még teliholdkor. Marko pedig kiláncolva van abban a szobában, ahol Zoe-val töltöttem pár meghitt pillanatot. Ez alatt pedig a csókunkat értem, ami csodálatos volt.

- Eresszetek el! – üvöltött Marko a csukott ajtó mögül. Mikor megérkeztünk, és Grant-ék kiláncolták, felébredt, és azóta üvöltözik.  Grant viszont nem engedi, hogy bemenjünk hozzá. Azt mondta csak akkor hajlandó vele beszélni, ha végre lenyugodott. Már egy órája itt ülünk, és Marko csak egyre dühösebb. - Megöllek titeket! – ordított, és utána morgott egyet. Ebből látszik, hogy még mindig a farkas uralja.

- Mit szólnátok, ha megint fejbe kólintanám? – kérdezte Aiden. Az igazat megvallva már én is ezen, kezdtem gondolkozni.

- Nem ártana, neki. – mondta Isaac unottan. Grant pedig csak a fejét rázta.

- Ti mocskok letépem a fejeteket! – ordított megint, csakhogy most nem egy morgás, hanem egy fájdalmas üvöltés követte.

- Végre. – mondta Grant, felállt a székről, amit kihozott a másik helységből, és elindult az ajtó felé. Mi is felálltunk, és követtük őt. Grant kinyitotta az ajtót, és Marko feje lefelé lógott. Ahogy lassan felemelte, végre nem sárgán izzott a szem, hanem az eredeti zöld színe volt látható. Nagy levegőket vett, és izzadság pergett a homlokán.  

- Mi történik velem? – kérdezte, és egy újabb ordítás hagyta el a száját, fejét pedig hátra vetette. Marko küzd a farkas ellen, és úgy tűnik elég fájdalmas neki.

- Volt már farkas harapásod? – kérdezte tőle Grant.

- Miért érdekel? – kérdezte, de közben tovább szenvedett.

- Válaszolj a kérdésemre. – mondta, és közelebb lépett hozzá.

- Csak felületes. – válaszolt. Szemeit hirtelen összecsukta és fogait összeszorítva viselte tovább a fájdalmakat.  

- Mi az utolsó emléked? – tett fel Grant egy újabb kérdést.

- Nem tudom. – üvöltött. Kezével próbált a fejéhez kapni, de a láncok megakadályozták.

- Próbálj emlékezni. – mondta, és még közelebb ment hozzá. Látszót az arcán, hogy gondolkozik, de nehezére esik. A farkas újra uralni akarja az agyát, de Marko próbál ellenállni neki.

- A Shadow Hole – kezdte. – oda kellett mennünk. – amint kimondta újra felüvöltött, és szemei ismét sárgán izzott. – Eresszetek el! – kezdett megint üvölteni, és szemei szikrát szórtak, ahogy rám nézett. Grant megfordult, és kitessékelt minket, az ajtót pedig megint bezárta.   

- Úgy tűnik nincs tisztában azzal, hogy meghalt. – mondta, és közben visszaült a székre. – Jobb, ha ti inkább haza mentek. – nézett ránk. – Te is Isaac, majd én maradok.

- Nekem is maradnom kell. – mondtam. Nem akartam elmenni, hisz részben az én hibám, hogy most ilyen. Ha oda figyeltünk volna Spencer-re, akkor most holtan feküdne a sírban. Most nem azt mondom, hogy jobb lenne, ha még mindig halott lenne, de valahogy ez az egész kikészít, és már nem is tudom, mi lenne neki a jó.

- Nem kell. – mondta. – Itt nem tudsz segíteni. Menj haza és pihend ki magad. Meg persze egy alapos mosdás sem ártana. – mély levegőt vettem, és a hajamba túrtam, amiből már az odaszáradt sár potyogott.

- Gyere haver. – mondta Aiden, és a vállamra tette a kezét. Felé fordultam, és az a rohadt ásó már megint a vállára volt helyezve. Már kezdett röhejes lenni, ahogy azzal az ásóval mászkált. Megforgattam szemem, odaintettem Grant-nek, és elindultam felfelé a lépcsőn. Ahogy a fekete vasajtó bezárult mögöttünk még hallottam, Marko utolsó szavait.

- Széttéplek titeket!