Sziasztok.: ) Meghoztam a folytatást. Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de remélem tetszeni fog ez is.: ) Bár én egy kicsit úgy érzem, hogy nem lett a legjobb, de ti majd eldöntitek..: ) Ja és 6000 oldalmegtekintés. wááá: DDDD Köszönöm<3
~Ann.xd
Vajon Justin most a gondolataimban van és mindent
hall, amire csak gondolok? Ha igen akkor
ezt is hallania kell. Köszönöm, hogy
eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.
2
hónap múlva
Az idő olyan gyorsan telik, hogy már magam sem tudom
követni. 2 hónap alatt teljesen megváltoztam. Sokkal erősebb lettem, mint
azelőtt voltam. A vadászok között mindent megtanultam, amit csak lehetett. Most
már nem rejtőzök, egy fa mögé sem harcolok, amíg az erőm kitart. Párszor haza
látogattam, mert a nagymamám rám parancsolta. A suli már elkezdődött, de én úgy
döntöttem, hogy halasztok egy évet, mert fontosabbnak látom azt a dolgot, hogy az
embereket védjem. A szüleim nem nagyon örültek neki, de el kellett, hogy
fogadják, mivel már nagykorú vagyok így dönthetek az életemről. És ha ez még
nem volt elég a szüleimnek még el is költöztem otthonról. Persze nem tudják,
hogy hová, és jobb is így. Anneval már nem igen tartom a kapcsolatot.
Beszélünk még, de nem olyan sokat, mint annak idején. És, hogy vele mi van?
Fogalmam sincs. Semmit nem hallottam róla és nem is láttam egy harcnál sem. Egy
valamiben biztos vagyok, már ő is teljes alakváltó. Az augusztusi telihold után,
már ő is teljes erejét használhatja.
„Justin
szemszöge”
Az élet egy körforgás mindig elindulsz, de ugyan oda
térsz vissza. Ez teljesen igaz rám. Ahelyett, hogy távol tartanám magam
Stanwood városától valami vagy inkább valaki mindig visszahúz oda. Mikor Zoet
elvitték a vadászok minden erőmmel azon voltam, hogy megtaláljam. Egész végig a
gondolatait hallgattam hátha lesz egy olyan észrevétele vagy meglátása, amiből
rájöhetek, hol van. De azon kívül, hogy az erdőben egy nagy házban van fogalmam
sem volt, hogy mégis hol keressem azt a helyet. Aztán amikor visszaemlékezett
arra az estére, ami nekem is mosolyt csal az arcomra a szívem megszakadt, hogy
nem lehetek mellette. Ezért ért csapásként, amit a nagymamájával
való beszélgetése után mondott. „Köszönöm,
hogy eddig vigyáztál rám, de mától kezdve nem lesz rá szükségem.” Nem hittem el, amit mond. Azt hittem ő is
érez annyit iránta, mint én iránta. Mert, hogy én beleszerettem. Igen,
beleszerettem egy olyan lányba, aki talán a vesztemet okozhatja. Bár mikor
beleszerettem még nem tudtam, hogy ő egy vadász unokája és, hogy belőle is az
lesz. Az első találkozásunknál ugyebár nekem vágta az ajtót. Mikor felnéztem és
megláttam aggódó arcát elszállt minden mérgem. Nem tudtam volna ordibálni vele,
sőt még én éreztem hibásnak magam. Hogy miért? Azt nem tudom, de ha ez nem
történt volna, meg akkor lehet csak elszáguldottam volna mellette. A második
találkozásunk is, hogy mondjam érdekes volt. Mikor belém száguldott és
megláttam, hogy ő az mosoly fakadt arcomra. De mikor Riley említette az álmát
és megláttam a karján lévő foltot némi alapozó alá rejtve tudtam, hogy veszélyben
van. Ott abban a percben megfogattam magamnak, hogy megvédem a veszélytől. Aidennel
hazafelé tartottunk mikor Riley szinte a sírás szélén rohan oda hozzánk és a
segítségünket kérte. Elhadarta, hogy mi történ és én azon nyomban beiramodtam a
házba. Kiabáltam a nevét, de választ nem kaptam rá. A lépcső tetején vettem
észre, hogy az egyik ajtó küszöbje előtt állt egy késsel a kezében. Ahogy oda
értem hozzá a szúró eszközzel hadonászni kezdett. Pár centin múlott, hogy nem
sebesített meg vele. Hála gyors reflexemnek kitudtam, verni kezéből a kést
mielőtt megszúrt volna vele. És aztán magyarázkodhattam volna, hogy miért gyógyult
be a sebem olyan gyorsan. Miután Annen segítettem Zoe az arcomat bámulta addig,
amíg barátnője meg nem lökte. A farkas gyorsaságommal kaptam el. Arcunk olyan
közel volt egymáshoz, hogy éreztem a száját elhagyó levegőt. Mikor szemembe
nézett fura arckifejezést vágott és akkor tudtam, hogy a szemem vörösre
változott. Ha még csak egy kicsit is használom, az erőm a szememben megcsillan
a vörös árnyalat, amit valószínű, hogy Zoe látott. Tekintetem azon nyomban elkaptam. Felsegítettem
a földről, ahogy barátnőjét is. Miközben a rendőröknek személy leírást adott és
mondta, hogy egy sebhely volt az arcán rögtön tudtam, hogy ki az. Davon. Davon
az, aki a legerősebb farkas ebben a városban. Ő itt az alfa. Hogy a heg miért
nem gyógyult be az arcán? Azt senki nem tudja csak azt, hogy egy vadász okozta.
