19.fejezet

Itt a folytatás.: D nem egy hosszú rész, de remélem így is tetszeni fog.: D 

~Ann.xd

- Mit csinálsz? – szólt álmos hangon. – Miért fürödtél megint? – Zoe most légy okos. – mondtam magamnak. Oda fordultam az ágyhoz és Justin ott ült az ágyon szemét dörzsölgetve. 

– Valami baj van? – nézett rám álmos szemeivel. Már kelt volna ki az ágyból, de én oda rohantam és tenyeremet a mellkasára tettem.

- Minden rendben. – néztem a szemébe. Fájt, hogy hazudnom kell neki, de én ezzel védem meg. – Melegem volt és vettem egy hideg zuhanyt. – szívem hevesen kalapált reméltem, hogy hisz nekem. Bár még mindig nem értem, hogy lehetséges amit Trent tett, de mivel azt sem hittem eddig, hogy vannak természetfeletti lények így valahogy ezt is megemésztem majd. Csak az igazság az, hogy azt értem, hogy elfedi előtte ezt az emléket azt viszont már nem, hogy ha visszaemlékszem, rá akkor ő miért nem látja őket. Erre a választ csak akkor tudom meg, ha valakit megkérdezni csak, hogy az nem Justin lesz.

- Oh. – ült vissza az ágyra. A kezem még mindig ott tartottam mellkasán közvetlen a szíve felett. Egyenletesen dobogott szerve nem úgy, mint az enyém. – Tényleg minden rendben? – nézett a szemembe. – Nagyon gyorsan ver a szíved. – most képedtem el teljesen. Ezt meg, hogy vette észre? Azt a pontot kezdtem el nézni ahol a szívem helyezkedik el. Semmit nem vettem észre. Szóval, ha nem érezném, akkor észre se vettem volna, hogy ilyen szaporán ver. – Hallom. – mondta.

- Micsoda? – most már tényleg úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. A levegőt is szaporábban szívtam és fújtam. Justin megfogta mellkasán lévő kezemet és felpattant.

- Nézz rám, nézz rám. – mondta és tekintetemet kereste. Mikor megtalálta, mondani kezdte. – Figyelj rám! Lassabban vedd a levegőt. Beszív – vett egy mély levegőt – Kifúj. – aztán száján lassan eresztette ki a levegőt. – Csináld velem. – két kezét arcomra tette és mondogatta. – Beszív, kifúj, beszív, kifúj. De nekem ez valahogy nem ment. Teljesen pánikot kaptam minden, ami az elmúlt 1 hónapban történt most jött ki rajtam. És még az is rátesz egy lapáttal, hogy hazudnom kell neki. Magamtól is rájöttem, hogy ami most történik velem az egy pánik roham. Szédülni is kezdtem mintha Justin mozogna körülöttem pedig csak egyhelyben állt. – Z.e. – mondta ki nevem, de nem értettem rendesen. – Zo. m.nden re.db.n cs.k f.gyelj r.m. – ezt a mondatot már nagyon szakadozva hallottam. Szemem lecsukódott és éreztem, hogy zuhanok, de nem értem földet. Elájultam!

Sötét volt, mint egy kamrában. Az erőm teljesen elhagyott. Éreztem minden egyes porcikámat, de nem bírtam megmozdítani őket. Benzin és fűrészpor szagot éreztem. Testem egy kőkemény betonon hevert. Nem tudtam mi ijeszt meg jobban a benzin szag vagy az, hogy egy sötét helységben vagyok, és nem tudok mozogni. Kezemet próbáltam felemelni, de hiába volt nem sikerült. Szemeimmel körül néztem, de csak a koromsötétséget láttam. Szívem hevesen vert a levegő, amit beszívtam égette nyelőcsövemet. Hangokat hallottam mintha egy szikra pattogna. Ha benzin és a szikra összetalálkoznak, akkor én itt élve elégek és még menekülni sem tudok. Most egy másik hangra lettem figyelmes. Morgás. Azt hallottam. Halk morgást. Szememmel fel felé pillantottam és megláttam egy élénkvörös szem párat. Elkapta nyakamat és éles karmait belém mélyeztette. Felemelt a torkomnál fogva. Lábam nem érte el a talajt. Fulladozni kezdtem. A lecsorduló vér elöntött minden olyan helyet, amit csak ért. Karmait egyre mélyebbre nyomta, húsomat felszakítva ezzel. Szemeit néztem és ő is egyenesen enyémbe bámult. Bár nem láttam semmit csak a szemeit, de így is észrevettem elképesztő haragját. Látószervei egyre közeledtek felém. Ismét elkezdte a morgást, de most nem halk volt hangos. Olyan hangos, hogy dobhártyám a kiszakadás szélén állt.

- Nem fogsz minket megölni. – mondta. -  Azt hiszed te vagy a kiválasztott, aki elpusztíthat minket? Tévedsz. Előbb öllek meg én téged, mint, hogy te annyit ki tudj mondani, hogy „SEGÍTS JUSTIN!” – üvöltött egyenesen az arcomba.

