43.fejezet ELŐZETES

Sziasztok. Már nagyon rég jártam itt, amiért bocsánatot kell kérjek. Az utóbbi hónapokban se időm nem volt, se energiám, hogy leüljek, és írjak egy fejezetet. Most is egy előzetessel jövök nektek, de ígérem, hogy a hétvégére kész lesz az egész. Nem tudom, hogy lesz e még akik olvassák majd, vagy már elpártoltak tőlem, amit megértenék ennyi kihagyás után. Az előző fejezethez lévő kommentekből úgy láttam, hogy nem nagyon döbbentett meg titeket, hogy Marko meghalt. Pedig arra számítottam, hogy majd páran írjátok, hogy miért öltem meg, de hát ez nem így lett. Úgy látom nem tett rátok Marko olyan mély benyomást, mint rám. Mindegy is, szeretnélek megkérni titeket, hogy ha olvassátok még a blogot, akkor írjatok, előre is köszönöm. Puszillak titeket!

~Ann.xd

A Bloodshed következő fejezetében:

- Téged! – arcára még nagyobb mosoly húzódott, de nem cselekedett semmit. Nem változtatott helyzetén, csak állt ott mintha azt várta volna, hogy én lépjek először. Kezemmel karja felé nyúltam, és ujjaimmal körülfontam bal alkarját. Ezzel az volt a célom, hogy elhúzzam az ajtótól egészen az ágyig, ami sikerült is. Mikor elé értünk, egy kicsit meglöktem, hogy rá essen. Justin épp, hogy ráhuppant az ágyra. A kezei még mindig összekulcsolva helyezkedett el mellkasa előtt, és csak nézett rám. 

- Tudod, sok mindenen mentem keresztül az utóbbi időben. – mondtam, ezt úgy mintha ő nem tudná. – Szeretném, ha egy kis időre eltudnád feletetni velem mindazt, amik történtek. – alig fejeztem be a mondatot, már megéreztem tenyerét csípőmön, és azt, hogy maga felé húz. Lábai közé vont, és ülő helyzetéből nézett fel rám.

- Bármennyire is szeretnélek elrepítni innen egy kis időre, - szünetet tartott, és közben felnyúlt kezével, és megsimította arcom. – nem tehetem. Tudom, hogy nehezen viseled, hogy Marko meghalt, de annak semmi értelme, hogy csak azért akarj velem együtt lenni, hogy elfelejtsd, őt egy kis időre. Nem így akarom az első alkalmat veled! Nem úgy, hogy közben tudom legbelül te sem így akarnád. – arcomon lévő karjához kaptam, és a csuklóját kezdtem szorítani. El akartam tolni magamtól, de nem ment. Tudtam, hogy igaza van. Azért vágyok annyira Justin-ra, mert mindig abban reménykedek, hogy mellette elfelejtem a rosszat, de ez nem igazán megy. Van, mikor még rosszabb, mert belegondolok, hogy mi lesz, ha egyszer Justin is arra a sorsra jut, mint Marko. Ha ő is a karjaim között halna meg, akkor számomra is azok lennének az utolsó percek. – Sírj! – mondta, közben felállt, és mélyen a szemembe nézett. – Azt akarom, hogy sírj, és beszéld ki magadból a történteket! – parancsolóan hangzott el a mondata. A szívem egyre hevesebben vert, és éreztem, hogy a szemem könnybe lábad. Alig teltek el másodpercek, és sírni kezdtem. Úgy érezem, hogy ami eddig csak lappangott bennem az most, mint elő fog törni. Azokon a dolgokon, amiken az utóbbi hónapokban mentem keresztül, mint felgyülemlett, és kitörik, mint egy vulkán. Justin karjába vont, amivel szorosan magához ölelt. Fejem a válla és a nyaka hajlatába fektettem, és zokogtam.