Zoe álma és, hogy megjelent a házban
csak egyre utalt, ölni akart. Csak őt néztem veszélyben éreztem őt, nagy
veszélyben. Úgy bámultam, hogy már zavarta őt. Tudtam, hogy tennem kell
valamit, hogy megvédhessem, de csak egy valami jutott eszembe. Ha megharapom és
szívok, belőle vért legyengül és így megtehetem azt, amit kiterveltem.
Összekeverhetem a vérünket és az elméjéhez fogok férni. Így elfeledtettek vele
mindent, ami eddig történ. És ha újabb álma lenne, tudnék róla és segíthetnék
rajta. Miután megtettem hívtam a mentőket, és úgy állítottam be a dolgot mintha
én találtam volna rá. Mindenki szemében én voltam a hős megmentő, senki nem
tudta, hogy ez mind az én művem volt. Másnap beküldtem Aident a kórházba, hogy
megbizonyosodjak róla, hogy sikerrel jártam-e. Attól féltem, hogy ha meglát,
akkor emlékezni fog, mivel még nem volt akkor erőm csak bízni tudtam, hogy
sikerül. Barátom látogatása után már tudtam, hogy nem fog emlékezni csak a
tudatalattija sugallja neki, hogy féljen tőlem és még Aidentől is, de nem tudta,
hogy miért. Aiden távozása után egyik pillanatról a másikra egy álomba csöppent,
ami még engem is megrémisztett. Minden Davon csinált. Neki már akkora hatalma
van, hogy beférkőzik mások álmába és a halálukat nézeti meg velük. Zoeval is
ugyan ezt csinálta. Csakhogy nem sikerült neki, mert Zoenak a házban kellett
volna lenni-e akkor és nem kórházban. De mivel áldozat kellett neki Rileyval is
megelégedett. És ez az, amire gondolnom kellett volna, a barátnői.
Megmenthettem volna őt is, ha hamarabb eszembe jut. Így a temetésén leróttam
tiszteletem, ahol ismét találkoztam Zoeval. 1 hónap alatt sokszor álmodta ugyan
azt, de tudtam, hogy amíg otthon van, nem eshet bántódása. Mivel tudtam, hogy
visszajön Stanwoodba, hogy megtalálja a gyilkost így azt is tudtam, hogy
Davonnak esze ágában nincs elmenni Zoe szülővárosába, hogy ott végezzen vele.
Ahogy említettem nagy az ereje és valószínű, hogy ő is mindent tud, ami csak Zoeval
történik, még talán többet, is mint én. Mikor visszatért próbáltam a bizalmába férkőzni.
Elhívtam vacsorázni, ami nem alakult valami fényesen. Küzdöttem Davonnal mert
ugye bár ki más lett volna, ha nem ő, de erősebbnek bizonyult. Az utolsó szavak,
amiket mondott azelőtt, hogy Zoe felkapcsolta volna a fényszórókat az volt. – Nem mentheted meg vagy mi végzünk vele vagy
ő fog velünk. Nem értettem miért mondja ezt. Egy ilyen lány, mint ő, hogy
végezhetne velünk egy íj és nyíl segítségével, hisz úgy is begyógyulnak
sebeink. Nem törődtem vele azt hittem, hogy csak ellene akar hangolni.
Sok minden történt még. Mindent elmondtam neki, amit
csak tudni akart. Mikor azt mondtam neki, hogy nem mondhatom el, mert
megölnének az nem volt igaz. Csak azért mondtam, mert abban bíztam, hogy így
nem fog kérdezősködni, de nem vált be. Miután mindent elmondtam azt is, hogy ki
vagyok és mi lesz belőlem rettegtem attól, hogy el fog ítélni, de nem így lett.
