29.fejezet.

Sziasztok.: D Meghoztam a folytatást. Remélem ez is tetszeni fog. A feliratkozóknak köszönöm. A komikat nem kaptam, de nem baj majd most ..: D puszillak titeket.: ) <3

~Ann.xd

A hold sokkal jobban bevadítja az olyanokat, akiknek nincsen önuralmuk. Mint amilyen Justin is.      

„Justin szemszöge”

- Justin. – jött be szobámba Aiden. – Le kell mondanod a találkozod Zoeval. – mondta. – Danny javasolta. – Danny, Aiden unokatestvére aki, az előző teliholddal változott teljes alakváltóvá, ahogy én is. Ami azt illeti, ő már uralja dühét és átváltozását, ha neki sikerült nekem is sikerül majd. Mivel már megtaláltam azt a pontot, ami elcsillapít, Zoe személyes hangjában, így csak idők kérdése és az átváltozást is irányítani fogom. Akkor változok át, amikor akarok, és nem akkor mikor nem kéne.  Most jut el a tudatomig. Mondjam le a találkozott? Ezt meg, hogy gondolta?

- Miért javasol ő ilyeneket? – álltam fel puha ágyamról. 

- Ha Davon az előző találkozásról tudott, nem gondolod, hogy valakivel figyeltet? – magyarázott. – Jobb, ha lemondod. – mondta vállamra rakva a kezét, így mutatott együtt érzést. Lehet, hogy igazuk van. De akkor is találkoznom kell vele. A gondolataira kapcsolódtam, és hallottam, hogy a mamájával megy beszerezni pár dolgot teliholdra. Utánuk kell mennem, hátha lesz, olyan alkalmam, hogy beszélni tudjak vele. Gyorsan öltözködni kezdtem. Amit Aiden csak nézett, mert nem tudta mi ütött belém. 

- Beszélek vele. – mondtam. – Most a nagyanyjával van, vásárol. Biztos lesz, olyan mikor egyedül marad, és akkor beszélek vele. – legalább is remélem, hogy lesz ilyen alkalmam.

- Te örült vagy. – rázta fejét. – Mi van, ha a banya meglát? – kérdezte. – Ő nem Zoe, ha tud kapásból megöl. – tisztában voltam vele, de akkor is beszélnem kell Zoeval, telihold előtt. Lehet, hogy Davon figyeltet, de akkor is találkoznom kell vele. Látnom kell őt.

- Mi a helyzet? – jött be Erin. Már a pulcsit kaptam magamra, és indultam volna mit sem törődve az előbb bejövő lánnyal, de Aiden megint megszólalt.

- Menj, vele kérlek. – mondta barátom, Erinnek. – Legalább egy épelméjű ember legyen vele. – mutatott rám. 

- Mit csinálsz már megint? – nézett rám, homlokát ráncolva. Nem kellett válaszoljak, mert megtette helyettem Aiden.  

- Zoe után akar menni, aki éppen a kedves kis nagyanyjával vásárol. – mondta el neki. – Röviden ennyi. – Erin rám nézett.

- Jobb, ha veled megyek. – mondta. Ha velem jön, ha nem, nekem akkor is indulom, kell végre. Felkaptam az asztalról az autó kulcsit, és indultam. Mikor kiértem, és beszálltam kocsimba, láttam, hogy nyílik a másik oldalon az ajtó és Erin beszáll. Tehát tényleg velem jön, mint valami testőr. Néztem őt. Szőke haja göndör fürtökbe omlott vállaira, arcát és szemeit smink lepte el. Összehasonlítottam őt és Zoet. Teljesen eltértek egymástól. Amíg Erin annyi sminket, rak a fejére amennyit csak lehetett, addig Zoe szinte semennyit. És ez nem is zavar, mert szeretem a természetes lányokat. Amit Erinről nem lehet elmondani.  Szép lány, de néha nagyon túlzásba esik az alapozóval, a szemceruzával és az ilyesfajta termékekkel. 

- Megyünk? – zavarta meg gondolataimat. Gyorsan visszatértem a valóságba, a kulcsot bedugtam a gyújtásba, beindítottam a motort, és már el is indultunk.   

Kis időbe telt mire megtaláltuk őket. Óvatos vagyok, legalább is próbálok az lenni. Pár helyről úgy jöttek ki, hogy tömve volt a kezük. Zoe gondolataiban hallottam, hogy már az utolsó helyre fognak bemenni. Itt azt hittem, hogy ennyi volt nem tudok vele beszélni egy percet sem. De mikor megláttam, hogy kiszállnak a kocsiból, és váltanak pár szót, a nagyanyja besétál az üzletbe, és Zoe kint maradt, tudtam, hogy itt az idő. 

