28.fejezet

Sziasztok.: ) Itt a folytatás.: D Remélem tetszik majd . Köszönöm a komikat és a feliratkozokat.: ) Komikat várok, ahogy mindig. puszillak titeket.: D <3

~Ann.xd

Pár perc alatt oda értem, és mikor fordultam volna vissza a másik oldalon, a kirakatban, megláttam egy gyönyörű vörös ruhát. Azt csodáltam, amíg valaki számra tapasztotta kezét, és a sikátorba húzott. 

A vadász ösztönöm miatt, könyökömmel bordái közé ütöttem, és emiatt egy kicsit összegörnyed. Kaptam a helyzeten megfordultam, ellöktem magamtól, és a földre zuhant.

- Zoe. – hallottam meg a nevem. A földön heverő emberre néztem. Justin volt.

- Úr isten. – siettem oda, és leguggoltam mellé. – Nem akartam, de nem tudtam, hogy te állsz mögöttem.  – hadartam gyorsan. – A frászt hoztad rám. – megsimogatta arcomat.

- Bocsánat. – mondta. Nem tudtam haragudni rá. Talpra segítettem.

- Mit keresel te itt? – kérdeztem. – Itt van a nagyanyám, ha meglát, akkor – nem hagyta, hogy befejezzem mondatomat, ujját számra helyezte.

- Nem fog meglátni. – mondta magabiztosan.

- Miért vagy te ebben olyan biztos? – néztem rá.

- Óvatos vagyok. – mondta. – Egészen eddig követtelek, és még te sem vetted észre. – mosolyodott el. Igaza volt, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy valaki követ. Most már csak egy kérdésem lenne.

- Miért követtél? – néztem barna szemeibe.

- Látni akartalak. – mondta, megint megsimogatva az arcom. – És szólni, hogy nem tudok ott lenni este, mert dolgom van. – titokzatosan beszélt. Dolga van? Mégis milyen dolga lehet éjfélkor?

- Minden rendben?  - kérdeztem.

- Hát, nem egészen. – mondta, és elfordult. – De megoldom. – nézet vissza rám. – És ha nem beszélnénk a teliholdig. Azt akarom, hogy akkor este maradj a házban, ott biztonságban vagy. – fogta meg kezem.

- Nem lehet. – mondtam. Még én is csak tegnap este tudtam meg, hogy nekem is járőröznöm kell, a telihold éjszakáján. – Beosztottak, terepen kell lennem. – arca teljesen megrémült, mikor kimondtam a szavakat. – Tudod, hogy védenem kell az embereket. – szorítottam meg a kezét. Tudom jól, hogy teliholdkor még idegesnek sem kell lenniük, akkor is át változnak, és sokkal erősebbek lesznek, ahogy Justin is. Idegesen fordult el tőlem, és kikapta kezét enyém közül.

- Francba. – mondta idegesen, és a sikátorban lévő egyik kukába rúgott olyan erővel, hogy az a falnak csapódott, felborult, és az összes szemét, ami benne hevert kiömlött. Justin kezét a falnak támasztotta, és látszott, hogy gyorsabban veszi a levegőt. Oda siettem hozzá. Valahogy le kell nyugtatnom, mert ha nagyanyám észreveszi, akkor bajok lesznek.

- Justin ne gondoljunk a teliholdra. – mondtam, és kezem a háta közepére tettem, és simogatni kezdtem.

- Nem tudok, nem arra gondolni. – mondta, nagy levegők közepette.

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. – simogattam még mindig. -  Túl fogjuk élni azt az éjszakát. – ekkor rám nézett, és örömmel láttam, hogy nem vesztette el emberi valóját. Kezét, ami eddig a falon hevert, most vállamra rakta magához húzott, és szorosan ölelt át.

- Nem akartam elmondani, de tudnod kell róla. – váltunk el egymástól. Komoly arckifejezést vágót, szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos dolog lehet. – Davon teliholdkor – mondta, de nem fejezte be mondatát.

- Mit akar teliholdkor? – kérdeztem rá.

- Megölni téged. – nem tudom mi volt az első, amire gondoltam mikor kimondta. Talán a félelem vagy inkább az, hogy végre szemtől szemben állhatok Riley gyilkosával? – Nem érdekel, hogy, de meg foglak védeni. – kereste tekintetem, de én nem néztem rá. – Ha kell még a nagymamáddal is beszélek. – mondta, és erre rögtön szemeibe néztem.

