16.fejezet

Ahogy ígértem itt a folytatás.: ) sokan kíváncsiak lehettek Zoe mit válaszol Justinnak hát most megtudjátok .: D jó sz.: )

~Ann.xd

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem? 

- Ha tudni akarsz valamit, akkor se. – mondtam én is mosolyogva. – Inkább kérdezd meg.

- Akkor meg kérdezem. – és egy nagy levegőt vett. – Kedvelsz engem? – erre a kérdésre nem számítottam. Az igazat megvallva nem tudom, mit érzek iránta. Tény, hogy szeretek a közelében lenni nagyon is, de nem tudom, hogy én beleférnék-e az életébe. Nem elég, hogy sztár most kiderült róla, hogy alakváltó is. Úgy érzem semmi közös nincs bennünk bár az ellentétek vonzzák egymást. Félek attól, ha beleszeretek, elveszíthetem.

- Nem fogsz. – fogta meg a kezem. – Melletted leszek, amíg világ a világ. – istenem ezekkel a mondataival tud elcsábítani. De tartom magam ahhoz, hogy jobb, ha nem lesz köztünk semmi. Mikor rá nézem tudtam, hogy hallotta, amit mondtam. Arcán nem volt épp felhőtlen boldogság próbálta erősnek mutatni magát, de látszott, hogy nem örült neki. Rosszul éreztem magam, amiért megbántottam, de ami azután történt végkép nem számítottam. Justin bal kezével hozzáért derekamhoz és magához húzott. Ajkunk összeért, de csak egymáson hevertek. Amíg az én szemeim nyitva voltak az övé be volt csukva. Kitágult látószerveimmel csak néztem behunyt szemeit. Az eddig derekamon lévő kezével beletúrt a hajamba. Testünk olyan közel volt egymáshoz, hogy minden lélegzetvételét éreztem, ahogy ő is az enyémet. Még mindig csak ott álltam és nem csináltam semmit mikor Justin kinyitotta a szemét, ami most volt hozzám a legközelebb egyenesen a szemembe bámult. Hirtelen eltolt magától és mondani kezdte. – Sajnálom. – túrt hajába. – Nem tudom mi ütött belém nem lett volna szabad úgy, hogy te nem akarod. – most is csak néztem rá semmit nem szóltam le voltam dermedve. – De ostoba vagyok. – mikor már észhez tértem akkor tettem meg azt a lépést, amit meg kellett volna tennem mikor olyan közel voltunk egymáshoz. A teret, ami köztünk volt egy nagy lépéssel átszeltem a nyakát megfogtam és most én húztam magamhoz. Számat az övéhez tapasztottam és csókolni kezdtem. Most be voltak csukva a szemeim. Úgy szorítottam magamhoz, hogy ő belemosolygott csókunkba. Ajkai olyan gyengéden mozogtam enyémen, hogy ezt vétek lett volna kihagynom. Kezével már ő is megérintettet pontosabban az arcomat két keze közé fogta. Puha ajkát szétnyitotta és nyelvével megnyalta felső ajkam. Ezért kis résre nyitottam számat, hogy nyelve bejusson az enyémhez. Amit gyorsan be is juttatott. Nyelvével enyémhez ért és körkörös mozdulatokat írtunk le. 5 percig még ebben a helyzetben voltunk aközben a haját kezdtem túrni. Minden egyes percet élveztem. Az érintések, amikkel elhalmozott és az ajkai, amik egyszerűen csodálatosak voltak. Nyelvét kihúzta számból még az alsó ajkamat szája közé vette és úgy lehet egy utolsó csókot ajkamra. Mikor távolodtunk el egymástól mosoly árasztotta el arcomat. Most nem éppen tartottam magam ahhoz, amit elképzeltem, de nem érdekelt kedvelem őt és ezt neki is tudnia kellett. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy Justin arcán is egy nagy mosoly ékeskedik. Tudom, hogy nem ismerjük egymást olyan régóta, de az igazi szerelmek hamar kialakulhatnak. Ahhoz, hogy valakibe beleszeressek, ismernem, kell valamennyire. Őt már szinte úgy megismertem mit, senki mást. Ezzel nem azt mondom, hogy már halálosan belezúgtam, de nagyon kedvelem és ez még épp elég. Hiszen a szerelem nem csak két testről szól és az azokkal kapcsolatos kellemes érzésekről. Nekem a szerelemhez az is kell, hogy megismerjem és tudjam, hogy milyen ember. Róla sok mindent lehet hallani a sajtóból és mindenhonnan, de eddig minden egyes mozzanatával megcáfolta azokat a híreket, amiket az újságokban terjednek. Arcunkról még mindig a levakarhatatlan mosoly. Eszembe jutottak azok a szavak, amiket mondott még mielőtt rá vetettem volna magam.

- Nem vagy ostoba. – mondtam végig simítva karját. – Nekem kellett volna, időben kapcsolnom én vagyok ostoba nem te.

- Dehogyis. – és a hajamat hátra dobta és simogatni kezdte az arcom. – Megértelek hirtelen rontottam rád, de örülök, hogy így történt. Akkor ez most azt jelenti, hogy kedvelsz? – kérdezte.

- Igen azt. – mosolyodtam el megint. Justin arca most sokkal vidámabb volt mit akkor mikor kiolvasta a fejemből, hogy jobb, ha nem lesz köztünk semmi. Igazából az sokkal jobb lenne, ha mellettem lenne minden egyes nap minden egyes percében. Bár tudom, hogy ez nem lehetséges, de akkor is nagyon jó lenne.

- Tudod, hogy vártam már az első csókunkat. – mondta.

