21.fejezet

Sziasztok.: ) Meghoztam a 21.fejezetet. : ) Ebben a részben is lesz pár új szereplő és megtudunk pár dolgot a múltból. Köszönöm a komikat amiket írtok: ) nagyon jól esik.: D de most is várok.: ) <3

~Ann.xd

- Zoe! – hallottam meg a nevem a másik ajtó mögül ahová nem nagyon akarok bemenni. Az alak az ajtó felé húzott, ami már résnyire nyitva volt és belökőt rajta. Ahogy beértem és széjjelnéztem tele volt emberekkel voltak vagy 15-20-an. Középen egy szék volt, amin az öregasszony ült. – Üdv nálam Zoe Wilson. – mondta. 

Úgy ül azon az ülőhelyen, mint valami királynő. Körülötte mindenki állt. A fickó is, aki az előbb elkapott pontosan a trón mellé helyezte be magát. Ott álltam egy szinte hadsereggel magam előtt és még mindig a szökés járt a fejemben. – Eljött az idő, hogy újabb ember avassunk. – mondta és tekintete végig cikázott a mellette álló személyeken. – És az a személy nem más, mint a híres Hetty Wilson unokája. – kezével rám mutatott. Honnan ismeri a nagymamámat? És miért hívta híresnek? A mamám egy átlagos nagyi volt, aki 5 éve hunyt el szív leállásban.

- Honnan ismeri őt? – kérdeztem. Nevetni kezdett felállt székéből és a szobában lévő kandallóhoz sétált. Az előbb említett hely felett egy hatalmas kép helyezkedett el. Egy fiatal nő volt rajta egy tőrrel a kezében. Valahogy éreztem, hogy ő a nagyi, de vajon neki mi köze van ezekhez az emberekhez?

- Ő itt a nagyanyád. – nézett fel a képre. – Neki köszönhetem, hogy még mindig élek. 1984-ben ugyan ilyen titokzatos módon haltak meg az emberek, mint most. Egyik éjjel hazafelé tartottam mikor megtámadtak azok a vadállatok. Ha a nagyanyád nem segít, akkor rajtam az én helyem már nem a föld lenne. – mesélte. – Mindent elmondott és úgy döntöttem mellé szegődök, és a segítségére leszek. Azokat az undormány lényeket üldöztük és ontottuk vérüket. – még mindig a képet nézte és elmosolyodott. – Mindenre megtanított, amire csak kellett ahhoz, hogy meg tudjam ellenük védeni magam és embertársaimat. A sok esztendő során egyre csak bővült a táborunk. Nagyanyád akkor talált rá erre a helyre és úgy döntött ez lesz a vadászok törzshelye. – vadász? A mamám ölt? És most azt akarják, hogy belőlem is egy gyilkos legyen? Nem lehet, én nem lehetek olyan, mint ő. Nem tehetem hisz Justin azok közé való, akiket megölnek. Nem mindegyik alakváltó öli az embereket. És akkor dermedtem le teljesen. Vadászok és ölik őket! Justin és Grant.

- Megöltétek őket? – néztem rá az öregasszonyra.

- Nem, megmenekültek. – mondta a nagydarab fickó. – De lefogom, őket vadászni, mint a kutyákat. – mosolyodott el. Egy kő esett le a szívemről, hogy még mindig életben vannak, de attól viszont féltem, amit utána mondott lefogom, őket vadászni hisz ők nem gyilkosok.

- Ne bántsátok, őket nekik nem áll szándékukban ölni ártatlanokat. – mondtam.

- Látom az újonc igen csak behálózott. – mondta és felém jött egy lépést. – Mindegyik ugyan olyan. – még pár lépést tett felém. Mikor már előttem állt a karom felé mutatott. – Beléd mélyesztette a karmát és te ezek után még azt mondod, hogy nem ölnének. – emelte fel a hangját. – Apropó 2 emberünk meghalt a támadásban. Ha szerinted nem ölnek, akkor ők miért haltak meg?

- Csak védték magukat. – próbáltam védelmezni őket.

- Ne nevettess már. – rázta a fejét. – Ha olyan rendesek, akkor már a harc elején meg kellett volna adniuk magukat.

- Hogy megölhessétek őket?

- Pontosan. – nézet mélyen a szemembe.

- Most már elég Eric. – mondta az öreg nő és a vállára rakta kezét. – Majd megjön az esze és tudni fogja, mit kell cselekednie. – Marta vezesd vissza a hálójába a kisasszonyt. – nézett rá az egyik fiatalabb lányra. Zöld szem és aranybarna haja volt. Arcára rá volt írva, hogy nem épp szimpatizál velem.

- El akarok menni innen. – néztem vissza a nőre. – Nem tarthatnak itt akaratom ellenére. – lehet, hogy a nagymamám egy vadász volt, de én nem akarok az lenni. Itt maradni sem akarok. Meg szeretném keresni Justin és vele lenni. Bár tudom, hogy úgy is el fog értem jönni meg fog találni és elvisz erről a helyről. Bár előbb nekem is tudnom kell, hol vagyok pontosan.  Csak így találhat rám. Majd olvas a gondolataimban és eljön értem. Az addig eltelt időt meg valahogy csak kibírom itt.