Abban az 1 hétben sok jót éltem meg vele. Az-az este számomra is felejthetetlen
volt. Tudom, hogy nem történt meg az, de nem baj így is élveztem.
Amikor kijelentette, hogy már nincs rám szüksége azután
még pár napig figyeltem gondolatait. Minden egyes nappal jobb és jobb volt a
kiképzésen. Így magam is beláttam, hogy igaza van.
- Justin jönnél végre. – zavart meg Erin. Róla annyit
tudnék csak mesélni, hogy farkas vérű, mint én és egy ideig egy párt alkottunk még
akkor mikor sztár voltam. Most már nem nevezném magam annak. 3 hónap alatt
egyszer sem mutatkoztam a nyilvánosságnak. Nem mintha olyan rossz lenne a
sztárság imádtam, ahogy a rajongóimat is nagyon szeretem, de úgy döntöttem,
hogy végleg visszavonulok. Augusztus 21.-e óta már nem vagyok önmagam. A
telihold óta megkaptam a teljes erőt, amit nem vagyok képes mindig kontrolálni.
Mikor Aiennek segítettem ebben a dologban akkor még azt hittem, hogy nekem majd
könnyebb lesz. Hát nem így lett. Valahogy úgy érzem, hogy nehezebben birkózok meg
vele, mint más hozzám hasonló farkas vérű. Erin azért hívott az, előbb mert ő
is próbálja megtalálni azt a pontomat, aminek a segítségével kontrolálni, tudom
magam, de eddig még nem találtuk meg. Ilyenkor mindig az erdőben vagyunk, mert
mikor elkap az ideg és átváltozok, nem tudom, hogy mit csinálok. Van, amikor
nem is emlékszem, hogy mit tettem. Attól félek, hogy olyankor még ártatlan
embert is ölnék.
Kimentem a házból. Erin és Aiden már a kocsiban várt.
Így én is beültem és elindultunk arra a helyre ahol úgymond a legtöbb pusztítás
végzem. Hamar oda értünk. Aiden kiszedett valami cuccot még a csomagtartóból és
ismét elkezdődött a felidegesítésem. Barátom már sok hülyeséget kitalált, hogy
feltudjon, dühíteni, de ahogy látom a mostani lesz a legörültebb. Foci labdákat
vett elő és egy ragasztószalagot.
- Még is mit akarsz azzal? – mutattam a kezében lévő
tárgyra.
- Szerinted még is mit? – jött felém és letépett
belőle egy nagydarabot. – Rakd hátra a kezed.
- Megörültél? – néztem rá.
- Tőled örülök már meg. – rázta a fejét. – Rakd hátra
a kezed. – nem tehettem mást hátra tettem és Aiden összeragasztotta kezeimet a csuklómnál
és utána visszaindult eredeti helyére. Erin is már ott állt. Mindketten egy-egy
labdát fogtak a kezükbe és rám néztek. – Figyelj, haver próbálj koncentrálni és
nem elveszíteni a fejed.
- Mintha az olyan könnyű lenne. – mondtam.
- Gondolj bármire vagy bárkire egy helyre vagy egy
bizonyos időszakra. Ha megtalálod azt a pontot, akkor az eszed a helyén marad
még akkor is, ha átváltoztál. – miután elmondta
mondatát összenéztek Erinnel és egyszerre kezdtek el dobálni a labdákkal. És
szinte mindegyik telibe talált, ezért már kezdtem ideges lenni. – Gondolj. – kiabált Aiden. De hiába gondoltam bármire
egyre csak nőtt a dühöm. Már ott tartottam, hogy éreztem, ahogy fogaim kinőnek,
fülem és karmaim hegyesedni kezdenek. Mégis, hogy állíthatnám le saját magam, hogy
ne tegyek kárt semmiben és senkiben? Egy repülő labda pont fejen talált és
hátra borultam. Innentől kezdve nem tudtam kontrolálni magam. A kezemet addig
húztam el egymástól, amíg a ragasztó szét nem szakadt rajta. Ahogy felálltam a
földről felpillantottam barátaimra, akik nem engem néztek, hanem valamit a
hátam mögött. – Justin jobb lesz, ha uralkodsz magadon. – mondta Aiden rám
nézve és ujjával a hátam mögé mutatott. Nagy levegőket vettem és úgy fordultam
meg. Aki a hátam mögött állt egy lány volt íjjal a vállán. Hogy ismerem-e? Igen.
Hisz ő Zoe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése