2014. március 16., vasárnap

31.fejezet ELŐZETES

Sziasztok. Bocsi, de nem tudom most hozni a folytatást mert későn kezdtem el írni.: ( De hétfő vagy kedd estére megírom, és majd olvashatjátok. Most egy kis előzetest hoztam nektek, hogy mire számíthattok. Puszillak titeket.: )
~Ann.xd



Előzetes!


Körülöttem minden olyan nyugodt és békés. Halk hárfa hangját hallom. A levegő, amit beszívok oly friss, hogy biztos vagyok, benne nem szennyezi semmiféle káros anyag. Szemeimet kinyitottam, és csak egy valamit láttam. Teljes fehérséget. Az a puha valami, amin fekszem, mindent beterített. Mikor felültem jobban körül nézem. Ahogy a hátam mögé pillantottam, egy ajtót láttam meg, amit fény vette körül. Talpra álltam, és csupasz lábam körül köd jelent meg. Ahogy lépésre emeltem lábam a köd eltűnt, de mikor újra letettem ismét feltűnt. Mi történt velem? És még is hol vagyok? Az ajtó felé lépkedtem, már majdnem ott voltam mikor kinyílt, és még több fény tört ki rajta. Kezem szemem elé helyeztem, így védekezve az erős fényözön ellen, de látni akartam mi történik, ezért szűkült szemmel ugyan, de a világosságba bámultam. Pár másodperc múlva megláttam egy alakot, amint az ajtón lép ki. Fehér hosszú lenge ruha volt rajta, a lába pont, mint az enyém csupasz, és köd vette körül. Haja göndör fürtökben omlót vállaira. Ahogy egyre közeledett felém kezdtem látni arcát is. Bőre hibátlan, és mikor teljes arcát megláttam, barna szemeivel együtt, megdöbbentem.

- Riley?

6 megjegyzés:

  1. Drága Ann!

    Én eddig is bolond voltam, nem tagadom. DE, ha te most kinyírod Zoe-t, akkor véglegesen megbolondulok, és ezt szerintem te sem akarod.:Ddd Kérlek mond, hogy ez csak egy álom, és nem ölöd meg a kedvenc blogom főhősnőjét.
    *térden állva könyörgök* NE NYÍRD KI!!!!

    Ui.: Nagyon jó lett, tűkön ülve várom a folytatást. (EZ CSAK EGY ÁLOM, ZOE NEM HALHAT MEG)
    AMÚGY NINCS SEMMI BAJOM, TELJESEN NORMÁLIS VAGYOK. ( bár lehet anya tett valamit a sütibe )

    Ölel: Vivianne

    VálaszTörlés
  2. Kedven Vivianne!: )

    Azt hiszem nekünk fel kéne vennünk a kapcsolatot, mert úgy látom te is olyan bolond vagy amilyen én. : ) Nem mondhatok semmit, csak annyit, hogy még nem lesz vége a történetnek.: ) Remélem ettől megnyugszol egy kicsit. : D Akkor már így tűkön ülve vársz holnap hozom a folytatást, hogy ne kelljen sokat várnod.

    ui: lehetsz nyugodtan bolond engem nem zavar.: ))

    VálaszTörlés
  3. remélem hamar jön az egész rész siess :D

    VálaszTörlés
  4. Szia! Lenne számodra valamim a blogomon, nézz be! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia.: ) Megnéztem, és nagyon köszönöm.: D<3

    VálaszTörlés