- Figyeld a mamáját. – mondtam a mellettem ülő Erinnek. Kipattantam az autóból, és gyors léptekkel elindultam felé, de még sem mehetek oda mellé hisz a nagyanyja észrevehet a kirakat ablakán. Így berohantam a sikátorba. Úgy gondoltam valahogy jelzet neki, hogy itt vagyok, de nem volt rá szükség, mert elindult a sikátor irányába. Mikor odaért, fordult volna vissza, de valamin megakadhatott a szem, mert a túl oldali kirakat felé bámult.  Itt az én időm. A háta mögé lopakodtam, és befogtam egyik kezemmel a száját, hogy fel ne sikítson, ha véletlenül megijed. A sikátorba húztam. De nem sokkal később, Zoe bordáim közé könyökölt, ami kissé fájt, ezért összegörnyedtem. Valószínű jobban megijedt a kelleténél. Mire szólni akartam neki, hogy nyugodjon meg, addigra megfordult, és egy olyat lökött rajtam, hogy a földnek csapódtam.  Most már biztos vagyok benne, hogy többet ilyet nem csinálok, mert Zoe sem az, mint régen. Erősebb lett, jóval erősebb. 

- Zoe. – mondtam ki nevét a földön heverve. Mikor felém nézett, ijedség volt az arcán. 

- Úr isten. – sietve mellém guggolt. – Nem akartam, de nem tudtam, hogy te állsz mögöttem. – hadart. – A frászt hoztad rám. – tudtam, hogy a kelleténél is jobban megijesztettem ezért megsimítottam az arcát. Sima és puha bőrén ujjaim szinte táncot lejtettek. 

- Bocsánat. – mondtam. Elmosolyodott és felsegített a koszos földről. 

- Mit keresel itt? – kérdezte. – Itt van a nagyanyám, ha meglát, akkor – ujjamat szájára helyeztem ezzel abba is hagyta mondandóját.

- Nem fog meglátni. – mondtam határozottan. 

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – tett fel megint egy kérdést, és közben a szemembe nézett.

- Óvatos vagyok. – mondtam. – Egészen eddig követtelek, és még te sem vetted észre. – a mondatom végére egy mosoly jelent meg az arcomon. Zoe tekintetéből látva, tényleg nem vehetett észre, hogy valaki a nyomukban van. 

- Miért követtél? – nézett ismét rám. A válasz egyszerű volt.

- Látni akartalak. – mondtam és ujjaim ismét arcára vándoroltak. És most a nehezebbik rész jön. – És szólni, hogy nem tudok ott lenni este, mert dolgom van. - homlok ráncolva nézett rám. 

- Minden rendben? – még is mit válaszoljak erre?

- Hát, nem egészen. – nem akartam a szemébe nézni, ezért elfordultam. Nem fogom neki elmondani, hogy Davon meg akarja ölni. Jobb, ha nem tud róla. – De megoldom. – fordultam vissza. - És ha nem beszélnénk a teliholdig. Azt akarom, hogy akkor este maradj a házban, ott biztonságban vagy. – fogtam meg kezét. Nagyobb biztonságban van a házban, mint a szabad ég alatt. 

- Nem lehet. – mondta. Mi az, hogy nem lehet? – gondoltam magamban. – Beosztottak, terepen kell lennem. – megrémültem. Erről nem tudtam. Most már végképp nem tudom, mit csináljak. – Tudod, hogy védenem kell az embereket. – mondtam és megszorította a kezem. És őt még is ki fogja védeni? Ideges lettem, kikaptam kezem szorításából és beljebb mentem a sikátorba. 

- Francba. – hagyta el számat egy szó. Az első tárgyba, ami az utamba került belerúgtam, ami egy kuka volt. Úgy csapódott a falnak mintha a hurrikán vágta volna oda. Felborult, és ami benne volt kiszóródott.  Kezem a falnak támasztottam, és szaporábban vettem a levegőt. Nem tudom, mit csináljak, és ez felbosszant. Azt még sem hagyhatom, hogy Davon megölje őt. Valamit ki kell találnom, de minél hamarabb. 

- Justin ne gondoljunk a teliholdra. – hallottam meg Zoe hangját, és közben megéreztem tökéletes kezét hátamon, amivel simogatni kezdett. 