- Meg ne próbáld. – néztem rá kétségbeesetten.

- Ki találunk valamit. – mondta, és ismét magához ölelt.

- Justin. – hallottam meg női hangot. Mikor oda néztem az a szőke hajú lány állt a sikátor előtt, akit még akkor láttam mikor Justinnal újra találkoztunk. Ő törte szét az összes nyilamat. – Az öregasszony mindjárt kijön. Siessetek. – mondta. Valószínű, hogy a nagyimról beszélt. Visszanéztem Justinra, aki éppen a zsebéből húzta ki telefonját, és a kezembe nyomta.

- Ezen foglaki hívni. – mutatott rá. – Jól dugd el ne, hogy ezt is elvegyék. – mondta. Tehát tudja, hogy elvették a telefonomat, amit csak egy héten háromszor kapok meg, és akkor is, csak azért mert a nagymamám azt akarja, hogy hívjam fel a szüleimet. Azt nem tudom, miért vették el. Mikor megkérdeztem mamámtól csak annyit válaszolt, nyomos indokok miatt. Csak az a baj, hogy egy nyomos indokot nem sorolt fel, csak elvette, és kész. – Csak akkor vedd fel ha „magán számot” jelez.

- Justin. – szólt ismét a lány. A mellettem álló személy, ajkamra nyomott egy gyors csókot, és elindult a sikátor elejéhez. Mikor már az előbb említett hely előtt állt vissza nézett rám.

- Hívlak. – mondta, és elindult, a lány pedig utána.  

A telefont, amit Justintól kaptam csak egy helyre tudtam rejteni, a melltartóm oldal részéhez. Ott biztos nem veszik észre, és ki sem esik onnan. Mikor kiértem, arra az irányba néztem amerre Justin és a lány ment, de már nem láttam őket. Így visszaindultam a helyre ahonnan jöttem. Pont mikor odaértem, akkor lépett ki nagyanyám a boltból. A holmit, amit vett betette a csomagtartóba.

- Minden rendben? – nézett rám. – Olyan idegesnek tűnsz. – oh, remek. Miért van mindig az arcomra írva a hangulatom?

- Persze. – böktem ki gyorsan.

- Rendben, akkor menjünk, mert úgy tudom, neked még kiképzésed van. – beszálltunk az autóba és visszaindultunk. Most sokkal jobban vártam a kiképzést, mit bármikor. Így ha Davonnal küzdenem kéne, akkor nem lennék olyan gyenge, és védeni tudnám magam. Bár, ahogy az imént elbántam Justinnal az is arra utal, hogy már nem vagyok egy gyenge kislány amilyen annak idején voltam. Ha szembe kell szállnom vele meg fogom tenni, és addig harcolok, vele még az erőm kitart.

A nap folyamán, Jenna többször is megdicsért amiért, Markot és Martat is le tudtam győztem. Ezért most egy sokkal erősebb ellenfelet választott ki nekem. Eric személyében. Még emlékszem a csúfos vereségemre, amit vele szemben szenvedtem el. Most megpróbálom a legjobb formámat nyújtani. Ha az ikreket le tudtam győzni, akkor őt is le fogom. Bár, ő sokkal erősebb és tapasztaltam, mint Markoék, de mindent megteszek azért, hogy most ne egy másodperc alatt kerüljek a poros földre.

- Jól van, kislány lássuk mennyit tanultál. – mondta Eric egy gúnyos mosollyal. Karján feltolta ruhájának ujját, és felém rohant. Felvettem védekező pozíciómat, és vártam, hogy oda érjen. Bár ne tettem volna. Ahogy oda ért, ismét a földnek csapott.  Vesztesnek éreztem magam. Nem értem, miért tudok alakváltókat a földre teríteni, még Justint is, de Ericet nem? Zavart, hogy Eric kifog rajtam. – A szememben nem fejlődtél egy cseppet sem. Végeztünk. – mondta, és talpra állt. Feldühített ezzel a mondatával. Nap, mint nap itt vagyok ebben a teremben, és edzek. Megtanultam, védeni magam, és másokat. És ő azt merészeli mondani nekem, hogy egy cseppet sem fejlődtem?  Felálltam a földről, és az épp nekem háttal álló Ericre szegeztem tekintetem.