Szemem kipattant és láttam, hogy az előbb említett személy az ágy végében ül arcát kezébe temetve. Felültem és köhögni kezdtem. Amire Justin felfigyelt és rögtön közelebb jött hozzám.

- Zoe jól vagy? – megszorította kezem és megsimította arcom.

- Mi történt? – az igazat megvallva csak arra emlékszek, ami az álmomban volt, hogy előtte mi történt arra már nem.

- Pánik rohamot kaptál és elájultál. – rohamot? Miért? – Azt nem tudom. Mikor felébredtem te a fürdőből jöttél ki. Megkérdeztem, hogy miért fürödtél megint erre az volt a válaszod, hogy meleged volt. – arra sem emlékszek, hogy zuhanyoztam még egyszer. Amire emlékszek az-az álom és az, hogy Justin karjaiban aludtam el. Megfogtam a nyakam ahol majdnem megfojtottak és semmit nem éreztem csak azt ahol Justin megharapott még anno. Kiválasztott! Jutott eszembe ez a szó. Rá néztem és vártam mit reagál. Mivel most is a fejemben van és mindent kiolvas belőle. – Ezt én sem tudom. – mondta és telefonja elkezdett pityegni. Az éjjeli szekrényhez nyúlt és megnézte telefonját. Elkerekedett szemmel nézte a kijelzőt és mélylevegőt vett.

- Mi az? – kérdeztem

- Aiden írt. – ezután már nem mondott semmit csak tovább bámulta a telefonját.

- Mit? – mi döbbenthette le ennyire? Nem reagált kérdésemre semmit csak tovább nézte azt az átkozott telefonját. – Justin. – szóltam neki, de semmi eredménye nem volt. Meguntam, hogy semmit nem csinál, csak a mobilját bámulja ezért kikaptam kezei közül. Mivel Justin nem is erősködött, hogy ne nézzem meg ezért magam felé fordítottam és elolvastam Aiden üzenetét.

„Haver jobb, ha felkészülsz egy új alfa érkezett Stanwoodba és nem épp jó fiú. Azt is megtudtam, hogy Zoét nem miattad akarják megölni az csak elterelés volt. Mert azt hitték, ha ezt hiszed, majd ott hagyod, és így könnyen tudnak vele végezni. Azt hiszik, hogy ő valami kiválasztott, aki elpusztíthatja a fajunkat. Ja és még valami. Erin újra itt van és nincs jó kedvében.”  - ezen én is megdöbbentem. Miért lennék én valami kiválasztott? Szerintem nagyon rosszul vannak informálva. És még valami ki az-az Erin?

- Mennünk kell! – állt fel az ágyról. Kitágult pupillával néztem rá. – Gyerünk, hozd a cuccaidat és indulunk. – kikapta kezemből a telefonját és elindult a konyha felé. Nem értettem miért is kell pakolnom ezért utána mentem. Mikor utol értem láttam, hogy valakivel beszélt és lerakja a telefont.

- Justin.  – szólítottam meg. Rám nézett. Arcára volt írva, hogy ideges, de nagyon.

- Azt mondtam pakolj nem voltam egyértelmű? – üvöltött rám. Oda jött mellém megragadta karom megszorította, de olyan erővel, hogy már fájt és visszahúzott a szobába. – Pakolj össze. – lökött szinte rá az ágyra. Vele meg mi történt? Karomra néztem és ott maradt a kéz lenyomata. – Mire vársz? – üvöltött még mindig. És akkor vettem észre. A szeme már nem barna volt, hanem sárga. Ami azt jelenti az állat énje uralkodik most rajta. Tény, hogy nem változik át, de még így is félelmetes volt. Teste olyan helyzetben volt, mint aki támadni készül. Szája résnyire nyitva volt és morgásokat adott ki magából. Az ágy miatt nem tudtam hátrálni ezért csak ott álltam és farkas szemet néztem az ajtóban álló Justinnal. Kezét az ajtófélfára tette. Mikor rá pillantottam a körmei helyet karmok voltak. Nagy éles karmok. És átfutott az agyamon. Vajon ő fog megölni? Amint ez a gondolat befejeződött Justin elkezdett felém jönni megragadta a karom és éles karmai kezembe fúródtak. Behunytam a szemem. Ezek után már rosszabbra számítottam, de hirtelen egy kiabálásra lettem figyelmes. – Justin! – a hang ismeretlen személytől jött. Mikor kinyitottam a szemem ő már a sarokban guggolt. Az ajtó felé néztem és egy középkorú férfit láttam meg. Aki éppen Justin felé közeledik. Neki is karmai voltak, de vörös volt a szeme.

- Justin nyugalom. – mondta a férfi. Hangja mély volt és rekedtes.

- Bántottam. – mondta. Tudtam, hogy rám gondol.

- Nem akartad bántani és ezt ő is tudja. – nyugtatgatta. a férfi. – Mindenkivel előfordul, hogy elveszti a fejét. A fickó már ott állt Justin felett és egyik kezét vállára rakta.

- Velem nem szabadott volna megtörténni-e. – ostromolta magát.