- Nem tudok, nem arra gondolni. – mondtam egy nagy levegőt véve. Csak az jár a fejemben. Félek attól, amit tesz velem a hold, és attól, ami Zoera vár.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – nyugtatgatott, ami igen csak jól ment neki. – Túl fogjuk élni azt az éjszakát. – ekkor rá néztem. Kezeimet vállához érintettem és magamhoz húztam. Olyan szorosan öleltem, hogy attól féltem már fáj neki. Tudom, hogy nem akartam neki elmondani, de muszáj, leszek. Tudnia kell róla, hogy veszély fenyegeti teliholdkor. Tudom, hogy már tudja magát védeni, hisz az előbb engem is a földnek tarolt. Még azt is elhinném, hogy Zoenak sikerülne legyőzni Davont. De ennek ellenére is ott állok majd mellette és védeni fogom. Mert féltem őt.

- Nem akartam elmondani, de tudnod kell róla. – elengedtem, és a szemébe nézem. – Davon teliholdkor – nem tudtam befejezni mondatomat.

- Mit akar teliholdkor? – kérdezett rá.

- Megölni téged. – mondtam ki. Arca elsápadt, és csak maga elé bámult. Tudatni akartam vele, hogy mindig mellette leszek. – Nem érdekel, hogy, de meg foglak védeni. – tekintetét kerestem, de hiába. Látszott rajta, hogy megrémült, de akkor is most rám kell figyelnie. – Ha kell még a nagyanyáddal is beszélek. – mondtam, de csak azért, hogy végre rám figyeljem. Ami meg is tette a hatását, mert rám pillantott. Szemében félelem ült.

- Meg ne próbált. – mondta.

- Ki találunk valamit. – mondtam, és ismét magamhoz húztam. 

- Justin. – hallottam meg nevem. A sikátor elejénél ott állt Erin. – Az öregasszony mindjárt kijön. Siessetek. – mondta, de közben még mindig azt a helyet figyelte ahonnan Zoe is jött. Igyekeznem kell. Hirtelen ötlettől vezérelve kikaptam telefonomat a zsebemből, és az épp felém forduló Zoe kezébe nyomtam.

- Ezen foglak hívni. – mondtam neki. – Jól dugd el ne, hogy ezt is elvegyék. – jól tudom, hogy Zoe mobilját elvették bizonyos okok miatt. – Csak akkor vedd fel ha „magán számot” jelez.

- Justin. – szólt ismét Erin. Zoera pillantottam adtam ajkára egy csókot (bár többet és hosszabban tehetném) és elindultam Erin felé. Mikor az előbb említett személy mellé értem vissza néztem. Úgy állt ott, mint egy védtelen kis nyuszi. 

- Hívlak. – mondtam és visszaindultunk az autóhoz. 

Egész úton azon törtem a fejem, hogy mégis milyen tervet találjak ki. Sok minden jutott eszembe, de semelyik nem volt épp a legjobb ötletem. Mivel Davon háta mögött ott egy egész falka, nekem is erősítésre lesz szükségem. Jól tudom, hogy Aiden mellettem áll, de ő édes kevés. Grant. – jutott eszembe. Neki van falkája, ami azt illeti ő egy alfa, és egyben a barátom is. Csak remélni tudom, hogy a segítségemre lesz. Bár nem láttam őt azóta, mióta Zoet elvitték a vadászok, de egy próbát akkor is megér. És ha netalántán feljön a hold, és elveszítem emberi mivoltomat. Ott lesz Garant és a falka, akik meg védik majd Zoet. 

- És mit beszéltetek? – kérdezte, a mellettem ülő lány. Van egy olyan érzésem, hogy Erin nem csak Zoe mamáját, hanem minket is figyelt és kihallgatott. Farkas hallásával minden egyes szót hallhatott.

-  Mindent hallottál nem igaz? – néztem rá a volán mögül. Arcára rá volt írva „persze, hogy mindent hallottam”. – Akkor miért kérdezed? – néztem vissza az útra. 

- Jól van, na. – mondta. - Akkor inkább azt kérdezem. Mit fogsz csinálni? – még mindig Granten gondolkoztam. Ha ő segítenie, akkor egy életre hálás lennék neki. 

- Ha haza értünk felhívom Grantet. – mondtam. 

- Mi van? – döbbenet volt a hangjában. – Te azt hiszed, hogy Grant segít majd megvédeni egy vadász lányt Davontól? – kérdezte, de választ nem várt. – Attól még, hogy Grant is egy alfa ne hogy azt hidd, hogy összetűzésbe akar kerülni Davonnal. Mindenki tudja, ahogy te is, hogy Davon mindenkit megöl, aki az útjába kerül. Ha véditek, azt a lány az csak a veszteteket fogja okozni. Grant nem olyan hülye, hogy egy olyan lányért áldozza fel a saját és a falkája életét, aki a fajtánkat gyilkolja. Térj észhez Justin. Rajta már nem segíthetsz. – lefékeztem az autót, és egyenesen Erin szemébe néztem. 