- Még nem végeztünk. – mondtam, és felé rohantam, ahogy az előbb ő csinálta. Épp megfordult mire oda értem. Két kezemmel mellkason vágtam, mire ő hátra tántorodott, és ezt használtam ki. Ökölbe szorítottam kezem és egy olyat húztam be neki, hogy állkapcsa megfeszült az ütéstől. Még mindig nem hagytam abba. Most lábammal rúgtam mellkason, amitől köhögés hagyta el száját. A földön akartam látni, ezért pörögve guggoltam le, közben kinyújtottam jobb lábamat, elgáncsolva ezzel Ericet. Mikor felálltam, ő akkor csapódott a földnek. Oda léptem hozzá, és felé hajoltam. – Most végeztünk. – mondtam, egy büszke mosoly kíséretével. Tapsra lettem figyelmes. Körül néztem, és akik a teremben voltak, mind engem néztem, és tapsoltak.

- Remek volt! – hallottam meg Jenna hangját. Eric felállt, és rám nézett.

- Még javíthatnál a taktikádon, de – szünetet tartott. – jó volt. – egy félmosolyt vetett rám, megfordult és elment.

- A végén még lesz belőled valaki. – mondta elém állva Marta. Ez volt az első olyan mondata, amivel biztatni próbált. – De ne szálljon a fejedbe a dicsőség. – Eric felé nézett, aki a nagyim, Mrs. Woods és Jenna társaságában volt. – Legközelebb tuti vesztesz. – na, ez az a Marta, akit ismerek.

- Ne hallgass rá. – állt oda Marko is. – Csak féltékeny, mert ő még soha nem győzte le Ericet. – próbált úgy csinálni mintha a fülembe súgná, de közben tudta, hogy testvére mindent hall.

- Nem érdekel, mit mondasz Marko. – mondta, felháborodva. – Ha túléli a teliholdat, akkor talán más szemmel nézek majd rá. – hátra dobta barna haját, és távozott társaságunkból. Az a fránya telihold mindig szóba kerül. Már épp elfelejtettem, hogy azon az éjszakán akar Davon megölni, de így, hogy valaki mindig megemlíti a témát nem fog menni.

Még váltottam pár szót Markoval, azután mindenki visszavonult hálószobájába. Az ágyon feküdve valami rezgést hallottam. És eszembe jutott, hogy a telefon, amit Justintól kaptam, még akkor mikor a kiképzésre öltöztem át, bedugtam az ágy és a matrac közé. Az fekvőhely végéhez másztam, felemeltem a matracot, és ott villogott és rezgett a telefon. Kezembe fogtam, és megnéztem a kijelzőt. Justin azt mondta csak akkor vegyem fel, ha magán számot jelez. Mivel pont az volt oda írva, elhúztam ujjam a zöld csíkon, és a fülemhez emeletem.  

- Justin? – kérdeztem halkan.

- Nyugi, én vagyok.  – hallottam meg hangját. – Kikkel osztottak be teliholdkor? – tért rögtön a tárgyra.

- Egy ikerpárral, és két tapasztaltabb vadásszal. – mondtam.

- Valahogy meg kell majd lógnod, és arra a helyre jönni, ahol a törött nyilaid hevernek. – arra a helyre gondolt, ahol 2 hónap után találkoztunk. De, hogy lógjak meg? Ez az egyetlen olyan nap mikor a csapat nem válik szét, hanem együtt marad. – Ott foglak várni. – még is, hogy akar vigyázni rám telihold napán? Ha átváltozik, és rám támad, fogalmam sincs, mit fogok csinálni.

- Észre fogják venni, hogy eltűntem. – mondtam

- Az nem számít. – mondta. Zajt hallottam a háttérben. – Mennem kell, de majd még hívlak. Csókollak, szeret… – maradt félbe a szó, amit még mondani akart, mert olyan gyorsan nyomta ki a telefont.

A szökésemet terveztem egy ideig, de úgy döntöttem nem gondolkozok rajta csak, majd ha eljön az idő. El sem tudom képzelni, milyen lesz ez az éjszaka. A hold csak 22:00-kor felkelni, de az összes csapat már 20:30-kor elindul, hogy elfoglalja a helyeiket. Ezt is Markotól tudtam meg. Még azt is mondta, hogy készüljek fel, mert ilyenkor sokkal több alakváltott fogok látni, mint bármikor. A hold sokkal jobban bevadítja az olyanokat, akiknek nincsen önuralmuk. Mint amilyen Justin is.