- Mi lett volna, ha nem jövök ide vissza? – néztem rá. – Akkor várhattál volna jó sokáig. – viccelődtem.

- Tudtam, hogy visszajössz.

- És mégis honnan? – emeltem fel a szemöldököm.

- Tudod a gondolatolvasás. – mutatott a fejére.

- De hát nagyon messze voltunk egymástól és még így is a fejembe látsz?

- Igen bár sokkal jobban kell koncentrálnom akkor, de így legalább tudtam mik történnek veled. Néha a fejem is belefájdult, de érted megérte. – tényleg az ilyen mondatait annyira szeretem, hogy már zavarba is jövök tőlük.

- De meg kell ígérned valamit. – néztem rá komolyan. – Többet nem olvasol a gondolataimban csak akkor, ha valami komoly dologról van szó. Rendben? – néztem még mindig komolyan rá.

- Rendben.  – mondta és bólintott. Valamiért bennem volt, hogy most próbára tegyem.

~ Bár ismét megsimogatná az arcomat. – mondtam magamban. Amit Justin meg is tett. Ennyit a fogadalmáról. ~ Mit beszéltünk meg? – fogtam meg a kezét az arcomon.

- Hogy nem fogok a fejedben olvasni. – mondta egy nagyot sóhajtva.   

~ És te mit csinálsz még mindig?

- Azt, amit nem kéne. - megrázta a fejét és azután rám mosolygott. – Most már szabadon gondolhatsz, bármire nem fogom hallani. – egy újabb próbát tettem.

~ Olyan jó teste van. – erre, mondatra el kellene mosolyodnia, de nem történt, ami azt illeti, hogy most igazat mondott és már nincs a fejemben. – Át mentél a vizsgán. – mondtam ki már hangosan. Ismét közeledni kezdett felém. Már a szememet is lehunyt, de egy telefoncsörgés megszakított mindent. Justiné volt. Kihúzta farzsebéből a készülékét és a kijelzőre nézett. Mikor a füléhez rakta így kezdte.

- Aiden mit akarsz? – tehát ő zavart meg minket. Az arcát néztem, ami egyre inkább vált idegessé, mint boldoggá amilyen az előbb volt.  Aiden nem épp jó dolgokat mondhat neki, ha már ilyen fejet vág tőle. – Hol vagy most? – mi történhetett, hogy ennyire kiakadt? Arcán már tényleg semmi boldogság nem volt. – Mindjárt ott leszek. – mondta és azzal lerakta a telefont. Készülékét visszarakta a helyére és rám nézett. - Mennem kell. – fogta meg a kezem.

- Valami baj történt? – néztem rá. Már kétségbeesett voltam.

-  Igen, de ezt majd később. – eleresztette a kezem és már ment is az ajtó felé. Ennyit érdemlek azok után, ami az előbb történt. Már nyitva volt az ajtó és készült kimenni rajta mikor visszafordult oda jött hozzám és magához ölelt. – Ha visszajövök, elmesélem, de most tényleg mennem kell. – számra nyomott egy csókot és ismét útnak indult. – Zárd be az ajtót. – fordult még vissza és azután becsukta maga mögött az ajtót. Oda mentem kulcsra zártam a bejáratott. Kinéztem az ablakon és néztem, ahogy szaladva távozik el. Mikor már nem láttam bementem a szobába és rá dőltem az ágyra. Az idő már olyan 9 óra tájt volt. Ez a nap eléggé fárasztó volt nagyon sok mindent tudtam meg. Az emlékeimet visszakaptam, amiben benn van Rileyval való utolsó találkozásom is. A szemeim szép lassan lecsukódtak és elaludtam.

- Jobb, ha távol maradsz tőle. – mondta egy idegen hang. – Nem a te súlycsoportod. – bármerre néztem nem láttam semmit sötétség volt mindenütt. – Jobban tetted volna, ha nem jössz vissza Stanwoodba. – a levegőm is már fogytán volt. Ki ez, aki beszél? És miért nem látom? Kezemmel meg akartam dörzsölni a szemem, de nem tudtam használni, ahogy semmimet sem. Mintha le lennék közözve, de nem egy székhez, mert állok és egy kemény dolgot érzek a hátam mögött. Mocorogni kezdtem. – Nem tudsz kiszabadulni hiába, ficánkolsz. – és egy nagyot nevetett. Éreztem, hogy előttem áll. Keze a fejemhez ért és mintha lehúzott volna róla valamit. Most mikor kinyitottam a szemem már láttam némi világosságot és annak az alaknak az árnyékát, aki eddig beszélt hozzám. A fény zavarta szememet ezért hunyorítva néztem körül. Valami kis helységben voltunk ahol csak egy ajtó volt. A kezeim és lábaim meg voltak kötözve. – Gondolj, bele milyen lehet egy szinte majdnem állatnak uralkodnia magán, csak azért mert egy ember a barátnője. Nem értem, hogy választhatott Justin pont téged mikor a húgom százszor jobb, mint te. Egy védtelen kis szuka, vagy amíg ő egy eleven és vad csaj sokkal többet adhatna neki, mint te. – undorral beszélt rólam. – Justinnak a mi falkánkban a helye, de amíg te itt vagy nem fog csatlakozni hozzánk mikor átváltozik. – nem láttam az arcát, de épp elég volt, amiket beszélt hozzám. – Ezért ölünk meg téged. – nevetett fel. Féltem a levegőt szaporán vettem. – Nem kéne ezt csinálnunk, ha nem jelentél volna meg Justin életében. Így hát, viszlát, a pokolban. – előhúzott egy kést a nadrágja szárából és a torkomat elmetszette.