- Hogy nem segíthetek rajta? De bizony azt fogom tenni. – mondtam. – Granték segítségével vagy nélküle, szembe fogok szállni Davonnal. – lábamat visszahelyeztem a gázpedálra, és csikorgó kerekekkel indultam el ismét. 

Még abban a 10 percben, amíg elértünk a házig nem szóltunk egymáshoz Erinnel, csak hallgattunk. Mikor bekanyarodtam a házhoz, Aiden a bejárati ajtó előtti lépcsőn ült. Leparkoltam, még alig szálltam ki a járműből, de Aiden már meg is szólalt.

- Hogy ment? – kérdezte.  Nem válaszolta, csak én is egy kérdést intéztem felé.

- Telefonod? – még mindig a lépcsőn ülve kinyújtotta jobb lábát beletúrt a zsebébe és kivette a kommunikációs eszközt. Kezében tartotta, oda mentem kivettem ujjai közül és már is Grantet tárcsáztam. A második csörgésre fel is vette. 

- Halló?- szólt bele. 

- Justin vagyok. – mondtam.

- Oh, szevasz, kishaver. – mondta meglepődve. – Rég hallottam felőled. Minek köszönhetem a hívásod?- kérdezte.

- Fontos lenne, hogy beszéljünk. – mondtam. – De ez nem telefon téma.

- Még van egy kis dolgom a fiúkkal, de utána rá érek. Még mindig ott laksz?- kérdezte.

- Igen. – vágtam rá. 

- 1 órán belül ott leszek. Szevasz. – és ezzel le is tette a telefont.  Visszasétáltam Aiden mellé, és visszaadtam neki a telefonját. 

- Kivel beszéltél? – kérdezte. – És hol a telefonod? – húzta fel szemöldökét.

- Grantel, és Zoenak adta a telefonját. – válaszolt helyettem Erin, aki már Aiden mellett ült. – Azt akarja, hogy Grant segítsen neki teliholdkor. – Aiden rám nézett.

- Ez most komoly? – nem válaszoltam. – Ne éld bele magad, hogy segíteni fog.  

- Kösz, hogy ennyire biztattok. – mondtam, és elindultam a ház belseje felé. Felléptem az első lépcsőfokra, a két ülő személy odébb ment, hogy eljuthassak célomig. 

- Justin. – szólt utánam Aiden. – Tudod, hogy senki nem szeret ujjat húzni Davonnal. Melletted állok, de abba ne bízz, hogy más is melléd áll majd. – meghallgattam amit Aiden mondott azután folytattam utam befelé. 

Már lassan 1 órája az ágyban fekszem, és azon agyalok, mit tegyek, ha Grant tényleg nem segít majd. Semmire nem jutottam. 

- Justin. – szólt Aiden. Felkeltem ágyamból, és kimentem. Ott volt Grant, és még két személy, valószínű a falkájából. Mindenki helyet foglalt a kanapén, kivétel én. Nem tudtam volna ülve maradni.

- Szóval – kezdte Grant. – miről lenne szó? – szemeit rám szegezve várta, hogy bele kezdjek.

- Emlékszel Zoera? – kérdeztem.

- Persze, hogy emlékszem. – mondta. – A kis csaj aki, vadász lett. – nem tudtam, hogy ő is tud róla. Fura arckifejezés lehetett arcomon, mert így szólt. – Erről mindenki tud. – szóval még a farkasemberek között is úgy terjed a hír, mint a pestis. – Térj a lényegre. – mondta.

- Davon meg akarja ölni. – mondtam ki gyorsan. Most már gyorsan túl akarok lenni ezen a beszélgetésen. 

- Várj. – vágta rá. – Te azt akarod, hogy segítsek megvédeni a lányt? – állt fel a kanapéról. Arcán nem volt felhőtlen jó kedv.

- Igen. – válaszoltam. Veszett ügynek érzem ezt az egészet. Lehet, hogy Aidenéknek volt igazuk. Senki, nem mer szembeszállni Davonnal. 

- Hogy gondoltad ezt? – emelte kezét a fejéhez. – Justin barátok vagyunk, de ne kérd azt tőlem, hogy vásárra vigyem a falkám és a saját bőrömet. – elfordultam, és a hajamba túrtam. Mi lesz most? – Szereted azt a lányt? – kérdezte. Visszafordultam, és egyenesen a szemébe mondtam.