- Hogy megtanítsunk megvédeni magadat és, hogy biztonságban legyél, azoktól a lényektől itt kell maradnod. – lépet elém az öreg nő. – Mindent a te érdekedben teszünk, hogy megvédjünk. A nagyanyádnak ez volt a végakarata. Tudta, hogy eljön az idő, amikor belőled is egy legendás harcos lesz. – a vállamra rakta a kezét. – Benned is megvan, ami benne is csak elő kell hoznunk. Holnaptól egy kiképzésen fogsz részt venni, ami a javadat fogja szolgálni. – egy biztató mosoly jelent meg az arcán. – Tudjuk, hogy megakarnak, ölni. – egyből rá pillantottam. – Nem akarod megbosszulni a barátnőd, Riley halálát? Vagy a másik lányét Amandáét és azokét, akik még meg fognak halni? - igaza van. Bosszúra vágyok ugyan, de csak azokat akarom megbüntetni, akik bűnösek. Talán lehet, hogy ez a kiképzés jó lesz valamire. – És most mindenki vonuljon vissza a hálókörletébe és pihenjen holnap kemény nap vár ránk. – nézet körbe. – Marta. – mindenki szétszéledt. Némelyik ember lent maradt, mint például az öreg nő, Eric, egy fiatal nő és egy 60-as életkorban járó férfi. Amint kiléptem az ajtón és a lépcső felé mentem a kísérőm Marta elém állt és a szemembe nézett.

- Azt hiszed ő különb, mint a többi? – valószínű most Justinra gondol. – A szüleimet ezek az állatok ölték meg. Köztük nincsen kivétel, és ha te azt hiszed, hogy van akkor már halott vagy. – megfordult barna haját hátra dobta és felment a csigalépcsőn.

- Úgy hallom megkaptad Martától az első fejmosását. – szólalt meg valaki a hátam mögött. Megfordultam. Ez a fiú, aki a hátam mögött állt csak úgy tudom leírni, mint az előző Martát kiköpött ugyan úgy néztek ki annyi különbséggel, hogy fiú és lány. – A nevem Marko. – mutatkozott be. - Az ikertestvéremmel pedig ne foglalkozz mindig ilyen. Gyere majd én, felkísérlek. – mutatott a lépcső felé. Az első fokra lépve csak úgy száguldottam felfelé. Mikor elértem az utolsó fokot hátra néztem Marko szorosan a nyomomban volt. Teljesen elkísért az ajtóig. Mikor előtte álltam megfordultam és jó kislány módjára megköszöntem, hogy elkísért és vonultam volna a szobába, de ő meg akadályozta. – Egy valamiben igaza volt a húgomnak. – mondta. – Nincsenek köztük kivételek. – amint kimondta ezt a mondatot megfordult és elment. Nem sokkal arrébb volt a szobája. Még egy utolsót pillantott rám egy félmosolyt küldött felém és bement szobájába. Így én is ezt tettem. Becsuktam az ajtót magam mögött hátammal neki dőltem és lecsúsztam, míg guggolásba nem értem. Arcomat tenyerembe temettem. Mindenki téved. Tudom, hogy van köztük kivétel, még ha ők nem is hiszi. És az, hogy a mamám egy vadász volt és ölte őket az nem azt jelenti, hogy én is fogom. De úgy döntöttem erős leszek vagy legalább is megpróbálok az lenni. Nem tudom, hogy mit érzek Justin iránt, de elveszteni nem akarom. Az együtt töltött idő, amit vele töltöttem csodálatos volt. Bár elválásunk nem volt épp mesébe illő, de annak ellenére inkább lennék vele, mint itt. Felkeltem a földről és az ágyra feküdtem. Még eszembe jutottak dolgok, mint például az-az éjszaka, ami csak róla és rólam szólt. A csókcsatánk, amivel addig jutottunk el, hogy már nem volt rajtunk felső. Mikor eszembe jut akaratlanul is mindig elmosolyodok, ami most sem történt másként. Még egy ideig visszaemlékeztem az együtt létünkre és utána elaludtam.

- Ébresztő! – ordibált valaki szinte a fülembe.  Szemeim kipattantak és az esti fiatal nőt láttam magam előtt, aki bent maradt a szobában tegnap este. – A kiképzés elkezdődik most. – kiabált még mindig. – Talpra. – nagy nehezen kiszálltam az ágyból és a nő után mentem. Lementünk a csigalépcsőn azután egy számomra még ismeretlen helyre invitált be. A helység akkora volt, mint egy tornaterem. Mikor beléptem az ajtón azok az emberek, akik tegnap is találkoztam már ott voltak. Az öreg nő ismét egy széken ült és rám nézett mikor meglátta, hogy jövök. A nő eléjük vezetett és megszólalt. – Marta támadj! – mondta. Mikor megtaláltam a lányt ő már felém rohant. Magam mellé néztem, de már nem láttam a fiatal nőt. Mire visszakaptam a fejem Marta a földre terített. Fejem csak úgy neki csattant a betonnak. Kezemet a fejem mellé fogta. Próbáltam ellene küzdeni, de nem ment.

- Mi van kislány ennyi telik tőled. – mondta Marta a szemembe nézve. Elengedte kezem és felállt.  Nagy nehezen én is felálltam és leporoltam magam. – Soha nem lesz belőle senki. – nevetett miközben távolodott tőle.

- Tudtommal te elájultál az elő ilyen esésnél. – mondta Marko megvédve engem.

- Mrs. Woods a területünkön vannak. - rohant be kiabálva egy középkorú férfi.

- Hányan? – állt fel a székéből az öreg nő.  

- 5-en. – mondta a fickó. Eric oda szaladt egy ajtóhoz és mikor kitárta egy fegyverraktár tárult elém. Pisztolyok, török, kardok, számszeríjjak és mindenféle harci eszköz volt bent. Páran oda rohantak köztük Marta és Marko is. Megfogták fegyvereiket és rohantak ki az ajtón. Eszembe jutott, hogy mi van ha Justinék? Lábaim az ajtó felé igyekeztek. Kijutottam egészen a bejárati ajtóig és ott várt az, amire soha az életben nem számítottam volna.