- Még az életemnél is jobban. – a két falkájába tartozó személyre nézett. Az egyik felállt.

- Itt az idő, hogy valaki szembe szálljon Davonnal. – mondta. Grant visszafordult felém. 

- Még is csak segítünk. – mondta, és felém nyújtotta a kezét, így én is ezt tettem, és kezet ráztunk. – Mi a terv? – kérdezte. Ráztam a fejem, hogy még semmit nem találtam ki. – Tudod mit. – kezdett bele. – Hívd ide, itt fogjuk védeni. – visszaindult a kanapé felé, hogy leüljön, de hirtelen visszafordult felém. – Apropó – kezdte. – tudsz már uralkodni magadon?

- Van egy pont, ami lenyugtat. – mondtam.  

- Az nem lesz elég, ide önuralom kell. A hold ki fogja engedni a másik énedet. Ha a kis barátnőd a közeledben lesz Davon helyett te fogsz vele végezni. – látszott rajta, hogy gondolkozik. – Amint feljön a hold te én Aiden eltűntök innen. 

- Micsoda? – néztem rá. – Itt kell lennem, nekem is védenem kell. – nem hagyhatom itt őt. Megbízok Grantben, de itt kell lennem.

- Nem ameddig nem tudsz uralkodni magadon. – mondta. – Bízz, bennünk védeni fogjuk, és szerintem már ő is tudja magát. – ki húzta telefonját a zsebéből. – Kimegyek, felhívom a falka többi tagját. – el is hagyta a házat, ahogy a két embere is. A még mindig kanapén ülő Aidenre néztem.

- Add a telefonod. – mondtam és felé nyújtottam a kezem. 

- Légy szíves. – mondta, de közben már elő is vette.

- Ne szórakozz velem. – ki kaptam telefonját a kezéből, és a saját számomat tárcsáztam. 

Zavart az tény, hogy nem lehetek itt Zoeval. Tudom, hogy Grantnek igaza van, de akkor is úgy érzem magam, mint aki mások háta mögé bújik, és várja mi lesz a vége. Pedig senki háta mögé nem akarok bújni, én akartam és akarom megvédeni Zoet, hisz ő hozzám tartozik. Lelkileg, és ha eljön az ideje, akkor már testileg is. Bevallom az igazat, hogy már elképzeltem azt a napot mikor végre egymáséi lehetünk. Mikor először láttam őt meztelenül, gyönyörű látvány volt. Még mindig emlékszem hibátlan testére, ahogy előttem állt a zuhany alatt. A vízcseppek lassan gördültek le róla. Vizes haja hátához tapadva. Mikor hozzá értem, és rám nézett nem szégyenlősködött. Nem kezdett el kiabálni, hogy húzzak ki innen. Csak engem nézett, ahogy én is őt, és egy szót sem szólt. Kihasználhattam volna azt a helyzetet, de nem tettem meg. Hogy miért? Mert úgy éreztem még várnom kell. A telefont a fülemre tapasztottam és vártam mikor veszi fel. Mivel Aiden mindig magán számon hív, ezért mondtam neki, hogy csak azt vegye fel. 

- Justin? – szólt bele félénken.

- Nyugi én vagyok. – eszembe jutott, hogy ők sem szoktak mindig egyedül mászkálni. – Kikkel osztottak be? – kérdeztem.

- Egy ikerpárral, és két tapasztaltabb vadásszal. – válaszolt kérdésemre. 

- Valahogy meg kell majd lógnod, és arra a helyre jönni, ahol a törött nyilaid hevernek. – jutott eszembe az a hely, ahol majdnem egy nyilat röpített a fejembe. – Ott foglak várni. 

- Észre fogják venni, hogy eltűntem. – aggódott.

- Az nem számít. – azt nem tartottam fontosnak, csak azt, hogy épségben érje meg a reggelt. Granték kisebb zajjal jöttek vissza a házba, de többen, mint az előbb kimentek. - Mennem kell, de majd még hívlak. – mondtam. – Csókollak, szeretlek. – abban nem vagyok biztos, hogy az utóbbi szót hallotta-e, mert olyan hirtelen nyomtam ki a telefont.

- Vele beszéltél? – kérdezte Grant. 

- Igen, megbeszéltem vele, hogy hol találkozunk, és onnan ide hozzuk. – adtam vissza Aidennek a telefonját. 

- Jól van kishaver, minden a legnagyobb rendben lesz. - mondta.

- Reméljük.